Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Labrador Klub
Sziasztok !
Ebbe a topikba várok sok szerettel minden olyan gazdit akiknek labradorjuk van. Beszélgethetnénk a labradorunkról, mindenféle bajokról,gondokról.
Nekem egy csokibarna színű kislány labradorom van. Szofinak hívják,de mi csak Döncikének szoktuk becézni. Fél éves, október 30.-án lesz 7 hónapos. 7 hetes kora óta a családunk tagja. Életem egyik legboldogabb pillanat volt amikor 19 év után végre én is kutyatulajdonos lettem. Egyszerűen imádom az én kis Döncikémet. Rengeteget foglalkozok vele ( bár most a suli miatt nem jut annyi idő rá, mint nyáron ), tanítgatom,rengeteget játszok vele, sétálunk, és egy héten négyszer megyünk futni ( kb 1-1,5 km-t , amit nagyon imád ), szeret idegen kutyusokkal barátkozni.
Nagyon szelíd,okos kiskutya. Mindenkivel barátkozik, senkit sem ugat meg,csak az udvarba betolakodó állatokat és a gyanús dolgokat. Mindene a kaja, mindent megeszik.
Már
olyan mint egy kis maci.
Vmint akiknek van iwiwjük azokat várom sok szerettel szintén a labrador klubba ( Nagykanizsaiba, és zárójelbe ez van írva,hogy mindenki jelöljön be aki szereti a labikat ). Ezt azért írtam ide,mert több labrador klub is van iwiwen.
Szia !
Köszi,a te kutyáid is nagyon szépek. Igen aranyosak ezeken a képeken.
Szofi is szokott kergetőzni,csak mivel más kutyával nem tud ezért velem kergetőzik. Azt szokta csinálni, hogy felveszi vmelyik játékát és várja,hogy vegyem el tőle. De persze ő mindig elszalad vele, nehogy véletlenül is eltudjam tőle venni.
Szofiba 4 hónaposan már bolha is volt. Először nem tudtuk eldönteni,hogy ez most bolha- vagy atka. Ezért felhívtuk a dokit,hogy nem- e tudna- e kijönni megnézni,hogy most tulajdonképpen mi ez. Addig amíg nem voltunk biztosak benne szert se tudtunk venni ( mert vagy bolhairtót kellet volna venni vagy atka irtót ) . Kijött a doki mondta,hogy ez bolha,de csak a bolhakaki volt benne,pete nem. Bekente bolhairtó szerrel ( advantixal ). 2000 ft-ot kért. Csak 1 hétig nem lehett a nyakánál meg a hátá simogatni,mert emberbe is beivódik ez a szer ha ott megfogjuk. Most is ha lesz benne bolha akkor elvisszük dokihoz,mert még így is olcsóbban jövünk ki mintha megvennénk boltban a szert.Ott 2500 ft lett volna, a frontline meg még drágább. A spré megérte volna,de a dokink azt mondta,hogy a csepp az jobb.
Lenne egy kérdésem. Szofi hamarosan kinövi a nyakörvét. Most abban gondolkodunk,hogy nem simát veszünk neki,hanem láncosat. Szerinted durva lenne egy labinak a láncos nyakörv ?
Szia !
Hát én még fekete labinak nem láttam hogy lenne, de Szofi lánytestvérének aki szintén csoki barna volt annak volt elöl a mellkasán fehér mellénykéje.
Szia !
Szerintem labi lehetett az apukájuk, mert én úgy nézem,hogy a füleik olyanok mint egy labinak, meg a pofájuk is olyan
Hozok még pár cuki képet.
Szia!
Sajnos nekem mindkét kutyus rosszul lett a kullancstól, még kicsik voltak, olyan 2-3 hónaposak, beoltattuk őket, de az csak 1 hónapig volt hatásos, a doki mondta. Most nem emlékszem konkrétan a nevére, de volt az a kullancsirtó, amit reklámoztak nyáron a TV-ben, a mi dokink azt ajánlotta, vettünk is (baromi drága szerintem, bár lehet ,csak az én pénztárcámnak ), mondta a doki ,hogy a nyakátol a gerincén végig a bőrére kell nyomni, majd felszívódik, kicsit olajos hatású. Ezzel viszont 3 hónapig védve voltak és addig tényleg nem találtunk bennük kullancsot, ha jól emlékszem.
Szofi nagyon szép, szerintem már most majdnem akkora, mint Elvis, legalábbis nekem a képről ez jön le.
A mieink tegnap olyan fogócskát lerendeztek. Hordtuk a fát, közben, hogy ne legyenek láb alatt, dobáltam nekik a labdát. Eldomob, Priss rohan utána, Elvis csak nézi és vár. Mikor Priss közeledik, Elvis odamegy és megpróbálja elvenni a labdát, ugyanis tudja, hogy az kap dicséretet, aki nekem odahozza, gondolta így megspórolja a futást, hagy végezze el PRiss a piszkos munkát. Aztán egy idő után van, hogy csak egymásra néznek és egymásra ugranak hirtelen, ledüntik egymást, birkóznak, majd iszonyat iramban elkezdenek kergetőzni. Aztán felsöpörtem a teraszt, na ez a vörös posztó. Ha felmosok vagy felsöprök, mindig követik a seprűt, vagy a felmosót, mert azt hiszik, játék. Ha nem fogja le a férjem őket, azt hiszem sose végeznék.
