Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MAGYAR TÖRTÉNELEM
Létrehozva: 2008. október 6. 07:44
Hai!
Sokunknak az a tapasztalata, nincs kellő módon ápolva történelmünk, jó s rossz történés egyaránt, mert mindkét pólus része múltunknak. Még akkor is ha úgy hisszük, ránk már nem hat. Minden hat. Nem szeretem a "ha" verziót, de mi lett volna ha....ha nincs Mohács? Hol lennénk ma? Na jó, de mi vezetett Mohácshoz, mi az összefüggés 1514 Dózsa parasztfelkelése és a Mohácsi csatavesztés között?
Kevesen tudják. De itt majd megtudjuk.
De ne ugorjunk ekkorát. Mi lehet az igazság finnugor vagy szkíta ügyben, melyik népcsoporthoz volt valóban közünk? Megannyi kérdés.
A Polgári topicban már elkezdtük ezeket boncolgatni, ám úgy alakult hogy a többség egy "saját" erre indított topicot akart és ezt most megtesszük.
Ugyan megtiltani nem tudjuk, de kérni kérhetjük...ez nem politikai topic, itt ne vitázzunk politikai alapon.
Eme topic nem arról szól, ki tud többet vagy kevesebbet a magyar történelemről, hanem arról hogy akik olvassák, netán még írnak is hozzá, azok biztos hogy több információ tulajdonosai legyenek azáltal, hogy ez a topic van s létezik.
A topic célja is egyértelmű. Nincs nagymagyar meg mélymagyar, csak magyar. Ez pedig jelentse azt még ebben a topicban is, hogy büszkék vagyunk s lehetünk magyarságunkra, néha szomorkás vagy tragikius történelmünk ellenére is.
Állítsunk méltó emléket őseinknek, kiemelkedő személyiségeinknek, nagy formátumú hőseinknek. Megérdemlik hogy a magyar ember emlékezzen rájuk s beszéljen róluk....
Tegyük ezt. Tegyük közösen minden megkötés nélkül, hogy ki hova tartozik vagy nem, ki kit szeret vagy nem, mert a magyar történelemhez mérten ezek semmitmondó semmiségek csupán, ezzel ne koszoljuk azt a múltat mit őseink építettek.
Egyfajta időrendben szeretnénk haladni, ezt mindenki vegye figyelembe ha ír ide. Előre is köszönjük.
Kezdjük..........
"kifejtő"-nek nevezett részből.
"Magyarország lakossága Európa legszínesebben kevert népeihez tartozik. 10
millió lakója között számos nemzetiséget találunk: német nyelvűeket,
szlovákokat, románokat, délszlávokat (bosnyákokat, horvátokat, szerbeket,
szlovénokat és szorbokat). A szintik és romák, akik a népességnek nem
jelentéktelen részét alkotják (500.000), nemrégiben etnikai kisebbségként
lettek elismerve."
No, kezdjük! Magyarország "sokszínű, kevert népességű", soknemzetiségű.
Érdekes: ezt a kitételt nem alkalmazza önmagára a valóban fele-fele arányban
"többnemzetiségű" Belgium, Litvánia, Észtország, Lettország. Csak mi, ahol
egyelőre még a magyar etnikum a meghatározó. Bár fogyunk - az egyszerű
újságolvasó is ki tudná számítani a határon túli népszámlálások és különböző
hazai források alapján, hogy 1985-től máig a Kárpát-medence őshonos
magyarsága több, mint 2 millióval fogyott. Nem ez a témánk, de utána lehet
nézni - az "önbemutatkozás" írója vélhetőleg nagyon is ismeri ezeket az
adatokat...
Van itt más baj is - rosszabbak, mint az egyszerű ostobaság. Bosnyákok sosem
éltek Magyarországon. A szorbok említése még hajmeresztőbb. Tudálékosan a
déli szlávokhoz sorolja a szerző őket. Nos, a szorbok nyugati szlávok,
Spreewaldban élnek, a buzgó térképböngészők Lübbenau környékén találhatják
meg őket. Népi kultúráját büszkén művelő százezres népcsoprt,
megtekintésüket ajánlom a szerzőnek, még a helyszín is politikailag korrekt:
a néhai kommunista NDK területe. A nagy kérdőjel a félmilliós szinti (és
roma) kisebbség. A szinti szó nyomára többhetes lázas kutatás után jutottam.
Ez a kifejezés egyike azoknak, amellyel Európában a cigányságot megnevezik:
cigány, manus, szinti, zingari, roma - és egy kivételesen nevetséges
finomkodás: "utazó népesség" - travellers, illetve gens du voyage. Vagyis a
szerző a sznob (és műveletlen) "campingtábor"-típusú szamárságot követi el.
Voltaképpen azt volt képes leírni, hogy nálunk nemcsak romák, hanem még
romák is élnek. Szerintem a félmilliónál többen.
És tisztelettel megjegyzem: tán ide lehetett volna írni, hogy egyedül
Magyarországon ismerik el etnikai kisebbségként a romákat - óh bocsánat! A
romákat és a romákat...
"Magyarországot több alkalommal elfoglalták, különösképpen a törökök a XVI.
században és az osztrákok a XVIII.-XIX. században, és függetlenségét csak
1914-ben
nyerte el. Az I. világháborúban a Német Birodalom szövetségeseként vett
részt. A trianoni szerződéssel államának területe 1/3-ával lett redukálva."
Jó, vitatható, hogy a kiegyezés függetlenséget hozott-e. Jómagam
függetlennek tekintem azt az országot, amely világelső volt
vasútközlekedésében (Baross Gábor előterjesztését fogadta el épp ezért az
1892-es genfi vasútügyi konvenció!), gabonafeldolgozó-iparában (2.
helyezett: USA), a maga korában (szintén) világelső oktatási- és nemzetiségi
törvényeket alkotott és érvényesített, önállóan vett részt nemcsak az
olimpiákon, hanem magának az olimpiai mozgalomnak a megteremtésében is. Nem
sorolom. A többi ostobaságról pedig már fentebb írtam.
"A híres gulyásnál lényegében egy mindennapi ételről, egy levesről van szó,
amely a magyarok által pörköltnek nevezett húsragunak felel meg."
Ezt a zagyvalékot - tréfaként - Jókai már kitalálta egyszer: - Úgy elnézem
ezt a kulacsot, azt hittem: kenyér, pedig hát sajt...
Összegezve: hivatalos szerveink jóváhagyásával bemutattak Európa (bennünket
a térképen meg sem találó) nyugati nemzeteinek, mint egy hol bűnös, hol
szánalomra méltó, úgy általában pedig, mint egy semmirekellő országot.
Fűszerezve a gonoszságot ostobasággal és szolgalelkűséggel. Nyíltan
magyarellenes, divatosan: rasszista förmedvény. Akik írták - és akik
külföldön hozzájutottak (15 euróért, bármely könyvesboltban, vagy akár EU-s
munkahelyükön, hivatásszerűen ) és nem emeltek szót: azok a magyarok esküdt
ellenségei. A hazaárulás minősített esete.
megvalósul a magyar-lengyel határ -szeptemberben nem is engedtük át a német
csapatokat Lengyelország hátába, - ez közismert -és a németekhez lelkesen
csatlakozó szlovák csapatokat sem - ez kevésbé közismert.
A szlovák változat persze érthetően elhallgatja, hogy a lengyeleket
hadüzenet nélkül, náci módon megtámadták - mi pedig:
"1941 - Hadüzenet a Szovjetúniónak." Hogyan is volt? Üzentünk mi hadat? A
kassai, rahói, körösmezői stb. bombázások után megállapítottuk: ez bizony
hadiállapot. Ennyi. Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, elégedjünk meg
annyival, hogy a nemzetközi jog élesen megkülönbözteti a hadüzenetet és a
hadiállapot tudomásul vételét. Románia mindenféle indok nélkül, minket
jócskán megelőzve már 1941. június 22-én hadat üzent a Szovjetúniónak -
írják a román bemutatkozók? NEM.
Más kérdés, hogy az akkoriban szintén EU-várományos Bulgária sosem üzent
hadat a dicső Szovjetúniónak, mégis ugyanazt kapta jutalmul, mint mi
büntetésül!
Amúgy a hadüzenettel szovjet barátaink nálunk rosszabbul állnak.
Elfelejtkeztek erről a jogintézményről Finnország, a balti államok,
Lengyelország - de még Bulgária esetében is. Öt országot tiportak le
1941-ig, hadüzenet nélkül - ez nyilván eszébe juthatott a kassai bombázás
után minden magyarnak...
1944. - Számtalan magyar zsidót deportálnak..."
Helyes állítás, igaz. Helyesen köti össze az életrajz a német megszállással.
Csupán egyetlen bajom van: a zsidóüldözés egy szóval sem szerepel sem a
román, sem a szlovák, sem az osztrák, de még a német (ismétlem: a német, még
egyszer: a német) anyagban sem! Próbálom kikövetkeztetni a holokauszt (soá)
kérdésében írásokból és filmekből igazán járatossá vált átlag EU-s olvasó
gondolatmenetét: végülis lehet, hogy a magyarok működtették Auschwitzot?
Rendben van, mi gerincesen vállaltuk. De az 1944 nyári csendőrpuccsot (és
ezzel magyarországi zsidók teljes kiirtását) megakadályozó Koszorús
ezredesnek vagy urambocsá: magának Horthynak köszönhető, hogy egyáltalán
maradt zsidóság Közép-Európában! Így teljes az igazság - s a részigazság
egyoldalú közlése súlyosabb bűn a legaljasabb rágalomnál...
