Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MAGYAR TÖRTÉNELEM
Létrehozva: 2008. október 6. 07:44
Hai!
Sokunknak az a tapasztalata, nincs kellő módon ápolva történelmünk, jó s rossz történés egyaránt, mert mindkét pólus része múltunknak. Még akkor is ha úgy hisszük, ránk már nem hat. Minden hat. Nem szeretem a "ha" verziót, de mi lett volna ha....ha nincs Mohács? Hol lennénk ma? Na jó, de mi vezetett Mohácshoz, mi az összefüggés 1514 Dózsa parasztfelkelése és a Mohácsi csatavesztés között?
Kevesen tudják. De itt majd megtudjuk.
De ne ugorjunk ekkorát. Mi lehet az igazság finnugor vagy szkíta ügyben, melyik népcsoporthoz volt valóban közünk? Megannyi kérdés.
A Polgári topicban már elkezdtük ezeket boncolgatni, ám úgy alakult hogy a többség egy "saját" erre indított topicot akart és ezt most megtesszük.
Ugyan megtiltani nem tudjuk, de kérni kérhetjük...ez nem politikai topic, itt ne vitázzunk politikai alapon.
Eme topic nem arról szól, ki tud többet vagy kevesebbet a magyar történelemről, hanem arról hogy akik olvassák, netán még írnak is hozzá, azok biztos hogy több információ tulajdonosai legyenek azáltal, hogy ez a topic van s létezik.
A topic célja is egyértelmű. Nincs nagymagyar meg mélymagyar, csak magyar. Ez pedig jelentse azt még ebben a topicban is, hogy büszkék vagyunk s lehetünk magyarságunkra, néha szomorkás vagy tragikius történelmünk ellenére is.
Állítsunk méltó emléket őseinknek, kiemelkedő személyiségeinknek, nagy formátumú hőseinknek. Megérdemlik hogy a magyar ember emlékezzen rájuk s beszéljen róluk....
Tegyük ezt. Tegyük közösen minden megkötés nélkül, hogy ki hova tartozik vagy nem, ki kit szeret vagy nem, mert a magyar történelemhez mérten ezek semmitmondó semmiségek csupán, ezzel ne koszoljuk azt a múltat mit őseink építettek.
Egyfajta időrendben szeretnénk haladni, ezt mindenki vegye figyelembe ha ír ide. Előre is köszönjük.
Kezdjük..........
Vegyesházi királyaink
LUXEMBURGI ZSIGMOND KIRÁLY
Luxemburgi Zsigmond (Prága), 1368. febr 14 – Znaim, 1437 december 9) magyar-német és cseh király német római császár, a késő középkor egyik legjelentősebb uralkodója volt. Nevéhez fűződik az utolsó összeurópai kereszteshadjárat megszervezése '396, a nagy nyugati egyházszakadás felszámolása (1417), és a huszitizmus elleni harc megkezdése. Magyar királyként elsősorba Dalmácia elvesztésével, Visegrád és Buda nyugati színvonalú kiépítésével, illetve az OSZMÁN BIRODALOMMAL szembeni defenzívába vonulással, a végvárrendszer kiépítésével írta be magát a történelembe.
DDD!
Elnézést a nagy kimaradásért, de önhibámon kivüli az ok....viszont köszönöm azoknak a beírásokat akik ezen idő alatt is éltették a topicot.
Hamarosan folytatjuk a történelmi utunkat ott, ahol abba hagytuk.
Az a különös (vagy inkább természetes?), hogy nem volt ez mindig így. Ha Trianon idején, az országcsonkításkor népszavazást tartottak volna a Felvidéken, akkor ma nincs Szlovákia, mert a tótoknak nem volt semmi bajuk a Magyar Királysággal, amint a magyaroknak sem a tót atyafisággal. A tót közhangulat csak a cseh uszítás hatására változott magyarellenesre az eltelt évtizedek alatt (kiemelt tisztelet a kivételnek!). De kanyarodjunk vissza ismét a szlovák nép kialakulásának kezdeteihez!
Ott tartottunk, hogy a szlovákok ősei a hunok és az avarok segédnépeiként érkeztek a Kárpát-medencébe. Eleink a mai lengyel, orosz és ukrán területekről hoztak magukkal csatlakozott szláv néptöredékeket s ezek váltak tóttá idővel.
Érthető, hogy a szlovákság legkorábbi ködös emlékei valamiképpen a hunok, avarok és magyarok államához kötődnek, s hogy ebből a körből választottak maguknak jelképet is. Mi magyarok, a néhány tízezer évvel korábban kezdődött történelmünknek köszönhetően bővében vagyunk a saját jelképeknek és jeleknek (pl. a székely rovásírás sem tót). Ebből a kincstárból eddig is adtunk, s ezután is tudunk adni másoknak. Az lenne a jó, ha az átvevők megértenék e jelképek humánus üzenetét, s az is hatna a világra, nem csak a magyarellenes kultúrpolitika . Így lett a tótok állami címere a hunok, avarok és magyarok által használt, hármashalmon álló kettőskereszt. Abban bízhattak szlovák nemzeti jelképet kreáló tót testvéreink, hogy nem a magyar címert, hanem egy Szent István király előtti szlovák hagyományt elevenítenek fel.
E tévedésükben segítette őket ama finnugrista téveszme, amely szerint a kettőskeresztet külföldről vettük át egy kései időpontban. Mint látjuk, a hazug áltudományos eszmére alapozott, lopott állami jelképben nincs sok köszönet. Köznevetség tárgya lett (nem a zászló, hanem a tolvajlás) a hozzáértők körében.
A fentiek alapján senkinek sem javasoljuk a szlovák állami jelképek égetését. A saját történelmünk egy kicsi, meggyalázott, ellopott és meghamisított szeletét égetnénk el vele. Inkább másképpen kellene megközelíteni ezt a hármashalmon álló kettőskeresztet, amely a közös és szép múltunkra emlékeztet. Legyen ez a majdani összefogás jelképe, az a biztos alap, amelyre építve újra testvéri közösséget alakíthatunk ki a felvidéki tótsággal. Mert a két testvérnép összeugrasztása csak a Kárpát-medence kifosztását és elpusztítását tervező és végző multinácik és cinkosaik tervét szolgálja. Az osszd meg és uralkodj elvét alkalmazzák velünk szemben is. Sajnos sikeresen - mert a népeket be lehet csapni, s nem mindig tanulnak a történelemből.
Aki tót zászlót éget, az a multinácik érdekeit szolgálja s talán a titkosszolgálatoktól kapott erre megbízást. Azért szerelték le a magyar hadsereget a jelenlegi parlamenti pártok, hogy az ellenünk behívandó tót és egyéb harckocsik semmiféle ellenállásba ne ütközhessenek s végképp eltörölhessék a magyar államot. Ahhoz azonban, hogy a két szomszédnép egymás ellen ugrasztható legyen, "szükség" van néhány magyarverésre és szlovákzászló-égetésre.
A magyarországi parlamenti pártok vezetői ezt tudva ajándékozták el és olvasztották be a magyar harckocsikat.
Mindezek után mi mást mondhatnánk, mint hogy a magyarok és tótok ellen való ostoba dolog a szlovák zászló elégetése, amit lehetőleg el kell kerülni.
