Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Labrador Klub

mistic333
Létrehozva: 2007. október 20. 10:49

Sziasztok !

Ebbe a topikba várok sok szerettel minden olyan gazdit akiknek labradorjuk van.  Beszélgethetnénk a labradorunkról, mindenféle bajokról,gondokról.

Nekem egy csokibarna színű kislány labradorom van. Szofinak hívják,de mi csak Döncikének szoktuk becézni. Fél éves, október 30.-án lesz 7 hónapos. 7 hetes kora óta a családunk tagja. Életem egyik legboldogabb pillanat volt amikor 19 év után végre én is kutyatulajdonos lettem.   Egyszerűen imádom az én kis Döncikémet.  Rengeteget foglalkozok vele ( bár most a suli miatt nem jut annyi idő rá, mint nyáron ), tanítgatom,rengeteget játszok vele, sétálunk, és egy héten négyszer megyünk futni ( kb 1-1,5 km-t , amit nagyon imád ), szeret idegen kutyusokkal barátkozni.

Nagyon szelíd,okos kiskutya.  Mindenkivel barátkozik, senkit sem ugat meg,csak az udvarba betolakodó állatokat és a gyanús dolgokat.   Mindene a kaja, mindent megeszik.

Már

olyan mint egy kis maci.

Vmint akiknek van iwiwjük azokat várom sok szerettel szintén a labrador klubba ( Nagykanizsaiba, és zárójelbe ez van írva,hogy mindenki jelöljön be aki szereti a labikat ). Ezt azért írtam ide,mert több labrador klub is van iwiwen.

 

  1. 2008. május 28. 15:28701.

    de édes.

     

    Végülis lehet, mégiscska jobb lesz neki otthon ,mert idegen emberek, idegen környezet.......hát lehet, hogy végigvonyítja majd az a hetet.

    előzmény:
    Kiara*** (700)
    2008-05-28  15:25
  2. 2008. május 28. 15:25700.

    Erre pont most írtam hozzászólást  .     CSak félős ám  a spáneil. Tőlem is múltkor úgy félt,hogy bebújt az asztal alá. 

    Rakok fel róla képet.  

    előzmény:
    fokrisz (698)
    2008-05-28  15:21
  3. 2008. május 28. 15:23699.

    Reggel ki kell majd engedni,megetteni, friss vízet adni neki. Este meg majd be kell zárni a lakásba , sétáltatás ,friss víz.    Állítólag nem szokott éjjel kimenni wc-ni .   Enniyt mondott anyuk főnöke, meg én pluszban még délután kimennék hozzá .  Jó lesz 40 fokban biciklizni .

    Már mondtam anyunak,hogy majd említse meg neki,hogy hozza el egyszer ,aztán megnézzük,hogy hogyan viszonyul egymáshoz a kettő kutya.   Én egyszer találkoztam vele .  Végül is megoldható lenne az ,hogy a spánil bent aludna,SZofi meg kint. Még a külön etetést is meglehetne oldani.    

    előzmény:
    Kiara*** (697)
    2008-05-28  15:16
  4. 2008. május 28. 15:21698.
    Előtte szerintem elmehetne vele hozzátok ,hogy lássa, semmi baja nem lesz a kutyájának. A labradoroknál barátságosabb kutya nemigen létezik.
    előzmény:
    Kiara*** (697)
    2008-05-28  15:16
  5. 2008. május 28. 15:16697.

    CSak anyu főnöke szerintem attól fél,hogy úgye a Szofi nagyobb nála és hátha bántani fogjak.    Reggel meg este kell kimenni hozzá. De én úgy tervezem ,ha délután ráérek akkor kimegyek hozzá,egy  2 órát ott maradok vele . VAgy akár délelőtt is egy picit ott lehet maradni vele.

