Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A nők védelmében

Torolt_felhasznalo_407541
Torolt_felhasznalo_407541
Létrehozva: 2017. október 29. 12:49

Mindenek előtt a címről néhány szó: Gyermekkoromban találkoztam egy ilyen című könyvvel, és bár teljesen más volt a témája, most valamiért mégis ez jutott eszembe. A "Megoldás" helyett ezért választottam ezt a címet.


Lányos apaként, akinek a leánya a színházi biznisz világában érintett, sokat foglalkoztat a Marton-Sárosdi ügy kapcsán előtérbe került téma. Rengeteg cikket, és még több véleményt elolvastam, miközben magam is leírtam gondolataimat. Általános tapasztalatom a zsigeri, érzelmi alapú véleménynyilvánítás, amit megértek, mégis nagyon károsnak tartok. Meggyőződésem, hogy megoldást csak a józan ész talajáról lehet találni, persze nincsenek illúzióim arról, hogy a jelenség teljes egészében felszámolható.


Leírt gondolataimért, véleményemért két dologgal vádoltak meg. Az egyik az áldozathibáztatás, a másik az elkövető védelme, az ügy bagatellizálása volt. Ezen vádakat határozottan visszautasítom és remélem, hogy vannak olyanok, akik meg akarnak érteni, és a megoldás keresését látják szavaimban. Nem a nők ellen, hanem értük szólok, amikor véleményemet, tanácsaimat, javaslataimat megfogalmazom. A megoldást keresem, mert a vadabbnál vadabb, már-már szélsőséges felvetések mellett előremutató, valós megoldás jelentő mondatokkal csak elvétve találkoztam.


Le fogom írni, hogy én miben látom a megoldást, de a félreértés elkerülése érdekében néhány dolgot tisztázni akarok. Az aljasság, a gerinctelenség, a bűnözési hajlam sajnos olyan emberi tulajdonság, amitől soha nem fog megszabadulni az emberiség. Intézményesen küzdeni az aljas, gerinctelen, bűnös cselekedetek ellen lehet, és e küzdelemben is - mint minden másban - a prevencióra kell fektetni a hangsúlyt. A megelőzésben viszont nagy szerepet kap a veszélyeztetett réteg. Ha e szerepre felhívjuk a figyelmet, sokak szemében áldozathibáztatókká válunk, és az elkövető cinkosa, pártolója lesz belőlünk. Szó sincs ilyesmiről! Gondoljunk az autókat feltörő tolvajokra! Senki nem ütközik meg azon a tanácson, hogy ne hagyjunk értékeket látható helyen a kocsiban, és egyetlen ember sem tekinti azt az elkövetőre nézve enyhítő körülménynek. Az erőszakoskodókat, zaklatókat, szeméremsértőket meg kell büntetni és el kell látni bélyeggel, ami a büntetéssel amúgy is együtt jár. A büntetés a prevenció egyik eszköze, de visszatartó ereje csak akkor van, ha elkerülésének esélyeit minimalizáljuk. A sértettek közreműködése nélkül viszont ez nem lehetséges.


Még három dolog: Szexuális sérelem döntően a nőket éri, ezért az Ő oldalukról közelítem meg a problémát, illetve tágabb térbe szeretném helyezni a témát. Ha nem is lehet hallgatni Martonról és Sárosdiról, próbáljunk a problémára a maga komplexitásában tekinteni! Harmadikként: Hinnünk kell abban, hogy a férfiak többsége illően viszonyul a nőkhöz, a molesztálást, zaklatást ugyanúgy elítélik, mint a sértettek!


Miben látom én a megoldást?


Mindenek előtt hiszem, vallom és állítom, hogy a megoldás kulcsa a nők kezében van! Sajnos teljes biztonság nincs, de ha a nők ezt a kulcsot használják, és jól használják, a tömegjelenség jelentősen visszaszoríthatóvá válik.


1. A nőnek legyen tartása! Viselje nőiességét úgy, mint ahogy egy uralkodó viseli a koronáját! Higgyétek el, ennek nagyon nagy visszatartó ereje van!


