Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
2008 októberi babák
Sziasztok Lányok!
Akik a babaremélés időszakában vannak, azok már ismernek. Megjártam az elmúlt hónapokban pár topicot, sajna nem sok sikerrel.
Ismét új hónap és új remények.
Várok ide mindenkit, aki 2008 októberre reméli kisbabája érkezését és azokat is, akik majd bizonyosak is lesznek ebben az örömteli hírben.
Osszuk meg egymással örömeinket, félelmeinket. Babásodjunk együtt!!!
őkell
Hibi: köszi az infót lehet, hogy nekünk is kéne egy ilyen oltás...
Az egri vár makettja is jó kis túra a férjemmel ott volt az első randink de amúgy amikor egyszer mentünk volna nosztalgiázni, épp filmforgatás volt ott és úgy, de úgy elküldtek, hogy azóta se mertünk arrafelé menni... meg persze azóta gyerekeink is vannak, eddig még kicsinek éreztem őket ehhez...
Sziasztok,
csak benéztem és rögtön morcos is lettem, és egy apró kérésem lenne:
Ha lehet akkor ez a topic továbbra is a babákról szóljon!
Minden egyéb témában vannak máshol topic-ok.
Köszi: Hella
SAcmac: nálunka happy mealboal csirke is csak ugy fogyott:)
MEgyünk turázni is, de ma már sajnosa fűben is ott van a sokkullancs, meg bárhol, ők meg ugye minden bokorba, fűbe bemásznak, igy inkább beadattam ezt:)
két hét mulva kell még egy utána egy év mulva utána 5 évente.
MEg ez az egri vár másolat is ilyen turás uton van, meg egyik ismerősnek a saját kertjében mászott rá 5 db......egyre több van sajna, doki is mondt ahoyg inkább vigyem őket két hét mulva, mert most már itt a tavasz és jönnek ezek a dögök:(
Hibi, Réka: de jó, hogy előbújtatok
Hibi: a Vasúttörténeti park nálunk is elő van jegyezve, hogy hamarosan megnézzük a férjem ki is nézte, hogy valamikor nemsokára ott lesz ráadásul az old timer expo... majd utána nézek, hogy mikor is...
A Gellért hegyet is ajánlom, jó volt
A kullancs elleni oltásból mennyi kell? mentek nyáron túrázni, hogy így előre gondolkodtatok?
Egyszer mi is Happy Meal-eztünk már, a játék és a sült krumpli kellett nekik belőle, a a többi a miénk lett...
Csati: szerintem harcold ki, ami jár nektek... minden pénz számít...
Nem rossz ötlet, hogy menjünk a babaexpo-ra, bár, hogy őszinte legyek, 2 gyerekkel nem lenne könnyű eggyel még szerintem sima ügy, vagy legalább is simább Dave meg olyan nagy és ügyes
Na akkor csajok nem is hagyom annyiba megismerik a szebbik formámat az biztos .
Hibi:űgyik ezek a fiucskák kűlőnben is a Happa meal menű mindenre gyogyír ilyenkor.Hát hozzd a gyerekeket is a bőzére én sem tudom nagyon más hova tenni őket.
Réka:én is így gondoltam tőkre az én gondolataimat írtad le.
Csati
Sziasztok!
Voltunk ma kullancs elleni oltáson, bár ZSOmbornak folyik kicsit az orra, de megvizsgálta előtte, ugyhoyg tulestek rajta, nem volt gázos végülis a két ygerkőccel:) 2 hét mulva mehetünk megint....
MEgigértem ZSobmornak hyog ha jol viselkedik kapnak happy mealt... multkor ugye ahogy meglátta adokinőt rohant az ajtohoz orditva, most jobb volt sokkal a helyzet:) ugyhogy kuponnal 1200 volt a 2 happy meal, örültek neki nagyon:)
ja előtte a térdig érő tócsába sikeresen belelépett Zsombor, ugyhogy ismét szofogadó volt:)
Most meg alzsnak remélhetőleg:)
CSati: én sem hagynám a dolgot anyniban, szerintem is küzdjetek érte:)
VEteményes jó ötlet, bár én nem vagyok ilyennel bibelődős, de jobb a hazai termék:)
Börzére mennék, cska hova rakjam a két gyerkőcöt???
