Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyi 2011

centicske
Létrehozva: 2010. december 28. 18:17

Sziasztok.

 

Már túl vagyunk a karácsonyi nagy zabáláson, de a szilveszteri még hátra van. 

 

Ki készül fogyizni január 1-től? És milyen módszerekkel?

 

 

  1. 2010. december 29. 15:0576.

    Sziasztok!

     

    De jó, hogy indult ez a topik:) Már több hasonlóba is beleolvasgattam, most szeretnék csatlakozni, mert reménykedem benne, hogy együtt könnyebben megy majd a dolog:) Szabad?

     

    Én 168cm vagyok, és jelenleg ehhez 63 kg. Ez amúgy nem annyira horror, de ahhoz képest, hogy kb. 5 évvel ezelőtt majdnem 10 kilóval kevesebb voltam.. háát, azért nem mindegy:) (Az is igaz, hogy akkor heti 3x 2,5 órát karateztam, de amióta feljöttem Pestre, ez kimaradt és jöttek a kilók..)

    Nemrég még 66-ról indultam, akkor határoztam el, hogy tennem kéne valamit további súlygyarapodás ellen. A jelenlegi súlyomból (ha 54 kilósra nem is sikerül visszafogynom) még szeretnék olyan 6-ot letornázni, és akkor már elégedettnek mondanám magam:) Karácsony előtt voltam már 62 is, de sajna minden igyekezetem ellenére visszacsúsztam erre a 63ra:(

     

    Amivel tenni szeretnék a fogyásomért:

    -kevés cukor és szénhidrát, lehetőleg azt is inkább reggel

    -sok zöldség, gyümölcs

    -sok víz, tea cukor nélkül, semmi szénsavas-cukros üdítő

    -a húsfogyasztást csökkenteni, azon belül is inkább pl. halat enni

    -minél több olyan kaját enni, ami tudom, hogy miből készül (szóval hanyagolni az ilyen félkész E-vel tele lévő kajákat, vagy pl. a felvágottakat)

    -nagyon szeretnék újra eljárni valami jókis pörgős mozgásra, olyan heti 3szor. A lényeg a pörgősön van, mert voltam kb. 2x jógaórán és 1x pilatesen, és lehet hogy az oktató volt béna, de én majdnem bealudtam Szóval ha esetleg valaki tud ajánlani a Blahához vagy a Keletihez közel olyan helyet, ahol lehet valami jókis aerobic-szerűt művelni, nagyon szívesen kipróbálnám

     

    Mindenkinek sok sikert, és kitartást:)
    előzmény:
    centicske (1)
    2010-12-28  18:17
  2. 2010. december 29. 15:0575.

    Nos abban szerencsém van, hogy utálom az édes dolgokat, mindet.

    A tésztaféléket akarom kihagyni,

    Szénhidrát van a burgonyában, barnarizsben is, ezekkel próbálom majd pótolni, a kenyeret akarom elfelejteni, de aztán lehet, hogy reggelente eszem egy teljeskiörlésű zsömlét. Nem fogom kínozni magam ezért a futás, az feldob és vidám leszek tőle, és nem leszek éhes.

    Futás után legalább két órán keresztül. 

    A rizst és a burgonyát is zöldségekkel próbálom majd enni, nagyon finoman el lehet őket készíteni, jó sok fűszerrel.

    előzmény:
    ÁgicaT (74)
    2010-12-29  14:59
  3. 2010. december 29. 14:5974.

    Ne csináld, hogy semmi szénhidrátot nem viszel be! Ki fogsz készülni rövid időn belül.

    Épp elég, ha ésszerű keretek között tartod

     

    Pl. nézz meg egy cukorbetegeknek készült diétás étrendet. Nekik nagyon alacsonyra van állítva a bevihető ch mennyiség.

    előzmény:
    manovár (71)
    2010-12-29  14:55
  4. 2010. december 29. 14:5973.

    Sziasztok!

    Én 95 kg vagyok és 32 kilót szeretnék magamról ledobni. Ebből kb 20 kilót 2011-ben, a többit később, mert amikor vékonyabb leszek, úgyis lassabban olvadnak a kilók. 

