Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem tudja valaki véletlenül, hogy Clatronic gépbe lehet-e keverőlapátot venni, és ha igen, akkor hol. Sajnos sikerült kidobnom az egyiket. :((
Ha venni akarsz, ajánlom, hogy előtte azért hívd fel őket, ne menj potyára. Tel. sz. :3408514
Sok sikert!
Nünüce, nagyon kedves vagy és köszönöm a segítséget:)Az igazat megvallva ajándékba kaptam a kenyérsütőt és elég nehezen leltem rá, hogy hol kapható ez a fajta és ez a típus, ahol szervíz ügyben segíteni is tudtak. Mára már rég túl vagyok a sütőedény beszerzésén:)Igaz, nem volt olcsó, de megéri . . .
Még egyszer nagyon köszönöm!!
Egyébként nem marad más hátra, mivel tegnap már teljesen beragadt a kenyerem és a kipiszkálásban megsérült. Majdnem földhöz vágtam!
Segítségre lennem szükségem, s remélem Tőletek megkapom.
Van otthon egy morphy richards nevű kenyérsütőgépem és sajnos a garancia jegy nincs meg, ami jelen pillanatban fontos lenne számomra. A sütőedény teflonbevonatát az öcsém kellőképpen tönkre vágta, míg nyaralni voltam és szeretnék venni bele egy újat. Ha rendelkezésetekre áll egy cím és egy telefonszám, ahol van ilyen szervíz és elküldenétek nekem, azt nagyon megköszönném.
Segítségeteket előre is köszönöm!
Nekem Salco gépem van, most kaptam. Nem sikerül a rozskenyér. Már a másodikat dobom ki. Nem sül meg, kivülről szép, de a belseje ragadós marad. Mit csinálok rosszul?
Kellemes Húsvéti Ünnepet kívánok mindenkinek!:))))
Sajnos elromlott a kenyérsütőgépem. Nem tudja valaki véletlenül, hogy hol lehet venni, körölnéztem a neten, de nem találtam sehol.
Nekem Clatronic - om volt, és nagyon szerettem. Nem baj, ha nem az, de mindenképpen két keverőlapátosat szeretnék! Előre is köszönöm!
Amitola
Ha van jó recepted, szívesen vennénk!:)
Valóban kísérletező kedv kellett hozzá, amíg ideálisnak mondható kenyeret sikerült sütnöm.
Szerintem ha sikerült a recept, a későbbiekben érdemes ugyanolyan gyártmányú lisztet használni. Van aki a komáromira, van aki a kisalföldire esküszik, valóban komoly eltérés van a lisztek között, azt tapasztaltam. Másrészt fontos, különösen télen, hogy a beadagolt hozzávalók szobahőmérsékletűek legyenek, az élesztő is, akár szárított, akár friss.
A cukor valóban segíti a kelesztést, a só csökkenti.
Én a magos kenyérhez száraz teflonserpenyőben enyhén megpirítom a magokat, 1. kg-os kenyérhez 2 evőkanál szezámmagot, 2 ek. tökmagot, 2 ek. napraforgót és 2 ek. lenmagot pirítok, kihülés után az induláskor a lisztbe keverem. Próbáljátok ki, nagyon finom lesz.
December óta a férjem csak ezt a magos kenyeret hajlandó megenni. Bocs, ha túl hosszú voltam. Köszönöm a kalács ötleteket és ha valakinek tudok segíteni a tapasztalatommal, írjatok.
Üdv: Irén
A Teljeskiőrlésűprogramhoz azt írta a kézikönyv, hogy hosszabb a sütési ideje, és én is így vettem észre. Amikor kihült a gép, akkor még egy órát sütöttem, és isteni lett a kenyér (legalább is szerintünk) Finom ropogós lett a külseje.
Ami pedig a programokat illeti, biztos, hogy a telj. kiőrl. -nek hosszabb a sütési ideje? Nálam pl tovább dagaszt + keleszt, a sütés csak épp 1 kicsivel hosszabb. Remélem, segítettem és nem csak beledumáltam. ági
Bocs, ha nem voltam tul nagy segitseg. udv. maya
50 dkg finom liszt, 3 dl langyos tej, 1 csipet só, 2 ek. kristály cukor, 7, 5 dkg margarin, 2 tojás sárgája és 1, 8 dkg élesztő. Kidagasztani (tészta program), 1cm vastagra kinyújtani és 10X10 cm-es négyzetekre felvágni. Közepébe túrót rakni(1/4 kg túró, 2 ek. cukor, vaniliás cukor, citromhéj, mazsola) és a négy sarkát összecsippenteni. A buktánál lekvárral tölteni és feltekerni. A "madárkánál" darált diót kell összekeverni baracklekvárral, a közepébe rakni, háromszögre hajtani, végül a háromszög két csücskét összecsippenteni és a harmadiknál késsel bevágni mintha fecskefarok lenne. Tetejét tojásfehérjével meg kell kenni és kb félóra kelés után kell kisütni.
Sok sikert hozzá!
Vasárnapi próbálkozásom fröken kifli receptje volt, 10 perc alatt elfogyott. 2 dl tej, 6, 5 dl liszt, 1 tk cukor, 1/2 tk. só, 1 ek. olaj, fél tojás és negyed friss élesztő. Dough programmal bedagasztani, majd három felé osztani. Mindegyiket hat részre felvágtam, tettem bele egy kis kockányi sajtot vagy füstölt tarját és feltekertem kiflinek. A tetejét megkentem a maradék tojással és megszórtam sajttal. 20 perc kelesztés után kb. 240 fokon 8-10 percig kell sütni.
Van túrosbatyú( bukta stb. ) receptem is ha érdekel valakit szívesen leírom.
A múlt héten vettem egy kenyérsütő gépet, mert kedvet kaptam tőletek, ahogy igy olvasgattalak benneteket.
Ugyanis kölcsönkaptam a bátyáméktól az ő régi gépüket, de sajnos csak finn nyelven volt meg a leirása, 6 magos keveréket használtam, A kutyák nem komentálták a végeredményt.
Tehát vettem egy gépet, mert nem akartam nyelvtanfolyamra járni.
Fehér kenyeret sütöttem, jólett csak kicsit édeskés, én tengeri sót használok lehet, hogy azért.
Ma francia kenyeret sütöttem most hül.
Én is kipróbálom majd ezeket a jó recepteket amit irtok.
Sziasztok Coryk