Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Annyira megételek...
Minden hülyeséget a nyakamba sóz mindenki, a saját családomra sem marad erőm és energiám,de nem tudok nemet mondani.
Úgyhogy elméletben én is marha jól tudom, mit kell tenni...
Érdekes, de ha más hasonló gondját olvasod, tudod, mit tennél, mit kellene tenni, de ha benne vagy, sajnos a racionalitás nem tényező.
Nagyon együttérzek veled.
Biztatásnak szánom: éppen 5 éves házasok vagyunk mi is. Nekem is ilyen volt anyósom:folyton utasított-rendezett bennünket,apósommal sem volt eszményi a viszony.
De ebben én nagyon benne voltam,esélyt sem adtam nekik.
Tavaly nyáron a saját lányuk olyan csalódást okozott nekik, hogy elmondani nem tudom. Akkor jöttem rá, hogy akkora pofont kaptak az élettől, amibe mindenki beleszédülne, elkezdtem más szemmel nézni őket.
Ma őszintén, tiszta szívből mondhatom, hogy nagyon szeretem őket,jól megvagyunk. Ahogy rájöttem, hogy ők is emberek, már nem volt annyi idegesítő szokásuk (vagy én nem láttam meg ezeket).
DE nálunk valószínűleg alapvetően nem volt ilyen durva a helyzet,mint nálatok.
Nagyon drukkolok nektek!
Igen, az is baj, hogy olyan típus vagyok, hogy gyűjtöm, gyűjtöm magamba az indulatokat, és ha már elég, akkor török ki, és akkor tényleg ösztönből, az meg nem a legjobb megoldás.
A levélírás nem idétlen ilyen esetben? Nem tudom, hogy jönne ki, hogy írok anyósomnak...
Egyébként az is baj, hogy itthon tényleg tök jól el tudom képzelni, hogy miket fogok mondani, de amikor odakerülök az adott szituációba, összemegyek picire, és én vagyok az "üss, ne sajnálj"-figura.
Pl. tegnap voltunk egy óvodában, beszélni egy korombeli óvónővel, hogy szeretnénk, ha az ő csoportjába kerülne a lányom. Ő meg először nem is értette, mit hadoválok, aztán közölte velem (a férjem is mellettem állt), hogy idejövünk megszeppenve...
Szóval ezek szerint tényleg látszik is rajtam, hogy be vagyok tojva, mint egy kiselsős olvasásból feleléskor. De ezen hogy lehet változtatni??? Én tényleg akarom. És higgyétek el, a helyzet már százszor jobb, mint fél éve, amikor még anyámmal szemben nem mertem kiállni.
Teszem fel a 3 diplomát is azért csináltad, hogy kitűnj valamiben, meg bizonyíts.
Tudod, hogy eddig is véghezvittél mindent, amit terveztél? Tudod.
Jól sikerült? Jól.
Akkor tudhatod azt is, hogy joggal bízhatsz magadban? Tudhatod.
Próbáld ki: adj magadnak feladatokat, ezzel a problémával kapcsolatosan. Először kis megpróbáltatás legyen, mondjuk, hogy a következő konfliktusnál (a legkisebbnél) anyádat/anyósodat emelt hangon leteremted (ne visszakozz, ha ő felháborodik, netán kiabálni kezd!) Legyen melletted a férjed, hogy ne érezd magad egyedül, úgy bátrabb vagy. Legközelebb zavard ki a házból (nyugodtan üvölts addig míg ki nem megy), és a következő alkalommal kérd vissza a kulcsot, és közöld vele, hogy csak akkor jöhet amikor hívod. Ne legyél eltántorítható, ha kell gyakorold előtte magadban a szituációt.
Légy bátor, semmi okod hogy bénának tartsd magad!!! Mit veszíthetsz? Mi a legrosszabb ami történhet? Elmegy, nem beszél veled néhány évig? Hurrá. Máris elérted a célod. Ezt játszd végig mindkét nagymamával, lehetőleg ne a gyerekek füle hallatára (küldd ki őket a kertbe), de utána beszélj velük róla.
