Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonyi ajándékötletek SK?

ZITIMI
Létrehozva: 2002. szeptember 25. 09:57
Szeretnék jó ötleteket összegyűjteni a karácsonyi készülődéshez, amelyeket egy hét éves kislány segítségével is meg lehet csinálni. Az újságokban mindig van egy-kettő, de szerintem mindig van valakinek olyan kipróbált, "jól elsült" ötlete, ami kamatoztatható!
És idén megint elhatároztam, hogy időben elkezdem a készülődést. . . !!!

Tavaly a család felnőtt tagjai leginkább saját készítésű "Martinit" kaptak, szépen feldíszített, a receptet is tartalmazó címkével ellátott üvegben, amire még sógyurma díszeket is csináltam (kupak, csillagok, holdacskák. . . ) ill. sógyurmából csináltunk lyukacsos mécsestakarókat, amit arany-barna és ezüstös kék temperával befestettünk és lelakkoztunk. Hozzáillő gyertyatartó is készült, nomeg képkeret, amibe a lányom képe került. Indításnak ennyit . . . .
  1. Torolt_felhasznalo_595565
    Torolt_felhasznalo_595565
    2002. október 31. 10:08301.
    Szia! Zöld gömböt nagyon könnyű csinálni. Hobbyboltban lehet kicsi préselt papírgolyót venni. Egy csomagban 10 db van és 160-240 ft az ára kb. Befestheted, ragaszthatsz rá zöld glitterport, zsinórokat, zöld gyöngyöt. Tavaly egy ismerősnek készítettem kb 20 kicsi zöld díszt. Sok gömböt és kis fafigurákat. Nagyon szép lett a zöld fája. Ő is tett rá szalagokat. Egyszer talán én is zöldbe öltöztetem a fámat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989139 (299)
     
  2. Torolt_felhasznalo_374293
    Torolt_felhasznalo_374293
    2002. október 31. 09:47300.
    Apropó habcsók, nem tud valaki valami jó habkarika receptet? A boltban rettenetesen drágák, úgyhogy idén inkább én sütném. Köszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989139 (299)
     
  3. Torolt_felhasznalo_989139
    Torolt_felhasznalo_989139
    2002. október 31. 08:49299.
    Köszi, a habcsók jó lesz, az már úgyis rég volt. Sajnos sehol nem láttam zöld gömböt. Szerintem már évek óta csak a klasszikus színeket lehet kapni (bordó/piros, arany, ezüst, kék). Most azon filózok, hogy a már meglévő gömbök közül átfestek néhányat, vagy ezüst gömbre üvegfestékkel felviszek pár motívumot.
    előzmény:
    edusk (294)
     
  4. 2002. október 31. 08:06298.
    Nalunk mar mindenhol karacsonyi vasar van. Szerintem kicsit koran kezdik, mire eljön az ideje mar megunja az ember. Tegnap körülnéztem egy kicsit, hogy milyen szineket favorizalnak ebben az évben. Nagyon szép meleg szinek vannak. Sok bordo, naracs, lilla, arany. Ilyenkor feldiszitett fak és asztalok is lathatok. Sok jo ötletet lehet kapni. Az asztalok is gazgagon diszitettek.
    előzmény:
    edusk (296)
     
  5. 2002. október 31. 07:58297.
    Es hogy kell tarolni, hogy puhuljon, ne szaradjon? Legmentes dobozban? Tavaly az enyem olyan lett mint a beton.
    előzmény:
    edusk (296)
     
  6. 2002. október 30. 23:18296.
    Szerintem november közepe felé már jó, mert ami megpuhul, az addig úgyis jó lesz.
    előzmény:
    Fanni02 (295)
     
  7. Torolt_felhasznalo_193102
    Torolt_felhasznalo_193102
    2002. október 30. 23:08295.
    Lányok!
    Mikor álljak neki a mézeskalács sütik készítéséhez?Most?Nem szeretném, ha túl kemény lenne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2002. október 30. 22:11294.
    Zöld gömb-evidens-, zöld lametta, gyorsmasni, jó quince ötlete, az összefűzött szalaggyűrűk, zöld habcsókok és esetleg egy kis ezüst is. Majd még írok, ha eszembe jut v. mi jó. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_989139 (290)
     
  9. Torolt_felhasznalo_485974
    Torolt_felhasznalo_485974
    2002. október 30. 22:04293.
    Sziasztok! Tavaly volt a főpróba, mondhatom nagy siker volt! Gyermekem ált. iskolájában minden évben karácsonyi vásár van. Mindenki aki saját kezüleg készít valamit behozza, árulja, és a befolyt összeg az osztálypénzt gyarapítja. A boltokban kapható csokis adventi naptárból kivettem a műanyag tartót, és minden kis kockáját kiöntöttem gipsszel. Amikor már majdnem száraz volt beleszúrtam a tetejébe tűzőkapcsot félbehajtva, ez volt az akasztó. Száradás után ki lehet a mintákat festeni akár vízfestékkel, akár akril hobby festékkel, temperával, esetleg díszíteni csillámporral. A kis akasztóba arany, vagy bármilyen színű zsinórt fűzve a karácsonyfára akasztva, vagy ajándékcsomagra kötve aranyos kis dísztárgy. Nem beszélve arról, hogy a gyerekek milyen szívesen festették!!!!! Kívánom másnak is teljen benne öröme!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2002. október 30. 20:50292.
    Szerintem érdemes megkukkantani a hipermarketekben, 2-3 hét múlva, amikor ott is beindul a karácsonyi készülődés, olyankor potom áron lehet kapni mindenféle dobozkákat, kisebbet-nagyobbat, illetve a metro áruházakban is, ott szerintem már most is rengeteg van, és lényegesen olcsóbb, mint a konyhafelszerelés-üzletekben. . .
    előzmény:
    ciss (289)
     
  11. Torolt_felhasznalo_989139
    Torolt_felhasznalo_989139
    2002. október 30. 15:36291.
    Sziasztok! Még ennyi kreatív embert! Nagyon jó és használható (!) ötleteket adtatok. Én fára való díszeket szoktam gyártani. Minden évben kiválasztunk egy-két színt, és csak iyleneket teszünk a fára (idén zöld és ezüst). Szoktam házilag masnit gyártani rövidáruban vett selyemszalagból, vagy ha elcsábulok, akkor a drágább, díszesebb dekorszalagokból. Egy nagyon egyszerű és olcsó ötlet: veszek fényes kötözőt a papírboltban (gurigában árulják, 70-80 Ft), felvágom 8-9 cm-es darabokra, és láncot alkotva összeragasztgatom őket, egymásba kapcsolódó kis gyűrűk lesznek. Nagyon szépen mutat a fán, ha türelmes vagy, és hosszú láncot fűzöl. Szerintem gyerekek is szívesen bajlódnak vele. Másik: veszek fél méter bélés selymet, kis tasakokat varrok belőle (6-8 cm), megtöltöm maradék vatelinnel, vagy vattával és ezüst vagy arany zsinórral, vagy fonallal összekötöm a száját. Helyes kis zsákocskák lesznek, ezek is aranyosak a fán.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_989139
    Torolt_felhasznalo_989139
    2002. október 30. 15:16290.
    Szia Edusk! Nagyon megörültem, mikor olvastam, hogy zöld díszeket tettetek a fára. Idén mi is ezt szeretnénk, de szinte semmi zöldet nem láttam. Minden évben gyártok masnikat, az már van, de más nem nagyon. Esetleg tudnál ötletet adni? Előre is köszi.
    előzmény:
    edusk (282)
     