1956. Eufemisztikusan, "reformkommunista módra" népfölkelés, valóban. De
nekünk, magyaroknak forradalom és szabadságharc. Egy "csillagóra", amely
megvilágosította a félrevezetett Európát, amely előkészítette a kommunista
rendszerek bukását - és amely rövid időre visszaadta nemzetünk (tudatosan
tönkretett) önbecsülését és megbecsülését. "Nagy" (illendően, európai módon:
Nagy Imre) pedig nem államfő volt, hanem miniszterelnök. A "kifejtő"
részben, önmagának ellentmondva már helyesen írja a szerző.
Az 1990. utáni életrajzból a terjedelemre tekintettel csupán egy
érdekességet villantok fel.
1991. jún. 19. - az utolsó szovjet katonák elvonulása.
Nos, pillantsunk csak egy kicsit feljebb! A 13. életrajzi dátumnál ez
szerepel: "1989 ...a szovjet csapatok elhagyják az országot." Erre már nincs
mit mondani...
E befejező életrajz-részből tán még hiányolhatnánk, hogy olyan, az Európai
Unió koncepciójába szorosan illő esemény, mint a vasfüggöny lebontása, nem
szerepel. Nyilván nem véletlen az eset: ugyanígy hiányzik a kötet bevezető,
kedvcsináló dekoratív képes bevezetőjéből is - ezt pedig Brüsszelben, az EU
Információs Hivatalában írták...
Magyarország (és nem az Osztrák-Magyar Monarchia!) vesz részt az I.
világháborúban. Az 1918-as forradalmat nagyvonalúan 1914 novemberére téve
(ezt az ostobaságot a "kifejtő" rész megismétli, megerősíti!) ez annyit
jelent, hogy az önálló, köztársasági Magyarország egyedül harcolt
Németország oldalán, s Trianont ezért kapta büntetésül. A "kifejtő rész"-ben
még toldunk ide egy ostobaságot: állítólag 1/3-nyi területünket vesztettük
el...
Ha ez az "építmény" nem tudatosította volna a Jámbor Európaiban, hogy
micsoda rettenetes erőszakos, mi több: bűnös nép maradtunk még a XX.
században is, akkor jöhet a döntő érv: "1938 - Szövetség Nácinémetországgal"
A második világháborúban a környékünkön mindenki a "rossz oldalon" vett
részt. Ennek elmismásolását zseniális találékonysággal oldották meg a
magukra valamennyit is adó szomszédaink:
Ausztria: "1938 március: "Anschluss." Kész. Nyilván kimaradtak a háborúból,
mert utána csupán a köztársaság 1945-ös kikiáltását említik meg.
Szlovákia: "1939 - 45 - rövid függetlenség Nácinémetország uralma alatt."
Mesteri, szépségdíjas, zseniális meghatározás! Függetlenség egy uralom
alatt, amely ráadásul nácinémet elnyomást sejtet - ez bizony elhatárolódás,
sőt nyilván szenvedés is - nem pedig rosszízű "szövetség", mint a mienk...
Románia: "1940. nov. 23. - Románia csatlakozik a hármas szövetséghez." Ez is
elegáns: a "hármas szövetség" -et említi. Ilyen volt, valóban: létrejött
1882-ben, résztvevői az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és
Olaszország. Szétbomlott az I. világháború során...
De ez a "tévedés" elegánsan kikerüli a II. világháborús részvétel
kellemetlen emlegetését... Persze az Antikomintern Paktumnak is három tagja
volt eredetileg, ugyan mit is kötözködöm... Persze nem említ néhány apró,
echte román találmányt ez időkből: a meghalató-vonatokat, a zsidók jég alá
lövetését - vagy akár a favágó tőkén lefejezett szárazajtaiakat, a
megtizedelt Köröstárkányt, Gyantát etcetera...
Mi pedig 1938-ban szövetséget kötöttünk Nácinémetországgal.
Nos, 1938-ban kötöttünk egy adóügyi pótegyezményt a németekkel (december
10.). Ezt Ausztria német megszállásának pénzügytechnikai következményei
tették szükségessé.
Merüljünk el most egy kicsit ebbe a gyanús 38-as évben! Az Anschluss nemcsak
adóügyi pótegyezményt hozott ajándékba, hanem páni félelmet is.
Politikusaink nem rokonszenveztek a nácikkal - emlékeztetőül két esetet
hoznék fel. Az első németországi látogatásáról hazatérő Horthy így
jellemezte Hitleréket: "Túl sok bennük a vörös!". Teleki pedig nemegyszer
jelentette ki, hogy a német vereség a mi vereségünk is lesz, de a német
győzelem a mi pusztulásunk! Ez az év nem a németbarátság éve. Horthy és
Kánya Kálmán már februárban egy németellenes "horizontális tengely"-ről
tárgyal Varsóban. A történeti hűség kedvéért: olasz-lengyel-jugoszláv-magyar
lett volna ez a tengely. (Hiányzik történelem tankönyveinkből...) A németek
persze ellenzik a lengyel-magyar együttműködést, visszacsatolási
törekvéseink épp közös magyar-lengyel határt eredményeznének!
Augusztusban két - németellenes élű - magyar siker: a bledi konferencia a
Kisantanttal (jelentős enyhülést hozott), illetve a titkos lengyel-magyar
gentlemen's agreement a szoros együttműködésünkről. November - az első bécsi
döntés - voltaképpen Németország engedett!
Aztán decemberben Ciano jön Pestre, melegen ajánlja az Antikomintern
Paktumba való belépésünket. A tengely kontra horizontális tengely kérdés
eldőlt...
Úgy tűnik, hogy az Árpád-kor nem létezett! Nem volt a korszakalkotó
politika- és jogtörténeti dokumentum, az Aranybulla, nem volt tatárjárás,
nem volt Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Margit, Szent Kinga,
Szent Erzsébet...
Sorstársaink közül a csehek büszkén emlegetik a Przemysl-, a lengyelek a
Piast-házat!
Újabb űr: nem találom 1456-ot! Az egész keresztény világban harangoznak a
nándorfehérvári diadallal végződő keresztes hadjárat emlékére - mi meg sem
említjük. Óvatosan fogalmaztam. III. Callixtus az 1456. június 29-i "Bulla
orationum"-ban III. Mohamed áprilisi hadrakelése hírére, a török
megállításáért való imára buzdító harangozást rendelt el - de hát a törököt
bizony Nándorfehérvárnál állította meg ez az ima, Hunyadi és Kapisztrán. A
törökellenes keresztény összefogás ugyan jellemző módon hézagos volt - az
ígért 80.000 fős sereg helyett néhány regensburgi diák, párszáz lengyel és
horvát fogott fegyvert mindössze - de nagyon szép "európai gondolat". Élnünk
kellett volna vele!
Szemezgessünk tovább! Mátyás humanista birodalma (az egyetlen reneszánsz
birodalom...) említésre sem méltó... Hol marad sok évszázados, a magyarságot
őrlő "keresztyénség pajzsa" küzdelmünk? Lám, a török önéletrajzból hiányzik
ez a néhány évszázad - ők tudják, miért szégyellik - mi miért nem vagyunk rá
büszkék? Mohács viszont elég jelentős csata lehetett - hisz a szlovákok
(sic! a szlovákok! Ismétlem: a szlovákok!) felhozzák saját történelmi
eseménysorukban! Mi nem...
A Habsburgok dehogy "foglalják el" a nyugati részt: kettős királyválasztás
történik, s a két királyi ház megosztozik a török által kettészelt országon.
Az Erdélyi Fejedelemség voltaképpen a magyar állam menedékhelye lesz,
fejedelmei közül tán egyedül Székely Mózes tekinthető törzsökös, kizárólagos
erdélyinek!
Nem találom a vallásszabadságot világelsőként deklaráló tordai országgyűlést
sem! (1568). Ennek a feltűnően "eurokonform", korát messze megelőző
intézkedésnek a mellőzése egyenesen megdöbbentő!
Természetes módon tolakodik elő egy lehetőség. A kereszténység felvétele, az
Árpád-házi szentek, a nándorfehérvári harangozás, a tordai országgyűlés
együttes elhallgatása egy "kereszténység utáni Európá"-nak tett ostoba
gesztus volna? Ostoba, mert a katolicizmus, a reformáció - a szlovákoknál a
huszitizmus - minden ország önjellemzésében megtalálható!
Igen, MINDEN országéban: a muzulmán Törökország büszkén emlegeti Szűz
Máriát, Szent Pált, a myrai Szent Miklóst! Szégyen...
Egyetlen árva sort sem érdemelt meg tőlünk a török kiűzetése (1686 - Buda,
1697 - Zenta). Mint ahogy Thököly és II. Rákóczi Ferenc sem!
Hiányzik a magyar reformkor. Úgy, ahogy van. Mindenestül.
1848/49-es forradalmunkról sincs egy árva szó se. Nem baj, a románok
felhozzák biz, mint saját forradalmukat! Az osztrákok is - bár ők meghagyták
nekünk...
1000 - a magyar állam megalapítása az ország első királya, István alatt.
1308 - 1437 - A központi hatalom megerősítése.
1541 - a törökök beveszik Budát. Az ország 3 részre szakad: a Habsburgok
elfoglalják (bekebelezik) a nyugati részt, Magyarország középső része a
törökök közvetlen ellenőrzése alá kerül, mialatt a Tiszától keletre levő
részen az Erdélyi Fejedelemség jön létre.
1711 - 1848 - osztrák uralom.
1867 - a körülbelül fél évszázadig tartó Osztrák-Magyar Monarchia
létrehozása.
