Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lopós anyukák?

inves99
Létrehozva: 2011. március 7. 10:55

Nagyon sok az olyan frissen elvált, vagy különélő anyuka, aki kevesli a megállapított gyerektartást. Vajon tudatában vannak-e annak, hogy a gyermektertási kötelezettség nem csak az apát terheli, hanem az anyát is? Tudják-e, hogy az ezen a címen kapott pénz mellé nekik is le kell tenniük a maguk összegét és az egészet a gyerekre és csak a gyerekre kell költeniük?

Tehát nem a rezsire,  nem a lakásrészletre, nem cigarettára, stb, hanem csakis a gyerekre. mert ugye akkor nem mondható, hogy pl 30e tartás kevés lenne, hiszen ez esetben minimum 60e áll rendelkezésre és ennek ugye elégnek kellene lennie egy gyerek nevelésére, iskolázására.

Persze, ha anyuka drága elcseni ezt a pénzt és a saját megélhetésére fordítja, akkor bizony tényleg nagyon kevés. Az egész társadalmat átható nő terror szépen megszervezte ezt. Apuka, ha nem fizet, akkor akár börtönmunkára is ítélhető, de azt, hogy anyuka vajon megfizeti-e a gyerek részére a tartást, vagy még az apa által fizettet is elcseni-e, azt persze nem ellenőrzi senki. 

  1. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 18. 08:012001.
    Ahogy a férfiak sem azok. Úgyhogy nehogy már minden balhét a nők vigyenek el.
    idézet:
    Netti77 (2016)
    2011-03-17 18:13:46

    A nők pont kibújni akarnak a balhé felelősége egy része alól. MINDEN gyerek után pénzt követelnek! Kivéve a pár gerincest aki maga vállalja a magának szült gyereket.

    A pasik csak akkor bújhatnak ki jogosan, ha bepalizták.

    A mai zavaros helyzet fenntartása a nők érdeke.

    Nem tudja mi lesz a kapcsolatából a későbbiekben, de az ösztönét a gyerekkel akkor is kielégíti.

    Jobb híján majd szed valamennyi pénzt a pasitól a hobbija finanszírozására. Előre tudja a nő, hogy a törvény erre jogot ad neki.

    Te miért kened mindig másra a felelőséget ami csak a tied?

    Szex, kivel, mikor? ÉN döntöm el kizárólag.

    Terhesség? Én lehetek biológia miatt, kizárólag.

    Szülés? Én döntöm el kizárólag.

    Ezekben a dolgokban a pasi csak olyan szereplő, akinek NINCS döntési joga.

    1 dologra van joga, hogy elkerüljön jó messze.

    Ha belevonom a pasit ebbe a társasjátékba, akkor is az én felelőségem minden következménye.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1971)
    2011-03-17  18:13
  2. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 18. 07:312000.
    Utoljára írom le, bár gyanítom nem fogod megérteni.Nem diktálok senkinek semmit és azt olvasok el, amit akarok.Te nevezted a hozzászólásomat maszlagnak vagy valami hasonlónak -ha jól emlékszem- erre mondtam, hogy ne olvasd el.
    idézet:
    bamope (2019)
    2011-03-17 20:12:52

    Igen nem diktálsz mert nincs rá hatalmad itt! HA volna pager az elléses szövege után, ki volna rúgva általad!

    Szerencsére a demokrácia a hozzád hasonlók szarvát letörte.

    Csak köhöghet a bolha!

    Arra is van jogod, hogy amit leírva megtettél az később letegadd.

    előzmény:
    bamope (1974)
    2011-03-17  20:12
  3. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 18. 07:221999.

    Ezt a legtöbb esetben egyszerű pasik szívják meg, azt se tudják létezik a Straßburg.

    A civilizált pasik meg általában megtalálják a módját, hogy 1 Mari ne szívathassa meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (1994)
    2011-03-18  04:41
  4. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 18. 07:151998.

    Ez az egész nyilatkozat azt a célt szolgálná, hogy ha akart gyereket a pasi, le ne tagadhassa és a törvény hatékonyan verje le róla a pénzt.