     Plána ha akkor kell mennem gyakorlatra,akkor én csak este tudok kimenni hozzá. 

    előzmény:
    fokrisz (696)
    2008-05-28  15:12
  6. 2008. május 28. 15:12696.

     imádom a spánieleket, olyan aranyos kutyák, de jó lesz

     

    Tényleg értelmesebb, ha kiviszik hozzátok a kutyust. A nagy melegben, ha kiborul a vize, vagy langyos lesz, szegénykém szomjanhal, mire odamentek délután.

    előzmény:
    Kiara*** (695)
    2008-05-28  15:01
  7. 2008. május 28. 15:01695.

    Semmi baj.    NYugi kitaláltam,hogy mit akartál írni.

     

    Még nem is mondtam. Nyáron lesz egy spánielem.

    Anyukám ahol dolgozik,szólt neki a főnöke,hogy nem-e tudnánk vigyázni júlisu végén 1 hétig a kutyára.  Természetesen megfizeti .

    Mi elvállatuk. Eddig úgy van,hogy nekünk kell kimenni a kutyushoz mindig megetettni, friss vízet adni neki,sétáltattni .    A gond az,hogy a város másik végén laknak, biciklivel kb fél óra . Ezért jobb lenne ha kihozznák ide hozzánk.   Szerintem SZofi nem bántaná.

     

    Jessinek hívják , 3 éves és csokibarna színű. Nagyon édes , kicsit félős kutya .  Már alig várom,hogy vigyázhassak rá.

    előzmény:
    fokrisz (693)
    2008-05-28  14:51
  8. 2008. május 28. 14:57694.

    Addig amí leér a lába belemegy a vízbe. Azzal nincs gond. De egyszer belebukott a vízbe, el is süllyedt,nekem kellett kihúzni,akkor nagyon megijedt.      Tavaly egy műanyag babafürdető kádban szoktuk fürdetni, de már akkor sem tettszett neki a dolog.   Most is abba akarjuk ,csak kérdéses,hogy még belefér-e.  Hétfőn az öntözőkanna módszert próbáltam ki , azzal kétszer letudtam önteni. CSak most már ha meglátja, hogy megmozdítom az öntözőkannát akkor  már menekül.      

     

    Biztos édesek lehetnek.  

    Plána amikor négyen lefognak.    Biztos,hogy fura lesz eleinte ha nem lesznek ott .   Ez a legnehezebb lépés,hogy eladjuk azokat az édi kiskutyákat.  Az ember olyan nehezen vál meg tőlük.

    előzmény:
    fokrisz (692)
    2008-05-28  14:50
  9. 2008. május 28. 14:51693.
    elírásokért bocsi, a nemmi, az menni akart lenni
    előzmény:
    fokrisz (692)
    2008-05-28  14:50
  10. 2008. május 28. 14:50692.

    Köszönöm.

     

    Ha látnád milyen édesek együtt. Kilépek az ajtón, egyből megrohamoznak, odagyűlnek a lábamhoz, Dominátor két lábra áll, a lábszáramba kapaszkodik és lihegve vigyorog. Tegnap ne mis tudtam tovább nemmi, kénytelen voltam az ajtó előtt megetetni őket, beszorítottak. Mert ilyenkor ugye az anyjuk is odajön és hát ő is elállja rendesen a menekülőutat.

    Feszt bírkóznak meg harapdálják egymást, kis zsemlegombócok. Írtóra fognak hiányozni, furcsa lesz, hogy nem lesz egy kiskutya sem a háznál. Viszont azért kicsit meg is könnyebbülök majd, mert így akárhányszor elmegyünk valahova, mindig tiszta ideg vagyok ,hogy nehogy kijöjjenek a helyükről és kimásszanak a kerítésen (elég nagy rések vannak benne, ilyen a mintája) vagy ellopják őket.

     

    Amúgy az elején Priss is félt a víztől, de amikor a nagy melegek voltak, ő is belement. Ne dobd be, mert cska még rosszabb lesz, akkor már sosem fog bemenni, hanem dobj be botot, vagy menj be te is, hátha utánad megy. Vagy lehet, először olyan vízben kellene próbálkozni, ahol csak a lába lesz vizes. Elvis is így kezdte.

    előzmény:
    Kiara*** (691)
    2008-05-28  14:36
  11. 2008. május 28. 14:36691.

