Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elmúltál 60 éves?
2008-04-16 20:251.
Létrehozva: 2008. Április 16. 20:25
Szeretnék, olyan levelező társakat, akik hasonló koruak, és kezdők mint én. Bárhová benéztem ,már szépen kialakult kis közösség van. Igy gondoltam hátha jön ide is valaki, valakik akik szeretnének ismerkedni, beszélgetni, bármiről. és tartani a kapcsolatot.Magamról majd bővebben, ha kiváncsi vagy rám. Várlak benneteket.
Sziasztok és nagyon szép napot mindenkinek!
Látom, mindenkinek megvan a maga keresztje. Hát nekem is. Tudnék róla mesélni eleget de minek. Az én férjem, még dolgozik amolyan örökmozgó, Isten ments, hogy lerobbanjon, attól nagyon félek, mert nagyon nehéz vele kijönni. Így, hogy egésznap dolgozik, így jól elvagyok itthon egyedül. Lánykám is egésznap dolgozik, unokám nincs, pedig már nem vagyok mai csirke én sem, igaz hogy 37 évesen szültem, de nem az én hibámból, vagyis igen, mert volt elég bajom nőgyógyászatilag, csak még fiatalkoromban nem voltak olyan jó műszerek, hogy megtudták volna állapítani mi a probléma. Na a lényeg, hogy azért sikerült, és mégiscsak lett gyerekem. Szegénykémnek rövid ideig voltak nagyszülei.
Na mostmár viszont rohanok, majd délután visszajövök. Sajnos én este nem maradhatok sokáig a gépnél a férjem miatt, nem bírja elviselni, ő nem ért hozzá nem érdekli.
Na további szépnapot mindenkinek. Jutka
Szia és szép napot Neked.
Nagyon szeretem, ahogy mesélsz magadról és a környezetedről. Tudod ebben a korban, valóban itt fáj, meg ott fáj. Hát ez van ezt kell elviselni. Én is megyek, csak éppen benéztem, hogy mik történtek, amióta elköszöntem az este. Én is nézem a kvíz műsorokat mit tudom én miért is szeretem. Nekem sajnos még nincs unokám, remélem azért még megélem, hogy lesz, mert imádom a kisbabákat, meghát a nagyobbakat is. További szép napot, majd délután jövök vissza. Jutka
Szervusztok, szép napot mindenkinek!
Az este mondtam, hogy itt nem esik, viszont utána jó nagy zuhi lehetett, mert akkora nagy tócsák lettek reggelre. Az én férjemmel az volt a baj, hogy úgy fizikailag mint szellemileg teljesen leépült. Vele, nem lehetett komunikálni, csak ült a fotelban egésznap. Szegénnyel nagyon megkinlódtam, egy nagy derék ember volt, volt úgy hogy elesett, akkor a szomszédasszonyt kellett hívni, mert egyedül nem bírtam felálítani. Elég hamar leszázalékolták, két oldali csípő protézise volt. Nagyon jó ember volt, még viszonylag egészséges volt, ő főzőtt, mindíg kész ételre mentünk haza. Ha valami dolguk volt a fiataloknak, nem bánta, ha egy hétre is elmentem unokázni.
Szia ha olvasod az előbbi hsz-at.elnézést de kijött belőlem, nagyon elvagyok keseredve, olvasom,hogy mindenki el tud menni valahová, én meg sehová, de ellenkezni sem lehet a páromma, mert nincs értelme.
Hát ahogy látom neked is szép családod van, akkor te sem unatkozol.Gond az mindenhol van, hála az égnek,még én elvagyok és ez is talán a baj, jó kedélyü voltam , vagyok is, szeretek mókázni ha van kivel. Örülök mindennek megtalálom a szépet, örülök egy kis nyiladozó virágnak , megcsodálok egy szép fát, de amikor csak látom ezt a sok negativ megnyilvánulást a férjem részéről, akkor ugy érzem hogy már belefáradok, , pedig rengete energiát fektettek abba,hogy próbálom vele megértetni,hogy lehet ám örülni, sok mindennek, és ő még szerencsés helyzetben is van.
