Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Spórolás ,de hogyan ?

ianiko
Létrehozva: 2004. június 23. 22:22
Sziasztok! Van valakinek ötlete , hogyan lehetne spórolni, persze az éssszerűség határain belül.A háztartási pénzre gondolok , és arra hogy azért viszonylag egészzségesen éljünk belőle.ianiko
  1. 2011. március 10. 19:0022701.

    Hahóóóóó

    Itt is tavaszodik! A fűzfa barkás és készülődnek a tavaszi első virágok is.Sőt! Olyan kellemes napsütés van,hogy csak délután gyújtunk be a kályhába és elégnek tűnik!

    Mindenki panaszkodik,hogy idén elfogyott a tűzelőjük.Nekünk még van és talán így elég is lesz!

    Tudom,hogy milyen az áramszünet Edit. Nem csupán a szórakoztató eszközök esnek ki, de cirkós fűtésnél nincs ami keringesse a melegvizet a rendszerben.A télen áthívtuk a szomszédból a nagypapát,mert ott csak gázos fűtés volt és áramszünet idején nem volt fűtés.Szegény bácsi meg napközben egyedül volt otthon áram nélkül a hidegben.Nálunk sem volt áram,de fával lehet jó meleget csinálni így is!

    Szóval boltba nem járunk:))) Ott minden olyan drága.Egyenlőre elfog fogyni ami itthon van tartalékban. Fogyjon le a hűtő és mi is

    előzmény:
    Sarapod2 (22700)
    2011-03-08  21:01
  2. 2011. március 8. 21:0122700.

    Tegnap nem tudtam gép elé ülni, mert 09:00-től 16:00-ig nem volt áram. Villanykarót cseréltek az utcánba.

    Tudjátok soha nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozni fog a villany. Gyermekkorom legszebb nyarait nagyikáméknál töltöttem, se villany, se TV, se rádió és mégis MINDEN VOLT!

    Szerencsére tudatták velünk előre, így vasárnap készültem hétfőre a főzéssel.

    Ma pedig spenót volt tükörtojással, virslivel, és tarjával. Ki, mivel kérte? 

    Holnapra vettem elő csirkemájat, azt fogok sütni, kis zöldséges rizs lesz mellé. De van még sült tarjám és a hétfői kalocsai bordából is van még két szelet, csak köret kell hozzá.

    Ma már elkezdtük a munkát, szép napos idő volt, de hideg. A pincetakarítást terveztem be. Szerintem az öblösüveggyárba nincs annyi üveg, mint amit mi ma előhalásztunk. A raklapokat rendberaktuk, a 10-es rekeszeket felstócoltuk. De abba a pincébe volt még "halott német katona is".

    Holnap ismét orvoshoz megyek, és közbe írtam össze pár dolgot, ami akciós. Egy helyen van jó árba méz - ami 800 Ft-ot jelent - igaz a mézeskalácsos barátnőm sokat hoz el tőle, azért ennyi. Én is hozattam vele 3 üveggel. A piacon a méznek is nagyon megugrott az ára.

    Én is nagyon várom már a tavaszt, de gondolom nem vagyok egyedül?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. 2011. március 6. 22:0422699.

    Sziasztok!!

    Csita!!Tényleg itt  a tavasz, de a tél nem nagyon akarja tudomásul venni!! Már a Busók is elűzték a telet, de  a hőmérséklet még keményen minusz éjszaka. Most  dobtuk meg a kazánt ,mert fáztunk! Fűtés szempontjából is  jó lenne, ha kitavaszodna, de szerintem úgy lesz ahogy mostanában szokott lenni ,tavasz nincs , csak rögtön nyár. A fókahájon jót nevettem..Sajnos  az olcsó, spórolós ételek, nem  annyira tartoznak a diétás kategóriába.

    Sarapod!! Nálunk ,ma nem kimondottan vasárnapi volt a menü. Paradicsomosgombóc,  délután nálunk is  palacsinta volt , túrós, és kakaós, de nagy keletje volt az üresnek is.Hétközben annyit főzök, sokszor többfélét is, hogy ma ilyen saját energiámmal spórolós nap volt, és  mégis meg volt  a családom  elégedve!! Pénteken , és  szombaton nálunk is  tészta volt, túrós -szalonnás-tejfölös-sajtos,/ ki mit kért rá/ szóval nullkalóriás.

    Szombaton 470.- ft  volt a   félkilós sertés gulyáshús, még kaptam belőle szerencsére, igy spórolósan tudok a héten főzni.

    Szép hetet Nektek!! ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  4. 2011. március 6. 17:5322698.

    Kalocsára megérkezett az első gólya.

    Én szombaton csináltam pont tojásos tésztát, friss fejessalátával.  Nálunk még mindig tart a hűtőprojekt.

    Akkor holnap én is megkapirgálom a földet, mert ültetőkosárba raktam el tulipánt, jácintot, nárciszt és krókuszt a kert egyik sarkába.

    előzmény:
    csita (22697)
    2011-03-06  17:37
  5. 2011. március 6. 17:3722697.

    Hasonló cselekvési tervre én is előirányoztam kb. 8000 forintot.

    Igen még mondják a télies időt,de a madarak már énekelnek kint.Ha jól láttam a tulipán is bújik kifelé....

    A  főzéssel meggondoltan bánok.Így tél végére már lerakódott a fókaháj:))) Diétásabb a menü.

    Jöhet a saláta szezon!!

    előzmény:
    Sarapod2 (22696)
    2011-03-06  16:03
  6. 2011. március 6. 16:0322696.

    Kellemes, napsütéses - most sütött ki - vasárnapot

    Ma zöldborsóleves maradék volt és sütöttem hozzá palacsintát. A nyáron főztem feketeszeder lekvárt 3 félét, most a kókuszos-szederlekvárral kentük meg. Sütöttem még kókuszos sütit is, aminek a tetejére egy maradék mikulást olvasztottam fel a spórolás jegyébe.

    Reggelire vettem csülköt, megfőztem, főtt tojás, torma, mustár, margarin és - a válság ellenére - kaviár volt mellé és retek.

    Holnap délelőtt nem lesz villany - 09:00-től 15:00-ig, így előre főztem egy kis kalocsai bordát, reggel csak gyorsan nokedlit főzök ki mellé.

    Délelőtt megyek véradásra, már 5-6 éve nem adtam, addig rendszeres véradó voltam. De mióta nem dolgozom, nem mentem. De most egy régi kolléga annyira aranyosan hívott, hogy nem tudok ellenállni neki.

    Vásárlást nem tervezek semmi szinten, igaz most másféle kiadások lesznek, állítjuk a fóliát fel, oda kell venni bálazsineget, drótot, előkészíteni a karókat amit útnak verünk le, meg a létrákat. Nálunk sajnos mindig úgy megy minden, hogy szaladj ezért, szaladj azért és már nagyon unom. Most hétfőn szépen összekészítünk mindent.

    A motorszerelő szólt, hogy kész a motor is, átnézte, haza lehet hozni, ezt meg összekötöm azzal, hogy felakasztjuk az utánfutót, mert műszakiztatni kell, azt benthagyják, egyik hozza haza a trabantot a másik meg a motort hazahozza lábon, majd jól felöltöznek oszt nem fáznak.

    Azért már érzem a tavaszt, mert el kell kezdeni a melót.

    Kellemes hétvégét kívánok nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2011. március 3. 21:4122695.

    Sziasztok!!

    Lianna!! Jó, hogy előkerültél!!  Sokszor  gondolok Rád mi lehet veled?? Csodaszép kislányid jól vannak ?? Mindig örömmel olvasom , hogy milyen finomságokat főzöl. Sok egészséges alapanyagokat használsz, ez nagyon szuper!! Irj ha van időd, mindannyiunk örömére!!

     

    tapidia!! Szeretettel köszöntelek !! Örükök, hogy a zugolvasásból , irás is lett. Mi is tanulhatunk tőled!! A magam részéről ,  a gulyáson kivül, még a bablevest-székelykáposztát,székelygulyást / ami hús ,és babból készült gulyás/ -töltöttkáposztát, -töltöttkelkáposztát, sülteket,stb. tudnám neled ajánlani, amit több nap után is jóizüen meg lehet enni , semmi baja nincs, birják a tárolást.  Nem túl könnyű ételek, de viszonylag olcsó, és laktató.

     

    Sarapod!! Istenien néznek ki a kapusznyikok!! Még nem készitettem, de nagyon tetszenek! Én is  veszek  a barack konzervből, mert nagyon szeretjük, és  most tényleg jó áron van ,a  Tescoban. Múlt héten megint 169 ft volt  a csirkemáj a Pennyben isteni rántott májat készitettem belőle.

    A  Milkát én is  mindig a Lidlben veszem, ott  a legolcsóbb. A fagyasztott spenótot is ott veszem 99.- ft ért, a héten készitettem is fasirttal.

    Ma gulyásleves volt, tegnapi sült kolbász héjjában fött krumplival.

     

    További jó spórolást , holnap megyek vásárolni, remélem olcsón megúszom a hétvégi bevásárlást. ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  8. 2011. március 3. 13:5022694.

    Kész a kapusznyikom, és még mindig a spórolás terén ügyeskedem.

    Kis zacsiba volt fél csirke, abból lett tárkonyos raguleves, holnapra is maradt.

    Egy doboz lepárolt káposzta volt még a hűtőbe, abból készült a kapusznyik. Mivel egy tojást felütöttem a kenéshez, de nem fogyott el, így gyorsan begyúrtam belőle egy csipetkét, majd jó lesz egy levesbetétnek.Holnap így nem kell főznöm, de megyek orvoshoz időm se nagyon lesz, meg idegem se. Utána meg megyek pedikűröshöz, mert muszáj.De még el kell vinnem az unokámat vér és vizetletvizsgálatra. A menyem most kapja a H1N1-et, mert eddig nem volt jól. Megint szépen be vagyok táblázva.

    Szombaton kakaóskalácsot fogok sütni, párom kérése, mert ő inkább az édeseket szereti.

    Akciós lesz a Tescoba a dobozos őszibarack, mi szeretjük, 189 Ft/db. 10 db-ot megveszek, oszt elég lesz nekünk sokáig. Aztán a kiwi is akciós lesz egy kosár 299 Ft, ezt osztjuk 3 felé, mert egy kosárral soha nem ennénk meg. Danon aktívia is táskával 758 Ft, a táska hűtőtáskaként funkcionál, majd a nagyfiamnak jó lesz kaját vinni. A kukorica dara 99 Ft, Perla törlő - nekem a kerámia lap fölé csak ilyen rövid fér - 329 Ft lesz, valamint szerszám - lapos-csipő-harapófogó - 3 db 399 Ft. Mindig veszek itthonra ilyen alapvető dolgokat, de valahogy lába kél. Most vettem megint kalapácsot, meg csavarhúzót, kihúzható mérőszalagot. Erre a párom számolja mennyi mag kell a fóliába és nincs mérőszalag. Tavaly vettem 2 db 5 métereset és 1 db 3 métereset. Megfenyegettem a traktorosokat és a család férfi tagjait, ha nem lesz meg, nemesebbik felüket levágom.

