Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lopós anyukák?

inves99
Létrehozva: 2011. március 7. 10:55

Nagyon sok az olyan frissen elvált, vagy különélő anyuka, aki kevesli a megállapított gyerektartást. Vajon tudatában vannak-e annak, hogy a gyermektertási kötelezettség nem csak az apát terheli, hanem az anyát is? Tudják-e, hogy az ezen a címen kapott pénz mellé nekik is le kell tenniük a maguk összegét és az egészet a gyerekre és csak a gyerekre kell költeniük?

 

Tehát nem a rezsire,  nem a lakásrészletre, nem cigarettára, stb, hanem csakis a gyerekre. mert ugye akkor nem mondható, hogy pl 30e tartás kevés lenne, hiszen ez esetben minimum 60e áll rendelkezésre és ennek ugye elégnek kellene lennie egy gyerek nevelésére, iskolázására.

 

Persze, ha anyuka drága elcseni ezt a pénzt és a saját megélhetésére fordítja, akkor bizony tényleg nagyon kevés. Az egész társadalmat átható nő terror szépen megszervezte ezt. Apuka, ha nem fizet, akkor akár börtönmunkára is ítélhető, de azt, hogy anyuka vajon megfizeti-e a gyerek részére a tartást, vagy még az apa által fizettet is elcseni-e, azt persze nem ellenőrzi senki. 

  1. Torolt_felhasznalo_676311
    Torolt_felhasznalo_676311
    2011. március 17. 20:561976.

    S mit kezdesz a véletlen becsúszott terhességgel? 

    Mindet elvetetni? Mert Karcsika széttárja a kezét: nem szándékos volt.

    Persze az abortusz testi és lelki következményei általában csak a nőt terhelik. (időnként a férfiakat is megviseli lelkileg)

    Amit te mondasz az akkor ok, ha lenne 100%-os védelem, de olyan nincs.

    Csak ha végleges a meddővé tétel.

     Vagy csak és kizárólag papír után szexelünk? Ez se rossz de manapság kevesen tartják be, hogy csak házasságban van szex. De még akkor is mondhatja a férj azt, hogy nem akart gyereket.

    előzmény:
    pager (1884)
    2011-03-16  14:26
  2. 2011. március 17. 20:191975.
    Nincs is ezzel baj.Úgy gondolod, ahogyan akarod.(az én véleményem ettől nem fog változni.)
    előzmény:
    pager (1767)
    2011-03-16  10:35
  3. 2011. március 17. 20:121974.
    Utoljára írom le, bár gyanítom nem fogod megérteni.Nem diktálok senkinek semmit és azt olvasok el, amit akarok.Te nevezted a hozzászólásomat maszlagnak vagy valami hasonlónak -ha jól emlékszem- erre mondtam, hogy ne olvasd el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1757)
    2011-03-16  08:21
  4. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 18:231973.

    Nem ismerem eme remek közhely, mit jelent az életben.

     

    A nő kifordul magából a terhesség meg a szülés miatt. A pasi meg otthagyja emiatt.

     

    1 millió oka lehetett, miért hagyta ott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1970)
    2011-03-17  16:35
  5. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 18:201972.

    Na ebben akár igazad is lehet. Na de mi köze ennek ahhoz, hogy kell-e tartásdíjat fizetnie apucinak vagy sem. Meg ahhoz, hogy elvárható-e apucitól, hogy tartsa a gyerekkel a kapcsolatot válás után, gondoskodjon róla vagy sem.

     

    Én nem vitatom, hogy vannak ostoba meg vannak okos nők. Meg vannak olyanok akik nem ismerik fel a férfi jellemhibáit előre, meg van olyan is, hogy a férfi utólag változik meg. És persze az ember első sorban magát okolhatja a helyzetért amibe belekerült, és magának is kell megoldania. De ez nem mentesíti a férfit, a férfi ilyen alapon nem bújhat ki a kötelezettségei alól.