1914 - Magyarország részt vesz az I. világháborúban a német birodalom
oldalán. A Magyar Köztársaság megalapítása november 16-án.
1938 - szövetség Nácinémetországgal.
1941 - hadüzenet a Szovjetúniónak.
1944 - az ország elfoglalása a német csapatok által. Számtalan magyar zsidót
deportálnak. Hadüzenet Németországnak decemberben.
1945 - a Vörös Hadsereg elfoglalja Budapestet és elűzi a németeket.
1949 - a Magyar Népköztársaság alkotmányának elfogadása.
1956 - népfelkelés, a szovjetek erőszakosan leverik, az akkori államfőt,
Nagyot halálra ítélik.
1989 - Magyarország ismét demokratikus ország lesz. A szovjet csapatok
elhagyják az országot.
1990 - az első szabad választások.
Első, futó áttekintésre is hiányosnak tűnik. Nézzük csak alaposabban!
Feltűnő, hogy 1000 előtt nem volt magyar történelem, sőt a Kárpát-medencében
sem történt semmi! Hiszen Szent István (és nem István) csupán a keresztény
államot alapította meg, az első Árpádok ugyan mit is csináltak 895-től? A
többi 27 ország természetesen élt a lehetőséggel. Lássuk először a fentebb
említett "első kategóriát", a tényszerű adatközlőket.
Például Spanyolország a római kor után helyet szorított a vandál és a
nyugati gót államnak, majd a mórokénak is; Belgium Caesar galliai hódítását,
majd a frank birodalmat is felvette történelmi életrajzába.
A második csoportba soroltak alaposan megragadják a rokonszenv-szerzés
lehetőségét: ősi európai kultúrnemzetként mutatkoznak be. Törökország Kr. u.
196-tal, Septimius Severussal kezdi a történetét, majd Nagy Konstantin,
illetve a bizánci császárság következik.
Szlovákia az amúgy egzakt módon soha nem azonosított Nagy-Morva Birodalommal
kezd, majd "Bratislava" első nyomaként említi Árpád utolsó csatájának
(szintén nem azonosított) helyszínét. Románia tovább megy. Idézem: "Kr. e.
VI. sz. - a románok őseinek, a dákoknak első említése Homérosz és a nagy
antik mesélők által." (Finom elszólás: mesélők...) Kr. e. I. sz. - a rómaiak
elfoglalják "Dacia területét. A romanizálási folyamat kezdete." (Apró
probléma: mindez Kr. u. 106-ban, tehát csaknem 3 évszázaddal később
történik...) És így tovább.
Mi magyarok miért nem említettük a honfoglalást? Vagy urambocsá: a kettős
honfoglalást? A szlovákok használják fel a 907-es braslauespurchi (pozsonyi?
bánhidai? ennsburgi?) győztes csatánkat önigazolásként? Miért nem említjük
meg a frank oklevelekben több százszor előforduló "Hungarus" nevet? Vagy
akár az izlandi sagák Tyrkerét? A Kr. e. VI. századból a "jürkákat" bemutató
Hérodotoszt? 527-ből Muagerisz hún királyt említő bizánci krónikát?
Gardizit, ibn Rusztát, Dzsajhánit, Bölcs Leót, Bíborbanszületett
Konstantint - vagy 889-ből Regino prümi apátot, akik a türkökkel, szkítákkal
azonosítanak így vagy úgy? A tordosi és tatárlaki rovásírás-leleteket
sokszorta több joggal hozhattuk volna fel, mint a törökök emlegetik
civilizációjuk őseiként az asszírokat, hettitákat!
Sziasztok!
Most kaptam, mit szóltok hozzá?
Az Európai Parlament Információs Hivatala kiadott egy "Európa ma és holnap"
című nagyalakú, igényes kivitelű brosúrát. A füzet - több nyelven - 28 mai
és jövendő EU-tag ország önbemutatkozását tartalmazza. Összeismertetésük
tökéletesen helyénvaló törekvés: a huszonnyolcak között vannak alapító tagok
és idén csatlakozók, sőt három reménybéli várakozó is; akad régi
gyarmattartó birodalom és vadonatúj független ország; nyugati keresztény,
ortodox és iszlám állam is. Más-más indulás, más-más gazdasági és kulturális
helyzet - és a befogadásra várókról bizony nem sokat tud a Művelt Nyugat...
Az egyes országok maguk állították össze a szöveg- és képanyagot, az
előszóban a kiadó a szövegek tartalmáért nem is vállal felelősséget. Így
nyilvánvaló, hogy a még nem tag országok bátran festhettek magukról
rokonszenves képet saját jól felfogott érdekükben: az európai közvélemény
megnyerése céljából. Az országfejezetek egy rövid, "amerikai típusú"
önéletrajzból, és egy valamivel hosszabb, "kifejtő" részből állnak.
Ez utóbbiban nemzeti sajátságok, érdekességek szerepelnek. A 28 ország
bemutatkozása három minőségi kategóriába sorolható. A többség reális
történelmi és kulturális tényanyaggal szolgál. Néhány, az "Európai Unióba
igyekvő" ország nemzeti legendáit is a képbe illeszti, a számukra kínos
adatokat, folyamatokat vagy elhallgatja, vagy eufémizmusokba burkolja.
(Törökország, Szlovákia, Románia sorolható ebbe a kategóriába.). A
harmadik - és egyben döbbenetes - felfogás a magyar.
Lássuk először az önéletrajzunkat! Az 1990-ig terjedő időszak 14 pontját
szóról szóra leírom, csak utána fogom elemezni - megjegyzem, a románoknak
erre az időszakra 34(!) megemlítendő történelmi eseményük akad!
A középkori írásbeliség legbecsesebb alkotásai közé tartoznak Mátyás király corvinái. I. Hunyadi Mátyás (1458-1490) magyar király híres budai könyvtára amely a vatikáni után Európa legnagyobb könyvtára volt. A Corvina a XV. sz.-i reneszánsz egyik kimagasló alkotása. Mátyás király céltudatos politikájának előmozdítója volt eme hatalmas könyvtár, amely felkeltette az akkori tudományos és politikai világ csodálatát. Könyvtára gyarapítására nagy összegeket fordított. A könyvállomány régi latin és görög kéziratokból, XV. sz.-i kéziratokból és ősnyomtatványokból, a budai könyvmásolóműhelyben készszült, az olaszországi könyvkereskedőknél megrendelt kéziratokból. Az írók és kiadók által Mátyás királynak ajánlott könyvekből, valamint magánszemélyek ajándék kézirataiból és nyomtatványaiból állt. Számos könyvmásoló és könyvfestő munkája eredményeként születtek meg a díszes, bőr-, bársony- és selyemkötéses könyvek. Hunyadi címerrel ellátott Corvinák. Innen származik az elnevezés is, ugyanis a Corvinák fedőlapján Mátyás címerállata a holló látható, a holló latin neve: CORVUS. Mátyás korai halála után Magyarország széthullása következtében a Corvina is pusztulásnak indult kódexeit széthordták. 1541-ben Buda elfoglalásakor a törökök zsákmányként magukkal vitték a megmaradt kódexeket,s csak 1877-ben II.Abdul-Hamid szultántól kapott vissza az ország ajándékba 35-t. a Heltai Gáspár által erőteljes túlzással 50000 kötetre becsült könyvtárból napjainkban 216 eredeti Corvina ismeretes, beleértve a Magyarországon őrzött 53 Corvin-kódexet. A többi 16 ország 43 városának 49 könyvtárában, amelyeket érdemes volna Magyarország haza hozza ezeket a Corvinákat ebből a 16 országból, mivel Magyarországot illeti meg, mert az ővé volt.
Mindenesetre a Mátyás-palota Héraklész-kapuja valószínűleg építészeti tekintetben sem volt független attól az ideáltól, amelyet a nemzetközi humanizmus számára a Hypnerotomachia Poliphili közvetített, népszerűsített. A kapu rekonstrukciójában Feuerné Tóth Rózsa tulajdonított nagy szerepet a perspektivikus, puttófejes kazettás mennyezetbôl való budai vörösmárvány faragványtöredéknek.30 Ha helytállóak feltevéseink arról, hogy a prágai Szent György-templom déli kapuzata, Benedikt Ried műve éppúgy a budai díszkapuzat hatásáról tanúskodik, mint a szászországi reneszánsz kezdetén álló annabergi portál,31 ezek a budai portál rekonstrukciós elképzelését tovább színezhetik — s talán közelíthetik is a velencei piramisportál típusához. Mindenesetre, a hierolyphica alkalmazásában, a devizák kidolgozásában rejlô reprezentatív lehetôségek kihasználása32 éppúgy ez irányba mutat, mint a Mátyás-kálvária talapzatának sokat vitatott, humanista, szinkretisztikus keresztény-antik szimbolikája.33 E szinkretizmusnak még sokrétűbb és meglepôbb, elemeiben (köztük a szfinxek mint hordozóelemek alkalmazásában is) egyezô, s egyben a Hypnerotomachiára is utaló példája, ikonográfiájának valóságos tárháza Andrea Riccio bronz húsvéti gyertyatartója a padovai S. Antonióban.34
A fenti fejtegetések lényegében egyetlen művön alapulnak, az 1985-ös frankfurti Natur und Antike in der Renaissance kiállítás katalógusán. Alaposan megkésett recenziónak fogható fel. A frankfurti kiállítás csak egyike volt annak a számos vállalkozásnak, amelyek a kisbronzokkal, a humanista életmóddal, ízléssel, ikonográfiával foglalkoznak. Ezek száma szinte áttekinthetetlen. Célunk az volt, hogy egyetlen — a maga nemében kiváló példán — kíséreljük meg összekapcsolni a hazai kutatást foglalkoztató kérdéseket a nemzetközi művészettörténet-írás eredményeivel.
