Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Orrplasztika

felhőcske9
Létrehozva: 2005. február 16. 14:52
Sziasztok!

Tudom, hogy már indult egyszer egy ilyen topic, de én mégis várnám azok hozzászólását, akik csupán esztétikai okok miatt átestek már ilyen műtéten. Megéri csupán hiúsági okból kés alá feküdni?
Válaszotokat várom
  1. 2008. augusztus 25. 19:508701.

    Hát eszembe sem jutott vele csináltatni és külön-külön a műtéteket! De érdekes, hogy még meg is magyarázta, hogy miért lehet, holott aki kicsit is érdeklődik, tudja, igenis egyben lehet! Csak sajnos igy marad Pest, most utazgathatok. ...amit amúgy szeretek, de ezzel kicsi lányom nem hiszem, hogy egyetért.

     

    Csincs! Ne halgass a bátyusra! Ők nem értenek hozzá!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 25. 17:258700.
    Minden nap egyre és egyre jobb kedvvel ébredtem eddig és szépnek láttam magam. Mire a bátyám tegnap megkérdezte, hogy "És ilyen ferde lesz?" És azóta megint magam alatt vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 25. 17:158699.

    Ez hülyeség! Azonnal menj máshoz! Ha külön csináltatod, akkor kétszer kell átélned a gyógyulási szakaszt. Amikor letudhatod egybe az egészet. Másrészt, akkor először az orrsövényt kellene megcsináltatni. Mert sokakat láttam, akiknek az orrsövény után lett egy nagy görbület az orrán. Ha ez a szépen megplasztikázott orrodon lesz, szerintem nem fogsz neki örülni. Csak nagy nevű dokihoz menj, akinek lehetőleg van valami referenciája is. Inkább gyűjtögess még rá. Ha minden jól megy, úgyis csak egyszer kell kifizetned az életben.

    előzmény:
    pitcat (8697)
    2008-08-25  14:32
  4. hdr
    hdr
    2008. augusztus 25. 14:488698.

    Pitcat!!!

     

    miii??  Bocsi, de ez az ürge milyen doki?? Azért lehet ilyen eltérő a véleménye, mert egyszerűen nem ért hozzá, s pont. Nekem nagyon durván ferde volt az orrsövényem, s azt is kiegyenesítette tamás s még plasztikázott is, mert kisebb is lett meg sok minden...Mondhatom én ezerszer is, ez az arcotok, csak olyan orvoshoz menjetek akinek van orrplasztikai tapasztalata és továbbképzése (mert az alap szakvizsgába az orr nincs benne) s ha lehet legyen fül-orr gégész!!!

     

    ui: ha adnátok nekem 200-400ezer forintot énis megcsinálnám az orrotok, csak nem értek hozzá, utána meg panaszkodhattok.....ergo minden nem hozzá értő, de orvos is ugyanígy tesz ha megérzi a pénz szagát

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. augusztus 25. 14:328697.

    Hali!

    Én ma voltam Miskolcot Molnár Lászlónál, ő azt mondta, hogy orrsövény és plasztika együtt lehetetlen, akkor osszeomlik az orr.

    Nem értem! Sokaknak volt műtve igy nem? Orrsövényműtétem volt már önmagában, ló...szt nem ért.

    Az ár pedig szerintem nagyon sok.

    Hogy lehet, hogy ennyire eltérő a dokik véleménye?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_413973
    Torolt_felhasznalo_413973
    2008. augusztus 24. 18:458696.

    Hm, a mondat többnyire igaz, csak nem kell bele a "magyar" szó.

    Az EMBER ilyen, nem a magyar ember. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_995242 (8695)
    2008-08-24  17:36
  7. Torolt_felhasznalo_995242
    Torolt_felhasznalo_995242
    2008. augusztus 24. 17:368695.
    Jaj, nagyon tetszett egy mondat keki70 privijében. Arra reagált, hogy mondjam-e el a munkahelyemen. Szerinte nem kellene, mivel-Idézem:

    Tudod,a magyar ember nem nagyon tud örülni a másik örömének,de ha valami nem sikerül,akkor "együttérzően" sajnálni tudnak.

     

    Hát ez mennyire igaz!!!! Jót mosolyogtam itt egyedül a gép előtt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_995242
    Torolt_felhasznalo_995242
    2008. augusztus 24. 17:198694.
    jelszavakat szívesen fogadnék bárkitől, aki rakott fel magáról (és régi-új orráról)képeket . Előre is köszike.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_995242
    Torolt_felhasznalo_995242
    2008. augusztus 24. 17:178693.
    köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat/ válaszokat és a priviket, gondolom még sok kérdés fel fog merülni  a későbbiekben is, és remélem, egyszer majd én fogok segíteni másoknak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_208923
    Torolt_felhasznalo_208923
    2008. augusztus 24. 15:328692.

    Sziasztok!

     

     

    Volt valaki Rezek dokinal 22-én reggel gipszlevételen? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 24. 12:558691.
    Ja és még valami nagyon-nagyon fontosat kihagytam a listából: a SZÍVÓSZÁL!!! Elengedhetetlen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_995242 (8682)
    2008-08-23  11:16
  12. 2008. augusztus 24. 10:528690.

    sziasztok minden kedves nózisnak:)

    megint lenne egy kérdésem.most vagyok nagyjából másfél hónapos, és van az orrom közepén egy kis csomócska, ami nem akar onnan eltűnni.Most már szabad szemmel is látszik, ha közelről megnézem, sokáig csak érezni lehetett.Mondtam a dokimnak, de ő nem igen foglalkozoztt vele,azt mondta, ez még alakul,és, hogy egy évig nem nyúlnak hozzá semmiképp sem.Próbáltam utánanézni, hogy ez mi lehet, olyat találtam, h szövődményként felléphet túlhegesedés.

    Szerintetek mi tévő legyek, mert hiába borogatom mindenféle csodafűvel, egyelőre nem moccanik.eléggé aggaszt, légyszi akinek volt/van hasonló problémája, vagy van vmi ötlete, az írjon!

    nagyon köszi előre is!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 23. 22:038689.

    Ja még van egy nagyon fontos dolog, amit el akartam mondani. Az, hogy én eredetileg egy fül-orr-gégészt (FOG) kerestem fel azzal, hogy nem szelel rendesen az orrom, de egyben szeretnék rajta csinosítani is. A FOG doki belenézett és megállapította, hogy jobbra nagyon ferde, és ha akarom, ő már holnap megműtené, csak akkor keressem fel XY plasztikai sebészt. Na az XY plasztikai sebésszel hetekig telefonálgattam, ő meg: "Jöjjön be, á mégse!" - ezt minden héten. Mire én kiakadtam és átpártoltam Bajusz Hubához. Aki egyszer nézett ble az orromba, és megállapította, hogy nem csak jobbra ferdül, hanem balra is. És CT-t kért, amin tisztán látszott, hogy "S" alakú az orrsövényem.

