Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonyi ajándékötletek SK?

ZITIMI
Létrehozva: 2002. szeptember 25. 09:57
Szeretnék jó ötleteket összegyűjteni a karácsonyi készülődéshez, amelyeket egy hét éves kislány segítségével is meg lehet csinálni. Az újságokban mindig van egy-kettő, de szerintem mindig van valakinek olyan kipróbált, "jól elsült" ötlete, ami kamatoztatható!
És idén megint elhatároztam, hogy időben elkezdem a készülődést. . . !!!

Tavaly a család felnőtt tagjai leginkább saját készítésű "Martinit" kaptak, szépen feldíszített, a receptet is tartalmazó címkével ellátott üvegben, amire még sógyurma díszeket is csináltam (kupak, csillagok, holdacskák. . . ) ill. sógyurmából csináltunk lyukacsos mécsestakarókat, amit arany-barna és ezüstös kék temperával befestettünk és lelakkoztunk. Hozzáillő gyertyatartó is készült, nomeg képkeret, amibe a lányom képe került. Indításnak ennyit . . . .
  1. Torolt_felhasznalo_595565
    Torolt_felhasznalo_595565
    2005. január 1. 00:024001.
    BUÉK!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_513057
    Torolt_felhasznalo_513057
    2004. december 29. 12:414000.
    gratulálok :)
    előzmény:
    sydy (3999)
     
  3. 2004. december 29. 12:353999.
    Nagyon Boldog Ünnepeket Mindekinek!!!!!!

    Mostanában el voltam tűnve, mert itt melóhelyen megy a szokásos átszervezés és még csak arra sem volt időm, hogy bekapcsoljam a net-et :(
    Most olvastalak el benneteket! Hát nem mondom, sok szépet csináltatok!!! Én karácsonyfa díszeket gyártottam anyuéknak, de mivel olyat kértek, amilyeneket tavaly az öcsémék kaptak, így elég rossz volt legyártani őket. Olyan volt, mintha nagyüzemben készülnének. . . ráadásul 30 golyót gyártottam, "szokásos" kőpasztásat.

    Viszont az öcséméktől kapatam a világ legszebb "kreatív munkáját": 22-én megszületett az unokahugom!!!

    Ennél szebbajándékot nem is kaphatott volna a család!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595565 (3998)
     
  4. Torolt_felhasznalo_595565
    Torolt_felhasznalo_595565
    2004. december 25. 19:283998.
    Boldog karácsonyt angyalkák!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_881099
    Torolt_felhasznalo_881099
    2004. december 23. 17:433997.
    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok Nektek!
    :o)))
    Reni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_339050
    Torolt_felhasznalo_339050
    2004. december 23. 12:393996.
    Sziasztok!:)
    Csillagszóró szórja fényét,
    Kíván melegséget, békét,
    Angyalka száll házad felett,
    hogy átadjon egy üzenetet:
    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2004. december 18. 12:063995.
    Szia Poci!
    A Karácsonyi ötletek topicban láttam, hogy cd-re készítesz órát. Én is szeretnék ilyet készíteni, régi tervem, de még nem tudom, hogyan készítsem a számlapot.
    Szívesen venném, ha leírnád, Te hogyan, milyen progival, stb. készítetted.
    Én csak a 3-6-9-12- óra helyére szeretnék egy-egy képet, és vennék hozzá óraszerkezetet. A felrögzítést még nem tudom, hogyan oldom meg.
    Örülnék, ha megosztanád a tapasztalataidat. Előre is köszönöm, Kati.
    előzmény:
    poci (3931)
     
  8. 2004. december 18. 11:573994.
    Sziasztok Kreatívok!

    Van itt a közelben valaki, aki segítene óraszámlapot szerkeszteni?
    Corell Drow-ban próbálkozok, de nem nagyon ismerem a progit. Más program, vagy bármilyen más ötlet, tapasztalat jótanács is érdekel. S. O. S. segítsen, aki tud.
    Előre is köszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_882430 (3993)
     
  9. Torolt_felhasznalo_882430
    Torolt_felhasznalo_882430
    2004. december 17. 14:453993.
    Sziasztok!

    Feltettem az elkészült alkotásaimat a bem. oldalra.
    Azért még alkotgatok, még a képeslapok is hátra vannak. :O)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_675204
    Torolt_felhasznalo_675204
    2004. december 16. 13:313992.
    Beírtam a szalvétatechnikás fórumba, komolyan mondom mintha a falnak írtam volna!
    Na mindegy kár ezen pampogni.

    Bocsánatot kérek, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek és vettem egy Garfield-os hengerpárnát a Plus-ban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2004. december 15. 07:483991.
    Tegnap befejeztem a család férfi tagjainak szánt ajándékot, nagyon jól sikerült és szerintem egész évben emlékezni fognak rá, hogy én adtam. Tehát a paprikabotrány adta az ötletet.
    Elvágtattam a piacra, ahol megvettem pár füzér "mérgeerős" pirospaprikát (egy üveghez csak egy kell!!) Füzérje 500 ft volt.

    A paprikákat lecsumáztam (fontos, hogy jó száraz legyen, ha nem az szobahőmérsékleten kell szárítani még pár napig, felakasztva). Tehát a zöld része ne kerüljön bele, a többi mehet. Az egészer 3x átdaráltam (nekem van fűszerőrlőm, de állítólag a kávédaráló is jó). Hosszúkás olívaoljos üvegekre arany kontúrral és piros-zöld üvegfestékkel pirospaprikákat festettem, és arannyal ráírtam: Az erő veled van! Majd kiégettem a tanácsotok szerint. A gyönyörű, lángoló színű paprikaport végül beletöltöttem.
    Tuti, hogy egy évig kitart, nagyon kevés kell belőle. (nálunk a férfiak a kitálalt ételeket szórják meg vele--- erős pista helyett, most ez lesz. . . !!!