    Mari meg 1 pasit se tudjon bepalizni, ha szült a maga ÖNZÉSÉRE, akkor állja a számláját is, ne a palimadarat pumpolhassa.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (1996)
    2011-03-18  05:03
  5. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 18. 07:131997.

    A hazassag koteleke (jogosan)  feltetelezi hogy a gyermekek ebbol a kapcsolatbol szuletnek.

    Valamikor régen, IGEN!

    De nem a mai többségben, pöcsről pöcsre pattogó nő esetén.

    A törvény nem kezelhet az unokát a nagymamával azonos erkölcsi és igazmondási szinten. A törvényt ehhez kellene igazítani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (1995)
    2011-03-18  04:44
  6. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. március 18. 05:031996.

    Valamit félreértettél.

    A nyilatkozat arról szólna, hogy Józsi AKAR gyereket Maritól. Mielőtt a nő teherbe esne, mutat egy ilyen papirost.

    Osztán lehet dönteni. Vállalja a pasi, hogy gyereket akar? Igen? Hajrá.

    Nem? Innen Mari tudja, hogy mire számítson. Nincs kecmec. Nincs mese arról, hogy leígérjük a csillagokat is az égről.

    Szerintem megvalósítható lenne, csak akarat kérdése.

    Persze lényegesebb egyszerűbb ész nélkül ágyba menni, nem védekezni, nem gondolkodni. 

    idézet:
    pager (1929)
    2011-03-16 14:26:47

    Erre a feltevesedre eszembe jutott egy erdekes dolog. 

    Mi van akkor amikor a ferj mindenaron gyereket akar , tegyuk fel a no terhes lesz es NEM AKARJA MEGSZULNI?

    Most akkor ehhez is papir kellene a ferfitol hogy marpedig o ragaszkodik a gyerekhez nem engedi elvetetni? Ezek utan a no ugyanabbol az apropobol kiindulva amit te is nagyon vedtel ferfiak eseten koteles megszulni a gyereket? Az o testet viselje meg a terhesseg o szuljon, szoptasson stb?

    Ezek utan az lenne hogy ha egy no akar gyereket akkor is es ha nem akkor is a ferfitol kellene irasos beleegyezes a dolgokhoz?

    Mikozben a ferfi egyetlen dolgot tett mindket esetben?

    Dugott egy jot aztan a tobbi a no dolga?

    Na ez lenne az igazi sotet kozepkor.

    Meg jo hogy a torvenyhozok nem igy gondolkoznak. Viszont szerintem azert ahelyett hogy itt ennyire tultargyaljuk az esemenyeket, nekem meggyozodesem hogy a hazassagban nagyreszt mindket fel altal AKKOR EPPEN kozosen kivant gyerekek szuletnek. Aztan kesobb megis elvalnak az emberek es emgkezdodik a bujocska. Ha kivzsgalnak mennyi "kakukkfioka" van szerintem nagyon keves lenne akik torvenyes hazassagban szulettek.

    Meg valami:

    A volt anyosom (ha el meg kb 90 eves) 4 elo gyermeke volt es kb. 10 abortusza. Ugy jott ment az ab ra mint mas a cukraszdaba. Ennyit arrol hogy regen hogyan vigyaztak magukra az asszonyok. Aki termekeny volt az bizony meg szerencses volt ha nem az angyalcsinalok kenyere kellett hagyatkoznia.

    En ugy gondolom hogy a mai torvenyek rendben vannak. A hazassagban szuletett gyerek a ferj gyereke automatikusan. Ha az apa ketsegekkel kuszkodik csinaltasson apasagi vizsgalatot es kesz. 

    előzmény:
    pager (1884)
    2011-03-16  14:26
  7. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. március 18. 04:441995.

    Azt hiszem azert a torvenyalkotok is alapvetoen abbol indultak ki hogy a hazassagban szuletett gyermekek legnagyobb resze igenis a ferjtol szarmazik. Furcsa lenne ha egy hazassagban elo parnal ugyanolyan ketelyekkel lepjenek fel mindjart a gyermek szuletesekor mint olyanoknal ahol nem hazasok tehat barki lehet az apa.