Hát nem irtam szépeket,ezért elnézést is hiszen mindenkinek megvan a maga keresztje, és miért is cipelné a másét is,
De ez most kijött belőlem, Na megyek főzni, .Legyen szép napod, szia, Irén
Szép napot, hát este nem jött összem pedig itt ültem a gép előtt de olyan lassu volt az Internet, gonodolom a vihar miatt,
Hát akkor van hová menned,de lagalább mehetsz , egy kicsit ki tudsz mozdulni, de én sehová .Tegnap már nagyon pipa voltam, beszóltak a szomszádlányok, hogy mennek egyet sétálni le a Duna partra, hágy azt hiszed el tudtam egy kicsit menni, nem enged a párom sehová. Ez a betegségéből adódik vagy mert ő nem megy sehová akkor én se , nem tudom de kezd nagyon elegem lenni, Ugy élek mint egy remete, ha a lányomhoz megyek akkor az baja, minek két gyerekkel, nem igaz hogy nem bir el mondja ő ÖNZŐ de már nem birom sokáig, az biztos teljesen ki vagyok.
Most ujabban már a gépezést is tiltaná, mondtam neki,hogy jöjjön ő is beszéjen a gyerekekkel sky-on, őt nem érdekli semmi,
hogy miért nem megyek be hozzá, hát hová amikor alszik többnyire, a lakás ragyog , főzök, intézem a dolgokat. de ugy élek mint egy cseléd .elegem van nagyon.
Ugy irigylem azokat akik mehetnek egy kicsit, addig volt jó mig dolgoztam legalább addig kimozdultam Ő hogy nem bir menni, nem akar embereket látni, ugy gondolja akkor éljek én is igy, csak hogy ez nem fog menni.
Kellemes Szép napot Mindenkinek,
Igen végre itt az az idő amit télen annyira vártunk, az ember örül ha kint lehet, hát én sajnos tömb lakásban lakom de már annak is örülök,hogy az erkély ajtó nyitva lehet, Egy gyönyörü hatalmas fenyő van ellőttünk, ami tele van álladóan hol rigókkal, hol akármilyen kis madárkákkal, aztán van éneklés, előttünk nagyon szép virágos kert tele orgona bokrokkal, és az illat az valami csodálatos.
Én is oda szoktam kiülni és élvezem a pillanatot, csönd is van, ami megfizethetetlen. Én is ezen az elven vagyok, hogy csak mindig igy legyen, mert tőlünk vannak még rosszabb helyzetben is.
De sokan még ezt sem tudják értékelni. Csak akkor ha oda kerülnének ,
Tegnap nem tudom,hogy minek tudjam , be de én is nekiugrottam a lakásnak, aztán két adagot ki is mostam , és be is száradtak az erkélyen,
Ma főzök, aztán megyek a lányommal E-ba. a nőgyógyászhoz, ellenőrzésre, közben megnyirják a kutyit is.
Kivánok továbbra is szép napot, jó munkát aki dolgozik. és fájdalommentes napokat.
Sziasztok,szép napot mindenkinek!!
Este kiütöttem magamat,már nem tudtam irni,fájt a kezem..is .
Jól aludtam viszonylag,csak fájt itt-ott,de hát bevehettem volna fájdalomcsillapitót is,csak nem akarok annyi gyógyszert beszedni,elég azt amit muszáj..
Láttam,kerülgettétek egymást,hát igen,ez egy ilyen topik mostanság,mert itt a jó idő,...van kert,...van pakolászás,ami egyben nagytakaritás is,...meg mosunk ,unokázunk,de azért bejövünk,és ha nem is rögtön de irogatunk..
Én legalábbis megszoktam,hogy bejövök leirom amit gondolok,aztán kicsit körülnézek,visszajövök,ha nincs senki,akkor megyek dolgomra..Aztán ha van időm megint benézek..
Este van egy pár műsor amit párhuzamosan nézek:Örökösök,Széf,(nagyon szeretem akvizjátékokat),aztán Hiradó azM1-en,és aztán Barátok közt néha,és azután keresek valamit amibe aztán rendesen belealszom..
Nekem a szemem is beteg igy villanynál már nem nagyon tudok irni,mert fényérzékeny..
No,szóval van nyavalyám elég,de azért megvagyok...
