Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A nők védelmében

Torolt_felhasznalo_407541
Torolt_felhasznalo_407541
Létrehozva: 2017. október 29. 12:49

Mindenek előtt a címről néhány szó: Gyermekkoromban találkoztam egy ilyen című könyvvel, és bár teljesen más volt a témája, most valamiért mégis ez jutott eszembe. A "Megoldás" helyett ezért választottam ezt a címet.


Lányos apaként, akinek a leánya a színházi biznisz világában érintett, sokat foglalkoztat a Marton-Sárosdi ügy kapcsán előtérbe került téma. Rengeteg cikket, és még több véleményt elolvastam, miközben magam is leírtam gondolataimat. Általános tapasztalatom a zsigeri, érzelmi alapú véleménynyilvánítás, amit megértek, mégis nagyon károsnak tartok. Meggyőződésem, hogy megoldást csak a józan ész talajáról lehet találni, persze nincsenek illúzióim arról, hogy a jelenség teljes egészében felszámolható.


Leírt gondolataimért, véleményemért két dologgal vádoltak meg. Az egyik az áldozathibáztatás, a másik az elkövető védelme, az ügy bagatellizálása volt. Ezen vádakat határozottan visszautasítom és remélem, hogy vannak olyanok, akik meg akarnak érteni, és a megoldás keresését látják szavaimban. Nem a nők ellen, hanem értük szólok, amikor véleményemet, tanácsaimat, javaslataimat megfogalmazom. A megoldást keresem, mert a vadabbnál vadabb, már-már szélsőséges felvetések mellett előremutató, valós megoldás jelentő mondatokkal csak elvétve találkoztam.


Le fogom írni, hogy én miben látom a megoldást, de a félreértés elkerülése érdekében néhány dolgot tisztázni akarok. Az aljasság, a gerinctelenség, a bűnözési hajlam sajnos olyan emberi tulajdonság, amitől soha nem fog megszabadulni az emberiség. Intézményesen küzdeni az aljas, gerinctelen, bűnös cselekedetek ellen lehet, és e küzdelemben is - mint minden másban - a prevencióra kell fektetni a hangsúlyt. A megelőzésben viszont nagy szerepet kap a veszélyeztetett réteg. Ha e szerepre felhívjuk a figyelmet, sokak szemében áldozathibáztatókká válunk, és az elkövető cinkosa, pártolója lesz belőlünk. Szó sincs ilyesmiről! Gondoljunk az autókat feltörő tolvajokra! Senki nem ütközik meg azon a tanácson, hogy ne hagyjunk értékeket látható helyen a kocsiban, és egyetlen ember sem tekinti azt az elkövetőre nézve enyhítő körülménynek. Az erőszakoskodókat, zaklatókat, szeméremsértőket meg kell büntetni és el kell látni bélyeggel, ami a büntetéssel amúgy is együtt jár. A büntetés a prevenció egyik eszköze, de visszatartó ereje csak akkor van, ha elkerülésének esélyeit minimalizáljuk. A sértettek közreműködése nélkül viszont ez nem lehetséges.


Még három dolog: Szexuális sérelem döntően a nőket éri, ezért az Ő oldalukról közelítem meg a problémát, illetve tágabb térbe szeretném helyezni a témát. Ha nem is lehet hallgatni Martonról és Sárosdiról, próbáljunk a problémára a maga komplexitásában tekinteni! Harmadikként: Hinnünk kell abban, hogy a férfiak többsége illően viszonyul a nőkhöz, a molesztálást, zaklatást ugyanúgy elítélik, mint a sértettek!


Miben látom én a megoldást?


Mindenek előtt hiszem, vallom és állítom, hogy a megoldás kulcsa a nők kezében van! Sajnos teljes biztonság nincs, de ha a nők ezt a kulcsot használják, és jól használják, a tömegjelenség jelentősen visszaszoríthatóvá válik.


1. A nőnek legyen tartása! Viselje nőiességét úgy, mint ahogy egy uralkodó viseli a koronáját! Higgyétek el, ennek nagyon nagy visszatartó ereje van!


2. Kezelje a helyzetet helyesen!


3. Vegyen elégtételt azonnal az őt ért sérelemért!


E két utóbbi tanács váltja ki a legnagyobb vitát. Lebénul, fél, és hasonló érvek jelennek meg. Vitán felül áll, hogy e dolgok léteznek, és teljesen meg lehet érteni őket. Nem vagyunk mindannyian egyformán talpraesettek vagy lelkileg erősek, ezért hinni kell a társadalom támogatásában, és itt látok megjelenni egy ördögi kört. A nők nem érzik a társadalom támogatását, ezért hallgatnak. A hallgatás viszont lappangóvá teszi a problémát, az kvázi kezelhetetlen státuszba kerül.