    Szóval sokan nem értették, hogy miért a plasztikai sebész csinálja az orrsövénykorrekciót. Pedig szerintem sokkal alkalmasabb volt rá Huba doktorbácsi, mint a FOG dokim. 

    Csak ennyit szerettem volna mélg mondani. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 23. 21:408688.
    Lehet, de nem szeretik úgy a dokik, mert akkor túl hosszúra nyúlik a műtét, és azt te már nem bírnád cérnával. Azt a dokik sem szereti, hogyha látják, hogy a beteg már szenved...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_571745 (8687)
    2008-08-23  21:16
  15. Torolt_felhasznalo_571745
    Torolt_felhasznalo_571745
    2008. augusztus 23. 21:168687.

    Sziasztok!

     

    Azt szeretném Tőletek kérdezni, hogy mit tudtok arról, ha valakinek orrsövényferdülése is van és orrplasztikát is szeretne csináltatni, akkor a műtétet helyi érzéstelenítésben is lehet végezni, vagy akkor kizárólag altatásban megy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 23. 13:288686.

    Nekem gyerekeim nincsenek, de nővérem gyerekeit (6 és 3 évesek) nem nagyon rázta meg a látványom, bár fel lettek rá készítve, és így inkább viccesnek tartották, mint ijesztőnek. A 6 éves különösen sokat kérdezősködött, nagyon érdekelte a dolog.

    A munkahelyemen csak az orrsövényműtétről tudnak. A többit majd akkor tudják meg, ha vissza megyek. A főnökömet ugyan beavattam, miután már nagyon nagy kavarok voltak az időpont körül és kezdtem gyanús lenni. De ő diszkréten kezelte a dolgokat. De én is izgulok a többiek miatt, már vértezem magam.

    Ha valaki le akar beszélni (ezt általában az aranyos pisze orrú egyedek szokták megkockáztatni, utálom őket érte) egyszerűen kérdezd meg: "Te! És te szeretnéd, ha olyan orrod lenne, mint nekem?" Nem kell majd tovább magyarázkodnod, ne izgulj!

    Nyugodj meg és ne parázz! (Mondom ezt én, minden idők leghisztisebb fórumozója.) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_995242 (8682)
    2008-08-23  11:16
  17. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 23. 13:228685.

    Engem altattak. Kaptam egy szurit a karomba, és utána se kép, se hang. Semmi orrba adott injekcióra nem emlékszem. Pedig bizton kaptam, mert a műtét után pár óráig le volt zsibbadva az arcom, meg a szám.

    Gyógyszerek: Unguentum nasale, de azt úgyis felírják. Legyen otthon fájdalomcsillapító a biztonság kedvéért (koffeinmentes!!!, tehát Saridon nem jó, mert felviheti a vérnyomásod, és attól eleredhet az orrod vére), fültisztító pálcák a benyúlkáláshoz, gézlap, ha az orrod alá kell kötni egy kis kötszert amikor folyik a cucc az orrodból, és törölgetni túl gyakran kellene, ugyanebből a célből leukosilk, vagy valami hasonlóan kíméltes ragasztó. Bő nyakú pizsama, hogy ne kelljen keresztülcibálni a fejeden, és köntös.

    Ha még eszembe jut valami, kiegészítem a listát. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_995242 (8681)
    2008-08-23  11:05
  18. 2008. augusztus 23. 13:138684.

    Sziasztok!

     

    Már nekem is vészesen közeledik a műtét napja...augusztus 27 (jövő szerda).

    Én is az altatástól félek legjobban, de az itteni hozzászólások kicsit megnyugtattak már.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 23. 13:048683.

    Altatás előtt már éjféltől nem szabad sem enni, sem inni. Egy kortyot sem. Semmit! És akkor nem fogsz hányni. A nővérke pedig vigyáz rád. Nekem is mondta, hogy csak kicsiket szippantsak a vízből a szívószállal, és minden korty után megkérdezte, hogy nincs-e hányingerem. De nekem nem volt. Olyan édes volt a nővér, aki vigyázott rám... Félóránként rámnézett. Egy angyal!

    De amúgy nekem tényleg fájt. Hosszába sajgott az egész orrsövényem, és a felső fogsoromba sugárzott is. Hogy amikor a nővérke megkérdezte, hogy fáj-e valamim, mindig csak azt mondtam, hogy a felső fogsorom. Aztán adott Donalgint (baromi erős fájdalomcsillapító). És attól megszűnt.

    Én ma vagyok 11 napos, de minden nap egyre jobb kedvvel nézek a tükörbe. Az, hogy gipszlevétel után kinek mennyire dagadt, az függ attól is, hogy kinek mennyire gyepálták meg, mekkora beavatkozás volt, és hogy hanyadik napon vették le. Nekem borzalmas volt. Én úgy kiakadtam... Én is arra számítottam, hogy majd szép leszek, és akkor hirtelen az jutott az eszembe, hogy "Uramisten! Így fogok kinézni? Minek kellett ez nekem! nem lett volna elég az orrsövényt korrigáltatnom?" Aztán felhívtam a páromat, panaszkodtam neki, meg anyukámat, aki nagyon elkeseredett. Aztán hazaérve a tükörben még egyszer jól szemügyre vettem, és megállapítottam, hogy úgy nézek ki, mint Barbra Streisand meg Győzike összegyúrva. Majdnem sírtam. De mostmár minden nap apad egy kicsit, és lassan kezdek magamnak tetszeni. Sőt már egészen szeretem. 

    előzmény:
    Xandra86 (8679)
    2008-08-22  19:03
  20. Torolt_felhasznalo_995242
    Torolt_felhasznalo_995242
    2008. augusztus 23. 11:168682.
    Még valami eszembe jutott. Olvastam már arról, hogy gyermekeitek hogyan reagált mikor meglátott műtét után. Nekem is van két pici porontyom, kicsit izgulok is mit szólnak majd hozzám, bár többé-kevésbé megnyugodtam a hozzászólások hatására. Viszont ami még mindig aggaszt: Mit mondok majd a munkahelyemen?  MIért vonom ki magam a forgalomból, előre láthatólag (terveim szerint) 3 hétre? (úgy vettem ki a hozzászólásokból, műtét utána a 3. héten lesz szalonképes az ember) Nálatok hogy volt ez? Hogy fogadták a kollegák? Elmondtátok mire készültetek/ készültök? Biztosan sokan le akarnának majd beszélni róla. Ez nekem nem hiányzik... úgy gondolom, ha el is mondom, akkor is majd az utolsó napokban. Elég nagy cégnél dolgozom, sokan ismernek úgy 50 kollegával találkozom nap-mint nap...Szóval ilyen gondok gyötörnek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_995242
    Torolt_felhasznalo_995242
    2008. augusztus 23. 11:058681.

    sziasztok!

