Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MAGYAR TÖRTÉNELEM
Létrehozva: 2008. október 6. 07:44
Hai!
Sokunknak az a tapasztalata, nincs kellő módon ápolva történelmünk, jó s rossz történés egyaránt, mert mindkét pólus része múltunknak. Még akkor is ha úgy hisszük, ránk már nem hat. Minden hat. Nem szeretem a "ha" verziót, de mi lett volna ha....ha nincs Mohács? Hol lennénk ma? Na jó, de mi vezetett Mohácshoz, mi az összefüggés 1514 Dózsa parasztfelkelése és a Mohácsi csatavesztés között?
Kevesen tudják. De itt majd megtudjuk.
De ne ugorjunk ekkorát. Mi lehet az igazság finnugor vagy szkíta ügyben, melyik népcsoporthoz volt valóban közünk? Megannyi kérdés.
A Polgári topicban már elkezdtük ezeket boncolgatni, ám úgy alakult hogy a többség egy "saját" erre indított topicot akart és ezt most megtesszük.
Ugyan megtiltani nem tudjuk, de kérni kérhetjük...ez nem politikai topic, itt ne vitázzunk politikai alapon.
Eme topic nem arról szól, ki tud többet vagy kevesebbet a magyar történelemről, hanem arról hogy akik olvassák, netán még írnak is hozzá, azok biztos hogy több információ tulajdonosai legyenek azáltal, hogy ez a topic van s létezik.
A topic célja is egyértelmű. Nincs nagymagyar meg mélymagyar, csak magyar. Ez pedig jelentse azt még ebben a topicban is, hogy büszkék vagyunk s lehetünk magyarságunkra, néha szomorkás vagy tragikius történelmünk ellenére is.
Állítsunk méltó emléket őseinknek, kiemelkedő személyiségeinknek, nagy formátumú hőseinknek. Megérdemlik hogy a magyar ember emlékezzen rájuk s beszéljen róluk....
Tegyük ezt. Tegyük közösen minden megkötés nélkül, hogy ki hova tartozik vagy nem, ki kit szeret vagy nem, mert a magyar történelemhez mérten ezek semmitmondó semmiségek csupán, ezzel ne koszoljuk azt a múltat mit őseink építettek.
Egyfajta időrendben szeretnénk haladni, ezt mindenki vegye figyelembe ha ír ide. Előre is köszönjük.
Kezdjük..........
Alig egy évtizeddel a nagy király halála után válságba került az ország. Az Oszmán Birodalom viharos gyorsasággal terjeszkedett, és az 1389. évi, első rigómezei csatát követő években már a déli megyéket dúlták a portyázó török hadak. Az Oszmán Birodalom erős kézzel kormányzott, az európai normáktól eltérő jellegű, kiváló hadsereggel rendelkező ország volt, melynek politikája az állandó háborúra, hódításra épült.
A zavaros viszonyok között trónra lépő Zsigmond király gyorsan felismerte, hogy Magyarország egyedül nem képes feltartóztatni a török áradatot, s az ugyancsak fenyegetett II. Manuel bizánci császárral együtt keresztes hadjáratra ösztönözte Európa fejedelmeit és harcias lovagjait. Ám a fényes lovagsereg 1396. szeptember 28-án Nikápolynál döntő vereséget szenvedett I. Bajazid szultán hadaitól.
A csatából kalandos úton megmenekült Zsigmond a következő években igazolta, hogy bár hadvezérnek nem jó - később is elvesztett minden személyesen vezetett ütközetet - hadseregszervezőnek beválik. Három jelentős reform is fűződik nevéhez, melyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország az oszmán túlerővel szemben több mint egy évszázadon át sikerrel szállhatott szembe, sőt olykor ellentámadásra is vállalkozhatott. Első reformja az 1397-es országgyűlésen törvénybe iktatott telekkatonaság intézménye volt, amely mintegy 12 000 könnyűlovassal, a portyázó törökök elleni harcra leginkább alkalmas katonatípussal gazdagította a magyar hadsereget.