    Tök jó nevük van . Haláli ,plána a Dominátor .

    De jó,hogy így belemennek a vízbe, SZofi labrador létére fél tőle.   Nem tudom,hogy még ,hogy lesz megfürdetve samponnal.  

    Kár,hogy hamarosan Bercit és Dominátort is elviszik  .   

     

     

    Hatalmas gratula a babához !!!!

    előzmény:
    fokrisz (690)
    2008-05-28  14:29
  12. 2008. május 28. 14:29690.

    Szia!

     

    A hétvégén elvittek 3 kiskutyát, legelsőnek kis kedvenckémet, bőgtem is egy sort.

    Még a világos kan van itt, ő Berci lesz és péntekig viszik el valamikor, mert ahova viszik ott lakásfelújítás van és még ne mkészültek el vele. A kislányt, őt mi magunk között csak Dominátornak hívjuk, őt meg majd hétvégén visszük a gazdájához.

    Kis gombóckák, iszonyat nagy hasuk van ,mint egy amerikai focilabda.

    Képzeld, a kiscsaj, tegnap elkezdett pocsolni, tisztára úgy, mint az apja. Kivittem nekik a kis vizestálkába friss vizet, ő egyből belemászott a két mellső lábával, ivott, majd elkezdett finom kis mozdulatokkal pocsolni, utána persze belelendült. Majd megzabáltam.

     

    Igen, babát várok, november 20-ra vagyok kiírva.

    előzmény:
    Kiara*** (689)
    2008-05-28  14:22
  13. 2008. május 28. 14:22689.

    Szia !

    Olyan rossz,hogy megint csak ketten írogatunk ide.

     

    A kutyuk ,hogy bírják a meleget ? 

    Az egy picike még nálatok van,vagy már őt is elvitték ?

     

    Szofi nagyon nehezen viseli a meleget, egész nap szinte csak fekszik,semmihez nincs kedve.    Hétfőn öntözőkannával leöntöztem  na azóta retteg a víztől.   Pedig megint megkéne fürdetni , most samponnal is .   A folyóba nem megy bele ( egyszer majd úgyis belelököm )  .    Remélem jövő héten nem lesz ilyen meleg .   

     

    Csak nem gyereket vársz ?  Már múlt héten  észrevettem,hogy megváltozott a jeled.

    előzmény:
    fokrisz (688)
    2008-05-20  16:39
  14. 2008. május 20. 16:39688.
    Nálunk is ez a kettő féle van. Prissben eddig azt az egyet találtuk, Elvisben kettőt, de őt férj vitte a derékig érő gazba a telkünk mögé sétálni, úgyhogy ott azon csodálkoztam volna, ha nem megy bele.
    előzmény:
    Kiara*** (686)
    2008-05-20  16:37
  15. 2008. május 20. 16:37687.

    hogy raknám én is őt ki egy szál alsógatyában a fagyban egy dobozba egész napra, hagy tudja meg ,milyen az

    Elképesztő milyen emberek vannak.Szegény kiskutyus.

     

    A kutyusok hétvégére már 6 hetesek lesznek, már Priss most is inkább rázza le magáról őket, mert nem bírja szegény. Így is marad még a leghabzsolósabb. Na, annak milyen jó dolga lesz jövőhéten, szét lesz kényeztetve az a kutya.

    előzmény:
    Kiara*** (685)
    2008-05-20  16:28
  16. 2008. május 20. 16:37686.

    Pedig azt mondják ,ha ilyen kutyába ami be van oltva kullancs ellen, hogy abba ha belemegy a kullancs,az azonnal ki is megy onnan.   

    Nálunk 2 féle kullancs szokot belemenni, az egyiknek a potrohája szürke színű, a másiké meg olyan emberszínű .   

    előzmény:
    fokrisz (684)
    2008-05-20  16:21
  17. 2008. május 20. 16:28685.

    Már ilyen korán elviszik őket .   Biztosan hiányozni fognak  majd .    

