Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A nők védelmében

Torolt_felhasznalo_407541
Torolt_felhasznalo_407541
Létrehozva: 2017. október 29. 12:49

Mindenek előtt a címről néhány szó: Gyermekkoromban találkoztam egy ilyen című könyvvel, és bár teljesen más volt a témája, most valamiért mégis ez jutott eszembe. A "Megoldás" helyett ezért választottam ezt a címet.


Lányos apaként, akinek a leánya a színházi biznisz világában érintett, sokat foglalkoztat a Marton-Sárosdi ügy kapcsán előtérbe került téma. Rengeteg cikket, és még több véleményt elolvastam, miközben magam is leírtam gondolataimat. Általános tapasztalatom a zsigeri, érzelmi alapú véleménynyilvánítás, amit megértek, mégis nagyon károsnak tartok. Meggyőződésem, hogy megoldást csak a józan ész talajáról lehet találni, persze nincsenek illúzióim arról, hogy a jelenség teljes egészében felszámolható.


Leírt gondolataimért, véleményemért két dologgal vádoltak meg. Az egyik az áldozathibáztatás, a másik az elkövető védelme, az ügy bagatellizálása volt. Ezen vádakat határozottan visszautasítom és remélem, hogy vannak olyanok, akik meg akarnak érteni, és a megoldás keresését látják szavaimban. Nem a nők ellen, hanem értük szólok, amikor véleményemet, tanácsaimat, javaslataimat megfogalmazom. A megoldást keresem, mert a vadabbnál vadabb, már-már szélsőséges felvetések mellett előremutató, valós megoldás jelentő mondatokkal csak elvétve találkoztam.


Le fogom írni, hogy én miben látom a megoldást, de a félreértés elkerülése érdekében néhány dolgot tisztázni akarok. Az aljasság, a gerinctelenség, a bűnözési hajlam sajnos olyan emberi tulajdonság, amitől soha nem fog megszabadulni az emberiség. Intézményesen küzdeni az aljas, gerinctelen, bűnös cselekedetek ellen lehet, és e küzdelemben is - mint minden másban - a prevencióra kell fektetni a hangsúlyt. A megelőzésben viszont nagy szerepet kap a veszélyeztetett réteg. Ha e szerepre felhívjuk a figyelmet, sokak szemében áldozathibáztatókká válunk, és az elkövető cinkosa, pártolója lesz belőlünk. Szó sincs ilyesmiről! Gondoljunk az autókat feltörő tolvajokra! Senki nem ütközik meg azon a tanácson, hogy ne hagyjunk értékeket látható helyen a kocsiban, és egyetlen ember sem tekinti azt az elkövetőre nézve enyhítő körülménynek. Az erőszakoskodókat, zaklatókat, szeméremsértőket meg kell büntetni és el kell látni bélyeggel, ami a büntetéssel amúgy is együtt jár. A büntetés a prevenció egyik eszköze, de visszatartó ereje csak akkor van, ha elkerülésének esélyeit minimalizáljuk. A sértettek közreműködése nélkül viszont ez nem lehetséges.


Még három dolog: Szexuális sérelem döntően a nőket éri, ezért az Ő oldalukról közelítem meg a problémát, illetve tágabb térbe szeretném helyezni a témát. Ha nem is lehet hallgatni Martonról és Sárosdiról, próbáljunk a problémára a maga komplexitásában tekinteni! Harmadikként: Hinnünk kell abban, hogy a férfiak többsége illően viszonyul a nőkhöz, a molesztálást, zaklatást ugyanúgy elítélik, mint a sértettek!


Miben látom én a megoldást?


Mindenek előtt hiszem, vallom és állítom, hogy a megoldás kulcsa a nők kezében van! Sajnos teljes biztonság nincs, de ha a nők ezt a kulcsot használják, és jól használják, a tömegjelenség jelentősen visszaszoríthatóvá válik.


1. A nőnek legyen tartása! Viselje nőiességét úgy, mint ahogy egy uralkodó viseli a koronáját! Higgyétek el, ennek nagyon nagy visszatartó ereje van!