SAcmac: tök jo lehetett a GEllért hegyezés:) egyik forumtársamék voltak itt tegnap, vele is pont azt beszéltük, hogy GEllért ehgyre kénemenni, úttörövasutra, meg a VAsúttörténeti parkba ha jo idő lesz:)
ugyhogy tervezgettünk, meg van az egri vár másolata Pilisborosjenőnél, oda is készülünk, gyalogtura is kicsit, de biztos jo lesz:)
Csati: szerintem tök jó ötlet a veteményes kertcsak győzzed kapálgatni de legalább nagyjából bio lesz
Én is leginkább a gyerekek miatt örülnék egy kis kertnek,.....
Sziasztok lányok!!!!
Na magam vagyok???? Ki micsi ma?Mi voltunk++(resztelt máj+krumpli)volt a menűűűű.
Ma telefonáltam és kőzőlték hogy nem kapja meg a látáscsőkkentési támogatást mert nem teljesen veszitette el a látását na Csatika vette a telefont és fel vettem a kapcsolatot a vakok és gyengéklátok intézetével ahol kőzőlték hogy ez jár neki és kész csak azért nem akarják kifizetni mert egészen előző év juniustol vissza menőleg kéne kifizetni ami barátok kőzőtt is cirka 200.000 ft lenne. Na ott kiokositottak hova kell fordulnom bár a Apa azt mondja haggyam mert nem nyerhetek ilyen űgyben szerintetek mit tegyek ti mit tennétek????
Csati
Jaj Hibi bocsi lemaradt édesek a fiuk biztos nagyon élvezték a kirucanást.
Sacmac:kőszőnőm a kávét
Collo:mi kertes házban lakunk de nagyon jó igaz nincsen nagy kertűnk és az is igaz hogy van munka de a csőndet és a reggeli kávézást a teraszon,illetve hogy a gyerekek nyugodtan játszhatnak kint az megfizethetetlen szerintem.Éppen hétvégén gondolkodtam azon hogy hátul van egy kis kert még plusszba ahol senki nem jár csak én oda űltetek egy kis hagymát,petrezselymet,kaprot,soskát,zellert,de még csak filozok rajta.
Csati
Sziasztok csajok!!!!!
Sacmac:én is itt vagyok csak ezen a 3 nap teljesen el voltam havazva és a
géphez jutás ilyenkor nem egyszerű hol Dave ,hol Apa nyomja.
Jó lehetett a Gellért-hegyi kirándulás meg a Camponai is.Sokszor én is magammal beszélgetek lassan itthon is .
Hibi:látom ti is voltatok erre-arra.
Csajszik nem megyűnk egyűtt nézelődni vagy shoppingolni a bababőrzére????kinek lenne kedve????
Képzeljétek Kevin már kapott levelet a védőnőtől hogy menjen a 18 hos oltásra pedig csak 30.-án tőlti be .miért kell előbb vinni azt nem tudom Kevinnek tegnap néztem meg 4 őrlő fogat tapintottam ami nem sokká kijőn abbol egyiknek a hegye kint van tegnap iszonyúan nyűgi volt.
Hiszti rohamok azok vannak.
Youco:mikor mész dokihoz?????
Csati
Jó reggelt mindenkinek
igyátok a frissítőket, amíg meleg
Nálunk reggelre megint havas lett minden... hihetetlen... csak jön már a tavasz
Tegnap megmásztuk a gyerekekkel a Gellért-hegyet,nagyon ügyesek voltak, még Bandi is sokat gyalogolt Zsófinak meg meg se kottyant a Citadelláig felmenni A végén pedig csúszdáztunk meg játszótereztünk
Kivel mi újság???