  13. 2002. október 30. 14:08289.
    Igen sok helyen lehet, kapni, én legutóbb a József körúton, a KES papírboltban láttam, az árát sajnos, nem néztem meg. De láttam annak idején az IKEÁban is, meg különböző edényboltokban (pl. Kátay), bár ott elég drágák voltak.
    előzmény:
    H_Katinka (287)
     
  14. 2002. október 30. 13:28288.
    Azt hiszem a karcsony. lap. hu-n is vannak érdekes dolgok.
    előzmény:
    edusk (282)
     
  15. 2002. október 30. 12:57287.
    Hahó! Azt nem tudom, hogy hogy sikerült az előbb "pöcsibaba" néven bejelentkeznem, de valahogy ez történt. Szóval én Katinka vagyok, és én várom a fémdobozokkal kapcsolatos információkat. Köszönöm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2002. október 30. 12:52286.
    Sziasztok! Én már kitaláltam, hogy azoknak mit adok, akik nem közvetlen családtagok, de aprósággal mindenképp meg szerettem volna lepni. Készítek mézes sütit, azt mindenféle aranyos formákban kisütöm és fémdobozban adom át. A gondom csak az, hogy nem tudom hol találok kisebb-nagyobb fémdobozt, lehetőleg nem túl drágán. Ha valaki tud rajtam segíteni, privátban várom válaszát és előre is köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_960606
    Torolt_felhasznalo_960606
    2002. október 30. 12:48285.
    sziasztok. A legjobb ötlettel én szolgálhatok:Ékszeres doboz (legalábbis nőknek). A nővérem tűzzománccal foglalkozik és gyönyörű ékszeres dobozokat készít minden női ismerősnek, barátnőnek karácsonyra. ha valakit érdekel írjon és megadom az elérhetőségét!
    Üdv. . . Dani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2002. október 30. 12:42284.
    Biztosan mutatos a mézes-magos ha jol valogatjuk meg a szineket. Még egy ötlet kenyér vagy kalacs tésztabol. Születésnapra lehet csillagképet formazni és kisütni. Minden ujsagban ahol horoszkop van lehet mintat talalni. Elöször mindig a testet kell kialakitani és utana a többi részét. A szilveszteri asztalon jol mutat egy kenyér tésztabol sütött malac. Itt a tészta recept; 500g liszt, 1 1/2 teaskanal so, 1 1/2 teaskanal cukor, 50g puha vaj vagy margarin, kb. 3dl tej, 1 tojas a bekenéshez. Sütés elött 20 percig pihentetjük. Ajanlatos kartonbol sablot vagni, kunkori farkincat, fület és szemet csinalunk neki. 200C°-on kb. 30percig kell sütni. Csoki pénzeket kell ala és köré tenni. Igy biztosan szerencsétek és sok pénzetek lesz az ujévben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_973037 (283)
     
  19. 2002. október 30. 11:32283.
    Kedves Ilva és Mariaanna! Mindkettőtöknek nagyon köszönöm a receptet.
    Én is leírom az egyik kedvenc "receptemet".
    Magos méz: (ha vki már leírta, akkor bocs)
    Hozzávalók-méz, sokféle olajos mag, illetve aszalt gyümölcsök. Attól függően, hogy fogyasztásra szánjuk-e érdemes feltérképezni, hogy a magok, gyümölcsök melyikét szereti az ajándékozott. Ha nem fogyasztásra szánjuk, egyszerűen dekorációnak is nagyon szép.

    A magokat/gyümölcsöket érdemes szín, vagy leginkább világos-sötét szerint szétválogatni. Úgy igazán szép, ha élesen elválnak a rétegek egymástól.
    Nagyon mutatós, így érdemes minél egyszerűbb üvegbe rakni.
    Jó tanács, az üvegben csak 1-2 mm méz legyyen, és minden mag réteg után töltsétek fel mézzel. Apró magokon elég lassan csurog át, érdemes megvárni, vagy másnap elővenni, nehogy a felső réteg kiszáradjon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2002. október 30. 11:28282.
    Hát igen, de a kemény sütik legalább jól mutatnak a fán. Már kaptam egy receptet, idén azt próbálom ki. Egyébként a sima gyorsmasnik is nagyon jól mutatnak az ágak végein, ha harmonizálnak a díszek szinével. Pl. nekünk régebben volt csak zöld dísszel díszített fánk. Nagyon szép volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_693672 (266)
     
  21. Torolt_felhasznalo_379531
    Torolt_felhasznalo_379531
    2002. október 30. 10:19281.
    Kedves Mariaanna!
    A recept latom neked is Betty Bossi. Kösz a csoki tippet. A vicc,
    hogy en is svajcban elek. Irok majd privat, ok???
    előzmény:
    mariaanna (276)
     
  22. Torolt_felhasznalo_379531
    Torolt_felhasznalo_379531
    2002. október 30. 10:18280.
    Szia Spie!
    250 g liszt, 2 friss tojas, 2-4 ek viz( a tojas nagysagatol fuggöen)
    1 ek olaj. Jo alaposan atdolgozni, ca 1 orat pihentetni nyujtas elött. Ha frissen csinalod,
    meg töltheted is kis batyukka vagy ravioli formara alakitva.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_973037 (275)
     
  23. 2002. október 30. 10:03279.
    Szia Zitimi! Lehet borospoharbol is inni, vagy füles üveg poharbol, mint a forralt bort.
    előzmény:
    ZITIMI (277)
     
  24. 2002. október 30. 10:00278.
    Szia Sopie! Itt a tészta recept.
    250g liszt, 2 tojas, 2-4 evökanal viz, attol függ milyen nagyok a tojasok, 1 evökanal olaj. A piros szinü tésztahoz viz helyett cékla lét kell tenni. A zöld tésztahoz összevagott spenotot. A sarga tésztahoz 3 evökanal curryport kell a liszhez keverni. Ha szükséges valamivel több vizet kell beletenni. Vékonyra kell sodorni, és akarmilyen formakkal kiszaggatni, majd kiteritve megszarita, és szinenként külön cellofan zacskoba csomagolni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_973037 (275)
     
  25. 2002. október 30. 10:00277.
    Fincsinek tűnik, kicsit a mi forralt borunkra emlékeztet. Milyen típusú pohárban szokták ezt szervírozni?
    előzmény:
    mariaanna (276)
     
  26. 2002. október 30. 09:40276.
    Szia Ilva! Svajcban lehet egy Cremant nevü csokit kapni, de jo hozza akarmilyen tejcsoki is. Jot
    mosolyogtam ma reggel, mert én is az altalad leirt ajandékokat akartam ajanlani. Igy most egy Baseli specialitast irok nektek ami nagyon a finom a sokszor leirt mézeskalacshoz, vagy beiglihez is.
    HYPOKRAS; 7dl szaraz fehér bor, 70g cukor, 1 rud fahéj, 3 szekfüszeg, 3 evökanal narancslé, 1 evökanal citromlé. 7dl vörös bor.
    Fehér bort, cukrot, füszereket és a gyümölcsleveket felfözzük, keverjük amig a cukor elolvad. Levesszük a tüzröl és hozza adjuk a vörös bort. Egy kancsoban hagyjuk kihülni. Kivesszük a füszereket, üvegbe töltjük, lezarjuk. 3-4 hétig hüvös, sötét helyen taroljuk. Utana egy par hétig fogyszthato, de gondolom hamarabb elfogy. A baseliek ugynevezett Leckerlit eszegetnek hozza, ami hasonlo a mézeskalacshoz, de olyan kemény, hogy tényleg csak eszegetni lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379531 (264)
     
