Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Főszerk 0-24

adrijan
Létrehozva: 2010. Április 5. 21:20
Sziasztok fórumlakók!

Talán értesültetek róla, hogy új főszerkesztő vette át az NLCafe vezetését Nagy Sebestyén személyében, a korábbi főszerkesztő pedig, Nyeste-Jakab Kriszta szülési szabadságát tölti.

Sebestyén 2000 óta dolgozik a Sanoma Budapestnél, az utóbbi hat évben az FHM magazin vezető szerkesztője volt. Sokrétű médiatapasztalatára jellemző, hogy 2002 és 2003 között az iNteRNeTTo szerkesztőjeként tevékenykedett, külsős újságíróként 1998 és 2000 között a Magyar Narancsnál is megfordult. Elkötelezett borszakértőként kereskedelmi rádióban szerkeszti és vezeti saját műsorát, 2005 óta.

2004-ben elnyerte a Minőségi Újságírásért Díjat, a következő évben pedig Szegő Tamás-díjjal is kitüntették.

Konkrétumok kiemelése nélkül az új főszerkesztő azt tervezi, hogy „a Nők Lapja Cafét az intelligens, egymással kommunikációt folytató hölgyek nagy platformjává teszi, ahol a nők kiteljesedhetnek – s ehhez igyekszünk minden modern eszközt megadni. Az oldal komoly szakértői bázisát pedig ebbe a valósidejű párbeszédbe fogjuk bevonni”.

Sebestyén szeretne személyesen is bemutatkozni nektek itt a fórumon, és itt válaszolni a kérdéseitekre. Ezért április 6-án déli 12-től másnap déli 12-ig, 24 órán keresztül egy maratoni beszélgetés keretében várja a kérdéseiteket.

Üdv: Adrián
  1. 2010. Április 5. 23:35101.
    ehhez a feladathoz majd elválik mennyire nőtt fel
    előzmény:
    Werbunga (99)
    2010-04-05  23:34
  2. Torolt_felhasznalo_604429
    Torolt_felhasznalo_604429
    2010. Április 5. 23:35100.

    És a haja is klassz!

     

    (Na, úgy felbátorodott a törtető opportunista, hogy vissza se bírom zavarni a ketrecébe.... :DDDD)

    előzmény:
    fórumozok (96)
    2010-04-05  23:32
  3. 2010. Április 5. 23:3499.
    Most akkor dobjuk vissza, hogy nőjön még?:-)
    előzmény:
    fórumozok (96)
    2010-04-05  23:32
  4. 2010. Április 5. 23:3498.

    holnap este majd szóval tartjuk

     

    ha nem alszok el, én itt leszek

     

    de most bedőlök az ágyamba, mert a kialvatlanságomat majd tortakrémmel leplezhetem 

     

    jó éjszakát nektek és sok sikert az új főszerkesztőnek

    előzmény:
    Werbunga (95)
    2010-04-05  23:32
  5. 2010. Április 5. 23:3497.

    Na hát ez az :) És a hölgyek már a külvalóját elemezgetik! Jó ég!

     

    Lassan el kellene másznom aludni. Jó éjt, szép álmokat mindenkinek! 

    előzmény:
    Werbunga (95)
    2010-04-05  23:32
  6. 2010. Április 5. 23:3296.

    na most rákerestem, de csak miattad

    fiatal és kölyökképű

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604429 (94)
    2010-04-05  23:28
  7. 2010. Április 5. 23:3295.
    XXL-es, főzésmániás grafománok egész serege? A Jó Isten mentse meg egyetlen ilyentől is a leendő főszerkesztőt, nemhogy egy egész seregtől! :-)))
    előzmény:
    Démétér (93)
    2010-04-05  23:27
  8. Torolt_felhasznalo_604429
    Torolt_felhasznalo_604429
    2010. Április 5. 23:2894.
    Pont jó. Ha jól számoltam, 35. És még jóképű is. No, de nem szeretném egyből munkahelyileg zaklatni... :DDD
    előzmény:
    fórumozok (89)
    2010-04-05  23:23
  9. 2010. Április 5. 23:2793.

    Van hogy fel is girlandozom égősorokkal. Ez már neccesebb.

     

    A jövendő főszerkesztőt óvom én itt fensőbbségesen a szuperanyuktól, holott lehet, hogy épp a fensőbbségeskedő, főzésmániás grafománok idegesítik :) Mindegy, én akkor is maradok :) Ő meg nyilván tök jól meg fogja oldani az egészet. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604429 (91)
    2010-04-05  23:25
  10. 2010. Április 5. 23:2592.
    meg a molettis topikokban
    előzmény:
    Werbunga (90)
    2010-04-05  23:24
  11. Torolt_felhasznalo_604429
    Torolt_felhasznalo_604429
    2010. Április 5. 23:2591.
    Oké, akkor te monomániásan telefőzöd a virtuális teret. Szerintem az bocsánatos bűn. :)
    előzmény:
    Démétér (85)
    2010-04-05  23:20
  12. 2010. Április 5. 23:2490.
    Azzal a beköszönéssel, hogy "az FHM-től jöttem", biztosan nagy sikere lesz a szopiklubban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604429 (84)
    2010-04-05  23:20
  13. 2010. Április 5. 23:2389.