    Én vezetek magamnak egy külön blogot is, hogy dokumentáljam a dolgaimat, remélem ez egy kis fegyelemre fog engem nevelni. A módszerem az update és a kalóriaszámolgatás keveréke lesz, mert a munkahelyemen nem éppen a számolgatással tudom tölteni az időmet. Sokszor pedig reggel rohanva szaladok be az élelmiszerboltba valami ennivalóért. Most majd inkább a zöldségeshez szeretnék futkosni többet. A mozgással hadilábon állok, ráadásul a súlyom miatt nem is tudok mindent csinálni, többek között a futást sem, de egy 15-20 kiló múlva megkockáztatnám a Margit-szigeten, ha volna sorstársam. A spinning engem is érdekelne és kíváncsi lennék, hova járnak ilyen dagi lányok, mint én? Mert önbizalmam az egy szál se, ezért én csak olyan helyre mennék, ahol legalább 10-15 kiló felesleggel küzdő csajok is vannak :-)

    Én egyenlőre úszni fogok járni heti egyszer, mert attól a térdizületeim nem fognak sajogni, aztán majd meglátjuk. 

    És én is szénhidrátfüggőnek érzem magam, bár én meg tudom állni napokig hogy ne egyek, és sokszor csak a rohanás miatt eszek egy szelet linzert vagy sütit, mert gyorsan helyre teszi a vércukromat és nem szédelgek. És gondolatok bele, A CUKOR IS FEHÉR POR!!!!! 

    Én orvoshoz is járok rendszeresen, ellenőrzi a vérképemet, pajzsmirigyemet, plusz mellette szívritmusra és vérnyomásra muszáj szednem gyógyszert, így nekem az orvosi felügyelet adott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  5. 2010. december 29. 14:5772.

    Mogyoróból minden típus veszélyes keményen rá tudok kattanni, és addig eszem, amíg van a zacskóban. Teljesen mindegy, hogy az 10 dkg vagy 50 dkg....

     

    Ugyanez a sós sütikkel, sós nasikkal.

     

    Nálunk családi tradíció, hogy hétvégére sütemény kell. Kb. 2 éve vettem észre magamon, hogy nem kívánom. Volt olyan, hogy nem is ettem belőle. Most az ünnepek alatt 1 szelet tortát nem bírtam megenni teljesen... na jó, a lekváros linzernek nem tudtam ellenállni. De pl. a meggyes sarokból 1 darabot is csak azért tuszkoltam le, mert anya annyira kérdezte, hogy szerintem finom-e. De a sós-hájas süti.... azt el kellett dugni

     

    A krémes, édes süti nem tud meghatni. Rosszul vagyok a grízes-lekváros tésztától is. Ellenben ha sajt és tejföl van rajta.... akkor nincs határ.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (69)
    2010-12-29  14:51
  6. 2010. december 29. 14:5571.
    Én készülök, semmi szénhidrát, csak sovány husi és zöldség módszerrel. no és persze napi 1 óra futás a futógépen.
    előzmény:
    centicske (1)
    2010-12-28  18:17
  7. 2010. december 29. 14:5270.

    Hát látod ezt én sem tudom.

    A hangsúly talán a mértéken és az egyensúlyon van, ahogy te is írtad.

     

    A kávéba tett cukor még nem a világ vége szerintem. Kivéve azoknál, akiknél egészségügyileg tiltólistán van. De a cukorbetegeknél is csak azért, mert ahogy írtad, 'üres kalóriabevitel', illetve a kávéjukkal ellőnék a napi engedélyezett ch-mennyiséget. Akkor meg mit esznek egész nap?...

     

    Egyébként az én barátnőim is arról számoltak be, hogy miután a cukrot kiiktatták, egész más lett a közérzetük. Nem tudom. Majd ha nagyon fanatikus leszek, talán én is megpróbálom

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (68)
    2010-12-29  14:48
  8. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. december 29. 14:5169.

    a mogyorónál melyiktől kattansz be? a sóstól vagy a sótlantól? mert nálam a sós a veszélyes! meg a törnivaló:-( azért vettem héjnélküli sótlant. a többi olajosmag hidegen hagy.