Nem hinném, hogy attól jobban kéne félni egy ilyen veszekedés milyen hatással lesz a gyerekre, minthogy a jelenlegi idegbeteg állapot milyenhatással van rá.
Az én anyám össze is verekedett a nagyanyámmal, és velem üzengettek egymásnak szemét dolgokat (voltam kb 7 éves), de megértettem, miről szól a dolog, mert anyám elmagyarázta, nem utáltam meg a nagymamámat, és nem lettem idegbajos. Tanultam belőle, és nem félek a konlikfusoktól (persze nem csak ennek hatására..).
Sok sikert!
Jó anya vagy. Jó ember vagy.
Anyád tönkretett.
Nem bántasz meg, örülök minden véleménynek, aki jó szándékkal ír, és akár a saját hibámra hívja fel a figyelmemet!
Pláne, ha esetleg tud javasolni valami megoldást a töketlen, nemet mondani nem tudó viselkedésemre.
A legfontosabb pedig, én nem akarom ilyen félénkké nevelni a saját gyerekeimet. Azt akarom, hogy igenis legyen önbizalmuk!
De amíg rajtam azt látják, hogy össze... magam, és uralkodik rajtam az anyósom, addig milyen mintát kapnak??? :(
Még sosem kérdezted meg édesanyádat, amikor a fejedhez vág ilyen dolgokat, hogy akkor ezek szerint rosszul nevelt? De tényleg, ha Te nem viszed semmire, akkor csak ez lehet a megoldás.
Anyóssal meg tényleg ki lehet glancoltatni egyszer-kétszer a házat, hagyd ott ha belendül. Hidd el, meg fogja unni, és még kiabálni se kell vele(ezért)
Végül is tudod mi a problémád - ez már jó, csak valahogy rá kell venend magad arra, hogy ne úgy reagálj, ahogy ösztönből tennéd, hanem próbálj uralkodni magadon és erősnek lenni.
Az esetleg nem használna, ha levelet írnál nekik? Csak egy ötlet... Nincsenek ott face to face, nincs rapid reakció, nem fojtják beléd a szót...
Pukkancs, ne haragudj, Isten látja a lelkem, nem akarlak megbántani.
De nem lehet,hogy a te igazi problémádat nem a család okozza, hanem az,hogy nem tudod őket igazán "helyretenni" és ezért vagy nagyon letört?
Nem lehet,hogy gondolatban százszor végigpergeted-játszod magadban,egy-egy szituációban hogyan kellene cselekedni, beszélni, de aztán mégsem sikerül így tenned?
Azért kérdem, mert hasonló gondjaim vannak. Nem anyuval, nem az anyósommal,másokkal.Sosem tudok nemet mondani,nem vagyok képes kiállni magamért és igazából ez a probláma forrása.
Kölcsönadjuk anyósainkat, és éld túl... A remek tanácsaiddal együtt!
Na, az én anyósom is ilyen! Kisfiam, vegyél fel sálat! Ezt mindig megkapja a férjem.
De én is anyámtól. Miért nincs rajtad sapka? Miért így öltöztél?
Minek akarod, hogy jóban legyenek a nagymamákkal a gyerekek? Hogy őket is majd lehülyézzék, és ők is önértékelési problémákkal, kisebbségi komplexusokkal küszködjenek???
Én biztos hogy nem laknék ilyen szülők közelében, max karácsonykor mennék látogatóba, mert a saját magad megítélése, a lelkivilágod és a környezetedhez való hozzáállásod borzasztóan negatívan van befolyásolva általuk. Kifejezetten káros a személyiségednek az ő közelségük.
De nem mondom többször: költözzetek el baromi messzire, ez a egyetlen megoldás.
(mellesleg: amitől félsz, azzal harcba kell szállnod, különben sosem szabadulsz tőle, és tönkretesz örök életre... pszichológia, ugyebár)
Köszönöm mindenkinek, nagyon kedvesek vagytok, két kivétellel. Aki végigolvasta, tudja kik azok.
Sajnos tényleg határozatlan, és félénk vagyok, és nekem kell megtanulni ezen változtatni. Ha van ötletetek, várom, mert én is ebben látom a fő problémát.