Másik két reformja azonban ennél is fontosabb volt. Megkezdte a déli végvárrendszer kiépítését, melynek kulcspontja a tatai szerződés alapján Lazarovics István szerb fejedelemtől megszerzett Belgrád vára volt, amely a Duna és a Száva összefolyásánál elzárta a törökök útját Magyarország felé. A vár 1521-es elestéig négy nagy ostromot vészelt át, s megakadályozta a török hódító kisérleteket, illetőleg a magyar támadó hadjáratok kiindulópontjává vált. Végül Zsigmond tette a zsoldosságot a magyar hadsereg legjelentősebb és legharcképesebb elemévé. Miután megszerezte magának a cseh trónt, többezernyi cseh lovast és gyalogost tudott zsoldjába fogadni. Ezáltal létrejött az első ütőlépes magyar gyalogság is.
Zsigmond uralkodásának mérlege meglehetősen ellentmondásos. Bár a magyar hadsereg ezekben az évtizedekben szinte minden háborúját és ütközetét elvesztette, a király halálakor az ország fegyveres ereje mégis mind mennyiségben, mind minőségben felülmúlta az Anjou-kor kétségtelenül sikeresebb hadait, a veszélyeztetett déli határszakaszt pedig szilárd, jól kiépített védővonal óvta a török támadásoktól.
Zsigmond korának vetését Hunyadi János, a magyar hadtörténelem kétségtelenül legkiválóbb taktikusa aratta le. Hunyadi eredményesen harcolt a nagy létszámú, kiválóan vezetett, jó manőverezőkészséggel bíró török hadakkal szemben. A török sereg elleni orvosságot a nehézlovasságban találta meg. Az oszmán hadsereg ugyanis nehézlovasság hiányában sebezhető volt. Az egyébként fanatikus bátorsággal harcoló janicsároknak is megvolt a gyenge pontjuk: elsősorban védelmi feladat ellátására voltak alkalmasak.
Első nagyobb sikereit 1442-ben aratta, amikor először egy Erdélybe törő nagy török hadat, majd a Ialomita folyó mellett a ruméliai beglerbég óriási seregét verték szét csapatai. A győzelmekre Európa is felfigyelt: Hunyadi sikerei oldották a legyőzhetetlennek hitt törököktől való rettegést, és elhitették az európai közvéleménnyel, hogy a török Európából is kiverhető. Sajnos ez utóbbi tévhitben Hunyadi is osztozott.Hunyadi János lovasai nem lovagi módon, azaz egyénileg, hanem zárt kötelékben harcoltak, így rohamuk sokkhatása jobban érvényesült, s manőverezésre, átcsoportosításra is készen álltak. Hunyadi haditerve egyszerű, de szinte mindíg hatásos volt: nehézlovasságával csapást mért valamelyik török szárny lovasságára, azt szétverte és elűzte a csatatérről, majd csapatait a másik szárnyra átcsoportosítva, megismételte ugyanezt a manővert. Ha ez sikerült, akkor már csak a janicsárság és némi szultáni vagy vezíri kíséret maradt állva, ezek pedig többnyire örülhettek, ha épségben visszavonulhattak. Ez a taktikai manőver általában még túlerő ellen is eredményes volt, két vesztett csatáját - a várnait és a rigómezeit - nem taktikai, hanem politikai és stratégiai hibák okozták.
Középhatalom a "középkor alkonyán"
Hadművészet a vegyesházi királyok korában
A magyar hadművészet az Anjou királyoktól Zsigmondon keresztül a Hunyadiakig átívelő időszakban rohamos fejlődésnek indult, miközben Nyugat-Európa katonai fejlődése megállt. Úgy tűnt, a magyar hadsereg képes nagy csaták megnyerésére is. Ám az oszmán török haderő egyre inkább leküzdhetetlennek bizonyult, s csak az volt a kérdés, hogy védelmi rendszerünk mennyire szilárd, rugalmas és hatékony.
Magyarországon a 13. század folyamán gyorsan mélyülő hadügyi válság bontakozott ki: kiderült, hogy a királyi birtok hadakozó népeire épülő hadsereg nem állja meg a helyét a korszerű háborúban. A királyi hatalom már nem tudott a saját erőforrásaiból megfelelő fegyveres erőt kiállítani. Ezt a folyamatot a nápolyi Anjou-házból származó Károly Róbert állította meg. A hadsereget a nagybirtokosok jól felszerelt magánhadseregeire, az ún. bandériumokra építette. Ezenkívül fontos szerephez jutottak a már feledésbe merült lovasnomád hagyományokat feltámasztó kun hadak is. Mellettük a nemesek és országlakosok általános felkelése, a generalis exercitus mindinkább háttérbe szorult, s csak az ország határain belül alkalmazták időnként.
