Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nahát, én Makói vagyok itt sok hagyma terem ,de eszembe se jutott festeni vele, inkább főzni. Látszik milyen földhöz ragadt vagyok igaz a vörös hagyma héjával tojást sokat festettünk mikor a gyerekek kicsik voltak.
Ruhafestésnél ecettel fixálom az anyagot, vagy is festés után ecetes vízzel öblítem majd probáld ki ha gondolod.
Mutatom a táskám. voile
ilyen lett
félig készen 1 cica
másik cica
még1szer a táska
üdv lian
nem gyümölcs= lilahagyma,
nem fakanál, csak a hagyma,
nem lesz belőle semmi , mert ez 1 lepedődarab,
keresztszemes lesz majd a nagytestvérén, ha rászánom magam, és olyan készül egyszercsak amit nem kell mosni, mert gondolom mosásnál fakulna, de még ezt is kipróbálom.
emcé
Szuper lett szerintem valami gyümölcs- nem? Kimondottan a hangszóró nem kell, ha ne talán eltaláltam. Viszont sok a minta erre már varni nem tudsz vagy igen. Nekem is készül a táskám a cicákat már kivarrtam, de ennek története van. majd elmesélem de most sietek
sziasztok
ja, szerintem fakanalat csavartál bele, legalábbis olyan formája van
én régebben próbálkoztam festéssel, két terítőt és egy pólót gyártottam, tojásfestékkel, de nem volt tartós a szín (nem bírta a mosást). meg sokáig játszottam a festés negatívjával (nem tudom, hogy hívják), tehát színes anyagokat hipóztam különböző mintával.
ja, ezeket nem önszántamból csináltam, ált.isk. koromban évekig jártam rajz-művtöri-kézműves foglalkozásokra, és ott gyártottunk ilyesmit. persze ott rendes ruhafestékkel dolgoztunk, tojásfestékkel csak itthon pamacsoltam, nem volt más.
de arra még mindig nem jöttem rá, hogy mit is lehet ezekből gyártani
Tegnap próbálkoztam az anyagfestéssel.
persze festék nem volt itthon, ezért a konyhában kerestem v.mit amiből ez főtt ki! Tényleg főztem, aztán belecsavartam v.hogy elrendezgetve benne (hogy mit?,az találóskérdés,akikitaláljakap1hangszórót!) és ilyen lett..........)
emcé
asszem értem, hogy gondolod. csónak formát úgy lehet kialakítani, hogy nagyon kívül, a táska csücskén rögzíted a pántot, és nem teszel az aljába merevítőt, valamint az alja nem téglalap, hanem mandula forma(ez a legfontosabb). persze ehez igazodnak az oldalak is, tehát oldalak alját ívesre kell szabni. mármint, ha egyre gondolunk
emcé: ez a sarokkialakítás nekem is jól jött, én eddig máshogy csináltam, de most legalább látom, hogy kell szakszerűen, úgyhogy ezer köszi
Szia
Most jutottam géphez és nézem a képeket a táskákrol. A kord tettszik legjobban, de én azért másabbat képzeltem el farmerböl inkább alul kerekítve vagy olyan csónak fazon nem igazán tudom leírni, hogy milyen is lessz a fejemben már kezd körvonalazódni. Legfontosabb a farmer zsebekre hímezni akarok 1cicát, gondolom ehhez szükség lessz a segédanyagra az a baj a zseb adott meg a cica minta is és nincs olyan anyagom ami passzol a zsebre +a minta is jó. Rajta vagyok a dolgon majd kialakul viszont a varrogéppel is ritkán bánok. Mutatni fogom a készülő táskát mihelyt lesz belőle valami.
emcé: nagyonjók ezek a képek a sarok szegésröl úgy látom te profin varsz géppel hasonló ötletet elfogadok pl. zipzár varás. Természetesen képekkel /a gyengébbek kedvéért mint én is/
Mindent köszönök a legkisseb segítséget is várom
üdv mindenkinek lian
8: kész a visszája
9: színe
megmutatom, h. én hogyan csinálom a terítőim sarkát:
1:behajtom
2:levágom
3:ismét hajtom
4:utolsó hajtás
5:varrom
6:a sarkát kézzel összeöltöm
táskatémához még annyit, hogy ha nem tetszik, hogy lóg az alja (mint ezeknek is a képeken), akkor lehet bele tenni merevítőt. ezt úgy csinálom, hogy egy megfelelő méretű vastag karton darabot bevonok a megfelelő anyaggal (amiből a táska van, vagy bélésanyag) és ezt belerakom a táska aljába. nem rögzítem sehogy, így bármikor ki lehet venni.