  27. 2002. október 30. 09:24275.
    Szia ilva!Nagyon jó ötlet ez a saját készítésű száraztészta. Nincs véletlenül recepted hozzá, hogyan kell készíteni magát tésztát?
    Köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379531 (263)
     
  28. 2002. október 30. 08:19274.
    Sziasztok Lányok! Úgy örülök, hogy rátok találtam! Napok óta már a karácsonyon jár az agyam. A lányom 6 éves lesz és kitaláltam, hogy együtt kéne mindenfélét csinálnunk. Ádventi koszorút, ajtódíszt már évek óta csinálok, de más dolgokat is kipróbálni. Ebben a topicban annyi csodás ötletet találtam, hogy azt sem tudom, melyikkel kezdjünk. Nagyon érdekelne, hogy lehet citrom, alma és narancs karikákat szárítani, hogy szép is legyen. Köszi és Puszi mindenkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2002. október 29. 22:18273.
    Nem fogod elhinni, az üvegfestéket egyszerű körömlakklemosó oldja, de csak, ha friss! Ha már megszáradt, akkor azt hiszem, semmi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817731 (270)
     
  30. 2002. október 29. 20:52272.
    Ja, most olvastam vissza, paprikás hűtőmágnes volt már, sebaj, a dió saját ötlet!!! :) Ja, és ha már vécépapírguriga:szuper gyertyatartókat csináltam anno, vágsz egy karikát, meg két fedőlapot pl csillagalakban (belseje min a karika átmérőja, ágai csak azután jönnek), ezeket bevontam ezüst színű csomagolópapírral, egyik fedőlap lett az alja, arra a karika, abba tettem gyurmát, és utána ráraktam a másik fedőlapot, amit előtte x alakban bevágtam(mint a gyorséttermi üdítő kupakján), és abba nyomtam bele egy ezüstszínű hosszú gyertyát, a gyurma megtartotta a súlyát, nem borult fel, és szerintem ez is tök hangulatos asztaldísz volt!
    És nem emléxem, ha már ezt írták, bocsi, de a befestett szarvacskával mit kezdtetek? Mert én felfűztem, és jól mutatott a fenyőn, és ha csak szárított termések, szalmavirág, stb van a fenyőn, jól mutat, ha a nehezebb tésztafüzér kicsit lehúzza az ágakat, nem merednek olyan hegyesen a levegőbe. .
    Ja, és tudom, ez dekoráció, de mivel imádok temperával babrálni, műhóval viszont nem, tavaly a kiránduláson összeszedett tobozokat fehér temperával festettem. Ha ecsettel teszek egy nagyobb pöttyöt a "szirom" végére, akkor úgy fog kinézni, mintha be lenne havazva!!! Fenyőre fellógatva szerintem ez is édi, meg girlandba is bele lehet kötni. . apropó, nem szoktatok a többméteres műfenyő girlandokból ajtódíszt csinálni?Szerintem nagyon jól mutat a csúnya panelházbeli-ajtó-tokon, ha a műfenyőre, raffia-vagy papírmasnikat, kis csengőket, tobozokat, stb kötsz föl-persze nem folyamatosan, hanem szakaszonként, szimmetrikusan, így nem lesz zsúfolt. . .
    Na pussz! ;)
    előzmény:
    zsumbi (271)
     
  31. 2002. október 29. 20:28271.
    Hát, hűtőmágnest minden kézműves vásárban csodáltam már, lelakkozott alma/citrom/narancskarikából, macskapö*cse :) paprikából, kekszből, selyemcukorból, száraztésztákból, stb. Én asszem nekilátok hamarosan, és szerintem nagyon gusztusos konyhában a szárazfűszerekből a hűtőn bemutatót tartani. Ja, és kávészemekből, dióból is nagyon szép volt!!!
    Tavaly nagy sikerem volt asztaldíszekkel: kicsi (7-10 centis), díszitett agyagcserepet (kb 150 ft obiban) kitömtem olajmentes só-liszt gyurmával(így nem büdos, még most sem), és abba tűztem nagyon szép antikolt arany kockagyertyát, és utána mindenféle fűszerrel(babérlevél, szegfűszeg, borókabogyó, bors, mazsola), pucolt dióval díszítettem a fennmaradt tésztafelületet, de ezeket előtte egyenként lefestettem legolcsóbb arany temperával. . . Mivel nem kell vízállónak lennie, és mattan szebb is, az akril-lakk lemaradt róla, és gyönyörűen mutatott az asztalon!!!
    És nálam idén biztos lesz pár mécsestartó(ikea, 95 Ft) arany üvegfestékkel kipingálva, és ha még olyan tejüvegfestékkel is aláfestek, akkor. . . hmm, nagyon klassz lesz! :)
    előzmény:
    ildi68 (261)
     
  32. Torolt_felhasznalo_817731
    Torolt_felhasznalo_817731
    2002. október 29. 20:24270.
    Sziasztok! Azok segítségét kérem, akik szoktak üveget festeni. Mivel szeditek ki az ecsetből az üvegfestéket? Amit a művészboltban kaptam terpentint, nem igazán oldotta ki, és még ráadásul irtó büdös is. Nincs jobb?
    Köszi a segítséget!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2002. október 29. 19:00269.
    Sziasztok! Nagyszerű a topic, az egészet egy szuszra végigolvastam (ahelyett, hogy dolgoztam volna). Sok mindent kipróbáltam már, például az üvegfestést (az első darabot a barátom kapta- egy névfeliratos bögre volt). Most már elkezdtem gyakorolni a keresztszemes hímzést, mivel ilyen hímzéssel díszitett karácsonyi üdvözlőlapokat szeretnék a barátaimnak adni egy kis apró ajándék kíséretében. A barátom születésnapjára a Stalh Judit-féle trüffelt próbáltam ki és nagy sikere lett. Tavaly karácsonyra mézeskalács házikót készitettem, ami porcukor és tojásfehérje keverékével volt összeragasztva, ablak, ajtó festve rá és mandulalapocskával (egy kicsit macerás volt, de megérte)kirakva a háztető. Egész jól bírta a dolgot, de idén nyáron hősokkot kapott és összedőlt. Ha valakit érdekel hétfőre tudok hozni egy Baileys féle receptet, amit eddig még nem láttam itt. Már alig várom, hogy elkezdjem a készülődést az idei karácsonyra, de sajnos mindig időhiányba szenvedek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2002. október 29. 18:18268.
    Halihó!

    Sophie szólt nekem hogy itt mindenféle ötleteket találok. És valóban! Íme néhány az én tarsolyomból:

    1/ Tavalyi karácsonyfánk díszítése (a céges mikulásbulin lestem le profiktól): szárított narancskarikák, marcipáncsillagok/angyalok (lehet mézes süti is) és kézzel varrt/kötött masnik. A narancskarikák szárítását kb. 2 héttel karácsony előtt elég elkezdeni. A masnihoz szalagot célszerű most beszerezni mert karácsonyra már mindenütt elfogy.

    Marcipánsüti recept (2000. decemberi Lakáskultúrából profi szakács által adaptálva és többször kipróbálva): 30 dkg marcipán 10 dkg liszt 2 tojásfehérje és díszítéshez bármi ami tetszik pl. hámozott mandula, apróra vágott szárított barack, meggy, pisztácia stb.