De ki ne lenne félénk, ha úgy élt volna, mint én?
Amikor a szüleinknél laktunk, anyám folyamatosan szajkózta, hogy hogy akarok én külön élni a férjemmel, meg a gyerekeimmel, majd hogy tudok én háztartást vezetni? Úgyis béna leszek, ezért hónapokig nem mertem beköltözni a saját házunkba, mert belém szugerálta, hogy hülye vagyok mindenhez. Aztán ideköltöztünk, és minden hihetetlen könnyű lett. Senki nem szidott, hogy miért ezt vagy azt főzök, mit miért csinálok.
Amikor hazajöttem a kórházból a 2. gyerekem születésekor, ülni nem bírtam, 1,5-2 óránként szoptattam, a férjem éjszakás műszakban dolgozott, este egyszerre fektettem a lányomat, úgy, hogy este 11-ig kirohangált, mert nem akart aludni, mondván, a mami is előző nap bent aludt velem. Eközben ordított a 2. gyereke , mert éhes volt. Közben azt közölte anyám, hogy nem csinálok semmit.
A 3. diplomámat csináltam, amikor még megkaptam anyámtól, hogy "Csak hármas?" És XY hányast kapott? És a többieknek is ilyen rossz lett?
A programtervező matematikus öcsém is folyamatosan cseszegetve volt, hogy miért nem szerez jobb jegyeket. Azóta havi félmilliót keres, és tök simán bejutott elsőre a munkahelyére, rengeteg ember közül. Vadásznak rá.
Én egy dologban ifjúsági világbajnok lettem, megcsináltam a 3 diplomát, a pszichológus szerint nagyszerű anyja vagyok a gyermekeimnek, akiket imádok, 3 olyan barátnőm van, akikkel tökéletes a kapcsolatom, a férjem szerint különleges vagyok, de ennek ellenére egy senkinek tartom magam, bármikor valaki felemeli velem szemben a hangját, összerezzenek, mert úgy neveltek, hogy egy szar vagyok, hogy "Semmire sem fogod vinni!" "Nem vagy elég jó!" "Semmihez sem értesz" Soha, semmiért nem dicsért meg az anyám.
Úgyhogy kedves készröhej, tartsd távol magad a véleménnyilvánítástól.
Én nem azért pelenkázom és törlöm ki a gyerekeim fenekét, hogy ezért majd hálásak legyenek, mert ez természetes. Az ember nem azért szüli a gyerekeit, hogy aztán tojjon rájuk. És nem fogom nekik emlegetni, hogy én ezeket tettem velük, mert én mindezt élvezem, imádom, és azért teszem, mert szeretem őket és ez az élet rendje.
Nagyon felháborodtam, bocsánat!
Szia.
Nem olvastam a hsz-okat, de én azt mondom hogy kapuzár csere először. Utána meg tessék kicsit csúnyábban megmondani a véleményedet, ne hagyd magad. de már úgy látom a fejetekre nőtt.
ne hagyd hogy beleszóljon mindenbe.
én már végig csináltam ezt attól hogy 22 leszek.
anno anyósnak a párom exe volt az isten. csendes de csúnyácska lány...semmi ésszel... én meg nagyhangú, kicsit jobb anyagiakból vagyok (bár ők sem állnának rosszul ha nem herdálnák el)... Mindig jött hogy én le nézem őket. Anno mg-i munkát csináltam nyáron hogy legyen zsebpénzem. Ott volt a leendő anyós és az exbnő is. Állandóan nyalta a csaj seggét, mindenkinek azt mondogatta hogy ő mennyit segít neki, én meg le sem szarom. a nap végén cirkuszolni kezdett velem, hgy én ne forogjak rá seggel, mit képzelek én magamról........na akkor kiosztottam hogy menjen akkor a csaj után és nyalja a seggét engem meg hagyjon békén...azóta van "jó" viszonyunk...Sose voltam, leszek a kedvence. de nem is akarok és én sem szeretem. Mikor eldöntöttük a párommal hogy összeköltözünk egy másik városban és rá fél évre hogy lakást veszünk, teljesen kész volt. mikor elment a kisfia otthonról azért mert nem volt aki hazaadjon. mert addig havi 25-30-al lehúzta "rezsi hozzájárulásként"ok hogy kér, de szinte már ott lakott velünk, haza alig ment...de ő elkérte...mikor elköltöztünk vagy 3-4 hónapig hallgattam mikor hazamentnk hogy milyen nehéz neki, alig jönnek ki...JAH...decemberben vettük a lakást. hívtuk őket, hogy mi a tervünk. erre: "minek nektek lakás, nekünk se volt ennyi idősen"...kisfiam így is olyan sovány vagy, mi lesz veled, ha hitelt kell fizetni, akkor majd többet kell dolgoznod...PERSZE nem is segítettek. karácsony előtt jutottak egy nagyobb összeghez. abból mindenki kapott valamit: új tv, kandalló, cipő (adidas foci), konyhai gép és ilyenek. Nekünk meg adtak 20-at mikor tudták hogy jó lenne a segítség a házhoz...nagyanyámtól 3x annyit kaptunk...
