Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
· kapcsolódó kép 1.
Szabó Lőrinc
Fény
Sötét fényszórók: szemeim az eget
lengő csóvákkal ostromolják.
Föl, föl! Lent mennyi a teher, a rom!
Csík, sáv: fent suhan a fénytorony
s évezredek mérik a hosszát.
Fény, fény, sugarak! Fények vagyunk
mind: isten lelke, öröm, remény.
Óh szállni, lobogva a föld felett!
A rettenetes életet,
az örömöt akarom én.
Óh élni! Szemeim sóvár tüze
a felső végtelenbe szánt:
láng habzik mindenütt: zene, szín:
az anyag titkos ablakain
az lüktet ki-be, az égi láng,
a vágy, amit én fénynek nevezek
és szentléleknek a hivő:
ő táncol bennem, ő rohan,
hasadó bimbóban az ő ereje van,
kovában, acélban is ő:
ő öntözi, belül, az anyagot,
szomja éget, éhe habzsol,
zsinórra fűzi a csillagokat,
indul s egy szivdobbanás alatt
uj világokba kapcsol.
Ő vagyok én, a képzelet:
ki törhet ellenem?
Az isten karja nyúl felém,
s ha robbanó sugarakkal az ég tetején
kószál földi szemem,
fekete nyomoromat vakitó
tűzharsonákkal törve át
tízezer Nap küldi az azúr
bástyákról hozzám válaszúl
testvéri himnuszát.
TÓTH ÁRPÁD
ÁPRILIS
Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!
Faun-bokáju, vad suhanc,
Újra itt suhansz!
Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegőbe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét!
Némely ingó és rügyes
Ág végére már
Küldöd: kússzék az ügyes -
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Mennyi fény! Mi az?
S zümmög zengő, napba tárt
Szárnyakkal: tavasz!
Szunnyad még a tél-mező,
Fáradt, vén paraszt,
Fűszakálla csendbe nő,
Megcibálod azt,
Majd meg méznél illatosb
Szellőfésüvel
Fésülöd, s szólsz: hé, de most,
Lomha szolga, fel!
Szundikálás volt elég,
Vár az új robot,
Mit álmodtál, vén cseléd,
Krumplit vagy zabot?
S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge bőrü testüket
Úgy csiklándozod;
Minden erdő egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajudó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye...
S átsuhansz a városon,
Bérházak felett,
Felragyog sugároson
Sok vak emelet:
Reszkető, bibor varázs,
Vén kémény fala,
Lányszemszínű kék parázs
A szelíd pala.
Mély, sötét udvar felett
Négyszögű egen
Táncos lábad emeled,
Mint halk szőnyegen.
S padlásablakot, kitört
Sarkon fordulót,
Villogtatsz, mint zsebtükört
Pajkos nebulók:
Zsupsz! a földre hull a fény!
S ím a szenny alól
Nyűtt hang sír, tán a szegény
Por maga dalol?
Vak lap-árus: eleven
Bús utca-szemét
Sütkérez a melegen,
S nyitja holt szemét...
Április, ó, Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:
Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon,
S bölcsőmnél te, fény fia,
Álltál, víg rokon!
Április-testvérem, ó!
Hol van az a kor?
Ifjuságom hervadó
Kankalin-csokor,
Elpártoltam tőled én,
Nem veszed zokon?
Hej, beteg s fanyar legény
A régi rokon:
Ha a tavaszt élvezi,
Nézvén langy egét,
Bánatát is felveszi,
Mint szemüvegét...
Április, ó, Április!
Símogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág,
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...
Ó, tán akkor, míg a méz
Színű nap lehull,
Bordám közül a nehéz
Szív is elgurul,
Imbolyog még, menni fél,
Majd gyáván, sután,
Bíbor labda, útra kél
Tűnő nap után:
Táncol, ugrik, fellebeg,
Enyhén száll tova,
Felfogják a fellegek,
S nem fáj már soha...
1886. április 14-én született Tóth Árpád.
Hircsu Péter
Amikor én halok meg
Mindenki elmegy, én sem maradok,
érzed majd a fájdalmat, amikor meghalok?