    Ui. : Szerelmeseknek más szöveget is el tudok képzelni: pl. . . . olyan erős, mint a szerelmem stb. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2004. december 13. 19:513990.
    Sziasztok, lattam valaki kis figurakat keresett naptarhoz: en mindig a www. clipart. com-rol töltök le de: elmeletileg fizetos a lap, es igy a jobb klikk mentes nem mukodik. ugy kell csinalni h egyszerre tobb ablakot megnyitni mert amigy egy oldal nem tolt le teljesen addig mukodik a jobb klikk mentes maskent :-) es igy kicsit gyorsan kell csinalni de ha nem megy akkor frissiteni az oldalt es megint. . . . .
    tobb ezer kis kep van minden temaban. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2004. december 13. 19:163989.
    sziasztok a masik topikba irtam de ide is bemasolom hatha valakinek otletet ad: 3 otletem van:
    egyik idosebbeknek: regi besargult, szakadt, gyürött stb csaladi fenykepek kiretusalasa. aki ugyesebb az paint shop proval maga is megcsinalhatja (van a progiban mutato-video)
    aki annak pedig lattam cimet startlapon retusalas alatt par ezer forintert megcsinaljak szakuzletben is (na ezert inkabb en magam fogtam hozza)
    ha nekivetemedtek szivesen segitek!!!

    a masik: en csokolade-bonbon stb -vel teli dobozkat fogok adni 1-2 emberkenek. szilikon jegkockatartoba (muanyag is jo csak maceras kiszedni) belenyomon a felovasztott csokit, kozepibe akar mazsolat vagy nugatot, vagy aszalt dolgot vagy barmit bele, ha kesz kinyomni. szilikonformaban olyan szepen egyenletes lesz a teteje h utana nem kell mazat racsurgatni, dobozba meg johet hazi raffaello golyo, trüffelgolyo.
    a doboznak minta: pl 10es cd-s dobozt feher papirral dekupazsolni, vattapamaccsal feher temperat felvinni, h ne legyen egyenletes. akinek tetszik feher gyöngysort lehet ha korben tenni. ebbe bele selyempapir es bele a csokikak. (a truffelgolyok felet kakaoba masik felet porcukorba forgatod akkor 2 fajta golyod van :-) ha recept kell kuldok szivesen.

    ja es iden ugy csomagolok h veszek natur papirt, es a tetejere egy kis diszt teszek. vettem potpurit, kivadasztam belole a szebb es nagyobb darabokat amiket szaritott narancskarika-alapra szepen fel"varrtam" szalmaszallal (vagy mi a szösz nem tom de termeszetes anyag es vekony szoval nem sparga) na es ezeket a kis kreaciokat teszem a csomagra es ezzel a szalmaszallal kötöm össze öket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. december 13. 19:083988.
    Köszike :o)))
    A honlapomon találsz még más szép dolgokat is festett ablakokról. Igaz azokat egy kezdő üvegefstő csinálta, bizonyos Róth Miksa ;o)
    Na és nagyon szép fotókat is :o)
    Deku-ügyben szerintem a Dekupácsos topicon érdeklődj, ahhoz én nem értek. Személy szerint Stucira gondolok, nagyon segítőkész és nagyon szépen kopácsol (többek között). De ha esetleg ott nem találod, a honlapomon ott van az oldalának a linkje is.
    előzmény:
    Bingó-ó (3987)
     
  15. Torolt_felhasznalo_675204
    Torolt_felhasznalo_675204
    2004. december 13. 18:203987.
    1300-nál tartok!!!!!!!!!!
    MrSlowhand még csak mostnéztem meg a bem. oldalad, a festményeidhez gratulálok(én még rajzolni se tudok ilyen jól, nemhogy üveget festeni).

    Szalvéta technikához lehet használni újságot(szalvéta helyett)?
    Mert bekattant, hogy az ezer éves Bravo Girl képeiből csinálok poháralátéteket az unokatestvéremnek. Jó mi? Sztáros poháralátét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_615334
    Torolt_felhasznalo_615334
    2004. december 13. 16:253986.
    Kedves camea!
    Nagyon tetszenek a könyvborítóid!Elárulnád , hogy készen veszed az alapot és azr díszíted, vagy te magad csinálod azt is?
    Köszi a választ előre is!
    előzmény:
    camea (3983)
     
  17. Torolt_felhasznalo_623094
    Torolt_felhasznalo_623094
    2004. december 13. 15:563985.
    A kapcsolat egy még bimbózó szerelem, nehéz a távolság miatt elmélyíteni. De ezek nagyon jó ötletek, köszönöm!
    Azért még, ha tud vki vmit. . . . .
    előzmény:
    camea (3983)
     
  18. 2004. december 13. 15:513984.
    jaj, és az előbb elfelejtettem, hogy ajándékkísérőnek a legaranyosabban sikerült darabokat eddig a "gyári" adventi naptároknak köszönhetem. A családban mindig akad, aki ilyet kap. Ebben mindenféle kedves kis figura van, ami csak arra vár, hogy kiöntsük őket gipsszel. Utána temperával kifestve, lelakkozva tüneményes. . . De komolyan. . :)
    Ezeket fel is lehet ragasztani, de a legegyszerűbb, ha egy vékony fúróval utána kifuratjuk a kedvesünkkel. . esetleg saját magunk kifúrjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2004. december 13. 14:263983.
    Nézd meg a bem-emet. . . bár ezek inkább gyerekeknek, lányoknak való, de férfiembernek is elkészíhető más mintázattal, személyreszólóan, egy szép tollal esetleg.

    Milyen a kapcsolat egyébként a 32 éves férfiemberrel? Lehetne CD-t, saját magad által válogatott szerelmes (ha aktuális) számokkal, és üvegfestve a CD-borítót.
    előzmény:
    Gabrilla (3981)
     
  20. Torolt_felhasznalo_623094
    Torolt_felhasznalo_623094
    2004. december 13. 14:173982.
    Lehet, hogy ezt már írtátok, de fülbevalókat nagyon szépeket lehet csinálni. Csak drót kell, gyöngy, vagy vmi színes toll, a 60-as évek kedvelőinek művirág vagy bármilyen viszonylag könnyű tárgy, akár kis textildarabokat csomózni, drótozni, kis kézügyesség, és a beakasztó részét meg hobbyboltokban lehet kapni.
    Az előzőmre várom a segítségeteket! Én eddig egy szép sálra gondoltam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_623094
    Torolt_felhasznalo_623094
    2004. december 13. 13:573981.
    Sziasztok!
    Tudnátok segíteni, hogy egy angol ismerősömnek -férfi, 32 éves- mit lehetne venni, csinálni, stb. Viszonylag személyeset szeretnék. Köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_880857
    Torolt_felhasznalo_880857
    2004. december 13. 13:183980.
    A háromfokozatú gázsütők 2-es fokozata kb. 180-190 fok szokott lenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238197 (3974)
     
  23. Torolt_felhasznalo_888624
    Torolt_felhasznalo_888624
    2004. december 13. 12:293979.
    Sziasztok,

    van tippetek, hogy hol lehet venni - olcsón! - nád, háncs, bambusz, vagy hasonló anyagú faliszőnyeget, vagy bármit, ami jól mutat falon???
    Esetleg olcsó függönybolt tippeket is nagyon megköszönnék!
    köszi!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. december 13. 12:083978.
    Meg lehetne nézni?
    Én holnap fotózom le a húgom fiának a hóemberét matricából, tegnap este rakták fel az ajtóüvegre. 12 éves korához képest nagyon szuper lett.
    Ja és az Indián lány fotóját is kicsierélem, mert ez pocsék lett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238197 (3977)
     