    Én is csatlakoznék a társosághoz. Pár hete fedeztem fel ezt a fórumot, azóta olvasgatom is és úgy érzem már most nagyon sokat segítettetek. Hozzátok hasonlóan én is az orrommal vagyok elégedetlen. Eme fórum hatására világosodtam meg, hogy ennek nem kell örök életemben így maradni.  Ami már biztos, hogy szept. 2-án megyek konzultációra Kárász Tamáshoz. Nagyon örültem neki, hogy ilyen sok jót olvashattam róla.Szinte már mindent tudok a műtétről, viszont van még egy pár dolog amit szeretnék megtudni, ebben kérném seítségeteket.

    Először is, arra lennék kíváncsi, hogy mit érdemes beszerezni még a műtét előtt. Gondolok gyógyógyszerekre, kenőcsökre és még egyéb olyan dolgokra, amik a kényelmemet szolgálnák a lábadozás időszakában.

    Most olvastam, hogy az orr belsejébe adják az injekciót. Hát ettől kissé megrémültem. Ez nagyon fájhat. Engem valószínűleg alatatnak. Hogy történik ez? Elaltatnak és utána kapok érzéstelenítőt. VAgy altatásnál nincs érzéstelenítés?

     

    Kacsafül: Ha jól emlékszem téged is Kárász T. műtött. Örülnék neki, ha láthatnék képet munkájáról.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. augusztus 22. 19:278680.

    Sajnos képeket egyelőre nem tudok feltenni, mert nem működik a képolvasó porogramunk. De fogok.

    Az jó lenne, ha szépet látnék gipszlevételkor! És utána minden nap dagad? Mennyire leszek "szalonképes"?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2008. augusztus 22. 19:038679.
    huhh jó sokan írtatok!Köszike!Hát engem altatnak én csak attól félek mostmár,hogy ne hányjak ha felébredek műtét után.Akkor fájdalmaktól már nem is hála nektek.Szept.30.nekem nagyon messzinek tűnik már túllenék rajta szívem szerint.Ti azért azt az eredményt kaptátok amire vártatok?Jó tudom van aki még korai stádiumba van pl 10 napos stb,de már most is látszik,hogy megérte?Most azt leszámítva,hogy kicsit dagadt vagy csúnya ott bőr gipszlevétel után.Az orr formája már bíztatóbb,mint régi erre értem.Huhh bocsika de nemtok túljól fogalmazni.Remélem azért értitek.Amúgy ha valakinek van msn címe megírhatná nekem olyan akit már műtöttek és mutathatna képet magáról meg mesélhtene bővebben meg amúgyis bárkivel aki sorstárs szívesen beszélgetnék msnen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_413973
    Torolt_felhasznalo_413973
    2008. augusztus 22. 17:468678.

    Xandra86!

    Fájdalom műtét után zéró. Még annyi se.  Én kicsit lassan tértem magamhoz az altatás után (kb 1 órát voltam a megörzőben), de ennyi.

     

    Azmin!

    Létezik ám szép orr kapcsiból gipszlevétel után! Erre fényképes bizonyítékaim is vannak!  Bár nem saját. 

    előzmény:
    azmin (8676)
    2008-08-22  15:43
  25. 2008. augusztus 22. 15:468677.
    Egyébként hamar el fog menni az idő, és már itt is lesz szept. 30-a. Én is azt hittem, hogy soha nem jön el az én időm, aztán csak azt vettem észre, hogy Úristen pár nap és mehetek műtétre!
    előzmény:
    Xandra86 (8671)
    2008-08-21  17:56
  26. 2008. augusztus 22. 15:438676.
    Hát csincs ez szomorú! Én úgy gondoltam, hogy majd tök szép orral fogok hazamenni! Hát így lehet hogy furán néznek majd rám a 173-as buszon!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275963 (8673)
    2008-08-22  15:08
  27. 2008. augusztus 22. 15:408675.

    Ne izgulj!

    Tényleg nem jár fájdalommal a dolog! A legrosszabb a helyi érzéstelenítők beadása előtte, azokból is az, amit az orr belsejébe adnak. Na az egy kicsit kellemetlen volt, de onnantól kezdve nincs fájdalom sem a műtét után, se később. Nekem csak helyi érzéstelenítés volt. Nem tudom, hogya praemedikációs injekciótól, vagy a vérveszteségtől, de én még most a 4. napon is egy kissé fáradtkás, aluszékony vagyok.

    előzmény:
    Xandra86 (8672)
    2008-08-22  13:17
  28. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 22. 15:138674.

    Műtét után nem érzel fájdalmat, mert még simán hat a helyi érzéstelenítő is, meg az általános érzéstelenítő is. Az ébredés kellemes volt nekem is, csak kissé sokszor kérdeztem meg ugyanazt a nővérkéktől, ami egy idő után uncsi lehetett. Mindig két kérdést tettem fel:

     

    Sokat véreztem? Mostmár egyenes az orrsövényem?

     

    És ezt megkérdeztem úgy 10-szer.

    Mert nagyon paráztam, hogy a menzesz miatt sokat vérzek, és nagyon érdekelt, hogy sikerült-e a dokinak egyenesre varázsolni az "S" alakú orrsövényemet. Azt, hogy milyen alakja lett, nem is érdekelt. Totál mellékes volt. Később jöttem rá, hogy soha nem lesz már olyan az orrom, mint előtte. A gyászolást fejben lefuttattam kb. 3 másodperc alatt, és többé nem érdekelt a régi orrom. Mostmár meg főleg, hogy alakulgat az új. Amúgy műtét után 20 perccel én már Karinthy-t olvastam az ágyban ülve. 

    előzmény:
    Xandra86 (8672)
    2008-08-22  13:17
  29. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 22. 15:088673.

    Á!  Felejtsd el, hogy szép lesz a látvány! Egy nagy dagadt izé lesz ott, amit a gipsz össze-vissza nyomorgatott. Borzalom!

    előzmény:
    azmin (8669)
    2008-08-21  16:38
  30. 2008. augusztus 22. 13:178672.
    Sziasztok!Azmin, kacsafül dejó nektek,hogy túlvagytok a műtéten én borzasztóan parázok.Kb mire hasonlít a fájdalom amit műtét után ébredéskor érez az ember?Nyomottak és depisek voltatok ébredéskor?Köszi válaszokat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2008. augusztus 21. 17:568671.
    Engem szept. 30adikán műttenek és 10 nap gipsz lesz utána rá 2 napra már suliba megyek ha törik ha szakad.kiváncsi vok milyen leszek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_413973
    Torolt_felhasznalo_413973
    2008. augusztus 21. 17:448670.

    14 nap? KÉT HÉT?! Nekem teljesen jól telt a gipszes hetem, tényleg fele annyira se volt zavaró, mint gondoltam volna, de azért két hét?! 1 hét is pont tönkre tudja vágni a bőrt sok embernél, 2 hétbe bele se akarok gondolni. Úgyhogy bele se gondolok. 