     

    És akkor már válaszolj légy szíves erre a felvetésre:

     

    Szóval egy nő nézhet tiszta szívvel és lelkiismerettel a gyereke szemébe, és mondhatja neki, hogy ez van kisfiam, rosszul választottam, ezért most egyedül kell, hogy felneveljelek téged, midenféle segítség nélkül. Nehéz lesz, de felvállalom, mert ez a sorsom, így jártam.

     

    Na de ebből egyenesen következik, hogy szerinted egy férfi is mondhatja a gyerekének, hogy fiam, anyád rosszul választott, engem egy cseppet sem érdekel a sorsod, felőlem éhen is halhatsz. Így jártál, tőlem se pénzt, se gondoskodást nem fogsz kapni soha. És szerinted egy férfinak erre megvan minden erkölcsi jogalapja, csak mert a felesége rosszul választott. Vagy akkor most hogy is van ez?

     

    Üdv

    Netti

    előzmény:
    kicsi_babóka (1969)
    2011-03-17  16:24
  6. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 18:131971.
    Ahogy a férfiak sem azok. Úgyhogy nehogy már minden balhét a nők vigyenek el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1967)
    2011-03-17  16:20
  7. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 17. 16:351970.

    Nem ismerem eme remek közhely, mit jelent az életben.

    40-es nőt otthagy a pasi 20 évesért?

    1 millió oka lehet, miért hagyta ott.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1966)
    2011-03-17  16:17
  8. 2011. március 17. 16:241969.

    írtam, hogy elméleti síkon írok a nyilatkozatról.

     

    Ha gáz lenne, akkor tuti nem az lenne az első gondolatom, hogy a szemét dög, hanem hogy ÉN hogy lehettem ilyen hülye, mert az ember alapvető jelleme nem, vagy csak valami súlyos dolog hatására változik.

     

    " Ó hány kisírt szemű nő mondja ezt a válás után egy évvel. Csak akkor már úgy kezdődnek ezek a mondatok, hogy én azt hittem hogy... És úgy fejeződnek be, hogy és ennek ellenére mégis!"

     

    igen, ebbe belemehetünk:

     

    Ó, hány olyan ostoba nő van, aki pár hét után gyereket szül, látja, de nem akarja tudni a férje hibáit, mert mindennél erősebb a gyerek utáni vágya, aztán meg csodálkozik, mikor kibújik a szög a zsákból...

     

    nyilván, nem midnen nő ilyen, mint ahogy nem mindeki sír könnyes szemmel utólag, mert tudott ésszel és okosan választani. De ez sem sikerülhet mindenkinek........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1962)
    2011-03-17  16:13
  9. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 17. 16:231968.

    Ezt tükrözi az átlagjellem, 100-ból talán 1-2 a nem részrehajló!

    A többi meg, megérdemli a sorsát.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1965)
    2011-03-17  16:15
  10. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 17. 16:201967.
    Akkor meg nem értem miért veszed készpénznek, ha egy pasi azt mondja, hogy jaj engem hogy átvertek!
    idézet:
    Netti77 (2008)
    2011-03-17 16:14:26

    Mert cseppet se tartom a nőket szavahihetőbbnek, MERT nem azok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1963)
    2011-03-17  16:14
  11. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 16:171966.
    Nincsen róla csend. Így van. Meg hány pasi fordul ki önmagából kapuzárási pánik címszóval...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1964)
    2011-03-17  16:15
  12. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 16:151965.
    Folyamatosan itt szidod a nőket! Jó sok rosszat írtál már Te  itt egymagad rólik, nem kell hogy még más is írjon mellé!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1960)
    2011-03-17  16:10
  13. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 17. 16:151964.

    Mellesleg simán azt is el tudom képzelni sok nőről, hogy a terhesség alatt olyan bolond lesz, hogy a pasi világgá fut tőle.

    Hány terhes vagy gyesen lévő nő fordul ki önmagából.

     

    Ez is van, de nagy a csend róla.