2. Kezelje a helyzetet helyesen!


3. Vegyen elégtételt azonnal az őt ért sérelemért!


E két utóbbi tanács váltja ki a legnagyobb vitát. Lebénul, fél, és hasonló érvek jelennek meg. Vitán felül áll, hogy e dolgok léteznek, és teljesen meg lehet érteni őket. Nem vagyunk mindannyian egyformán talpraesettek vagy lelkileg erősek, ezért hinni kell a társadalom támogatásában, és itt látok megjelenni egy ördögi kört. A nők nem érzik a társadalom támogatását, ezért hallgatnak. A hallgatás viszont lappangóvá teszi a problémát, az kvázi kezelhetetlen státuszba kerül.


A családnak, a szülőknek, de hatványozottan az anyának óriási szerepe van. A nevelésben példát, mintát kell adnia, a tartást be kell építenie leánya személyiségébe! Az önmagunkért való kiállásban az egész családnak ott kell állnia a sérült mögött! Ez egy olyan erő, ami biztonságérzetet ad, és általánossá válása esetén képes lesz  a társadalom szemléletformáló erejévé válni.


Sokakban talán felmerül a kérdés, hogy és a férfi? Őt fogadjuk el olyannak, az ő viselkedése természetes? Szó sincs erről! Hangsúlyozom, hogy itt nem a férfiakról van szó, hanem az aljas, gerinctelen emberekről! Sajátos dolog, hogy e kérdésben - a dolog természeténél fogva - férfiként jelennek meg, noha éppen a férfi mivoltuk kérdőjeleződik meg. Itt a jelenséget, a sértő magatartást kell szembeállítani a sértettekkel, és a hitványság megnyilvánulása ellen kell megtalálni a védelmet!


Vannak, akik a jogtól várják a megoldást, de félek, hogy az soha nem lesz olyan hatékony eszköze a megelőzésnek, mint az általam fent leírtak. Kíváncsi vagyok arra, hogy ti, nők mit gondoltok erről a problémáról akkor, amikor képesek vagytok az - egyébként érthető - érzelmektől elszakadni, és a józan ész irányából megközelíteni a témát.


Szerintetek mi lenne a megoldás?


 

  1. 2017. október 30. 18:49151.

    Miután (és ez fontos) a nő rámászott a pasira az egy ponton túl taperolni kezdi. EZ adódik a természetéből, nem pedig az, hogy pusztán egy nő látványától taperolhatnékja támad. Én ezt mondtam.


    A nőnek nem kell uralkodni az ösztönein? Pl. nem kelleti magát a kollégának miniben, feszülős topban. Ez meg a nő természetéből adódik. Tetszeni, csábítani...

    előzmény:
    etilany (145)
    2017-10-30  18:40
  2. 2017. október 30. 18:48150.

    Az is megérne egy külön témát ahogy egy amugy talpraesett nő önbizalmát milyen módszerekkel rombol le egy erre szakosodott ragadozó.. egy párkapcsolatban. 

    előzmény:
    ágneskamilla (147)
    2017-10-30  18:41
  3. 2017. október 30. 18:44149.

    Szerintem ott már baj van, ha egy 20 év körüli lánynál maradandó károsodást okoz, ha egy szerencsétlen félnótás előveszi a farkát és maszturbálni kezd előtte. 


    Én voltam ilyen helyzetben. A barátnőmmel nyaraltunk és jöttünkre egyszer csak egy fánál álló faszi a fent említett műveletbe kezdett. Persze döbbenet volt, de röhögtünk az egészen, utána úgy tájékozódtunk, hogy na, most itt vagyunk, a pali ott rejszolt, tehát arra kell menni. :) 19 évesek voltunk. 

    előzmény:
    Lillaréka (129)
    2017-10-30  17:05
  4. 2017. október 30. 18:43148.