  25. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2004. december 13. 11:233977.
    Köszönöm az útmutatást, egyébként nagyon szép lett a mécses, a lányom csinálta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3976)
     
  26. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. december 13. 10:483976.
    Na ez jó kérdés, ott még nem próbáltam, és úgy tudom, az tűzhelyenként változó is. Szerintem közepesnél kicsit nagyobb lángon a 30 percet próbáld meg egy darrab gyakorlóüvegen. Igazából csak az a lényeg, hogy ne legyen túlzottan melegebb a 170-nél, mert akkor esetleg megváltozhat a festék színe valamennyire.
    És ami fontos, az üveget hideg sütőbe tedd be, lassan melegedjen fel a sütővel együtt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238197 (3974)
     
  27. 2004. december 13. 10:183975.
    Sziasztok!
    Én teljesen új vagyok itt, de tényleg napok óta olvasgatom ezt a rengeteg klasszabbnál klasszabb ötletet. Nagyon ügyesek vagytok!

    Nekem is van pár ötletem:

    1. , Szalvétagyűrű a karácsonyi asztalra:kreatív boltokban kapni vékony drótot, csak az az egy a bibi, hogy kb négyszer annyiba kerül ott, mint egy átlag rövidáru boltban. (Azt hiszem ott 200. - Ft volt. )Arra fűztem fel egyenként gyöngyöket, amiknek a színe passzolt vagy a szalvétával, vagy a terítővel és minden egyes szem után visszahurkoltam a drótot. Így nem csúszkál el rajta a gyöngy. De ha valakinek nincsen türelme, egyetlen csepp pill. ragasztóval is odafoghatja. Ennek elegánsabb megoldása a stopper minden gyöngy előtt és után, de azt nem lehet megfizetni:D. Egy hosszú szálból három-négy hurokkal meseszép szalvétagyűrű készül.

    Csináltam már olyat is, amikor a hobbiboltokban kapható filccsillagot varrtam rá egy szaténszalagból vartt gyűrűre, ám ez csak akkor mutat szépen, ha a szalvétának magának is van tartása, mert ugye a szaténszalag nem a jó tartásáról híres. De most, hogy írom, a drótszélű szalagokkal talán jól működik. .

    2. , Idén adventi koszorú helyett adventi vázát készítettem. . Az egyik skandináv bútorboltban kapható fehér vázába vízzel átitatható Oázist tettem és ebbe szurkáltam bele buxuságakat, és négy gyönyörű meggypiros gyertyát. Mivel ez így elég puritán, egyetlen méter drótosszélű csodaszép szalagból tettem rá egy hatalmas masnit.
    Ugye nem kell mondanom, hogy mindenki a koszorút várta és én megjelentem egy vázával, amit ráadásul öntözni kell:). A siker magáért beszélt.

    Ja, és még valami, hétvégén Bécsben voltam a Christkindlmarkton, ha valakit érdekel a kínálat vagy az árak nagyjából, az írjon nyugodtan és segítek, ha tudok. . .
    Sok sikert és jó készülődést. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2004. december 13. 08:213974.
    Nagyon köszönöm, a választ. A kérdésem, hogy normál sütőben hogyan kell kiégetni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3973)
     
  29. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. december 12. 18:303973.
    Először is bocsi, hogy csak most válaszolok, zsufi volt az utóbbi időm.
    Én a vizesbázisú Deka Cristal üvegfestéket használom, ez szépen csillog és próbáltam már csiszolt mintájú üvegre is festeni. Egy üveg kb egy 500-as, 25 ml van benne. Viszont ahhoz, hogy a mosogatást is bírja, ki kell égetni. Ez nem ördöngösség. 30 percre beteszem a grillezős mikróba 170 °C-ra állítom és kész. De mielőtt kivennéd, tanácsos megvárni, amíg kihűl, mert ha leejted, sok kis mécses lesz belőle.
    Remélem tudtam segíteni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238197 (3967)
     
  30. Torolt_felhasznalo_675204
    Torolt_felhasznalo_675204
    2004. december 11. 20:073972.
    Fúú, majd kiesik a szemem , mert végig olvastam az 550-edik hozzászólasig mindent.
    Jaaa, bocsi tudom, hogy lejárt lemez de vkinek nincs meg az a naptárkészítő program?
    Ha igen, hálás lennék hogyha elküldené.

    mag. j@mail. eol. hu

    :-))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_897978
    Torolt_felhasznalo_897978
    2004. december 10. 10:563971.
    Kedves NLC-sek!!!

    Gyertek az óbudai Fő térre, a Karácsonyi vásárba. Árpád híd budai hídfőnél, a Sipos és a Postakocsi vendéglő között. Na meg ott az Önkormányzat is! Kis ékszerdoboz a lakótelepek között!!!
    (Picike Vörösmarty tér!)

    Eddig még csak fagyoskodtunk, sok értelme nem volt. . . Nagyon kevesen járnak arra, mert nem nagyon tudják, hogy van. Ez úton hívom fel a figyelmet, hogy aki akar találkozni velem, az meglátogathat!
    Ez remélem nem minősül reklámnak, hiszen csak egy kedves meghívó!

    puszi-zsuszi. . . :o))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2004. december 9. 15:563970.
    Jövök mandala, ahogy ígértem, de nem tudtam eddig, hogy melyik topikban írtam a fürdőolajról. Szóval ilyeneket találtam

    Élénkítő lábfürdőre (táncolós bulizósoknak):
    4 rozmaringolaj, 3 levendulaolaj, 3 ciprusolaj (ezeket összerázod és légmentesen záródó üvegbe teszed. : felhasználáskor kb. 10 csepp egy lavór meleg vízbe, lábáztatás)

    Lábfürdősó (vérkeringés fokozó, görcsoldó, fertőtlenítő)
    1 teáskanál zsályaolaj, 1 teáskanál rozmaringolaj, 20 g 70%-os alkohol, fél kiló tengeri só.
    Az olajokat feloldjuk az alkoholban majd hozzáadjuk a tengeri sót jól záródó üvegbe tesszük (két evőkanál sót feloldani egy lavór vízben 10 perc lábáztatás)