     

    érdekes módon nálam a csipsz, sós sütik, kenyér abszolút nem kihívás. csak az édes-krémes sütik. pl. tudatosan kerülöm a "sütik-képpel" topikot. mint egy agybajos:-DDD 

    előzmény:
    ÁgicaT (67)
    2010-12-29  14:47
  9. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. december 29. 14:4868.

    a fogyáskor a lényeg a negatív kalóriaegyensúly(talanság). ehetek napi 1 somlóit is, és lefogyok:-)

     

    és mi a helyzet a csak diétázó cukorbetegekkel? nem mehet fel annyira az inzulin, ha édesítőt használhatnak...

     

    tényleg érdekel a véleményed, én sem kötözködöm. 

    előzmény:
    ÁgicaT (64)
    2010-12-29  14:34
  10. 2010. december 29. 14:4767.

    Méghogy a mogyoró nem okoz függést.... sajna nálam az nagyobb veszély, mint az édesség.

     

    Egyáltalán nem vagyok édesszájú, de a chips, mogyoró, dió - na ezeknek nagyon nehéz ellenállni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (65)
    2010-12-29  14:43
  11. Torolt_felhasznalo_145670
    Torolt_felhasznalo_145670
    2010. december 29. 14:4566.

    Nos én 168 cm vagyok,neked valóban nem kellene fogynod,ahogy írod,csak megtartani.Pill...egy gyors mérés és jövök...64.4 -et mutat a mérleg ruhástól.Szóval legalább egy 5-öst le kéne dobnom.

    A marha pöri megvolt tarhonya nélkül ubival,de most nagyon éhes vagyok már.Egy kis gyümölccsel kihúzom estig.Vacsora pedig kétszersült lesz édesítős teával.

    előzmény:
    centicske (44)
    2010-12-29  10:51
  12. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. december 29. 14:4365.
    pontosan!!! na, ugyanazok a tüneteink is. nekem is elég annyi, hogy 2-3 napig nem eszem cukrot, és visszatér az életkedvem. csak azt a 2-3 napot kell túlélni. a gyümölcsöket viszont nagyon szeretem, azokat eszem rendesen. persze a banán, a szőlő és a szilva tiltólistás. főleg almát, narancsot, mandarint és grapefruitot eszem, a minél éretlenebbeket.
    van egy másik nagyon jó könyv is, a "cukor-blues". abban meg arról van szó, hogy körülöttünk mindennek és mindenkinek az az érdeke, hogy ne szokjunk le a finomított cukorról. hiszen függést okoz... mi lenne az élelmiszeriparral, ha mindenki leszokna a cukorról??? minden összeomlana. nagyon ajánlom, hogy olvasd el. vannak benne használható tanácsok is a leszokáshoz.
    nagyon kell a támogató család is. a férjem érti és átérzi a gondot, ő nagyon támogat. meg nem édesszájú, úgyhogy otthon nincs küzdelem. szerencsére anyósomék is kapisgálják a dolgot, és ők sem édesszájúak (milyen szerencsés család!:-)) anyámékkal viszont meg sem próbálom megértetni a dolgot.
    kezdek rájönni, hogyan egyek pl. vendégségben, ahol nem a családdal vagyunk. pl. szilveszterre vettem sótlan mogyorót (na azzal meg a zsír miatt kell csinján bánni, de legalább az nem okoz függést:-)), meg tönkölylisztből készült ropit. abból se sokat. meg vettem hagyományosat is, a többi vendégnek. üdítőből zero kólát fogok inni. szerencsére alkeszt nem iszom (az is tele van curral!).
    gratulálok az 5 gyerekhez, biztosan nem könnyű kikerülni az édességeket! bár azt vettem észre magamon, ha veszek a férjemnek valami kis nassot, mostanában eszembe se jut, hogy egyek én is. max. 2 morzsát (és ezt szó szerint értsd!).
    motiváljon az, milyen jó, amikor kiürül a cukor a szervezetedből! amikor van erőd. én tényleg sokszor gondolok erre, ha jönne az elcsábulás... vagy csinálok valamilyen alacsony ch-és kalóriatartalmú nassot, de abból is nagyon keveset, és lassan eszem meg.
    én úgy vagyok ezzel (szerintem most előtted is ez lebegjen), hogy egyelőre ne fogyni akarj. a cél a kajálásod rendbetétele legyen. amint ez elkezdődik, észrevétlenül is fogyni fogsz, ami további erőt ad.
    egyszer kell(ene) ebből kikeveredni...
    előzmény:
    függő (63)
    2010-12-29  14:22
  13. 2010. december 29. 14:3464.