2. Kezelje a helyzetet helyesen!


3. Vegyen elégtételt azonnal az őt ért sérelemért!


E két utóbbi tanács váltja ki a legnagyobb vitát. Lebénul, fél, és hasonló érvek jelennek meg. Vitán felül áll, hogy e dolgok léteznek, és teljesen meg lehet érteni őket. Nem vagyunk mindannyian egyformán talpraesettek vagy lelkileg erősek, ezért hinni kell a társadalom támogatásában, és itt látok megjelenni egy ördögi kört. A nők nem érzik a társadalom támogatását, ezért hallgatnak. A hallgatás viszont lappangóvá teszi a problémát, az kvázi kezelhetetlen státuszba kerül.


A családnak, a szülőknek, de hatványozottan az anyának óriási szerepe van. A nevelésben példát, mintát kell adnia, a tartást be kell építenie leánya személyiségébe! Az önmagunkért való kiállásban az egész családnak ott kell állnia a sérült mögött! Ez egy olyan erő, ami biztonságérzetet ad, és általánossá válása esetén képes lesz  a társadalom szemléletformáló erejévé válni.


Sokakban talán felmerül a kérdés, hogy és a férfi? Őt fogadjuk el olyannak, az ő viselkedése természetes? Szó sincs erről! Hangsúlyozom, hogy itt nem a férfiakról van szó, hanem az aljas, gerinctelen emberekről! Sajátos dolog, hogy e kérdésben - a dolog természeténél fogva - férfiként jelennek meg, noha éppen a férfi mivoltuk kérdőjeleződik meg. Itt a jelenséget, a sértő magatartást kell szembeállítani a sértettekkel, és a hitványság megnyilvánulása ellen kell megtalálni a védelmet!


Vannak, akik a jogtól várják a megoldást, de félek, hogy az soha nem lesz olyan hatékony eszköze a megelőzésnek, mint az általam fent leírtak. Kíváncsi vagyok arra, hogy ti, nők mit gondoltok erről a problémáról akkor, amikor képesek vagytok az - egyébként érthető - érzelmektől elszakadni, és a józan ész irányából megközelíteni a témát.


Szerintetek mi lenne a megoldás?


 

  1. 2017. október 29. 18:5251.

    Eszembe jutott még valami, ami picit hasonló ahhoz amit leírtál. Tegnap olvasgattam azt az oldalt, amit Lillaréka többször is belinkelt, és volt olyan történet, ahol egy kislányt valami közeli rokon, (unokatesó talán) molesztált. Mindez úgy kezdődött, hogy eleve, az unokatesó fenékre paskolt, szájra puszit stb, amia  kislánynak kellemetlen volt, de  amikor tiltakozott, a szülei rászóltak, hogy ne legyen már olyan nyafka, X unokatesó, csak a "szeretetét" fejezi ki, stb. Hát a kislány ezek után nem mert szólni, akkor sem, amikor a drágalátos unokatesó a bugyijába nyúlkált...mert úgy gondolta, rokontól el kell tűrni...


    Amit az anyámék nagyon jól csináltak: én kiskoromban viszolyogtam az öregasszonyok és a szakállas/borostásd férfiak puszijától. Előbbiektől azért, mert nyálasnak éreztem (mindig dörzsölgettem utána  az arcom), utóbbiaktól azért, mert szúrt. Ezért aztán, ha öreglány/szakállas rokon/családi barát puszit kért, közöltem, hogy nem (még a saját apámat is borotválkozni küldtem, ha borostásan puszit akart adni:D....és ebből sem volt sértődés). És ha nyaggatni akartak, akkor anyám rájuk szólt, hogy ne nyaggasd a  gyereket. Szerintem ilyesmi hozzállással lehet legjobban tudatosítani egy gyerekben, hogy a teste az övé, és senkinek nincs joga hozzányúlkálni, ha nem akarja még akkor sem, ha egyébként nincs mögötte semmi alantas szándék. 


    Szóval én ezt is fontosnak látom, hogy ha egy gyerek nem akar puszit adni, vagy nem akarja, hogy megsimogassák, akkor ne nyaggassák már.