    A Lidl-be jó árba lesz a Milka 199 Ft, bonbon - tenger gyümölcsei - 459 Ft, nemes 70 %-os étcsokoládé, különböző ízben 299 Ft. Ilyenkor szoktam venni, mert jönnek a névnapok, nőnap, oszt akkó tudják ám emelni az árakat. Ma a Pennybe volt nagyon szép orchidea 1.299 Ft-ért, 4-et vettem - 2 meny, Tünde, postás Marika - nőnapra majd a párom oda adja nekik. Ha rábízom, hogy vegye meg, képes a virágboltba 4-5 ezer Ft-ért venni.

    Ma voltak nálunk az APEH - na már nem ez a nevük - ellenőrzésen, gázolaj vetőmag, műtrágya, és vegyszer. Alig egy óra alatt végeztek, rendesek voltak.

    Szép napot mindenkinek !

     

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  9. 2011. március 2. 20:2722693.

    Megtettem az első lépést a kapusznyik sütéshez. Előkerestem a receptet, hál' Istennek megtaláltam.

    A hűtőt megtúrtam és még volt egy fél kg-s margarinos doboz, nyáron lepirított káposztám, amit elővettem, reggelre pont kiolvad.

    Nem tudom írtam-e már, én nyáron mindig nagytételbe - azaz annyit amit következő nyárig elég - teszek el lepirított káposztát vajkrémes dobozokba. Egy nylonba még belerakom, ráírom mi és mikor raktam el. Nagyon kényelmes dolog, mert ha káposztás tésztát szeretnék enni, csak előkapom és mire kifő a tészta, a káposzta is kienged a mikróba. 

    Ja és nem beszélve arról, hogy nyáron olcsó a káposzta. De ugyan így teszek el lepirítva cukkinit is, hagymásan, hagymanélkül, fűszeresen, és akkor bár mit tudok belőle készíteni. Sajnos ilyenkor a cukkini ára az egeket veri, igaz lassan minden.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. március 2. 17:2922692.

    Lianna, itt is megköszönöm a tökipompos receptjét, mert először tőled olvastam. Nagy siker a fiamék brigádjába, errefelé nem ismerték.

    Még a kapusznyikot szeretném kipróbálni, de a hétre már kész a menü, ha a fiúk bele nem szólnak. 

    Holnap tárkonyos csirkelevest főzök fél csirkéből, két napra. Egyik nap főttojásra merem rá, másiknap pedig valami tésztát főzök mellé. 

    Aztán lesz tojásos tészta, mert maradt kifőtt tésztám, ütök rá tojást - van bőven - és van egy fej salátám. Aztán lesz még a héten Rántott hús - nagyfiam szereti a laposhusit - de a párom is szivesen megeszi frissen, friss húsból. 

    Tudom most sokat írok a nagyfiamról, de itt dolgoznak a szomszéd faluba és most egy kis anyai kényeztetésbe van része.

    Ma maradék kelkáposztafőzelék volt, 2 szelet husit kirántottam ma is. Nekem pedig az "imádott" krumplistészta, de úgy néz ki most sikerült besokallnom vele. A barátnőm - vendéglős - küldött ki egy vájlinggal, már 3 x ettem belőle, de még 1 adag van. Fél évig biztos nem fogok rákívánni. 

    Még egy szelet ribizlis-túrós sütim is van vasárnapról.

    A sütireceptedet mentettem, köszi.

    előzmény:
    Lianna (22690)
    2011-03-02  09:02
  11. Torolt_felhasznalo_842243
    Torolt_felhasznalo_842243
    2011. március 2. 09:2522691.

    sziasztok,

    én is zugolvasó vagyok, de ha nem baj, most hozzászólnék, tippeket szeretnék: szóval mi az az étel, amit több napon keresztül is el lehet tartani a hűtőben, lehet újramelegiteni, stb? A gulyás jó tipp, ilyenekre gondolok. Fagyasztónk nincs, igy a lefagyasztás nem jöhet szóba, csak olyan ételek jöhetnek számitásba, amik kihúzzák a hűtőben pár napig. Előre is köszönöm a tippeket! 

    előzmény:
    Sarapod2 (22683)
    2011-02-17  13:23
  12. 2011. március 2. 09:0222690.

    Sziasztok Lányok!

     

    Régen nem írtam már ide de talán van még aki emlékszik rám!:)

     

    Nálunk is spórolás megy, a szigetelést csináltattuk most-ráment nagyjából a spórolt pénzünk- ezt ugye úgy gyűjtögetjük,hogy nem költünk luxusutakra, nem járunk wellneselni, vacsorázni, minden héten mozizni, stb. Persze azért élünk is!:) Szóval járunk nyaralni az üdülési csekkekből, szintén ebből vettem színházjegyet is, szóval néha ki kell mozdulni de igyekszünk megfogni a pénzt. 

     

    Főzés: Most így hó végén (szombaton megyünk bevásárolni) abból főzök ami van otthon.:) Tegnap maradék pörköltből volt a rizseshús mintájára bulguros hús.:) Még volt egy fél zacsival a szekrényben, jó kiadós lett, még van belőle ebédre a lányoknak 1-1 adag. Ma zöldborsó főzeléket főzök és találtam egy csomag darált húst a fagyasztóban, ebből lesznek húsgolyók-hasonló mint az Ikeás. 

     

    Tegnap sütöttem egy egyszerű sütit, cukormentes, mi házi csipkebogyó lekvárral ettük. Egészséges és szerintem akár reggelire, akár könnyű vacsorának is jó, vagy uzsonnára. 

     

    Tehát: 5 közepes almát lereszeltem (lehet héjastól is), hozzáadtam egy csapott kávéskanál fahéjat, 5 dkg olvasztott vajat és 20 dkg zabpelyhet. (elvileg aprós szeműt írt,nekem nagyobb volt, késes aprítóban kicsit összetörtem. Ezt is hozzákevertem és egy marék maradék magot-mandulalapocska, mogyoró de lehet bármit, akár aszalt gyümölcsöt is de natúran is finom. Egy kissebb méretű tepsit kibéleltem sütőpapírral, belenyomkodtam a tésztát és 180 fokon sütöttem amíg kezdett pirulni a teteje. Langyosan, lekvárral nagyon finom volt! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  13. 2011. február 21. 20:0822689.

    Igen....

    A szolgáltatások ára is megy szépen felfelé.Bújtatva lassan kúszik be a  családi költségek közé.

    Az élelmiszerek ára viszont nem megy felfelé,hanem megduplázódik lassan.Az valóban mellbevágó!

    Megjósoljam,hogy milyen gyümölcsárak lesznek?

     A szolgáltatók egyre nagyobb jogosultságot kapnak a behajtásokra,jelzálog bejegyzésre stb.

    Nem marad más csak az élelmiszer, a "hasunk" Azon tudunk valamit megfogni. Na meg az öltözködés.

    előzmény:
    zzzsanee (22688)
    2011-02-20  18:33
  14. 2011. február 20. 18:3322688.

    Sziasztok!

    Eddig csak rendszeres zugolvasótok voltam,de most ki kell adnom a mérgem!

    Egyszerűen vicc,hogy egy kg cukor már veri a 300 Ft-ot!

    Eddig is spóroltam, (tudom,fiatal vagyok,de 17 éves korom óta egyedül élek,így már elég korán meg kellett tanulnom beosztani a pénzem) de most nem elég,hogy még a fizetésem is kevesebb lett az új adórendszer végett (ami persze mindenkinek jó lesz,nem fogják megérezni az emberek,mondták az okosok odafent...) de hogy még az alapvető élelmiszer árak is hogy megugrottak,ez nálam kiverte a biztosítékot!

    a rezsin ott spórolunk ahol tudunk:

    -energiatakarékos izzók mindenhol

    -mindent kikapcsolok teljesen ha nem használjuk,stand by-t is

    -ésszel zuhanyzunk

    -főzök 2-3 naponta,laktató kajákat,hogy ha párom munkában van,oda is azt tudja vinni,ne kelljen rendelnie kaját

    - fűtés 20 fokon,mert így még nem fázunk,elvagyunk pulcsiban (hála ég az ablakok újak,pazarlás itt se megy)

    -karácsonyra kaptam kenyérsütőt,azóta a kenyeret se vesszük

    -bulizni nem járunk,mert arra aztán tényleg nincs keret

     

    Eddig is éppen kijöttünk a Zurammal a fizunkból,de ezek az árak amik most lettek,csak kapkodom a fejem...

     Hogy a fenébe spóroljak még ennél jobban?

     

    Bocsi,jó sok lettem így elsőre,de ez most kibukott belőlem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  15. 2011. február 17. 19:1522687.

    Igen elő kell venni a praktikákat.Igen  tudni kell gulyást főzni,mert laktató és 2-3 napig lehet melegíteni.Ha megtanuljuk ismét a fasírozottat megcsinálni,jobb és olcsóbb mint a felvágottak.Szánunk majd időt összehasonlítani a boltok kínálatát (ahogy Sarapod is írta)Na és majd adunk ötleteket itt egymásnak!

     

    Na nálunk most változik meg a szemétszállítás!Ebben is áremelést sejtek!

    Hetente csak egyszer viszik el a szemetet.(Ez nekem nem gond!)Az a gond,hogy a heti 1 szállítást az eddigi heti 2 szállítás áráért végzik el. Szerintem ez még csak a kezdet.Majd jönnek még hasonló szolgáltatás változtatások.......

    előzmény:
    Sarapod2 (22683)
    2011-02-17  13:23
  16. 2011. február 17. 13:5222686.
    mindig idény zöldséget, gyümölcsöt venni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  17. 2011. február 17. 13:4822685.
    rántott párizsi hmmmm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  18. 2011. február 17. 13:4722684.
    hamis gulyás
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  19. 2011. február 17. 13:2322683.

    Azért nem kell ennyire borulátónak lenni, de tény, hogy meg kell húzni ismét a nadrágszijjat. Mivel mi nem tudjuk ott "a fentiekét" így itthon kell ügyesnek és kreatívnak lenni.

    Egy megjegyzésem azért lenne, a világvége hangulatról mi is tehetünk, teszünk érte sokat. A másik nagy baj, hogy a kishazánk népénél sikk a panaszkodás.

    Itt leírjuk, vagy inkább már csak írtuk egymás segítése érdekében, hogy ki mit hol kap meg olcsóbban. Olcsó recepteket raktunk fel, de aztán egy elég jó kis közösség alakult ki. Sajnos vége lett, de nem tudom miért? Pedig most is jó lenne egykét jó ötlet.

    Pl: tegnap a Tescóba 259 Ft volt a krumpli, én másik boltba tudtam venni 150 Ft-ért nagyon szépet.

    További szép és kissé optimistább napokat kívánok neked !

     

    előzmény:
    m.m.meli (22682)
    2011-02-16  23:20
  20. 2011. február 16. 23:2022682.
    "Jövőre 2012....Jön a Világvége......Aki túl akarja élni jöjjön Magyarországra....mi 50 évvel le vagyunk maradva!!" XD XD
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  21. 2011. február 16. 22:1222681.