A családnak, a szülőknek, de hatványozottan az anyának óriási szerepe van. A nevelésben példát, mintát kell adnia, a tartást be kell építenie leánya személyiségébe! Az önmagunkért való kiállásban az egész családnak ott kell állnia a sérült mögött! Ez egy olyan erő, ami biztonságérzetet ad, és általánossá válása esetén képes lesz  a társadalom szemléletformáló erejévé válni.


Sokakban talán felmerül a kérdés, hogy és a férfi? Őt fogadjuk el olyannak, az ő viselkedése természetes? Szó sincs erről! Hangsúlyozom, hogy itt nem a férfiakról van szó, hanem az aljas, gerinctelen emberekről! Sajátos dolog, hogy e kérdésben - a dolog természeténél fogva - férfiként jelennek meg, noha éppen a férfi mivoltuk kérdőjeleződik meg. Itt a jelenséget, a sértő magatartást kell szembeállítani a sértettekkel, és a hitványság megnyilvánulása ellen kell megtalálni a védelmet!


Vannak, akik a jogtól várják a megoldást, de félek, hogy az soha nem lesz olyan hatékony eszköze a megelőzésnek, mint az általam fent leírtak. Kíváncsi vagyok arra, hogy ti, nők mit gondoltok erről a problémáról akkor, amikor képesek vagytok az - egyébként érthető - érzelmektől elszakadni, és a józan ész irányából megközelíteni a témát.


Szerintetek mi lenne a megoldás?


 

  1. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 20:1076.

    Annyira jo lenne a felvetett temanal maradni es nem belevinni pedofiliat, homofobiat, tragarsagot, korlatolt, kirekeszto gondolkodast! A tema a szexualis visszaeles, hatalmi pozicioval valo visszaeles, eroszak, hogyan lehetne ezt kezelni, megelozni....pedofilia, egynemuek szexualis viszonya teljesen mas tema, ne vigyuk el ebbe az iranyba, kerek szepen mindenkit!

    előzmény:
    Lillaréka (72)
    2017-10-29  20:02
  2. 2017. október 29. 20:1075.

    Közben az is eszembe jutott, hogy az ilyen történetek megítélésénél szerintem nagyon sokat nyomnak a latban az egyéni tapasztalatok. Úgy értem, ha valakit már zaklattak, akkor ő nyilván inkább abból indul ki, hogy a történetben a nő csak is színtisztán áldozat lehet. Ha pedig valakit már provokáltak, vagy láttak ilyesmit, könnyebben áll a "másik oldalra". Konkrétabban: annó szemtanúja voltam, hogy a suliban egy lány próbált kikezdeni egy tanárral a jobb jegy érdekében. Nem sokkal azután, hogy megbeszéltük a félévi jegyeket, és a lány megpróbálta rávenni a tanárt a javításra, de ő nem ment bele, egy videó nézős órán a tanár mellé ült, súgdolózott neki, rihegett-röhögött, majd azt láttam, hogy a tanár kezét a saját combjára tette. A  jobb jegyet végül nem kapta meg, ezután bepanaszolta a tanárt, hogy tapizta. Végül nem lett belőle nagyobb ügy, de nyilván senki nem jött ki jól ebből a történetből. Persze a tanárt sem sajnálom különösebben, mert nem vette el a kezét, nem hátrált ki a szituációból. De nem is ment tovább ennél. Szóval aki sok ilyet látott, vagy átélt már ilyet (mert nyílván nem egyedi az eset, tudomásul kell venni, hogy ez is egy létező jelenség), az nyilván más oldalról közelíti meg a témát, mint akit zaklattak már úgy, hogy ő valóban ártatlan volt az egészben.

  3. 2017. október 29. 20:1074.

    hm... szerintem meg minden aberrált  azt hiszi hogy a viselkedése  normális. 


    beleértve a mutogatóst  a hatalommal visszaélőt - és a pedofilt is. 

    előzmény:
    terdszelikatica (73)
    2017-10-29  20:05
  4. 2017. október 29. 20:0573.

    Számomra pedig  a buznyákokra elfogadhatatlan a "meleg"  jelző.


    Nem is varhato toled el ennel tobb.


     


    Terjunk vissza a topikinditoban felvetett temahoz.

    idézet:
    paradicsom07 (66)
    2017-10-29 19:47:11

    A témához az is hozzátartozik, hogy kis kurvának becézted a lányod.