    A hazassag koteleke (jogosan) feltetelezi hogy a gyermekek ebbol a kapcsolatbol szuletnek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1851)
    2011-03-16  13:26
  8. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2011. március 18. 04:411994.
    Szerintem akkor mar nagyon sokan megprobaltak volna.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1849)
    2011-03-16  13:22
  9. 2011. március 17. 23:331993.

    Szeretem ezt a szót, a gyengébbik nem:-DDD

    előzmény:
    vwzzs (1992)
    2011-03-17  23:24
  10. 2011. március 17. 23:241992.

    "Ezek szerint úgy gondolod, hogy a fent felsorolt nők akaratgyengesége mentesíti őket és a többieket a felelősség alól? 

    Gyenge vagyok, tehát nekem mindent lehet alapon? És ha már gyenge vagyok, engem ne tessék büntetni?"

    A gyenge vagyok, is csak egy fogás, a másik zsarolására, hisz valójában mitől lennénk gyengébbek? Most a fizikai erőtől tekintsünk el.

    A legravaszabb és legképmutatóbb irányítás,uralomra törés.

    "Kihasználni valakit akkor lehet, ha az a valaki azért ad, mert vár cserébe bármit. A kihasználás akkor áll elő, ha azt, amit viszonzásként várt, nem kapta meg.

    Ha szeretsz valakit, vágyhatsz a szeretetére. Elvárni nem várhatod, mert ebben az esetben szereteted nem önzetlen."

    Egyetértünk.

    előzmény:
    pager (1989)
    2011-03-17  22:59
  11. 2011. március 17. 23:071991.

    Szerintük van kibúvó, láthatod. 

    A véletlen. A gyengeség. A meggondolatlanság. Hogy esett az eső...

    Tényleg megérett a társadalmunk a bukásra. Ha már elfogadott, hogy hibázunk, és nem is kell törekednünk, hogy kijavítsuk vagy jobbá váljunk... Ha az a példa, és az a követendő, hogy minden ember gyarló, s ez jól van így... 

    előzmény:
    vwzzs (1982)
    2011-03-17  21:51
  12. 2011. március 17. 23:071990.

    Az a szó nem szerepelt az írásomban, hogy minden. Így nem arra válaszoltál, hanem írtál megint egy monológot, amit te magadnak találtál ki.

    Nem sikkadtam el a férfiak felelősség vállalásán. Mind a két nemnek felelősen kell cselekednie. Egy férfi akkor felelős, ha erejéhez mérten ellátja a gyermekét, vagy ha az anya nem eléggé felelős, vállalja a gyerek nevelését is, maga kezdeményezi az elhelyezést magánál. Még ha a mai törvények, s gyakorlat  ezt igen megnehezíti is.

    A topik felvetése viszont nem ez volt.

    A topik a nők felelősségét kérdezi. Én azért leírtam neked a férfi felelősségét is az én szemszögemből.

    A férfi felelősségét firtatjátok sokan itt, azt kéritek számon,a nő saját felelősségének bevállalása helyett.Először mond meg, definiáld magad, aztán várj el, bírálj mást.

    Hárítás, hárítás. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1987)
    2011-03-17  22:09
  13. 2011. március 17. 22:591989.

    "Hány pasi használja éveken keresztül a barátnőjét háztartási alkalmazottként. A nő meg sóvárog gyerekért több éves kapcsolatban is, de a férfi nem engedi. Hány nő volt már rákényszerítve az abortuszra, pedig meg szerette volna tartani a gyereket. Olvastad pl Albert Györgyi könyvét? Nagyon szépen leírja, hogy hogyan tud egy férfi rávenni egy nőt többször is abortuszra a nő akarata ellenére."

    Ez érdekes.

    Ezek szerint úgy gondolod, hogy a fent felsorolt nők akaratgyengesége mentesíti őket és a többieket a felelősség alól? 

    Gyenge vagyok, tehát nekem mindent lehet alapon? És ha már gyenge vagyok, engem ne tessék büntetni?

    Már akartam írni, de aztán meggondoltam magam. Most jött el az ideje. Figyelj jól.