A szláv tömbből való kiszakadásuk miatt a nyelvük további fejlődése a többi szláv nyelvtől eltérően alakult, s ez a lassú nyelvváltozás végül a szlovák nyelv és etnikum megszületéséhez vezetett. Az önálló szlovák nyelvre igen nagy hatást gyakorolt a magyar nyelv is, ami által a tót atyafiak egy kicsit magyarokká is váltak. Ez a hosszú, önálló nyelvet szülő folyamat még nem ért véget, hiszen a keleti szlovákok nem ugyanúgy beszélnek, mint a nyugatiak. Vannak, akik szerint csak egy kis jóindulattal beszélhetünk önálló szlovák nyelvről; valójában több kisebb felvidéki tót nyelvjárás alakult ki az elmúlt ezerötszáz év alatt.
Nem ért véget a szlovákság önállósodása a nemzeti mitológia és a jelképek terén sem.
Ami a mitológiát illeti, szlovák csodaszarvas-monda híján egyesek a magyarellenességet próbálják beemelni a szlovák nemzetképző ideológia közepébe. Ugyanis minden nemzetnek szüksége van valamilyen nemzetépítő ideológiára. A saját kultúrával szerény mértékben rendelkező népek számára kínálkozó legolcsóbb megoldás az, ha elveszik más népek kultúrkincseit és a gyűlöletet teszik meg a nemzetüket összefogó ragasztónak.
Aki gyűlöli a magyarokat, az jó szlovák? Mintha a szlovák vezetők némelyike így gondolná.
A virtuson olvasom:
Égessünk-e szlovák zászlót?Egyesek szerint tiltakozni kellene a tőlünk lopott hármashalmos - kettőskeresztes szlovák címer használata ellen. Mostanában meg mintha az elégetése is divatba jönne.
A tót atyafiak ugyan másként gondolják, de a hármashalmon álló kettőskeresztes címer nem szlovák lelemény, hanem hun (azaz magyar). Az antik hagyományban az égigérő fa és a királyság jelképeként szolgált (ezért került a kínai és a sumer írásba, meg a magyar címerbe is). A konzervatív sztyeppi életmód és környezet megtartotta ezeket az antik jeleket s népünkkel kerültek a Kárpát-medencébe, tőlünk pedig a szlovákokhoz. Amikor aztán cseh ösztönzésre az önálló szlovákság jelképeit keresgélték a szlovákság alapító atyái, bizony alaposan mellényúltak. Nem sikerült a magyarságtól független jelképet találniuk, pedig törekedtek rá. A ludas ebben az a magyarellenes "tudományos" agyszülemény, amely a magyar címer elemeit megpróbálta idegenből származtatni. A tótocskáink felültek a finnugrista rablómesének.
E kínos helyzet kialakulása történetileg világos; hiszen a szlovákság később alakult ki, mint a halmon álló kettőskereszt, ráadásul a magyaroknak köszönhető magának az önálló szlovákságnak a megszületése is.
Az önálló szlovákság ugyanis több történelmi esemény hatására különült el a többi szláv népcsoporttól. Ezek közül az események közül a hun és avar honfoglalás jelenti a kezdeteket. A szlovákok őseit a hunok és az avarok segédnépként hozták be a Kárpát-medencébe és a központi hun-avar területek köré telepítették őket. Attól kezdve a központi területeken magyarok, a peremterületeken helyenként szlávok élnek. A hun-avar időkben és a Magyar Királyság kebelében a magyarsággal együtt töltött ezerötszáz év kialakította a többi szlávhoz képest önálló szlovák nyelvet és népet.
Zsigmond, Hunyadi János és Mátyás törökellenes hadjáratai
Zsigmond (1387-1437)
- uralkodása kezdetekor a török egyre közelít Magyarországhoz
- 1389 első rigómezei csata - tragikus szerb vereség („a szerb Mohács")
- 1396 keresztes háborút hirdet a török ellen
- 1396 Nikápolynál keresztény vereség, oka a lovagi harcmodor
- törököknél fejlett hadrend: szpáhik, janicsárok, tüzérség
- következmény: Ny európai lovagság többé nem vállalkozik törökellenes hadjáratra
- vereség után tudatos védelmi politika
- ki kell építeni egy az Al-Dunára támaszkodó végvárrendszert
- 1397 telekkatonaság intézménye
- 20 jobbágytelkenként minden földesúr köteles 1 lovas harcost kiállítani
- 1428 a törökök elfoglalják Galambóc várát
- Magyarország határos lett a Török Birodalommal
- Nándorfehérvár kulcsfontosságú vár lett
Hunyadi János (1446-1453)
- 1442 Erdélyben legyőzi Mezid bég seregét
- 1442 szeptember európai török tartományok egyesített seregét győzi le
- 1443-1444 tele hosszú hadjárat
- cél: török kiűzése Európából
- elfoglalják Krusevácot és Nist
- Morava mezőn megsemmisítő vereséget szenved a török
- balkáni segítséggel elfoglalja Szófiát
- Balkán-hegység hágóit a török eltorlaszolja, az előrenyomulás megáll
- 1444 Drinápolyi béke
- szultán visszaadja a szerb területeket, Szendrő és Galambóc várát
- a szultán fizet 100 ezer arany hadisarcot
- 1444 várnai csata - Ulászló a janicsárok elleni küzdelemben meghal
- a sereg összezavarodott, csatát vesztett
- 1448 rigómezei vereség
- 1456 nándorfehérvári diadal
Hunyadi Mátyás
- alapvetően védekező politika
- Velence, a Balkán, a Szentszék háborúra öztönzi
- törökellenes harc
- 1463 Mátyás visszaszerzi a török kézre került Jajcát (Bosznia) - status quo
- 1476 Szabács bevétele
- 1479 Kenyérmezőnél győzelem (Kinizsi, Báthory)
- 1483 öt évre szóló béke a szultánnal
- 1468 megtámadja Csehországot - volt apósa, Podjebrád György ellen fordul
- Mátyás célja egy erős közép-európai monarchia létrehozása
- 1469 elfoglalja Morvaországot és Sziléziát
- 1471 meghal Podjebrád; az új király, Jagelló Ulászló szövetkezett III. Frigyessel
- Mátyás elfoglalja Sziléziát
- béke Ulászlóval: mindketten használhatják a cseh királyi címet
- 1477 megtámadja III. Frigyest (II. Ulászlónak adta a választófejedelmi méltóságot)
- III. Frigyes elismerte Mátyást cseh királynak és 100 ezer forint hadisarcot ígért
- 1482 ismét harcot indít a császár ellen, 1485 elfoglalja Bécset
- 1486 Mátyás akart a császár lenni, de III. Frigyes fiát, Miksát választják meg
A felkelés után Zsigmond hatalma Magyarországon szilárd maradt. Az élete végéig nádori tisztet viselő Garai Miklós és Cillei Hermann voltak fő támaszai. A király többször volt évekig távol az országtól, ilyenkor megbízottai, vikáriusai kormányoztak helyette, de mindenben az uralkodó tudtával. 1408-ban feleségével, Borbálával és még 22 hívével megalakította a Sárkányos-társaságot. Célja formailag a hitetlenek, azaz a törökök elleni harc volt, valójában az új elit és az uralkodócsalád szövetségét jelentette.