     

    sáláláláláááá  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275963 (8668)
    2008-08-21  16:36
  33. 2008. augusztus 21. 16:388669.
    A 7. napon fogják levenni. Éppen azon gondolkodtam, hogy vajon mit fogok látni? Fog-e tetszeni a végeredmény? Vagy ezek szerint az még nagyon nem a végeredmény? Számoljak úgy, hogy akkor még nem leszek "szalonképes"?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275963 (8665)
    2008-08-21  09:11
  34. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 21. 16:368668.
    Hát én úgy olvasgattam, hogy 10 nap, 14 nap volt. Egy hetet szinte nem is olvastam. Meg az unokatesóm is egy hónapja csináltatta, neki is 14 nap volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413973 (8666)
    2008-08-21  13:38
  35. Torolt_felhasznalo_277565
    Torolt_felhasznalo_277565
    2008. augusztus 21. 13:398667.
    Köszi mindenkinek a válaszokat, gyógyuljon, akinek kell...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_413973
    Torolt_felhasznalo_413973
    2008. augusztus 21. 13:388666.

    14 naposan mint a legtöbb embernek???

    Sztem itt a topikon mindenkinek 1 hétig volt fent.  Milyen 14 nap? Milyen legtöbb ember?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275963 (8665)
    2008-08-21  09:11
  37. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 21. 09:118665.

    Neked hány napra lett gipszlevétel?

     

    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy te mit fogsz szólni,a mikor először tükörbe nézel. Én nekem nem volt élmény: az össze-vissza nyomorodott orromat megpillantani a tükörben, ami belevolt nyomódva a gipszbe... Jaj! De azt hiszem, ha nem 7 naposan, hanem 14 naposan vették volna le, mint a legtöbb embernek, akkor már kcsit szebb képet mutatott volna, meg most sem lenne ennyire bedagadva, mert még csak a  9-dik nap, és  mit várok 9 naposan?

    előzmény:
    azmin (8664)
    2008-08-20  23:33
  38. 2008. augusztus 20. 23:338664.
    Igen, az árak Kelemen Péter doktorra vonatkoznak. Végtelenül kedves, szimpatikus ember. A munkája eredményét pedig hétfőn fogom meglátni, mert akkor lesz a gipszlevétel.
    előzmény:
    pitcat (8662)
    2008-08-20  15:57
  39. 2008. augusztus 20. 20:218663.

    Sziasztok nózisok!

     

    Én itt új vagyok nemrég fedeztem fel,hogy van neten ilyen fórum ami azért ebben a témában elég aktív és ennek nagyon megörültem.Évek óta zavar a ferde orrom és végre megműttetem elvan döntve,de félek eléggé.Sokan írják,hogy nem is fáj utána,de azért láttam olyat is akinek azért rossz volt.Remélem nekem nem lesz rossz meg mindenkinek ezt kívánom.DR Kelemen Ottóról aki tud valamit az legyen kedves írjon nekem.Nagyon kedves ember voltam nála amúgy konzultáción csak ha valakit esetleg már műtött mesélhetne róla.Köszönöm előre is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2008. augusztus 20. 15:578662.
    Bocsánat...  Azmin...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2008. augusztus 20. 15:348661.

    Nagyon köszi mindenkinek a sok felvilágositó üzit, aranyosak vagytok! (3 hónapos csöppségem van, igy elég nehéz lett volna  személyesen utánajárni. ;) )

     

    Asmin!

    Az árak amiket kiirtál a Kelemen dokira vonatkoznak? Péter, vagy Ottó? Ő jól dolgozik?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 20. 12:298660.
    reflexből
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 20. 12:288659.

    Reggelre nem lett kisebb az orrom, bár volt egy pont úgy reggel 9 és 10 között, amikor egész szépnek láttam. Szerintem azóta megint nőtt. Aztán az előbb véletlen kifújtam. Csak úgy refleből, pedig nem szabad fújni, csak úgy egyszerre a kettőt, kissé előrehajolva és finoman. Azt mondta a dokibá, csak így szabad. Bár ezt az egyet - hogy ne fújjam - nem nagyon tartottam be, bevallom, de nem vérzik, mert nagyon óvatosan csináltam.

    Jöhetnek a kövek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 20. 11:248658.
    Akkor grat a felelőtlenségedhez!
    előzmény:
    vanitka (8656)
    2008-08-19  20:23
  45. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 20. 06:398657.

    Én egyszerűen nem bírom kivárni, hogy lemenjen a duzzanat, és meglássam a valódi orromat. Most olyan, mint egy krumpli, és a kis benyomódástól a jobb oldalán féloldalas is. Javasoljatok valamit!!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2008. augusztus 19. 20:238656.

    Drága Pandi! szerintem korántsem volt olyan jó!

    Az orvosom egyáltalán nem eszement, semmilyen hiányosságot nem tudok mondani, amit a szemére lehetne vetni! Az én felelőtlenségem nem az ő hibája! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_331626 (8655)
    2008-08-19  18:56
  47. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 19. 18:568655.
    Dius ez jó volt! Amúgy arra én is kiváncsi lennék ki műtött vanitka????:O:Omelyi kaz az eszement orvos,aki nem világosított fel arról,hogy lesz gipszlevétel???:O:Omeg egyáltalán aki belevág ilyen műtétbe az járjon utána dolgoknak!Mindenhol azt írják a gipszet egy hétig rajta kell hagyni...ennyi.......PEACE
    előzmény:
    diuss18 (8650)
    2008-08-18  23:20
  48. Torolt_felhasznalo_413973
    Torolt_felhasznalo_413973
    2008. augusztus 19. 14:308654.

    Hűha, diuss, ez kicsit erős volt. 

     

    Az én dokim egy soproni klinikán (is) műt. Főleg osztrák nőciket. Na, náluk állítólag teljesen bevett gyakorlat, h otthon nagy sumákban leveszik a gipszet egy kuksira, aztán visszateszik, azt gondolván h a doki úgyse veszi észre. (Észreveszi.) 

     

    Szóval sokan leveszik. Bennem se futólag, se sehogyan fel sem merült a dolog. De nem hiszem, h eljönne a világvége, ha leveszed. Pár percre csak. Én továbbra se kockáztatnám, de aki bevállalja, hát tegye.  

    előzmény:
    diuss18 (8650)
    2008-08-18  23:20
  49. 2008. augusztus 19. 12:478653.

    Yasmin!

     

    Ha helyi érzéstelenítésben kéred (NYUGODTAN KÉRD!), akkor 180 000Ft, ha pedig altatásban, akkor talán 220000? ebben nem vagyok biztos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277565 (8649)
    2008-08-18  21:58
  50. 2008. augusztus 19. 12:448652.

    Sziasztok!