Nincs mit tagadni, örökké nem élek,
amikor értem jön a halál én nemfélek
A szivem nem a legjobb,
de tiszta és érző,
mikor megbántasz, több sebből vérző...
mégis erős, akár egy gyémánt,
rengeteg rosszat tettem, de még mindig bánt.
Amikor én halok meg,
látom az Urat,
mikor az ajtón kopogok, mutatja az utat,
mert az életem során, mindig próbáltam optimista lenni,
a negatívból pozitívat teremteni,
sokan nemértettek, de üzenem nekik:
Mindig megmaradt a hitem, azt elnem veszik,
a síromba viszem, azthiszem,
megszakad a szivem...
Amikor meghalok, mondd el mindenkinek:
Szerettem élni.
Csaló játékba sohse fognál,
Aranyba öntve mosolyognál
Az ágyam előtt.
Két szemed két zöld gyémánt vóna,
Két kebled két vad opál-rózsa
S ajakad topáz.
Arany-lényeddel sohse halnál,
Ékes voltoddal sohse csalnál,
Én rossz asszonyom.
Hús-tested akármerre menne,
Arany tested értem lihegne
Mindig, örökig.
S mikor az élet nagyon fájna,
Két hűs csipőd lehűtné áldva
Forró homlokom.
A pohár friss, tiszta növény,
A mezőn csillog és a harmatcseppek rárepülnek.
Ha egy kisgyerek poharakra néz,
Halkan
Megcsendülnek.
A források szivén pohár nő,
De az üvegesek sem tudják eme titkukat.
A lányok és fiatalemberek
Mindig összetévesztik poharukat.
Összevétettem egyszer én is,
Nékem azóta ízes vízzel pohár nem akad,
Pedig a szomjan haldokló madár
Észreveszi az ég mögött a sok szép poharat.
AZ ÚJ TAVASZRA
Az új tavasz játékos ujja
Rügyet sodort az ághegyen,
S most lágyan enyhe szája fújja,
Hogy szétnyíljék és lomb legyen.
Már bús bivaly ballagva rázza
Igáját, s barnul új barázda,
S peng a pacsirták éneke:
A szíveket is újra vágja,
Már mélyre szántja újra, fájva
A vágy, a vágy, a vén eke...
A szívem kérdem: árva, gyarló
Szív, rajtad szánt-e régi láz?
Sarjad-e még a fáradt tarló
Borús rögén vidám kalász?
Tavaszi sóhaj pitypang-pelyhe,
Sovárgás reszkető, kék kelyhe
A holt ugart diszíti még?
Vagy lomha dudva lep be tengve,
S már csak a vérző naplemente
Komor pompája lesz tiéd?
Tompán tünődöm. Csend a tájon,
S mint aki mélységbe bukott,
Ha mozdul, szisszen jajja fájón -
Felelnék, jaj, de nem tudok.
Minden oly furcsa, torz és visszás,
Idegen a tavaszi tisztás,
És ferde ívü minden ág...
Ki lovagolt el ott a fák közt,
Az elhulló fehér virág közt?
A Szerelem? - az Ifjuság?
A tavaszi sürűben állok,
S már oly kábultan nézem én,
Mint búvár a bizarr korállok
Bokrát a tenger fenekén;
A fény is olyan messzi, tört fény,
S a lég oly lomha, súlyos örvény,
Fulladva, fájva görnyedek,
S száz halk polip-karjával roppant
Lassan átfon, s alélni roppant
A bú, a renyhe szörnyeteg.
Ó, fent az égen felleg úszik,
Aranyfelhő, angyal-hajó,
Egy angyal tán a szélre kúszik,
Inteni volna néki jó:
Ó, angyal, nézd, megöl a bú már,
Elpusztulok lent, árva búvár,
A kék örvények rejtekén...
Testvérem, angyal, szállj le értem,
Ringass a hűvös, szűzi térben,
Míg lázat és bút elfelejtek én...
József Attila
Ringató
Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
Lehet, hogy szerelme földerül
majd mással,
de az is ringassa ilyen ringatással.
1928 tavasza
Cukrot, virágot, gyöngyöt szerettem volna hozni néked:
nincs gyöngyöm, cukrom, virágom.
Görnyedve hozom ahelyett s teszem a kezedbe, nézzed,
keserü életemet, egyetlen terhes gazdagságom.