    Szia!

    Nem kötözködésből írom, de az édesítő sokkal károsabb a szervezetre, mint a cukor. És ezt most nem az aszpartam-őrület miatt írom!

    A szervezet az édesítőt is cukorként értelmezi, és ugyanúgy felmegy tőle az inzulinszint, csak nem lesz ott a cukor, amit égessen. 

    Szóval csak óvatosan az édesítőkkel.

     

    Az orvostanhallgató sógorom azt mondta, hogy inkább egy kevés cukor, mint az édesítő. 

    Én speciel 4 kk. cukort eszem naponta, 2 kávéba elosztva. És így is sikerült fogynom. De lehet, hogy mézre cserélni a cukrot, vagy nádcukorra, vagy bármi természetes helyettesítőre, csak édesítőt ne!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (33)
    2010-12-29  10:18
  14. 2010. december 29. 14:2263.

    "engem a ch-függőségnek az a része készít ki, hogy ha ilyen szemetet eszem, betompulok, lelassulok agyilag és testileg is, amitől méginkább egy szardarabnak érzem magam. sokszor már a depóhoz közelítettem."

     

    ezt 100%ig átélem én is, nem beszélve arról, hogy ahelyett hogy energikus lennék, egy darab car vagyok, éjjel ha fel kell kelnem, percek kellenek míg összeszedem magam, míg ha kihagyom a cukrot az életemből "jövök megyek mint a távirat" ez azért is gáz mert 33éves vagyok és egy nagy család van rám bízva, 5 gyerekem van, szóval bírnom kell az iramot:) 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (61)
    2010-12-29  13:48
  15. 2010. december 29. 14:0962.

    Sziasztok!

     

    Dejó, hogy van ez a topik! Januártól én is (újra)kezdem a formálódást.

     

    Szeptemberben 62 kg voltam, 58-ra lementem november végére. De a december olyan zűrös volt, hogy a kondiretembe nem jutottam el. A ruháimon úgy érzem, hogy sokat nem szedtem vissza.

     

    A karácsony zabálási szempontból rám nem veszélyes, én ilyenkor sem bízok többet enni, mint máskor. Sőt, mivel egész nap itthon vagyok, későn reggelizem, aztán délután ebédelek, így a vacsora általában már elmarad. Szóval szerintem kevesebbet is ettem, mint normál időszakokban szoktam.

     

    Módszer: hát semmi extra. Én nem szeretem és nem is tudom tartani a diétákat. A munkahelyemen (idősotthon) azt ebédelek, amit főznek.  Bár azt észrevettem, hogy nincs annyira kalóriadús, mint amit itthon főzünk

     

    Amit januártól mindenképp be szeretnék tartani:

    - reggeli! (ez eddig sajnos kimaradt...)

    - tízórai és uzsonna (szept-nov. között ment, azóta elmaradt)

    - heti 2x konditerem (50 perc kardio edzés, + súlyzós)

    - szénhidrátot inkább délelőttre csoportosítani, este már csak fehérjedús kaja

     

    Jöhetek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. december 29. 13:4861.

    én azt tapasztaltam magamon, hogy ugyanúgy kell kezelni, mint más függőséget. nem szabad szégyellni. az őrült süti-kenyérkívánás egy biológiai reakció a tested részéről, ami nem a te pszichés gyöngeséged. tehát nem vagy hülye. "csak" rosszul működik a tested. erre is kitér a könyv.

     

    engem a ch-függőségnek az a része készít ki, hogy ha ilyen szemetet eszem, betompulok, lelassulok agyilag és testileg is, amitől méginkább egy szardarabnak érzem magam. sokszor már a depóhoz közelítettem.