E reformok jelentősen emelték a magyar hadsereg színvonalát, amely azonban még így sem tudta elérni Európa és Ázsia legfejlettebb fegyveres erőinek szintjét. Szinte teljesen hiányzott az akkor még egyre komolyabb szerephez jutó gyalogság, s nem volt elegendő számú nehézlovas. Mindeme hiányosságok ellenére I. (Nagy) Lajos sikeresen vívta meg gyakori háborúinak döntő többségét, és kiterjesztette az ország határait.
Az Árpádok és az Anjouk fő terjeszkedési iránya a Balkán-félsziget volt. Lajos itt mérsékelt eredményeket tudott felmutatni, mivel Itáliából két helyről is támadás, illetve sérelem érte, melyek hosszú évtizedekre az olasz csizmára irányították a figyelmét, s így nolens-volens beavatkozott az európai nagypolitikába. Lajos először meggyilkolt öccsének kívánt igazságot szolgáltatni, s 1347-ben viszonylag könnyűszerrel elfoglalta a nápolyi királyságot. Az 1350-ben indított hadjárat újabb katonai sikert hozott. A nápolyi hadjáratok legnagyobb jelentősége mégsem ezekben a győzelmekben rejlett, hanem abban, hogy magyar uralkodó első ízben fogadott szolgálatába nagyszámú idegen zsoldost - többek között Fra Moriale "Nagy Kompániáját" -, s ismertette meg a magyar katonákkal is a zsoldosélet kevés örömét és sok fáradtságát. A többezernyi, Itália különböző városállamaiban szolgálatot vállaló magyar zsoldos között találjuk például Ilosvai és Arany hősét, Toldi Miklóst is, aki egy angol-magyar zsoldostársaság, a "Fehér Kompánia" alvazéreként szerzett magának dicsőséget - és nem utolsósorban anyagi javakat.
A nápolyi hadjáratok azonban a győzelmek ellenére sem hoztak tartós eredményt: hódításával Lajos felborította az európai egyensúlyt, s maga ellen fordította a környező országok feledelmeit, élükön az Avignonban, a nápolyi Anjouk birtokán székelő VI. Kelemen pápával. Ez a körülmény, valamint a Nápolyt Magyarországtól elválasztó nagy távolság és a magyar hajóhad hiánya arra a bölcs elhatározásra bírta Lajos királyt, hogy hagyjon fel a nápolyi háborúval és egyezzen meg gyilkos rokonával, Johanna királynővel.
Sikeresebbnek bizonyult a több évtizedig húzódó velencei háború. Lajos hadai visszafoglalták Dalmáciát, majd egy másik tengeri hatalommal, Genovával szövetkezve, 1381-ben békekötésre kényszerítették a velencei köztársaságot, melynek el kellett ismernie Lajos névleges hűbéruraságát is.
Az utókor Lajos török háborúit, illetve az oszmánokkal szembeni feltűnő passzivitását kárhoztatja leginkább. Kétségtelen, hogy nagyobb erőket is küldhetett volna az új balkáni hódítók ellen, ám a térség országai - főleg Bulgária és Szerbia - Lajos Magyarországában akkor még veszélyesebb ellenfelet láttak, mint az oszmánokban. A törökök közvetlenül nem fenyegették Magyarország határait, s Lajos azzal a tudattal halt meg, hogy erős országot, sőt országokat hagy lányaira.
Engedtessék meg Nagy Lajos korához hozzászólnom:
Nagy Lajos és udvara kedvelt - sőt, kiemelt - tartózkodási helye Diósgyőr vára volt.
A várat - ahogy itt már korábban elhangzott - IV.Béla korában kezdték építeni, de Nagy Lajos egyik székhelyévé tette, mivel útba esett Lengyelország felé (Lajos édesanyja lengyel hercegnő volt, ő maga pedig később lengyel király).
Átépíttette, hozzáépíttetett, a vár ekkor élte fénykorát. Később - az Anjouk után - már csak a magyar királynék nyaralóhelye volt.
A várban 1986. óta évente kétszer többnapos középkori fesztivált tartanak, találkozhatunk kereskedőkkel, kóbor lovagokkal, kolduló barátokkal, zenészek, mutatványosok és vásári komédiások harsány világában szorgoskodnak a mesteremberek, a várárokban pedig látványos lovagi torna zajlik.