     

    Tegnap megtörtént a műtétem a Kelemen doktornál, és csak azt tudom mondani, hogy mindenki vágjon bele bátran! A legkellemetlenebb dolog az egész beavatkozásban a műtét előtti "bátorító injekció" volt, de az is csak azért, mert pici a popóm, és nem nagyon volt hely hová beadni, tehát feszített nagyon.

    Még ami kellemetlen, az a lokál injekciók. Ezek közül is azok, amiket az orr belsejébe adnak. Utána azonban semmit nem lehet érezni. A másnap reggeli tamponkívétel sem volt abszolút kellemetlen, én sokkal rosszabbra számítottam.

    Ma reggelre a szemem alatt lett egy minimális kis szürkeség, ennyi.

    Nekem nagyon pozitívak a tapasztalataim, és mindenki nagyon kedves volt velem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 19. 12:308651.

    Szija!

    Úgyis mindenki a saját dokiját ajánlja. Kezdőhöz ne menj semmiképp. Na mennem kell. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277565 (8649)
    2008-08-18  21:58
  52. 2008. augusztus 18. 23:208650.

    Jesszusom Ennyi ésszel szabadlábon!
    Ha annyira szükségtelen lenne a gipsz, ahogy ezt te gondolod, akkor fel sem raknák. Simán csak leragasztanák egy sebtapasszal, aztán hazaengednének. Csakhogy az a qrva gipsz tartja az orrod, hogy megmaradjon a műtőben kialakított formája…
    Szerintem is felelőtlenség volt leszedni!Életemben nem hallottam még olyanról aki magának leszedte volna.
    Legalább tetszett, amit a gipsz alatt találtál?
    Ki műtött?

    előzmény:
    vanitka (8642)
    2008-08-17  22:00
  53. Torolt_felhasznalo_277565
    Torolt_felhasznalo_277565
    2008. augusztus 18. 21:588649.

    Sziasztok!

     

    Lenne két kérdésem:

    Kit ajánlanátok speckósabb orrplasztika elvégzésére?

    És nagyjából milyen árak vannak a Kelemen dokinál?

     

    Előre is köszi, ha vki válaszol!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 18. 12:028648.
     A gipszet nem véletlenül tették fel.nem véletlenül kell visszamenni gipszlevételre.sztem többet ne nyúlj hozzá!!!
    előzmény:
    vanitka (8644)
    2008-08-18  10:37
  55. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 18. 12:028647.

    Ja amúgy helyzet:

     

    A fogaim nem fájnak, és egyre kevesebb csontfájdalmam van, de még mindig nagyon gyenge vagyok, és keveset tudok fent lenni. Kenegetem az orrkenőccsel, de a varratokhoz ha hozzáérek, élesen fájnak, meg van egy húsdarab, ami a jobb orrlyukamba belóg, és nem tudom az eredetét, és olyan ideges vagyok tőle, hogy legszívesebben kiugranék az ablakon...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 18. 11:588646.
    Ilyen még véletlen sem jutott az eszembe. Nekem holnap veszik le a gipszet (7. nap), de nem piszkutáltam egyszer sem. Az eredeti ragasztó van rajta még most is, nem is nagyon mozgattam, mégha már nem is ragad néhol a bőrömhöz, hanem lifeg... Szerintem ne csináld! Bírd ki!
    előzmény:
    vanitka (8642)
    2008-08-17  22:00
  57. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 18. 11:578645.
    merős tünetek én már csak azzal szenvedek hogy még mindig érzékeny
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275963 (8636)
    2008-08-15  17:04
  58. 2008. augusztus 18. 10:378644.
    Kicsit megijedtem, így este csak ráragasztottam. De véleményem szerint a műtét sikere nem ezen múlik.  Az már a műtőben eldőlt. Szerintem a gipsznek védelmi funkciója van, más nem.  Vagy ha tévedek, tájékoztasson valaki, amit megköszönök! de hogy még védjem magam egy kicsit: nagyon olajos a bőröm és a ragasztó hamar fellazul, ilyenkor úgy érzem a gipsz ránehezedik az orromra. Viszont ha elötte már áttörölgettem egész jól bírja egész nap és egész éjjel. Mindezek ellenére tisztában vagyok a saját felelősségemmel! És köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat!
    előzmény:
    BlueBunny (8643)
    2008-08-17  23:21
  59. 2008. augusztus 17. 23:218643.

    Nekem egy hétig volt fent a gipsz, és eszembe se jutott volna hamarább levenni, vagy egyéb módon veszélyeztetni a műtét sikerét. Még egy plusz ragasztócsíkot is tettem rá, mikor úgy éreztem, hogy kicsit lazul a gipsz rögzítése. Ki lehet bírni rendes arcmosás nélkül azt az időt: szivaccsal mosogattam a környékét.

    Ha szerencséd van, nem lesz következménye, de ez elég nagy felelőtlenség volt szerintem. 

    előzmény:
    vanitka (8642)
    2008-08-17  22:00
  60. 2008. augusztus 17. 22:008642.

    Sziasztok!

     

    Szeretném megkérdezni, hogy ti, akik már túl vagytok a műtéten, betartottátok-e a 2 hét gipszet? Úgy értem, a 2 hét alatt levettétek-e a gipszet? Én 4. napos vagyok, de bevallom, már levettem. Igen rövid időre, reggel és este egy nagyon óvatos arctörlés erejéig. Persze nemcsak a meleg nyárnak, a kíváncsiságnak is köze volt-van hozzá. Szerintetek ne tegyem?

    És még valami: mikor mehetek kozmetikushoz egy alapos arckezelésre? Előre is köszi: Anita

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2008. augusztus 17. 21:518641.

    Köszi Csincs!

     

    Szépek leszünk (egyszer majd) és ezért most szenvedünk egy kicsit! De biztos megéri!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 17. 21:348640.

    Szija Azmin!

    Ne izgulj! Hamar túl leszel rajta. Én nem is gondoltam, hogy ilyen hamar megvan.

     

    Zsófi!

    Az orrcsúcsod már lentebb szállt, és szerintem még fog is lentbb menni. Még csak 4 hetes. 12 hetes koráig simán változgat még. Nyugalom!

     

    Bár én most baromira nagyon-nagyon ideges vagyok.

    Nem tudom, fogok-e tudni aludni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2008. augusztus 16. 20:338639.

    Zsófi!

    Megnéztem a képeket. Gyönyörű lett!

    Köszi a drukkot! Rámfér!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_794555 (8638)
    2008-08-16  14:56
  64. Torolt_felhasznalo_794555
    Torolt_felhasznalo_794555
    2008. augusztus 16. 14:568638.

    Sziasztok!