Zsigmond öröksége kérdésében IV. Albert halála után is ragaszkodott a Habsburgokhoz. Leányát, Erzsébetet V. Albert osztrák herceghez adta feleségül. A Jagellókkal hűvös volt a kapcsolata: uralma elején kénytelen volt lemondani javukra Halicsról, tudomásul kellett vennie Moldva lengyel hűbéresi viszonyát is. 1409-ben Nápolyi László százezer aranyforintért eladta Dalmáciát Velencének. A köztársaság 1420-ra az egész tartományt elfoglalta. Zsigmond hiába indított több hadjáratot, melyet csak fegyverszünetekkel zárt le, a dalmát városok örökre kikerültek a magyar fennhatóság alól. 1412-ben a dalmát háborúk költségeinek fedezetére elzálogosította a Szepesség egy részét II. Ulászló lengyel királynak.
A húszas évekre az ütközőállamok rendszere felbomlott. A bosnyák urak megbízhatatlansága miatt néhány várat magyar őrség szállt meg, az ország teljes hódoltatásáról le kellett mondani. Mircea halála után Havasalföld fejedelmei is a magyar és török hűbéresség között ingadoztak. A törökök Boszniából Szlavóniát, Havasalföldről Erdélyt pusztították. Lazarevics István Belgrádot 1427-ben átadta Zsigmondnak, Galambóc azonban török kézre került. A következő évben sikertelen hadjárat indult a vár visszafoglalására. Az ország az Oszmán Birodalom közvetlen szomszédja lett.
A védelem új rendszerét a nagy költséggel kiépített déli végvárrendszer jelentette, mely majd egy évszázadon át tartóztatta fel a törököket. A harmincas években a hadszervezetet megreformálták. A kor hadserege három részből állt: a királyi csapatokból, a főúri bandériumokból és a megyei hadakból. Előre megszabták, hogy az egyes csapatoknak merre kell hadba szállniuk. 1435-ben nagyszabású perjogi törvényt fogadtak el. A királyi különös jelenléti bíróságot megszüntették, helyébe a királyi személyes jelenlét bírósága lépett. Ez a király nevében ítélkező fő- és titkos kancellár törvényszékét jelentette.
1437 tavaszán Észak-Erdélyben és Szatmár, Szabolcs, Ugocsa megyékben parasztfelkelés tört ki, mivel az erdélyi püspök 1436-ban az akkor forgalomba került jó pénzben követelte az előző három év után járó tizedet is, amelyet a korábbi pénzromlásos időben nem szedett be. Az Alparét mezőváros határában Bábolna hegyén tábort verő felkelők a vajdai sereget megverték. A felek két egyezségben szabályozták a jobbágyi végrendelkezést, a földbér, ajándék és robot fizetését, az átvonuló seregek ellátását, a románok juhötvenedadóját. A felkelést a következő év elején leverték.
A liga és királyaA ligába tömörült urak felvették maguk közé Zsigmondot, aki az eléterjesztett szövetséglevélben ígéretet tett, hogy az ország régi szokásait megőrzi, csak a liga megkérdezésével kormányoz, idegeneknek nem adományoz tisztséget és birtokot. Zsigmondot 1387-ben megkoronázták, uralma választáson és nem öröklésen nyugodott. Felesége kiszabadulása után formailag társuralkodó volt, a valóságban azonban ő kormányzott. A délvidéki lázadókat csak több éves harccal sikerült leverni. 1395-ben meghalt Mária királynő, "kiben mindkét ágon kihalt a szent királyok nemzetsége".
Zsigmond uralmát 1403-ig a liga - igaz egyre csökkenő - befolyása határozta meg. Vezetői Kanizsai János esztergomi érsek, főkancellár és az első évek nádora, Lackfi István voltak, a többiek is Nagy Lajos egykori bárócsaládjaiból kerültek ki. 1387-1392 között ők kapták azokat a hatalmas birtokadományokat, melyek következtében az Árpád-kor kezdete óta mennyiségi fölényben lévő királyi birtok kisebbségbe került a magánbirtokkal, elsősorban a világi nagybirtokkal szemben. A királyi várak és a hozzájuk tartozó uradalmak több mint a felét néhány év alatt eladományozták, de ugyanúgy városokat és kisebb birtokokat is.
Az 1389-es rigómezei csata után a szomszédos balkáni államok sorra meghódoltak az oszmánoknak. A Temesközbe és a Szerémségbe gyakran törtek be a törökök. Zsigmond kezdetben támadással próbált eredményt elérni. 1396-ban hosszas diplomáciai előkészítő munka eredményeként török elleni hadjáratát keresztes háborúnak nyilváníttatta, és Európa szinte minden nemzetéből összeállt lovagsereggel indult a Balkánra. A hagyományos lovagi hadviselés a török hadszíntéren alkalmatlannak bizonyult. A Bajezid szultán által vezetett török sereg szeptember 28-án a bulgáriai Nikápolynál megsemmisítette a keresztény hadakat.
Magyarország 1396-tól védelemre rendezkedett be, melynek eszközei az 1420-as évekig az ütközőállamok voltak. A szomszédos balkáni országokat Zsigmond hűbéresévé tette, a török támadásokat ezek területén tartóztatták fel. Havasalföld élére 1395-ben Mircea cel Bătrint ültette, aki dél-erdélyi birtokokat és várakat is kapott. Szerbiában a töröknek meghódolt Lazarevics István 1403-ban Zsigmondot is elismerte urának. Nehezebben ment Bosznia hódoltatása, ahol nem volt szilárd központi hatalom. Az ország igazi ura, Hervoja több hadjárat után 1409-ben hódolt csak meg.
A nikápolyi csata után a Zsigmonddal elégedetlen Lackfi István egykori nádor felvette a kapcsolatot Nápolyi Lászlóval, aki kedvező alkalmat látott arra, hogy a magyar koronát megszerezze. Az összeesküvés kitudódott, Lackfit 1397-ben a király hívei meggyilkolták, a család hatalmas vagyonát elkobozták. Ebben az évben Temesváron országgyűlést tartottak. Néhány változtatással megerősítették az 1351-es törvényeket és az Aranybullát, melyből az ellenállási záradékot kihagyták.
A nemeseket régi kiváltságuk ellenére arra kötelezték, hogy amíg a török fenyegetés tart, a határokon túl is hadba vonuljanak. A hadra nem kelőket bírsággal sújtották. Rendelkeztek a telekkatonaság felállításáról: a birtokosoknak minden 20 jobbágy után egy íjászt kellett kiállítaniuk. A védelem költségeinek fedezésére az egyháziakra rendkívüli adót vetettek ki, tizedeiket lefoglaltatták. Megerősítették a jobbágyok szabad költözését: ha földbérüket és adósságaikat kifizették, szabadon elköltözhettek uruktól. A király megígérte, hogy korlátok közé szorítja a fiúsításokat, érdemtelen adományait visszavonja, az idegen tisztségviselőket leváltja.
A liga hatalmának visszaszorítására Zsigmond már a nikápolyi csata előtt megtalálta új embereit. Az idegenek eltávolításának jelszavával fellépő bárók 1401-ben letartóztatták a királyt. Néhány hónapig a Szent Korona nevében a főpapok és a bárók tanácsa kormányzott, okleveleiket "Magyarország szent koronájának pecsétje" alatt adták ki, a trónbetöltésről megegyezésre azonban nem jutottak. A királyt Garai Miklós és Cillei Hermann fellépése mentette meg. Zsigmond eljegyezte Cillei lányát, Borbálát, az összeesküvőknek pedig büntetlenséget ígért.