Marosi Ernő munkája...
NAGY KIRÁLYUNK UDVARI MŰVÉSZETE....II.
Azzal a Vasari nagy tekintélyén alapuló felfogással szemben, amely mindenekelôtt a Firenzéhez mérhetô és Firenzébôl származó művészi kezdeményezéseket tartja számon, és a firenzei kapcsolatokat igyekszik kimutatni, ezek a források a művészeti összeköttetések más irányairól is tanúskodnak — összhangban azokkal a sokrétű tényekkel, amelyeket mindenekelôtt Balogh Jolán nagy adattára tartalmaz. A humanista feliratgyűjtôk hazája sokszor Észak-Itália: Velence, Verona, Bologna. A "második Mátyás-érem" stílusa is Felsô-Itália irányába mutat — szemben a firenzei Medici-körben jelentôs Bertoldónak való, egykor javasolt attribúcióval. Velence, Francesco Colonna illusztrált, regényesen archeologizáló-allegorikus műve, a Hypnerotomachia Poliphili az egyik forrása az alvó nimfa sokrétű, az erotikától sem mentes szimbolikájának is. Ebben a műben találjuk Mátyás klasszicizáló történelmi reprezentációjának egyik fontos párhuzamát.
A Hypnerotomachia egyik alapvetô motívuma az antik romokkal benépesített tájban való álombéli vándorlás, melynek során ezek titkos értelme megvilágosodik. A vándorút egyik csúcspontja a nagy piramisépítmény, amelynek lábazatán antikizáló kapu vezet a föld mélyébe. A perspektivikusan kazettázott ívvel nyíló, oszloppároktól közrefogott, attikával és háromszögű oromzattal koronázott kapu fametszete az 1499-es kiadást díszíti.22 A kapu díszéhez antikizáló portrémedaillonok tartoznak, a timpanont olyan tengeri lények töltik ki, amilyenek a Corvinák antikizáló motívumkincsében is fontos szerepet játszanak.23 Az ünnepélyes diadalív-architektúra olyan antikizáló elôképeknek felel meg, mint amilyen Jacopo Bellini párizsi vázlatkönyvében, a Krisztus Pilátus elôtt-jelenet hátterében található, vagy amilyent a nápolyi Castelnuovo díszkapuzatának terve is, megvalósult architektúrája is mutat. Egy hasonló típusú, egyszerűbb felépítésű díszkapuzatot ôriz, Pietro da Rhónak attribuálva, a párizsi Louvre, a cremonai Palazzo Stanga homlokzatáról. E kapuzat tagozatait is elborítja a gazdag, antikizáló groteszk és reliefornamentika, benne éremportrékkal, az ábrázolások sorában a Medici-gyűjtemény híres, Mátyás körében is ismert és kedvelt Apollón és Marsyas-kámeójának reprodukciójával. A cremonai portál ikonográfiájában fontos szerepet játszik Héraklész. Az ô tettei díszítették a budai Mátyás-palota bronz kapuszárnyait is. Vitatott, vajon e kapuzat része volt-e, vagy ugyanezen együttes más részéhez tartozott az a Caspar Ursinus Velius által 1527-ben kentaurok és lapithák csatájaként leírt s Balogh Jolán szemében Bertoldo reliefkompozícióját felidézô dombormű.24 A Mátyás körül kialakult Héraklész-kultusz megfelel annak a humanista értelmezésnek, amely Coluccio Salutatinál már kialakult, s 1475 körül, Cristoforo Landinónál már az egész emberi életútra, mindenekelôtt a tökéletes fejedelmet jellemzô vita activa ideáljára vonatkozott.25 Vayer Lajos tisztázta, hogy Mátyás Héraklész-kultusza nem steril héroszkultusz; legalábbis a budai díszudvar bronz istenszobrainak ikonológiájában Apollón és Diana is nagy szerepet kapott.26 Ha itt a monumentális nôi aktfigura jelenlétét lehetett vitatni, a Hypnerotomachia nagy piramiskapuzatának reliefdíszét ábrázoló, az 1546-os francia kiadásban található fametszet a díszítés gondosan kidolgozott mitológiai-szexuális suimbolikájáról tanúskodik.27 Ebbe a körbe tartozik a Hypnerotomachia illusztrációi sorában a szatírok által megfigyelt alvó nimfa/alvó Ariadné fametszete is.28 A Hypnerotomachia reliefdíszes architektúra-elképzelésének s a reliefdísz antikizáló, mitologizáló-erotikus jelentésének a Corvinák közül leginkább a New York-i (Pierpont Morgan Library) Didymus-kódex címlap-miniatúrája felel meg.29
DDD!
Vasari falképei a Sala di Lorenzo vecchióban Firenze aranykorát ábrázolták.12 A Mátyás királyról szóló, valószínűleg Taddeo di Ugoleto portréjához fűzött magyarázat Lorenzo il Magnifico korszakát mint az udvari életforma és kultúra mintaképét hivatott dicsôíteni. Mátyás említésének hangnemébôl nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy elsô volt a firenzei reneszánsz követésében.13 Vasari érvelésében híre, hatalma, megrendeléseinek bôkezűsége és országának távolsága egyaránt alkalmas példává tette. Ezt a művészeti példát követték udvara más személyiségei között, a többi követ után udvarának humanistái, köztük Angelo Poliziano, Luigi Pulci, Marsilio Ficino, Cristofano Landino. Vasari — bár tudatában volt eljárása önkényességének — Lionardo Brunit is "ebbe az akadémiába akarta helyezni", többek között Leon Battista Alberti társaságában, megemlékezik arról, hogy Lorenzo a tanult emberek társaságát élvezte a Creggi-villában és Poggio a Caianóban. A következô társalgás Lorenzo il Magnifico korának műveltségét méltatja:
P.: Giorgio, úgy hiszem, aligha esett meg valaha is ebben a városban, hogy nagyobb bôségben lettek volna szép tehetségek akár a görög, latin és népnyelvi irodalomban vagy a szobrászatban és festészetben meg az építészetben vagy az asztalosságban, vasművességben és bronzöntésben, semhogy bárki is a mi házunkból úgy értékelte, becsülte és díjazta s hozzáértôbb lett volna, mint Lorenzo. S ezekbôl a jelekbôl úgy ítélendô, hogy ezek a tudományok soha nem hoznak nyereséget, csak ott, ahol értékelik és jutalmazzák ôket.
G.: Így van; és lássa, Lorenzo csináltatta azt a kertet, amely ma a San Marco terén van, csak hogy megtöltse antik márványfigurákkal és sok festménnyel, hogy ott az ifjaknak iskolát létesítsen, akik a szobrászat, festészet és építészet tanulására törekedtek annak a Bertoldo szobrásznak a felügyeletével, aki Donatello tanítványa volt...14
A Ragionamenti ábrázolásában, ugyanúgy, mint a Vite megfelelô helyein is, Lorenzo kora az akadémia elôképe, a San Marco-kert a Villa Careggi neoplatonista humanista körének párhuzama. A quattrocento végi aranykor intézményeinek ez az ábrázolása tendenciózus ideálképnek bizonyult.15 Szempontunkból jelentôs, hogy Mátyás firenzei kapcsolatainak ábrázolása ebben a — szó szerint — freskóban kapott helyet. A korszakára való emlékezés ilyen kontextusba illeszkedett már a 16. századi nemzetközi humanista gondolkodásban, s nem is szakadt el soha egészen az akadémia gondolatkörétôl.16 Utóbbi a 19. századi szobrász, a Rómából "A szépmívészetek kezdeti" üzenetét hazaküldô, a reneszánsz kisplasztika emlékeit gyűjtô s itthon a Mátyás-emléken fáradozó Ferenczy Istvánnál nyilvánvaló. Mindez azonban jelen van a Magyar Tudományos Akadémia törekvéseiben is; a Corvina-könyvtár maradványainak felderítésére és Isztambulból való hazahozatalára irányuló akcióban s az Akadémia palotájában a díszterem kifestése során, az elôzmények sorában a Mátyás-kor kiemelésében is.17
A Firenzében Vasari részvételével létrehozott Academia del disegno ideális mintaképére mutatott rá a neoplatonista filozófus és irodalmár kör és a San Marco-kert művészeti akadémiakezdeményének aranykor-mítosza. Ez az eszmény régóta magyarázó elvként működik a Mátyás-kor kutatásában is. Fontos szerepet kapott a Mátyás budai egyetemalapításával kapcsolatos építészeti tervek magyarázatában,18 s ugyanebbe a gondolatkörbe tartozik a budai Felhévíz környékén, a veronai Felice Feliciano által 1479-ben látott Nimfa-emlék is. A humanista társulások alvó nimfa- vagy Ariadne-emlékeirôl szóló korai, a vatikáni Belvedere-udvar 1512-es kútfigurájának felállítását sokkal megelôzô budai emlékrôl szóló híradásban szinte lehetetlen szétválasztani a veronai utazó által a feliratgyűjtô Michael Fabricius Ferrarinushoz közvetített adatot a késôbbi humanista szokás emlékeitôl.19 Ritoókné Szalay Ágnesnek legutóbb Felice Feliciano személyének és szerzôségének azonosítása adott alkalmat a Mátyás-kori római feliratgyűjtés történetének és eszmei jelentôségének tisztázására. Ô idézte fel azt a Feliciano működése után tíz évvel bekövetkezett látványos eseményt is, amelynek során az udvar egy hajórakomány római követ fogadott Budán. E dáciai szállítmány legnagyobb jelentôsége abban állt, hogy monumentális támaszt kínált Bonfini történeti konstrukciója számára, és kiteljesítette Mátyás all'antica stílusú reprezentációját. "Pannónia és Dacia római kôemlékeinek az a sajátos funkciója, hogy élôvé váltak, és beépültek a királyi reprezentációba, csak Mátyás uralkodásának legvégén következett be."20 Nem lehetetlen, hogy Mátyás — Ludovicus Tubero szerint erdélyi márványból való — székesfehérvári szarkofágja is e hajóval érkezett.21
Még folytatom......