    Még valami kislányok kapcsán, ott  a  testi tünetekre nagyon oda kell figyelni, meg arra, ha nagyon tiltakoznak, hogy valakihez elmenjenek, mert sokszor nekik szavaik sincsenek arra, ami történt velük. Nem csak azért nem szólnak, mert félnek, hanem mert nem is tudják hogyan elmondani.

    előzmény:
    Babyface83 (30)
    2017-10-29  17:29
  2. 2017. október 29. 18:4650.

    És akkor azokról még nem is beszéltünk, akiket pont a túlféltés miatt tartanak tudatlanságban, vagy esetleg vallási elbutultságból... olyan osztálytársam is volt (nem is egy), aki tőlünk tudott meg mindent mindenről, mert az anyja egyrészt babának hitte, másrészt vallási elvek miatt nem világosította fel semmiről. Így aztán pl. az egyik nekem (a másik ugyanolyan hülye, ugyanolyan éretlen kiskamasznak) mesélte el, hogy milyen zaklatás érte. Én meg aztán baromi sokat tudtam neki segíteni azon kívül, hogy én is elszörnyedtem. Nagyon sokan élnek még középkori sötétségben ebben a témában. 

    előzmény:
    Lillaréka (46)
    2017-10-29  18:37
  3. 2017. október 29. 18:4249.

    OFF: szerintem vagyunk nehanyan akik azokat kepviselik akik nem igen beszelik ezt a oly kevesek altal hasznalt nyelvet a vilagon. Ezek a forumozok orulnek ha valami magyar szo eszukbe jut . Nekem tobbszor is elkell olvasnom egy egy hozzaszolast mert kulon kulon minden szavat ertem de az egeszet nem igazan.


    Most erre a szora "buzi " is rakerestem es a mellekletet talaltam . Kulonben meg a Te eseted igazan megrazo lehett egy tizeeves lanynak, de ugy tudom a mutogatosak nem tesznek kart senkiben. = Ok nem sexualis bunozok a szo igazi ertelmeben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (41)
    2017-10-29  18:31
  4. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 18:4248.

    Bizony, ez igy volt.

    előzmény:
    Lillaréka (46)
    2017-10-29  18:37
  5. 2017. október 29. 18:3947.

    DE Sheriff esetében mindkettő igaz.. bár tény.. fogalmazhatott volna cizelláltabban is. A tény attól még tény marad. A fiúkat is érheti abúzus.- 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (44)
    2017-10-29  18:35
  6. 2017. október 29. 18:3746.

    Éppen ez az.. 


    - hogy neked kellett menekülnöd.. - 


    és a sofőr nem téged védett meg.. hanem a mutogatóst. 


    és éppen ez a baj továbbra is.. hogy még mindig az áldozatnak kell menekülnie. 


    Moralizálás nélkül... A legnagyobb baj, hogy az áldozat az akinek menekülnie kell.. mert a környezet a tanúk és a társadalom nem őt védi meg. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (43)
    2017-10-29  18:33
  7. 2017. október 29. 18:3645.

    Van aki nem élhetett muzsikaszó nélkül, és van(nak) aki(k) nem élhetnek tapizás nélkül.


             Twitter slams Adam Sandler as he touches Claire Foy's knee | Daily Mail Online

  8. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 18:3544.

    Ne huzzunk egyenlosegjelet a rossz ember es a meleg koze, legyszi. Teljeen felreviszi a temat es mellesleg butasag is. Es koszi.

    előzmény:
    Sheriff-2 (42)
    2017-10-29  18:33
  9. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 18:3343.

    Igen, en szalltam le a buszrol. Eszembe se jutott moralizalni, csak szabadulni akartam a szitubol. Anyukam (gondolom, leverte a viz, amikor elmeseltem szegenynek), szoval anyukam megdicsert, hogy jol tettem, hogy elhuztam a helyszinrol. Eszembe se jutott, hogy en szegyelljem magam....16-17 eves voltam.

    előzmény:
    Lillaréka (39)
    2017-10-29  18:13
  10. 2017. október 29. 18:3342.