Youcó: jó lehetett a tábor ilyenkor Emma nem pakolgatja arrébb a bábúkat, amikor játszotok?
Csati: te is jó régen jelentkeztél, veled mi van?
hali,
Dokit a héten hívom fel, majd meglátjuk mikorra kapok időpontot.
Ha valakit érdekel:
11. BABYMARKTBabaruhabörze és Gyerek Expo Ž
Várunk minden kedves érdeklődőt és kiállítót, vásározót a hazai legnagyobb, baba-mama témájú vásárára!
Itt minden megtalálható ami a babaváráshoz és a gyerekneveléshez szükséges!
Időpont és helyszín:
HUNGEXPO Vásárközpont "A" pavilon
2010 április 25. vasárnap
.
8 -18 óráig
Sziasztok!!!!!!!!!
Napsugaras szép jó reggelt!! nálunk hét ágra süt a nap.
Látom mindenkinek meg volt az elfoglaltsága a hétvégén mi itthon punnyadunk Nóri még mindig taknyos, köhög.
Collo szerintem azért volt olyan kedves veled az eladó mert fontos neki, h jó értékelést adjál, mert ha van valakinek negatív értékelése van akkor elveszíti a bizalmat.
Kertes házba lakni nagyon jó de annyi munka van, csak azoknak ajánlom akik szeretnek a ház körül tevékenykedni, én nem vagyok egy munkamániás, be van nálunk az egész kert füvesítve, apa lenyírja és ennyi.
Joucó én azt hiszem utoljára 20 éve társasoztam, nekem nem jelent sem izgalmat, sem kikapcsolódást, de van aki szereti, az olyan összejövetelek sem jönnek be ahol társasoznak, párom szerint nem tudok örülni az apró örömöknek.
Hibi, Zalán olyan édi az őzike mellett, gyertek el hozzánk is időnként lehet látni az őzeket a nappaliból.
Ki mit csinál ma???
Én ma lazítok
Jucó: na tök jo lehetett a tábor, Emma akkor gondolom kényeztetve volt:)
és te mikor mész dokihoz?
helló lányok,
mi hétvégén kecskeméten voltunk társasjáték táborban. Emma nagyon jól viselte, ő volt az egyetlen gyerek :)))
Azért kellőképpen elfáradtam/tunk. Nem volt egyszerű lekötni a figyelmét. Aludni is sokkal kevesebbet aludt, mint szokott. Sebaj, majd a héten visszaállunk a megszokott kerékvágásba.
Hibi, édesek a gyerkőcök.
Sacmac: én is magammal szoktam dumálni, de legalább egyetértünk:)))))
Tök jo ötlet akkor ez tényelg, meg jo ha ZSófi elvolt:)
Sziasztok!
Én is itt vagyok nem tűntem el, de kb. magammal beszélgethetnék legtöbbször... tisztelet a kivételnek
Hibi: jó lehetett ez a kis kiruccanás, itt csupa házi állat van?
Nálunk a környékbelieknek van egy csomófajta állatuk, mi ott szoktunk nézelődni, múltkor pl. birkát és kecskét is láttunk, és a kölkök alig akartak hazajönni onnan Da majd azért egy igazi állatkertezést is tartunk hamarosan
Mi meg tegnap Camponáztunk, volt egy csomó foglalkozás, játék, Zsófi végigcsinálta az összeset és mindenhol lehetett egy Tropicarium-os matricát kapni, amit egy matricaalbumba kell ragasztani... több ilyen hétvége is lesz még, és a végén lesz egy szép albumunk szerintem jó ötlet
Bandi meg csak szépen nézelődött végig, majdnem bealudt, csodálom, hogy bírta...
SZaisztok4
SEhol senki? CSati, Sacmac, mgé ti is eltűntetek??????