    Hát igen,azt lehet.


    Amíg az angol szart vakargattad a ködös Albionban elgondolkodhattál volna erről is.

    idézet:
    Csendike+ (68)
    2017-10-29 19:51:09


    Na akkor hogy ne csak nevessek elmondom hogy a pedofilia orvosi eset, ami _roviden _ hasonlit egyes szemelyisegzavarhoz,


    masok szerint  Neurodevelopmental  disorder . Pedofilek azt kepzelik hogy viselkedesuk normalis, de el kell rejteniuk mert a konzervativ tarsadalom nem fogadja ezt el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (68)
    2017-10-29  19:51
  5. 2017. október 29. 20:0272.

    Szerintem ez így nem igaz.


    Pedofilok mindig voltak.. 


    azokban az időkben is amikor állitólag nem volt gyerekellenesség. SŐT!  voltak idők amikor ez még bűnnek sem számitott. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (71)
    2017-10-29  20:00
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 29. 20:0071.

    Minél nagyobb a gyerekellenesség annál jobban nyeregben érzik magukat a pedofilok.


     

    előzmény:
    terdszelikatica (67)
    2017-10-29  19:49
  7. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 19:5870.

    Temahoz is ki tudnal izzadni esetleg valamit vagy csak a szokasos epehanyas sikerul, amiben rutinos vagy es ismetelgeted az evtizedes irrealis baromsagokat?


     


    On. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (68)
    2017-10-29  19:51
  8. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 19:5569.

    De hogy tovabb arnyaljuk a temat, mivel a szex-penz-hatalom erosen osszetartozo fogalmak, tovabb bonyolodhat a kerdes. Az en semmitmondo kis metoo-sztorim lodenkabatos maszturbatorunkrol nem ugyanaz, mint amikor hatalmi pozicioban levo szinhazigazgato, akinek donteseitol szineszek es szinesznok palyaja fugghet, nem hagyja ki a a lehetosget, hogy hatalmi poziciojaval visszaeljen. Ha szinsznocske ebbe belegyezik, az mi? Az is visszaeles? Bizonyara epultek szep szinhazi es egyeb karrierek a szereposzto divany kore.....nem veletlenul van a fogalomnak neve is. Ha megtortent az aktus, majd husz ev mulva megharagszanak egymasra a felek es az egyik kipakol, az mi? Igazmondas? Vagy az is visszaeles? Ki tudja ezeket megvalaszolni?

  9. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 29. 19:5168.

    Számomra pedig  a buznyákokra elfogadhatatlan a "meleg"  jelző.


    Nem is varhato toled el ennel tobb.


     


    Terjunk vissza a topikinditoban felvetett temahoz.

    idézet:
    paradicsom07 (66)
    2017-10-29 19:47:11

    A témához az is hozzátartozik, hogy kis kurvának becézted a lányod.


    Hát igen,azt lehet.


    Amíg az angol szart vakargattad a ködös Albionban elgondolkodhattál volna erről is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (66)
    2017-10-29  19:47
  10. 2017. október 29. 19:4967.

    ".... De komolyan mondom, az is borzasztó, hogy ennyi pedofil van......."Nem art tudni :A pedofilia orvosi eset ami ferfiakra jellemzo akik tisztaban vannak tettukkel ./ nemi valasztasi zavar  izgato fantaziat sexualis kesztetest gyerekekkel vegzett tevekenyseg valt ki  /  egyfajta sexualis deviencia . A pedofilia nem jogi kategoria hanem orvosi eset .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (58)
    2017-10-29  19:20
  11. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 19:4766.

    Számomra pedig  a buznyákokra elfogadhatatlan a "meleg"  jelző.


    Nem is varhato toled el ennel tobb.


     


    Terjunk vissza a topikinditoban felvetett temahoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (59)
    2017-10-29  19:21
  12. 2017. október 29. 19:4665.

    Nem is szabad kényszeríteni.. és ilyenkor a kedvesrokont  kell leállítani


    ha már magától nincs ennyi esze

    előzmény:
    Babyface83 (60)
    2017-10-29  19:28
  13. 2017. október 29. 19:3964.

    Ennél szomorúbb dolgot nem is írhattál volna, mint ez a felvezetés. Bocs, de épp ez az a hozzáállás, amiért az áldozatok nem mernek beszélni, és nem lehet elejét venni a dolognak. A kulcs a nők kezében van. Persze. 

  14. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 29. 19:3763.