    Fenyőolajas fürdősó(lazító, nyugtató hatás)
    400 g timsó, 200 g nátron (gyógyszertárakban kapható) néhány csepp fenyőlevél illóolaj) a két port elkeverni, majd illatosítani az olajjal. Néhány evőkanálnyi a fürdővízbe. (asztmások, köhögők ne használják)

    Hidratáló olajfürdő (nagyon száraz bőrre)
    1 fürdéshez: 6 evőkanál jojobaolajhoz 8 csepp jázminolaj (ha nagyobb mennyiséget csinálsz értelemszerűen kell növelni az adagokat) A maximális hatáshoz fürdőnként 1 evőkanál mézet is javasolnak az olaj mellé, azt frissen kell a vízbe rakni)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_158332 (3969)
     
  33. Torolt_felhasznalo_158332
    Torolt_felhasznalo_158332
    2004. december 9. 13:483969.
    Fürdőolajat hogy lehet készíteni? Tud valaki segíteni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_206308
    Torolt_felhasznalo_206308
    2004. december 9. 10:153968.
    Köszi a tippet!
    előzmény:
    8-) (3966)
     
  35. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2004. december 9. 09:083967.
    Kedves mister! Látom az üvegfestésben profi vagy, gratulálok. Mi is mécsest szeretnénk csinálni, de az üveg egyenetlen felszínű ("kalapácsolt" technikával készült, és rücskös is -- pont ezért nagyon szépen töri a fényt), tehát ezt szeretnénk befesteni. Mintát nem szánunk rá, csak különböző színű "foltokat". Milyen festék (filc?) alkalmas erre leginkább (az is szempont, hogy kis mennyiség kellene belőle és 10 éves gyerkőc is tudjon vele dolgozni) Köszönettel: kicsiszofi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3935)
     
  36. 8-)
    8-)
    2004. december 8. 15:303966.
    Sziasztok!

    Én a múlt héten vettem a Sparban ilyen sütiformákat. Fenyő, csillag, harang, gomba, hold, gyertya volt benne. Bár a gyertyán vitatkoztunk egy darabig, h mi is lehet, a harang meg sütés után nem igazán felismerhető. :)) Asszem 700 Ft körül volt a csomag.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206308 (3964)
     
  37. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2004. december 8. 14:453965.
    Ez jó ötlet.

    Ha ügyes vagy papírból rajzolhatsz különböző méretű csillagokat és késsel körbevágod a sütit a sablon mentén. Én már láttam ilyen különböző méretű szaggatókat, csak azt nem tudom, hogy hol és mikor.
    Nem mostanában volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206308 (3964)
     
  38. Torolt_felhasznalo_206308
    Torolt_felhasznalo_206308
    2004. december 8. 11:393964.
    Kedves Mokmon, nagyon szupi a fenyős süti! Asszem ki fogom próbálni - csak hol lehet különböző méretű csillagkiszúrókat beszerezni? Mindenhol csak egy méretet láttam. .

    Én is láttam valamit, ami felkeltette az érdeklődésem:
    mindig is ki akartam próbálni a mézeskalácsház-készítést, de nem jöttek igazán össze a sütésnél a ház darabjai. Viszont idén láttam 990 ftért az ikeában készen kapható natúr mézeskalácsház darabokat, csak össze kell állítani (asszem tojásfehérjével ragad össze) és utána a díszítésben lehet kiélni az alkotókedvet: cukorgyöngy, gumicuki, csokidarabok és minden más, amit talál az ember. . a hétvégén fogom megcsinálni! Hátha kedve lenne másnak is ehhez. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_882430
    Torolt_felhasznalo_882430
    2004. december 6. 22:013963.
    Ide a bem. oldalra feltettem a behavazott süti képét, hátha így könnyebb elképzelni. :O)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_158332 (3962)
     
  40. Torolt_felhasznalo_158332
    Torolt_felhasznalo_158332
    2004. december 6. 17:063962.
    Köszönöm a recepteket, elkészítem őket. főleg a behavazott fenyőerdőre vagyok kiváncsi vajon hogy fog sikerülni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413212 (3961)
     
  41. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2004. december 6. 15:263961.
    Találtam még egy jópofa sütit, 1997-es Tina karácsonyi receptefüzet:

    Behavazott fenyőerdő:
    hozzávalók kb. 5 db fához
    35 dkg liszt
    25 dkg vaj vagy margarin
    15 dkg porcukor
    1 tojás
    20 dkg aszalt gyümölcs (sárgabarack, szilva, füge, mazsola)
    5 dkg mák
    6 dkg darált natur pisztácia
    5 dkg szezámmag
    darált mandula, mogyoró
    diódarabok
    1 citrom reszelt héja
    1 narancs reszelt héja

    Elkészítés:
    A vajat kisebb darabokra vágjuk, a tojást szétválasztjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a vajat, 12 dkg porcukrot, a tojásárgát, meg a reszelt narancs- és citromhéjat. Sima tésztává gyúrjuk és letakarva hűvös helyen 30 percig pihentetjük. A tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk és különböző nagyságú csillagformával szúrjuk ki. Minden csillag közepébe hurkapálcával kicsi lyukat fúrunk.
    A tésztacsillagokat tojásfehérjével megkenjük és mákkal, mazsolával, darált mandulával, mogyoróval, szezámmaggal, vagy a darált pisztáciával meghintjük. Margarinnal kikent tepsibe tesszük és előmelegített sütőben 175 fokon (gáztűzhely 2-es fokozat) 6-7 percig sütjük. Ha sütés közben a lyukak deformálódnának a közepén, még melegen újra átfúrható.
    A kihűlt csillagokat (5 féle méret van a képen) nagyság szerint hurkapálcára fűzzök úgy, hogy közé mindig 1-1 szem aszalt gyümölcs (sárgabarack, szilva, datolya) kerüljön. A tetejére mindegyiknek 1 szem sárgabarack kerüljön.
    Az így elkészült fenyőfákat a maradék porcukorral meghintjük.
    Ha van otthon zöld ételfestékünk, akkor még jobb, mert a tészta egyik felét ezzel beszínezhetjük zöldre és akkor egyik csillag zöld, másik sárgás-barnás tésztaszínű.
    De díszíthetjük még smarties cukorkával is a tésztát.
    Jó sütögatést kívánok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2004. december 6. 15:113960.
    Esetleg süthetnél gyümölcskenyeret őzgerinc formában, íme a recept:

    Tésztához:
    40 dkg finomliszt
    40dkg margarin
    40 dkg porcukor
    20 gramm vaníliás cukor
    8 tojás
    reszelt citromhéj
    1 kávéskanál sütőpor
    3 evőkanál rum
    szóráshoz vaníliás porcukor

    Egy jó nagy tálban habosra keverjük a margarint a porcukorral, a vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal, majd egyenként hozzáadva a tojások tovább verjük kézi habverővel. Ha jó habos, beleszitálni a sütőporral elkevert lisztet.