    Megteszem. Találok más kifejezést, de az is félreérthetetlen lesz.Javíthatatlan vagyok amikor rossz-emberekről van szó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (41)
    2017-10-29  18:31
  11. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 18:3141.

    Megtenned, hogy nem buzizol? Zavaro es nagyon visszatetszo. Koszi.

    előzmény:
    Sheriff-2 (40)
    2017-10-29  18:14
  12. 2017. október 29. 18:1440.

    Azért írtam a lányokat.. mert itt elsősorban a nőkről van szó.


    DE igen igazad van van 


    A fiúknak is nagyon fontos az apakép


    ráadásul őket is érheti abúzus.

    idézet:
    Lillaréka (28)
    2017-10-29 16:55:36

    Így van.


    Példa.


    Kb. 4-éves lehettem, a kocsmánál játszottam ami a szomszédunk volt, a beton lépcsőn csúszkáltam, amikor megint jött a borbély, és viccelődve ugyan, de kérdezte, "foddrrammmm, vad ne fodddrrrammmmmmm, és a lábam között fogdosott.


    Egyetlen játékom volt életemben, egy játék talicska, amivel nagyon fejbe akartam vágni, elugrott, a lépcsőt ütöttem meg,összetörött.....


    Felnőtt koromban értettem meg hogy (gondolom) buzi volt.


    Kérdezem én, hány 4-éves tud a buzikról?

    előzmény:
    Lillaréka (28)
    2017-10-29  16:55
  13. 2017. október 29. 18:1339.

    hoogy miiii???
    te szálltál le a  buszról, és nem a sofőr vágta le a buszról a mutogatóst??


    Ez a példa is jellemző..nagyon az, hogy nem az áldozatot védik, hanem a patkányt.. 


     


    Szerintem.. S. Lilla nem akart rosszat. A kirobbant Weinstein botrány  miatt akarta felhivni a figyelmet arra.. - ilyen nálunk is van. 
    Olvastam egy cikket.. hogy többen is vannak akiknek vaj van a fején.. és több mint martonén. és hogy -bizonyára félve nyitják a híroldalakat reggelente.. felmerült- e már a nevük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (38)
    2017-10-29  18:01
  14. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. október 29. 18:0138.

    Nincs altalanos recept erre a problemara. Egyedi esetek vannak, amikhez a kulvilag nem tud hozzaszolni, hiszen a zart ajtok mogott akarmi is tortenhetett es ember meg nem mondja, ki egyezett bele es ki nem, volt-e kolcsonos szandek, hogy a szex letrejojjon, vagy ne.


    Nem tudom, mit jelent pontosan az, a te olvasatodban, hogy 'viselje a noiesseget, mint egy pajzsot', mert ez olyan koltoi ize, aminek en pl nem latom a technikai megvalositasat. Valoban van az ugy, hogy a nobol valami olyan megkozelithetetlenseg arad, hogy senki ember fianak nem jutna eszebe megkornyekezni, de lassuk be, ez azert nem altalanos.


    Az en metoo tortenetem elegge sablonos. Ultem a harminckettes buszon, gimis voltam, edzesrol mentem haza. Pontosabban megnyertuk a meccset es utana buli volt, utana mentem haza busszal. Velem egy sorba leult a lodenkabatos es maszturbalni kezdett ugy, hogy a kabatjat ugy nyitotta ki, hogy csak en lassam. Melegito volt rajtam, faradt voltam, sporttaska volt az oldalamon es kocos voltam. Majdnem elhanytam magam es levert a viz. Nagyszaju voltam es szoltam a sofornek, hogy joember mutogatosbacsit jatszik, erre a sofor megallt egy nem is buszmegalloban es leszalltam. Asszem se noiessegem nem volt, se nem viseltem sehogy. Egy perverz barom volt mellettem a buszon, ennyi. Engem nem razott meg a dolog, csak undorodtam a szerencsetlen idiotatol. Kb azota se gondoltam erre a sztorira.