Ez ami megmaradt még, e meztelen is gazdag élet,
s ezt sem adom, csak visszaadom már:
mert jól tudom, ki vagy? s hogy benned és általad élek,
kenyerem és levegőm! s rég nem volnék, ha te nem volnál.
Óh különös hatalom. ! szeretet erős gyengesége
- s óh gyenge erősség! oly védtelen benned. . .
Életem pórázát tartod, de téged bilincsel a vége
s mégis én vagyok zsarnok és hóhér, s te aki enged! és szenved.
Letérdelek s ugy szánom-bánom óráid letörött virágát,
mint aki barbár talppal ment át egy drága réten:
óh ki gyógyitja meg az elrontott örömök rózsaágát?
ki mondja a tiprott percnek: “Kelj föl, kis százszorszépem!"
Órák és percek helyett fogadd el egész életemet,
virágok helyett egész mezőt, noha fölégett és nem virágos:
de virághamvval, s lásd, könnyel is trágyás, s ha uj plántáid beülteted,
minden szirmot földajkál s neked áldoz.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.
De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik
Nagyon szép köszönöm!
Pilinszky János:
Áldott szédület
A fény homályt, az árnyak mélye fényt szül,
szorong a száj, remegve egyre szédül,
mint szélhimbálta, imbolygó virágban
a léha szív, és mintha súlyos áram
érintené, alél a test, s a szem már
a drága szempár csak mereng a csöndben,
mint ismeretlen tengerfenéknek alján
két gyöngyszem.
Két árva gyöngy, amely csodál s csodás,
míg oldja-bontja zászlóját a láz,
hogy mint a szél, a szálló angyalok,
sehol se, mégis mindenütt vagyok,
hogy szinte már szeráfi lendülettel
csak szárnyalok, mint száll az illó ihlet,
mint angyalok, kik parttalan terekben
keringnek.
S már nem lehetne könnyed metszeten
se lágyabb, mint most lágy a szám s kezem,
az idegekben érlődő halál
árnyalja kezem tartását s a szám.
S oly lágy az ív is, mellyel mélyre hajtom
ájult fejem, s hagyom, hogy égi láz
égessen át, hogy csontomig lehasson
a varázs.
A drága, drága révülés, amelyben
mi fájt és mart és sajgott, elfelejtem,
hogy társtalan, hogy csupa seb vagyok,
mint csillagok közt hulló csillagok!
Csak mély verése ér most, mint a tenger,
a mély örömnek, nincs szívemben jajszó,
ha sírok is, mint sír a tengerekkel
a kagyló.
Csak zümmögöm nevednek halk zenéjét,
és máris részeg tőled minden érzék,
kit oly hiába, nyugtalan kerestem,
hozzám találsz az áldott szédületben,
hogy többé semmi - ugy-e - nem szakít szét?
mint rím a rímbe lelkünk úgy hatol
egymásba, egymásnak felelve, mint két
tiszta sor!
Igazi lelkünket akárcsak az
ünneplő ruhánkat
gondosan őrizzük meg,
hogy tiszta legyen az ünnepekre.
(József Attila)
Az idő sohasem vár, szigorúan halad
tovább. De nemcsak az idő halad, vele együtt
az életünk is telik, ugyanazon a pályán.
Ha valamit elrontottunk, nem fordulhatunk vissza,
hogy újra próbálkozzunk vele. Az idő nem ismeri
a második esély fogalmát.
XIV. Dalai Láma
· kapcsolódó kép 1.
A templomokra rávillan az alkony,
a kúsza város csillog bíborában,
csobban a Duna lassu vize halkan,
mint amikor még őmellette álltam,
hajlik a nyár a hirtelen viharban
és mosolyog, akár az ő korában,
az út, a domb, a lomb is ugyanaz még,
járok, mintha a mult felé utaznék.
A tátikának arany még a hamva
és törökszekfü nő a buja kertben,
hol akkor még gyönyörü, árva hangja
megszólalhatott minden drága percben.
S ilyenkor töltött kávét édesanyja
a tornácon, hol mellette hevertem.
A boldogság de hamar elvirágzik!
A fák mögött uj pár szerelme játszik.
Már lehullottak anya és leánya.