A fogadókban, borozókban korabeli pecsenyék és tüzes borok várják a közönséget,
Ezeken a napokon csak Lajos-korabeli dénárral lehet fizetni (helyben váltják, természetesen) és kívánságra akár kalodába is zárathatjuk magunkat
(kép jobbra).
Nézzétek meg a diósgyőri vár honlapját, érdemes:
http://www.diosgyorivar.com/
Az első oldalon érdekes animáció található, korhű öltözékek mellett megjelenik maga a vár is, az eredeti alakjban.
Köszi!
Akkor, vissza lapozok az olvasásban.
Meglátom mit írtak.
Hai!
Tematikusan ha szabadna kérnem.
"Az ősi ételek már volt...."
A "Mátyás konyhája" majd akkor kellene amikor oda érünk, a francia szintén nem aktuális...
Talán a "paprika" lehetséges.
Szeretnék beszálni az itt indított leírásba ,ami a magyarság történetét eleveníti fel!
Szívesen olvasgatom az általatok leírtakat ,de hiányolom belőle a ncl-t ,illetve a nőiességet.
Ha megengedítek, én szívesen írnék A Magyar Konyha Történetéről .Az általam tervezettek.
Fejezetek:
Ősi ételek
Mátyás konyhája
A magyar és idegen konyha
A paprika
A francia hatás
Tájjellegű ételek
Az első lépések a mai konyha felé
Igazi magyar ételek
Kezdjem???
5. sor
afriaki=afrikai
1343. június 8.
Erzsébet anyakirályné Visegrádról Nápolyba indul, hogy rendezze kisebbik fia házassági ügyét. Magával viszi a magyar állam aranykészletének jelentős részét.
1344. Az afriaki kereskedelem újrafelvétele és a magyar királyi kincstár aranykészletének Itáliába vitele következtében megszűnik az európai aranykrízis és visszaáll az arany és ezüst normális értékaránya.
Magyarország történeti kronológiája I.
Akadémiai Kiadó, Bp. 1983. 207-208. p.
Uram, ez remek!
Szinte kötelező volt berakni, kár hogy nem nekem jutott eszembe!
I.NAGY LAJOS HÁBORÚI
A nápolyi kérdés Lajos nagy ellenfele, I. Johanna nápolyi királynő.1343-ban elhunyt I.Róbert(bölcs)nápolyi király, Károly Róbert nagybátyja, örökösének pedig unokáját, Johannát 1343-1382 jelölte ki, akinek viszont Lajos öccse, András (más forrásokban: Endre) volt a férje a felek 1333-as megállapodása értelmében. Bölcs Róbert a halála előtt négy nappal kelt végrendelete szerint András még Johanna halála esetén sem lett volna király: ebben az esetben annak húga, Mária lett volna a királyság uralkodója. A visegrádi udvarban viszont Endrét mint nápolyi királyt szerették volna látni, ami viszont a pápának, mint a királyság hűbérurának és Johanna híveinek sem állt érdekében.
Bonyolult diplomáciai manőverek kezdődtek: követjárások az Avignonban székelő pápánál, és még Erzsébet anyakirályné is Nápolyba utazott. 1343-1344-es utazása, melyet római zarándoklattal is kiegészített, nem járt sikerrel, pedig az úton feltehetően részt vevő Küküllei feljegyezte: „A kiadásokra huszonhétezer márka tiszta ezüstöt és tizenhétezer márka legfinomabb aranyat vitt magával. Fia, Lajos úr, Magyarország királya pedig még utánaküldött négyezer márka válogatott aranyat… számos monostort, templomot és szent helyet meglátogatott, és mindezeket bőséges ajándékokkal és kegyes adományaival tisztelte meg.”
A magyar diplomáciai erőfeszítések és az avignoni követek által kúriának ígért 44 000 márka hatására a pápa 1345. június 14-én belegyezett, hogy Andrást Nápoly királyává koronázhatják mint Johanna férjét, de nem mint uralkodót. Az erről szóló pápai bulla 1345. szept.20-ra kelt, e szerint Andrást még Johanna halála esetén sem illetné a nápolyi trón. Minden bizonnyal a koronázási engedély hírére szept.19-re virradó éjjel orgyilkosok Aversa városában gondosan előkészített merénylet során meggyilkolták Andrást (ld.aversai merénylet. Johanna bűnrészességét azóta sem sikerült bizonyítani: a gyilkosság feltehetően a tudta nélkül, de talán hallgatólagos jóváhagyásával történt.