    A marcipánt puhára gyúrjuk, belegyúrjuk a lisztet és 1 fehérjét, majd hűtőbe tesszük 10 percre. Egy adagot kinyújtunk belőle (a többit visszatesszük a hűtőbe), kiszúrjuk a formákat, maradék fehérjével megkenjük, díszítjük (mindezt piszok gyorsan mert gyorsan szárad) aztán 7-8 perc alatt 180 fokon megsütjük. 6-7 perc után érdemes lesben állni a sütő ablakánál mert 1 pillanat alatt meg bír égni. Következő adaggal folyt. köv. míg az egész massza el nem fogy. Ha megsült mind, dobozba rejtjük és a dobozt is elrejtjük mielőtt a család megeszi a karácsonyfadíszeket.

    2/ Szombaton voltam az IKEÁ-ban, elkezdték árulni a karácsonyi kollekciót. Vannak 95 forintos mécsestartók színtelen, világoskék, sötétkék, piros és zöld színben és rengeteg egyéb olcsó dolog. Pl. díszgömbök: 12 darab 495 forintért (ugyanez art fleur-ben darabja 200-250 forint).

    3/A Kreatív Hobbi nagyon drága üzlet. Felfedeztem (lakásfelújítás kapcsán), hogy pl. szárazvirágokat jóval olcsóbban lehet beszerezni az OBI-ban és a Praktiker-ben is. Utóbbi helyen egyébként üvegfestékek és egyéb hobbikellékek is kaphatók.

    Sophie, szeretném ha nekem is elküldenéd a naptártervező programot. Ha most internetközelben vagy, akkor akár most is, ha nem akkor majd a jövő héten. Remélem, a marcipánsütikről megfejted, hogy ki vagyok. Puszi, majd írok magánban is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_830073
    Torolt_felhasznalo_830073
    2002. október 29. 17:44267.
    Szuper. engem is erdekelnek a sablonok es tenyleg nagyon jokat talatam. koszi
    előzmény:
    Arduinna (265)
     
  36. Torolt_felhasznalo_693672
    Torolt_felhasznalo_693672
    2002. október 29. 17:30266.
    Kedves Edusk, én azt tapasztaltam, hogy az igazán csodaszépen formázható mézeskalács, ami nem formátlanodik el a sütéskor, kemény. Én, amikor a karácsonyfáról leszedem ezeket a kis "kősütiket", műanyag dobozba teszem és mellérakok 1-2 gerezd hámozott almát. Pár napon belül egészen puha lesz és az alma ízét is átveszi, így még sokkal finomabb!
    előzmény:
    edusk (252)
     
  37. 2002. október 29. 17:20265.
    Szia katka77! A kreatív. lap. hu-n sok minta van üvegfestéshez!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855356 (238)
     
  38. Torolt_felhasznalo_379531
    Torolt_felhasznalo_379531
    2002. október 29. 17:00264.
    Szia Mariaanna!
    Milyen az a krem csoki???
    előzmény:
    mariaanna (245)
     
  39. Torolt_felhasznalo_379531
    Torolt_felhasznalo_379531
    2002. október 29. 16:51263.
    Sziasztok!
    Jo ajandek sajat keszitesu szarazteszta, akar klf szinekben, foliaba, felcimkezve. Esetleg receptet is lehet mellekelni hozza, vagy szoszt, pld. pestot. Pirosat cekla level, zöldet spenottal, sargat curryporral vagy safrannyal lehet szinezni.
    Van elöttem egy edes ötlet, sajt kedvelö inyenceknek:kenyertesztabol egy vagodeszka format sutni, arra a darab finom sajtot, es retekböl kis egereket csinalni, azt ratenni.
    Hozza egy pici tegelyben gorgonzola hab.
    Elkeszitese:200 g gorgonzola 2 ek konyakkal es c1/2 dl tejszinnel mixerben összekeverni, fuszerezni paprikaval, feherborssal. 1, 5 dl tejszint habba verni, bele durvara vagott diot, es a gorgonzola masszaval jol elkeverni. Huteni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2002. október 29. 16:08262.
    Gondolom az lehet a gáz, hogy az a ragasztó inkább porózus és durva felületekre ragaszt jól. Próbáld a pillanatragasztót. Ha síma mindkét felület, lerobbantani sem lehet.
    előzmény:
    bve (259)
     
  41. 2002. október 29. 14:46261.
    Tudom, hogy a sógyurmát már agyonragoztuk, de jó ötlet még a hűtőmágnes készítése sógyurmából. Szárítás után a kívánt formát lefestjük, lelakkozzuk és a hátoldalára kis hűtőmágnest ragasztunk (a hobby boltokban kapható kisméretű vagy vágható lapocska, stb. )Készülhet virág, katica, szívecske, stb. és gyerekek is elkészíthetik karácsonyi ajándéknak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2002. október 29. 14:35260.
    Tegnap voltam a József körúton a KES papírboltban (ahol raffiát is lehet kapni), és hmindenféle jópofa díszmasnit meg karácsonyi matricát árulnak akciósan 99 Ft-ért! Emellett nagyon jópofa ajándékkötözőket is láttam, és szép szalvétáik is vannak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. bve
    bve
    2002. október 29. 12:27259.
    Szia ! Éppen most csináltunk ilyet a hétvégén, egyszerű vizet tettünk az üvegbe, és alufóliadarabkák repkednek benne. Nekem inkább a ragasztással van gondom. Ragasztópisztollyal ragasztottam fel a műanyagfigurákat, de mindig lejönnek. Mi lehet a baj?
    előzmény:
    Jazzica (214)
     
  44. bve
    bve
    2002. október 29. 12:23258.
    Sziasztok!Írok még egy mézes receptet. Lhet szaggatni és díszíteni is, meg nagyon finom puszedlinek is. Érdemes már most kipróbálni. . .

    Mézes
    3 tojássárgáját, 1 egész tojást, 3 evőkanál tejfölt, 1 evőkanál zsírt, 2 mokkáskanál őrölt fahéjat alaposan kikeverünk, beleteszünk 60 dkg lisztet, 2 csapott mokkáskanál szódabikarbónát meg 2, 5 dl olvasztott mézet. Egy elég lágy tészta kerekedik ki ebből, amit egy éjszakára (de lehet tovább is) hűtőbe teszünk, másnap kisodorjuk, szaggatjuk, sütjük. Ha puszedli lesz belőle, kis golyókat formázunk, majd, ha kisült, a 3 tojás fehérjéből és 17 dkg porcukorból gőz felett készült mázba forgatjuk, gyúródeszkán hagyjuk száradni. . .
    Jó munkát hozzá! (A gyerekeim imádják szaggatni, formázni, aztán persze megenni. Több adag elfogy Karácsonyig. . . )
    előzmény:
    edusk (252)
     
  45. 2002. október 29. 11:34257.
    Szia! Nekem elég jó mézessüti receptem van, nagyon egyszerű és jól formázható. Sajnos fejből nem tudom, de holnapra elhozom és leírom neked.
    üdv. Bx.
    előzmény:
    edusk (252)
     
  46. 2002. október 29. 11:16256.
    Zsuzska4!
    Én csak most kapcsolódtam be a témába, de nagyon szuperek az ötletek! Az ádventi naptáras ötleted egyenesen zseniális! Meg is fogom csinálni, mivel a gyerekek nagyon szeretik a mézeskalácsot.
    Jó lehet nálatok a karácsony a közös készülődéssel! Ez az igazi ünnep!
    előzmény:
    zsuzska4 (144)
     
  47. Torolt_felhasznalo_186219
    Torolt_felhasznalo_186219
    2002. október 29. 10:44255.
    Szappanöntéshez:

    Fogalmam sem volt róla, hogyan kell csinálni, de megpróbáltam lereszelni sima akármilyen szappant, és megmelegíteni - na ez nem oldódik fel, viszont remekül formázható, mint a gyurma. Lehet belőle formákat, golyókat készíteni, beleforgatni összetört kamillavirágba, lehet bele keverni citrom, narancshéjat, szegfűszeget, stb. Én például belenyomkodtam halacskás, kagylós, csigás gipszformába, beraktam a hűtőbe, és amikor lehűlt, kiszedtem belőle. Egy papírtálcát megszórtam kamillavirággal, és beletettem a tengeri dolgokat, vagy kis kosárban ajándékoztam barátnőimnek.