Marosi Ernő munkáiból válogattam......
DDD!
Antikizáló jellege, típusa közel áll Mátyás ún. "második portréérméhez", amelynek az erlangeni Biblia kötéstábláján alkalmazott változata keretelésének módjával3 is idézi a bécsi bronzplakettet.4 Az erlangeni Biblia keletkezési ideje: 1485 után; a kérdéses Mátyásmedália-típust követô, többnyire érmét utánzó ábrázolások ugyancsak az 1480-as években készültek. A Mátyás-érem datálása körüli vita 1982-ben, a schallaburgi Mátyás-kiállítás kapcsán keletkezett, amikor Manfred Leithe-Jasper kijelentette: "...minden jel szerint a királynak nem maradt fenn korabeli medáliája, s ezért a valószínűleg feltételezhetô egykorú medáliákról a posztumusz érmek és a Corvin Mátyás megrendelésére pompásan illuminált kódexekben lévô éremábrázolások nyomán kell képet alkotnunk magunknak."5 Leithe-Jasper, aki a ma ismert Mátyás-érempéldányokban kizárólag (a 16. századtól a 18. század elejéig készült) restituált érempéldányokat lát, csak a "második érem" egy kisebb, talán az erlangeni lenyomatnak megfelelô méretű verôszerszámának 15. századi létezését ismeri el.6 Balogh Jolán — figyelembe véve az ismert példányok késôi voltát is — az elsô érem elveszett eredetijét 1485 elôttre (utóbb 1469 elôttre) datálta, a másodikét pedig 1487, illetve 1485 elôttre, s e véleménye mellett Leithe-Jasper véleménye után is kitartott.7 A második, a bécsi Constantinus-plakettel párhuzamba állítható, III. Frigyes reprezentációjával versengô érem tehát az 1480-as éveknek, a magyar udvarban az all'antica-törekvések csúcspontjának műve lehetett. A Wilhelm von Bode javasolta Bertoldo di Giovanni-attribúcióival szemben az újabb irodalomban egyhangú a felsô-itáliai mester feltételezése. A korábbi formát fenntartó, hű másolatjelleg vagy a fiktív restitúció kérdésében vallott vélemények különbsége ellenére valamennyi elképzelésben fontos szerepet kap az utókor történeti érdeklôdése: az "elsô éremportré" esetében Stanislaus Sauer boroszlói humanista kanonoknak (+1533) az ottani Szent Kereszt-templomból való síremléke az elsô dokumentum,8 a "második" esetében a szálak a bécsi késô reneszánsz körébe vezetnek. Hasonló módon, a humanisták történelmi érdeklôdésének köszönhetôen maradt fenn Mátyásnak Mantegna által festett portréja: Paolo Giovio híres comói Museumában, Tobias Stimmer 1575-ben publikált fametszetében.9
A példa fontos, a Mátyás-kor jelenkori kutatásában sűrűn tárgyalt s igen aktuális tanulságokat rejt: 1) A Mátyás-kori reneszánszhoz a megismerés útja a késôbbi hagyományon át vezet. Ez a hagyomány historikus jellegű; a mai történész anyagát elôdeitôl, azoknak vélekedésétôl nem függetlenül kapja kézhez. 2) A reneszánsz művészettörténet-írásától örökölt Firenze-centrikus hagyománnyal szemben a kutatás nagy anyagot halmozott fel Itália más quattrocentóbeli központjainak, mindenekelôtt az észak-itáliai művészek nagy Mátyás-kori szerepének alátámasztására. E tényeknek az interpretációja azonban halványabb, mint a firenzei campanilismo tekintélye.
Ez utóbbi törekvés legfôbb szószólója Giorgio Vasari, aki művészéletrajzaiban a legtöbb adatot hagyományozta a reneszánsz művészek — s különösen a firenzeiek — Mátyás számára végzett munkáiról. Viszonylag kevesebbet idézik összefoglaló áttekintését a firenzei Palazzo Vecchio termeinek kifestésérôl szóló, Ferdinando Medici toscanai nagyherceghez címzett Ragionementiben:10
GIORGIO: Herceg Uram, íme Lorenzo erényeinek dicsôsége és ragyogása; s ezek oly nagy számúak voltak, hogy hozzá vonzottak minden nagy személyiséget, még távoli országokból is, hogy megismerjék. S mindezt azért tette, mert amikor Itália minden fejedelménél vagy legalábbis a legtöbbnél nagyobb lett, körülvették mind a követek, akiket az ô fejedelmeik a különféle nemzetektôl Lorenzo mellé rendeltek, hogy hallgassák az ô bölcs és uraik uralkodására hasznos tanácsait.
A FEJEDELEM: Meg tudja-e mondani nekem, kik ezek, s hogy természet után ábrázolták-e ôket vagy nem?
G.: Uram, ezeket Sandro del Botticello, a festô ábrázolta, s úgy hallottam, hogy az az elsô kövér alak, abban a keleti damaszt tógában, kopaszra borotvált fejjel, aki Lorenzo mellett van, az a kövér volt, akit a minden másnál erényesebb Corvin Mátyás magyar király tartott itt. Ez a tanácsain és azon kívül, hogy bensôséges barátságban volt Lorenzóval, számára saját kezűleg egy igen nagy sorozat, a leggyönyörűbb figurákkal miniált könyvet készíttetett, és kiváló, Benedetto da Maiano kezétôl való figurákkal csinált fa berakásokat küldött neki. Ugyanígy csináltatta azt az órát, ami itt van nálunk, a palotában, Lorenzo della Volpaia keze által, mindazokkal a kerekekkel, amelyek a bolygók keringését követve forognak, s ez, mivel Lorenzo halála elôtt nem volt befejezve, s mert ritkaság volt, ebben a városban maradt. Ez a derék király Lorenzo segítségével kitűnô szobrászokra, építészekre, ácsokra és kôművesekre tett szert, továbbá Niccolo di Grosso kovács kezétôl isteni lakatosmunkára is. Ezért ez a király mindig úgy tartotta, hogy Lorenzo erénye az égbôl szállott le a földre, hogy a földkerekség minden fejedelmét megtanítsa arra, hogyan éljenek.11
NAGY KIRÁLYUNK UDVARI MŰVÉSZETE-STÍLUS ÉS POLITIKA
Mátyás király udvari művészetének politikai-propagatív jellege jól ismert, s megfelel minden udvari művészet és általában minden hatalmi reprezentáció alapvetô feladatának. Ezt a funkciót eredményesen alkalmazza a művészettörténeti interpretáció a király számos újításának magyarázó elveként, az ízlését, művészeti újítások iránti hajlamát meghatározó tényezôként. Már korán, a Mantegnától festett portréjának megalkotása kapcsán joggal tételezhetô fel az a politikai szándék, amely támaszára a kor leginkább ünnepelt, az antikvitás tökéletességére hivatkozó művészi vívmányaiban lelt. Az all'antica modernséghez egyben az újjászületés tudata is társult: kapóra jött gondolat a homo novusként, dinasztikus elôzmény nélkül a trónra hágott uralkodó számára, aki az udvarába gyűjtött humanisták segítségével igyekezett kidolgozni (ebben hasonló történeti konstrukcióknak iskolát teremtve) a maga és családja római eredetmítoszát. Az antik művészeti formák, az archeológiai érdeklôdés az udvari művészetben így nem a csak évszázadokkal késôbb műveltségi normává vált "érdek nélküli tetszést" elégítik ki, hanem a fokozatosan kimunkált azonosságtudat demonstrációs eszközei. Csak ekként megközelítve és értelmezve szolgálnak történeti forrásainkként a művészeti emlékek, hiszen esztétikai értéküknek és gyakorlati hasznuknak elválaszthatatlan egysége születésüknek is elôfeltétele volt. Az ut pictura poesis horatiusi elve (amely az írás és a művészet kölcsönös lefordíthatóságát tételezi fel) éppúgy mérvadó volt ugyanis mind a középkori, mind a humanista művészetfelfogás számára, mint a prodesse et delectare követelménye. A "stílus és politika" kérdésfeltevésének tehát nagyrészt csak az utókor szempontjából van értelme, amely ahhoz szokott, hogy a művészeti megnyilvánulások e két oldalát elkülönítse egymástól. (Mégis, éppen a kor itáliai humanista művészetszemléletében jelenik meg a maniera, a történeti stílusfogalom elôzménye. A Mátyás szolgálatában működô humanisták érveinek ismerete feljogosít bennünket arra, hogy bennük e művészetszemlélet képviselôit lássuk.)