     

    Én már láttam kiskutyában ott kullancsot , bár szegényben volt még több is.    Úgy sajnáltam ,a tetvérét is, a hülye gazdájuk kint árulta őket még kora tavasszal abban a nagy hidegben, szegény kutyusok annyira fáztak.     

    előzmény:
    fokrisz (684)
    2008-05-20  16:21
  18. 2008. május 20. 16:21684.

    Szia!

     

    Na, ilyen Prissnél is volt nemrég, hátul a cicije és a nemi szerve között. Nagy szerencse, hogy észrevettem ,mert pont olyan szine volt, mint a bőrének. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha a kiskutyákba megy bele onnan.......de szerencsénkre időben észrevettem. Utána neki még napokig kicsit duzzadt volt a helye és vérzett is tényleg.......még jó, hogy az oltást megkapták.

    Képzeld, tegnap délután elkelt a kisfiú is, úgyhogy az összes kicsinek van gazdija, úúúúgy örülök. Viszont üröm az örömben, hogy a hétvégén elviszik őket. A kis kedvenckémet is. A másik világos kislány még marad egy hetet, mert azt majd anyu kozmetikusának visszük, ők meg messze laknak és így egyeztünk meg.

    előzmény:
    Kiara*** (683)
    2008-05-20  16:14
  19. 2008. május 20. 16:14683.

    Hát 12-13 ezer az tényleg elég sok. Nekem úgy rémlik,hogy a dokim az vagy 5000 ezer körül vagy 10 ezer körül csinálja.  Az öszes Eu-s országban már bevezették ezt ,úgyhogy 80 % ,hogy itt nálunk is befogják vezetni.   Én most azon gondolkodom,hogy nyáron bekéne chipeltettni,ha 5000-ért megcsinálja.    

     

    Tegnap volt benne megint egy szép nagy kullancs. Képzeld a kullancs fejénél tökre megvolt duzzadva a SZofi bőre, nagyon piros volt, amikor kiszedtem belőle a kullancsot még vérzett is a helye. 

    előzmény:
    fokrisz (682)
    2008-05-18  14:32
  20. 2008. május 18. 14:32682.
    A 3000 Ft az jó ár, nekem 12-13 ezret mondott kutyánként a doki tavaly. Ezért nem is csináltattuk meg, nincs erre pénzünk most és azt hiszem a jövőben is csak akkor, ha valami nagyobb pénzt kapunk vagy nyerünk sajnos. Így is örülök, hogy a kutyáknak meg tudok venni mindent, amit kell és a sürgős esetekben el tudom vinni az állatklinikára. Ha 3000 Ft-ra levinnék, akkor szó nélkül megcsináltatnám.
    előzmény:
    Kiara*** (681)
    2008-05-18  11:38
  21. 2008. május 18. 11:38681.
    Tényleg hallottatok vmit arról,hogy jövőre állítólag kötelező lesz a chip a kutyáknál. Akinek a kutyájában meg nem lesz chip azt megfogják büntettni.    Nekem tegnap mondta ezt az egyik ismerősőm.    Állítólag 3000 Ft -ért fogják bechipeltettni a kutyákat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. május 18. 11:31680.
    A többi kép róla.
    előzmény:
    Kiara*** (679)
    2008-05-18  11:29
  23. 2008. május 18. 11:29679.
    Friss képek Szofiról .
    előzmény:
    Kiara*** (678)
    2008-05-18  11:18
  24. 2008. május 18. 11:18678.

    SZia !

    Semmi baj .   

     

    Hát tényleg nagyok .  Alig ismertem rájuk, megint rengeteget nőttek.    A labradorok az evésről híresek, ezen nem csodálkozom,hogy még a konzervet és a tejet is bevágják.    Nekem van olyan háttérképem ,amin úgyanúgy  mint nálad sorban esznek a kölykök a tálból  .   Mindjárt felrakom azt a képet. 

     

    előzmény:
    fokrisz (672)
    2008-05-17  20:02
  25. 2008. május 17. 21:16677.
    az utolsók
    előzmény:
    fokrisz (676)
    2008-05-17  21:14

Címlap

top