    Felnott koromban is volt olyan helyzet, hogy tudtam, hogy megkapnam a munkat, ha....nem erdekelt, inkabb nem dolgoztam abban a projektben, taszito egy pasas volt az illeto es nem hiszek a szerepek osszemosasaban, nagyon nem. De mittdomne hany kollegano tett meg bizonyos extrakat a projektvezetonek zsiros munkakert? Elitelhetjuk oket? Nem.


    Megoldasra altalanos recept? Az nincs. Mivel emberek vagyunk, mindig is lesz ilyesmi. Lanyt megtanitani alapdolgokra, miszerint nem szallunk be akarki autojaba, ha barmilyen rossz erzesunk van, kiszallunk a szitubol es effelek. Ha pedig barmi szamunkra elfogadhatatlan tortenik, beszelunk rola, rovid idon belul, nem pedig 20 ev mulva hozakodunk vele elo, azzal a dumaval, hogy eddig annyiradeannyira feltunk. (Mekkora bullshit mar ez a felos duma!) De garancia, hogy nem fog ilyesmi tortenni, na az nincs.


    Hogy a ferfiaknak, akik szerint az ilyesmi rendben van, mit lehetne mondani, fogalmam sincs. Hogy Martonlaci, figyu, ne tapizzad mar a fiatal szineszcsajokat? Vagy mit?


    Ha egyaltalan lenne megoldas, az csak az lehetne, hogy a no is es a ferfi is egeszseges ertekrendu es onbecsulesu ember, aki nem kezdemenyez eroszakot, ha pedig barmilyen kellementlen szitu all elo, kulturaltan kiszallnak belole. Dehat emberek vagyunk, esendok, gyarlok es nem igy mukodunk.


    Ami meg igen nagy baj, hogy komoly a visszaeles lehetosege. Lilla benne volt x szituban, majd 20 evvel kesobb mondjuk nem kap meg egy szerepet es bosszubol comingoutol. Ki tudja mi volt a kivalto oka ennek az egesznek? Egyaltalan hol kezdodik az eroszak vagy a visszaeles?


    En pl nagyon is egyetertek azzal, hogy munkahelyen meberek dolgozzanak, ne ferfiak es nok. Munkaidoben ne legyen tema hogy formas-e a fenekem es kollegak hagyjak a szemelyes temak kidumalasat munkaidon kivulre. 


     

  15. 2017. október 29. 17:5737.

    Nem kellene összemosni dolgokat!


    Az áldozat mindig áldozat. Az elkövetőnek semmi nem szolgál mentségül!


     

    idézet:
    Csendike+ (19)
    2017-10-29 16:10:17

    es ha engem kerdezel lelkes hive vagyok ilyen esetekben a kemiai kasztracionak !!!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (19)
    2017-10-29  16:10
  16. 2017. október 29. 17:5436.

    Igen, korábban Adagio írta a másik topicban, hogy nem érti, miért szégyelli magát az áldozat, ha nem érzi hibásnak magát. Nehéz ezt megmagyarázni, és még nehezebb objektíven nézni egy ilyen történetet.

    előzmény:
    Lillaréka (35)
    2017-10-29  17:48
  17. 2017. október 29. 17:4835.

    És ezt nem értik meg, fogják fel oly sokan, hogy egy fiatal kislány.. mit érez ilyenkor.. mennyire szégyelli magát


    és hogy nem mer szólni, még akkor sem amikor támogató családja van. 


    Bizonyára ma már elküldenéd valahova a kannibálok közé az ilyet...  de egy kislány még nem meri ezt megtenni . és ezek a patkányok visszaélnek vele

    előzmény:
    Babyface83 (32)
    2017-10-29  17:44
  18. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. október 29. 17:4834.

    Igen. Sokszor nagyon nehéz meghúzni a határt, és egyértelműen állást foglalni. Ezért is olyan olyan ez a probléma, mint amilyen. Határ, bizonyítás, és a visszaélés mind olyan dolgok, amik alaposan megbonyolítják ezt a kérdést. Ezért mondom azt, hogy sok esetben a jogtól nem lehet védelmet remélni. Sajnos sokszor egyedül kell megoldani a problémát, jobb esetben családi támogatással.

    előzmény:
    Babyface83 (30)
    2017-10-29  17:29
  19. 2017. október 29. 17:4533.