Nagyon szeretek élni,most reggel kint ittam a kávémat a teraszon és gyönyörködtem a napsütéses ,madárfüttyös időben.Ilyenkor megköszönöm a teremtőnek,hogy élhetek,hogy láthatom.
Igen fáj itt is-ott is,de van akinek annyi jut ,hogy egy kórház ablakából nézheti a tenyérnyi világot,és ki vagyok én,hogy siránkozzak amikor nekem itt az egész gyönyörű világ...
Most majd mindjár körülnézek a "gyönyörű"gazos kertemben,meglátom mit tudok a sárban csinálni,ha semmit akkor megtömöm a "mancit",kimosom a sötétitőket,plédeket,aztán megfőzök ..Van húslevesem,veszek ki töltött paprikát,főzök hozzá krumplit,magamnak spenótot...A töltöttpaprikát csak akkor veszem ki,ha bejelentkezik valamelyik gyerekem...
No,sokat irtam megint,de jobb ha megszokjátok,hogy ilyen vagyok,nem tudok keveset irnicsak ha van itt beszélgetőpartner...
Voltam már itt az elején amikor indítottad.
Csak ritkán vagyok itt, meg ritkán tudok hozzászólni.
Én írtam hogy nem jó hatvanon túl lenni.
De látom nektek is van már minden bajotok. Nehezen tudom elfogadni. Nem a külső öregség zavar, hanem olyan jó lett volna még pár jó év nyugdíjasan amikor az ember valóban jól érzi magát, nem fáj semmi, nem szédül az utcán amit nem tudnak megállapítani, hogy igazából mitől van, ha kicsit még élvezhettem volna gondtalan szabadságot, amikro már igazából semmiért nem kell felelősnek lenni.
Szóval ilyen bajaim vannak csak a korommal. Egyébként négy felnőtt gyerek anyukája és lassan öt unokám nagyija vagyok.
Itt a fórumon meg régi vagyok itt is van pár ismerősöm.
Igen emlékszem te vagy az aki biciklizel ugye?hát akkor neked sem volt köyynü, és a fiad az esetleg megősül irod hogy nemsokáig lesz otthol?
a többi gyereked ők közeledben élnek legalább.?
No én is megyek lefeküdni, gondolom most már nem jön senki.Kivánok mindenkinek nyugodalmas jó éjt.
Szia hát ugylátszik valamit elkutyultam de rájöttem miről irsz igy most akkor látszik.
Ugylátszik mindenki elment, én is azt hittem hogy ma hamarabb elmegyek lefeküdni, elég sokat dolgoztam ma . itt volt a nagy család és ilyenkor aztán mire helyre pakolok . meg mostam is két adagot és már meg is száradt az erkélyen, kellemes meleg volt és a szél is hogy fujt.
Hogy éled a nyugdijas napokat.?
Most már zöld a lámpád,Neked is. Miskolcon lakom, itt ne esik
csendesség van, itt is, kint is.
Ahogy olvasgattam itt ott, sokan nyírtak ma füvet. A hold állása szerint ma kellett ezt a műveletet csinálni, így nem nő olyan hamar meg.
Ja jut eszembe, a bérházunk körül is ma nyírták, úgy látszik ők is igazodnak a holdhoz.
Akkor miért nem zöld a lámpád?
Hol vagy Irénke?
Ezekszerint, én is rosszkor időzitek, akkor jövök, mikor már mindenki elment aludni.
Igen láttam a fényképeket mikor felteszed. most még a szmájli is átjött.
Na most megyek, nézem a BK-t. Azt gondolom még jövök. Jutka
Tényleg "nagy"fiad van,Az én lányom is kinőtt az Isten markából.
Szép a családod de gondolom még vannak többen is.
Szia Jutka hadd kérdezem már meg,hogy látjátok ha képet teszek fel. mert én igen.
ugy látom a fagyi ötlet jó volt, rá se ránts, mi már igy is jól vagyunk, egészség legyen,
Nem igen befolyásolja az étkezésem a sulyomat, mivel már vagy 15 éve tartom a 69 ill 70 kg-at. akkor meg minek, ész nélkül azért nem eszek össze mindent de amit megkivánok azt módjával. hát gyerekek ez a hülye szél, mindjárt kitépi a redőnyömet.megyek leengedem mindet, majd még jövök, .
