Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Érzelmi kavalkád?!
Létrehozva: 2008. Április 16. 17:53
Sok téma forog a fórumon, és ezzel együtt sok vita. Hol szelídebb, hol durvább.
Érdekelne, hogy vajon az embert mi mozgatja, amikor az érzelmeit érinti egy-egy hsz-ás?
Gondolok arra, hogy a sajnálat sajnálatot , a szomorúság szomorúságot, a düh dühöt, a jókedv jókedvet hoz magával.
Viszont mi van akkor, ha valaki nem azonosul azzal az érzelemmel, amit a hsz-ló ki akar váltani egy másik hsz-ból?
Miért sértődik meg az, aki nem kap visszaigazolást az igazára?
Miért duzzog mégjobban, aki nem kap sajnálatot?
Miért dühös mégjobban az, akinek nem hagyják meg az utolsó szó jogát?
Valamiféle jelet kéne alkalmazni, amivel a kedves topikindító jelezhetné (ha már nem írja oda), hogy igazi véleményeket vár, vagy csak jammerol. Erre egyébként hamar rá lehet jönni, de ha jelezné, az ember nem strapálná magát.
A másik, hogy aki személyeskedik, akár itt, akár az "életben" az eleve nem győzhet, mert felnőtt partner onnantól nem tekinti vitaképesnek.
Szerintem.
Ha valakinek egészségesen működik az önbizalma, nem érez késztetést arra, hogy belemenjen az effajta szócsatába.
Azt hiszem igen
Szerintem sem lehet kizárni senkinek a véleményét. Az érzésekről meg már nem is beszélve.
Érdekes, hogy én inkább arra figyeltem fel, akik csak simogatást fogadnak el, sőt azért is jönnek ide a fórumra is. És számomra elég bosszantó, hogy mindig vannak, akik adják is a csöpögős simogatást.
Ha valakinek segítségre van szüksége, akkor figyelnie kellene azokra a válaszokra, amiket kap. De én azt látom, hogy itt is inkább az igazolást várják a saját érvelésük mellett.
Így van!
Meg kellene tanulnunk a "vagy-vagy" gondolkodás helyett az "is-is" gondolkodást!
Na ezt értettétek?
Én pl. úgy állok hozzá (általában, nemcsak itt), hogy nem különösebben érdekel, hogy a másik milyen szándékkal áll hozzám, mert a tettei rám gyakorolt érzelmi hatását ÉN befolyásolom egyedül. Tehát, ha meg is akar esetleg sérteni, de (mivel nem érdekel a kedves véleménye) nem tud, onnantól én csak nyertem.
Különben meg itt aztán mért akarna bárki is rossztat a másiknak, hiszen nem is ismeri.
Tanulnunk kellene egymást. Én első tananyagba azt venném, hogy nem kell feltételezni a másikról, hogy nekem rosszat akar, hogy engem bántani akar, hogy engem gúnyolni akar...
Bár a gúny, illetve a cinizmus egy nagyon jó eszköz nekem, amikor valakit már mással nem lehet kimozdítani a mókuskerékből, akkor az irónia, cinizmus biztos siker.
Szerintem több csoport létezik. Van, aki valóban más szemszögből akarja látni a sját gondját, ő kevésbé sértődős, van, aki viszont csak azért jön, hogy simogassák meg a kis buksiját, és mondják neki azt, hogy minden rendben lesz, majd "kivarázsolódik" a megoldás.
Most a konkrét kérdésekről (pl. babapopsikrém) nem beszélünk, csak érzelmiekről.
Én pl. tudom magamról, hogy rinyálni (már elnézést) sose jönnék ide, mert az nem segít, tanácsot úgysem fogadok el, mert az nem az én utam, ami másnak beválik, ha meg önismereti bajom van, azzal szakemberhez megyek.
De nem vagyunk egyformák. Így az igazság is többféle. Az eleve elrendelt meg az Úrnál :-)) van.
A már leírt válaszomban eltolódott a ragozás
Szóval, én olvasok vissza, ha...
Mert mindenki "csak" a saját fejével tud gondolkodni, a másikéval nem.