Megszoktuk, hogy Mátyás király és legnagyobb, egész pályafutását végigkísérô politikai ellenfele, III. Frigyes császár ellentétének és politikai vetélkedésének művészeti emlékeit a késô gótika formavilágához kössük. Az újabb művészettörténeti irodalomban kaptak nagyobb hangsúlyt Mátyás királyi reprezentációjának gótikus megnyilvánulása, a bécsi "Lehrbüchermeistertôl" a magyarországi ferences rendtartomány számára rendelt 1469-es vatikáni Missalétól kezdve a Thuróczy-krónika augsburgi kiadásáig, amelynek címeres elôlapján az ausztriai címerpajzs jelenlétét vagy hiányát (illetve a fadúcról való eltávolítása) németországi propagandájának diplomáciai-taktikai megfontolásaival is magyarázták. Az augsburgi Ratholt-féle kiadás elôzéklapján a kilenc, Mátyás birodalmának melléktartományait képviselô, a zárt koronával összefogott Mátyás- és Beatrix-címer körül elrendezett címerpajzs annak a címerhalmozásnak az egyik példája, amelyre Mátyást, úgy látszik, III. Frigyes példája ösztönözte. E nemben a legkorábbi emlék ugyanis Mátyásnak 1464-ben, a császártól visszaszerzett koronával való megkoronáztatásakor használatba vett kettôs felségpecsétje, amely egyszerre veszi fel a korábbi magyar királyok reprezentációjának fonalát, és kel versenyre III. Frigyes részben (mindenekelôtt Zsigmond példája révén) ugyanebben a tradícióban gyökerezô reprezentációjával.1 Mi sem tűnik tetszetôsebb hipotézisnek, mint az, hogy Mátyás — kiváló kommunikátorként — válaszpropagandájának hangnemében (stílusában!) alkalmazkodott a kihíváshoz. III. Frigyest szokás megrögzött késô gótikusnak tekinteni. Pozitív értelemben megerôsítik ezt a vélekedést a humanista Enea Silvio Piccolomininak, a késôbbi II. Pius pápának a császár környezetében s az Alpokon túl tett kedvezô tapasztalataira hivatkozó elismerô megjegyzései a gótikus művészetrôl. A negatív értékelés is közhely: a császár közismert humanistaellenessége és szűkmarkúsága alapján.
Annál meglepôbb hát, ha a két uralkodó versengésének példájára nemcsak a késô gótika modusában, hanem az all'antica területén is rámutathatunk. A bécsi Kunsthistorisches Museum ôrzi Nagy Constantinusnak egy 12 cm átmérôjű, ornamentális keretbe foglalt bronz medáliaportréját, amely talán Cristoforo di Geremia 1468-ban, III. Frigyes római császárkoronázása alkalmából készített érmén alapul. Az utóbbi idô kisbronzokkal, az antikvitások követésével, illetve másolásával foglalkozó művészettörténeti irodalmában e bronzplakettnek fontos szerep jutott. Összekötô szerepet kapott az újabban Cennino Cennini működésével kapcsolatba hozott 14. század végi antikizáló padovai Carrara ezüstmedáliák és a 15. század végi—16. századi észak-itáliai antikizálás között, abban a hagyományban, amelynek jelentôségét a reneszánsz kisbronzok kutatása tisztázta.2 A császárkoronázásra készített Constantinus-portré imitatióra felszólító jelentôsége egészen nyilvánvaló.Mátyás király bőkezűen pártfogolta művészeteket és tudományt. Híres tudósokat és reneszánsz alkotókat hívott udvarába. Várakat, kastélyokat építtetett, s ezzel is elősegítette a reneszánsz építő- és díszítőművészet magyarországi fejlődését. Kiemelkedő jelentőségű volt hatalmas kódexekből álló könyvtára (Bibliotheca Corviniana).
A néphagyomány Mátyás királya
A magyar néphagyomány, amely egész legendafüzért font Mátyás alakja köré, a törökverő Hunyadi János fiát, mint jó és igazságos uralkodót őrizte meg emlékezetében. A magyar népmesék álruhás királya szembeszállva a gazdagokkal és hatalmasokkal, mindig a szegény, egyszerű embert segíti a boldoguláshoz. A valósághoz az is hozzá tartozik, hogy bár Mátyás viselt dolgairól már életében több vidám történet forgott közszájon, a királyi udvarban élő humanista történetírók egyike sem jegyzett fel az álruhában igazságot osztó király legendájának tápot adó történetet.
1457-ben V. László király Hunyadi Lászlóval együtt Mátyást is elfogatta, s bátyja kivégeztetése után az ifjabb Hunyadit Bécsbe, majd Prágába vitette. 1457 őszén V. László pestisben meghalt. 1458. január 24-én a korábban apját támogató köznemesi rétegek segítségével Mátyást királlyá választották, de nagybátyja, Szilágyi Mihály személyében kormányzót állítottak mellé. Mátyás azonban hamarosan megmutatta, hogy a korlátokat nem hajlandó elismerni és csorbítatlan királyi hatalomra törekszik. Híveit, és különböző érdekektől vezérelt támogatóit is meglepő erélyességgel fogott hozzá az erős központi hatalom megszervezéséhez. Amikor Szilágyi Mihály Újlaki Miklós erdélyi vajdával, valamint Garai László nádorral ellene szövetkezett, Garait leváltotta, Szilágyit lemondatta és elfogatta. A III. Frigyes (1463-1525), szász választófejedelmet Garai vezetésével magyar királlyá választó főurakat pedig legyőzte. 1464-ben Székesfehérváron megkoronáztatta magát a III. Frigyestől nagy nehezen - alku árán - visszaszerzett Szent Koronával.
Az alku
Garai László nádor Mátyás prágai szabadulása után III. Frigyest hívta meg a magyar trónra. Mátyás azonban seregeivel vereséget mért a szász választófejedelemre. 1463-ban, hosszas alkudozás után, Bécsújhelyen békét kötöttek, melynek során Mátyás ígéretet tett, ha törvényes utód nélkül halna meg, akkor Frigyesé a trón. Frigyes ezen alku, és a kapott 8000 arany forint fejében visszaszolgáltatta a Szent Koronát.
BelpolitikájaMátyás uralkodása alatt a központi hatalom megerősítésére törekedett. A maga számára biztosította a vámszedés jogát, a bányák és a pénzverés jövedelmét. Pénzügyi reformot hajtott végre, újjászervezte az adórendszert, s az így megnövekedett jövedelmekből jól szervezett zsoldos sereget állított fel. Társadalmi reformjaival a köznemesség politikai befolyását növelte. A nádor hatáskörét kiterjesztette, új központi hivatalokat állított fel.
KülpolitikájaKülpolitikáját meghatározták a törökökkel vívott folyamatos harcai. Szinte évente hadat viselt ellenük. Törökellenes terveihez Nyugat-Európától nem kapott kellő segítséget, ezért Magyarországot erős birodalommá fejlesztve akart a megfelelő anyagi erő birtokába jutni. Megszerezte a cseh királyi címet, meghódította Morvaországot, Sziléziát. Bécs, Bécsújhely, Stájerország és Karintia ellen is hadba indult, de sikerei csak átmenetiek voltak.
Az utódlás kérdéseMivel második házasságából, Aragóniai Beatrixtól nem született gyermeke, élete utolsó éveiben megpróbálta házasságon kívül született fia, Corvin János számára biztosítani a trónt.
Hunyadi Mátyás és kora
I.MÁTYÁS született Kolozsváron 1443.02.23 meghalt Bécs 1490.04.06.
Fiatalsága558 éve, február 23-án született I. Mátyás (Hunyadi/Corvin) magyar király, az első olyan uralkodónk, aki leány ágon sem állt az Árpád-házzal rokonságban. Az Árpád ház férfi ága, mint tudjuk 1301-ben kihalt.
Mátyás király Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet másodszülött fia. Vitéz János irányításával humanisták (a humanizmusról és művelőiről a humanistákról egy korábbi cikkben, Erasmus kapcsán már olvashattatok a Sulineten) nevelték. A magyaron kívül latinul, németül és csehül beszélt. Műveltsége meghaladta a korabeli főurak műveltségét.
Bátyját, Hunyadi Lászlót (1433-1457) a király 1457-ben lefejeztette.Ő volt Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsőszülött fia, ezért ő lett apja halála után a Hunyadi-ház és a Hunyadi-párt feje. Hiába esküdött hűséget V. Lászlónak 1456-ban, apja tisztségét, a főkapitányságot, amit örökének tekintett, nem kapta meg. V. László a címet inkább saját gyámjának, Cillei Ulrik (1404-1456) német birodalmi hercegnek adományozta. Hunyadi László nem tudta megemészteni a királyi döntést, és 1456. november 9-én az V. László kíséretében Nándorfehérvárra érkező Cilleit híveivel fölkoncoltatta. A király ekkor Hunyadi Lászlóra ruházta a főkapitányi tisztet, és esküvel bántatlanságot ígért. 1457. március 14-én mégis elfogatta Hunyadi Lászlót, és két nappal később összeesküvés vádjával ártatlanul lefejeztette Budán, a Szent György téren .