    Na befejezem, mert nem ártana dolgozni is valamit, bár ez a téma sokkal jobban érdekelne most. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_186219
    Torolt_felhasznalo_186219
    2002. október 29. 10:38254.
    Egy másik ötlet, kisgyerekeseknek:

    Szinte bármi bevonható csomagolópapírral, tapétaragasztóval, apróra, vagy kevésbé apróra tépkedve. (pl. mosógéles kupak, kisebb papírdobozok, vastag hullámkartonlap - képkeretnek, formára vágva, papírtál, műanyagpohár, stb.

    Vegyél csomagolópapírt (natúr színben - én Ikea tekercseset használtam, de szerintem ívben is van) Keverj be egy kis tapétaragasztót, készíts elő egy ecsetet. Kenj be egy nagyobb darab csom. papírt - elég csak letépni egy darabot.
    A gyerkőcök imádnak tépkedni, úgyhogy hagyd, hogy felaprítsák a bekent lapot, és simítsátok rá a bevonandó formára, összevissza, hogy mindenhol legyen rajta. Lehet akárhány rétegben, minél több, annál masszívabb lesz.

    Ha elkészült, egy-két nap száradás után vagy fessed, vagy lakkozd, vagy csak hagyd natúron, úgyis nagyon szép. Csinálhatsz rá szalvétatechnikával mintát, vagy bármit.

    A kupakokba én száraz oázist tettem, és apró rózsákat és rezgőket szúrtam bele, de bármilyen szárazvirággal lehet parányi kis virágkompozíciókat gyártani belőle. A képkeretekbe a gyerkőc saját rajzait is teheti, vagy fényképet.

    Sok sikert!
    Mira
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_186219
    Torolt_felhasznalo_186219
    2002. október 29. 10:30253.
    Még nem volt időm végigolvasni a topicot, de kinyomtattam és hazaviszem, nagyon sok jó ötletet láttam első ránézésre.

    Nem tudom, volt-e már ilyen, de leírom a sajátomat is:

    Kreativ Hobbiban vettem kőhatású festéket (de azóta van már velúr hatású - én most ezzel szemezek- és csomó más is) Ezt szoktam szinezni pasztell szinekkel, és felviszem egy gipsz képkeretre (ezt is lehet ott készen is kapni, de formát is hozzá). A gránit festék eltűnteti az apróbb hibákat, sérüléseket, és bár nem olcsó (690 Ft azt hiszem), de kb. 5-6 db képkeretre, illetve más apróságra elég.
    Utána a képkeretbe lehet simán képet is tenni, de én csináltattam képről gravírozást, és nagyon szép összhatása lett.

    Vettem még terméseket (szerintem szárított narancs lehet, 3 db 270 Ft körül van), ugyanilyen szines gránitfestékkel bevontam, és bele szinben harmonizáló gyertyát öntöttem. Kerámia virágalátétet vettem hozzá, amiben elfér a 3 db termés, azt is lefestettem.
    Tavaly anyósomnak batikoltam egy terítőt, a gyerekek gyöngyeit csomagoltuk, kötöztük bele, és ruhafestékkel festettük. A gyertyatartóval harmonizáló szinben.

    Üdv Miramar
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2002. október 29. 10:25252.
    Az én mézeskalácsom kb. ha júniusban készülne el, akkor lenne jó karácsonyra. Tud valaki esetleg egy olyan receptet, ami garantáltan puha lesz és nem fél év alatt? Előre is köszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214420 (220)
     
  51. 2002. október 29. 10:22251.
    sziasztok! Szenzációs ötleteket olvasok tőletek, nagyon ügyesek vagytok.
    Én a következőt gondoltam ki - egyébként szeretek saját magam készítette dolgokat ajándékozni, ill. legalább a csomagolás legyen egyedi - egy csinos kis üveg edény, ill. flaska megfelel, lényeg, hogy világos színű legyen és szépen rétegenként belecsorgatjuk a különböző magokat, fűszereket.
    Pl. egy réteg rizs, 1 réteg fekete bors-egész, 1 réteg mustármag, 1 réteg fehér bors, - egész, stb. stb. amíg tele nem lesz az üveg. Lefedjük cakkosra vágott karácsonyi mintás papirral és vékony aranyszínű zsinórral megkötjük mint a befőttet.
    Nagyon mutatós és anyagilag sem vág földhöz senkit.
    Szeretem a krepp-papirt használni csomagoláshoz, a virágnagykereskedésekben rengetegféle színvariációban kapható, és egészen extra, egyedi módon lehet vele az ajándékokat becsomagolni.

    Van egy saját magam által kitalált édesség-receptem, nem múlhat el Karácsony nélküle, a gyermekeim imádják.

    Parti ét-tortabevonót gőz felett felolvasztunk, és amikor már folyékony, beleöntünk 1 zacskó ízesített műzlit, természetesen natúr műzli is lehet. Gyorsan összekeverjük, és kanállal mignon-papirra halmokat teszünk. amíg még ragad dúsan megszórjuk kókuszreszelékkel.
    Igazi ropogós nassolni való!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. Torolt_felhasznalo_944579
    Torolt_felhasznalo_944579
    2002. október 29. 10:00250.
    Köszi a várva várt PRALINÉ recepteket!
    előzmény:
    mariaanna (248)
     
  53. Torolt_felhasznalo_304799
    Torolt_felhasznalo_304799
    2002. október 29. 09:38249.
    Sziasztok! Az üvegfestésről jutott eszembe, hogy a múltkor nagyon szép festett poharat láttam. Kell hozzá öntapadós matrica, üvegfesték (a hagyományos, nem a lehúzhatós) és szivacs. A matricát rá kell ragasztani a festeni kívánt felületre, a szivacsot bemártani a festékbe és óvatosan rányomkodni az üvegre. Ha elég óvatos az ember, akkor nem folyik el a festék és "szivacsmintát" hagy a felületen. Utána le kell húzni a matricát és kész :))

    A kolléganőmtől pedig egy gyönyörű mécsestartót kaptam. Az is pohárból van, alacsony, öblösből. Lehet kapni mindenféle átlátszó szines köveket, ez fel van rá ragasztva, a kövek közötti rész gipsszel kikenve, lefestve, a pohár alján pedig filckorong, hogy ne karmolja meg véletlenül se a bútort. Akkor is mutatós, ha nem ég benne a mécses, de ha ég, akkor csak a szines kövek világítanak, nagyon hangulatos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2002. október 29. 09:34248.
    Tovabbi praliné receptek:
    Eszpresszo; 100g fekete csoki, 100g Mocca-tejcsoki, 3 evökanal tejszin, 3 evöknal Nesscafé Espresso. Ugy készitjük, mint a Truffest. A golyokat csokireszelékbe forgatjuk.
    Csoki és méz; 200g fehér csoki, 5 evökanal tejszin, 1 evökanal méz. Szintén ugy készül, mint a Truffest, a golyokat durvara vagott dioba vagy mogyoroba forgatjuk.
    Nagyon mutatos pralinét készithetünk, ha a csoki masszabol egy rudat sodrunk amit vékonyra sodort marcipanba tekerünk. A marcipan lehet zöldre szinezett. 30 percre a hütöbe tesszük, majd kb. 1. 5cm vastag egyenes vagy srég darabokra vagjuk. A golyokat diszithetjük még kis készen vett marcipan viragokkal, szines, vagy ezüst tortara valo gyöngyökkel. Holnap még irok nektek tovabbi recepteket. Igyekeztem ugy leirni, hogy érthetö legyen, de ha valami nem vilagos szivesen valaszolok a kérdésekre. Csillag alaku dobozban, vegyesen csomagolva mutatnak a legjobban.
    előzmény:
    mariaanna (245)
     