     

    előzmény:
    zonka (1956)
    2011-03-17  15:59
  14. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 16:141963.
    Akkor meg nem értem miért veszed készpénznek, ha egy pasi azt mondja, hogy jaj engem hogy átvertek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1958)
    2011-03-17  16:06
  15. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 16:131962.

    "Verba volant, scripta manent."

    Neked már nyilatkozott a párod? Mert a Te mondatod is úgy kezdődött, hogy én tudom, hogy sose tenne ilyet nyilatkozat nélkül is.
    előzmény:
    kicsi_babóka (1957)
    2011-03-17  16:02
  16. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 16:121961.

    "Nézd, pontosan tudom, hogy miért mondom ezt, nem azért, mert szeretem, meg jaj ő az igazi. Nem azt mondom, hogy örökké együtt leszünk, szerelmesek, hanem azt, hogy ha úgy alakul, hogy elmúlnának az érzelmeink, a gyerekekről gondoskodna. és hidd el, ki lehet ismerni ennyire egy embert, igaz, nem egy hónap alatt, de az, hogy mennyire vállal felelősséget, az kideül apróbb dolgokból is.

    Egyébként ezt konkrét dolgokkal is be lehet biztosítani. pl a gyerek nevére iratni dolgokat stb.

    Meg én például tudom, hogy a párom családja is maximálisan támogatná az unokát." - Ó hány kisírt szemű nő mondja ezt a válás után egy évvel. Csak akkor már úgy kezdődnek ezek a mondatok, hogy én azt hittem hogy... És úgy fejeződnek be, hogy és ennek ellenére mégis!

     

    "Senki nem mondta, hogy felmenti, csak ezt tudod szajkózni, folyamatosan, de nem fogod fel, hogy ez egy álomvilág, amit Te leírsz. A valóságban viszont ha ilyen helyzetbe kerülök, sokra nem megyek a tudattal, hogy hát a pasi is.... Nekem kell megoldani, mivel én szülök. Nem igaz, hogy nem érted... " Neked kell megoldani, ez így van. De ugye nem gondolod, hogy a törvénynek is úgy kell szólnia, hogy a nő oldja meg maga, ha ilyen helyzetbe került? A férfi meg mehet, csináljon gyereket egy következő nőnek is, ha akar, neki aztán semmi kötelezettsége nincsen.

    előzmény:
    kicsi_babóka (1957)
    2011-03-17  16:02
  17. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 17. 16:101960.

    Róluk is írunk! Csak nem veszed észre, hogy ITT is csak a pasik a szemetek.

    Írt 1 nő is, nőről rosszat?

    MINTHA a nők a szentek lennének, EZ a büdös az egészben.

     

    előzmény:
    zonka (1956)
    2011-03-17  15:59
  18. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 16:081959.
    Hát kb. ezt magyarázom itt már vagy két napja. De sehogy se akarják megérteni, meg felfogni.
    előzmény:
    zonka (1956)
    2011-03-17  15:59
  19. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 17. 16:061958.

    Nem, 18 évet láttam mi megy. A nő a férfi egykutya, csak mindegyik a másikra ugat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1955)
    2011-03-17  15:55
  20. 2011. március 17. 16:021957.

    "Pedig a pasi nyilatkozott. Szóban a nőnek."

     

    Verba volant, scripta manent.

     

    "Ugye tudod, hogy nem Te vagy az első nő, aki így hitte?" Nézd, pontosan tudom, hogy miért mondom ezt, nem azért, mert szeretem, meg jaj ő az igazi. Nem azt mondom, hogy örökké együtt leszünk, szerelmesek, hanem azt, hogy ha úgy alakul, hogy elmúlnának az érzelmeink, a gyerekekről gondoskodna. és hidd el, ki lehet ismerni ennyire egy embert, igaz, nem egy hónap alatt, de az, hogy mennyire vállal felelősséget, az kideül apróbb dolgokból is.

    Egyébként ezt konkrét dolgokkal is be lehet biztosítani. pl a gyerek nevére iratni dolgokat stb.

    Meg én például tudom, hogy a párom családja is maximálisan támogatná az unokát.