Mi ma rex otthoban voltunk, ott van egy kis "tanya" is, ott néztük meg az állatokat:) rakok pár képet:)
Collo: igen, én is kertesházban laktam régen, és ott ha becsukom az ablakot, ajtot, alvásidőben csönd van:) ez az egy idegesit, meg hoyg reggel 6kor trappolnak a fejem felett......
többi időben én gyerkőceim is hangosak, meg kertesben legalább nem kell csititgatni őket ha a parkettát verik:)
na tök jo hoyg kicserélték a cipőt:)
ja, de nem nagy kertekkel nézzük:) fenének sincs kedve füvet nyirni, cska hogy a fiuknak legyen egy kis kert, multkor pl. 50-60 nm2eset láttunk:))))
Sziasztok!
Collo: múltkor akartam is kérdezni, hogy jobban van-e a férjed... ezek szerint még mindig beteg... jobbulást neki!!!!
Persze, a kertesháznak is vannak hátrányai, sok a munka kertben, stb... ezen a mesztelencsigás dolgon jót mosolyogtam
A vaterás csaj előtt meg le a kalappal, jó, hogy ilyen emberek is vannak még
Nyúlanyóca: kitartást kívánok én ezek a másfél évesek tudnak ám teperni és mászni fel mindenre, résen kell lenni de akkor is olyan aranyosak
Ez a fogzás pedig
Sziasztok!
Először is, Youcó nagyon nagy gratula a 2 csíkhoz!!!!!!! Drukkolok, hogy minden rendben menjen, és könnyű és problémamentes babavárás legyen!
Hibi: nehogy azt hidd, hogy a kertes házban jobb. Én laktam mindkét helyen, és nem tudom, melyik a jobb. Persze, az hogy a szomszéd kicsit távolabb van, és nem hallod a zajait, az nagyon jó. De ha üvölt, ugyanúgy hallod, lehet vele vitázni, hogy miért a te kocsibejáródon megy keresztül, mért jön át a kutyája/macskája/akármije, miért hozzátok megy a füst, amikor gumit éget, miért lóg át a fátok ága hozzá, de pl. a mi szpomszédunk meggyanúsított mindket azzal pár éve, hogy átdobáljuk hozzá a meztelen csigákat Persze, mert nálunk a nyírt fűben utálták a napot, nála meg a méteres gazban ott tobzódott a környék összes csigája. De eddig nem jutott el....
Ezenkívül lehet minden héten füvet nyírni, kertet ápolni, kutyasz.rt szedni, és mindig kell valamit újítani is. Mondjuk számomra a teraszra kiülés élménye pótolhatatlna, különösen nyáron. és különösen akkor, amikor a cigányok nem égetik egy utcával arrébb a gumit... Szóval van mindennek előnye és hátránya is.
Képzeljétek el, hogy hogy jártam, még mindig nem tértem magamhoz: vettem a vaterán Boginak egy puhatalpút. Hétfőn érkezett, és csütörtökön elszakadt bent az a kis anyag, ami a a gumit a lábfej részhez rögzíti. Valószínűleg kifogtam egy gyártáshibás darabot. Írtam a csajszinak, akitől vettem, nem másért, minthogy esetleg jelezze a gyártó felé, hogy akadt a szállítmányban ilyen is. Hamar visszaírt, hogy küldjem vissza, kicseréli, de írtam neki utána, hogy nem azért írtam, megoldom itt én cipésszel, szerintem pár Ft-ból megjavítják, több lenne az ajánlott levél. Erre visszaírt, hogy a hozzáállásomért válasszak egy cipőt, és elküldi grátisz. Én úgy megvagyok döbbenve azon, hogy manapság még vannak ilyen emberek....Nagyon jólesett....
Már nagyon vátom a tavaszt, hogy végre ki lehessen menni, itt msot brutál szél van, esélytelen napok óta a séta. Ráadásul férjem már egy hónapja beteg, és még mindig nem tudják a dokik, hogy mi baja, lassan már nagyon elegem lesz az egészből... :-(