  55. Torolt_felhasznalo_830073
    Torolt_felhasznalo_830073
    2002. október 29. 09:16247.
    Sziasztok! Az uvegfestessel en is probalkoztam. Most eloszo, egy jo par tokocsket csinaltam Haloween-re. En is azt vettem eszre, hogy ha minnel tobb festeket hasznal az ember annal kevesbe "torekeny", vagyis szakadekony az rajz. Nagyon mutatos am.
    előzmény:
    Jazzica (244)
     
  56. 2002. október 29. 09:16246.
    Köszi a tippet! Tényleg lehet, hogy csak az volt a baj, hogy kevés festéket tettem. Egyébként azzal csináltam, amit a kreativ hobbyban kapni. Azóta nem mertem újra megpróbálni, de lehet, hogy most mégis, kicsit vastagabbal.
    előzmény:
    camea (243)
     
  57. 2002. október 29. 09:16245.
    Sziasztok! Nem csak üres igéret volt a praliné recep, de közben beteg voltam és csak ma vagyok ujra gép közelben.
    Töltött datolya; 200g datolya, 80g marcipan, 1 evökanal rum, vagy egy fél fiola rum-aroma, zöld szinü ételfesték, kevés porcukor a formazashoz. 1; A datolyakat hosszaban ketté vagjuk és kivesszük a magjat. 2; A marzipant puhara gyurjuk és a közepében egy mélyedést nyomunk. A rumot, vagy az aromat, illetve a festéket belecsepegtetjük és össze dolgozzuk. 3; A deszkat meghintjük a porcukorral és a marcipanbol két vékony rudat sodrunk, az egyik lehet fehér, a masik zöld. A két rudat spiral alakban összesodorjuk, kb. 4 cm hosszu darabokra vagjuk és megtöltjük vele a datolyat. Mutatos és finom.
    Borzaska; 125g mandula palcikakra vagva, egy csomag vilagos vagy sötét torta bevono csoki.
    1; Egy teflon serpenyöben a mandulat enyhén megpiritjuk.
    2; A csoki bevonatot, a csomagolasaban, forro vizben megolvasztjuk, majd raöntjük a mandulakra és elkeverjük. Egy kanallal gyorsan a praliné formakba rakjuk. Gyorsan kell dolgozni, mert a massza kemény lesz, akkor ujra meg kell melegiteni.
    Tejszines Truffes; 100g sötét csoki, 100g krém csoki, 4 evökanal tejszin, 2 evökanal konyak.
    1;A csokikat darabokra törjük bele tesszük a tejszint és a konyakot. Egy kis labasban vizgöz felett megolvasszuk, jol elkeverjük. Majd szobahömérsékletüre hütjük, hogy jol formazhato legyen.
    2; Kézzel vagy két kiskanal segitségével formazzuk. A keznek hidegnek kell lenni, de szaraznak. Egy kis talban készitsünk jeges vizet.
    3; a golyokat kakaporbaba forgatjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855356 (238)
     
  58. 2002. október 29. 09:01244.
    Én mindíg lefűzhető tasakon csinálom. Kicsit porózus felületűt vegyél, arról mindíg lejön. Ja, és szerintem nem szabad sajnálni a festéket, az én figuráim mindíg kis tömzsik, de sosem szakadnak el.
    előzmény:
    vazi (239)
     
  59. 2002. október 29. 09:00243.
    Kedves Vazi! Milyen üvegmatrica festéket használsz? Az én gyermekeim rendszeresen festegetnek vele (otthon majd megnézem a márkát), és csodálatosan működik, simán genotermára. Az igaz, hogy több festéket kell felvinni, mint, ha mondjuk valóban csak festegetnél, mert ha túl vékony, akkor szakad, meg összeragad, amikor húzod le. Most készített az elsős kicsi fiam a tanító néninek ajándékot. A "Menjünk mi is betlehembe" c. könyvet lefénymásoltam, spirálosan bekötöttem és a borítójára, ami ugye átlátszó, készített egy gyönyörű gyertyát. Úgy együtt nagyon szép lett. Hát én ugyan nem októberi ajándéknak gondoltam, de nem bírta ki, hogy el ne vigye.
    előzmény:
    vazi (239)
     
  60. 2002. október 29. 08:59242.
    Küldj priviben e-mail címet, és már suhannak is neked a sablonok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855356 (238)
     
  61. 2002. október 29. 08:58241.
    Hú, kösziii! Rohanok a patikába érdekődni glicerim ügyben. A szarvasos ötlet is nagyon eredeti! Komolyan mondom, mindjárt mentem ki az egész topicot mielőtt eltűnik a fele, ez egy aranybánya lett!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379531 (236)
     
  62. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2002. október 29. 08:47240.
    Megkérdezem a lányomat, milyen ajándékokat csinálnak az oviban a gyerekekkel. Ötletgazdag a nő!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2002. október 29. 08:28239.
    Üvegfestést eddig kétfélét próbáltam: karácsonyi mintát mécsestartóra. Karácsonyi szalvétát raktam a belső oldalára, és vékony kontúrfestékkel átmásoltam a mintát, azután szines festékkel kitöltöttem. Majdnem profi munkának látszott, főleg annak, aki nem ért hozzá. Én minden esetre büszke voltam az eredményre.
    Lehúzható üvegfestékkel műanyag dossziéra rajzoltam nagyobb télapót meg angyalt, a mintát a netről vettem, talán a kézimunka. hu oldalról? Ugyn úgy az átlátszó dosszié alá tettem a mintát, kontúrral körberajzoltam, szinessel kitöltöttem, azután vártam egy napig, hogy megszáradjon - és nem jött le. Elszakadt. Nem baj, üvegfestékkel javítható, újabb napot vártam, megint nem jött le. Beraktam hűtőbe, 2 napig vártam, azután úgy, ahogy lejött, nem valami tökéletesen, de akkor is lehúztam, - emeleten lakom, alulról nem látszott, hogy barkács munka, csak hogy van valami szines az ablakban. A tanulság szerintem az, hogy nem mindegy, milyen fóliára csinálja az ember, az átlátszó genoterm ezek szerint nem megfelelő.
    előzmény:
    Fanni02 (232)
     
  64. 2002. október 29. 08:26238.
    Mindenki , aki üvegfestésben jártas ! Szeretném megkérdezni , hogy tudnátok -e mintát küldeni nekem , amit majd ráfesthetnék valami üvegre . Nagyon érdekel a dolog , szeretném kipróbálni , de kezdésnek valami egyszerű , mutatós mintát szeretnék . Köszi !!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2002. október 29. 08:13237.
    Szia bonzó ! Köszönöm az ötletet ! Van nálunk egy üzlet , ahol előre csomagolt ajándékokat is lehet venni . Ők is dolgoznak krepp-papírral és tényleg nagyon szép ! Kipróbálom ! ;))
    előzmény:
    bonzó (212)
     
  66. Torolt_felhasznalo_379531
    Torolt_felhasznalo_379531
    2002. október 29. 07:30236.
    Szia! En tavaly kartonbol csinmaltam egy javorszarvas fejet, felakasztottuk a falra es az apro szamozott batyukat az agancsara akasztottam. Persze lehet fabol is, eleg egyszeru mindkettö.
    előzmény:
    Jazzica (199)
     