    Nem kellene összemosni dolgokat!


    Az áldozat mindig áldozat. Az elkövetőnek semmi nem szolgál mentségül!


     

    idézet:
    Csendike+ (19)
    2017-10-29 16:10:17

    es ha engem kerdezel lelkes hive vagyok ilyen esetekben a kemiai kasztracionak !!!!!!!!

    idézet:
    terdszelikatica (37)
    2017-10-29 17:57:54

    Igen, és a kezeit tőből levágni.

    előzmény:
    terdszelikatica (37)
    2017-10-29  17:57
  15. 2017. október 29. 19:3162.

    Igen, az én esetemben is erről lehetett szó... Vagyis nem tudom, itt sem olyan egyértelműek a határok. Kb 12 éves lehettem, és viszonylag korán értem, szóval már valamennyire nőiesedtem de azért még bőven gyerek voltam.


    De az előbbi Sheriff által leírt sztoriban egyértelmű a helyzet, a 4 éves nagyon is gyerek, és ha valaki őt piszkálja, az egyértelműen pedofília, és szerintem is nagy hiba összemosni ezt a melegekkel, mintha minden meleg egyben pedo is lenne...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (58)
    2017-10-29  19:20
  16. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 29. 19:3161.

    Egy  gyerek megfelelő felvilágosítással felvértezve nagy esélyjel mindezt elkerülheti.


    Arról már nem is beszélek hogy a szülők isznak mint a gödények, várandósan is bagóznak....


    Mégis  milyen ember az akinek a saját gyereke is csak nyűg a köbön:((((((


     


    De, gondolj bele.Amúgy mennyi gyáva nyúl  él.


    Hisz a közértben/piacon sem mer megszólalni,  a saját érdekét sem tudja képviselni.A szeme előtt csapják be és hallgat mint a  kupac a fűben.


    Hogy tudna ilyen megszólalni ha sarokba van szorítva.

  17. 2017. október 29. 19:2860.

    Igen, ezzel nagyon egyetértek. Ha egy gyerek nem akar puszit adni, nem szabad kényszeríteni. Volt már ebből kisebb sértődés a rokonságban, ahol szokás az ilyen kötelező jellegű puszilkodás találkozáskor, a fiam meg nagyon nem szeret puszilkodni, kb csak nekem ad puszit, az apjának,  nagy ritkán az egyik nagymamájának (meg időnként a macskának ), és persze nem akart puszit adni a rokonnak, aki nézett rám, hogy miért nem szólok már rá a gyerekre. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy adsz te is puszit xy-nak? Nem akart, én meg nem feszegettem tovább a témát.

    előzmény:
    etilany (51)
    2017-10-29  18:52
  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 29. 19:2159.

    A te esetedben nem buzi volt a pasas hanem pedofil.


    Számomra pedig  a buznyákokra elfogadhatatlan a "meleg"  jelző.

    előzmény:
    Sheriff-2 (40)
    2017-10-29  18:14
  19. 2017. október 29. 19:2058.

    Igaz. De komolyan mondom, az is borzasztó, hogy ennyi pedofil van... ezek az elmesélt sztorik is szomszéd/postás/rokon Sanyi bácsiról, aki fogdossa az alig-kamasz kislányt/kisfiút... és szinte mindenkinek van ilyen története... :O Ami nem bizonyítható, mégis megtörtént. 

    előzmény:
    Babyface83 (57)
    2017-10-29  19:15
  20. 2017. október 29. 19:1557.

    Nem buzi volt, hanem pedofil és szemét. Nagyon nem mindegy...

    előzmény:
    Sheriff-2 (40)
    2017-10-29  18:14
  21. 2017. október 29. 19:1156.

    Ez mar elindult 


    Azonnali segítség szexuálisan zaklatott előadóművészeknek - Az EJI és az MSZSZ jogi és pszichológiai támogatást biztosít
    2017.10.26.Jogi Fórum / Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége

    Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és Művészeti Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) azonnali segítségnyújtásról döntött a művészek szexuális zaklatásával kapcsolatban nyilvánosságra került esetek nyomán. A művészek, és közöttük a legnagyobb számban képviselt zenészek, színészek, táncosok anyagi jogainak érvényesítését és érdekvédelmét ellátó szervezetek erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget, amikor elsőként nyújtanak segítő kezet a szexuális visszaélés áldozataivá vált művészeknek.