    Ha a tészta kész, akkor mehetnek bele a pici liszttel elkevert (hogy ne süllyedjen a tészta aljára) aszalt gyümölcsök darabolva, pici rumos tejbe áztatott mazsola leszűrve, hámozott manduladarabok, vagy kandírozott gyümölcsök, cukrozott narancs és citromhéj. Minél színesebb annál jobb.
    Ezeket óvatosan keverjük bele a tésztába.
    Ebből kb. három őzgerincforma süti lesz, előtte a formát kivajazni vagy zsírozni és pici liszttel beszórni és közepes tűznél gázsütő 3-4-es fokozaton tűpróbáig sütni.
    Ha a teteje nagyon pirulna be lehet takarni alufóliával sülés közben, hogy a közepe is megsüljön.
    A formában hagyjuk kihülni, majd tálra borítva tetejét vaníliás porcukorral meghintve kínálható. Fóliába csomagolva 2-3 hétig is eláll.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_158332 (3959)
     
  43. Torolt_felhasznalo_158332
    Torolt_felhasznalo_158332
    2004. december 6. 11:083959.
    Sajnos a fantáziám és a kézügyességem is korlátolva van. A pénztárcám meg mégjobban szűkös! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3957)
     
  44. Torolt_felhasznalo_158332
    Torolt_felhasznalo_158332
    2004. december 6. 11:073958.
    Vásárolt aszaltgyümölcsből készíteném. Szimpi a mézescsemege, csak egyék is meg. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413212 (3955)
     
  45. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. december 4. 13:433957.
    Aszalt gyümölcsből???
    Csak a fantáziád és a pénztárcád szab határt.
    Láttam olyan képet aszalt gyümiből, hogy egy művészien megintarziázott arckép jött ki belőle egy vászonra felragasztva, de gyertyába is bele lehet önteni és még millió lehetőség :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_158332 (3951)
     
  46. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. december 4. 13:403956.
    Köszi Piczur :o)))
    A boltokkal én ís így vagyok, tegnap bementem kontúrt és farblost venni, 5000 Ft-om bánta, mert rájöttem, mennyi mindenből vagyok kifogyva :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_911298 (3947)
     
  47. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2004. december 3. 23:453955.
    Szerintem aszalt gyümölcsből csinálhatsz mézes csemegét, valami szép üvegbe rétegesen beteszed és leöntöd mézzel, vagy süteményre díszítésnek is jó. De milyen gyümölcsre gondoltál konkrétan?
    (sárgabarack, füge ilyesmi, vagy van aszalógéped és akkor bármilyen gyümi szóba jöhet?)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_158332 (3951)
     
  48. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2004. december 3. 23:123954.
    Sziasztok!

    Üvegfestéshez, színezéshez jó kis karácsonyi sablonokat találtok ezeken az oldalakon, főleg az elsőn van rengeteg kategóriák szerint.

    http://www. peppitext. de/WiCoWeihnachten/index. html
    http://www. buntefenster. de/frame. htm
    http://www. nicoles-funworld. de/windowcolor/malvorlagen. php
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2004. december 3. 18:363953.
    ncl: Advent/ Bon-bon házilag
    Hétfőn én is írok bele majd!
    Fürdőolaj receptekkel majd szintén jövök, de most szép hétvégét!
    Üdv. : Kicsiszofi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_911298 (3952)
     
  50. Torolt_felhasznalo_911298
    Torolt_felhasznalo_911298
    2004. december 3. 16:143952.
    Köszi!!! :o)
    Pontosabb címet is tudnál írni? Itt van az nlc-n?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238197 (3950)
     
  51. Torolt_felhasznalo_158332
    Torolt_felhasznalo_158332
    2004. december 3. 14:133951.
    Sziasztok! nagy örömmel olvastalak Benneteket! Már egy csomó jó ötletet loptam.
    Még nem tudtam minden hozzászólást elolvasni, de szeretném megkérdezni, hogy aszalt gyümölcsből milyen ajándékot lehet készíteni.

    Elnézést, ha már volt róla szó. Akkor írjátok meg légyszi, hogy kb. hányadik hozzászólásnál keresgéljek.

    Kisszofi, engem nagyon érdekelne az illatos fürdőolaj. Tudnál írni róla részletesen.

    Előre is köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2004. december 3. 14:113950.
    Picur, van egy pralinés (trüffeles) topik. Nagyon jók vannak benne, úgyhogy én is csinálok saját bonbonokat, amit saját készítésű dobozokba teszek majd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_911298 (3947)
     
  53. Torolt_felhasznalo_238197
    Torolt_felhasznalo_238197
    2004. december 3. 14:023949.
    Én tuti, hogy az idén megint valami konyhás dolgot fogok csinálni. Leírom, hogy eddig miket készítettem. (Évek óta van egy megállapodás a családban, hogy egymást ne döntsük anyagi romlásba, az ajándékra költhető összeg fejenként 1000 Ft. - ez a felnőttekre vonatkozik). Vagy .

    A húgomnak csináltam salátaolajokat. Akril arany és fehér filccel szép formájú üvegekre motívumokat rajzoltam. Friss zöldfűszereket vettem, megmostam, leszárítottam belenyomkodtam az üvegbe és felöntöttem olívaolajjal. Állítólag csúcsszuper lett az ízük. Meg lehet csinálni ugyanezt ecettel is. Ha valakit bővebben érdekel receptet írok, de végtelen a vari lehetőség.

    Férfiaknak ha te varrsz valami szupi nyakkendőt, az már nem olyan sablonos. Vagy ha nem varrsz, veszel egy egyszerűt, amit pl. domború textilfestékkel kidekorálsz. Vagy keress egy jó kis vidéki helyet ahol igazi házipálinkát főznek. Nincs olyan, aki ezt ne értékelné. Persze lehet belőle ágyaspálinka is, de kár elrontani. . .

    Az idén narancslekvárt (nagyon jó topik van erről) csinálok szintén saját dekorálású üvegben.
    No meg illatos fürdőolajokat. De kaptam már sk. mozaikkal díszített edényalátétet és 1 db tükörcsempéből készült, mozaikkeretes tükröt is.