     

     "Meg pasit sem menti fel, hogy bezzeg a nő is."

    Senki nem mondta, hogy felmenti, csak ezt tudod szajkózni, folyamatosan, de nem fogod fel, hogy ez egy álomvilág, amit Te leírsz. A valóságban viszont ha ilyen helyzetbe kerülök, sokra nem megyek a tudattal, hogy hát a pasi is.... Nekem kell megoldani, mivel én szülök. Nem igaz, hogy nem érted...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1952)
    2011-03-17  15:34
  21. 2011. március 17. 15:591956.

     

     

    Hasonló tapasztalat, mint amiről írtál:

    10 év babaprogram, 16 év házasság után hagyta ott a sógorom a testvéremet egy 3 hetes babával.

    Itt is a húgom volt a hunyó? Ő a szemét? Ő húzta csőbe a férjét?

    Erre nem gondolnak sokan, hogy beleeshetnek a csapdába a fene nagy tervezés ellenére is.

    Pedig nyilatkozott is rendesen, mert a dokiknak kellett, hogy akarja a babát.

    És a sógor ott fosztja ki a testvéremet, ahol csak bírja - a szemétláda.

    Ezt álmunkban sem hittük volna. Ja?! És egy 20 éves háziszárnyas az új favorit.

     

    És ez nem egyedi eset. Róluk miért nem írunk?

    Így a felelősség, úgy a felelősség.

    Így a szemét nők, meg úgy.

    De jó is általánosítgatni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1948)
    2011-03-17  14:38
  22. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 15:551955.
    Van aki ad a becsületre, van aki meg nem. Sőt olyan is van, aki direkt kihasználja mások hiszékenységét. Most meglepődtél?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1954)
    2011-03-17  15:51
  23. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 17. 15:511954.

    Nem lehet a balkánon, igaz ott nincs olyan ami korrektül tudna működni.

     

    De ott is létezhet a betyárbecsület, HA felcsináltatom magam, akkor balhét is elviszem magam.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1953)
    2011-03-17  15:36
  24. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 15:361953.

    "Sima ügy volna tiszta korrekt viszonyokat létrehozni." Ezt az egy mondatodat letagadva igazad van. Pont az a baj, hogy nem lehet azokat a baromi tiszta korrekt viszonyokat létrehozni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1951)
    2011-03-17  15:01
  25. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 17. 15:341952.

    Szerinted hány nő jár úgy, hogy megkérdezi a pasit, hogy szivem akkor ugye mellettem állnál? És a pasi aztán mégsem. Pedig a pasi nyilatkozott. Szóban a nőnek. Ezt letagadni ugyanolyan galádság, mint csőbe húzni a pasit.

     

    "Nyilatkozat nélkül tudom, hogy a párom nem hagyna magamra. Ha esetleg az érzelmeink idővel megváltoznának, akkor sem menekülne a felelősség elől soha. Ismerem őt. Nem osztom meg mindenféle jöttment alakkal az ágyam" Ugye tudod, hogy nem Te vagy az első nő, aki így hitte?

     

    "Lehet lázadozni, hogy viseljük egyformán a terheket, nyilván így is lenne a szép, de mivel én vagyok a nő, számomra vannak ennek súlyosabb következményei, és amíg nincs meg az ehhez megfelelő partner, addig nem szexelek és kész." Teljesen igaza van.

     

    "Engem nem ment fel az, hogy bezzeg a pasi is!" Meg pasit sem menti fel, hogy bezzeg a nő is. Vica versa. Ketten kerültek a slamasztikába, ketten kell kimászniuk belőle. Egyébként tényleg így jártál. Meg pasi is így járt. Ha eltűnik, mint szürke szamár a ködben csak magadnak tehetsz szemrehányást. De attól még a pasi semmivel sem kevésbé volt felelőtlen, és törvény előtt ugyanúgy köteles helytállni, mint a nő.

    előzmény:
    kicsi_babóka (1950)
    2011-03-17  14:54

Címlap

top