Itt vagyok lenyírtam a füvet jöhet az eső.Na én nem várom de az időjárás azt mondja.
Érzem a friss kenyér illatát!!!!!
Na én is be nasiztam,csináltam diabetikus túrós zselatinos gyümölcsös akármit.Most kaptam a neten a receptet.Nagyon egyszerű szinte csak össze kell rakni és nagyon finom.
A sütkérezést nem szeretem de ha kell megcsinálom.Miótta cukros lettem főleg nem sütök,veszünk néhány darabot és kész.
Sziasztok,na jöttem egy kicsit..
Hát lányok akkora rumlit csináltam magamnak,hogy komolyan gondolkoztam azon,hogy hol fogok aludni...
Amint gondoltam,megjött a nagyfiam délután megette a maradékot,aztán megkente a teraszajtót,most nem is nyikorog,viszont a franciaágyat már átcipeltem addigra..
Lehet,hogy most meg azért nem fogok aludni,mert szokatlan lesz a hely,meg a fáradtságtól,...
Hogy ki tud az ember ba..babrálni magával ha egy kicsit nem figyel oda...
Nna,a nagyfiam megdicsért,hogy egy csöpp eszem sincs,mert mivégre nem szólok ha pakolhatnékom van,aztán ezt jól megbeszéltük ,megkávéztunk(fene se foglalkozott a rumlival)jól kibeszélgettük magunkat a kupi tetején..Miután megváltottuk a világot,neki gyorsan-gyorsan mennie kellett,igy én mostanáig rakodtam,megcsináltam a vackomat,most elmegyek fürcsizni,aztán meglátom,hogy élek-e még..
Ha,nem aludtam el a kádban akkor még beköszönök...
A szmájlikat ott egye meg a fene,engem többett nem fognak cukkolni..
Küldök ölelést az újaknak is..i.nóri hallod-e...???
Hát az én ízlelőbimbómat már izgalomba hoztad, menek és kiveszem a fagyit a frigóból. Hadd dagadjak tovább. Nekem viszont csak bóti eper fagyim van, de tudod ...az eperfagyi, eperfagyi hű de finom......
Szmájlik hol vannak, hol nincsenek én is küldözgetem, de vagy megérkeznek, vagy nem, aztán a megérkezettek is el-eltűnnek.
Ó édes szivem. Ez borzasztó. Amiket idáig leirtál, még olvasni is szörnyü, nem átélni. Mégis hány éves vagy ? Nem is ütök be szmájlikat, mert meg vagyok döbbenve. Ugye igaz, hogy mindenki a saját keresztjét cipeli, de ez iszonyu nehéz lehet ! Ha képes vagy rá, irj részletesebben, mert jó, ha az ember kibeszéli, kiirja magából ami fáj, ami bántja. Engem nagyon érdekel, és még az is lehet, hogy jó tanáccsal szolgálhatok, ami az egészségedet illeti. Az őszinte soraid nagyon megérintettek, minden együttérzésem a Tiéd! Nem tudom merre élsz, de ha irsz, talán segithetek valamiben.
Hát nem vagyok büszke rá az biztos, mert a cukrászdából hozom ünnepkor a süteményt, de finomak is. Nem akarom az izlelőbibótokat izgalomba hozni, de most a kismenyemmel lementünk és egy akkora adag fagyit tüntettem el pillanatok alatt,hogy ihaj,
Vanniliia , oroszkrém és rumos szilva. hát ezért kövezés jár. de nem fogok vacsorázni, ez biztos, /?/
Lányok én is küldözgetek szmájlikat de én látom is vajon ti is látjátok, mert olvasom hogy sokan panaszkodtok , most megpróbálok egy képet feltenni a nagyobbik fiamról és a családjáról. ha ott lessz jelezzétek már felém . Oké?
addig is puszi mindenkinek , örülök,hogy itt vagytök, olyan jó veletek szót váltani,
Szia ugy látom jött egy uj kislány vagy csak nem emlékszem. Ha uj vagy akkor Isten hozott, és érezd jól magadat itt.