Zsigmond 1402-ben örökösök nélküli halála esetére utódjául IV. Albert osztrák herceget jelölte a magyar trónra, nádorrá Garait nevezte ki. A liga magukat kisemmizettnek érző tagjai 1403-ban nyílt felkelést robbantottak ki, bázisuk Erdélyben, a Tiszántúlon és a hagyományosan ellenzéki Délvidéken volt. Nagy számban csatlakoztak hozzájuk köznemesek is. A Dalmáciába érkezett Nápolyi Lászlót egy alkalmi koronával Zárában Kanizsai megkoronázta. Zsigmond hívei azonban katonai fölényben voltak, a felkelők egy része harc nélkül letette a fegyvert, a többiek ellenállását gyorsan megtörték.
A mohácsi csata után a török visszavonult a tél közeledtével, de a déli végvárakat megtartotta. A királyné, Habsburg Mária Pozsonyba menekült. Szapolyai János erdélyi vajda a Tiszántúlról figyelte az eseményeket. A nemességet a királyválasztás érdekelte.
A székesfehérvári országgyűlés az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva Szapolyai Jánost (15256. november 10-én) választotta királlyá. A Habsburg-párti nagybirtokosok, főpapok Pozsonyban Habsburg Ferdinándot (1526-1564) emelte a trónra. Ferdinánd, II. Lajos sógora, családi szerződések alapján formált jogot a magyar trónra.
Az ország nagy része még sértetlen és látszatra szabad volt. Folyt az újjáépítés. Magyarország sorsa azonban elsősorban a két szomszédos nagyhatalom közötti erőviszonytól függött.
Szapolyai próbált egyezkedni Ferdinánddal, de Ferdinánd 1527-ben kiszorította Szapolyait az országból. János király Lengyelországba menekült, és segítségért fordult a törökhöz. A török Szapolyait vette pártfogásba. 1529-ben Szulejmán visszavette Budát és Bécs alá jutott. A város azonban ellenállt, a török sereg visszavonult és Ferdinánd az egész Észak-Dunántúlt visszafoglalta. Másutt viszont János maradt az úr. Ezzel az ország két részre szakadt.
1532 tavaszán Szulejmán Bécs ellen indult. Az előrenyomulása Kőszeg alatt torpant meg. A szultán nem vállalta a döntő csatát és nyár végén hazavonult.
Az országban tovább folytak a pártharcok. Ferdinánd és Szapolyai 1538-ban Váradon békét kötöttek, megállapodtak, hogy Szapolyai halála után az egész ország Ferdinánd jogara alatt egyesül, még akkor is ha Szapolyainak örököse születne.
I. János feleségül vette Jagelló Izabella lengyel királylányt. Egy fia született. A kis János Zsigmond kéthetes volt amikor apja meghalt (1540). János Zsigmond gyámja Fráter György az országgyűlésen a csecsemőt királlyá választották. II. Jánost Szulejmán is elismert királynak.
1541-ben Ferdinánd Buda ellen indult, hogy átvegye az országot a váradi békének megfelelően. Fráter György a töröktől kért segítséget, akik a németeket le is győzték. A janicsárok kardcsapás nélkül megszállták Budát 1541. augusztus 29-én.
A szultán a Duna menti területet birodalma részévé tette. Tiszántúl és Erdély II. János uralma alá tartozott. A Felvidék, a Dunántúl nyugati megyéi, Horvátország és Szlavónia a Habsburgok kezén maradt. Magyarország három részre szakadt.
Hazánk nagy történelmi múltra visszatekintő kisvárosát Magyarország nyugati határvidékén, az Alpokalja lábánál kereshetjük fel. A vár a fallal körülvett óváros területén helyezkedik el.
A következő évszázadokban még sokszor ostromolták a kereskedővárost az erdélyi, császári és kuruc csapatok, mert gazdag polgárházaival vonzó zsákmányt jelentett. Csak a XVIII. század közepére vesztette el hadi jelentőségét, így védőműveinek nagyobb részét lebontották, maradékait részben restaurálva most is láthatjuk a lakóházak közötti belső udvarokban.Árpád-házi II. Géza király adományozta a vidéket a németajkú Wolfer és Hedrik {Henrik} testvérpárnak. Kőszeg első vára az Óvár {Óház} a hegyek között létesült valószínűleg még a tatárjárás előtti időszakban. A tatárok elvonulása után kezdődött meg az Alsóvár kiépítése a völgybeli település mellett, ami a középkorban átvette a nehezen megközelíthető Felsővár földesúri birtokközpontjának szerepét. A XIV. század elején kitört belháborúban innen kormányozta dunántúli magántartományát a Kőszegi nemzetség. Uralmukat Anjou Károly törte meg, majd győzelme után jelentős privilégiumokkal segítette a város lakosait a fejlődésben. Az osztrák betörések megelőzése érdekében fokozatosan kiépítették a városfalakat, melyeket erős tornyok védelmeztek. A falakat övező árkokba pedig, a közeli Gyöngyös patak vizét vezették be. Legismertebb ostromát az 1532-ben Bécs városa felé vonuló Szulejmán török szultán óriási seregétől szenvedte el, aki ellen Jurisich Miklós várkapitány mintegy ezerfőnyi, kisebb részben katonáiból, de inkább a bemenekült környékbeli jobbágyokból szervezett védősereget. A huszonöt napos viadal során az Oszmán Birodalom hadai minden lehetséges eszközt bevetettek. Végül közös megegyezéssel nyolc toronyra nyolc török zászlót engedtek kitűzni a magyarok, így a szultán számára látszólagos győzelmet jelenthetett neki Ibrahim török nagyvezér, így elvonulhattak Kőszeg falai alól déli irányba, mivel Bécs városát jelentős osztrák seregek biztosították. Habsburg Ferdinánd a hősies vitézségéért Jurisich Miklóst bárói rangra emelte és neki adományozta Kőszeg városát. Jurisich azonban fiú utód hátrahagyása nélkül halt meg, így visszakerült a királyi kamara kezelésébe.
A régészeti feltárások tanúsága szerint a mai Dunántúl területén - Pannónia néven - tartományt berendező rómaiak alapították meg Aquincum városát, amelynek kiterjedt lakóházai, amfiteátrumai és főtere a napjainkban Óbudának nevezett kerületben emelkedtek.
Attila seregei elpusztították a virágzó kereskedővárost, majd a germán eredetű gepidák, longobárdok uralmát az avar törzsek követték. A IX. század végén az új hazát kereső magyar törzsszövetség szállta meg a Kárpát-medencét, melynek termékeny Duna völgyében Árpád népe telepedett le.
Az országot romba döntő 1241- 42-es tatárjárás után az újjáépítést megparancsoló Árpád-házi IV. Béla király a sokkal jobban védhető Várhegyet jelölte ki egy uralkodói székhely megalapítására. A XIII. század végére felépültek a hosszúkás Várhegyet övező városfalak, melyeket erős tornyok tagoltak, míg a királyi rezidencia tömbjét az északkeleti oldalon húzták fel. Nagy Lajos király öccsének, István hercegnek tulajdonítják a déli oldalon emelt négyszögletes lakótorony építését. Luxemburgi Zsigmond a XV. század elején grandiózus méretű építkezéseket hajtatott végre, ekkor emelkedtek ki a földből a ma már csak egykori oklevelekből ismert Csonka-torony és Friss-palota épületrészei.