1. Bunyevácz Zsuzsa: A pálosok nyomában
Egy mai közösségi forrástájékoztató médium szerint a Vitae fratrum eremitarum ordinis sancti Pauli primi eremitae, vagyis Az első remete Szent Pál rendjén lévő remete testvérek élete, röviden a pálos rendtörténet a Mohács körüli években keletkezett, és csak 1526-tal kapcsolatban olvasható benne egy megjegyzés (Gyöngyösi 1988, 199). Buda elestére pedig azért kell mégis ebben az összefüggésben utalnunk, mert ez a tény gyorsan és erőszakosan tört meg egy hosszú fejlődést, és nem engedte, hogy a középkori pálos rendi központ, Budaszentlőrinc 1526-i szeptemberi feldúlása után a Vitae fratrum tovább írt, ,,kortörténeti” fejezetei irodalmilag szabályosan érjenek véget (Gyöngyösi 1988, 177–204). A művet szerkesztő pálos szerzetes tolla a hányattatásban elkallódott, amint munkája fő támaszai, a forrásokat biztosító levéltár és könyvtár is a tűz martalékává lett. /8/
A mai magyarság felelőtlensége a tradíció összes rekvizitumának megőrzésében olyan gyengeség, ami az ismeretek tudássá szervezésének, mindent összevéve a magyar tudásvagyonnak elszürkülésében jelenik meg végül. Az egygenerációs emlékezet mutatja ennek a jelenségnek eluralkodását, amikor már a felmenőkre sem emlékezik a ma élő magyar, és jó, ha szülei sírját látogatja. Egy kortárs pálos bölcs mondja: „Mindig úgy volt: ha valaminek az emlékét is el akarták tüntetni, temetőt raktak föléje – így hangzik Árva Vince keserű tanítása.” Amikor azt kutatja, hol állt a nevezetes kolostor. A pilisi pálos kolostort mások a Kesztölc melletti Klastrompusztán kutatják, és oda képzelik a remetesége előtt esztergomi mesterkanonok Özséb sírját is. Mások egy Nagykovácsihoz tartozó raktártelepet emlegetnek. Ott is található romemlék, amelyet egyszerre azonosítanak Gertrúd vadászkastélyával, ahol a királynét meggyilkolták, illetőleg a később a kastélyból átalakított állítólagos pálos kolostorral. /9/
Megismerkedve a pálosok történetével, az eddig összegyűjtött ismeretekkel s az azokra épülő következtetésekkel, a ma élő magyarok képet kaphatnak magukról. Mit tettek a múlttal, mit tettek környezetükkel, hogyan kezelték hagyatékukat, hogyan élnek ma. És ez a szembesülés fájdalmas lesz, sokakat visszarettent attól, hogy ismerni akarják az igazságot.
*
S hogy végül valami vigasztalóval zárjuk e megemlékezést, egy másik örökséget említünk (amelyről később ugyancsak szólni-írni készülünk). A másik hatalmas örökség, az István király letelepítette Premontrei szerzetes rend történetében testesül meg s olyan szellemi és intézményes nyoma van, mint a tűrjei templom és kolostor.
*
Ízelítőt akartunk adni a magyar szerzetesrendek felvetésével, e két nyitóképpel, a magyar tudástermelés és tudásátadás hatalmas örökségéről. A mai csúcskészségek, a fizikai és az intellektuális információkezelés, ismeretszerzés és tudásszervezés tanulása az örökségünk maradéktalan feldolgozását és átvételét is feltételezik. Akik nem tudnak semmit a hatalmas magyar örökségről, sohasem lehetnek egyenrangú polgárai az uniónak, amelynek fejlett országai ezredéves kulturális örökségükön alapozták meg mai helyzetüket.
Özséb Magyarország fővárosában, Esztergomban született 1200 körül, a Szent István által 1028-ban alapított káptalani iskolába járt. Özséb atya 1246-ban lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Váncsai István érsek engedélyével a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult, ahol az imádság, a böjt és az engesztelés által kegyelmet esdett mostoha sorsú nemzete számára. 1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti kis magaslaton, ahol hármas teraszt képeztek ki, délről kisebb templomot építettek a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére. A csúcsíves templomhoz észak felől négyszögletes monostor csatlakozott az együtt lakó remeték számára, magas fallal körülvéve. Esztergomi Boldog Özséb atya 1270. január 20-án halt meg az általa alapított Szent Kereszt monostorban. /5/
2.2 A pálosok mint magyar tudáshagyományozók
Udvarhelyi Olivér „A pálosok és a magyar iskolaügy” című, nagyon fontos írásában /6/ mutat rá a tudásvagyon elpusztítására, amennyiben történelmi források szerint a törökök a pálosok százait gyilkolták meg, vagy hurcolták rabságba, soha nem pótolható könyvtárakat, levéltárakat semmisítettek meg, lerombolták a budaszentlőrinci monostort is, szétszórták Remete Szent Pál ereklyéit – amelyet még Nagy Lajos ajándékozott 1381-ben a rendnek.
„A reformációnak a pálosok teljesen ellenálltak. A rend központja átkerült Lepogravába, majd a Pozsony melletti Máriavölgybe. Ezekben az évtizedekben a rend jeles személyeket ad a magyar művelődéstörténetnek, így a teljesség igénye nélkül megemlítendő Szombathelyi Tamás generális perjel, az első latinul fogalmazó magyar író; Csanádi Albert költő, a humanisták kedvelte veretes latin verselés első jelentős képviselője, akinek munkássága azt példázza, hogy a magyar alapítású szerzetesrendben a keresztény hit és a kor műveltségeszménye nem ellenségként, hanem testvérként viselkedtek. A kor kétségkívül legnagyobb hatású pálosegyénisége, írója és történésze Gyöngyösi Gergely. Neki köszönhetően indult meg a rend belső újjászervezése, de meg kell említenünk a három részre szakadt Magyarország politikai és szellemi vezetőjét is Martinuzzi Fráter Györgyöt, aki szintén pálos volt, 1537-ben pálos misekönyvet, 1540-ben pedig zsolozsmáskönyvet adott ki.”
/…/ „Ivanovics Pál generális elöljáró 1653-ban megalapította az első pálos szemináriumot Nagyszombatban, ami később rendi főiskola lett. A rend elsősorban magyar földön virágzott fel ismét, a pálosokat a magyar nép mindig sajátjainak érezte. Ebben a korszakban több püspököt és érseket is adott népünknek, sőt vértanúkat is (pl. Cseppellény György személyében). /…/ A teológiai tanulmányok előtérbe kerültét segítette a Nagyszombat városában lévő házuk, mert kezdettől, vagyis 1652-től az ottani, Pázmány Péter által 1635-ben alapított egyetem teológiai karán mindig volt néhány pálos teológus. A tehetségesebb növendékeket – más rendekhez hasonlóan – ők is Rómába küldték felsőbb tanulmányokra. A XVI–XVIII. században félszáz pálos szerzetes fordult meg a római egyetemeken.”
/…/ „A szerzetesi visszavonultsággal némileg ellentétben állt, hogy a gazdag könyvtár komoly látogatottságnak örvendett. Az 1772–1779-es esztendőkben Ányos Pál, Virág Benedek, Verseghy Ferenc vezetésével itt szervezték lelkes magyar arisztokraták a „Magyar Hazafiúi Társaság”-ot, amely a kezdődő reformmozgalom a magyar szellemi élet irányítója volt. A bécsi udvar megakadályozta intézményesülését, ám a Társaság így is a Magyar Tudományos Akadémia előfutára, és a kezdeményezés vitathatatlanul a pálosoké. Közvetlenül a rend feloszlatása előtt irodalmi kör szerveződött a pesti pálos könyvtárban Dayka Gábor vezetésével és időnként Kazinczy Ferenc is megjelent a szerzetesek, tudósok, írók, költők társaságában.”
Akik többet akarnak tudni, olvassák Udvarhelyi Olivért. Annyit azért mégis ídézünk itt, amit Udvarhelyi fontosnak tart kiemelni a bencés történész Bakonyvári Ildefonztól. /7/ Az Udvarhelyi által hivatkozott bencés történész Pápán 1896-ban megjelent könyvében részletesen leírja a pálos gimnázium megalakulását, vezetését, törvényeit… Majd leírja, hogy „a pápai pálosok évenként előadni szokott 4-5 magyar színdarabon kívül az alsóbb osztálybeliekkel minden héten írattak magyar gyakorlatot is, és hogy a helyes és tiszta íráshoz hozzászokjanak, elhagyták a görögöt, hogy a latint annál szebben és alaposabban tanulhassák meg a növendékeik. A pálosok nagy súlyt fektettek a gyakorlati életben sokszor előforduló és annyira hasznos geometriára és számtanra is, amelyről messze földről híresnek mondják iskoláikat. Ahogy a Bakonyvári Ildefonz szép magyarsággal megfogalmazza: s csakugyan ma sem tudnánk annak, aki e két tárgy alapfogalmait könnyedén s lépésről lépésre haladva akarná tanítványaival elsajátíttatni, alaposabb útmutatót a kezébe adni, mint a pápai pálos módszerkönyv. Rendkívül tanulságos és megszívlelendő az a tanítási cél, amit a pálosok iskoláikban előírtak…
Bakonyvárit idézve: „Iskoláikban az oktatást úgy intézték, hogy az itélő képességet az emlékező tehetséggel már a gyenge kortól kezdve egyenlő gonddal fejlesztették és folytonosan tökélyetesítették. E végből oly embereket akartak nevelni minél nagyobb számban, a kik ne csak sokat tudjanak és emlékezetükben tartsanak, hanem a mit tudnak, azt okosan és a józan észnek megfelelően a közös haszonra tudják fordítani. Azért valamint az emlékező tehetségről a rendes iskolai olvasmányok által bőségesen gondoskodtak, ép úgy az itélő tehetséget, a gyakorlatok és mennyiségtani elméletek által élesztették és élesítették. Nagyon jól tudták, hogy az akadémiákon is sokan azért nem tudnak a számtanból előre haladni, mert annak alapjaiba gyermekkorukban nem vezették be őket: épen azért azt tartották, hogy az összeadást kivonást s a többi műveleteket elsajátítani sem okoz nagyobb nehézséget, mint a betüket szótagokká, a szótagokat szavakká, majd mondatokká fűzni s azokat helyesen kimondani, ha ez a dolog okos vezetés és hozzászoktatás által történik, s ezeket az elveket nemcsak irásba foglalták, hanem cselekedeteikben is érvényesítették. Nem elégedtek meg azonban azzal, hogy tudós és gondolkodni tudó embereket neveljenek, hanem minden tanítványukat az egyház és a haza hű fiává akarták tenni s azt a szent szeretetet, a mely az ő keblükben mind a kettő iránt lobogott, tanítványaiknak szívében is átönteni óhajtották. Az a rend, a melynek tagjai közől egyiknek sem volt szabad magát másnak, mint magyarnak nevezni, nem nevelhette növendékeit másnak, mint igazi magyaroknak.”