Két szép gyümölcs, a két egy-test a földé.
A boldogság a leggyöngébb palánta,
de illata az esteket betölté
és megtanitott bús, pogány dalára:
«Csak itt és egyszer! Soha, soha többé!»
A tücsökszóból, a suhanó szélből,
ezt hallottam ki dobogó szivéből.
És ragyog ujra hajnali szinekben
a táj, de hol a valóság varázsa?
És hol van már az akkori hitetlen,
ki pogányul néz a pogány parázsba?
Megtanult hinni a csodás hirekben,
mert szellemét a kétség megalázta
s most áll és néz az útmenti keresztre:
a semmi nincs - de nem vigasztal ez se.
Mert mit is ér, ha róla szól az álom?
Szörny, csillag, állat, - mindig ő az, érzem.
Oly édes érzés, hogyha alva látom
s oly keserü, ha visszanézek ébren.
Tán igy lelünk egymásra a halálon
túl is abban a százalaku éjben?
A változásokban, az uj szerepben
mi marad abból, amit itt szerettem?
S az éj mögött ha Isten mennye vár ránk,
mely nem méltatlan se hozzánk, se Hozzá,
s a megszabadult lélek bontja szárnyát,
lehet-e, hogy majd ne is szomjuhozná
szava hatalmát, mosolyának árnyát?
S lesz-e ott szépség, amely visszahozná
a villanást vigasztaló szemébe?
Csak egyetlenegy esténk visszatér-e?
Várnai Zseni
KIS BOTLÓ TÁLTOSOK
És elindultok vele egy sugaras reggel,
És felkapjátok őt és tipegve mentek, mentek,
És viszitek őt az első, első útra,
Kicsinyke lábak, botló táltosok...
A nagy világ majd rátok mosolyog,
A föld, a fű, a fa, virág nevet:
Egy bukdácsoló, induló gyerek;
A karja tárt, a szeme nyitva: szép!
Botlik, kacag, és újra botlik: lép!
Vigyázzatok kis táltosparipák!
Mert gidres-gödrös, gáncsos a világ,
Vigyázzatok!
A föld az minden kisgyerekhez jó,
Ki tiszta lábbal indul rajta el,
Az nem bánt majd, az dajkálgat, ölel,
De hátán annyi kő, kavics és gaz,
Én féltem őt, én féltem őt, igaz;
Vigyázzatok!
Mert drága ő!
A szeme, arca, ajka csak nevet,
Még mindenkit szeret,
Még minden jó és tiszta benne van,
S mögötte út még nincsen semmi sem,
Mint akinek meseország izen,
Csak menne, menne már;
Vigyázzatok!
Karomon hordtam ölbéli bubám...
És ajnároztam, földre sose ért,
De két karomba már belé nem fért,
A földrelépett ő,
Vigyázzatok!
Mert hív a föld, s ti érzitek, hogy hív,
Viháncoló, kicsiny mesecsikók...
De jönnek utak, rossz utak és jók
És ti csak mentek, messze tőlem el,
Mert a távolság mesél, énekel,
Mert a távol aranyszínekbe szőtt...
Az én karom már szűk határ, tudom, -
Vigyétek majd az igaz útra őt,
Kis táltosok.
Mikor a szeretetteid hazaérkeznek,
fuss, hogy üdvözölhesd őket!
Egyél örömmel és elragadtatással!
Ha arra vágysz, ami rejtve van,
áss, amíg meg nem találod!
Tapasztald meg annak az önfeledt örömét,
amikor friss a levegő és az arcodba vág szél.
Légy hűséges!
Futkározz és játssz naponta!
Ha valakinek rossz napja van,
légy csendben és ülj a közelében!
Ne harapj,
ha meg tudod oldani a helyzetet
egy haragos morgással is!
Táncolj, ha boldognak érzed magad!
Nem számít, milyen gyakran szidtak le, ne duzzogj!!!
Fuss vissza mielőbb és barátkozz!
Csak ritkán menj a saját fejed után!
Tudasd másokkal, ha megsértik a területedet!
Szundíts nagyokat, és nyújtózz ki jól, mielőtt felkelsz!
Légy egyre figyelmesebb
és hagyd, hogy az emberek megérinthessenek!