azóta az anyáknapján húzta ki a gyufát nálam. nem fogadta el a virágot, mert csak szombaton mentünk el hozzájuk miközben már csüt-ön is otthon voltulnk, bezzeg az én szüleimmel mindig ott vagyunk. 1. a szüleim csüt regegl elutaztak. 2. én döntsem már elhogy mikor-hova megyek. a szombat rá lett volna szánva...de nem, neki hisztiznie kellett...párom leosztotta, hogy gondolkodjon már...és én is megmondtam neki hogy hagyjon már minket békén, nemhogy örülne hogy jövünk...otthagytuk. most megyünk haza, kíváncsi leszek hogy mi lesz.
ez az én történetem az anyósommal de tudnék még cifrákat írni...
szóval ne hagyd magad, ha látja hogy gyenge vagy annál jobban rád (rátok) telepszik, uralkodik, megy be a házba, cipel templomba...
gyerekek "nevel".
Mindent bele, sok kitartást...
hűűűűha! ez kicsit erős...
Azt pl nem lehet mondani, hogy nem vagyok hálás a szüleimnek, amiért felneveltek, de hogy a saját családomban ilyen szinten a nyakamra járjanak, mint Pukkacsnak, attól agyvérzést kapnék. én pl soha nem kérek szívességet sem a szüleimtől, sem anyósomtól, de mily meglepő, maguktól nemis adnak!!! Mert nekik már nincs erre energiájuk, vagy nem tudom... MEgoldok mindent és kész. Másik család már!
A gond a következő: Pukkancsnak van családja, saját maga működik. Anyós és Anyu hozzátartozik ugyan a családhoz, de NEM ÚGY, ahogy ők csinálják.
Így már világos???
A szülő feladata gyermekkorban a nevelés, utána már NEM!
Ha addig nem sikerült neki, akkor hülye volt, ha viszont igen, akkor elvégezte a feladatát, és lehet megfigyelő, semmi több.
Tipikus olyan szülő lehetsz, aki még mindig végigüvölti az utcát a 40 éves gyereke után, hogy kisfiam, vegyél fel sálat mert megfázol...!
És persze nagyon sok "rossz szülő" gyerekének van netje felnőttkorában, mert megteremtette magának.
Tán magadra ismertél azért vagy így felháborodva?
Attól mert anyukám felnevelt még nem jogosítja fel, hogy a családi életünkbe, gyereknevelésbe beleszóljon. Ez már nem az ő dolga. És az sem, hogy a nagyszülők rátelepedjenek a fiatalokra. Ha akar segíteni, tegye, de csak akkor ha önzetlenül teszi, nem kérkedik vele. Szerencsére ezt mára már anyósom is belátta, anyukám a kezdetektől egy "mintanagymama"
Neked pedig kívánom, hogy világosodj meg!!!!!!!!!!
ééés. ha nincs kedved Tempomba menni akkor NE MENJ!
Mondj NEMET.. tudj NEMET mondani!
Csak határozottsággal (vagy költözéssel) oldhatod meg a problémád, mind a saját mind a párod szüleivel kapcsolatban...