Arany János így ír"Toldi estéje" művében....az udvarról...
„Mert szolgála ottan sok úri csemete:
Losonczi-, Maróti-, Bánfiak nemzete,
Kanizsai, Szécsi, Kont, Balassa, Csupor,
És ama nagyhíres, fényes Laczfi-Apor;
Köznemes rendből is egy jóforma csapat,
Kiket Lajos ottan csínosságra kapat;
Idegen udvartól is jöttek cserébe,
Hol magyar ifjúság van azok helyébe.
Nem egy azok közül látogatta Pécset,
Hol a tudománynak Lajos gyujta mécset;
Nem is egy fordult meg Páris-, Bolonyában,
Maga erszényén, vagy a király zsoldjában;
A tudás fájáról szép gyümölcsöt hoztak,
Jót is elég bőven, s ráadásul rosszat;
Mert, ha gyalu nélkül bunkósbot az elme:
Gyakran kétélű tőr lesz az kimüvelve.
De habár az ifju néha könyvet forgat:
Nem hiányzik nála kész testi gyakorlat,
Hogy `karra` se légyen gyöngébb, mint az atyja.
Ellenben, ha lehet, `fővel` meghaladja;
Ez volt a királynak terve és szándéka. --
No de áll az ifjak eleven játéka:
Ez danol, az tréfál, az vitát feszenget;
Egy pedig a hárfán ilyen nótát penget:”
És a Második ének 23-24. énekében Lajos birodalmáról ill. hadjáratairól:
„Ott valának, midőn Lengyelország népe
Másodízben térdelt nagy Lajos elébe,
Ki utólszor vonta fegyverét, -- a litván
Zendülők haragját hódolni tanitván.
Ott valának, midőn a gőgös Velence,
Az Ádria-tenger mátkája, kegyence,
A föld kincsesháza és a világ ura,
A magyar fegyvertől békeszót koldula.
Jelen voltak nemrég a nápolyi harcon,
Hol vérbűne díját elvevé az `asszony`,
Ki Lajosunk öccsét birta hajdan férjül,
És még nem számolt be a kiontott vérrül,
Amiért hogy András ő általa vesze.
Most elérte Isten bosszuálló keze
Gyilkoló vasától négy dühös magyarnak, --
Neve… bár ne volna… vesszen a cudarnak!”
I. Lajos király a nápolyi hadjáratban -nyugati mintára- legfőbb hadvezéreinek főnemesi címek ajándékozásával kedveskedett, ezek a rangok azonban, ahogyan az Árpádok korában, most sem terjedt el széles körben, addig még két évszázadot várni kellett.
Így lett gróf Lackfi István, a Micskfiek, vagy az ifjabb Ujlaki-ág alapítója "Kont" Miklós és néhány évtizeddel később a tragikus sorsú Hédervári Kont István. A nevekben a rang csupán ragadványnévként maradt meg, ellenben a dalmáciai főurak köreiben itáliai szorosabb kapcsolataik miatt gyakoribb volt a titulus használata.(Corbaviai grófok, Frangepánok /ekkor még Vegliai és Modrusi grófok/, Blagayak.)
A grófi cím ezeknél a családoknál még Árpádkori eredetű volt, a magyarországi nemesség körében ez nem terjedt el, pedig az Árpádok a nagyobb nemzetségek fejeinek adományoztak el egész vármegyéket.(Csák, Aba, Héder.)
Hai!
Ez igen......megérte várni rád...
Az ősiség eltörlésének legismertebb szószólója Széchenyi István volt. Külföldről hazatérve tapasztalta, hogy bár sokan jelentős földbirtokkal rendelkeznek, annak modernizálásához, sőt, legtöbbször fenntartásához sem rendelkeznek forrásokkal, ugyanakkor a földbirtok elidegeníthetetlen és elzálogosíthatatlan, arra hitel nem vehető fel, a modern termelés alapjai hiányoznak.
Mások pedig nem tudnak telket vásárolni, hitelre lenne szükségük, az ősiség miatt viszont nem kapnak kölcsönt a bankoktól. Ez alapján Széchenyi az ősiség törvényének eltörlését indítványozza, ezzel együtt a szabad földvásárlást, a nemesek adózását és a jobbágyok fokozatos felszabadítását is.
1830-ban írt Hitel c. művében hangot ad annak a véleményének, hogy hazánk feudális elmaradottsága az ősiség törvényében gyökerezik.