Forró napokon igyál sok (vizet)
és heveredj le egy árnyas fa alá!
Sose mutasd magad másnak, mint ami vagy!
Szeretném, hogyha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
Simon István
Tavaszi egyveleg
Most kezd a fa sátorozni,
zöldarany ernyő lobogni -
házfalra árnyékot ír.
Hol van, tél, a szürkeséged?
Mint pléhlemez, úgy átégett,
átvert a klorofil.
Fényben mosdanak a házak,
s tekintgetek, mily varázslat
készül megint körülem.
A nap őrültként vihog rám,
s karmesteri sugár-botján
szédületes nagy ütem.
Színnek int: az erdő kezd rá
s fényes oldal, csupa esztrád-
zenész - csipke-, sombokor.
Másodikra kezd szólni a
madárhad, s a harmónia
századiknál nincs sehol.
S gyönyörű ez! - únt-egyhangját
félresöprő, százezer húrt
megbondító új zene.
Tegnap a fa duzzadt ága
üresen nyúlt a világba,
s ma virággal van tele.
Ma virággal s majd gyümölccsel!
Engem, kit a tél bűvölt el,
tavasz oldj fel, jöjj, segíts.
Töltsd meg szívem olyan dallal,
ami gyógyít és vigasztal
sebzett embereket is.
Int a karmesteri pálca,
s ráhajol az orgonára
erős színek kórusa.
Indul minden az egy nyárért.
Nől a kert, már kövér árnyék
dől tőle a kapura.
S vár, nézem, a bokros bodza:
édes esteli dalokra
hegyezve sok zöld füle,
hogy rázendítsz majd, cigánya,
ó, kis almanach-madárka,
szépszóló fülemüle.
·
"Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben,
mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság.
S nincs ritkább."
(Márai Sándor)
"Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted:
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.
Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek.
Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel.
Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél.
Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív."
(Márai Sándor)
Kivánok mindenkinek szép napot!
József Attila:
ÁPRILIS 11
A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.
Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az útban.
Bömbölt, örült, s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.
Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.
Az uccán vidám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.
Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.
S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.
Reménységnek és tulipánnak
Kicsi kis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.
A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.
A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.
Jo ejszakat Mindenkinek..
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szívedhez,
vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
Mindenkinek jo eszakát kivánok!
http://www.nzyang47portal.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=1274
Reád gondoltam itt, az esti csendben,
Fehérbe-omló almafák alatt,
(Valahol messze, égszínkék szemedben
Pajkos sugárban ég az alkonyat).
Gyémánt-porát a rejtett mélybe szórja
A dombok alján csendülő patak,
Neked adnám mosolyomat, ha volna
Mert fáj nagyon, árván hagytalak.
De ritmusod, bár messziről is érzem,
S a gondolat míg messze száll veled,
A ritmus bennem versvirággá serken,
Hogy megtalálja tiszta lelkedet.
Barcsak viragot ontana a sivatag,
megrepedne benne a sulyos hallgatag.
Barcsak a repedesekbol forras fakadna,
s tort fenyu szemekben a konny elapadna.
Barcsak a hit nem vagyna tobbre,
mint megvaltani magat, de azt orokre.
Vasfoga nem tepne keletre, nyugatra,
es a puskacsovekben is tobb rozsda marna.
Megfaradt lelkunk nem fellegekben jarna,
meglatna mit lent, a reteken kaszalnak,
Szellemunk sem emelne legvarakbol torlaszt,
melt oromot nem ad, csupan remenyt porlaszt.
Egy hosszura nyult alkonyon, barcsak,
mikor vegetertek tetteim , a batrak,
Korem gyulnek barataim, s mind kiket szeretek,
nem lesz tobbe barcsak, lehunyom szememet.
C. L. Burke
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
(fordította: Szabó Lőrinc)
(Pilinszky János)
Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?
A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?
SÓHAJ
A lelkem homlokod felé,hol álmodik,
Ó halk nővér,az ősz, vörös folttal telik,
És angyali szemed kóbor ege felé fut
Mint mélabús kertben,híven,fehér szökőkút
Játéka csillogón sóhajt a Kék fele!
-A Kék fele,mikor Október fújja be
S medencékben lesi örök ellankadását
A kósza szélben mely hűvös redőt hasít,
Vonva a sárga nap hosszú sugarait.