  67. Torolt_felhasznalo_379531
    Torolt_felhasznalo_379531
    2002. október 29. 07:24235.
    Fiamek csinaltak az oviban ilyet, az vizzel volt töltve. Az olaj
    sargas. Esetleg glicerin???
    Kerdezd meg a patikaban milyen hasonlo anyag van, ök ismerik a tulajdonsagait is.
    előzmény:
    Jazzica (214)
     
  68. 2002. október 29. 00:58234.
    Ilyesmit láttam készen, de abban mécses volt a kép mögött. Szerintem sk is megcsinálható.
    előzmény:
    Jazzica (233)
     
  69. 2002. október 29. 00:38233.
    Én a helyedben nem fedném a hátulját, úgy nincs játéka a színeknek. Legjobban ablak előtt mutat, de egy vastagabb-szélesebb keretbe én égőt is megpróbálnék aplikálni, hátha valami egyedi sül ki belőle.
    előzmény:
    Fanni02 (232)
     
  70. Torolt_felhasznalo_193102
    Torolt_felhasznalo_193102
    2002. október 28. 23:46232.
    Sziasztok!Most kapcsolódtam be, csak a 100-ik hozzászólásig jutottam, de már pár receptet le is írtam. Most az üvegfestéssel próbálkozom, és ilyen képeket szeretnék Karácsonyra is ajándékozni. Úgy gondoltam, hogy az üvegre festek (van már pár mintám) és veszek keretet hozzá. Szerintetek egy fehér lap jó háttérnek?(ha színes a minta). Vagy az üveg csak akkor mutat jól, ha átlátszó?Kérem írjon aki már készített ilyen képet. Puszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. 2002. október 28. 23:42231.
    Mi az idén a párommal közös lapokat küldünk. Nagyon édesnek tartom, ha valaki a gyerekei fotójával küld saját lapot. Gyerek nincs, tengerimalac van. :-) Őket fotózzuk majd karácsonyi környezetben, és ők kívánnak Boldog Karácsonyt majd a lapokról. No ez is csak egy hóbortos ötlet.
    előzmény:
    bonzó (219)
     
  72. Torolt_felhasznalo_214420
    Torolt_felhasznalo_214420
    2002. október 28. 22:54230.
    csak a katalógusban olvastam a homoktechnikáról, de nem tudom, hogy nem ragad-e be.
    örülnék, ha leírnád tapasztalataidat majd.
    köszi a linket
    előzmény:
    Ágci1 (228)
     
  73. 2002. október 28. 22:23229.
    Szia! Elküdöd nekem a naptár készítő programot? moreno79@freemail. hu Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613329 (11)
     
  74. 2002. október 28. 22:14228.
    Szia Garla,

    a homokot vmilyen tálkában össze kell ekverni a speciális ragasztóval, amit ott vehetsz, és belenyomod a kezét stb. és hagyod megkötni. legegyszerűbb, ha gipszkiöntő formát veszel, és ebben csinálod meg, abból kijön jól. Még én sem csináltam, a héten készül9k, holnapután hhozzák az alapanyagot, ha gondolod, leírom majd a tapasztalataimat. Jó só-liszt gyurma recepteket és egyebeket:
    www. babanet. hu Társalgó/Ötletek, tippek/Só-liszt gyurma topicjában olvashatsz.
    (Recept, sütése, színezése) Érdemes végigolvasni.
    Jó munkát:
    Ágci
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214420 (226)
     
  75. 2002. október 28. 21:43227.
    A WC papír gurigákat cniccerrel vágtam el. Barkácsboltokban kapható.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214420 (225)
     
  76. Torolt_felhasznalo_214420
    Torolt_felhasznalo_214420
    2002. október 28. 21:34226.
    ismeri valaki a homoktömködés technikáját? A kretaív hobbyban találkoztam vele, de nekem nem világos. A gyerekek - hoppá! ez is egy szuper ötlet - kezét lábát szeretném belenyomni és megörökíteni. Ezt lehet só gyurmával is csinálni, de nekem sajna nagyobb daraboknál nem sikerül a sókerámia, széttöredezik. Nos, a kész mü tetejét ki kell lukasztani és szalagot belefüzni. Tutira könnyfakasztó ajándék.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. Torolt_felhasznalo_214420
    Torolt_felhasznalo_214420
    2002. október 28. 21:30225.
    A wc papír gurigákat hogyan lehet szépen elvágni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_944579
    Torolt_felhasznalo_944579
    2002. október 28. 18:37224.
    Köszi garla!Örülök, h. tetszik!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214420 (220)
     
  79. 2002. október 28. 17:24223.
    Kedves Bonzó! Nagyon szépen köszönöm az ötletet!
    előzmény:
    bonzó (222)
     
  80. 2002. október 28. 17:21222.
    Lányok, ez egy fantasztikus topic, ennyi ötlet tíz karácsonyra is elég lenne. Eszembe jutott még valami: fél éves picurnak csináltam tavaly karácsonyra takarót. Két thermoanyagot (általában 150 cm széles, kettéhajtva éppen elég a széltének) körbepelenkáztam, három oldalát körbehorgoltam vastagabb fonallal (alul persze nyitva hagytam) és az aljára pattentot varrtam. A bélése: szintén méterben kapható bélésanyag (úgy kell kérni, hogy sportkabátokba szokták tenni bélésnek) ferdepánttal beszegve. Eredmény: téli/nyári takaró.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_792455 (221)
     
  81. Torolt_felhasznalo_792455
    Torolt_felhasznalo_792455
    2002. október 28. 17:11221.
    Az anyukám ragasztópisztollyan ragasztota össze az adventinaptár zacskóit textilből, és 2-3 éve tartják magukat:)
    előzmény:
    ciss (200)
     
  82. Torolt_felhasznalo_214420
    Torolt_felhasznalo_214420
    2002. október 28. 16:23220.
    A karácsonyi aprósütiket igyekszem jó elöre elkészíteni. De vajon mennyi ideig állnak el? Mikor lehet már hozzáfogni úgy, hogy még karácsonykor is ehetö legyen?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2002. október 28. 16:18219.
    Jewel, megint eszembe jutott valami. Egészen egyedi üdvözlőkártyákat lehet csinálni: színes kartonra levelet, szalvéttakivágatot, csomagolópapír-darabot vagy bármit. . . . rá kell ragasztani, rá kell írni az alkalomnak megfelelő szöveget, aztán jöhet a fóliázás és a végén még körbe lehet hímezni pelenkaöltéssel és ebbe lehet horgolni. csuda jól mutat és teljesen egyéni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954083 (110)
     
  84. Torolt_felhasznalo_214420
    Torolt_felhasznalo_214420
    2002. október 28. 16:17218.
    Jól hangzik a gyékényes doboz!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_944579 (210)
     
  85. 2002. október 28. 16:06217.
    Szia Arduinna, még egy képkeret-ötlet! Az Ikeában lehet kapni mini festőállványt és ahogy Te is írtad natur képkeretet. Ha ezeket kombinálod valakinek és lakkozod vagy hozzá illő színűre fested és egy kedves képet teszel bele, máris készen van egy igazán nem drága és mutatós ajándék.
    előzmény:
    Arduinna (106)
     
  86. Torolt_felhasznalo_214420
    Torolt_felhasznalo_214420
    2002. október 28. 16:04216.
    Szia vazi! Neked is köszönöm az ötleteket, belöluk sosem elég.
    előzmény:
    vazi (208)
     