Hunyadi Mátyás uralkodása idején a belső építészeti részletek, ajtó- és ablakkeretek reneszánsz ízlésvilágú cseréjével újult meg a palotaszárny. Az Oszmán Birodalom 1541-ben tartósan megszállta az uralkodói székhelyet, melyben a budai pasák rendezkedtek be. Mint katonai bázis, elsőrendű katonai fontossággal bírt mindvégig, ezért a török hódítók jelentősen megerődítették a várat, de az északról övező várost még inkább, ennek látványos tanújele a hatalmas ágyúbástyák sora. 1686-ban véglegesen megszűnt a másfél évszázados török uralom Buda várában. Az ostromnak azonban ára volt, az ágyúk össztüzében porba hullott a középkori királyok fényes lakópalotáinak maradéka is. A császári hadvezetés helyrehozatta a védőműveket, de hadi jelentőségét a XVIII. századra már jórészt elvesztette. 1848-ban honvédjeink hősi rohamban foglalták el Hentzi császári tábornoktól, aki maga is elesett a gyilkos golyózáporban.
Buda történelmi műemlék-együttesét óriási károk érték a II. Világháborúban. Az 1950-es évektől kezdődött meg a romok eltakarítása, melyek alatt a régészek megtalálták az elmúlt évszázadok elpusztult épületeit. A tárgyi emlékeket jelenleg a Várhegy északi oldalán emelkedő Hadtörténeti Múzeumban és a déli Várpalotához tartozó Történeti Múzeumban tekintheti meg a kíváncsi látogató
A Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetejét koronázza meg Sümeg vára.
IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök erős kővárat emeltetett a sümegi hegyen. A XIV. század elején a Dunántúl korlátlan hatalmú oligarchái, a Kőszegi nemzetség ragadta magához, uralmukat csak 1318-as győztes hadjáratában döntötte meg Anjou Károly. 1440 nyarán az Erzsébet királyné-párti nemesek ostrom alá vették az Ulászló király táborához tartozó püspökség sümegi várát, amit azonban sikeresen megvédelmezett az őrség. Rövidesen megépítették a külsővárat, így Sümeg a környék legerősebb kővárává fejlődött. Sümeg jelentőségét csak fokozta, hogy a veszprémi püspök is ide húzódott vissza székhelyéről, amit 1552-ben elfoglaltak a "pogány" hadak. 1553-ban emelték a legkorszerűbb védőművét, a több emeletes, vastag falú Kövess-bástyát. 1605 tavaszán a Habsburg ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István erdélyi főnemes hajdúserege megszállta a várat, ahol meggyilkolták Újlaky Miklós veszprémi püspököt, majd a fejét legurították a hegyoldalon. Katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is megtartotta, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta kuruc katonasága, épületeit négy esztendő múltán egy hadgyakorlat ürügyén felgyújttatta a császári parancsnokság.
A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga a lakossággal karöltve évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása. A Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárában minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét.
Remélem nem teszek rosszat, ha beleirok én is, köszönöm.
Történelmi váraink:
Boldogkőváralja - Boldogkő váraA vár rövid története:
A Hernád folyó völgyének keleti oldalán, egy távolról is jól látható sziklaszirtet koronáznak Boldogkő várának restaurált falai.
Azon kőváraink közé tartozik, melyet tatárjárás után emeltek Árpád-házi IV. Béla király ösztönzésére, a környező vidék Tomaj nemzetségbeli földesurai. A XIV. század elején Aba Amadé tartományúr fegyveresei foglalták el, majd 1317-től Anjou Károly király mondhatta magáénak. A meredek sziklacsúcson trónoló erősség egy váruradalom központjaként működött. A régi krónikákat lapozgatva sorra idézhetjük fel egykori urait: a Czudar főúri családot Lazarevics István szerb despota követte, később Hunyadi Mátyás királyunk törvénytelen fia, Corvin János herceg birtokolta. A törökkel vívott 1526-os vesztes mohácsi csata utáni anarchikus belháború idejében, többször is gazdát cserélt az egymással háborúzó Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok párthívei között. Bebek Ferenc báró, a korszak hírhedt rablólovagjainak egyike, még egy hamispénzverő műhelyt is berendeztetett falai között, melynek egykori olvasztókemencéjét feltárták a múlt titkait kereső régészek. Ahmed, váradi pasa 1685 őszén elfogatta Thököly Imre felső-magyarországi fejedelmet azzal a szándékkal, hogy a bécsi udvarnak kiszolgáltatva békét vásároljon az egyik vereségét a másik után elszenvedő töröknek. Erre a hírre a még megszállás alatt lévő várak őrségei sorra meghódoltak az előrenyomuló császári katonaságnak, így Boldogkő vára is kardcsapás nélkül jutott a Habsburg zsoldosok kezére. Pusztulása 1701-ben következett be, mikor a kiküldött császári különítmény puskaporral részben felrobbantotta a védőműveit. A kuruc szabadságharcban nem játszott hadi szerepet, mivel azonban a lőcsei jezsuiták birtokolta épületekben gabonaraktárt rendeztek be, nem bontották el falait. 1753-ban megvásárolta Pécsújfalusi Péchy Gábor királyi tanácsos, aki nem itt, a kényelmetlen és romossá vált erődítményben, hanem a völgybeli jobbágyfalu területén építtetett barokk stílusú kastélyában lakott.
A XIX. század végén a földbirtokos Péchy család a középkori erősségben helyreállítási munkálatokat végeztetett, aminek során a lerombolt várfalak egy részét kiegészítették és a palota ablak-, ajtónyílásait csúcsívesre cserélték ki. Romjainak helyreállítását az 1960-as években kezdték el a műemlékvédelmi szakemberek, hogy újjászülető falai között színpompás várjátékokkal idézhessék fel a daliás történelmi időket.
"történelmi váraink"
SÍKLÓS
A XVIII. századi külsejű vár az ország egyik legépebben megmaradt várkastélya. A román stílustól a barokkig őrzi az építészeti jegyeket, legszebbek a gótikus emlékek.
A város fölé magasodó erődöt egy 1294-ből származó oklevélben említették először, így feltehetően a XIII. század második felében építhette a Soklyósi vagy Suklósi család. A déli kastélyszárny román kori ablakai idézik fel ezt a kort. Az ezt követő fejlesztésről-építésről a zárt erkélyes gótikus szárny és a gazdag gótikus boltozással, mérműves ablakokkal épült várkápolna - Magyarország egyik legszebb ilyen emléke - tanúskodik.
A képolnában sajátos szimbiózisban jelenik meg az eredeti gótikus stílus és a későbbi átépítések során kapott reneszánsz arculat. Az egyhajós kápolna függönyíves ablakokkal tagolt, hálóboltozatos szentélyben végződik. A szentélyrészben található gróf Benyovszky Móric sírja, akit 1936-ban temettek ide, és ide hozták haza születésének 180. évfordulóján az 1854-ben Párizsban elhunyt Batthyány Kázmér gróf hamvait. A csúcsíves karzatnak nagyon szép a reneszánsz báboskorlátja, a kápolna éke a díszes oratóriumablak és a XV. század első feléből-közepéből származó falfestményeket tartalmazó kegyúri fülkék.