    Sziasztok

     

    Azt hiszem a spórolásról leszoktatnak bennünket. Ma voltam a tescoba és 3. napja nincs kristálycukor. Előtte 299 Ft volt. Állítólag 340 Ft lesz kg, ja. De liszt sincs csak 5 kg. Úgy éreztem magam a boltba, mintha mindenki a III. világháborúra készül és felvásárlási lázba ég.

    Kb. egy hónapja voltam vásárolni, de ahogy most láttam az árakat nem győztem a hátast dobálni. Azt hiszem minden praktikát elő kell szedni, hogy az ember a fizetéséből kijöjjön. 

    Szerencsétlen 55-60 ezres nyugdijjasok nem is tudom mit csinálnak?

    Bocsi, hogy ilyen rossz hírekkel jöttem, de letaglózott. 

    Most már aztán sasolni kell mit hol lehet olcsóbban kapni. Mert azért bolt és bolt között is van nagy különbség. Ugyan úgy mint benzinkút és benzikút között.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  22. 2011. január 31. 22:2522680.

    Szép estét

     

    Gondolta, hogy nem olcsó ez a sparhelt, de ennyire azért nem gondoltam. De biztos tudom, amit egy nő a fejébe vesz, annak meg kell valósulni. 

     

    Ma madártejet főztem, mert sok volt a tojásom, és volt 2 liter házitejem. Ebből egy kis findzsával tettem belőle félre aluttejnek, mert szeretem.

     

    Hűtőürítés még tart, holnap talán levest nem főzök, de vadas lesz, spegettivel. De aztán lehet valami levest is összecsapok hozzá. De akkor nem fog elfogyni a vadas attól félek.

     

    Én még nem akarok boltba menni csak kenyéré és ujságé max. a héten. 

    előzmény:
    csita (22678)
    2011-01-30  21:04
  23. 2011. január 30. 21:0822679.
    Fogom én még ezt is megvenni féláron!
    előzmény:
    csita (22678)
    2011-01-30  21:04
  24. 2011. január 30. 21:0422678.

    Igen a január nálam is spórolós hónap.Még mindig van decemberről a fagyasztóban alapanyag.Lassan kifogy.

    Ebben a hónapban a bankkártyát inkább csak ruházati vásárlásokra használtam.Most érdemes volt  a januári kiárusításokat megnézni.Nagyon jó cipőt vettem a lányomnak is Pécsett.

     

    A sparhelt árát még nem tudom,mert csak német honlapokon láttam árat hozzá.Euróból átszámolva kb. 700 000 Ft lenne... Na ne!!!

    Igaz a mostanira is elsőre 230 000 Ft-os árajánlatot kaptam.Aztán sikerült 130 000 Ft-ért megvenni egy mintabolti akcióban.

    Fogom énmég ezt is megvenni féláron!

    előzmény:
    Sarapod2 (22677)
    2011-01-27  22:28
  25. 2011. január 27. 22:2822677.

    Én pont most vettem pár doboz ilyen kenyérlisztet, végszükség esetére. 3 féle volt kapható.

     

    Na nem semmi amire spórolsz. Ahogy elnézem az ára se lesz akciós. De nagyon praktikusnak néz ki, mert meleget is ad, és lehet benne sütni. Felül is tudsz rajta főzni, ha jól látom.

     

    Én ma vásároltam pár dolgot, képakasztót, müzlit, fehérborsot, sót a vízlágyítóba, sárgarépát, zöldséget, avokádót, narancsot, vajat, rámát.

    A Lidl-be volt akciós kenyérpirító. Mivel a miénk már megsütötte kenyere javát, a rugó már nem dobta ki rendesen a kenyeret, minden kivételnél az ember összeégette a kezét, így vacilláltam egy kicsit, de jó árba volt, megvettem. Holnap kibontom, mert egy hónapig vissza lehet vinni, ha nem jó. Azonnal elkezdjük használni, de remélem nem lesz gond vele. Ami még megtetszett benne, hogy két egész szelet belefér.

    Húst még mindig nem veszek. Tegnap csináltam egy nagy vájling vegyes vágott savanyúságot. Azt holnap elosztom három felé, a két fiaméknak is küldök. Most valahogy jobbízűen megesszük, mint a paprikát-paradicsomot. 

    Holnap zöldborsóleves lesz csipetkével, és virslis kifli, amit nem én sütöttem, barátnőm hozta. De van még tegnapról kis túrós süti is.

    előzmény:
    csita (22676)
    2011-01-27  19:33
  26. 2011. január 27. 19:3322676.

    Karácsony előtt,amikor mindenki nagy mennyiségben vitte haza a kenyeret,nekünk adtak egy tanácsot.Ne vásároljunk előre kenyeret.Az Aldi-ban lehet kapni különböző kenyérlisztet.Csak vizet kell adni hozzá és lehet sütni a friss kenyeret.Vettünk sokmagvas,teljes kiörlésű és rozsos kenyérlisztet.Az ünnepek alatt végig friss,langyos kenyeret ettünk.Egyszerre csak fél kilós cipókat sütöttünk.

    Isteni volt!Na és az illata

     

     Igaz könnyen csináltuk.Folyamatosan égett a tűz a sparheltben.

    Erről jut eszembe.Most erre spórolok

    http://www.wamsler.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=116%3Awamsler-ablakos-tzhely-90&catid=27%3Atzhelyek&Itemid=51&lang=hu

     

     

    előzmény:
    Sarapod2 (22675)
    2011-01-26  14:00
  27. 2011. január 26. 14:0022675.

    A zárt topik már absolute nem működik Anikó!

     

    A légfrissitő a 100 Ft-os boltba a legolcsóbb, igaz 199 Ft-ról most felemelték 255 Ft-ra, de még mindig a legolcsóbb. És ujabban a bútorpucolókat is ott veszem, mert sokkal jobb árba vannak mint bárhol másutt.

     

    Nem tudom miért, de nekem az Aldi nem igazán jön be. Talán ha 3 x voltam, de akkor is célirányosan valamiért. De ezek után többet be fogok menni.

     

    Igazad van, hogy a burgonya ára az egeket veri, de ha belegondolsz, hogy mi költség van rá, még 100 Ft-ért se nagyon éri meg termelni. Tudom, mert évekig csináltuk.

     

    Ma leves nem volt nálunk, viszont nagyon finom kelkáposztafőzeléket csináltam és egy-egy szelet tarját sütöttem hozzá. El is fogyott. Természetesen a páromnak le kellett nyomni egy pár szelet túrós sütivel- amit még lekvárral megkent.

    előzmény:
    ianiko (22672)
    2011-01-25  22:22
  28. 2011. január 26. 13:2322674.

    Csita


    Én most próbálom ki a Lidl-s zsíroldót. Onnan csak inkább portörlőket szoktam venni, meg szájvizet. Eddig nem igen próbáltam ki a többi tisztítószereit. Tudod én a nyáron mindig betankolok a nagybanin, és próbálom vele kihúzni jövő nyárig. 

     

    Itt is páran átmentek másik gázszolgáltatóhoz - nem tudom a nevét - és most a TV teli van vele, hogy megszünt, fizetésképtelenek. Most jó sz@rba vannak akik átmentek. Egy darabig még kapják olyan áron a gázt, de utána felemelik nekik jobban, mint akik nem mentek el. Igaz nem igazán értek hozzá, de én nem ugrálok ide-oda, rengeteg a papírmunka vele. Pedig a gázosok is azt mondták - az uj gázosok - hogy mindent elintéztek, aztán a lótúrót. Annak kellett intézni aki át ment hozzájuk.

     

    A Pennybe nagyon szép máj van, ha akciós akkor még az ára is szép. Nincs benne szív és gyönyörű nagy darabos, nem olyan, mint a magyar. 

     

     

    előzmény:
    csita (22671)
    2011-01-25  20:27
  29. 2011. január 26. 13:1922673.

    Anikó !

     

    Én benézek majdnem minden nap, de sehol senki. Te is ritkán jössz, gondolom van dolgod. Az uj topik már rég megszünt, amit Viki indított.

     

    Tudod év eleje van, intéztem a biztosításokat. Aztán a párom hordtam orvoshoz, mert már tiszta főállású beteg. Most voltunk MRI-n 40 ezer Ft volt, mert ha rendes időt kivárjuk akkor az junius lett volna.

     

    Nálunk most hűtőürítés van. Nem veszek semmi húst amig ki nem fogy. A fiaméknak is küldözgetek, de ők csak a csirkét és a marhahúst eszik meg. Disznóhust meg úgy veszik, azt én is venni szoktam.

     

    De az idén azt hiszem még jobban meg kell húzni a nadrágszíjjat, de neked mondjam? 

     

    előzmény:
    ianiko (22670)
    2011-01-20  22:37
  30. 2011. január 25. 22:2222672.

    Szia csita!!

    Örülök, hogy irtál !!Eléggé leült  a topik ,amióta viki által nyilt ,a másik zárt topik, ami azóta nem is "működik". Akik  a másikba,a zártba irtak  nem nagyon találtak vissza, ezt nagyon sajnálom. Edit ide is oda is  irt, hálás vagyok azóta neki is, és csita neked is.

    A májat nagyon szeretjük, isteni finom, megértem a lányodat ,hogy azt kért. 

    A L.dlis zsiroldó,légfrissitő, fürdőszobai tisztitó, nagyon szuper, jó drasztikus ,de az benne a jó.

    Húst mostanában  az Ald.ban veszek , elég jó áron.

    A burgonya ára megint az egeket veri, persze sok más termékkel együtt.

    Tegnap bableves volt, sülttarja, ma  bableves, rizi-bizis hús, maradék sült kolbász-hurka. Káposztás tésztát is készitettem, de az holnapra maradt, a rizibizisből is .

    Szép napot, hetet mindenkinek!!ianiko

    előzmény:
    csita (22671)
    2011-01-25  20:27
  31. 2011. január 25. 20:2722671.

    Szia Anikó

    Én is szeretem a Lidl-nél kapható tisztítószereket.Árban és minőségben is jók.

    Én is májat készítettem a hétvégén.Hazajött a lányom és ezt kért.

    Én fokhagymás májat sütöttem krumlipürével és párolt káposztával.

    Most fogyi van.Estére csak gyümölcs!Vettem a Sparban vödrös narancsot és nagyon jóízű!

    Képzeljétek az E-on-nál regisztráltunk a 10% kedvezményért.Hát legalább 300 Ft-ot nyerünk vele havonta

    előzmény:
    ianiko (22670)
    2011-01-20  22:37
  32. 2011. január 20. 22:3722670.

    Sziasztok!!

    Edit !!Köszönöm az Újévi  jókivánságodat!!

    Remélem  mindenkinek  jól kezdődött az Új Esztendő!!!

    Idén is lehet spórolni, elővenni a jól bevállt sok éve alkalmazott  trükköket a spórolásra.