Rövid tájékozódás után is 300-400 oldalnyi internetes tartalmat találunk a pálos rend történetéről, gazdag dokumentációval együtt. Mai tudásunk szerint 500 pálos él a világban, ám közülük mindössze 22 él Magyarországon. De ezek a pálosok talán nem azok a pálosok?! Bár az egész történet a magyarság története, s e téren külföldön semmi kétség, a mai magyar társadalom a vonatkozó ismeretek összegzése után sem képes vállalni a tradíciót. A Révai Lexikon 1922-es tudása (a rendelkezésre álló ismeretek) szerint a magyar pálosoknak (remete rend) az Árpádok idejében 8 kolostort számlált, az első hivatalos megszüntetéséig (1786) Európában 207, a magyar birodalomban 127 kolostora volt.
Cser István közlése szerint Mátyás király idején százhetven kolostoruk volt az ország területén, ebből a törökdúlás után csak tizenkettő maradt. A mi időnkben, 1950-ben, Rákosi ugyancsak eltörölte a rendet, ki bányába, ki börtönbe, ki bitófára került az atyák közül. „Az 1990-es rendszerváltozáskor hitetlenséget, erkölcsi nihilt, anyagiasságot találtak a kommunisták hagyatékaként. A hittel, magyarsággal, optimizmussal felvértezett atyák manapság a vadócba próbálnak rózsát oltani, hogy szebb legyen a Föld.”
„Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok története mindig is szorosan kapcsolódott az ország sorsához. Pázmány bíboros a következőt jövendölte: Édes hazám a pálosokkal lettél naggyá, és a pálosokkal fogsz elpusztulni. Árva Vince atyát, a rend utolsó képviselőjét hallgatva csak erősödik az az érzésünk, hogy az évezredek homályába visszanyúló ősi magyar rend újjászületéséért senki se rajong igazán.” /1/
A magyar birodalmi kultúra hagyatékának bizonyítékai, a magyar tudásvagyon intézményei és tartalmai. /2/ Köztük annak bizonyossága, hogy Nagy Lajos királyunk a velenceikkel háborúba keveredik, majd megnyeri a háborút, Remete Szent Pál holttestét kéri hadisarcként. Bunyevácz Zsuzsa felveti, vajon „Nagy Lajos miért ragaszkodott hozzá annyira, hogy hadisarcként kérje. A legmegbízhatóbb főpapokat, embereit küldi érte, hihetetlen nagy ünnepélyességgel hozza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Érdekes az is, hogy ez az idős egyiptomi remete a magyar kisgyermekeknek lesz a védőszentje, a koporsójához viszik gyógyulni őket. Remete Szent Pál tisztelete mellett pártfogását is élvezte az ország. A királyok a sírjához mentek imádkozni, hogy segítse az országot, az oltalmába ajánlották hazánkat, ami megint csak furcsa, hogy miért egy ilyen távoli szentet helyeztek a középpontba.”
Magyarország - mint birodalomalkotó nép országa - ekkor észlelhetően benne élt a világtörténelemben a pálosok kapcsán. Hány mai magyar tud arról, hogy amikor Kolombusz elindult a lisszaboni kikötőből az Újvilág felfedezésére, háromszáz magyarországi pálost vitt magával, s hogy azért történt ez így, mert akkor a portugál királyné, portugáliai Szent Erzsébet, Árpád-házi hercegnő volt, aki kikötötte, hogy csak magyar pálosok mehetnek az útra. A lisszaboni kikötőben Gyöngyösi Gergely pálos generális búcsúztatta őket. /3/
„De arról sem beszélünk, amit Fatimában tudtam meg mexikói egyházi vezetőktől. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy a San Paulo nevű város a sok Szent Pál közül melyiket választotta védőszentjének, rám néztek, tudták, hogy magyar vagyok, és nagyon meglepődtek, hogy nem tudom, hogy a mi Remete Szent Pálunkról van elnevezve! A pálosoknak Közép-Dél-Amerikában több nyoma is van, például több helyen találtak pálos rovásírást, de ezekről se esik sok szó.” /4/
A mai baloldali tudománytörténet állítása a magyarság múltjáról részben hamis, részben megfontolt mulasztásokkal terhes, részben nemcsak azt tagadja, ami nincs vagy bizonytalan, hanem azt is, ami korszerűbb, megfontolt és alapos kutatással lehetne.
A magyarság évtizedek – egyesek szerint hetven-nyolcvan éve – hagyományvesztő, a tradíciót nem ápoló s azzal a nemzeti és társadalmi kohézió bázisát vesztő társadalomban él. Ezzel egyfelől a tudatlanság és tájékozatlanság lesz úrrá a közösségen. Másfelől a mai magyarságot meghatározó individualizmus olyan fokot ért már el, hogy a közösségi biztonságot jelentő kooperációk sem valósulnak meg, amivel a jövőt veszélyeztetjük.
A magyar kommunista és szocialista diktatúrák irtóháborúkat folytattak a magyar történelem, a magyar tradíció és a magyar kultúra ellen, módszeresen pusztítva az örökséget minden téren. Olyan sikeres volt a pusztítás, hogy ez az örökség a materális és a szellemi dimenzióban nagyobb részt eltűnt. A mai Magyarország társadalma pedig már olyan tudatlan és tájékozatlan a múltját illetően, hogy érzéketlen lett a korábban magas rendű kultúráját érő külső és belső támadásokkal szemben.
A tradícióvesztés kulturális gyengülésbe váltott, majd mindez együtt az oktatás megrendülésében kulminált, egyfelől az oktatott (átadandó) tartalom elsilányosodásában, másfelől az új ismeretek befogadásának és tudássá szervezésének, a tanulni tudás képességének megrendülésében öltve testet.
A tradícióvesztés és kulturális sorvadás egyik jellemző tüneteként, szomorú példaként választottuk a pálosok történetét, egy dicsőséges magyar történetet ünnepi megemlékezésül, mint amelyet egy egészséges tudatú társadalomban nem szabad feledésre ítélni.
http://gondola.hu/cikk.php?szal=62818
Tradíció és ünnep, magyar történet
1. A birodalmikultúra-építő tevékenység információtana
Vannak súlyos mulasztásai a magyar történettudománynak, a tradíció és örökség kezelésének, általában véve a magyar tudományosságnak az információtudomány intézményesítésében tapasztalható hiányosságai miatt (is). Arra gondolok, hogy manapság egy-két száz évnyi történelmi múltból készítenek könyvtárnyi emléket (mint a nemzeti tudat megalapozásának, felépítésének esszenciáját), illetve nagyon kevés materiális és kulturális emlékből készítenek a rendelkezésre álló és hipotetikus információanyag alapján „dicső történelmet”. Ezzel szemben a magyarság történelme olyan látványosan kopik ki a mai magyar nemzedékek ismerettáraiból, tudásából, kultúrájából, hogy azt egyenesen félelmetesnek mondanám.
Másfelől a mai magyar történettudomány, a katedráról átadott magyar történelmi ismeretek olyan „feldolgozatlannak”, manipuláltnak és kényszeresen redukáltnak tűnnek, hogy az is megdöbbentő. Az információs szakértők kis kasztjának közös feltevése alapján mondhatjuk, hogy ha annyiból állt volna a magyarság története, amit ma átadunk, és nem középiskolás, hanem akadémiai fokon, akkor már régen nem létezne a magyarság közössége (nemzete, társadalma, állama stb.).
A birodalmi kultúra mint olyan ma is létező valami: létezik a tradícionális birodalmi mentalitás (mint pl. az oroszországtudat, a kína- vagy indiatudat) és létezik a „modern” vagy legújabb kori birodalmi mentalitás (mint az amerikatudat, brazíliatudat vagy az ausszitudat) formájában is. A közösségépítés és megtartás (vagy összetartás) tudománya ma is éppen úgy működik, ahogy évezredekkel ezelőtt, csak az eszközök és közegek változtak.
A magyarság megmaradása a magyar birodalmi kultúrának köszönhető, és e kultúra megroppanásának - elsőként és politikai intézményesülésében a török megszállás idején, másodjára a 20. században az intellektuális szétrajzás, a magyar tudáselit bázisának jobboldali és a baloldali diktatúrák általi pusztítása következtében – hatását éezzük manapság.
„Viszem én,
Hozom én
Válaszát három nap.”
„Szerelmes
Szivemnek
Három egész hónap!”
„Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utól-
Érhetném
Az anyai vágyat!” -
S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.
Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészből,
Kikapá
Levelét
Az anyai kézből.
„Hamar a
Madarat!...
El kell venni tőle!”
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelője.
Madarat
Nem egyet,
Százat is meglőnek:
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvivőnek.
Napestig
Az erdőn
Űzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvegy ablakába.
„Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél,
Vagy ahhoz hasonló.
Piros a
Pecsétje;
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-irása!”