    és ha hang nélkül taperol? 

    előzmény:
    cabron (144)
    2017-10-30  18:38
  5. 2017. október 30. 18:41147.

    A skála egyik végén vannak az arabok, aki azt gondolják, a férfiak képtelenek legyőzni a szexuális vágyaikat, tehát a nőnek el kell fednie magát, nem mehet ki egyedül az utcára, nem dolgozhat, nem tanulhat.  Ha megszegi a szabályokat, bárki által megerőszakolhatóvá válik.


    A skála másik végén van az a helyzet található, hogy az az elvárás a férfiak felé, hogy semmit nem tehetnek, amibe a nő szexuális értelemben nem egyezett bele. Nem szólhatnak be neki az utcán, nem simogathatják meg akarata ellenére a fenekét, nem fogdoshatják kedvükre, stb. Akkor sem, ha annak a bizonyos hölgynek szerintük nincs tartása. Vagyis milyen? Miniszoknyában van? Hebrencs, flörtölős? És ezt felfoghatja egy férfi olyan jelzésnek, hogy ennek a nőnek a nem-jét nem kell figyelembe venni? Igen, ma a válasz sokaknak igen. Nemcsak szexuális ragadozóknak ez a válasza, hanem tisztes családapáknak, derék polgároknak is.   Igazából a kulturális máz alatt még a mi társadalmunk is közelebb van az arabokhoz, mint a pólus ellentett oldalához. Itt nem néhány szexuális ragadozóról van szó, jó lenne, ha csak ennyiből állna a probléma. Általában a férfi-nő viszonyról. (Tanulságos volt a Lillával kapcsolatos kommenteket olvasni. Egy ilyen ronda nőt senki nem akart megba...ni, örüljön, ha hozzányúltak. Tisztességes, rendes nő nem kerül ilyen helyzetbe. A színésznők bármire képesek a szerepért, biztosan benne volt a buliban. stb.) Akarunk-e változtatni a helyzeten? Akinek hatalmában állna, akar-e változtatni a helyzeten? Akarják-e formálni a közvéleményt erről a témáról? Kimondanak és milyen gyakran bizonyos dolgokat? Ha igen, miért. Ha nem, miért nem.


    Érdekes dolog, hogy a nőktől várjuk el, hogy teremtsenek maguknak védett helyzetet a munkahelyeken. Ahelyett, hogy a munkahelyek felé lenne elvárás például etikai kódex elfogadása, bizonyos szokások bevezetése, stb., akiknek ez ténylegesen a hatalmukban állhatna. De persze a nőktől várjuk el, hogy növesszenek koronát, meg tartást. Tőlük várjuk a megoldást, rájuk mutatunk, mint felelősre. 


    Egyébként messze nem biztos, hogy a főnök úrnak a vitaindítóban megemlített tartás nélküli nőre fáj a foga. Lehet, hogy ő épp akkor érzi, hogy a hatalmát fitogtathatja, ha egy kemény, ambiciózus nőt sikerül betörnie. Mint ahogy a házasságon belüli bántalmazás elszenvedői sem mind gyenge, önálló akarat nélküli, egyedül életképtelen bábként kezdték.   


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (115)
    2017-10-30  13:58
  6. 2017. október 30. 18:41146.

    Igen.. arany középút. 


    és ne rendőr hanem gyerekpszihologus beszélgessen a gyerekkel...   megvan ezekre a módszer... csak nem mindig akarják használni. 

    előzmény:
    cabron (143)
    2017-10-30  18:38
  7. 2017. október 30. 18:40145.

    Nem értem a példát. Mi az, hogy természetéből adódik? Miért, nem emberről beszélünk, akinek nemcsak ösztönei vannak, hanem gondolkodni is tud? Netán uralkodni az ösztönein?


    .... Úgy különben, mind emberek vagyunk (mármint fajilag,a  fajra jellemző tulajdonságokkal), miért van az, hogy ha egy nő "rámászik " egy pasira mert megtetszik neki, akkor ő egy kurva, viszont, ha a pasi kezdi taperolni a csajt, akkor ez a "természetéből adódik?" 

    előzmény:
    cabron (134)
    2017-10-30  17:59
  8. 2017. október 30. 18:38144.