    Kihasználni valakit akkor lehet, ha az a valaki azért ad, mert vár cserébe bármit. A kihasználás akkor áll elő, ha azt, amit viszonzásként várt, nem kapta meg.

    Ha szeretsz valakit, vágyhatsz a szeretetére. Elvárni nem várhatod, mert ebben az esetben szereteted nem önzetlen. S az önző szeretet egy szép kis oximoron.

    Abortuszra rávenni pedig senkit nem lehet. Kedves példád szereplőjéről csak annyit, hogy fontosabb volt neki a pasi, mint a gyerek, bár halottról vagy jót... Mutogatni persze lehet. Másokra. Hogy miattuk történt. 

    Már miért is lenne felelős bárki a saját sorsáért?

    És a nő pedig miért is lenne felelős a terhességért, gyermekáldásért?

    Nagyobb hatalom, nagyobb felelősség. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1984)
    2011-03-17  22:03
  14. 2011. március 17. 22:391988.

    Beszédes nyelv a magyar.

    Véletlen.

    Vél és hozzá egy fosztóképző. Pontosan ezt jelenti. Véletlen az, amire nem gondolsz.

    A szabályokat azért hozzák, hogy a többség érdekeit védjék a kisebbséggel szemben. A büntető törvények a jogkövető polgárokat védik azoktól, akik nem az elvárt magatartást követik.

    A jog viszont mindig csak akkor jön elő, amikor az emberek eltérnek az egyébként elvárható magatartásformáktól.

    "13. § Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.

    14. § Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja."

    E két apróságot csak azért ajánlom figyelmetekbe, mert úgy látom, nem tiszta, hogy (igaz, az idézet alapján büntetőjogi kategóriában) a gondatlanság sem követendő, dícsérhető, értékelhető magatartás.

    A világ megfordult. Kifordult önmagából, ha elfogadottá tettünk olyan magatartásformákat, melyekért korábban társadalmi kitaszítottság járt, hivatkozva arra, hogy márpedig emberek vagyunk, és hibázhatunk, és tévedhetünk, és ezzel el is intéztük a dolgot. Ne érezzünk lelkiismeret-furdalást, mert mással is megesik.

    Addig-addig magyarázzák egyre többen a saját lelkiismeretüknek, hogy ezzel rendben is van, baleset, véletlen, bárkivel megeshet, hogy végül a lelkiismeret is elhallgat. (Csak zárójelben jegyzem meg: mi lesz akkor? Tényleg azt is a jog fogja szabályozni, hogy ha véletlenül meglöktél valakit, elnézést kell kérni???)

    Nem is olyan régen még nem illett egyedülálló anyának lenni, mert nem az a gyerek érdeke, hogy egyetlen minta álljon előtte.

    Nem is olyan régen még nem illett elválni, nagyobb értéke volt az eskünek, ígéretnek, mint az egyéni érdekeknek. 

    Nem is olyan régen még nem illett a nőket elcsábítani, mert a csábítás következményei nehéz helyzetbe hozták a nőt.

    Nem is olyan régen még volt erkölcs.

    Ma jog van. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676311 (1981)
    2011-03-17  21:50
  15. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 22:091987.

    Minden hatalom a nők kezében van a férfiak felett? Jaj ugyan menj már! Hány pasi használja éveken keresztül a barátnőjét háztartási alkalmazottként. A nő meg sóvárog gyerekért több éves kapcsolatban is, de a férfi nem engedi. Hány nő volt már rákényszerítve az abortuszra, pedig meg szerette volna tartani a gyereket. Olvastad pl Albert Györgyi könyvét? Nagyon szépen leírja, hogy hogyan tud egy férfi rávenni egy nőt többször is abortuszra a nő akarata ellenére. A pszichológia hatalma, tudod...

    Egyébként meg a hozzáállásotokkal az a baj, hogy a nőtől elvárjátok a felelősség vállalását, a pasinál meg elsikkadtok efelett. Abban persze igazad van, hogy általában a nő többet vállal, több teher marad a vállán egy válás után. Szóval tényleg övé a több felelősség, több teher, na de azért a határokat valahol meg kell húzni... Mindent a nő vállára rakni? Enyhén szólva túlzás!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 22:081986.