    Tegnap töltött kelkáposztát főztem, pizzást sütöttem,ha már a sütő meleg egy  bögrés meggyest is sütöttem. Azt a felfogást vallom, hamár a sütő meleg érdemes több mindent sütni, az energiával is spórolva. Ma sült tarja volt spenóttal, hurka-kolbász sütve amit a férjem személyesen vett meg, és ma meg is sütöttem neki, ebédre. Egyik nap kicsit többet költök,   ételekre , háztartásra, a  következő napokban behozom.

    A L.dlben a vegyiáru nagyon jó, húsokat is ki lehet fogni. Itt vettem 75dkg sertés májat 399.- ft-ért , kirántottam, petrezselymes burgonya, csemege uborka, és fenséges ebéd volt belőle kedden. Finomabb volt mintha, húst készitettem volna. Szóval ügyeskedve ,és persze nem kevés időt ráforditva, elég jól lehet ,jó ételeket az asztalra varázsolni.

    Szép estét mindenkinek!!! ianiko

     

     

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  33. 2011. január 5. 18:0122669.

    Anikó !

    Viszont kívánok én is mindenkinek egy boldogabb új évet !

    előzmény:
    ianiko (22668)
    2011-01-01  18:16
  34. 2011. január 1. 18:1622668.

    Sziasztok!!

    B.U.É.K. Mindenkinek!!

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  35. 2010. december 27. 14:1722667.

    Anikó !

     

    "BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK ÉN IS MINDEN KEDVES TOPIKTÁRSAMNAK!"

     

    Valahogy nagyon "haldoklunk". Vagy időhiány, vagy betegség, vagy nem is tudja az ember miért? 

     

    Én is 8 hétig köhögtem nagyon, nem voltam lázas, nem fáj nagyon semmim, csak nem tudtam kikecmeregni belőle.

     

    A karácsony elmúlt, most vannak a pihenés napjai. Nincs főzés, sütés, vásárlás, édes semmittevés van.

     

    Papírmunkát januárra toltam én is ki, látszik, hogy öregxem. Eddig mindig szerettem rajta minél hamarább túl lenni, most csak tologatom én is. 

     

    Kellemes hetet kívánok mindenkinek !

     

     

    előzmény:
    ianiko (22666)
    2010-12-27  13:34
  36. 2010. december 27. 13:3422666.

    Sziasztok!!

    Elnézést kérek minden kedves topiktársamtól, hogy nem kivántam  Boldog Karácsonyt,de olyan sok dolgom volt, és annyira elfáradtam, egyszerüen nem volt erőm netezni.Ráadásul megfáztunk mindhárman, igy a Karácsony kicsit megfázósan telt, de azért szép volt , jó volt, és  már sajnos vége is  van. Ma főzve, takaritva, pihengetve, nyújtom tovább az  Ünnepet lélekben,  gyönyörködöm a Karácsonyfában, a  havas tájban, és   közben várom a  fiukat akik dolgoznak, és meg is  érkeztek. Még  Jövök!! ianikoi

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  37. 2010. december 18. 19:4222665.
    Írtam privit, kérlek válaszolj !
    előzmény:
    Bdora (22660)
    2010-12-14  11:41
  38. 2010. december 18. 18:5722664.

    Ki kell használni ezt az alkalmat, vigyél sok-sok pízt.

    Soha nem szoktam én se vasárnap vásárolni, de néha direkt vasárnapra teszik az ilyen dolgokat, meg az akciókat.

    előzmény:
    csita (22663)
    2010-12-18  18:33
  39. 2010. december 18. 18:3322663.
    Igen! Rajta vagyunk.Már megnéztem az újságot és készítem a pontgyűjtő kártyámat!Én is tervezem bemenni a városba a Sparba és csak ezért.Amúgy ritkán vásárolok vasárnap.
    előzmény:
    Sarapod2 (22662)
    2010-12-18  15:38
  40. 2010. december 18. 15:3822662.

    Figyelem-figyelem !

    Szolgálati közlemény ! 

     

    Holnap, azaz csak egy nap, de akinek van Super Shop kártyája, a rajta lévő pontokat duplán számolják el. Tehát ha van rajta 1000 pontod, akkor 2000 Ft-ért vásárolhatsz érte. De csak holnap, azaz vasárnap !

     

    Aki tudja használja ki, nekem van rajta 10.590 pont, szóval most úgy érzem jól jártam. Oda adtam a nagyfiaméknak vásárolják le maguknak. Éljen a Super Shop kártya !

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  41. 2010. december 15. 17:1122661.

    Sziasztok !

     

    Ha neked nehéz ajándékot venni a két kicsinek, akkor gondolj bele, mi a két nagynak mit vegyünk. Így megállapodtunk, pénzt kapnak. Tudom az nem ajándék, de egy 37 és egy 31 éves férfinek mit lehet venni? A lányok kapnak könyvet, fürdőköntöst - nevüket belehímeztettem -  meleg zoknikat, nagyon egyediket vettem a maszek zokni boltba. Aztán vettem a két fagyos lánynak, ne meg nekünk is derékmelegítőt, ezeknek a nők jó hasznát veszik. A fiúk csak nevetnek az ilyenen.

    Egymásnak meg nem veszünk semmit, mert volt egy nagyberuházás, fax-fénymásoló-nyomtató, itt lapul az iróasztalom mellett, várjuk, hogy összeszereljék.   Aztán ma lett kész a kocsim, olajcsere, szűrők, műszerfalvilágítás, szóval téli átnézés 30 ezer, aztán megbüntetett a rendőr 30 ezer, szóval már meg is van a karácsonyi ajándékom.

    Kajaügyileg jól állok, minden fő alapanyag meg van, a halat hozzák 23-án. Sütöttem már püspökkenyeret, és hókiflit, holnap lesz - már ázik rumba az aszalt barack - zserbógolyókészítés, és még sütök fátyolsonkás tekercset. Bejglit én sütöm a gyerekeknek is - mákos-diós-gesztenyés - 2-2 kis rudat kapnak.

    Menü szokásos, halászlé, harcsapaprikás-kapros túróscsuszával, és rántott süllő lesz, lilahagymás-krumplisalátával, sütemények. Sütök még pulykát is. Ami marad csomagolom oda a gyerekeknek, csak annyit hagyok itthon, ami még egy étkezésre elég. Szerintem karácsonykor sincs nagyobb gyomrunk, mint az év többi napján.

    Nálatok menü, ajándék ha már tudod oszd meg velünk.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  42. 2010. december 14. 11:4122660.

    Sziasztok Lányok!

    Már körvonalazódik az ajándéklista de még nem vettem meg semmit.Nem akarom elkapkodni.

    Nehéz ugy ajándékot venni,hogy egyik gyerekem sem kért semmit.

    Tegnap este elhatároztam,hogy szombaton megveszem az összes élelmiszert karácsonyra,utána beugrott,hogy péntekig tutira kiürülne a hűtő.

     

    Menü tekintetében hogy álltok?

    előzmény:
    ianiko (22657)
    2010-12-08  21:01
  43. 2010. december 13. 21:5922659.

    Sziasztok!!

    Csita!! Örülök, hogy irtál!! Sajnálom, hogy olyan sokáig kell dolgoznod, 23.-án , de  vigasztaljon, hogy másnap már Karácsony. Ügyes a párod, hogy Ő főzi a halászlevet!! Legyen olyan szép az Ünnepetek, amilyennek elképzelitek!!

     

    Nálunk  a szokásos töltöttkáposzta, sült- és rántotthús Szenteste, ez már biztos. A  sütemények még átgondolás alatt!!

    Ajándékok egyrésze már meg van , a többi még bizonytalan! Nem lesz nagy ajándékozás nálunk!!

     

    A  Te..oban elég jó akciók vannak, érdemes átnézni!!

     

    Jó készülődést !!ianiko

     

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  44. 2010. december 10. 19:2522658.

    Sziasztok!

    Beosztottuk a munkahelyen december 23-ig a munkaidőt.Természetesen én leszek az utolsó,aki zár 23-án 17 órakor.Nem gond én vagyok a főnök, én választottam.Nálunk hagyományosan halászlé van szenteste. Az a főzés mindig férfi ember dolga.Én ráérek 24.-én takarítani.Nem én főzők.

    Az ajándékok kb. 50%-ban már itthon vannak.A többire is készen van a terv,de még idő kell hozzá!!Optimista vagyok.Minden megy a maga útján és 23.-án este már együtt lesz a család.

    Remélem,hogy nálatok is alakulnak a dolgok.

    (Megkaptuk az idei friss paprikát,de a halászlé még a tavalyiból készül majd)

    előzmény:
    ianiko (22657)
    2010-12-08  21:01
  45. 2010. december 8. 21:0122657.

    Sziasztok!!  Nem volt internetünk, igy ne tudtalak benneteket a Mikulás napkor köszönteni!!!Gondolom mindenkinél járt a  Télapó!

    Bdora!!  Nem hittem a szememnek, hogy  Te  is írtál!  Tudom nagyon elfoglalt vagy, nekem sincs mindig kedvem irni!!  Örülök annak hogy , a gyerekeid ilyen  jók, és  szorgalmasak,  sok öröm  forrása tud ez lenni.

    Ne  görcsölj a Karácsonyi  ajándékok miatt, csak lazán,  a végén úgyis  összejön minden!! Jó készülődést, és  sok-sok örömöt  kivánok!!

    Edit!! Olyan  szépek  a székeid, meg  a teritőd!!  Annyira  fel tudja  dobni az  amúgy  is  csodálatos otthonotokat!! A  férfiakat nem  mindig  reagálják le jól  a dolgokat, de elnézzük nekik, igy  is  imádnivalók!!

    Kristofer a pici unokád , aranyos lehet, annyira lehet  őket szeretni!!Szóval már  csak  ketten maradtatok,  a fiaid   kiröppentek! Az  a  lényeg, hogy  boldogok legyenek a  saját kis  családjukkal, mi a háttérből örülünk a  boldogságuknak!!

    A karácsonyi készülődéshez, sok örömöt  kivánok mindenkinek!!ianiko

     

     

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  46. 2010. december 3. 21:2322656.

    Ja, készen vannak a székekre a mikulás sapik. Igaz jól össze is vesztünk rajta a párommal, mert szerinte mi már kinőttünk az ilyenekből.

     

    De ráripakodtam, és fülét farkát behúzta, övé volt az utolsó szó az ágyalól, igen is értettem. Vettem még az asztalra egy futó, és alá piros asztalterítő lesz.

    előzmény:
    Bdora (22654)
    2010-12-03  11:20
  47. 2010. december 3. 21:1922655.

    Szia te elveszett !

     

     

    Természetesen megértjük, hogy időhiányba szenvedsz. De havonta legalább egyszer ugorj ide úgy is, hogy pár szót írsz.

    Tudod én nyáron vagyok elhavazva, de ez az élet rendje. Akkor én is ritkán vagyok, még olvasni is.

    Nálunk mint a két fiú külön lakik már, ketten vagyunk a gonoszmogyoróval. Szerintem sokkal jobb a fiúknak is és nekünk is. Bár a ház kissé nagy lett így.