     

    voltak már periódusaim, amikor jól leálltam. ezt gondoltam végig, hogy hogyan sikerült akkor leállnom: mit ettem, mennyit és mit sportoltam (ez nagyon kellett!). és utána leírtam (ez is fontos!) a céljaimat. ez volt december 4-én. nem volt olyan túl régen, de jól bírom. sőt:-)

     

    nem ringatom bele magam a sikerbe, mert tudom, hogy elég 1 szelet cukros sütike, hogy elkapjon a gépszíj. itt nincs olyan, hogy "hetente 1 szelet süti belefér", jutalomképpen. nálam pl. nem fér bele, mert akárhányszor "belefért", visszaestem.

    előzmény:
    függő (59)
    2010-12-29  12:26
  17. 2010. december 29. 12:4060.
    Az bizony nagy baj. Őszintén sajnálom.
    előzmény:
    függő (59)
    2010-12-29  12:26
  18. 2010. december 29. 12:2659.
    Mostanra képtelen vagyok ellenálni az édességnek, a kenyérnek, és hidd el már mindent próbáltam, de megveszek a süteményért, volt hogy sírva ettem de akkor is ettem:S
    előzmény:
    centicske (55)
    2010-12-29  11:38
  19. 2010. december 29. 12:2558.

    nem olvastam, mindjárt utána nézek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (56)
    2010-12-29  11:42
  20. 2010. december 29. 11:5857.

    Sziasztok!

     

    Én is szeretnék csatlakozni hozzátok

     

    Én korábban kezdtem bele a fogyókúrába, ami inkább étrendváltás, mert nem kúraszerűen szeretném csinálni, ha nem erre szeretnék átállni teljesen. Kúraszerű fogyókúrába nem hiszek.

    Eddig 7 kilót fogytam, de decemberben nem sikerült csak fél kilót leadnom, úgyhogy januártól újra szeretnék belelendülni.

     

    Az én módszerem annyi, hogy lecsökkentem a lisztes, cukros dolgok fogyasztását, mellette pedig sportolok, én spiningre járok heti 2-szer, mellette időnként tornázom otthon.

    Én voltam természetgyógyásznál is, kaptam néhány homeopátiás szert, amik segítenek abban, hogy ne lassuljon be az anyagcserém, meg igazából van ezeknek tisztító hatásuk is, úgyhogy a méregtelenítést is elősegítik. Januártól kezdem megint szedni őket, most kellett egy kis szünetet tartanom. Kb. 1 hónapig szedhetőek folyamatosan.

    Egyébként a hölgy, akinél voltam azt javasolta, hogy a kenyérről se szokjam le teljesen, mert vannak benne olyan dolgok, amire szüksége van a szervezetnek, ezért én eszem kenyeret is, csak nagyon keveset, és nem mindennap.

     

    Remélem sikerült segítenem, és továbbra is jelentkezem majd, jó ha bíztatjuk egymást

     

    Szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. december 29. 11:4256.

    sorstársam vagy. elolvastad a "szénhidrátfüggők könyvét"? receptek is vannak benne.

     

    sajnos ez egy örök küzdelem, tudom. nekem nincs túlsúlyom (objektíve), de ha nem vigyáznék, sok lenne. állandóan résen kell lenni, és nem engedni a csábításnak, mert onnantól vége:-( 

    előzmény:
    függő (54)
    2010-12-29  11:31
  22. 2010. december 29. 11:3855.
    Pontosan miben nyílvánul meg a szénhidrátfüggőséged?
    előzmény:
    függő (54)
    2010-12-29  11:31
  23. 2010. december 29. 11:3154.

    Sziasztok!

     

    Én is beszállnék  30 leadandó kilóval.. szénhidrátfüggőként:S 

    egyszer már sikerült de visszaszoktam. 

    előzmény:
    centicske (1)
    2010-12-28  18:17
  24. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. december 29. 11:2053.

    na, ez kiváló reggeli! pici fahéjjal is finom, az segít kordában tartani az inzulinszintet. érdemes beletenni 1-2 kiskanál lenmagot (nincs különösebb íze), a diétában fontos a jó zsír is. és reggel ez belefér. 

    előzmény:
    centicske (51)
    2010-12-29  11:08
  25. 2010. december 29. 11:1552.

    Szia!

     

    Tudnál írni recepteket zöldség napra?Általában azzal vagyok nagy bajban!:(A többire jó receptjeim vannak,de azt mindig elég kiagyalni!

    előzmény:
    lesnyák (47)
    2010-12-29  11:03

Címlap

top