    Az előadóművészek nyilvános tevékenységükből eredő fokozott sérülékenységük miatt személyükben is megkülönböztetett védelmet igényelnek – állítja az EJI és az MSZSZ, ezért azonnali hatállyal önálló támogatási keretet különítenek el azon művészek számára, akik tevékenységükkel közvetlen összefüggésben szexuális zaklatásnak vannak kitéve. A keret létrehozásának két fő célja van. Az egyik, hogy a védelmet igénylőknek legyen hová fordulni, és a visszaélésekkel szemben ez már önmagában is megelőző, visszatartó hatást váltson ki. A másik, hogy az érintettek a leghatékonyabb formában jussanak hozzá a számukra szükséges jogi, illetve pszichológiai segítséghez.


    Az EJI és az MSZSZ haladéktalanul megkezdi ilyen ügyek specialistájaként bizonyíthatóan sikeresen működő szakértők és szervezetek megkeresését. Az EJI felkészíti ügyfélszolgálatát a jellegükből fakadóan érzékeny tartalmú bejelentések maradéktalanul bizalmas kezelésére.


    Az EJI és az MSZSZ mélyen elítél minden olyan magatartást, amely a hatalmi erőfölényre alapozva visszaélést valósít meg, és ezzel sérti a legalapvetőbb emberi jogokat. Az ilyen magatartások között a zaklatás, és különösen a szexuális zaklatás nem a művészeti élet sajátja. Az elmúlt napokban azonban a széles nyilvánosság előtt ismertté vált nyilatkozatok erre a területre irányították a figyelmet.


    Az EJI és az MSZSZ döntésével nem az ismertté vált, konkrét esetekről kíván állást foglalni. Az elhatározás célja a megelőzés, a jogi és pszichés segítségnyújtás a védelmet igénylőknek.

  22. 2017. október 29. 19:0755.

    Sheriff-2 amit irtal jo volt es gondolkodasra keszteto. Teljesen mindegy milyen szot hasznaltal. Nezd csak en mit talaltam Nem is tudom hogy mondjatok az elkesett esokopeny mondasotokat 


    Azonnali segítség szexuálisan zaklatott előadóművészeknek - Az EJI és az MSZSZ jogi és pszichológiai támogatást biztosít 


     


    előzmény:
    Sheriff-2 (53)
    2017-10-29  19:00
  23. 2017. október 29. 19:0054.

    Hm-- nekem anyukám mesélte.. mindig..  hogy az ő nagymamája.. mindig azt mondogatta-- nem kell az öregeknek puszit adni.. és  hogy szaladjon el ha valaki puszit akar neki adni. Anyukám 76 éves. 
    Egyébként az ő sosem engedte.. hogy bármilyen rokon... engem megpusziljon akihez én nem mentem oda önként.   És egy kisgyerek megérzi ha valaki úgy közelit felé.. ahogy nem kéne. Megfogalmazni nem tudja de érzi.   

    előzmény:
    etilany (51)
    2017-10-29  18:52
  24. 2017. október 29. 19:0053.

    OFF.


    Ez is off, és ezután befejeztem.


    Mi részt vettünk abban, hogy rengetegen bekerűltek politikai állásba, akiknek nem tetszetek bizonyos szavak, hatalomra jutva változtattak a kifejezéseken, azóta másképpen kell viselkedni.(politically correct)


    Neveket nem említek.


    ON.

    előzmény:
    terdszelikatica (49)
    2017-10-29  18:42
  25. 2017. október 29. 18:5552.

    Az én anyukám is rettenetesen prűd. Nem vallásos de prűd. Én is első körben pl a barátnőmtől hallottam a menstruációról.. kb 10 évesen. Anyu sosem beszélt erről... másról sem. Később sem. Akkor sem amikor megismerkedtem a férjemmel...-  akkor csupán hisztériázott, hogy ne maradjunk kettesben- 
    Egy szerencsém volt....  hogy olvasni viszont "megtanított" -  mármint betű mániássá tett.. Így mindent ami elém került én elolvastam. hála.. dr Lux Elvirának és a Világ Ifjúság c hetilapnak.. és Dr Veres Pálnak és az Ifjúsági Magazinnak.. - majd a Beszélnünk kell róla.. c Veres Pál kiadványnak. (ma is megvan)
    Anyukám csak egy dolgot ismételgetett... kerüljem el az olyan helyzeteket ahol NEM-et kell mondani... ill.. némelykor elmondott egy -egy tanmesét... - amit csak később értettem meg. -De beszélgetni.. na azt sosem tudtam vele erről. Csak Apuval... Vele mindig sokkal őszintébb lehetettem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (50)
    2017-10-29  18:46

Címlap

top