    Keresztszemeseknek (szintén kaptam már): Van nyomottmintás kongré (csak néhol lyukacsos) jópofa kockás páröltéses motívomokkal igazán egyedi konyharuha vagy terítő lehet belőle. stb. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2004. december 3. 13:093948.
    Szia!
    Azt meg lehet kérdezni, hogy kb. milyen áron dolgozik?
    előzmény:
    Anada (3946)
     
  55. Torolt_felhasznalo_911298
    Torolt_felhasznalo_911298
    2004. december 3. 12:373947.
    Hello!! Csodaszépek az üvegeid!!! :o))))

    Én úgy döntötem, hogy megpróbálok csokit készíteni házilag. Az elkészült finomságokat díszdobozba teszem, és remélem, örülni fog, aki kapja.
    De festettünk már a lányommal terítőt, selymet, dekupázsoltam textilt. . . . Itt jobbnál jobb ötleteket gyűjtök. Csak az a gond, hogy a kreatív boltba a Dárius kincse sem elég. . . . mindíg elkárhozok valamire. :o)))
    További jó alkotást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3921)
     
  56. 2004. december 3. 12:223946.
    Sziasztok!

    Gondoltatok már fotóra, mint ajándék?

    Én ismerek egy fantasztikusan jó fotóst csajszit.
    Nem digitálissal, hanem hagyományos géppel dolgozik, így profi a minőség!
    Ő sminkel ki és megcsinálja a hajadat is. A ruhatára hatalmas és exkluziv dolgai is vannak ( boa, cilinder, fehérnemű, szörme. . . )
    A legtöbbet kihozza belőled!
    Van műterme, de a szabadban is dolgozik!
    Nagyon kedves és így könnyen levetkőzöd a gátlásaidat!
    Nekem már többször készített képeket és csodálatosak lettek.

    Hivatkozzatok rám: Anita

    Az ő telefonszáma: 06/20 33-66-271
    Neve: Anna

    Sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. december 3. 08:233945.
    Nem vonom kétségbe, én azt tudom, hogy az üvegfestékekből a Deka Cristal csak akkor bírja a vizet, ha kiégetik, ami pedig vizesbázisú festék, szó szerint ez áll rajta: "Deka Cristal Acryl" és alatta kisebb bötűkkel, hogy Acryl átlátszó festékek.
    Ja és 170°C-on égethető.
    előzmény:
    ciss (3942)
     
  58. 2004. december 2. 11:253944.
    Sziasztok! Most hétvégén kézműves vásár lesz az Iparművészeti Múzeumban szombat-vasárnap de 10-18ig, érdemes kinézni, mert mindig nívós termékek vannak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. Torolt_felhasznalo_880857
    Torolt_felhasznalo_880857
    2004. december 1. 21:343943.
    A csodálkozás abból adódik, hogy ELVILEG, a leírás szerint ez az akrilfesték bírná a vizet. Terveztem a lakkozást, de így nincs mit lakkozni :))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3941)
     
  60. 2004. december 1. 21:333942.
    Bocsi, hogy ellentmondok, a vizes bázisú festékek elvileg bírhatják a vizet, mert száradáskor olyan, irreverzibilis folyamatok is lejátszdhatnak, aminek a következtében már nem lehet újra oldatba vinni őket. Ezt esetenként segíti az égetés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3941)
     
  61. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. december 1. 19:563941.
    Ne csodálkozz ezen, a vízbázisú festék csak akkor bírja a vizet, ha kiégeted (amennyiben egyáltalán lehet égetni, mert nem mindet lehet).
    Fémre, vagy fára inkább valamilyen oldószeres festéket használj.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880857 (3939)
     
  62. Torolt_felhasznalo_882430
    Torolt_felhasznalo_882430
    2004. december 1. 17:473940.
    Feltettem ide a bem. oldalra az adventi tálamat és a gyerekeknek készített fakanál mikulást.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. Torolt_felhasznalo_880857
    Torolt_felhasznalo_880857
    2004. december 1. 15:023939.
    Sziasztok! Íme egy rossz tapasztalat, hogy másnak ne a saját kárán kelljen okulnia:

    Südor márkájú akrillfestéket használtam, vízbázisú, elvileg száradás után víz nem oldja. Kb. 4 nap száradás után fém és műa. felületről is könnyedén lemostam langyos vízzel, mosogatószivaccsal, minden súrolás és rábeszélés nélkül :((((((((((((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2004. december 1. 13:033938.
    Szia Piki!
    Elküldenéd nekem a naptárprogramot? Előre is köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_493534 (3909)
     
  65. n30
    n30
    2004. november 30. 12:293937.
    Sziasztok!

    Én nemrég fedeztem fel egy helyet, ahol különleges dekorációs eszközöket árulnak. . . Beszereztem párat, már meg is vannak az ötleteim hozzá. . . a csomagolásokhoz biztos ezeket fogom használni :)
    Vannak dekor ollók, lyukasztók, dombornyomó eszközök, csupa kreatív holmi! És meglepően jó minőségűek. . . mondjuk a Fiskarstól nem is vártam mást :)

    Ja a cím: http://www. fiskarsshop. hu

    Remélem tudtam segíteni. . .

    Ja és akinek ajándék ötletre van szüksége, az is biztos talál itt valamit. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2004. november 30. 09:273936.
    Szia! Nagyon köszi, mindkét boltot ismerem, már tegnap vettem is hozzá, nekem se volt más ötletem, pedig elsősorban spirálozni szerettem volna. . de így is jó lesz!:)
    Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3935)
     
  67. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. november 29. 17:163935.
    Ez az aranysújtásos ötlet nem rossz.
    Egyszerű iratlyukasztóval csinálsz egyenlő távolságra pár lyukat (mérettől függően, kb 2-2és fél centire egymástól) és a Kreatív-Hobby boltokban nem is túl drágán lehet kapni rengeteg féle dísz-zsinórt. Ilyen üzlet van pölö Budán a Margit krt-on a 4-6 villamosmegálló mellett, vagy Pesten az Üllőin a Kálvin és a körút között kb félúton. Azért csak ezt a két boltot írtam, mert itt biztosan van ilyen madzag.
    előzmény:
    szuszó (3934)
     
  68. 2004. november 29. 14:583934.
    Sziasztok!
    Én szüleimnek is meg a páromnak is naptárat készítek, nagyon egyedi lett, biztos nagyon fog nekik tetszeni. . .
    Szóval itthon kinyomtattam, csak nem tudom mivel lehetne összefűzni-tűzni, mert már voltam több helyen is, de mindenhol az a csúnya spirál van, nem tud esetleg valaki olyan helyet, ahol olcsón, és szépen összespiráloznák nekem?Vagy más ötlet, pl aranymadzaggal hogy lehetne szépen megcsinálni?
    Aki ismer ilyet (BP), vagy van más ötlete légyszi írja meg!
    Nagyon Köszi!
    Szuszó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2004. november 27. 00:003933.
    Köszi, de Dunaújvárosban élek. Ritkán járok a Fővárosba. Kedden volt dolgom Bp. en és a Kreatív-Hobby címe a zsebemben. Mostanában nem készülök! De azért köszi.
    előzmény:
    Bri (3932)
     