    Hangfelvételről volt szó, ne forgasd ki a szavaimat.

    előzmény:
    Lillaréka (140)
    2017-10-30  18:16
  9. 2017. október 30. 18:38143.

    Sajnos ez rohadt nehéz ügy. Azért azt sem lehet, hogy első bemondásra kiveszünk a családból egy gyereket és letartóztatjuk az apját, nagyapját, stb.


    Egyszer olvastam egy sztorit, hogy egy anya úgy akart kibaszni a férjével, hogy a 8-9 év körüli kislányába folyamatosan sulykolta, hogy helytelen, bűnös dolog, amit az apja tesz vele, pl. megpuszilja, megsimogatja, kiveszi a kádból, megtörli stb. Amit egy apa megtesz a gyermekével. A kislány elhitte, hogy az apja rossz dolgokat tesz vele, végül az anyja elérte, hogy elmondja valami családsegítőnek, hogy az apja miket tesz vele. 


    Nagyon nagy odafigyelés kell az érintettek részéről, mert igenis benne lehet a pakliban, hogy a történet nem igaz. Egy gyerek fantáziája határtalan, előfordulhat, hogy annyira mérges az apjára valamiért, hogy ilyesmibe keveri, mert mondjuk látta-hallotta valahol, hogy ezért akár az apja örökre eltűnhet az életéből.


    Valahol az arany középutat kellene megtalálni, hogy ki is derülhessen az igazság és senki ne sérüljön még jobban, mint amennyire amúgy is sérült.

    előzmény:
    Lillaréka (137)
    2017-10-30  18:03
  10. 2017. október 30. 18:24142.

    Azt gondolom egy normális pasi először a dumát veti be... és nem éppen a szexuális tartalommal bíró dumát . 


    Aztán ahogy folyik a csevegés... ha egy csepp esze van rájön.. meddig mehet el. 


    és ha azt látja.. hogy kitetted a- behajtani tilost -akkor leáll. 


    Csak a patkány jegyében született kezdi mutogatással vagy taperolással. 

    előzmény:
    cabron (141)
    2017-10-30  18:19
  11. 2017. október 30. 18:19141.

    Itt most nem azt taglalnánk, hogy a nők hogyan tudnak egymáson segíteni elkerülendő a kellemetlen helyzeteket?


    Egyébként hidd el, egy normális munkahelyen egy normális férfinak előbb jut eszébe az ilyesmit megtárgyalni, mint egy nőnek. Sajnos tapasztalat. Sok nő gondolkodik úgy, hogy neki joga van úgy öltözni, ahogy akar, a férfi meg fogja vissza magát, elvégre lejöttünk a fáról. 


    Nekem az a bajom ezzel a témával, hogy a nők hajlamosak ugyanúgy megítélni egy erőszakot és egy tahó csajozási attitűdöt.


    Erőszak: valamire azt mondom, hogy nem, a másik fél mégis rám kényszeríti az akaratát.


    Tahóság: Dumálunk egy pasival, egész jó elvagyunk, mire ő konkrét, kifejező, félre nem érthető szexuális ajánlatot tesz, amit elutasítás után abbahagy. 


     

    előzmény:
    ágneskamilla (130)
    2017-10-30  17:11
  12. 2017. október 30. 18:16140.

    Tényleg.. mennyire életszerű.. 


    Rendező úr.. szóljon mielött előveszi.. szeretném lefényképezni. 


    vagy gondolod otthagyja ha előveszed a telefont. 
    Azt meg mégis hogyan bizonyitod, ha  mögéd lép és elkezdi taperolni a melled?
    Vagy melléd ül és a combod fogdossa? 

    előzmény:
    cabron (138)
    2017-10-30  18:07
  13. 2017. október 30. 18:11139.