ŐSZI CHANSON
Ősz húrja zsong,
jajong,busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájon.
S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong,csak sírok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.
Óh,múlni már
ősz! hullni már
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...
Komáromi János
mert elmúltak már a régen várt idők
elszaladtak
észre sem vettük és már eltűnt
amit annyira vártunk
szép volt-e?
honnan is tudhatnánk
hiszen nem is láttuk
mindig még-szebbet akartunk
ami "csak" szép volt észre sem vettük
még csak nem is szerettük
tehetetlen roskadunk le most
sarkokon állunk sírva
az égre emeljük öklünk
és megátkozzuk a hazug sorsot
az álszent égi jeleket
miért nem vettük észre
ami jó volt
amikor valaki szeretett
önmagunk árnyaként
kihalt érzések között
botladozva járunk
kiégett szemekkel keresünk
valami itt felejtett szépet
rongyos hittel remegve hiszünk
talán elkerüljük a biztos véget
pedig elmúltak már azok az idők
amikor értünk hulltak a csillagok
akkor folyton a földet lestük
a könnyű
a hírtelen örömöt kerestük
ma már hiába az égre emelt tekintet
hiába a könyörgő
az átkokat szóró szavak
már elmúltak azok az idők...
és mi...
mi még itt vagyunk...
Na mégegyszer megprobálom
EGY ÉRDEKES SZÁMOLÁS
Egy munkás kéri a főnökét, hogy jobb fizetést adjon neki.
Mennyit dolgozik ön egyáltalán?
Én megmutatom önnek, hogy ön semmit nem dolgozik:
De vasárnaponként ön mindig szabad, 52 vasárnapunk van évenként, tehát marad még 69 nap.
De ön szombat délutánonként semmit nem dolgozik, ezek évenként 52 fél vagy 26 egész nap.
Ön felhasznál tehát 16 napot az étkezésre. Hány nap marad?
És most jön a szabadság! Önnek van 14 nap szabadsága nyáron, kérem, végezzük el a kivonást: 27-14=13
De nekünk van még 12 ünnepnap is évenként. Vonjuk le most ezt is, kedves barátom!
Mi marad ezen kívül? Egy nap! Se nem több és se nem kevesebb!
Ez a nap újévnapja, és ezen a napon az üzletünk zárva tart.
Hova akar ön egy jobb fizetést?
Nem, a szegény már egyáltalán nem akar semmit.
Csóválja csupán a fejét és elmegy.
Ő már nem érti a világot!
A VICC LEMARADT!!!
Egy érdekes számolás
Barátok beszélgetnek:
- Mióta rosszul látok, álladóan három szemüveget hordok magamnál. Egyet, hogy közelre lássak, egyet, hogy távolra.
- És a harmadik?
- Azzal keresem meg az első kettőt.
Betelefonál a szőke nő a tudakozóba:
- Elnézést, megtudná mondani mennyi a repülési idő Budapest és Párizs között?
- Pillanat...
- Köszike!!
Barátok egymás között:
- Hogy sikerült az autóvezetői vizsgád?
- Nem tudom, mert amikor kijöttem a kórházból, a vizsgabiztos még nem tért magához
Szép napot kívánok
Mártika.
Humorizálok.
Egy szégyenlős aszonyka nagy nehezen rászánja magát és elmegy a szexológushoz.
- Nekem a férjemmel van a bajom.
De én azt ki nem merem mondani.
- Jó, akkor inkább írja le.
Az asszony nagy nehezen tollat és papírt fog.
Azután odaadja az orvosnak.
- Ne csinálja már ezt velem, asszonyom.
Azt kértem, írja le a problémáját, itt meg nem áll semmi!
- Ez az doktor úr.
Ez a probléma.
Csak álom volt a szép diákvilág
S mint a fecske alkonyati szélben
Ma szárnyat bont egy sereg diák."
(Ady)
De szívünk egy célért dobog,
Nekivágunk a küzdelmes mának,
És épít karunk egy szebb holnapot..."
(Arany János)
Jo reggelt
és szép napot!
Kaffka Margit: Fényben
Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.
Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.
De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen, –
Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen...