A reneszánsz idején más átalakítások is történtek, de ez a kor már a török támadás miatti erődítések ideje volt. Ekkor készült a mai várba bevezető kerek kapuerőd, a Barbakán, és a hozzá vezető híd. A barokk szellemiségű palota a XVIII. században épült mindabból, ami a korábbi időkből a török uralom alatt megmaradt.A palota termeiben rendezték be a börtönmúzeumot, a kőtárat, képzőművészeti kiállításokat és a pécsi kesztyűgyártás történetét bemutató vármúzeumot.
A barbakán gyilokjárójáról és a vár kilátóteraszáról nagyon szép kilátás nyílik a városra és a környékre. Az egykori várárok ma Kanizsai Dorottya virágoskertje, itt látható az ősi vár néhány falmaradványa is."történelmi váraink"
TATA
A tatai Öreg-tó partján sziklára épült vár központjában eredetileg egy szabályos, négyszög alaprajzú, belsőtornyos várkastély állt, sarkain egy-egy négyzetes saroktoronnyal. A korábbi kutatások alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a ma is álló és a földszinti részeken a 3 métert is meghaladó falvastagságú, négyemeletes, sátortetővel ellátott keleti tornya a Csák nemzetség által épített lakótorony lehetett. Az újabb feltárások eredményeként kutatóink álláspontja szerint e torony fala csak a második emeletig középkori, és a Zsigmond-kori várkápolna pedig e keleti toronyhoz csatlakozó, feltehetően zárt udvaros épület részei lehetnek, melynek építése a XIV.század második felében a Laczkffyak nevéhez fűződik.
1397-1420 között, Zsigmond király uralkodása alatt épült ki a szabályos, négyszög alaprajzú négy tornyos vár. A tornyokat az északkeleti, és délkeleti és az északnyugati oldalakon kétemeletes, egy helyiségsoros, a földszinti részeken 2-3 helyiségből álló épületszárnyak kötötték össze. Az északkeleti szárny középső részén épült meg a várkápolna, melynek alapfalai és lépcsője az újabb ásatások során felszínre kerültek.
A várat a délnyugati és az északnyugati oldalon védte vizesárok, míg a többi oldalán maga a tó és ennek mocsaras része övezte. A várba csak az északi sarkon épült, kaputoronnyal védett bejáraton át lehet bejutni, amelyhez az előtte épült és az árkon átvezető híd vezetett. Mátyás király építkezései során a belső udvart kétszintes kerengővel vették körül, és a vár belső termeit gazdagon újradíszítették. A mohácsi csatvesztés utáni harcok alatt súlyosan sérült vár helyreállításával Suess Orbán hadmérnököt bízták meg, aki 1568-ban elkészítette az ó-olaszbástyás rendszerű erődítmény tervét. E tervek alapján megerősítettél a vár nyugati sarkán levő rondellát, felépítették a külső bástyákat, így a Ferrandó-, a Rosenberg- és a Kecske-bástyákat. A helyreállítási munkálatokról részletes tájékoztatást Suess 1577. évi jelentése nyújt.
A török hódoltság harcai során felrobbantott, majd a császári csapatok által felgyújtott vár helyreállítására a XVIII. században Fellner Jakab készíti el a nagyszabású, hatalmas barokk palota terveit, de ennek kivitelezésére anyagi okok miatt elmaradt, helyette csak kisebb javításokat végeztek el, míg nagyobb átalakításokra 1815-ben, majd 1896-1897-ben, valamint 1954 után került sor.
Tata - amely 1260-ban még csak falu, de 1305-ben már mezőváros - a honfoglalás után jutott a Csák nemzetség birtokába. Amikor 1326-ban Károly Róbert királlyal e család más birtokokért elcserélte, Tatának még nem volt vára. A XIV. század második felében, 1380-ban Laczkffy István nádoré, majd 1397-ben, meggyilkolása után, Zsigmond király birtokába jutott, aki már 1390-ben is itt adta ki egyik oklevelét.
A király 1424-1426 között csaknem folyamatosan itt lakott, itt fogadta Frigyes meisseni őrgrófot, VIII. Erik dán királyt, Lazarevics szerb fejedelmet, Paleologus Manuel bizánci császárt és Jagelló Ulászló lengyel királyt.
Zsigmond 1426-ban 8000 forintért zálogba adta Rozgonyi Istvánnak "Castrum Thatha"-t. Rövid ideig Albert király és özvegye, Erzsébet királyné birtoka volt, majd 1439-ben ismét Rozgonyi Istvánnak zálogosították el. Mátyás király 1458-ban megerősítette ugyan a Rozgonyiak birtokjogát, de az időközben rommá lett várat 1465-ben visszaváltotta, és a palotát díszesen újjáépítette.
A vár körül hatalmas tó és vadaskert terült el, ahol a király nagy vadászatait rendezte meg. Mátyás halála után 1494-ig Korvin Jánosé, aki ez évben a főurakkal kötött egyezség alapján Tata, Pozsony és Komárom várakat 40 000 forintért II. Ulászló királynak adta át.
A mohácsi csatavesztés után János király számára Ráskay Gáspár foglalta el, de Tata is Ferdinánd kezére került. A török által 1529-ben felégetett vár János király birtokában volt 1540-ig. Ezután Perényi Péteré 1542-ig, majd 1543-ban ismét a török gyújtotta fel a várossal együtt.
Az oszmán terjeszkedés idején Komárom elővára, melyet a török 1558 májusában elfoglalt. 1566-ban Thury György palotai várkapitány szabadította fel. A harcok során súlyosan sérült várnak Suess Orbán tervei alapján történt helyreállítása után, 1594-ben, Szinán pasa 200 000 emberrel vette ostrom alá, és kéthónapi véres harc után sikerült elfoglalnia. Három év múlva gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány vette vissza, azonban még ebben az évben ismét a töröké lett, de Pálffynak rövidesen megint sikerült visszafoglalnia. 1603-ban a császáraik birtokolták, majd 1605-ben Bocskai szállta meg, de 1606-ban a bécsi béke alapján ismét a császáraiké lett.
A sorozatos ostromok során sérült és 1624-ben helyreállított várat a király neboiszai Balogh Istvánnak zálogosította el, majd 1646-ban III. Ferdinánd Csáky Lászlónak adományozta. Kara Musztafa török vezér Thököly Imre segítségével 1683-ban a várat elfoglalta és felrobbantotta.
Az ezután keltezett iratok düledező romokról írnak, melyet tartozékaival együtt a Csáki család fiúágon történt kihalta után 1697-ben Krapf Ferenc József hadi és kamarai megbízott kapta meg szolgálatai jutalmául, A vár teljes lerombolását I. Lipót 1702-ben rendelte el, de annak végrehajtását II. Rákóczi Ferenc szabadságharca megakadályozta. Vak Bottyán kurucai 1704-ben elfoglalták, viszont 1706-ban már ismét a császáriaké lett, akik Krapfnak a birtokot visszaadták. E családtól 1727-ben Eszterházy József vásárolta meg 343 524 forintért, és e család birtokában volt 1945-ig.