    és gondolod ha látja a telefont a kezedben akkor is elköveti??

    igazán kedvencem a -Tetovált lány- - hm- .. ezen ötlete...  de azért nem feltétlenül kivitelezhető. 

    előzmény:
    cabron (138)
    2017-10-30  18:07
  14. 2017. október 30. 18:07138.

    Ezt a zaklatásra értettem. Munkahelyen, iskolában többször előforduló eseménysorozat. Amikor a 2. után a 3. kettesben töltött helyzet előtt felkészülsz.

    előzmény:
    Lillaréka (133)
    2017-10-30  17:58
  15. 2017. október 30. 18:03137.

    megint ugyanazokat a köröket futjuk


     


    pedig már leírtuk.. sokszor.. mert nem hisz senki az áldozatnak.. őt hibáztatja..  és ez igaz a rendőrségre is. 


    képben vagy azzal, hogyan zajlik egy ilyen kihallgatás???
    Olvass utána.. pont mai cikk az nlc-n. 


    hogy még egy gyereknek is 20-30 alkalommal kell elmondani miféle szörnyűség érte őt. az eljárás hosszát tekintve akár 2-3 évig is. 
    lehet már ki tudták menekiteni őt az abúzáló karmaiból.. de még pár évig basztatja őt a rendőrség.. majd a  bíróság is. 


    pont a mai cikkben olvastam-. 13 éves kislány sírva könyörgött a bírónőnek, hogy ne kelljen újra és újra elmesélnie hogyan erőszakolta meg őt az apja


    Az áldozatok inkább elnyomják magukban azt ami  velük történt.. minthogy újra és újra felidézzék... éveken át. 


    ezért nem jelentik fel... 

    előzmény:
    etilany (132)
    2017-10-30  17:56
  16. 2017. október 30. 18:01136.

    Nagyon gyorsan változik az élet, itt egy példa hogy miket tanácsolnak ma az embereknek, éppen nem régen olvastam.


                     Vaginas SHOULD smell: Women urged to DUMP men who complain | Daily Mail Online


    Van kis dolgom, később olvasok.

    előzmény:
    Lillaréka (133)
    2017-10-30  17:58
  17. 2017. október 30. 18:01135.

    Így van. A nőknek sincs joguk kellemetlen helyzetbe hozni embertársaikat.

    előzmény:
    etilany (126)
    2017-10-30  16:13
  18. 2017. október 30. 17:59134.

    "Viszont, az elkövetőt mégis milyen sokkhatás éri, amiért úgy dönt, hogy erőszakosan közelít egy nőhöz, vagy önkielégít előtte, mint paradicsom "mutogatós bácsija", stb.? ..."


    Netán egy gyerekkorában elszenvedett, fel nem dolgozott szexuális zaklatás, erőszak? Vagy az illető egy szexuálisan eltévelyedett, netán vallási fanatikus szülők gyermeke?


    "Szóval igen, ez is jelen van. De mondjuk ez nem menti fel egyébként a pasikat a  felelősség alól, mert akkor sincs joga a kezét rám tenni senkinek, asz engedélyem nélkül, ha félpucéron táncolok előtte...."


    Sajnos nem lehet mindent a jog szerint kategorizálni. Ha egy nő félpucéran táncol egy pasi előtt, az előbb-utóbb meg fogja érinteni, mert a természetéből adódik. Akkor is, ha nem akarja és utána leköpné saját magát. Mégis ebben az esetben a férfi válik szexuális zaklatóvá és nem a nő, aki a férfi megkérdezése nélkül és akarata ellenére előtte félpucéran vonaglik. Remélem érted a példát.


     


    A gyerek ellen elkövetett bármilyen erőszak semmilyen formában nem magyarázható. Ezt direkt fel sem hoztam.


     


     

    előzmény:
    etilany (125)
    2017-10-30  16:09
  19. 2017. október 30. 17:58133.