    Van egy "kisunokám" a fiam barátnőjének a kisfia, akit imádok. Krisztofer, de lehet már olvastál róla, mert írtam, csak nem tudom melyik topikba.

    Mi már évek óta olyat veszünk egymásnak, amit úgy is megvennék. Tudom lerágott csont, de a mikulás mindenkinek Határidő naplót hoz, névvel ellátva. Aki rossz volt, annak krampuszt, aki jó, annak mikulást. 

    Krisztofer kap egy fürdőlepedőt és egy fürdőköppenyt, amire ráhímeztettem a nevét.

    Karácsonyra a fiúk pénzt kapnak, egyik téligumikat vesz, a másik remélem a házára költi, mert még nincs kész teljesen.

    A lányok kézségfejlesztő könyvet kapnak, az egyik "menyem"  ovónő, a másiknak pedig nagyon nagy kézügyessége van. A párom is könyvet kap, én meg egy kerámia kést kértem. Valamint apró dolgok, mint derékmelegítő - ez hasznos ebbe a korba, na meg fiataloknál is - így mindenkinek vettem a kínaiba. Semmi márka, mert azok is ugyan azt tudják, mint a kínai.

    Ünnep 24-én nálunk ebéd, utána megy mindenki haza. Csomagolok nekik, sütök sütiket - mert ráérek - sütök le nekik pulykát, és pihenjenek ők is.

    Örülök, hogy jól vagytok, a tanulással nálatok soha nem volt probléma. Várunk máskor is.

    előzmény:
    Bdora (22654)
    2010-12-03  11:20
  48. 2010. december 3. 11:2022654.

    Sziasztok Drágáim!

     

    Nem tüntem el csak olvasómódban vagyok.--és amit nem kellene...mindig de mindig rohanok----

    Tudjátok,nem kell sorolnom:munka,gyerekek,háztartás stb....

     

    Röviden magunkról.

     

    Jól vagyunk,elvagyunk.Minden oké.

    A fiam ezerrel készül a tavaszi nyelvvizsgára és közben most lesz majd a fakultáció választási szülői.Rohan az idő,már 10.be jár.Nagyon jól mennek neki a humán tárgyak,magyar és az örök favorit és szive csücske a történelem.A matekkal hadilábon áll de abból is mindig összehozza a 4-est.

     

    Dóri is gyűri a sulit becsülettel,minden tantárgyból ötösei vannak és imádja a matekot.

    Nem egyformák de ne is legyenek,ettől szép a világ:-)

     

    Már előre kikészülök a karácsonytól.Ne értsétek félre a legszebb ünnep amit mind a négyen nagyon szeretünk.Jó kis játékok esténként,család,finom ételek.Ami előtte van attól viszont kiráz a hideg.Tömeg,és ez a "KELL" valamit venni,na ettől megőrülök.

    Én most először akadtam el a gyerekeknél,hiszen gőzöm sincs mit vegyünk nekik.Kérdezgetem őket de semmit nem tudnak mondani amire igazán szükségük lenne.

     

    Röviden ennyit,igérem jövök.

     

    Többiek???

    előzmény:
    ianiko (22647)
    2010-11-23  22:00
  49. 2010. november 28. 16:0722653.

    Esős vasárnap délután ............ mint a slágerbe.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=sBqRnA4uNn8

     

    Én ma az orrom se dugtam ki, olyan hideg, esős idő van. Ilyenkor örülök, hogy évközbe nyitott szemmel járok. Igaz pár dolog még kell, de ez már nem okoz godot.

    Most vettem piros és fehér polárt a múlthéten, sapkát akarok a 3 ebédlőszékre varratni. Valami ilyesmit, de nekünk kerek a szék felső része. Majd ha kész lesz teszek fel róla képet.

    Ilyenkor karácsony tájékán rengeteg gagyi dolgot is kiraknak a kereskedők, "háthaelkell" jelszóval. Nem csodállom, hogy nem találtál semmit. Na meg a tolongást se igazán dijjazom.

    Viszont csomagolnom kéne már, de ma még arra is lusta voltam.

    De mindent az időjárásra kenek.

    Én is várom ma a nagyfiamékat, bár már olyan sötét van, jobb lenne ha maradnának otthon. Inkább kiviszem nekik amiket összekészítettem. Hideg is van, féltem a picikét meg ne fázzon.

    Unokaöccs akkor szép ajándékot kap tőled.

     

    Ma van Advent első vasárnapja, első gyertyagyújtás !

     

     

     

    előzmény:
    csita (22652)
    2010-11-28  13:59
  50. 2010. november 28. 13:5922652.

    Hát nem unatkoztok látom!Jól is van ez így.Régen is csak akkor jutottunk előre,ha a család összekapaszkodott.

    Nálunk is van két másféléves kislány.A párom unokái.Nekem érdekes szereposztás jutott náluk. A nagymama féltékenyen nézi,hogy jönnek-e hozzánk.Így én csak megvárom,hogy ők jöjjenek.Ők  tudják,hogy mikor jó nekik.

    Saját unoka nincs,de gyerek az van a családban szépen.

    Unokaöcsi most költ a számítógépére a zsebpénzéből 40 000 Ft-ot.A mai játékokhoz sokat kell már tudnia a videokártyának stb.Terveim szerint kap egy ilyent:

    http://www.promocio.denon-hifi.hu/

    vagy ilyent

    http://www.pixmania.hu/hu/hu/00327218/art/trust/he adset-hs-4200-mikrofonos-fejhallgato.html

     

    Lehet,hogy az anyja is örül majd neki??

     

    Voltam a boltokba,de szinte semmit nem vettem.Lehet,hogy velem van gond,de nem szólított meg semmi.Így megmaradt a pénzem,de karácsony előtt fogok majd kapkodni...

    Egyenlőre a régi bevált kapcsolataim segítenek.Faluról régi helyről kapom majd a tojást és szóltak,hogy a törzsvevőknek lesz mégis paprika!

     

    előzmény:
    Sarapod2 (22651)
    2010-11-26  21:12
  51. 2010. november 26. 21:1222651.

    Milyen jó ez az ajándéklista. Nálunk már nagyon a gyerekek, de kiskorukba se  csináltunk ilyet. Erről már lemaradtunk, na majd az unokáknál, ha lesznek. Bár a nagyfiam barátnőjének van egy csodállatos kisfia, de sajátként imádom. Januárba lesz 2, így még nem tud mit kérni. De "mama" megvesz neki mindent.

    Mikulás nagyon szép kis fürdőköppenyt hozott neki, és szobamamuszkát. Mind a kettő világoskék, mert gyönyörű kék szemei vannak. A mi nagymikulásunkkal - amit tavaly még itthon raktam ki - feldíszítem neki a házukat, szerdán megyünk ki Tündével, és délutáni alvása alatt megcsináljuk. Igaz az udvarukat is összerántjuk, mert a fiam reggel 7-től dolgozik, este 18-ig, sötétbe jön haza minden nap. Azért voltunk kint náluk szerdán, mert vitték a kandallóba a fát, és nem akartam, hogy ő pakolja be még este, munka után. Itt vannak a traktorosok, munka már kint nincs egésszen márciusig, fizetés jár nekik, plusz fizetem a járulékokat utánuk. Így ilyenre meg szoktam kérni őket.

    A biztosításon mi is sokat spórolunk, így ha kell minden évbe megyünk máshová, vagy ujat kötünk. Az idén 3 járművel mentünk másik biztosítóhoz.

    Mit fog az unokaöccs kapni ajándékba? Titok?

    előzmény:
    csita (22648)
    2010-11-24  20:40
  52. 2010. november 26. 21:0622650.

    Szia Anikó !

     

    Látom ti is a biztosításokat intéztétek. Nálunk is a héten lettek megkötve, csak 3 járművel mentem át másik biztosítóhoz. A többi maradt, mert ők voltak a legjobbak.

     

    Nem tudom én se mi van a többiekkel. Szétestünk. Ma  lencseleves volt csülökkel, - én azt külön főzöm mindig - levesbe tettem a főzőléből is. Aztán dagasztottam lekváros kifliket, és magamnak 3 db virslis kiflit. Leves maradt holnapra is majd kitalálom mi lesz mellé. Lehet csak csülök mustár-torma, kenyér. 

     

    A pontokat meg íratom rendületlenül, de csak évvégén veszem fel ajándéknak valakinek.

     

    Jaj, ide is beírom, ha valaki nagyobb összegű dolgot akar venni OBI-Praktiker-KIKA kérem szépen dobjon egy privit, nagyon fontos lenne.

    Ez az év igen rossz volt, és sajnos még az áruinkat se fizették ki. Épp most néztem a napraforgó árát a tőzsdén 128.000 Ft, nekünk meg 8.200 Ft-ot igérnek. De a többi növénnyel is így vagyunk.

    Anikó, nagyon - nagyon optimistának kell lennünk még a jövő évbe is, mert 20 hektár kukoricát nem tudtunk learatni, áll rajta a víz. Így tehát felszántani se tudtuk, pedig a vetésforgó miatt nagy szükség lett volna rá, búzát szerettünk volna bele vetni. Most azon gondolkodom veszek 10 mázsa halat, beledobálom, oszt adok be pályázatot halastóra.

    Mint írtam én már megvettem mindent a halon és a gyümölcsön kívül. Na még tejföl, ilyesmi kell, de az már minimális. Nagyon szép pulykaalkatrészeket kaptam, ma átpuceráltam és ment a fagyóba. Sajnos a Tündéébe, mert a miénk teli van.

    Várjuk akkor mit és hol vettél olcsón? A fiamék mennek majd a Metróba, de csak 3 dolgot írtam fel nekik. Nézett is nagyot, mert az egyik üres szép kagyló volt 111 Ft-ért.

    Szép estét !

     

     

    előzmény:
    ianiko (22647)
    2010-11-23  22:00
  53. 2010. november 26. 20:3322649.

    Nagyon jól néz ki a túrógombóc....

     Ismeritek a receptet a fincsi gumis nem összeszáradós túrógombócról jó 3/4  liter tejből tejbepapi bele fél kg túró... öszegever prizli vagy dió tetszés szerint.

     És másnap is Isteni mikrózás után is

     Kicsit olvasgatok még. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  54. 2010. november 24. 20:4022648.

    A biztosítás átkötése nálunk is program volt.A kocsiét felmondtuk és újra kötöttük ugyanott.Ebben mi a lényeg nem értem?!Csak az új kötések kedvezőek,a régi kuncsaft nem érték.

    A motort felmondtuk és máshol kötöttünk újra!A régi és az új között 30 000 FT különbség van!!Ezt értitek?

    A karácsonyra mi is készülgetünk.Nálunk az advent Katalin nappal kezdődik.Karácsony után János napon még névnapozunk:))Szóval hosszú lesz,de nem szoktunk anyagilag rámenni

    Az ajándékokról van szándék-listám..Majd meglátom,hogy mit mennyiért kapok meg.A legnagyobb fejtörés a 11 éves unokaöcsém ajándéka volt.Már kitaláltam

    A vadászak most következik!!!

    Hát nektek is kívánok hasonló lendületet!

    előzmény:
    ianiko (22647)
    2010-11-23  22:00
  55. 2010. november 23. 22:0022647.