     


    1. A nőnek legyen tartása! Azert eroszakoltak meg , mert nincs tartasod
    2. Kezelje a helyzetet helyesen! Azert eroszakoltak meg , mert nem kezelted helyesen a helyzetet.


    3. Vegyen elégtételt azonnal az őt ért sérelemért! Azert eroszakolnak meg, mert passzivan elviseled


    ???????????????????????



    Itt ösztönröl van szo.
    A szexualitasunk ösztön.
    Az ösztönnek van "tudat alatti ereje".... s ez a kielegulesig tolja az eroszakolot. 
    Mindenki nem eroszakol.
    Normat/viselkedest , maganmegoldast  akarsz raeroltetni az osszes nore , a helyett , hogy azon tökölödnél , hogy egyes emberek miert lepik at a "Tilos"-t .
    Ha igy kozelited meg a kerdest, hogy van torveny, van annak tudatos atlepese , akkor rogton nem kell megbelyegezned a Szabo Evit , vagy a megeroszakolt Szabo Lajost , mert magarol az eroszakrol kellene agyalnod.
    Hiaba kalimpal es tiltakozik Szabo Eva , amikor a masikat elökapja a szexualis oszton : meg lesz eroszakolva...
    Hacsak nem erösebb , mint az eroszakolo.
    Hiaba billegeti Szabi Eva ilyen-olyan eliten a feneket , tartja fel az orrat es a noiesseget ... az ösztön ellen nincs semmilyen orvossag ..
    Az eroszakolok , lebukva , elitelve , dutyi utan , ujra szabadon , ujra elkovetnek szexualis agressziot.
    Franciaknal van errol statisztika : valami 90 szazalekon feluli a visszaeses . Sot : masodjara eletveszelyben is van a soros Szabo Evi , mert az osztonenek engedo eroszakolo nem akar ujra dutyit s gyilkol. 
    Majd mindjart keresek hozza konkret dolgot .

    Nagyon erdekes olvasni azt, hogy jelentse fel azt aki szexualis agressziot kovet el rajta...
    Pontosan a hozzad hasonszoruek miatt , akik nyilvanosan mentegetodznek , hogy szerintuk nem bunos a Szabo Eva , fogja be a szajat a megeroszakolt Szabo Eva  : nem vett/vesz elegtetelt mert letezik sok olyan  akinek van "mersze" arra , hogy olyat kovetel Tole, a masik osztonenek kiszolgaltatott aldozattol ,  hogy legyen "noies tartasa"... hogy "kezelje a helyzetet helyesen" /?????????????/
    Mert ebben a harom pontban , "A" szerintedi "kulcsban"benne van az, hogy akivel szexualis eroszak megtortenik , az bunos benne...
    Persze , ha arrol szol a topik , hogy a filmes-szineszpalyara lepes ...
    Igen , igazad van.
    Ott a kislanyoknak lett volna lehetoseguk azt mondani : nem szopok , inkabb nem jatszom abban a filmben.
    Nem szopok , inkabb leszek penztaros, vagy körmös .
    Ennyi
    Az erdekelne , hogy amikor kioltozol/atoltozol masik nemuve  es a noiesseget veded a sok szerinted ribi no helyett, akkor szexualisan megnezett-e valaha is valaki ? Feltekeny vagy-e igazi nokre ?


    /Folosleges felhivnod a figyelmemet : latom en , hogy leirod , mint a valodi rasszista: " en nem vagyok rasszista , de ..."/

    idézet:
    Mozdonj (10)
    2017-10-29 15:22:02

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (10)
    2017-10-29  15:22
  20. 2017. október 29. 17:4432.