Ugyanezt vallja és követeli Kossuth is, aki a saját reformelképzeléseit a Pesti Hírlap vezércikkeiben teszi közzé. Egyetért Széchenyivel a feudális kötöttségek eltörlésében a gazdaság minden területén, annak érdekében, hogy ezzel lehetővé váljon: bárki szabad polgári tulajdonnal rendelkezzen.„Míg az ősiség dolgán nem segítünk, a javak világában legbuzgóbb igyekezettel sem leszünk képesek oly normális állapotot előidézni, miszerint a magyar birtokos birtokát sajátjának mondhassa … ahol baj van, az ősiség mint szörnyeteg áll őrt, s nem enged a bajhoz orvosló kezekkel közelítenünk.” (Ősiség. 1841.)Az 1847-1848-as országgyűlésen napirendre került az ősiség törvénye. Deák Ferenc javaslatára – aki szerint nem lehetett akkor éppen mindenre kiterjedő, körültekintő törvényt fogalmazni – kimondták az ősiség eltörlését, de a kormányt bízták meg azzal, hogy a következő országgyűlésre terjessze be a polgári törvénykönyvet, amely mindezen kérdéseket elrendezi. Így is történt.
Az ősiség és az adományrendszer eltörlésének véglegesítése az ún. “ősiségi nyíltparanccsal” történt meg (1852. november 29.).
Az ősiség joga azonban tovább él a magyar jogrendszerben, mivel „visszacsempészték” az ági öröklés intézményét abba. Ha az embernek nincsenek gyermekei, akkor a már egyszer örökölt tárgyakat nem a házastárs, hanem a felmenők öröklik, ez egy speciális hungaricum.
Ugyancsak tovább él a kötelesrész intézményében: mint közismert, végrendeleti öröklés esetén – bizonyos feltételek esetén – is megilleti öröklés az örökhagyó leszármazóját, házastársát, vagy szülőjét, tehát a végrendelkezési szabadság a magyar jogrendszerben továbbra sem korlátlan, e tekintetben azonban csak a jogintézmény hord magával ősiség-szerű vonásokat, hiszen valamennyi (nemcsak az örökölt) vagyonra vonatkozik.
Az ősiséget nem lehet elintézni azzal, hogy a birtokok visszaszállnak a királyra, mert ez nem is igaz.
Ahogy már korábban említettem, Nagy Lajos 1351-ben módosította az aranybullát, és az úgynevezett ősiség törvényében megszüntette a végrendelkezési szabadságot. Az ősiség törvénye évszázadokon keresztül befolyásolta hazánk társadalmi-gazdasági fejlődését és végül 1848-ban törölte el az országgyűlés, bár egyes intézményei fennmaradtak, amelyben a magyar jogrendszer ma is eltér a szintén a napóleoni Code Civil alapján álló többi európai állam jogrendszerétől.
Az ősiség fogalma a vezérek korára utal vissza. Amikor honszerző őseink hazánkban letelepedtek, a hét törzs egyesüléséből alakult ki a magyar nemzet , amely nemzetségekre (generationes) oszlott. A nemzetségek földbirtokot, úgynevezett szállást (descensus) nyertek (ennek alapja pedig maga a vérszerződés volt). Ezek a szállások az egész nemzetség össztulajdonát, közös tulajdonát képezték; azokból osztály útján keletkezett az egyéni tulajdon.
Ez a nemzetiségi jogon alapuló birtok a más módon szerzett birtokkal ellentétbe került, és ezt nevezték ún. ősi birtoknak (aviticum).
A későbbiek során kiterjesztették az ősi birtok fogalmát a szerzeményi vagyonra is.
Az ősiség lényege tehát nem abban van, hogy a birtok a koronától függ, hanem a szerző és ennek jogutódjai között fennálló jogközösségben, és a birtok ősi voltában (ezért is hívják ősiségnek).
Az ősiség jogi jelentősége abban állott, hogy az ősi vagyonról a birtokosnak szabad intézkedési joga - úgy élők közt, mint halál esetére - igencsak szűk határok közé volt szorítva. Míg a szerzeményi vagyonról később (az európai jogrendszer fejlődésével párhuzamosan) mindenki szabadon rendelkezhetett, addig az ősi vagyonra vonatkozó rendelkezési jog korlátozott volt: az ősi vagyonban azok örökösödtek, akiket a jogközösség alapján a törvény szerint az örökösödés joga megilletett s ezen a birtokos egyoldalú intézkedésével változást nem tehetett. Leszármazók hiányában beléptek az oldalági rokonok, ha azok sem voltak, akkor tovább kellett menni a felmenők vonalán, és az ő leszármazóik örököltek, stb. (ez megfelel a mai parentéláris öröklési szabályainknak a törvényes öröklés rendjében, bár mi csak 2 parentélát ismerünk el, azt viszont az egész hagyaték tárgyára, és nemcsak az ősi birtokra).