    Szia Edit!!

    Olyan jó lenne ha  felpörögne  a topik mint  régen, de nem tudom, a többiek miért nem irnak,  szinte  mindenki elmaradt! Semmit sem tudok róluk!Talán ha olvasnak bennünket Ők is irnak!! Lianna, yali, Bdora, Ninuci, Livia, csita ,és  a többiek elnézést ,hogy nem  irok mindenkit név szerint,  ha  olvastok, irjatok légyszi pár mondatot, mi van  veletek!!!???

    Ma  a biztositások átkötése volt a programunk, 'hálistennek  sikerült is  a neten átkötni a gépeket, és a személyautókat is. Ha minden jól megy  szép kis összeget lehet vele megtakaritani. Ez is egy kis spórolás!!

    Tegnapi menü paprikáskrumpli volt, a mai bableves, holnapi menü még bizonytalan.

    Edit!!  Szuper, hogy  a pontokkal segitesz másokon, biztosan nagy örömöt szerzel nekik. A  szuper shop pontokat én is gyüjtöm, és időnként levásárolom, pár ezret spórolok ezzel is. Ez az  év nekünk sem volt valami fényes , gondolom nálatok az  időjárás volt az oka , nálunk a  válság. Legyünk optimisták majd  a  következő év jobb lesz.......

    Milyen aranyos a fiad meg van elégedve a mostani autójával, nem követelődzik, nekünk ajándék , hogy ilyen jó gyerekeink vannak.

    A téli gumi pedig tényleg  a biztonság, szerintem szuper ajándék.

    Holnap megyek vásárolni, majd beszámolok az árakról, bár olyan drágaság van,hogy hihetetlen.

    Szép estét! ianiko 

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  56. 2010. november 22. 23:0322646.
    A párom szerint már egy uj kocsi kéne a gyereknek, de ezt most az idei év után nem engedhetjük meg magunknak. De a gyerek is azt mondta jó még ez, amúgy se egy autóversenyző.
    előzmény:
    ianiko (22644)
    2010-11-22  22:08
  57. 2010. november 22. 22:5622645.

    Anikó !

     

    Én szinte egész évbe vásárolok,  majd dugdosom, de ezt már többször leírtam. Most pl: kb 2 hónapja nagyon jó könyvakcióra bukkantam, meg is vettem mindenkinek azt a könyvet, amire gondoltam, jó lesz, hasznát fogja venni. A két kismenyjelöltemnek dekorációs könyveket, mert az egyik ovónő, a másiknak meg nagyon nagy kézügyessége van. Szerintem örülni fognak neki. A páromnak Nagy Sándor életét leíró könyv lett, én pedig egy szép verseket tartalmazó könyvvel leptem meg magam.

    Itt se lesz nagy ajándékozás, mert a karácsony nem erről szól. Valamint te is tudod, hogy a mi korosztályunknak már nem igazán lehet venni, mert ami eddig nem volt meg, annélkül megvoltunk, akkor ezután se hiányzik.

    Egy - egy sál, kesztyű, fürdőköpeny, oszt ammen. 

    Viszont szentestén együtt leszünk és ez a fő. 

    Holnap várlak, hozzál jó ötleteket. Még van egy-két közeli nagyon jó ismerős akinek rendeltem névreszóló gyertyát, sütni is fogok ajándékba egy ismerősnek, mert ő nem szeret, tudom neki ez mindennél többet ér. 

    Tündét is szeretném valamivel meglepni, elvégre egész évbe ide jár, és nagyon meg vagyok elégedve vele.

    Vannak kártyapontjaim, abból mindig egy családnak bevásárolok, a telefonos kártyapontjaimmal pedig egy-egy ismerősnek feltöltöm a telefonját. Apró figyelmesség, de ha már vannak, elhasználom így ünnepekre őket. 

    Nagyfiamnak még nem tudom mit vegyek, mert neki születésnapja is lesz. De valószínű téli gumit fog kapni, mert sokat járnak melózni, és féltem.

    Szóval csak olyan ajándék lesz, amit úgy is meg kéne vennünk. 

    Szép estét, várlak holnap! 

    előzmény:
    ianiko (22644)
    2010-11-22  22:08
  58. 2010. november 22. 22:0822644.

    Szia Edit!!   Hú Te  már nagyon jól haladsz   az ünnepi készülődéssel, gyakorlatilag már szinte  mindent elterveztél, megvettél. Én nem állok ilyen jól, idén valahogy nem megy olyan egyszerüen, igazából még nem tudom úgy átgondolni az  ajándékokat, stb.  ahogy szeretném. Az tény, hogy  sokkal kevesebb  jut idén mint azelőtt. Szeretek több helyen körülnézni, és  ha valamit meglátok aminek gondolom, hogy  örülnének azt megveszem. Idén csak   apróságok lesznek  a fa  alatt, a  picik,  a gyerekek kapnak többet. Finom ételek, sütik,  a csodálatos karácsonyfa, ünnepi hangulat .....apró figyelmes ajándékok  a fa alatt, család az összetartózás érzése , a  szeretet , nem is kell ennél több.

    A menü nálunk  ami  biztos az a  töltöttkáposzta, finom frissensült hús, köret, stb. ami még  változhat.A halat nem szeretjük, igy  az nem lesz.

    Szóval még marad  a tervezgetés,  a készülődés, a várakozás,  az nagyon jóérzés igy Karácsony elött .

    További szép estét, holnap jövök!!ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  59. 2010. november 21. 21:3222643.

    Szia Anikó !

     

    Én bebenézek, de tényleg semmi mozgás. Régiek közül szinte senki. 

    Spórolni azt viszont nagyon kell. Nálunk most vannak a biztosítók keresése, mert ugye oda megy az ember, ahol kevesebbet kell fizetni. 

     

    Mikulással jól állok, könyvek, készségfejlesztő, a picurkának - Krisztofernek - egy fürdőköntös, házitutyi.  Szerintem mi megyünk a fiúkhoz, viszek nekik kis süteményt és kész. A lányok készségfejlesztő könyveket kapnak, mert az egyiknek nagyon nagy kézügyessége van, a másik pedig ovónő.

     

    A karácsony tervekbe már meg van. Szenteste nálunk mind a két fiú családostól, barátnőstől. A menüt mát összeállítottam, bár tudod még mindig változhat. De én úgy érzem ünnepeken se tudunk többet enni, mint máskor. Szóval nem viszem túlzásba se a főzést, se a sütést. 

     

    A karácsonyi ajándékok is nagyrészt megvannak. Nekünk egy nagyobb ajándék lesz, mert KELL. Elromlott a fax-unk, a nyomtatónk meg patronos és a gatyánk meg rá, így egy fax-fénymásoló-nyomtató lett véve. Mellé egy apróság és kész. 

     

    Na az én nagyfiam is majdnem a télapó hozta, december 7-i. Még nem tudom, de valószínű pénz kap, mert az autójának a tetőkárpitja eléggé megadta magát, megcsináltatjuk neki. Nem semmi pénzt ez se, nem is gondoltam, hogy ennyibe kerül? 

     

    Akkor holnap várlak, esetleges menüvel, de szivesen hallgatom ki mit vesz a másiknak. Igaz nem az ajándékról szól a karácsony, hanem a szeretetről, de azért valami apróságot mindig vesz az ember. 

     

     

    előzmény:
    ianiko (22642)
    2010-11-21  21:11
  60. 2010. november 21. 21:1122642.

    Sziasztok!!

    Nem túl sokat irunk mostanában a topikba, pedig most megint spórolás  van az ünnepek miatt is.

    Ki hogy készül az ünnepekre??

    Az utóbbi időben nem sokat tudtam jönni, de most gondoltam ismét érdemes lenne az ünnepi készülődés miatt is fellenditeni a topikot.

    A Télapó már készülődik az Északi sarkon. Nekünk kettős ünnep volt mindig ,mert apukámat a Télapó hozta.

    Irjatok , holnap én is jövök !!ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  61. 2010. november 9. 15:3522641.

    Jelentem, vettem egy új gépet.Az LCD kijelző javítása kb. 30.000 Ft lett volna.Úgy döntöttem,hogy nem érdemes.Most vettem egy zsír új gépet 89 000 Ft-ért.Még ismerkedem vele.Ha mellé ütök a betűknek,akkor még szoknom kell a billentyűket

     Közel 3 hétig halogattam a gép  vásárlását.140 000-ről indultam,ahhoz képest ez egy szolid ár.Igaz ez sem esett jól karácsony előtt.Idén már nem mehet tönkre semmi. A nagy laptop keresésnek az lett a vége,hogy kinéztem már a lányom karácsonyi ajándékját is!

    Én vasárnap már ettem sült kacsát meggyes, almás párolt káposztával.Olyan előzetes Márton nap volt...

     

    előzmény:
    ianiko (22632)
    2010-10-26  21:14
  62. 2010. november 4. 19:4822640.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  63. 2010. november 3. 00:2122639.

    Köszi, mostanában sajnos kevesebbet tudok jönni, mint szeretnék.

    Nálad is finom ételek voltak

     

    Nálam ma az alábbi menű volt:

    - sárgarépa krémleves

    - cukkini fasírt (erről már van kép is)

    - padlizsános cukkini tekercs

    - citromos pite

     

    Folyamatosan írom a pontos receptet, remélem jövő hétig mindegyikkel kész leszek (de igyekszem legalább 2 naponta feltenni valami újat).

     

    Szép álmokat,

    Memi

    előzmény:
    ianiko (22637)
    2010-11-02  21:52
  64. 2010. november 2. 21:5522638.

    Bocsánat ayildi , de már úgy látszik fáradok,hogy a nevedet is elirom!!

     

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  65. 2010. november 2. 21:5222637.

    Sziasztok!!

    Sarapod!!Nekem is  volt egy hatalmas karfiolom, még a L.dlben vettem, egy nagy adag levest föztem belőle, de még mindig meg van a karfiol fele.

    Ezek a nem várt költségek nagyon értik minkor kell előjönni, pont amikor az ember nem számit rá.

    A hosszú hétvége többnyire a temetőlátogatásból állt nálunk, tesómnál voltam többször ,hozzánk is jöttek , szóval elég mozgalmasan telt.

    Az idő múlása az valami hihetetlen, apukám közel 5 éve, anyukám több mint 4 éve, a nővérem 24 éve, sógorom 11 éve, mentek el.

     

    Főzésről! Ma valami isteni sertéspörköltet főztem nokedlivel, ami napsárga volt annyira szép tojásból készitettem.

    A múlthéten volt krumplifőzelék,  tőkfőzelék, karfiolleves, rántotthús,petrezselymeskrumpli ,fasirt,rizseshús, töltöttpaprika, csmellraguleves, bolognai spagetti, szóval a régi jól bevállt menü amit mindhárman szeretünk.

    Receptműves, és alyldi isteni receptjeitek vannak!!

    További szép estét mindenkinek!!ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  66. 2010. november 2. 18:1922636.
    Olcsó, gyors szardíniás vacsora :itt 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  67. 2010. október 30. 15:0422635.