  70. Torolt_felhasznalo_685017
    Torolt_felhasznalo_685017
    2004. november 26. 08:553932.
    Szia poci!
    Óraszerkezetet pont tegnap láttam a Károly körúton. . . Röser udvarban (?). Ez a Deák tér felől az Astoria felé haladva a jobb oldalon van, de nagyon kell figyelni, mert igazából egy belső udvart takar ez az elegáns név.
    Mellette van egy csillogó porcelán és kristály bolt kirakat, az elég feltűnő, így könnyű megtalálni. 490 Ft volt, asszem.
    Bri
    előzmény:
    poci (3931)
     
  71. 2004. november 25. 20:083931.
    Óraszerkezet ügyben most ott tartok, hogy veszek egy olcsó órát és szét szedem:))) Az óra készülne egyébként cd-re matricával, arra gyakorolok! Meg a kisfiam ablakára kéne egy téli jelenetet fölvarázsolni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3928)
     
  72. 2004. november 25. 20:063930.
    Sziasztok!

    Huh, hát ez a matricafestés azért egy kicsit nehézkesen ment nekem. Azt hittem egyszerűbb vagy csak gyakoroljak szorgalmasan és belejövök? Itten világol mellettem első matricás munkám egy bébiételes üvegből varázsolt mécses:))) A mezei matricafestés egészen jól sikerült, vettem spéci fóliát amiről száradás után tényleg úgy jön le ahogyan kell. Viszont a szalvétás-matrica technikával szerintem kicsit befürödtem. Az volt írva, hogy fóliára véknyan föl az átlátszó festék. Ha megszáradt rá a szalvéta minta és rá mégegy réteg festék, átlátszó vagy fehér. És 24 óra után uu. lehúzható a fóliáról. Hát nekem úgy néz ki mintha összenőtt volna a fóliával:)) Szóval ha pl. egy füzetborítóra csináltam volna és nem akarnám lehúzni tök jó lenne, de így? Nincsen egyszerűen pereme ahol megfogjam és lehúzzam. Úgy egybe van az egész. Most azon agyalok hogyan fogom leszedni egyáltalán, hogy a fóliát még használhassam másra is? Le lehet mosni? Vagy vakarásszam le? Amúgy jól néz ki kicsit sajnálom is, de a fóliát jobban:( Mit rontottam el? Ötlet?

    Poci
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3928)
     
  73. Torolt_felhasznalo_675204
    Torolt_felhasznalo_675204
    2004. november 24. 16:003929.
    Ezer köszönet Hangyalánynak és BEIMANO-nak!
    Hangyalány ötletein egy kicsit módosítottam, a végeredmény egyszerűen CSÚCS!
    BENIMANO- ét a karácsonyi tepasztalnál(amit minden évben megépítünk
    az apukámmal, 2002-ben és 2003-ban nem készült el teljesen. )hasznosítom.

    :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. november 24. 12:283928.
    Ez tényleg pech, bár nagyon nem csodálkozom. Az utóbbi időben ugrásszerűen emelkedik a saját készítésű órák száma.
    Gondolom a vegyes deku-festés technikánál olyasmire gondoltok, amit most tettem fel a bemre.
    Szögezzük le, azt nem én csináltam, Szorgos barátnőm keze munkája :o))))
    előzmény:
    poci (3926)
     
  75. 2004. november 24. 11:333927.
    Ezt a technikát én is tőlük, ill. a katalógusukból vettem. Tényleg egyszerű, csak arra vigyázz, hogy nagyon jól száradjon meg a matricafesték. Ja, és ha átlátszó, vagy színes felületre teszed, nem árt a végén egy réteg fehér matricafestéket is rákenni.
    előzmény:
    poci (3926)
     
  76. 2004. november 24. 10:513926.
    Sziasztok! Akkor ilyen az én formám, mert többek között emiatt is voltam tegnap fönt a Fővárosban és voltam az Üllői úton a Kreatív-hobbyban és nem volt óraszerk. Pedig a katalógusukban is benne van:(( De nem bántam meg, hogy körülnéztem, mert fölfedeztem egy (számomra) új technikát, amikor is ötvözzük a matrica festést és a szalvétákat. Leegyszerűsítve, ilyen kis szalvéta mintás matricák lesznek belőle. Tök egyszerű az elkézsítése, nem túl anyag igényes (átlátszó matrica festék+fólia amiről le lehet húzni festés után+szalvéták) és bármire föl lehet ragasztani:))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. november 24. 08:223925.
    Egyetértek ciss-el
    Az Üllőin szinte mindig látok a Kreatív-Hobby-ban
    előzmény:
    poci (3923)
     
  78. 2004. november 24. 07:423924.
    A Keratív Hobbyban szokott lenni.
    előzmény:
    poci (3923)
     
  79. 2004. november 23. 23:303923.
    Sajnos nincsen minden hobbyboltban óraszerkezet:(( Három helyen voltam ma, de nem volt!
    előzmény:
    krimo (3900)
     
  80. Torolt_felhasznalo_513057
    Torolt_felhasznalo_513057
    2004. november 23. 20:273922.
    :) ezer éve nem láttalak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402022 (3920)
     
  81. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. november 23. 20:053921.
    Köszi, igyexem :o)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402022 (3920)
     
  82. Torolt_felhasznalo_402022
    Torolt_felhasznalo_402022
    2004. november 23. 20:003920.
    Hello MrSlowhand!
    Minden elismerésem az üvegfesményeidhez, tényleg gyönyörűek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3914)
     
  83. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. november 23. 06:163919.
    Igen, ami ott van az - néhány kivétellel - mind ajándékba készült.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595565 (3916)
     