Mutatok még pár kedvenc képet róluk.
Lehet azért tűnt nekem nagynak Elvis, mert még nem láttam csak lány labradorokat és azért azok biztos kisebbek.
Ha van fényképed rakhatnál még fel róluk, szívesen megnézném.
Tegnap megkapta a 2. oltását is. Van egy régi kutyaszállító dobozunk kistestű kutyák számára, abban vittük el, de két hét múlva már lehet nem fér bele.
Szia!
Nagyon aranyos a képeken a kutyád, holnap megpróbálom én is lefényképezni Lizát és majd rakok fel képet.
Olyan éhenkórász Liza, próbálok neki keveset adni, de ma este egy kicsit többet adtam neki és a pocakja egyből kikerekedett. Imádja, ha felvesszük, a vállunkra rakja a fejét és nyalogatni próbálja az arcunkat.
Kisebb korában is szoktak lenni kullancsai de még szerencsére egyszer sem lett rosszul. Persze ha netán rosszul lenne akkor elvisszük orvoshoz. Szofinak is általában a nyakán szoktak lenni, de most megfogadtam,hogy többet nem viszem oda futni,max csak az elejére,hogy lle tudjon menni a vízhez.
Szegény kutyuskáid, még szerencse,hogy nem lett nagyobb bajuk, a lyme kórba bele is pusztulhatnak. De most ha beoltotta őket a doki,akkor már védve vannak. Vagy nem ?
Sziasztok !
Készítettem ma új képeket Szofiról. Szerintem nagyon jók lettem,majd nézzétek meg őket.
Szia !
Mi kicsi korában vettünk neki bolhairtó nyakörvet ami a kullancsok ellen is véd. Erre annak ellenére,hogy rajta volt ez a nyakörv mégis egy csomószor volt benne. A dokink azt mondta,hogy ezeknél a nagytestű kutyáknál nem nagyon használnak az ilyen bolhairtó nyakörvek,azt mondta talán kiltix nyakörvek még érnek vmit. Mi is beakartuk oltattni lyme kór ellen, de a mi dokink azt mondta,hogy itt még zalában pályafutása során nem találkozott még lyme kórós kutyával. Azt mondta inkább a Babiosaval találkozott már elég sokszor,de az ellen meg nincs oltás.
Sziasztok!
Dünnyögős nagyon ritkák a balesetek. CSak ha nem figyelek a jelzéseire! Általában mindent lent intéz! Rosszalkodik néha, el-ellopja a gyerekek játékait, plüsseit, de úgy alapjáraton a cipőket nem bántja pedig elölvan a cipőálvány. Megszagolja a cipőket és ennyi!
Kiara vigyázz a kullancsokkal! AZ egyik ismerősöm kutyáját most altatták el, lyme kórt kapott kullancscsípéstől. Tényleg nincs valami szer ezek ellen? VAgy a bolhanyakörv nem véd kullancs ellen is? Én gondolkodok, hogy beoltassam-e lyme ellen! A dokink ajánlja...
Ja voltunk dokinál, hogy megmérjük. Még szerencse, mert mevizsgálta (tök ingyen) és aktív kalcium kúrát írt fel neki! Több mint valószínű a tenyésztő egy szemet se adott neki! Úgyhogy vettünk is 2 dobozzal, egy olcsóbbat és egy drágábbat (520 + 1880Ft) Azt hittem olcsóbban megússzuk... De muszály volt olyat venni amiben van D vitamin is, mert mostanában már nemnagyon süta nap.
SZép npaot!
Képzeljétek a kutyámat ellepték a kullancsok.
Apukám ma este felé ahogy simogatta észrevett egyet benne. Kiszedte,de akkora volt mint az ujjam búbja. Utánna talált egy kisebbet is benne. Most meg jön be anyukám,hogy ő is talált benne, a hátán még egy óriásit. Holnap tetőtől talpig át fogjuk vizsgálni Szofit. Remélem több nem lesz benne.
3 héttel ezelött futottam vele vízparton, úgyhogy lehet ,hogy akkor mentek bele a kullancsok. Utánna átnéztem de akkor 1 db-ot sem találtam benne, vagy csak lehet,hogy nem vettem észre.
Pedig azt szokták mondani,hogy ilyenkor már nincsenek kullancsok.
Emlékszem, Elvis beült a zöldbabágyás közepére és ártatlan szemekkel meredt ránk ,hogy mit magyarázunk neki, hisz nem is csinált ő semmi rosszat. Az epret szinte állandóan lelegelték. Mikor gyomlálunk ,verekednek a gyomokért, mikor Priss megkaparint egyet, felszegett büszke fejjel galoppol, mint egy lovacska és elmegy egy helyre, ahol lefekszik és elkezdi harapdálni. Zabálnivaló.