Hát hogy miért szeretnénk tudni, én már gondolkodtam ezen, de arra a következtetésre jutottam,hogy mivel két égetnivalóan rossz kisfiu van egy megváltás lenne egy kis édi, csöndes kis leány , aztán lehet ha kislány is lenne akkor még tul is tenne ezen a két ördögfiókán,
De szerintem ő most sem fogja magát megmutatni, már csak azért sem,
Igen enegedem hiszen 31 éves, ez már az ő élete de az az igazság ,hogy nagyon jó munkahelye van, nem is fizetnek rosszul! de a magánélete az romokban van, és szerintem inkább ezért menekül ez motiválja, Angolul már tud szépen mert itt is kellett a munkahelye miatt, azzal nincs is gond.
És elég rossz dolgokat lehet hallanni, kintról is ehhez is szerencse kell. Hát majd elválik. Mert ha mégsem jön be ott kint amit remél akkor nagyon nehéz lessz megint egy ilyen munkahelyet leakasztani, No hirtelen ennyi mendent zuditottam rád . Nem ám megijedsz és nem jössz többet .
Nem is igaz!
Én mindig imádtam átrendezni a lakást, pedig nem is voltak kielégítetlen. Egyszerűen csak szerettem ha kicsit más volt, újabbnak tűnt még a régi is.
Sokszor gondolok is arra, hogy mi lesz velem ha már nem tudok tologatni. Nem is veszek nehéz bútorokat soha.
Miért akarjátok tudni, hogy milyen nemű lesz?
Nem jobb a meglepetés?
Már annyit gondolkodtam azon, jó hogy nem volt akkor ultrahang amikor babákat vártam, mert eggyel több volt a boldog várakozás.
Engedd csak a fiadat Angliába dolgozni. Hidd el, meghozza az eredményét ha hazajön majd és jól megtanul angolul.
Kérdésem lenne: Nálatok mindenkinél megjelennek a szmájlik? Az enyémet látjátok? Mert én bizony az előző hsz-be tettem három mosolygósat, és nálam nem látszik, Irén által küldöttet meg most látom, máskor meg amikor örültök egy-egy pohár kávénak én nem látom. bőgős-mérges szmájlik
azért kirakom, hátha megkapjátok
kíváncsi vagyok
Szia!
Szerintem egyáltalán nem szégyen, hogy nem tudsz sütni, biztos nem volt rá igény. Az az igazság, hogy sokat voltam a nagymamámnál, aki béna volt, és én nagyon hamar be voltam fogva, sütni-főzni. Szegénykém mézes tésztát akar velem süttetni, hát úgy elment a kedvem, de úgy az egésztől...... Aztán nem kellett sütnöm, mert nem volt rá igény, csak mikor lánykám megszületett, akkor kezdtem el kötni is, meg sütni is. A kenyeret meg november óta sütöm, mert nem ízlett a multik által sütött kenyér, a többi meg nagyon drága. Ez meg "hamar" megvan, hiszen 35 deka lisztből csinálom, ez kb fél kiló lesz.
Ripsz-ropsz összeállítom, aztán már csak a kelesztés, újragyúrás, kelesztés, újragyúrás, formázás, sütés van hátra. Kb. 3 óra alatt lesz készen.
Szerbusztok Mindenkinek, látom szépen elvagytok, hát én el kell hogy modjam igaz ez szégyen, de én nem tudok, sütni, vagy inkább nincs hozzá türelmem.ugy csodálom mikor olvasom hogy ezt sütöttem meg azt, itt meg irod, hogy dagasztod saját magad, érdekes a lányaim hála az égnek nem ütöttek, rám mert mindkettő nagyon ügyes ilyen téren.A nagyobbik lányomnak van olyan hogy meg süti, van gépe, és milyen jókat esznek belőle.
Ki is az aki már dédi, és mennyi idős akkor az unokája, ez már szép .
Szia hát semmi hogy min mégy keresztül, és ezt olyan jó humorral füszerezed,hogy ugy olvasom mint egy jó kis regényt, de ez a jó, hogy nem vagy eleseredve,
Akkor ezek szerint voltatok Füll Orr g. -és is, és nem javasoltak egy kis infuziót, ?
Ma én is bénáztam két helyen is elvágtam az ujjamat és nagyon rossz helyen, lehet valami front jön megint, nagyon fuj a szél és azt nem szeretem.
Nem is tüntünk el, de a fűnyírásért nagyon irígyellek.
Szép napot Neked is!