     

    Jó utólag is köszönöm a sok biztató privit meg üzenetet az orrommal kapcsolatban. Azóta eltelt pár hét, de csak az összahasonlítás kedvéért, a kifogásolható képeim a műtét utáni két hetes állapotban készültek (gipsz után 1 hét), ez volt a miss röfi állapot, és most tettem fel olyan képeket, amik a műtét után 4 héttel készültek. Aznap fújhattam először orrot és ehettem csípőset, szóval jó nap volt  :D meg is ünnepeltük egy nagy vacsival Persze az ál-indok az volt a vacsorára, hogy a párom olasz rokonai itt voltak Bp-n és összegyűlt az egész család, de a nagy szám azok között, akik tudtak a műtétemről, az új orrom volt  :D mindenkinek nagyon tetszett.

    Nézzétek meg ti is. Bár méh az azóta eltelt három hétben is folyamatosan be van dagadva, és az alján lévő kis pukli még fáj, ha hozzáérek, de azért már nagyon szép  :) csak a bőröm ne lenne retek...

     

    Azmin: nagyon drukkolok neked hétfőre!

    Csincs: Neked pedig gyors gyógyulást kívánok!

    Mindkettőtöknek remélem, hogy nagyon szép orra lesz!

     

    Ja, a jelszó: zsófi

     

    sok puszi mindenkinek 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2008. augusztus 16. 09:138637.

    Sziasztok!

     

    Hétfőn megyek Kelemen doktorhoz mütétre. Tessék nekem már most drukkolni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 15. 17:048636.
    Hát én sem tudom. Szerintem ez csak azért van, mert oda is kisugárzik a fájdalom. Mostmár amúgy nem fáj, estefelé szokott kicsit zsibogni, akkor bekapok egy algoflexet. Aztán most úgy feldagadt a képem hogy csak úgy feszült. Azt hittem lepattan róla a ragasztó meg a gipsz. Gyorsan lejegeltem. Na meg felül lila a szemem, alul meg sárga... mint valami jól sikerült smink...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_331626 (8634)
    2008-08-15  16:37
  67. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 15. 16:438635.

    Ne feledjétek a szépségért meg kell szenvedni!    MINDENKINEK JÓ NYARAT....(már ami még hátravan belőle)és bátorságot a merész vállakozóknak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 15. 16:378634.

    áhhh hát én nemtudom hogy a fogaid miért nem 100-asok,nekem semmi baj nem volt velük:)egyedül a torkom sínylette meg,de miután felzabáltam egy doboz Strepsils-t már jobb lett. tök poén volt maga ez az egész műtét is...semmi fájdalmam nem vol.t..műtét utáni napok kicsit rosszak voltak,de túl lehet élni.....tuti tipp: fagyasztott zöldborsókat tegyetek nmejlonzacsiba és mehet  aszemre....ahogy kienged alakul a szemed üregéhez ahogy odatartod:) és persze ahogyan azt már valaki írta zsírosodó orra a legjobb a tonik utána meg az Aloe First

    wáááááá végre szolizhatok:)))))))))))))))))))))))))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275963 (8627)
    2008-08-14  13:24
  69. 2008. augusztus 15. 15:048633.

    Sziasztok!

     

    A segitségeteket szeretném kérni természetesen plasztika-orrsüvényműtét kapcsán.

    Olvasgattam sokszor amiket irtatok, grat. azoknak, akik átestek rajta és hajrá az ilyeneknek mint én, akik most szánták rá magukat!

    Árakkal segitsetek légyszi! Mindenhol annyi vélemény, élménybeszámolóval találkozok, de árakkal kapcsolatban még mindig le vagyok butitva (nincs hosszú i-m, bocs). Főleg Miskolc közeli véleménynek és árnak nagyon örülnék ha irna valaki!

    A kampómtól már feltétlenül szabadulni akarok és persze az sem az utolsó, hogy kapjak végre levegőt.

     

    Nagyon várom, hogy irjatok!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 15. 11:048632.

    Helló evribodi!

    Nekem nagyon szétverték az orromat! Az orrsövényemet is korrigálták. Főleg csak abban érzek fájdalmat, néha  afejem fáj, néha a felső fogsorom, nem vészes, csak kellemetlen. Baromi kellemetlen. Meg folyik a cuccos, ééééésssssss úgy kifújnám az orromat, de nem lehet...

     

    Amúgy Huba bácsi egy földreszállt angyal! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. 2008. augusztus 14. 17:238631.

    Ki művelte ezt veled? :)

    Ne aggódj, rohamosan fogsz javulni, az első pár nap szar csak. 

    A fájdalmakon csodálkozom, nekem egyik orrműtétem után sem volt olyan. Inkább csak olyan volt, mint egy nagyon alapos nátha, orrdugulással és bő váladékozással.

     

    Kitartás, hamar jobb lesz!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275963 (8627)
    2008-08-14  13:24
  72. hdr
    hdr
    2008. augusztus 14. 15:018630.

    Csincs!

     

    Kitartás!!!Igen ez tényleg a leszarabb rész, én kb 4 napig zombi voltam, vegetáltam, semmit nem tudtam aludni s kikészitett :S a szemem én jegeltem, s nagyon gyorsan lement a duzzanat. alváshoz én vettem olyan felfujható nyaktartót az segitett vamennyit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 14. 13:378629.
    Nekem a plasztikai sebész csinálta az orrsövény korrekciót is...
    előzmény:
    keki70 (8594)
    2008-07-27  11:30
  74. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 14. 13:328628.

    Én az S alakú orrsövényem miatt már vagy 5 éve nem kapok levegőt, úgyhogy ez a része nem vág annyira földhöz. De azt nagyon-nagyon remélem, hogy nem fog az orrsövényem visszamászni, és a gipsz alatt valami nagyon szép vár. A cimpácskák, amik alul kilógnak, nagyon aranyosak. De az orrcsúcsot is gipsz takarja... igazából ha a régivel megbírkóztam, ez annál már csak szebb lehet... és ezzel is meg fogok barátkozni, mégha nem is kimondottan tökéletes. Na megyek borogtani a szememet... Puszi mindenkinek.

     

    Ui.: de furcsa, hogy most én írok úgy, hogy túl vagyok rajta.... 

    előzmény:
    punktum (8609)
    2008-08-05  09:57
  75. Torolt_felhasznalo_275963
    Torolt_felhasznalo_275963
    2008. augusztus 14. 13:248627.

    Helló mindenki!

    Kicsit eltűntem a színről, mert nagyon közeledett a műtét időpontja és nem akartam magam idegesíteni azzal, hogy sokat olvasok róla. De tegnap előtt megesett. Baromi kellemetlen egy műtét ez, utálom! És a fogaim nekem is olyanok, mintha mozognának. Nem tudok, hogy tényleg mozognak-e. Meg mindenféle borzalmak vannak még: váladék meg fájás, meg evési-alvási nehézségek... Gyerekek! Ez baromi szar!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. hdr
    hdr
    2008. augusztus 14. 12:348626.

    zsebi!

     

    Ezt sztem kérdezd meg a dokitól. Mert pl nekem több hétig olyan volt a fogsorom a műtét után, mintha az egész mozgott volna :S  (s sztem mozgott is, csak sok sok kálciumtól rendbe jött)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. 2008. augusztus 14. 08:578625.

