Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Aida: ez csak a kezdet találtam ezektöl furcsább dolgokat is persze a kézimunka keretein belül, majd apránként felrakom, hogy lehessen belőle csemegézni. Mimdig te jutsz az eszembe mikor valami, számomra furcsaságot találok, szerintem te tudod értékelni és ugy tudsz lelkesedni, vagy egy pár jó szót hozzá fűzni.
Gratulálok a pulcsihoz, te aztán nem adod fel! Már csak az ujja hiányzik? Vagy nem jól emlékszem? Remélem nem fogsz benne fázni a télen.
A kötőgéphez nem értek, most láttam először.
újra elővettem a pulcsimat (igen, amit kb egy éve kezdtem el, azt ) és elkezdtem haladni vele. remélem, mire bejön a hideg, hordható lesz
amúgy furcsa ez a kötőgép, nem igazán tudom elképzelni, hogy kell használni. és milyen gyorsan lehet vele haladni?
Most már láttam kötőgépet.
Érdekesség képpen felteszek egy képet, valami ilyesmit szerinted lehet vele kötni?
Mostanában jó pár extrém dolgot töltöttem le, csak az érdekesség kedvéért, mivel nem igazán hordható cucok. Viszont nagyon tettszik, hogy vannak ilyen dolgok is.
Mi a véleményetek róluk?
Aida remélem nem szidsz, mondtam hogy nem próbáltam ki a receptet. A gugliba ird be hogy szappankészítés lehet h jön ki valami.
Igen...... régen volt, ma már az unokáknak kell a babaruhákkal,a kis díszítő mütyűrökkel bíbelődni, kötni, horgolni, öltögetni. Sajnos az a baj nekem még eszembe sem jutott, gyüjtögetni az apróságokat a szabásmintát vagy a leírásokat esetleg képet elmenteni, talán ideje lenne elkezdeni? Három felnőt gyerekböl, majd csak meglep valmelyik unokával. Remélem nem a legfiatalabb
Azért,ha nagyon fázik a fiad, úgy is csak jól felöltözik.
Aidának a szappant elég lenne csak a szabadba rakni amennyire szokatlan hidegek vannak mostanában lehet ott is megdermedne.( Bocsi, de nem bírtam kihagyni, meg ne haragudj )
Ma már nem is tudom hol van.
Még mindig nem dermedt meg, tedd be a fagyasztóba
Kitti babának jelenleg kis tündéres xszemes képeket tervezek a falra a szobájába.
Jó lenne persze neki egy bundazsákot is varrni, vagy kötni. A fiacskámnak egy kolléganőm kötött egy gyönyörűszép kapucnis lábzsákot, belsejét műszőrmével bélelte. Jaj de szép is volt, meg de rég is volt.
a csizmára húzott izét amúgy nem tudnám így hordani, de máshogy igen. ahogy nem ennyire feltünő, viszont jól kihasználható a melegítő funkciója: nadrágos-sportcipős összeállításhoz egy vékony zokni, és arra ráhúzni (nem tudom, meddig ér, a képen kb térdig, nem?), kellemesen megvéd a széltől. vagy nem a csizmára, hanem a csizmába bele tenném, tehát lábszármelegítőnek. van hozzá mintád? kedvet kaptam elkészíteni
Tudtam, hogy a" csizmára húzott izé "megnyeri a tetszésedet bár a kézre húzott valamit is úgy gondoltam, kettőböl egy talált. Viszont a lányomnak pont fordítva jött be, így a kézre húzott valamit horgolom majd,ha találok megfelelő horgolótűt
Ezt a szappanos dolgot próbáld mégegyszer, ha van alapanyag meg kedved.
Kötőgépet életemben nem láttam még
Jó kézimunka tanulást mindenkinek!!!
Most értem haza 2 hét után, nem volt Net a közelben, mindjárt visszaolvasok és jövök , sok mindent csináltam, de leginkább tanultam "kötőgépen" kötni!
majd szeretnék tanácsot is kérni: Ha valaki ismeri
(ha jól emlékszem) a ZSUZSI kötőgépet irjon nekem!
ÜDV
de hát egy éjszaka alatt meg kellett volna szilárdulnia nem? pedig olyan folyékony, mint a víz azt hiszem túlmelegítettem, ott rontottam el
ez a kesztyű nagyon aranyos, de nem hiszem, hogy túl praktikus darab lenne, nekem legalábbis az ujjaim fáznak a legjobban a kezemen viszont az a csizmára húzott izé tetszik extrém, de nem néz ki rosszul
Sejtem milyen a kínai, mivel én is ott vásárolok ezt megengedhetem magamnak. Lényeg az aki kapta örült, végül is rengeteg apróságot tudsz kötni, horgolni, varrni a picikének. Vannak már ötleteid?
Aida tudod miért nem sikerült a szapan, nem bírtál hévégéig várni, viszont derin szerint jó lessz a szappan, csak várd ki addig simizd figarót meg lukréciát
Nálunk nagyon hideg van és nézzétek mit tervezek, hogy ne fázzak.
szerintetek mi a neve?keszty vagy eszty csak mert nincs
újja
Erre meg már elképzelésem sincs valakinek?