VÁCI MIHÁLY
JÓ REGGELT
/részlet/
"Jó reggelt-reggel.
Jó reggelt-első lélegzet.
Köszönöm,hogy élhetek.
Köszöntlek-levegő,
teremtő semmi,
ingyen ennyi
energiát szülő!
Köszöntöm
a rozsot kaszáló
esőt,
a földön sétáló
üvegszálú mezőt,
s amire nincs adó,
az ablakon át
sikoltva áradó
fényt,a Nap illatát.
Köszönöm a szolgálatkész szelek
tárt legyezőit,
s a teret,
hol a test levegözik,
a járda olcsó köveit,
a fecskék villámló köreit,
kövek között a tenyérnyi zöldet,
s hogy tart-hálás vagyok a Földnek."
JÓ ÉSZAKÁT MINDENKINEK!
ŐRI ISTVÁN
Bársony-ének
Nincs gondolat,
nincsen szó,
csak a puha takaró
percek mennek,
napok múlnak
hegyek-völgyek
mind elhullnak
a csend marad
s a szeretet
kedves mosoly,
szép üzenet
nem kell semmi,
ó, de jó!
itt vagy velem
mindörökre
kedves-puha takaró!
(Márai Sándor: Füvesköny, részlet)
Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett - s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak "nagy" vagy "tökéletes" művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a "csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.
ADY ENDRE
A TAVASZI SZÍV
,,Kalimpál és kalimpál és
Kalimpál kicsit bután
Esős,áprilisi hajnalt,
De még jobban délután,
De még jobban későn, éjjel:
Ilyen a tavaszi szív.
Nem bíznék rá egy garasnyit,
Nem bíznék rá egy garast,
Mert az áprilisi hajnal,
Rég kiprobáltam,ravasz
S szívünk viszi ravaszságba:
Ilyen a tavaszi szív.
Amit írok, az se hűség,
Április van, szív oson,
Minden háborúnál vénebb,
Hadakozik okoson,
Szerelem jön holt-testekre.
Ilyen a tavaszi szív.
hogy a felesége a lépcsőn ül,
és keservesen sírdogál.
- Mi történt? - kérdi tőle.
- Jaj, úgy szégyellem magam!
Finom vacsorát főztem neked,
de a kutya mind megette.
A férj összeráncolja a szemöldökét:
- Cseppet se búsulj!
Ha megdöglene, majd veszünk egy másikat.
József Attila
LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
Élj sok boldog évet,
Szeress te is úgy bennünket
Mint ahogy mi téged."
"Folytasd dolgod, képezd magad,
Komolyan vedd minden nap terhét
Szerencse aztán jön majd magától
Nyer bő okulást tapasztalásból"
"Vidd ezt a virágot csillogó szemekkel,
Őrizd emléküket igaz szeretettel."
"Az élet rögös és nehéz
Te mindig csak előre nézz!"
Emily Bronte: Nem érhet kétségbeesés
Nem érhet kétségbeesés,
míg csillag gyúl az éjben,
míg harmatos az alkony és
reggel arany nap ég fenn.
Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?
Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
kettőzi szél nyögése,
s bús tél hint sápadt zúzmarát
az őszi holt levélre.
Mégis száz friss virág virul:
sorsod a sorsuk, hidd el.
Menj hát tovább. Járj szótlanul,
de soha megtört szívvel
Reményik Sándor
Az Ige
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!
Köszönöm ,hogy megelékeztél Márai Sándorlol !
aranyfüst és játékpénz,
de az emberi méltóság valóság,
színarany
miért játszol hamis pénzért, mikor
Isten
megtömte zsebed színarannyal?"
(Márai Sándor)
a legnagyobb utazás,
a legfélelmetesebb felfedezés,
a legtanulságosabb találkozás."
(Márai Sándor)
Reményik Sándor:
Egymás helyett
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.
De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
"Korunk paradoxonja, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a
természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk.
Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé
élvezzük. Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk,
de kevesebb az időnk. Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több
tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk, több a szakértőnk, mégis
több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.
Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul
költekezünk, túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe
gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset
olvasunk, túl sokat tévézünk.
Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket.
Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.
Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét. Éveket adtunk az
élethez, nem pedig életet az éveknek.