  87. 2002. október 28. 16:03215.
    Jut eszembe, jewel79! Egyszer egy kollégának, akitől a blökim rendszeresen kapott finom falatokat csináltam egy kis ajándékot "blöki módra". Vettem marcipánt natur színben, addig alakítgattam amíg egy kicsit csont-formájú lett, helyenként rászórtam egy kis kakóport és készen volt a csontocska, amit úgy adtam át, hogy hát a Bonzó küldi. Nagy sikere volt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954083 (103)
     
  88. 2002. október 28. 15:52214.
    De jó ötleteitek vannak! Kérdeznék még egyet, hátha valaki tud segíteni. A mostani Praktikában láttam az ajánlóban. Befőttes üveg kupakjára valami kis figurát ragasztasz fejjel lefelé. Az üveget megtöltöd valamivel, csillámokkal, és olyasmi lesz belőle, mint a kis üveggömb amit ha megrázol, esik benne a hó. Na OK, elég ostoba lett a leírás, de nem megy jobban! Az érdekelne, hogy mivel vannak ezek töltve? Olaj jó erre? Mi az, ami esteleg sűrűbb annál? Biztosan írják majd a magazin következő számában, de nekem jövő hétvégére kellene, ajándékhoz. Köszi:Jazz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. Torolt_felhasznalo_840284
    Torolt_felhasznalo_840284
    2002. október 28. 15:50213.
    Sziasztok! Én ezt úgy oldottam meg ( bár nagyon pepecs munka), hogy egy üres olivabogyós, hosszúkás üveget vettem elő. Megfestettem üvegfestékkel a külső oldalát. Eddig nem is új dolog. Aztán olvasztottam viaszt, és beleöntöttem az üvegbe (persze előtte tettem bele kanócot). Húsvétkor pedig egy üres tojáshéjba töltöttem viaszt, úgy, hogy közepére állítottam egy kicsire vágott sárga gyertyát. Nagyon szeretek gyertyával dolgozni.
    előzmény:
    ZITIMI (211)
     
  90. 2002. október 28. 15:47212.
    Szia katka77, még nem tudtam végigolvasni a topicot, de a csomagolásnál egy ideje előszeretettel használok krepp-papírt. Nagyon szép színekben kapható és rafiával, vagy akár a szokásos szalaggal átkötve jól mutat. Mostanában kedvencem a bugyros csomagolás, amit csak lehet így öltöztetek. Írtó gyors és jól mutat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855356 (62)
     
  91. 2002. október 28. 14:34211.
    Nekem ez a bébiételes-üvegbe-teamécses nem jön be igazán. Kicsit nehézkes meggyújtani a mécsest benne, ill. ha meggyújtom, elalszik, amikor az üvegecske aljához koccan!! Tudom, tudom, hosszú gyufa, de mindig akkor nincs otthon, amikor kéne! Te hogy gyújtod meg mécsesed?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_944579 (210)
     
  92. Torolt_felhasznalo_944579
    Torolt_felhasznalo_944579
    2002. október 28. 11:27210.
    Különböző dobozokat (én cipődobozt szoktam)be lehet vonni gyékénnyel is. Amit a boltban árulnak gyékényszőnyeget, méretre vágom és ragasztópisztollyal rögzítem. Egész nagy dobozok is ládává varázsolharók, kagylókkal, rafiával, v. egyébbel diszíthetők.
    A gyékényt el kell kötni, mert foszlik, így nagyobb darabokat kell levágni, mint amekkorára szükség van.

    Bébiételes üveget kontúrozóval kipingálni, majd üvegfestékkel befesteni. utána bele lehet tenni egy teamécsest. (Persze egyéb befőttes üveg is megfele. )Az üveg száját aranyszalaggal át lehet kötni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214420 (193)
     
  93. 2002. október 28. 11:10209.
    Sziasztok! Rengeteg klassz ötletet sikerült itt összegyűjteni. Az enyém (ami nem is az enyém :-)) az adventi időre vonatkozik. Ugye négy vasárnap. Négy helyes kis versikéről van szó, amit csütörtökön kis sk. képeslapra le lehet írni és postára adni (vagy bedobni a szeretett egyén postaládájába). Ezzel is előkészíthetjük az ünnepi hangulatot. A négy képeslap dísze (színe) változó. Ugye az 1. hét a lila (bűnbánatot jelképezi), a 2. hét piros (szeretet), a 3. vasárnap fehér (a szentség, tisztaság, jelképe), a 4. zöld (az örök élet jelképe). AZ első versikét ideírom, ha érdekel valakit, csak akkor írom a többit: Advent 1. vasárnapja / Léleknyílásnak ünnepe van ma! / Az emberiség nyissa meg szívét! / A Messiás jó. Ki ne akarná / Levetni kínzó sok bűnét? / Adventi idő ez, tisztulási idő. / Glóriásan jó a menny Királya. / A Messiás jó, készülj hívő! / Vágyad tüzének lobogjon lángja.
    (Menjünk mi is Betlehembe. Háttér Lap- és Könyvkiadó, Bp. 1992. - itt is megtalálható. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2002. október 28. 10:27208.
    Jaj, bocs, egy oldallal előbb jártam, most látom, hogy már kaptál elég ötletet!
    előzmény:
    vazi (207)
     
  95. 2002. október 28. 10:22207.
    Kedves Garla! a különböző papírdobozkákat tetszetős, szines csomagolópapírral vonom be. Előzőleg kiszabom, szépen, méretezve, ez több időt igényel, de a ragasztás így egyszerűbb. Bevallom, csalok! Én a ragasztót (csak vízalapút használok mindenből) egy kis vízzel felhigítom, és ecsettel viszem fel rá. sokkal könnyebb kezelni. Ha decoupageolni akarod, előbb le kell festeni egyszinűre, rendes acril festékkel, jól megszárítani, és utánna jöhet a szalvéta. A WC gurigát kb. 3 részre kell elvágni, ez olyan "normál méret", én öntapadós tapéta maradékával vontam be, de szerintem ide is jöhet csomagolópapírtól kezdve bármi. Még masnit is köthetsz rá!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214420 (193)
     
  96. 2002. október 28. 10:00206.
    Én száraztésztát arany és ezüst spray-vel fújtam le tavaly úgy, hogy fogpiszkálókat szúrtam félbevágott krumplikba és arra tettem a szarvacska-tésztákat. A masnit meg lefektetve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214420 (202)
     
  97. 2002. október 28. 09:57205.
    Csak szólni akarok, hogy akit a ragasztópisztoly érdekel, a Penny Marketekben ezen a héten akciós (1290, -, ha jól emlékszem) áron árulják!
    előzmény:
    Jazzica (198)
     
  98. 2002. október 28. 09:46204.
    Szia garla! Nem tudom mennyire találod gatyinak, de szerintem elég jó ötlet a pirospaprika hűtő mágnes. Fogsz egy pirospaprikát, már kiszáradtat, lehetőleg egy nagyobb darabot, ráragasztasz a hátuljára egy kis mágnest, majd az egészet lelakozod. Szerintem nagyon aranyos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214420 (194)
     
  99. 2002. október 28. 09:30203.
    Én papírból vágtam ki csillagokat, bevontam színes papírral, ragasztottam a hátuljukra egy-egy gyufásdobozt, kis ajándékok belefértek, és az egész 24 csillagot elhelyeztem egy adventi koszorún.
    előzmény:
    Jazzica (199)
     
  100. Torolt_felhasznalo_214420
    Torolt_felhasznalo_214420
    2002. október 28. 08:59202.
    Tényleg, a száraztésztát mivel lehet szépen lefesteni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top