    Viszont tíz mondaton belül recepteknél kötünk ki, ha itt vagyok :)

     

    a főszerkesztő is jobb, ha felkészül valami fincsiséggel 

     

    egyáltalán hány éves is az új kapitány?

    előzmény:
    Démétér (85)
    2010-04-05  23:20
  14. Torolt_felhasznalo_604429
    Torolt_felhasznalo_604429
    2010. Április 5. 23:2388.
    Na ácsi!!! Tegye fel a kezét, aki azt hiszi, hogy az FHM az a Fénytan és Hidrodinamika Magazin.... Könyörgöm, aki OTT boldogult... Szóval szerintem ügyes fiú, megoldja. :))
    előzmény:
    Démétér (85)
    2010-04-05  23:20
  15. 2010. Április 5. 23:2287.

    az FHM után át kell majd szokni a szopcsi-fürcsi-büfcsi megközelítésre.

     

    ez ott is volt, csak mást jelentett 

    szerintem mégis csak kell az a szótár

    előzmény:
    Démétér (85)
    2010-04-05  23:20
  16. 2010. Április 5. 23:2286.
    Mindig ezen tünődöm, ahányszor Démétér hozzászólásait olvasom. Én már régen ki- és leakadtam, ő még mindig kedvesen magyarázza el százhuszonötödször is a retardáltaknak, hogy talán, esetleg, netán mégis megfontolhatnák hogy ne fejjel menjenek a falnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604429 (82)
    2010-04-05  23:17
  17. 2010. Április 5. 23:2085.

    Viszont tíz mondaton belül recepteknél kötünk ki, ha itt vagyok :) Bé verzió szerint a karácsonynál. Szóval nem vagyok jobb a Deákné vásznánál :)

     

    Fórumozok, az FHM után át kell majd szokni a szopcsi-fürcsi-büfcsi megközelítésre. Sok sikert hozzá! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604429 (82)
    2010-04-05  23:17
  18. Torolt_felhasznalo_604429
    Torolt_felhasznalo_604429
    2010. Április 5. 23:2084.
    Ááááá, neki nem kell gügyögnie a mamikkal. Be sem jutna a topikjukba. :)))
    előzmény:
    fórumozok (79)
    2010-04-05  23:14
  19. 2010. Április 5. 23:1883.
    Nem szótárt, hanem egyenesen termékmintát. Pelusban, "zöldet kakilt Bercike" jeligére.
    előzmény:
    fórumozok (79)
    2010-04-05  23:14
  20. Torolt_felhasznalo_604429
    Torolt_felhasznalo_604429
    2010. Április 5. 23:1782.
    Igen, akartam is mondani, hogy monomániásan ragaszkodsz az indulatmentes, értelmes beszélgetésekhez.... Reménytelen eset vagy... :)))
    előzmény:
    Démétér (77)
    2010-04-05  23:13
  21. 2010. Április 5. 23:1781.
    Szeklicének más az íze. Én fél adagot csináltam: abból lett az az óriás, amit a fotón látsz, és még egy kisebb, szögletes. Szóval szerintem akár harmadolható is a recept, mert nagyon sok.
    előzmény:
    Werbunga (80)
    2010-04-05  23:15
  22. 2010. Április 5. 23:1580.
    A sáfrány aranyárban van. Vagy jó a sáfrányos szeklice is? Nekem csak az van itthon. Ezen tűnődtem az eredeti (a brutál tíztojásos) recept olvasása után...
    előzmény:
    Démétér (70)
    2010-04-05  23:08
  23. 2010. Április 5. 23:1479.

    és akkor gügyögni is fogok, mint a szuperanyuk?

     

    azért megnézném, hogy az új főszerkesztő az fhm-es múlttal, hogy érti meg magát a szuperanyuk gügyögő világában ... szótárt is kap majd?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604429 (74)
    2010-04-05  23:11
  24. Torolt_felhasznalo_604429
    Torolt_felhasznalo_604429
    2010. Április 5. 23:1478.
    Alig várom, hogy betöltsem a nyolcvanat. Az a terv, hogy büntetlenül halálra zabálom majd magam. Szó szerint. Csak röhögök majd, amikor a dédunokáim a koleszterin, a vércukorszint meg az érszűkület miatt sápítoznak...
    előzmény:
    Werbunga (71)
    2010-04-05  23:08
  25. 2010. Április 5. 23:1377.

    Az nlc szép simára csiszolja az agy felszínét, mint a billiárdgolyóét :)

     

    Egyébként butulunk, de az egyéniség megmarad! Legalábbis másokon azt látom: négy-öt év alatt ugyanaz a pár monomániájuk maradt meg, nyilván mások épp ugyanezt látják rajtam :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604429 (74)
    2010-04-05  23:11

Címlap

top