    Én a vírusírtót úgy szoktam frissíteni, hogy fent van a program, és pc újságokban van egy kód, ami 30 napra frissíti a vírusírtot. Az újságot se kell hozzá megvenni, mert van egy oldal, ahova mindig felrakják az ép aktuálisat:)

    ha kell az oldal címe, szívesen beírom

    előzmény:
    Sarapod2 (22634)
    2010-10-30  11:02
  68. 2010. október 30. 11:0222634.

    Szép napot !

     

    Nálunk is meg volt a "mesterhármas" így ünnepek előtt. A mikró 3.800 Ft a kávéfőzőm 3.500 Ft volt, meg tudták javítani. A porszívóm még kétesélyes.

    Remélem már más fog jönni. Ja és a laptopomon most járt le a virusírtó cseréje, tegnapfizettem érte 5.000 Ft-ot, meg kis javítás volt még rajta 2.000 Ft. De a virusírtó akciós volt, mert van diákigazolvány. Ha nem lenne 10 ezer felett lett volna.

     

    Én is vettem gránátalmát, de mire odaértem már csak 64 Ft volt, így rögtön 4 db-ot beraktam a kosárba. 

    A sütőtököt én csak sütni fogom, mert se levesnek, se főzeléknek nem tudom elképzelni. De attól még finom lehet ám. A barátnőm csinált muffint és sütit belőle, de nekik se jött be.

    Most teli vagyok karfiollal, káposztával, azokat kéne elhasználni. Mi is nagyon szeretjük a főzelékeket szerencsére. Igaz leves nélkül nincs ebéd nálunk. 

     

    Mindenkinek kellemes, nyugodt hétvégét kívánok ! 

    előzmény:
    ianiko (22632)
    2010-10-26  21:14
  69. 2010. október 27. 14:4722633.

    Háááát, így most tényleg hordozható géped (monitorod) lett...

    Tudom ez nem vicc

    Talán karácsony előtt lesznek akciók, és tudsz venni barátságo áron.

     

    Tegnap nálunk a mosógép tépte el a kabátomat..., ma körülnéztem, nem csak az bosszant, hogy mennyibe kerül, hanem, hogy ráadásul nem is találtam olyat, ami tetszik...

     

    Na mindegy, tegnap olyan túrógombócot csináltam, hogy muszály megmutatnom. Mivel nem szeretem a prézlit, darát diót pirítottam és abba forgattam. Egyszerűen mennyei...

    előzmény:
    csita (22631)
    2010-10-26  19:10
  70. 2010. október 26. 21:1422632.

    Sziasztok!! 

    Csita!!Sajnálom, hogy ilyen nagy kár ért. Spórolni 140.000.- Ft-ot nem egyszerü, de remélem neked sikerülni fog. Tanácsot adni olyan  profinam mint Te  nem egyszerü. Az ételeken lehet spórolni, magyarul a hasunkon. Sok olcsó főzeléket késziteni, olcsó feltéttel, ha  szeretitek. Akciós termékekből főzni, L.dlből venni a zöldségeket, most ott elég jó áron van. Csirkemáj, darálthús, akcióshúsok,tojás, tészták millió változatai, de  Te  ezt úgyis tudod...nem okoskodom tovább.

    Edit!!  A  gránátalmából én is vettem, valami isteni finom volt. A  sütőtökből szeretnék majd levest, és  főzeléket késziteni állitólag isteni finom mindkettő.

    Nálunk a  mai ebéd krumplifőzelék volt, sültpárizsivel, kis sültszalonnával.

     Szép estét mindenkinek!!ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  71. 2010. október 26. 19:1022631.

    Na spórolásnak annyi!!!Leesett a Toshibám és eltöröt t az LCD kijelzője.Most egy Samsung Tv-re kötve látom a netet.Azt javasolták,hogy most ne akarjak új gépet venni.Most a nyáron bent ragadt gépeket árulják még a boltok. Most egy zsűr kocsin van előttem  Samsung TV.Az

    ölemben meg a gép.Hát röhejes......

    Most megspórolhatok 140 000 Ft-ot karácsony  előtt.Na ehhez adjatok tanácsot!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  72. 2010. október 24. 20:4122630.

    Mi nagyon szeretjük a rántott karfiolt, de sajna csinálni nem igazán szeretem. Szivesen átadnám, de a postaköltség többe kerülne.

     

    Egy ismerősöm sütött tökös muffint, és nem volt vele elragadtatva. Szerintem a sütőtök sütve jó, oszt ammen. 

     

    Rakott karfiolt is szeretjük, de hétfőn nálunk nincs hentes, így csak másik nap jöhet szóba. Viszont nem szertném ha megbarnulna. Gyorsan kell cselekedni. Most olvastam, hogy van aki csinál karfiol pörköltet. Szerintem nem lehet rossz, azt is ki fogomo próbálni, mivel mint írtam óriási karfiolom van. 

     

    Nálunk lehet a piacon kapni, egésszen kis darabok és 80-100 Ft. Igaz a sütést is meg kell fizetni. 

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Receptműves (22629)
    2010-10-24  19:08
  73. 2010. október 24. 19:0822629.

    Ma nálunk is karfiol leves volt, immmádom, mondom a címet, küldheted utánvéttel

    Én is holnap fogok először sütőtök pitét készíteni, már agyalok a recepten, nem akarok bele túl sok adalékot...

    Ma este meg is sütöttem a tököt, így ha holnap szembe jön velem egy, ismét vennem kell, olyan nincs, hogy nálunk ne legyen sütőtök a szezonban...

    előzmény:
    Sarapod2 (22628)
    2010-10-24  18:11
  74. 2010. október 24. 18:1122628.

    A múlt héten már már volt karfiolleves, így kilőve, ettük azt is két napig. Hatalmas nagy fej. Most itt nagyon olcsó és hozzák dögivel. Rakok majd fel róla képet. A fiaméknak is küldtem be, de nekik se kell már.

    Veszek majd darált husit és csinálok rakott karfiolt, de ebből legalább 10-15 adag kijönne.

    Nem tudok káposztát savanyítani, pedig ezek is jó nagy fejek ám.

    Ilyenbe nem gondolkodom, hogy sütőtök pite, azt meg fogom sütni simán és megesszük.

    De azért köszönöm az ötleteket.

    előzmény:
    Receptműves (22627)
    2010-10-24  18:00
  75. 2010. október 24. 18:0022627.

    Karfiolleves, székelykáposzta, sütőtök pite?

    előzmény:
    Sarapod2 (22626)
    2010-10-24  17:52
  76. 2010. október 24. 17:5222626.

    Spórolásról lassan nem is lehet beszélni.

    Anikó, viszont a gránátalma nagyon jó árba van a Tesco-ba, én imádom, igaz most 129 Ft/db. De amúgy 4-500 Ft szokott lenni. Annyiért nem szeretem.

    Ma maradék leves volt, és süllőt rántottam még ki egy kis currys rizzsel. Tegnapi BMV saláta volt mellé, csak ma kapott egy kis majonézt a tetejére.

     

    Kaptunk két nagy süllőt, meg két nagy pontyot. A pontyok mentek tovább, az egyik süllőből már 2 x rántottam, de még van 6 szelet. A másikat meg jó erőssen fóliába becsomagoltam és lefagyasztottam. Természetesen fej és farok nélkül, mert abból lesz majd egy leves. A héten sincs sok vásárolnivalóm, só, trisó, Bord Eva margarin, 1 kg nylonzacskó, ezek talán amik a legfontosabbak.

    Van egy hatalmas karfiolom és két nagy fej káposztám, 2 amerikai sütőtököm, ezekből kéne valamit csinálni.

    Kellemes hétvégét !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  77. 2010. október 20. 22:4022625.
    Szia!!  A  csirkemájat  mi is nagyon szeretjük, és most a szokottnál is olcsóbb. Holnap be is nézek a p.nnybe, bár eredetileg a T...oba akartam menni. Köszi !!ianiko
    előzmény:
    divat7 (22624)
    2010-10-20  15:17
  78. 2010. október 20. 15:1722624.

    Sziasztok!

    Rég jártam erre, de  tegnap eszembe jutottatok!

     A pennyben 169 Ft a fagyasztottcsirkemáj. És a karát scsemege szalámi 10 dkg 219 ft, ami mivel száraz szalámi igen kiadós. És a lényeg----------------> Pick szalámi. A PIck gyártja. Nagyon finom. Gondoltam megosztom veletek hátha valaki örül, mert én nagyon megörültem 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  79. 2010. október 19. 15:1422623.
    hoztam képet is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
    2010-10-19  10:18
  80. 2010. október 18. 22:2222622.

    Sziasztok!! 

    csita! A  sárgarépa főzelék hasonló módon készül mint a borsófőzelék.

    Sárgarépa főzelék ahogy Én készitem.

    Kis olajon megfuttatom a karikára vágott répát, izesitem sóval, borssa,ételizesitővel, majd felöntöm annyi vizzel ,hogy ellepje, és szépen párolom. Ha már puha a répa, kevés liszttel megszórom ,kis tejjel felöntöm, és  jó sok petrezselyemmel megszórom.Negyed óra alatt meg van, ha nem túl vatsagra karikázod a  répát. Gyors, olcsó, és isteni finom!! Önmagában is  finom, maradék sülthús, pörkölt, nem ronja el.

    A mai menü, tegnapi paradicsomos gombóc volt, sütöttem egy kis sülthúst ebédre, vacsira .

    Szép estét mindenkinek!!ianiko

    előzmény:
    csita (22621)
    2010-10-18  18:23
  81. 2010. október 18. 18:2322621.

    Végül is az igazán spórolós megoldás,hogy Edit küldi a képeket és mi csak nézzük

    Ránézek egy képre és eszembe jut néhány remek recept.Például a marha farok!Egy időben vadászni kellett rá.Már többnyire lehet kapni,na de milyen áron??

    A sárgarépáról viszont nem jut eszembe a főzelék ...Próbálom elképzelni,de gondolom édes főzelék lesz belőle.Mivel szoktad készíteni?

    Én a legtöbb főzeléket fokhagymával szoktam  ízesíteni.

     Lányok örömmel írom,hogy a Tescóban már 149 kg/ forintért lehet kapni sütni való tököt.Kipróbáltam és nagyon finom volt.

    előzmény:
    ianiko (22618)
    2010-10-17  21:30
  82. 2010. október 17. 22:4922620.

    A bio liszteket és tojást a Sparban szoktam, a gyümölcsöket piacon, a többi cuccot (cukor, zabtej, gabobák, pelyhek, stb.) a DM-ben.

    Nem szoktam mindenáron bio-t venni, ha horror áron adják, akkor lehetőleg árérték arányban és mesterséges összetevők nélküli  legjobb nembio-t veszem, vagy én megcsinálom (pl. paradicsomszósz...)

     

     

    A recepteket is úgy írom, hogy aki nem akarja, tudja egészségesebb összetevőből készíteni, az is el tudja készíteni, még így is egészségesebbek az ételek, mivel nem kell túlfőzni a zöldségeket, nem használok lisztet, rántást a sűrítéshez, kevés a só, adalék, stb...