Szerintem a gyöngyözés még jobban feldobná, de én nem kontúroznám. Így nagyon jó a teste
És valóban milyen jópofa egyedi törülközőket lehetne hasonló technikával ajándéknak készíteni!
milyen táskát fogsz varrni?
huu...... eddig 1szerűnek tünt, de nem tudom elmerem-e kezdeni. Annyira könnyedének tűnik és mégis összezavarodtam elolvasom egy párszor , majd csak neki merek kezdeni különben is este van nem fog az agyam majd reggel. Viszont vagy és nagyon köszönöm mutatom, ha valamire jutok vele.
emcé igazán egyedi pólod lett nem is tudtam ,hogy lehet igy hímezni. A kérdéseim ua. mint Aidának
milyen táskát szeretnél varrni? az én "szabásmintám" úgy szokott kinézni, hogy egy téglalap alja van, és ahoz méretarányosan, vonalzó-körző segítségével hozzárajzolom a megfelelő nagyságú oldalakat. ugye négy oldala van (eddig olyan, mintha egy doboz lenne), és körzővel ívesre rajzolom a tetejüket úgy, hogy ha összevarrom, akkor felfelé szűkül. ez az alap, és ezt szoktam variálni. pl lehet egy vagy két pántos, külső-belső zseb, ilyen ráboruló fedő rész (hogy hívják? mint a tarisznyákon, olyan), arra csat, stb. a belső részt értelemszerűen egyszer megcsinálod bélésanyagból is, az összevarrás menete meg úgyis logikus, attól függ, hogy milyenek a zsebek.
remélem, érthető lett. ha érdekel, teszek fel képet a táskáimról, úgy talán érthetőbb lesz. rajzot is tennék fel, de nincs szkennerem, fényképezve, meg nem lenne olyan jól látható.
emcé: nagyon ügyes vagy van valami módja annak, hogy hogy kell a szálakat kihuzigálni? nem lehet, hogy olyan szorosan hímzek, hogy nem jön ki? bocs, ha hülye a kérdés törülközöre szerettem volna még régebben hasonló módon hímezni, de nem mertem nekiállni. a keresztszemes anyagot hogy kell rögzíteni ahoz az anyaghoz, amire hímezni szeretnék? hátul hogy kell a szálat eldolgozni? több kérdésem nincs
köszi
szerinted kidíszítsem még aranyszínű gyöngyel, pl. a csápját meg a szárnyán itt-ott?
esetleg a testét 1 sötétebb szállal kontúrozzam?
Mari
1: tegnap vettem, és megpróbáltam egyedivé tenni
2: a Kersztszemes Magazinból
3: első ilyen próbálkozásom, még be se fejeztem már
elkezdtem kihúzgálni a szálakat
Igen? Az én sej-hajom meg mégnagyobbra nő. Nem lessz ez így jó
télen meg kézimunkázás szünetében eszed a finom befőttet, nekünk meg akiknek nincs kertünk csorog majd a nyálunk
szia
A cseresznyével én is igen megszenvedtem. Nyárelején nálunk több a kinti munka +a gyümölcsöket is szedni kell /háll istennek az idei esztendőben sok a befőzni való/ sajna nincs mindig igy.A lényeg az egesz napi cseresznye rakás után, mikor már úgy éreztem fél órán belül kész vagyok, Peti fiam örömmel haza állított haza 1nagy kosár cseresznyével. A haver anyukája küldte mert nekik is sok termett. Végül is ilyenkor kell befőzni mikor sok van mivel egy pár éve nem volt már ennyi gyümölcs felénk. Gondolatban azért már a kézimunkán jár az agyam.
üdv lian
Sziasztok! Én is itt vagyok, szorgalmasan nézegettem van-e hsz, de nem volt. Sajnos én sem alkotok most, illetve az első cseresznyétől majd minden nap befőztem, lekvárt főztem, meggyet, málnát, barackot. Most meg az uborka kezdődött.
Augusztusban jön a veszprémi Zsófi unokám, akkor majd gondolom alkotunk valamit, ha lesz rá igénye. Készülök rá.
Szép napokat mindenkinek:Mari
Szia
Itt vagyok én is, és kérdezni szeretnék tőled. Ugye te táskát varrtál már? A szabás mintát honnan vetted, vagy hogy csináltad elmondanád nekem, hogyan készült. Persze csak ha van időd anyag vásárlás közben.
üdv lian
ma fűztem két nyakláncot de semmi extra nincs bennük. a pulcsimmal még mindig sehol nem tartok, most varrni készülök de hát nincs anyag
Kész vagyok a spongyámmal, az "ananász" a megrendelőm( nagyfiam) kérése volt!
megpróbáltam úgy fotózni , hogy ne csillogjon az üveg, a keretezés sk. megint, kész kerettel, de a paszpartu! nahát nem a legjobb, pedig hajszálra 2.3 cm minden oldalán
emcé