    Valószínűleg. De akkor nem mertem szólni erről a szüleimnek, konkrétan én szégyelltem magam, hogy egyáltalán felmerült bennem, hogy itt valami illetlenség történt, pedig ahogy írtad, az én szüleim nem olyanok, amilyenekről pl trivial írt, hogy még én kaptam volna két pofont.

    előzmény:
    Lillaréka (31)
    2017-10-29  17:33
  21. 2017. október 29. 17:3331.

    ha félretesszük a marton- ügyet


     


     


    nos.. a te édesapád.. hitt volna neked és bizonyára kérdőre vonta volna a természetgyógyászt.. 


    és nem azt mondta volna... te vagy a hibás. 

    előzmény:
    Babyface83 (30)
    2017-10-29  17:29
  22. 2017. október 29. 17:2930.

    Abban egyetértek kb mindenkivel, hogy az már egy jó dolog, hogy terítékre került a téma, beszélni lehet róla, így talán egyre több áldozat képes ebből bátorságot meríteni, és kitálalni, ennek akkor is értelme van, ha bizonyítani már semmit nem lehet, ha a bűnösökre nézve nem lesz következmény, mert nyilvánvalóan ez egy lépés a régi sérelmek feldolgozása felé, ha merik kibeszélni magukból a történteket, és megerősítést kapnak másoktól.


    De szerintem az ehhez hasonló történetekben egyszerűen soha nem lehet igazságot tenni, és bármelyik irányban ítélkezünk, abban benne van a tévedés lehetősége. A történetek egy részét olvasva bennem is felmerült, hogy itt valami gyanús, nem feltétlenül mondhatjuk azt, hogy az egyik szereplő színtisztán áldozat, míg a másik az egyedüli bűnös. Például az egyik sztori nagyon sarkítva: "a férfi azt kérte, hogy csináljam ezt és ezt. Én megtettem amit kért, de most fel vagyok háborodva....". Odáig oké, hogy az, aki a helyzetével, pozíciójával visszaélve ilyesmiket kér egy nőtől, az egy disznó. De a nő, aki megteszi, amit kérnek tőle, nem tiltakozik, nem mond nemet, nem próbál kihátrálni a helyzetből, az vajon tényleg erőszak áldozata? Igen, most jön a közhely, hogy nehéz meghúzni a vonalat, hogy honnantól kezdve erőszak az adott cselekmény. És itt most nem konkrétan a Sárosdi ügyről beszélek, mert az általa elmondott történet, ha igaz, az szerintem is durva zaklatás. Az ügy kapcsán előkerülő sztorik némelyikéről írtam, amikben a nő kb tudta, hogy mi fog történni, mégsem lépett ki a szituációból.


    És akkor az én #metoo történetem: egy idős, köztiszteletben álló természetgyógyász gondjaira bíztak még kislány koromban. A szüleim már jól ismerték az illetőt, ráadásul barátok ajánlották, kb csodatévőnek beállítva az urat, így hát úgy voltak vele, próbáljuk meg, ártani nem árthat. Nos ártott. Nem volt olyan véresen komoly a dolog, az öregúr masszírozott, és közben a keze kissé elkalandozott. Kislány voltam még, nagyon kellemetlenül éreztem magam, de akkor, sőt utána még évekig nem esett le, hogy mi is történt akkor, szépen megmagyaráztam magamnak, hogy ez hozzá tartozott a kezeléshez. Nem is szóltam a szüleimnek, úgy éreztem, hogy még én kerülnék kellemetlen helyzetbe, ha megtudnák, hogy bennem ilyesmi felmerült, mármint hogy feltételeztem, hogy itt valami olyasmi történik, aminek nem kéne. Amikor elértem azt a kort, hogy felfogtam, hogy márpedig ez molesztálás volt, már kb mindegy volt, nem is szóltam a szüleimnek, tök felesleges lett volna. A férfi pedig akkor már nem is élt. De ez az eset nagyon más, mint amikről itt beszélünk, egy naív, tudatlan kislány, aki nem is igazán érti, mi történik vele, nem hasonlítható ahhoz, amikor egy felnőtt nő pontosan tudja, hogy mit akarnak csinálni vele, de nem hárít, hanem látszólag részt vesz ebben, aztán erőszaknak állítja be.

  23. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. október 29. 16:5629.