"történelmi váraink"
ESZTERGOM
A honfoglalás után a X. század végén Géza fejedelmi lakhelye, aki megépítette a ma is látható palota magját, a szabálytalan hatszögű lakótornyot. Itt született 975 körül I. István király, itt keresztelte meg illetve bérmálta Adalbert prágai püspök, a feltehetően már Géza uralkodása alatt felépült Szent István protomártír káptalani templomban.
Géza fejedelem és I. István király uralkodása alatt Esztergom országos és egyházi központtá fejlődött, ahol 1000-ben királlyá koronázták I. Istvánt.
Esztergom, mint királyi központ fontos események színhelye volt. Itt kötötték meg a békét 1031-ben Konrád német császár fiával, a későbbi III. Henrik császárral, itt fogadta
II. Géza 1147-ben III. Konrád német császárt és VII. Lajos francia királyt, majd - az 1188-ban tűzvész pusztította székesegyház és a vár kijavítása után - 1189-ben III. Béla király Barbarossa Frigyes császárt.
Ez időben tehát már állt Esztergom vára, melynek lakótornyát III. Béla, majd utána Imre király átépítette és bővítette, a fennsík más lakóépületeit pedig rövidesen kőfallal kerítették be. Az építkezés Imre király 1198-ban kelt oklevele szerint még nem készült el, de ekkor már említik a vár első ispánját, Gurcut.
A királyi város és vár első ostromára 1241-ben került sor a tatárjárás idején.
A tatárok tehát a Duna jegén átvonultak, és az árokkal, kőfalakkal, tornyokkal védelmezett várost bekerítették és elfoglalták.
A város várát azonban nem vették be, melyben ispán a spanyol Simeon volt sok íjásszal, ki azt vitézül megvédte.
A tatárok elvonulása után IV. Béla a vár és város újjáépítését rendelte el, majd 1249-ben a palotát a Várhegy déli részével együtt az esztergomi érseknek adományozta, székhelyét pedig Visegrádra tette át.
A XIV.század első felében, 1301-ben Németújvári Iván bán, 1304-ben pedig Vencel cseh király foglalta el, aki kifosztotta a kincstárat, a levéltárat, a palotát, és nagy rombolásokat okozott a vár kapuiban, falaiban. Három év múlva, 1307-ben Tamás esztergomi érsek foglalta vissza Németújvári Henriktől. Az ostromok során súlyosan megrongált várat 1330-1349 között Telegdy Csanád állítatta helyre, újabb tornyokkal erősítve meg a falakat, de megújítva az érseki palotát is. Alig egy évszázad múlva újabb ostromra került sor, amikor is 1403-ban Zsigmond, majd 1440-ben Ulászló király seregei támadták a várat. A sérült falakat Széchy Dénes, Vitéz János, Bakócz Tamás és Wszatmáry György érsekek állították helyre.
A mohácsi csatavesztést követően, 1527-ben I. Ferdinánd királynak hódolt meg a vár őrsége, majd 1543-ban a Szulejmán szultán vezette török sereg foglalta el. Az ostrom alatt a III. Béla-kori lakótorony ugyan megrongálódott, de a palota nagy része épségben megmaradt.
A vár megszállása után a török azonnal megkezdte annak helyreállítását, sőt a szomszédos Szent Tamás-hegyen egy palánkkal és árokkal erősített erődítményt is emeltek, melyben 200 főnyi őrséget helyeztek el.
A vár visszafoglalására több ízben folytak sikertelen kísérletek, így 1594 májusában Mátyás főherceg közel 50 000 emberrel vette ostrom alá, azonban arra a hírre, hogy Szimán török vezér sereggel közlekedik a vár őrségének megsegítésére, az ostromot abbahagyta és elvonult. Az ostromló seregben ott volt Balassi Bálint költő is, aki a Víziváros május 19-i rohamakor kapott halálos sebet. Egy év múlva, 1595 júliusában Rudolf király fővezére Mannsfeld tábornagy vezetésével újabb ostromra került sor, melynek során maga Mannsfeld is súlyos sebet kapott, ezért helyére a császár Mátyás főherceget nevezte ki, akinek vezetésével sikerült a várat visszafoglalni. Az Esztergom várkapitányává kinevezett Pálffy Miklós parancsnoksága alatt kijavítottál a sérült védőműveket, falakat.
A török 1605-ben támadást intézett a vár ellen, az ostrom kezdete előtt Oettingen Vilmos várparancsnok a magyar őrséget elbocsátotta, és helyükre komáromi császári csapatokat hozott. Oettingen a harcok alatt szerzett sérüléseibe belehalt, és helyére Dampierre gróf ezredes került. A török a vár feladására szólította fel az ezredest, és mivel erre nem volt hajlandó, saját katonái fogságába vetették, a várat pedig Ali budai pasának átadták. Ezután közel 81 esztendeig tartotta a török birtokában, míg végül is 1683-ban a Lotharingiai Károly és Sobieski János lengyel király vezette sereg rövid kétnapi ostrom után Esztergomot felszabadította.
A szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós kurucai 1706-ban elfoglalták a várat, de rövid idő után a Starhemberg Guido és Pálffy János vezette császári csapatok visszavették. Ezzel befejeződött a vár hadi szerepe.
A XVIII. század közepén 1756-ban Krey András katonai mérnök mérte fel és rajzolta le a Várhegy és a Víziváros erődítéseit, mely rajz pontosan feltünteti a vár e századi állapotát. Miután Mária Terézia Esztergomot Barkóczy Ferenc hercegprímásnak átadta, 1763-ban megkezdődött - a lebontott középkori székesegyház helyén - a hatalmas méretű Bazilika felépítése. Ez időben került lebontásra a vár erődítményeinek nagy része és a palota falmaradványai is.
A középkori palota és a vár egy részének feltárását a Várhegy déli oldalán 1934-1938 között a Műemlékek Országos Bizottsága végeztette, mely munkálatok 1964-től folytatódtak.
Hai!
Mindenki szívesen látott vendég, akit érdekel a magyar történelem....
I.Nagy Lajos király második Nápolyi hadjárata....
Időközben újból elkezdődtek a tárgyalások Visegrád és a szentszék között. Lajos 1350 áprilisában újból nekivágott Nápolynak, ezúttal hajóval, így május 1-én partra szállt Itáliában. Másfél hónapig szervezte seregeit, majd megindult Nápoly felé Melfi, Lucera és Benevento városokon keresztül. Alvezérei közben bravúrus huszárcsínyeket hajtottak végre. Tarantói Lajos párbajra hívta ki a királyt, megegyeztek a párbaj körülményeiben (III. Edward angol király) előtt lett volna), de Tarantói Lajos megint visszalépett. Lajos bevonult Salerno városába, majd Aversa várát vette ostrom alá. Tarantói Lajos időközben megerősítette Aversát, ezért az ostrom elhúzódott. Július 26-án felderítés közben Lajos súlyosan megsebesült: a bal lábába fúródott egy nyílvessző.
Johanna ismét elmenekült Nápolyból, ezért Lajos az ostromot félbehagyva augusztusban bevonult a városba. Mérlegelte a helyzetét: a városban felkelés tört ki ellene, katonáit nehezen tudta fizetni és ellátni. Belátta, hogy hosszú távon nem tudja fenntartani hódításait, ezért hajlott a békére. Ugyancsak hajlott a megegyezésre Johanna is: anyagi nehézségeik miatt a háborút képtelenek voltak folytatni Lajos király ellen. Így feltételes fegyverszünetet kötöttek szeptember 01-től. Ennek megfelelően Lajos Róma érintésével Itálián keresztül visszautazott Magyarországra.