    Sziasztok!:)

    Nem tudja valaki véletlenül, hogy fogszabályozót (lágy erőkkel működő (Damon fogszabályozó készülék-ha vkinek ez mond vmit:)) orrműtét után  tanácsos-e feltenni egy éven belül,nem sínyli-e meg a nózi?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. hdr
    hdr
    2008. augusztus 13. 20:548624.

    sziasztok :)

     

    Bocsi ha kicsit késve válaszoltam a privikre,  nem volt netem :S pótlom a lemaradást, de a fórumot nem olvasom vissza sorry :S uh bárkinek bármi kérdése van a műtéttel vagy Kárász Tamással kapcsolatban írjon privit bátran vagy a zsazsa0102@freemail.hu">zsazsa0102@freemail.hu - ra azt gyakrabban nézem :)

     

    puszi: Zsó

     

    ui: Bátorság mindenkinek s vágjatok bele, megéri :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Torolt_felhasznalo_725687
    Torolt_felhasznalo_725687
    2008. augusztus 11. 21:458623.

    szia

    én is egy hónapig próbáltam elérni, de el lehet:) és nagyon szimpi, legalábbis nekem az volt:)

    kitartás Miczimaczi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302815 (8608)
    2008-08-04  17:42
  80. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 8. 12:218622.
    emberek!!!!!!!!!!!senkise féljen a műtéttől...majd utána jön a rettegés..a tamponszedés meg a varratszedés........ de ki lehet bírni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2008. augusztus 6. 19:238621.

    Szia!

     

    Igen, ezt szeretném megműttetni. Örülök, hogy így gondolod, de a kép annyira nem adja vissza, hogy milyen élőben. De szerintem a képen sem jó...

     

    A műtétemnek nemcsak esztétikai oka van, az orrsövényemet mindenképpen meg kell műteni, így már akkor a többi részt is tökéletesítik. Egy régebbi orrtörés miatt lett ferde az egész...

    előzmény:
    akai_bara (8616)
    2008-08-06  11:21
  82. 2008. augusztus 6. 14:228620.

    Mindenkinek köszönöm,hogy itt lehettem veletek!

     

    Ha bárkinek kérdése lenne,akkor szívesen válaszolok,itt elérhető vagyok:   keki70@citromail.hu

     

     

    Sok-sok puszi:Dóra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2008. augusztus 6. 14:068619.
    Csatlakozom az előttem szólóhoz
    előzmény:
    Leonna (8618)
    2008-08-06  14:01
  84. 2008. augusztus 6. 14:018618.

    Így van,minnél több jó orvost az országnak.Mert nagyon jó orvosképzés folyik az országban-Pécsen konkrétan tudom-de sajnos ez a rendszer a jó orvosokat "elűzi" más országokba.

    De!-Vegyük csak az Amerikai Intézetet:kitűnő orvosok,egyedülálló technikával és eszközökkel dolgoznak,őket is csak dícsérni tudom.

     

    Szóval akinek itt a fórumon van olyan orvosa,akinek a nevét megemlítené,mert kitűnő munkát végzett az orrplasztikájánál,hát akkor ne habozzon,írja ki,mert mindenkinek jár a dícséret...  

    előzmény:
    BlueBunny (8617)
    2008-08-06  13:08
  85. 2008. augusztus 6. 13:088617.

    Akkor nagyon jó!

    Minél több jó orvost az országnak!

    (Igazán ráférne, mert rosszból van annyi, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Ezt ki is kéne próbálni egyszer.)

    előzmény:
    keki70 (8615)
    2008-08-06  09:58
  86. 2008. augusztus 6. 11:218616.

    Helló!

    Az az orr, ami fent van az adatlapodon azt szeretnéd megműttetni? 

    Most komolyan? Nem vicc????????

    Mi a baj vele? Én pont ilyen orrot szeretnék! 

    előzmény:
    anni* (8596)
    2008-07-27  18:15
  87. 2008. augusztus 6. 09:588615.

    Én is ugyanezt írtam,hogy a plasztikai sebész végezze a plasztikai részt,a fül-orr-gégész pedig az orrsövénnyel foglalkozzon...

     

    dr.Kárász Tamás szintén fül-orr-gégész+plasztikai sebész,precíz,alapos orvos,aki szintén kiválóan végzi a munkáját,nem csapja össze a műtétet,időt szán rá,és ráadásul a magánklinikán fizetünk neki 400 000ft-ot,és nem az állami kórházban.

    Ő is a szakma kiválósága-és mivel jópár évvel fiatalabb Rezeknél,Rezek korában már a csúcson lesz

     

    És még biztosan van Magyarországon,akinek a nevét ide lelehetne írni,mert jól végzi a munkáját,precízen,a páciensért van,mindent megtesz,-ét,lelkét beleadja a munkájába azért,hogy bármelyikünk elégedetten távozhasson.

    Szóval őket is dícséret illeti!!!

    előzmény:
    BlueBunny (8614)
    2008-08-06  03:17
  88. 2008. augusztus 6. 03:178614.

    Keki70: "Vagyis:az orrsövényferdülést a fül-orr-gégész teszi rendbe,az orrplasztikát pedig a plasztikai sebész végzi."

     Felőlem aztán a közértes néni is csinálhatná, ha ért hozzá. Sajnos a tapasztalatom az, hogy az orr-fül-gégészek nem szoktak érteni az orrsövény-műtéthez sem. Leírtam korábban, hogy szubmukózus szeptumreszekcióval csinálják, ami szakmailag túlhaladott, rossz módszer. A helyes, jó módszer a sövény kiegyenesítésére a szeptoplasztika. Olvass utána, ajánlott olvasmány:   Esztétikai plasztikai sebészet ISBN-szám: 963-699-084-0 http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?ID=219008 

    "N ekem és neked is azért csinálta egy és ugyanaz a doki a két műveletet,mert fül-orr-gégészek+plasztikai sebészek is egyben!!!"

     

    Megcsinálja neked szívesen az orr-fül-gégész is pénzért a plasztikát, csak el fogja rontani.

    Nálam azért csinálta egy és ugyanaz a doki, mert én őt választottam ki, és azért választottam ki őt, mert ő a legjobb.
    És azért ő a legjobb, mert 1.) orr-fül-gégész PLUSZ 2.) plasztikai sebész PLUSZ 3.) igényes, gondos ember, aki ad arra, hogy kiváló legyen a szakmában és igényes munkát végezzen. Valószínűleg ha nem sebész lenne, hanem cipőfelsőrész-készítő, akkor abban is éppúgy a szakma kiválósága lenne.

    előzmény:
    keki70 (8593)
    2008-07-27  11:25
  89. 2008. augusztus 6. 02:598613.