Az ősi birtok elidegenítésének a jogközösségben levők - sérelem címén - a felbontását követelhették; egyes kivételekkel. A jogközösségben levők továbbá a megengedett elidegenítésre vonatkozólag is elővételi joggal bírtak, részben az ún. megkínálási jog, részben megintési jog alakjában, amelynek megsértése miatt az elidegenítés felbontását követelhették. Ez az elővételi jog őket a birtok elzálogosítása esetében is megillette. Az ősi birtok tehát főszabályként nem volt elidegeníthető, sem elzálogosítható, sem szabadon(végrendeletileg) örökíthető.
A nemesi nemzetség kihalása után szállt csak vissza az ősi birtok a királyra.
Az ősiség ugyan megakadályozta az ősi birtokok idegen kézre kerülését, de egyben akadályozta a gazdaság fejlődését is.
(folyt.köv.)
Nem került említésre a családnevek kialakulása. Pedig az Árpádok kihaltával és az idegen királyok, valamint a nyugati lovagkultúra és címerhasználat felvirágzásával a magyar névhasználat is jelentős változáson megy át. Az eddig nemzetségből való származásra utaló családnevek helyett, egyre inkább kezdenek elterjedni a helységnevekről, birtokokról eredő családnevek, melyek néhány évtizeddel később kibővülnek tulajdonságok és egyéb jellemzők által kreált vezetéknevekkel.
Kivétel nélkül hosszabb távra és ambiciózus tervekkel építgették saját és örököseik számára az ország testéből kiszakított vármegyényi területeiket, az pedig a fiatal Caroberto kitartásának és ügyes diplomáciájának volt köszönhető, hogy ez nem sikerült.
Csák nb. Ugrint alább már tárgyaltam. Utódai megtartották Újlak várát és főbb uradalmaikat, de a temesközi részeket elvesztették. Tőle eredt az ún. idősebb Újlaki-ág, amely 1360-ban fiágon kihalt.
Kán nb. László vajda fiairól egy 1328-as erdélyi betörésükről maradt fenn írásos adat. Leszármazottaik és az ő további sorsuk jelenleg még ismeretlen.
Borsa nb. Kopasz. Unokaöccseivel tovább élt valamelyest nemzetségének ezen ága, sógorsági kapcsolatban állt testvére révén magával a királyi uralkodóházzal is.Aba nb. Amadé. Nagykorú fiai és gyermekkorú unokái voltak már a hatalma tetőpontján megölt északi megyék nagyurainak, aki korábban fegyverrel segítette a birtokain menedéket kereső és hazájából elűzött lengyel fejedelmet, kiből később király lett. A lengyel király nem feledkezett el az Aba-nemzetség ezen ágának iránta tanúsított jólelkűségéről. A bukott tartományúr fiait befogadta országába és birtokokat is adományozott nekik. Az Amadefiak még a lengyel történetíró, Dlugosz korában is éltek, szerény nemesek módján.
Ákos nb. István. A nádor, aki „az utolsó aranyágacska” kifejezést hagyta az utókorra III. András halálakor, a bajor hercegi házzal keresett rokonságot, egyik fiát házasította össze Diósgyőrött egy bajor hercegkisasszonnyal. Utódaik jelentősebb birtokaik elvesztése után a köznemesség soraiban éltek tovább.
Csák nb. Máté. Valamennyi kiskirály között a leghatalmasabb, saját nádoraispánja is volt, Zách nembeli Felícián személyében. Háborút viselt a cseh király ellen, annak országában is megszállva tartott néhány várat. Fiát egy Habsburg-lánnyal szándékozta összeházasítani, végül azonban a Savoyai-családból hozatott neki messziföldről feleséget. Fia azonban nem sokkal a nagy Máté előtt elhunyt, két kiskorú örököst hagyva hátra. Özvegye pedig, miután a királyi hadak Mátyusföld erődítményeit hatalmukba kerítették, Sziléziába költözött és a sziléziai Piast-fejedelmek közül keresett magának férjet. Gyermekei, Máté és Jakab Sziléziában utódok nélkül haltak el.