    Nemcsak a bio-n múlik...

    előzmény:
    ianiko (22617)
    2010-10-17  21:10
  83. 2010. október 17. 21:3522619.

    Ezek régi képek, csak írta, volt gyümölcs, csoki, most akkor húst küldjek. Kérése parancs. Küldtem neki.

    Megyk, jó éjt !

    előzmény:
    ianiko (22618)
    2010-10-17  21:30
  84. 2010. október 17. 21:3022618.

    Edit!!  Istenien néznek ki a húsok, a halakkal nem vagyok kibékülve, annak ellenére, hogy tudom nagyon egészségesek. Tudod a szálkák....

    Tényleg lassan csak nézegetni, fogjuk a húsokat, és  kicsattanunk az  egészségtől.

    Tényleg gyerekkorunkban csak hétvégén volt húsétel, többnyire vasárnap. Szombaton egyszerü ételt ettünk, mert  a takaritás napja volt. Hétközben , idő,és pénz hiányában egészen egyszerü föttételeket készitettünk, és meg voltunk elégedve, a kolbásznélküli paprikáskrumplival is .

    előzmény:
    Sarapod2 (22616)
    2010-10-17  20:03
  85. 2010. október 17. 21:1022617.
    Megnéztem a recepteket, nagyon szuperek, tényleg nem sok összetevőből készülnek, igy gondolom, viszonylag olcsónak számitanak, bár a bio termékek men túl olcsók, legalábbis amiket én láttam. Többszöröse a nem bionak. Te hol vásárolsz??
    előzmény:
    Receptműves (22615)
    2010-10-17  19:58
  86. 2010. október 17. 20:0322616.
    Igazad van, lassan megint - szombat-vasárnapi - azaz ünnepi kaja lesz a hús. De lehet, hogy sokkal egészségesebbek leszünk.
    előzmény:
    csita (22612)
    2010-10-17  16:03
  87. 2010. október 17. 19:5822615.

    Ha megnézed, a receptek zöme nem tartalmaz húst, pár alapanyag kell hozzá, így nem túl drágák

    előzmény:
    ianiko (22614)
    2010-10-17  19:45
  88. 2010. október 17. 19:4522614.

    Receptműves !!

    Aranyos vagy, hogy a receptjeidet ajánlod a figyelmünkben!!  Küldetésnek tekinted, az egészséges étkezést, igy már kezdem érteni, hogy miért népszerüsited a blogodat , egy spórolós topikban is .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
    2010-10-17  19:34
  89. 2010. október 17. 19:3722613.

    Sziasztok!!

    csita!! A  sárgarépából főzeléket szoktam csinálni az utóbbi időben, mert finom, és a bétakarotin, A vitamin miatt, ami a szemünket védi. Jó sok petrezselyemmel isteni.

    Hát valóban az  árak nagyon mennek felfelé. Mi sajnos, vagy hál' istennek elég húsosak vagyunk , sok húsételt eszünk, de tényleg már az ára az egekben. Kell ügyeskedni, hogy gazdaságos  legyen a főzés.

     

    A tegnapi ebédünk rántott csirkemell  volt rizzsel, ananász konzervvel.

    A mai menü  paradicsomos gombóc, és tarhonyáshús, fasirt golyócskák,pardicsomsaláta. Lehetett válogatni, ki mit szeret, az ehet!! Holnapra a paradicsomos gombócból maradt.

    Szép hetet mindenkinek!!ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  90. 2010. október 17. 16:0322612.

    Igen vettem 79 forintos sárgarépát meg csontot és lett belőle csontleves grízgaluskával.

    Nagyon kilőtt  az élelmiszerek ára a magasba.Megállapítottuk a családban,hogy jöhetnek majd a nagymamák laktató levesei főételnek.Húst nem fogunk nagy mennyiségben venni, az biztos.

    Lehet,hogy egészségesebbek leszünk

    Nincs is ezzel nagy baj csak több időt kell majd a konyhában tölteni.Nem a konyhakész anyagot fogjuk megvenni,hanem dolgozgatunk az előkészítésen  stb.

    Muszáj végig gondolni,mert nagyon mennek az árak és még a elején vagyunk a drágulásoknak.

    Edit! Már küldtél csokit és gyümölcsöt,most jöhet egy kis hús

    előzmény:
    ianiko (22611)
    2010-10-14  22:53
  91. 2010. október 14. 22:5322611.

    Sziasztok!!

    Sarapod!!  A humorod a régi ennek nagyon örülök!!Jó a csoki szállitmány..

    Remélem jól vagytok, talán már  a munka sem olyan sok mint szezonben. Bár ha kevés a munka , kevés a pénz is.

    csita! Anyukámnak volt fügefája, nagyon szerette, óvta, télre takargatta, és imádta  a gyümölcsét. A fügefa még meg van, de amióta anyukánk elment, a fügefa sem a régi, de még terem, és nagyon szeretjük,a   fát is ,és a gyümölcsét is.

     

    Sok -sok receptet irtok, de a spórolós tippek háttérbe szorulta.

    Holnaptól a Te.. oban  79 ft / kg a sárgarépa ,karalábé 69 ft/ db. Csirkcomb 549.- ft /kg.Fehér kenyér 109.- ft/kg. Szóval érdemes körülnézni, előbb  a katalógusban, majd az üzletben.

    Ma  karfiol leves, és bolognai spagetti volt az ebéd.

    Még jövök holnap az ártájékoztatómmal!!Addig is szép estét mindenkinek! ianiko

    előzmény:
    ianiko (1)
    2004-06-23  22:22
  92. 2010. október 14. 20:4222610.

    Oké !

    Nem kell a mérlegre állni és nincs gond.  Én a banánt csak "magába" azaz úgy, ahogy lehet kapni a boltba úgy szeretem, és jó hidegen. Na de azért a héjját lehúzom, nem mint a szőkenő!

    Se levesnek, se bóléba, se sütve nem szeretem sajnos. Most hirtelen gyümölcsnek csak a karácsonyi gyümölcstálam tudom küldeni, azt is csak képen. Fél nap munkám van benne. Ja és a nagyfiaméknak is csináltam, ez is gyümölcstál karácsonyra.

    Küldök még neked egy kis sushit, ez nem hízlal !

     

    előzmény:
    csita (22609)
    2010-10-14  20:25
  93. 2010. október 14. 20:2522609.

    Köszi a tegnap esti csokit,szeretem

    Ne tudd meg,hogy mit mutatott reggel a mérleg....

    Ma gyümölcs napot tartottam és  anyukámnál ebédeltem.Főzött nekem cseresznyés ,banános levest.Még soha nem ettem ilyent.Egy kicsit édes volt,de ettem 2 tányérral.Nem is volt rossz.

    Ma este ne küldj csokit,gyümölcsöt küldjél

    előzmény:
    Sarapod2 (22608)
    2010-10-13  21:16
  94. 2010. október 13. 21:1622608.

    Igen, én meg te könnyen tesszük. De lehet van olyan aki rászorulna jobban, mint én pl. és az nem is tud róla.

    Talán a számla hátoldalára rá lehetett volna nyomni, és még csak plusz költségbe se került volna az EON-nak.

    Nem lehet mindenkinek számítógépe? 

    A korunk meg annyi, amennyi, ezen nem tudunk, de én nem is akarok változtatni. Tudom ezt a legnehezebb elfogadni, de nekem sikerült nagyon hamar. Küldök neked vigaszképpen egy kis csokiszállítmányt, elvégre te még fiatalabb vagy, így neked jár.

    előzmény:
    csita (22607)
    2010-10-13  21:09
  95. 2010. október 13. 21:0922607.

    Van némi igazad,de  ha az embernek magának kell tennie érte,hát legyen!Ennyit meg tudok tenni.

    Könnyen teszem,mert van netem és gyakorlatom ezekben a ügyintézésekben.Lehet,hogy a rászorultabbakhoz nem áll közel ez a lehetőség.

    A  korunk meg nem számít Csak csipkelődünk.....

    előzmény:
    Sarapod2 (22606)
    2010-10-13  20:55
  96. 2010. október 13. 20:5522606.

    Jaj, ezt a szöveget akkor írták ki az iwiw üzenőfalára és gondoltam berakom ide is. Ezek szerint nem jól sült el.

    3 év fórom van veled szembe ! Szóval már én már nem voltam pelenkás mikor te születtél!

     

    Köszi ezt a cikket. De tudod erre csak azt tudom írni, hogy miért kell ezt igényelni. Ők látják ki az aki pontosan fizetett, automatikusan vagy utalják ki a pénzt, vagy a legközelebbi számlából vonják le.

    előzmény:
    csita (22605)
    2010-10-13  20:47
  97. 2010. október 13. 20:4722605.

    Nem tudom miről beszélsz?Ha így nézzük nem is vagyok tisztességes

    Nagyon jól érzem magam ennyi idősen is

     

    Nem viccelünk a korommal,de  elnézem neked és megosztom veletek ezt a hírt:

    http://www.eon-hungaria.com/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/ 4335/

     

    Remélem  akad,aki 10 %-ot még vissza tud nyerni!!!

    előzmény:
    Sarapod2 (22604)
    2010-10-12  18:19
  98. 2010. október 12. 18:1922604.

    50 fölött a tisztesség nem más, mint az alkalom hiánya!

     

    Nálunk még nem volt leolvasás, remélem mi is maradunk a kvótába. 

    Sajnos az céklám csak jövő héten érkezik, ha csak meg nem szánnak. A hét nagyon zsúfolt. De azért a reciket várom én is. Van egy könyvem, amibe van pár céklás recept, de van olyan benne, ami már olvasásra nem valami megnyerő. Azt biztos nem fogom megcsinálni.

    Én csak arról tudok beszámolni, hogy a majdnem tönkrement fügefám, túlélte az egyik traktorosunk permetezését, most így néz ki. Pedig már elsirattam.

     

    előzmény:
    csita (22603)
    2010-10-12  18:12
  99. 2010. október 12. 18:1222603.

    Igen a céklát elsősorban salátának ismerjük.Pedig van belőle leves is...

    Annak idején imádtam a céklás tormát a húsvéti sonka mellé.

    Éppen a Nók lapjában van cikk arról.hogy milyen egészséges  más őszi termések mellett.Bizakodom és Edittel együtt várjuk  változatos céklás recepteket.

    A bizakodásom a kertre terjed ki.Képzeljétek a héten beérett 3 fügém

    Szeptember elején leolvasták a villanyórát.Mi havonta általányt fizetünk és évente egyszer olvasnak le órát.Megkaptuk az elszámolást és  a fogyasztásunk tavaly óta nem változott.Benne vagyunk a keretben.

    Hiába így 50 körül minden kiszámíthatóvá és állandóvá válik.A villany fogyasztásunk is

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
    2010-10-10  22:11
  100. 2010. október 12. 16:2422602.
    MESIKÉNEK - NAPOCSKÁNAK - BOLDOGSÁGOS SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK !
    előzmény:
    Lianna (22169)
    2010-03-04  14:38

Címlap

top