  17. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 22:051985.

  18. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 22:031984.

  19. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 22:021983.

  20. 2011. március 17. 21:511982.

    Egyetértek. Én írtam a hatalmat, de rajtad kívül senki nem értette ezek szerint. Mi lehetünk terhesek ha a férfi nem is akarja, mi vetethetjük el ha a férfi nem is akarja, tehát a mi kezünkben van a hatalom a férfi felett. Ezért van a felelősség is nálunk. Nincs kibúvó.

    De manapság a felelősséget nem akaródzik vállalni, túl terhes.

    Megérett a kultúránk a bukásra.

    előzmény:
    kicsi_babóka (1950)
    2011-03-17  14:54
  21. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2011. március 17. 21:501981.

    Igen, értem miről beszélsz.

    Csak sokan azt hiszik minden előre tervezhető, velük sose történhet meglepetés, mindig minden terhesség szándékosm de egyszerű is lenne, ha így lenne.

    Nekünk sem tervezett volt az első babánk, igaz már rég házasok voltunk, (azaz megígértük egymásnak, hogy fogadjuk....) de egyikünk fejében sem forult meg, hogy elvetetnénk, mivel számunkra az abortusz egy olyan dolog, amit mi nem akartunk sose átélni. 

    Szóval jött a baba és örömmel fogadtuk :-) 

    Ha egy pasi menni akar menjen, igen, de sok buta nő van, aki tényleg visszaél azzal, hogy direkt terhes lesz. Persze  felvetődik a kérdés, a pasi miért nem huz gumit, ha nem akar babát, és ha ennek ellenére lesz, akkor ő is láthatja véletlen volt tényleg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1980)
    2011-03-17  21:36
  22. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 21:361980.

    Még jó, hogy vannak akik értik, amit írok!

    "(azt amúgy elítélem, aki tudatosan terhes lesz valakitől, hogy megkaparintsa, de a véletleneket nem lehet mindig kivédeni)" - Ha egy pasi menni akar a kalapját is utána kell dobni, nehogy még véletlenül okot találjon a visszajövetelre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676311 (1979)
    2011-03-17  21:29
  23. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2011. március 17. 21:291979.

    Még szerencse, hogy a férjem tanuk elött kijelentette, hogy vállalja a gyerekeket, akiket isten adott :-D így nem kellett elvetetni :-D

    EZ elég óvatosság volt részemről :-) sőt igyekeztem a terhesség alatti hormonváltozás hatására bekövetkező személyiségváltozásomat a minimálisra szorítani, s szerencsémre őt se zavarta megnőtt testem, nőből anyává is lett énem, s az sem, hogy a baba megszületése után kevesebb időt tudtunk egymásra fordítani. S sorolhatnám, hogy még milyen csapdákat kikerültünk, hogy még midnig együtt neveljük gyerekeink.

    (azt amúgy elítélem, aki tudatosan terhes lesz valakitől, hogy megkaparintsa, de a véletleneket nem lehet mindig kivédeni) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1978)
    2011-03-17  21:23
  24. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 21:231978.

    Lehetsz óvatos, meg előre látó nőként, de miért akarod a férfiakat az esetleges nyilatkozgatással megvédeni a sex mindenféle rizikójától?

    Egyébként meg fura az olyan hozzáállás számomra, miszerint én vagyok az okos nő, akivel nem történhet semmi baj. Bezzeg a többi, aki belekerült egy rossz helyzetbe az mind ostoba meg felelőtlen.

    előzmény:
    kicsi_babóka (1977)
    2011-03-17  21:10
  25. 2011. március 17. 21:101977.

    TE EGYSZERŰEN NEM ÉRTED, MIRŐL BESZÉLEK.

    Nem arról, hogy egy férfinek mihez van joga, hanem arról, hogy ebben a helyzetben én, mint Nő, hogy lehetek óvatos, előrelátó. Nem mindig sikerül, de törekedni kell rá. 

    Az, hogy a férfi a gyereke szemébe nézve ilyet mond, az az ő lelkiismerete. Én nem erről beszéltem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1972)
    2011-03-17  18:20

Címlap

top