  84. 2004. november 22. 21:333918.
    Könnyen elkészíthető társasjáték a Twister. Minden korosztály szívesen játszik vele.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. Torolt_felhasznalo_595565
    Torolt_felhasznalo_595565
    2004. november 22. 21:023917.
    Amit mi a férjemmel évek óta az apukáknak ajándékozunk, az a könyv. Amióta van unokájuk! Egész évben vadásszuk a nagyméretű, színes képes, szinte lexikon szerű könyveket. Az Alexandránál mindig van néhány leárazva. A legútóbb kalózokról szólót vettünk. Szeretik, mert a kisfiammal együtt olvasgatják! Így örülnek, hogy plusz egy közös program van a kisherceggel. Matyikám pedig megszereti a könyveket és persze sokat tanul is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. Torolt_felhasznalo_595565
    Torolt_felhasznalo_595565
    2004. november 22. 20:513916.
    És olyanokat ajándékozol, amik a bem. oldaladon láthatók? Biztos örülnek neki! Nagyon klassz! Gratulálok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401939 (3914)
     
  87. Torolt_felhasznalo_595565
    Torolt_felhasznalo_595565
    2004. november 22. 20:493915.
    Az anyukám valahonnan varázsolt egy olyan szalvétát, ami kiterítve egy teljes 'kinevetavégén' terep volt. Azt decoupage ragasztóval ráragasztotta kartonra. Az unokáival közösen persze. Majd kavicsokat gyűjtöttek és mindegyikük befestette a sajátjait egyszínűre. Azóta is ez a kedvenc társas - hiába van drága dobozos cucc.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. Torolt_felhasznalo_401939
    Torolt_felhasznalo_401939
    2004. november 22. 20:413914.
    Sziasztok
    Bár lehet, hogy írták már, a festett üveg is nagyon szép, én ezt szoktam ajándékozás címén elkövetni :o)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. Torolt_felhasznalo_830889
    Torolt_felhasznalo_830889
    2004. november 22. 20:243913.
    Én tavaly selyemre festettem malmot, a figurák pedig üvegkavicsok voltak. Nagy sikere volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_597100 (3912)
     
  90. Torolt_felhasznalo_597100
    Torolt_felhasznalo_597100
    2004. november 22. 18:303912.
    Lehet, hogy írták már:
    Kis üvegbe diót tenne, mogyorót. . és mézzel leönteni, az üvegtetőre vászonból, filcből papírból díszítést.

    Én most a régi kedvenc dalait gyűjtöm össze a testvéremnek , majd szépen bekötöm (valahogy)
    TÁrsasjátékot is lehetne készíteni:Ötlete van valakinek????????????
    Pl:malmot valami jó ötletbe ágyazva (pl: festett kavicsok vagy valami. . . )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. Torolt_felhasznalo_597100
    Torolt_felhasznalo_597100
    2004. november 22. 18:203911.
    Köszi!!Nagyon jó ötletek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_969639 (3888)
     
  92. Torolt_felhasznalo_991671
    Torolt_felhasznalo_991671
    2004. november 22. 17:343910.
    Sziasztok!
    Volna egy kis problémám. Itt a nyakamon a karácsony, és nem tudom mit adhatnék apukámnak. Semmi olyan hobbija nincs, ami megkönnyítenl a dolgom.
    49 éves, szeret barkácsolni, de egyebet nem tudok.
    Minden évben inget meg illatszert kap. Van valami jó ötletetek?
    Köszi! Anett
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. Torolt_felhasznalo_429355
    Torolt_felhasznalo_429355
    2004. november 22. 16:233909.
    Sziasztok!
    Nekem van egy naptárprogim. Akit érdekel el tudom küldeni, de csak csütörtököm, mert addig szabin leszek. A páromnak szeretnék sakkórát venni. Tudtok esetleg valamilyen címet hol nézzem meg? Előre is köszi Sziasztok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2004. november 22. 15:003908.
    Igen, van színes nyomtatóm. Azt nem tudom, milyen áraik vannak a Copy. . . cégeknek, de mindkettőnek van oldala, ahol elérhetőséget is kiírtak, egy telefon, és megkérdezed, abból még nincs sok költséged. Ezzel a naptárkészítővel inkább az azonnali, sk nyomtatás a nyerő, mert konvertálási meg file kezelési ktsg-et is felszámítanak, és az sem biztos, hogy simán beolvassák az oldalt. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413212 (3907)
     
  95. Torolt_felhasznalo_413212
    Torolt_felhasznalo_413212
    2004. november 22. 14:533907.
    A készített naptárakat hol nyomtatod ki, van színes nyomatatótok?
    Az jó, de nekem tavaly is az volt a gondom, hogy elkészítettem a naptárart, aztán végül csak a gépen maradt, mert kinyomtatni nem tudtam. Ha meg elviszem egy üzletbe, ahol csinálnak ilyet, gondolom ugyanannyit kérnek érte, mint ha ők szerkesztették volna.
    Lehet, hogy nyomtatót kéne kérni a Jézuskától!:O)
    előzmény:
    hangyalány (3906)
     
  96. 2004. november 22. 13:553906.
    Kedves Bingó! Én a Nagypapádnak egy születésnapján megjelent újságot készíttetnék, a két és fél éves kisfiúnak nevesített mesekönyvet, a buszsofőrnek meleg kesztyűt, vagy valamilyen felakasztható figurát adnék. Így első blikkre ez ugrott be. . .
    előzmény:
    Bingó-ó (3896)
     
  97. 2004. november 22. 13:523905.
    Én egyszerű gyűrűs dossziét vennék, és ehhez kapható lukasztott színes karton lapok, vagy Te magad is lukaszthatsz. Ezt bevonhatod bármivel, és a lapjai bővíthetőek is. Csak egy ötlet. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_915868 (3873)
     
  98. 2004. november 22. 13:473904.
    Látom, megint elég sláger a naptár. Én tavaly és tavalyelőtt is készítettem kb. 15 db-ot, és már az idén is nyújtottak be igényt rá.
    Több típus közül lehet választani, van amelyikhez képet is be lehet illeszteni, ezen belül álló, vagy fekvő formátumú. A/4 méretű. Most láttam a fénymásoló helyeken 6 ezer feletti áron vállalnak egy 12 lapos naptárt.
    Az ünnepnapokat a configur/events menünél tudod bevinni, és a keretszíneket is lehet változtatni.
    előzmény:
    eramama99 (3894)
     
  99. 2004. november 22. 13:383903.
    csatlakozom ikrához, én is így készítem, és csillámmal is díszítettem, nagyon szép lett, az ajándék italok díszítéséhez és ajtó girlandhoz is használtam, és ami maradt, a gyümikosaramban van, és tényleg szép még most is.
    Jó készülődést minden ügyeskezű angyalkának. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (3890)
     
  100. 2004. november 22. 13:123902.
    Már annyi a hozzászólás, hogy lehet, hogy írta valaki az én ötletemet: mindenki fa teafiltertartót kap, festve vagy szalvétatechnikával, és meg is töltöm majd fincsi teákkal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top