Az 1351. 04.01-vel lejáró fegyverszünetet követően Tarantói Lajos hadműveletet indított a Lajos hódításainak visszafoglalására, amely azonban összeomlott. Sőt, Lackfi Endre sikeres ellentámadásai újból kétségbe ejtették a nápolyi vezetést. A felek végül 1352.03.23-án Nápolyban békét kötöttek: eszerint Lajos lemondott hódításairól, visszaadta a fogságba vetett durazzói és tarantói hercegek szabadságát, elismerte Tarantói Lajost és Johannát, mint a Nápolyi királyság uralkodóit, akik viszont 300 000 aranyforint hadikárpótlást voltak kötelesek fizetni Lajosnak, továbbá Johannának pápai vizsgálóbizottság elé kellett állni, amely tisztázza esetleges bűnrészességét a „férjgyilkosságban”.
Lajos követei azonban a király utasítására lemondtak a kialkudott összegről, „mondván, hogy uruk nem kapzsiságból, hanem öccse megbosszulásáért intézte azt a vállalatot. Magyar lovagok még sokáig hadakoztak Itália földjén Johanna és a pápa alkalmazásában az ún. „Nagy Magyar Sereg” (Gran' Compania) részeként (köztük Toldi Miklós, 1365-től a zsoldosok vezére).
A nápolyi kérdés lezárásaLajos még egy alkalommal avatkozott a nápolyi ügyekbe uralkodása folyamán. Kis Károly Anjou herceg, az első itáliai hadjárat alkalmával fogságba vetett Durazzói Lajos fia 1370-től kezdve a magyar királyi udvarban nevelkedett, 1371-1376 között Dalmácia és Horvátország hercege volt. A nayg nyugati egyházszakadást követően Johanna az avignoni pápa, VII.Kelemen mellé állt. Erre VI.Orbán 1380-ban letette királyságáról, és a trónt Kis Károlynak ajánlotta fel. Lajos katonákkal támogatta rokona trónigényét, így az 1381-ben elfoglalta Nápolyt. III.Károly néven megkoronázták, és 1382-ben május 22-én Muro várában négy magyar zsoldossal megfojtatta Johannát, mint „férjgyilkost”.
Lassan kiadható a topic történelemkönyvnek
Örülök, hogy ez indult, legalább frissíthetem a tudásom
Lackfi István hadjárata.....
A kedvezőtlen nápolyi fejlemények hatására és pozíciójának újbóli megszilárdítására Lajos Nápolyba küldte a tehetséges Lackfi Istvánt. Lackfi hajóval érkezett Manfredoniába 1348 késő őszén, és ettől kezdve a hadi helyzet rövid idő alatt gyökeresen megváltozott, a névtelen minorita szavaival (kis túlzással, de nem minden alap nélkül): „Ettől fogva az Úr segítségével és István ravaszsága révén a magyarok mindenütt az ellenség fölé kezdtek kerekedni, s oly csodás győzelmeket arattak, hogy húsz vagy nem sokkal több magyar harcban legyőzött és veszteség nélkül elfogott hatszáz ellenséges fegyverest. Tarantói Lajos tekintélyes haderővel rendelkezett, így bizakodó volt, 1349.01.23-án Troiánál seregét tönkreverték, elfoglalták Lucera, Troia, Barletta és Trani várát.
Lackfi serege április 22-én elfoglalta Capua városát. A magyar sikerek hatására több vár és város inkább önként megadta magát. Tarantói Lajos újból tekintélyes haderőt szedett össze és Nápoly védelmében kénytelen volt lépni, ám nem mert újból egy nyílt ütközetet megkockáztatni. Ezért cselvetésre szánta el magát: lovagi párbajra hívta ki Lackfit, amit az el is fogadott, de Tarantói Lajos később lemondott, majd megtámadta Lackfi seregét. Ám Lackfinak sikerült felülkerekednie, és Aversa városánál újból tönkreverte a nápolyi sereget. A magyar sikerek ellenére Lackfi távol állt a győzelemtől: a pápa és a nápolyiak által megvesztegetett zsoldosok feladták Nápoly környékét, közben pedig a királyság keleti része is elveszett. Lackfi kénytelen volt visszautazni Magyarországra, de megígérte, hogy 1350 tavaszán visszatér a királlyal.
forrsások: wikipédia nagylajos.doksi
I.Nagy Lajos király első nápolyi hadjárata
Miután jogainak érvényesítésére minden diplomáciai lehetőséget kihasznált, Lajos megindította a háborús előkészületeket. Ez főleg a számba jöhető ellenségeinek semlegesítését, de különösen a harci felvonulási területnek szánt Észak- és Közép-itália megnyerését és a katonai egységek ellátásának, utánpótlásának megszervezését jelentette.
Lajos 1347 novemberében indult meg Nápolyba, mintegy 1000 fős kíséretének élén. Felvonulása közben a kisebb-nagyobb városállamok tisztelettel és rokonszenvvel fogadták. 1348.01.11-én Lajos seregei Capua városánál tönkreverték a Tarantói Lajos, Johanna új férje által vezetett nápolyi seregeket. A capuai összeomlás után Johanna és családja hajón provence-i grófságba menekült, a Nápolyi királyság pedig minden további kardcsapás nélkül Lajos hatalmába került.
Nápolyba való bevonulása előtt január 20-án Lajos Aversa városában fogadta rokonait, a három durazzói és két tarantói királyi herceget(Durazzói Károlyt, Lajost, ill. Róbertet, valamint Tarantói Fülöpöt ill. Róbertet). A jó hangulatú lakoma után azonban Lajos hirtelen számon kérte öccse halálát az abban nyilvánvalóan ártatlan Durazzói Károly hercegen (Johanna sógorán), akinek rövid úton a helyszínen a fejét vétette (második aversi tragédia); a többi herceget pedig fogságba vetette, majd Magyarországra küldte őket. Ettől „… kezdve a rettegés és gyanakvás jártak előtte, a hercegek számtalan híve kiengesztelhetetlen ellensége lett, és vádjait a pápa ellenvádakkal utasíthatta vissza”. Bellér Béla szavaival: „a Nápolyért vívott harcot Lajos király erkölcsi és politikai tekintetben már Aversában elvesztette”.
A „fekete halál” (pestis) középkori ábrázolása.Lajos január 24-én vonult be Nápolyba lovon, sisakban – mint egy meghódított városba. Felvette a „Jeruzsálem és Szicília királya” címet és bizalommal, nagylelkű uralkodói intézkedésekkel igyekezett csillapítani a kedélyeket – hasztalanul. VI.Kelemen pápa nem ismerte el Lajost Nápoly királyának és kiközösatéssel fenyegette, de nem szakadt meg a kapcsolat közte és a Szentszék között. Közben szerte itáliában elkezdett dühöngeni a Genovába behurcolt pestis, így Lajos – miután kijelölte helytartóit – 1348 májusának végén visszaindult Magyarországra. A magyar uralom néhány helyőrség kivételével hónapok alatt összeomlott a Nápolyi királyságban szeptember 17-én pedig Johanna is visszatért Nápolyba.