    Az okosteló csak az elmúlt pár évben terjedt el... 


    de egyébként sem jellemző- szerintem-  hogy hangfelvételkész állapotban tartod a telefonod. kb egyfolytában.

    előzmény:
    Sheriff-2 (131)
    2017-10-30  17:52
  20. 2017. október 30. 17:56132.

    Ez így is van. Egyébként az nekem érthető, ha valaki egy adott helyzetben nem tud megfelelően reagálni...ahogy mondják "lefagynak". Na, de egy felnőtt nő esetén mennyire életszerű, hogy  utána is "retteg", és nem tesz feljelentést? Nem minden ügyből kell médiacirkusz legyen, így aztán a  közvéleménytől sem kell "rettegni". Akkor mégis mitől fél? Szerintem pont úgy fog változni a helyzet, ha minél többen bejelentik a zaklatást, mert ha mindenki csak hallgat és retteg, akkor hogyan érjünk el változást?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (127)
    2017-10-30  16:24
  21. 2017. október 30. 17:52131.

    "hm-- mennyire életszerű hogy előkapom a telefont és hangfelvételt készitek???"


    Vajon mit is tudtak előkapni pl. a szüleink az '50-es években, amikor telefon csak a postán volt faluhelyeken.


    Smart-phone még nem létezett a gazdagoknak sem, évtizedekig.

    előzmény:
    Lillaréka (129)
    2017-10-30  17:05
  22. 2017. október 30. 17:11130.

    Ha a hölgy nem a nagyfőnök, a hatalom birtokosa, a munkahelynek számtalan lehetősége van felhívni a figyelmet a kellemetlennek ítélt helyzetre. Négyszemközti elbeszélgetés. Értekezleten az illő ruházat megtárgyalása. Dress code rögzítése írott formában. Ha a férfiak meg akarják (akarnák) védeni magukat az általad vázolt helyzet ellen, bizonyára sikerül is nekik.  

    előzmény:
    cabron (119)
    2017-10-30  15:47
  23. 2017. október 30. 17:05129.

    hm-- mennyire életszerű hogy előkapom a telefont és hangfelvételt készitek???  


    bocs.. de ez egy marhaság


     


    máskülönben.. ne hasonlitsuk már össze a felnőtt nőt a fiatal 20 év körüli csitrivel. 


    egy felnőtt nő már rendelkezik annyi magabiztossággal hogy visszaszóljon.. vagy lerendezze a zaklatót... de egy csitri még nem. Ez viszont nem jogosít fel senkit arra hogy kihasználja a mimózát-. 

    előzmény:
    cabron (119)
    2017-10-30  15:47
  24. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 30. 16:29128.

    Egyébként kíváncsi lennék, mi lenne a reakció, ha férfiak sérelmeznék, hogy kolleginájuk rendszeresen zaklatja őket azzal, hogy felpolcolt cicikkel, szűk miniszoknyában illegeti magát különböző módokon előtte, és amiatt feszélyezve érzi magát, nem tudja koncentráltan végezni a munkáját. :) Van ilyen is szép számmal. 


    Ez pont annyira elfogadhatatlan szerintem munkahelyen, mint a ferfi megfeleloje. Provokalni sem kell, egyaltlan, kerdeseket felveto helyzeteket nem kell produlakni munkahelyen. De ez is messzire vezet, munkehlyi kultura, mentaitas.....jol beszivarog mindenbe.

    előzmény:
    cabron (119)
    2017-10-30  15:47
  25. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 30. 16:24127.

    Akkor van telefonvonal, ahol nevtelenul elmondhatja, mi tortent es peldaul, ha tobb no egymastol fuggetlenul ugyanarrol az emberrol teszi meg a bejelentest, esetleg lehet csinalni valamit. Egy biztos: szotlanul rettegni evekig nem vezet sehova es voltakeppen beelgyezes abba, hogy massal is eloforduljon a zaklatas/visszaeles. Az aldozat felelossege eben van, abban nincs, hogy ne vegyen fel neccarisnyat tusarkuval es viselkedjen rendesen.

    előzmény:
    etilany (118)
    2017-10-30  15:32

Címlap

top