Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lopós anyukák?
Nagyon sok az olyan frissen elvált, vagy különélő anyuka, aki kevesli a megállapított gyerektartást. Vajon tudatában vannak-e annak, hogy a gyermektertási kötelezettség nem csak az apát terheli, hanem az anyát is? Tudják-e, hogy az ezen a címen kapott pénz mellé nekik is le kell tenniük a maguk összegét és az egészet a gyerekre és csak a gyerekre kell költeniük?
Tehát nem a rezsire, nem a lakásrészletre, nem cigarettára, stb, hanem csakis a gyerekre. mert ugye akkor nem mondható, hogy pl 30e tartás kevés lenne, hiszen ez esetben minimum 60e áll rendelkezésre és ennek ugye elégnek kellene lennie egy gyerek nevelésére, iskolázására.
Persze, ha anyuka drága elcseni ezt a pénzt és a saját megélhetésére fordítja, akkor bizony tényleg nagyon kevés. Az egész társadalmat átható nő terror szépen megszervezte ezt. Apuka, ha nem fizet, akkor akár börtönmunkára is ítélhető, de azt, hogy anyuka vajon megfizeti-e a gyerek részére a tartást, vagy még az apa által fizettet is elcseni-e, azt persze nem ellenőrzi senki.
Szerintem van, vagy legalábbis volt, mert
anno, amikor szanálták a lakásunkat és kaptunk újat
az a család, ahol két egyforma nemű gyerek volt 2 szobást, ahol
2 külön nemű volt 3 (1+ 2 fél) szobás lakást kapott.
Ok, végül is mégsem válok :)
De a "sok az olyan nő" az már majdem: "szinte az összes" és ez már viszont általánosítás :)
A "nők kollektív tudatához" - ez nagyon tetszett!!! - pedig annyit: jelenlegi (első és egyetlen) férjem fizetett előttem való házastársának (nem írom, hogy első, mert én vagyok az Első ) gyermektartást. Ő is emlegetett ilyeneket, mint te a topicindítódba. S valóban: én nem értettem vele (sem) egyet ebben!
Valszeg a férfiaknak is van azért ilyen kollektívjuk
Érdeklődve szemlélem, hogy mennyire nem vagytok képesek a topicindítóból kihámozni a lényeget.
Vérbeborult szemmel bizonygattok valamit, amivel én is egytértek és lényeg kimarad.
Mielőtt még 20 nőbe belerúgsz, azért mert egyre haragszol - a volt nejedre - jobban járnánk mindannyian, ha ezt neki mondanád el.
Írd le, hogy te hogyan osztanád be a havi 30ezret, adj tippeket, tanácsokat. Hiszen a gyereked anyja.
De felesleges itt aláznod magad. Aki egyedül neveli a gyerekét, az tudja, hogy hülyeségeket beszélsz, a többiek meg döbbenten nézik, hogy hogy csinálsz magadból hülyét.
Szerintem nem te leszel itt a nyertes.
Persze nem általánosítottam most se, a topic indítóban ez áll:
....sok az olyan nő...
A nők kollektív védekezési mechanizmusa miatt olvasod te azt, hogy az összes nő.
Fel a fejjel.
Igen, én is ismerek olyan apukákat, akik küzdöttek a gyerekért és szépen, becsülettel, szeretetben fel is nevelték őket. Ezért írtam, hogy tisztelet a kivételnek.
Jelentős részük azonban azon idegeskedik, hogy a havi 20-30.000 forint tartásdíját anyuka nem kozmetikusra fordítja-e...
De, ennyire egyszerű.
De azért szeretjük a férfiakat. Én legalábbis szeretem :)
Én élő példa lehetek a kérdésedre.
11 évesen váltak el a szüleink, apuhoz kerültünk és ha még egyszer döntenie kéne akkor is küzdene értünk!
Hihi! De szuperjó megélhetés elvált anyukának lenni! Egészen kedvet kaptam hozzá, kész milliomos lennék
(no, tény, hogy vannak olyanok is akikről itt általánosítasz, de azért..... )
"Kicsi a kukac, mi?"
Na azért ennyire nem egyszerű a férfiak világa, de azt elfogadom, hogy ti nők ennyit vagytok képesek látni belőle.