    (Rohadjon meg ez a fos fórum, elkúrta a formázásaimat, tehát most még egyszer. Ha most is elbassza, feladom.)

     

    anna101: "Ma jutott eszembe, hogy szerintetek van olyan, akinek kicsi az orra és nagyobbat szeretne? Létezik ilyen ember a világon? Vagy a túl pisze orr egyszerűen nem létezik ugyanúgy, mint a túl vékony nő vagy a túl gazdag férfi?

     

    Persze, hogy létezik ilyen. Ilyenkor az orrból, vagy a test más részeiből vett porccal, csonttal szokták megnagyobbítani az orrot. Az én orromnál is hiányzott porc az orromból (túl sokat vágott ki a régi műtétnél az orr-fül-gégész, aki elrontotta), ezt a Rezek doktor úr kipótolta az orrom belsejéből vett porcokkal. Sőt, az orrsövényemben lévő hiányt is pótolta, úgy érzem. Nem tudom egészen pontosan, hogy honnan vette ehhez az anyagot, mert sehol sincsen hiány.

    Műtét előtt fölmerült, hogy esetleg fülporcot is fel kell használnia a fülkagylóm hátsó részéről, de erre nem került sor.    

     

     

    "egyszerűen nem létezik ugyanúgy, mint a túl vékony nő " 

     

    Létezik túl vékony nő is, nem is egy, azt úgy hívják, hogy anorexia, és bele is lehet halni. Ami a "túl gazdag férfit" illeti (miért pont férfi különben, egy nő miért nem lehet éppoly gazdag?), a vagyoni helyzetét mindenki másképp éli meg, de van olyan, hogy a túl hamar jött túl sok pénz komoly válságot idéz elő az egyénnél, aminek szintén lehet tragikus vége.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2008. augusztus 6. 02:568612.
    anna101: "Ma jutott eszembe, hogy szerintetek van olyan, akinek kicsi az orra és nagyobbat szeretne? Létezik ilyen ember a világon? Vagy a túl pisze orr egyszerűen nem létezik ugyanúgy, mint a túl vékony nő vagy a túl gazdag férfi?" Persze, hogy létezik ilyen. Ilyenkor az orrból, vagy a test más részeiből vett porccal, csonttal szokták megnagyobbítani az orrot. Az én orromnál is hiányzott porc az orromból (túl sokat vágott ki a régi műtétnél az orr-fül-gégész, aki elrontotta), ezt a Rezek doktor úr kipótolta az orrom belsejéből vett porcokkal. Sőt, az orrsövényemben lévő hiányt is pótolta, úgy érzem. Nem tudom egészen pontosan, hogy honnan vette ehhez az anyagot, mert sehol sincsen hiány. Műtét előtt fölmerült, hogy esetleg fülporcot is fel kell használnia a fülkagylóm hátsó részéről, de erre nem került sor.    "egyszerűen nem létezik ugyanúgy, mint a túl vékony nő " Létezik túl vékony nő is, nem is egy, azt úgy hívják, hogy anorexia, és bele is lehet halni. Ami a "túl gazdag férfit" illeti (miért pont férfi különben, egy nő miért nem lehet éppoly gazdag?), a vagyoni helyzetét mindenki másképp éli meg, de van olyan, hogy a túl hamar jött túl sok pénz komoly válságot idéz elő az egyénnél, aminek szintén lehet tragikus vége.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879183 (8606)
    2008-08-02  19:53
  91. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 5. 21:328611.
    kapsz majd azért levegőt....olyan mintha meg lennél fázva...nem nagy durranás..én utálok náthásnak lenni meg amikor nemkapok levegőt..de a tudat h az új orrom miatt van ez a helyzet kicsit megkönnyíti a dolgokat...amúgy tamponkivétel után már kapsz levegőt...persze nem 100 százalékosan...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. Torolt_felhasznalo_413973
    Torolt_felhasznalo_413973
    2008. augusztus 5. 15:198610.

    Punktum!

     

    Az orrbefogást én is próbáltam műtét előtt és én is bepánikoltam tőle. Tizedannyira se gáz a tampon. Sőt, századannyira se. Szal orrbefogást felejtsd el szépen!  

    előzmény:
    punktum (8609)
    2008-08-05  09:57
  93. 2008. augusztus 5. 09:578609.

    Sziasztok!

    Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehet kibírni, hogy csak a szádon vehetsz levegőt? És mennyi ideig is van ez így műtét után? Elég nehéz lehet úgy enni-inni, én próbáltam hogy befogtam az orromat de egy idő után tökre bepánikoltam

    Tapasztalatok?

     

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_302815
    Torolt_felhasznalo_302815
    2008. augusztus 4. 17:428608.

    Sziasztok! Szeretnék egy kis segítséget kérni.Hiába hívom a Szent Imre plasztikai sebészetét, nem tudom elérni őket. Aki tudja Kelemen doki elérhetőségét légyszi írjon!

    Ti milyen módon jelentkeztetek be hozzá?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2008. augusztus 3. 15:158607.

    Sziasztok!

     

    Keki70:

    Köszi a privit, azt hittem már senki sem válaszol nekem

    Jól esik a bátorítás, de nagyon izgulok, szeretnék már túllenni az egészen.

     

    Tettem fel képeket a nózimról, meg lehet nézni, ha valakit érdekel

     

    Szép napot mindenkinek

    előzmény:
    keki70 (8602)
    2008-07-31  14:18
  96. Torolt_felhasznalo_879183
    Torolt_felhasznalo_879183
    2008. augusztus 2. 19:538606.
    Ma jutott eszembe, hogy szerintetek van olyan, akinek kicsi az orra és nagyobbat szeretne? Létezik ilyen ember a világon? Vagy a túl pisze orr egyszerűen nem létezik ugyanúgy, mint a túl vékony nő vagy a túl gazdag férfi?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. augusztus 1. 14:418605.
    jólvanakkor:)jeje
    előzmény:
    ritka86 (8604)
    2008-07-31  20:50
  98. 2008. július 31. 20:508604.
    Nekem azt mondta a doki gipszlevétel után, hogy használhatok napszemüveget. valszinűleg be fog nyomódni, de nem gond, mert aztán visszamegy. No ettől függetlenül én azonnal nem mertem még használni, de 1 hónaposan már tuti. pár np mólva 3 hónapos leszek, lassan már úgy használom az orrom, minha eredeti lenne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_331626 (8603)
    2008-07-31  19:35
  99. Torolt_felhasznalo_331626
    Torolt_felhasznalo_331626
    2008. július 31. 19:358603.
    jujjj már több mint egy hónapos vagyok és hát ma tettem fel először napszemcsit de tisztára féltem  hbenyomódik ezért le is vettem....:Daztán megint fel megint le...lehet már napszemcsiben villogtatni a nózit?:D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2008. július 31. 14:188602.
    Nagyon most a fórum,remélem,hogy mindenki jól vanés az új orrocskák bírják ezt a meleget
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top