    Csendike, tőled csak megkérdezem: Mi a fene ez a zagyvaság???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (23)
    2017-10-29  16:16
  24. 2017. október 29. 16:5528.

    Azért írtam a lányokat.. mert itt elsősorban a nőkről van szó.


    DE igen igazad van van 


    A fiúknak is nagyon fontos az apakép


    ráadásul őket is érheti abúzus.

    előzmény:
    etilany (26)
    2017-10-29  16:49
  25. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. október 29. 16:5427.

    Kedves trivial, Lillaréka és Sheriff-2!


    Nem abszolút megoldást kínáltam a problémára, hiszen utaltam is rá, hogy olyan nincs. Az erőszak hozzátartozik az életünkhöz. Csakúgy, mint az ellene való küzdelem. Lopás, rablás, gyilkosság és szexuális erőszak volt, van, és mindig lesz. Ezekkel együtt kell élnünk, de keresni kell azokat a módokat, melyekkel hátrébb szoríthatjuk őket.


    Úgy gondolom, hogy a durva erőszak társadalmi meg- és elítélése kérdésében nincsenek komoly problémák. E tekintetben a jog is kellő szigorral lép fel. Ott más problémával kell szembenézni, de erre mindjárt visszatérek. Komoly gondok a kisebb, vagy annak tűnő sérelmek tekintetében vannak. Ott kell a társadalmi szemléletet helyes irányba fordítani. Ennek eszközeként tekintek a családra úgy, mint a kályhára, ahonnan el lehet, el kell indulni.


    Abban teljesen igazatok van, hogy a családi közeg sok esetben nem biztosít kellő védelmet, elvárható biztonságot, és tovább kell lépni. Vitathatatlan az apák, a férfiak szerepének fontossága is, és máris az iskolában vagy a szomszédban találhatjuk magunkat. Az egymásra való odafigyelés mérhetetlenül fontos, de még ez sem fogja megállítani az ámokfutókat. Segíteni viszont csak azon lehet, aki egyrészt maga is tesz valamit a biztonsága érdekében, másrészt segítséget kér, de legalább elfogadja azt. Egy persze kislány sokkal kevesebbet tehet, mint egy felnőtt nő. Javaslataimat nem egymásról függetlenül kell kezelni (és elemezni), hanem együtt, a maga komplexitásában.


    Nagyot téved, egyáltalán nem ért meg az, aki a tartás, a megfelelő lélekjelenlét hiányát, vagy az elégtétel elmulasztását hibáztatásként fogja fel. Nem lehet hibáztatni valakit azért, mert olyan a személyisége, amilyen. A jellem, vagy a természet hiányosságait elítélni, erényeit elismerni lehet, de még ez sem ilyen fekete és fehér. E tekintetben szerintem minden azon múlik, hogy a hiányosságok okoznak e kárt másoknak vagy másokban. Egy erőszaktevő esetében ez nem kérdéses, de a sértettnél sem lehet megkérdőjelezhető. A sértettet így hát sem hibáztatni, sem elítélni nem lehet. Egyetlen kivétel az, ha maga a sértett provokálja ki az elszenvedett sértést, de ebbe most nem érdemes belemenni.


    Ezt a problémát a társadalom valóban kicsit tabuként kezeli, de vajon mi ennek az oka? A "metoo" mozgalmat én abszolút súlytalan valaminek tartom, viszont lehet egy haszna, ami értelmet adhat az egésznek. A sértett nők a történeteikkel egymást bátorítják, így talán egyre többen mernek kilépni a névtelenségből, és vállalják fel mindazt, ami a kiállással jár. Kívánom, hogy ez így legyen! Egyre több nevet és konkrét esetet szeretnék hallani, mert a névtelen történetek visszatartó ereje közel egyenlő a nullával. Ennyi sértett nő, és egy sem lép a nyilvánosság elé!? Mi is fogja akkor visszatartani a hitványakat?


    Mozdonj, ne haragudj de a te hozzászólásodra nem kívánok reagálni. Nem személyeskedés céljával indítottam ezt a témát.

Címlap

top