A Kőszegiek szerencsésebbek voltak. Birtokaik egy részét megtartva, illetve elcserélve megalapítói lettek a nagyhatalmú Tamási és szekcsői Herczegh-családoknak.
A horvát és dalmáciai nagyurak is átmentették hatalmuk egy részét, köztük is a legszerencsésebbek a Frangepánok voltak. A Babonicsok egy előnytelen cserére kényszerülve a Blagayak őseivé lettek, a Subichok pedig Zríny várának megszerzésével alapítói a később oly nagy hírnévre szert tett Zrínyi-famíliának.
Hai!
Semmi akadálya.....
Csatlakozom a Hölgy kéréséhez, egy kicsit nekem is gyors a tempó.
Estére magam is anyaggal jelentkezem.
Szeretnék kérni egy kis megállást, mert az ősiséghez írnék egy keveset, hiszen az jogtörténeti kérdés.
Remélem, estefelé már kész leszek vele.
Hai!
A Visegrádi várról itt olvashatsz....
http://hu.wikipedia.org/wiki/Visegr%C3 %A1dAz Anjou uralkodók szokása volt az, hogy udvari híveiket a királyihoz bíróság alá rendelték, kiemelve őket a megyei bíráskodás alól. Emellett az udvari nemesség tagjai egyre gyakrabban kapták meg a szabadispánságot, más néven a pallosjogot. Ez feljogosította őket arra, hogy a kézre került bűnösöket ők is kivégezhessék, nemcsak a megyei törvényszék.
Nagy Lajos idején Magyarországon fénykorát élte a lovagi kultúra. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az Anjou-ház kapcsolatai révén a Magyar Királyság szorosabban kapcsolódott a Nyugat-Európában kialakult művészeti és szellemi irányzatokhoz.
A magyarországi Anjouk idején kezdett elterjedni Magyarországon a gótika. A király 1343-ban jelentős építkezésekbe kezdett Diósgyőr váránál, amit még apja örökölt az Ernyéktől. A lakótorony négy belső toronnyal épült meg; benne található Közép-Európa legnagyobb lovagterme, melynek alapterülete 380 m˛. A lovagkirály Visegrádon rendezte be székhelyét, de 1347–1355 között az udvar Budára költözött.
A budavári Nagyboldogasszony-templomot Lajos uralkodása idején, 1370-ben alakították át, gótikus stílusban.
A következő években nagybátyja szövetségében újra a litvánok ellen harcolt. 1354-ben tért vissza korábbi balkáni politikájához, s 1354-1355-ben a szerbek ellen viselt hadjárat után 1356-ban megkezdte a Velencével való leszámolást. Seregei győzelmei nyomán végül a dalmát városok is a kezére jutottak (1358).
Balkáni „térítéseivel” már 1356-ban kiérdemelte az egyház főkapitánya címet, 1357-től 1359-ig többször küldött sereget a pápa itáliai harcainak támogatására. 1365-től 1375-ig hadjáratot vezetett a balkáni államok ellen. Célja részben a Magyar Királyság fennhatóságának kiterjesztése, részben a katolikus vallás propagálása volt.
1377-ben győzelmet aratott a török Murád szultánon, ennek jelentőségét azonban nem ismerte fel, sőt a személyesen segítséget kérő bizánci császárt sem támogatta.
Velencével az ellentétek kiújultak, s azok 1378 után háborúkhoz vezettek.
1380-ban leányai öröklésének biztosítása érdekében Kis Károlyt haddal segítette Nápoly elfoglalásában, örököséül pedig Máriát jelölte ki. Rendelkezését az 1382. júliusában, Zólyomban tartott lengyel országgyűléssel is elismertette.
Uralkodása végén a felesége és apja korában felemelkedő, a nápolyi háborúkban meggazdagodott új arisztokráciát képviselő tanácsosok egyre nagyobb befolyásra tettek szert, s már ekkor kialakult a halála után oly nagy szerephez jutó nagybirtokosok három csoportja: a Lackfiak, a Garaiak és a Horvátiak csoportja.
1380-tól már halálos, lepraszerű betegség kínozta, ami miatt visszavonult a közéleti tevékenységtől. 1382. szeptember 10-én halt meg.