Eljutottunk a holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára
azért,hogy az új szomszéddal találkozzunk.
Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat
csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.
Megtanultunk rohanni, de várni nem. Több komputert gyártunk, hogy több
információt tároljunk, hogy több másolatot készítsünk, mint valaha,
mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk.
Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis
jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka.
A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások,
de szétesett otthonok korszaka.
A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos
erkölcsök, az egyéjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és
a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak vagy lenyugtatnak
-mikor mi kell.
Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban.
Olyan időszak, amelyben a technika eljuttathatja hozzád ezt az írást, te
pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal is, vagy egyszerűen csak
kitörlöd.
MINDIG GONDOLJ ARRA:
"Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a
pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk. . . . "
Nagyon szépet találtál.
Köszönöm
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!
NYÁR
Nyár Kert Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más,
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.
Szióka!
József Attila:
HA NEM SZORÍTSZ...
Ha nem szorítsz úgy kebeledre,
mint egyetlen tulajdonod,
engem, míg álmodol nevetve,
szétkapkodnak a tolvajok
s majd sírva dőlsz a kerevetre:
mily árva s mily bolond vagyok!
Ha minden percben nem kecsegtetsz,
hogy boldog vagy, mert nekem élsz,
görnyedő árnyadnak fecseghetsz,
ha gyötör a magány s a félsz.
Nem lesz cérna a szerelmedhez,
ha úgy kifoszlik, mint a férc.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem - meghalok.
József Attila
Imádság megfáradtaknak
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jó szándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szivünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván
Dícséreteddel keresünk új erőt
Hull a levél a fáról,
Elmegyek én e tájról,
Elmegyek én messzire,
El a világ végire.
Nékem nincs még szeretőm,
Nem adott a Teremtöm.
Elmegyek hát keresni,
Szeretnék már szeretni.
József Attila
József Attila:
ÁLDALAK BÚVAL, VIGALOMMAL
Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.
Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.
Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
istennek tégedet felellek.
Hajnalban nyújtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.
Édesanyám,egyetlen ,drága,
te szűzesség kinyílt virága
önnön fájdalmad boldogsága.
Istent alkotok(szívem szenved)
hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,
hogy jó legyek s utánad menjek!
József Attila
József Attila:
Rejtelmek
Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebújtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyűvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
1937
1900. április 11-én született Márai Sándor, köszöntsük őt is.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre
Márai sándor
József Attila
Tedd a kezed
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
Szia Mártika!
József Attila: Ide újra a szeretet jön
Fejünkre tapodták a multat,
Hanem a jövő csak megérik,
Dudvából föl a magas égig,
Mely ízes gyümölcsű embert hirdet.
Már izmainkká lett a szándék,
Tél-túl a szemek már nem sírnak
S volt-göthös anyák szerelmes pírnak
A napot kendőzik magukra.
Szándékoló, roppant kohókból
Már ömlik a vas okos formába
S nótás acél zeng majd, hol máma
És tegnap aranyat imádkoztak.
Az átkok már elátkozódtak,
A vér elvérzett, széjjelmarva,
És elrothadt gonosz hatalma
A gyümölcsdögvesztő rothadásnak.
Ide újra a szeretet jön
S gonoszok vége nyögi jöttét,
Nem mint eddig, hogy leütötték
S a jókat áldozták eléje.
Ide újra a szeretet jön
S mindenkinek fakad bocsánat,
De addig jaj, kik látva látnak
S a vaknak nem adnak szemükből!
1924. jan. 22.
Komáromi János
Gyermekek vagyunk...
gyermekek vagyunk
és mosolyunk még
gondtalan, mint
ahogy tova suhan
a felhőket hajszoló
könnyű nyári szellő
gyermekek vagyunk
és szemünk még
úgy csillog, mint
kristály-levegőjű éjszakákon
a téli csillagok
amikor mindent
fehér szikrák borítanak
és hallani véljük
amint a Hold fénye
a hólepelhez ér
gyermekek vagyunk
és könnyeink még
úgy csordulnak, mint
harmat halványzöld
levél nyelén, míg
végül a hegyéhez ér
és zuhanni kezd
gyermekek vagyunk
és lelkünk még
oly ártatlan, mint
cseresznye virág szirma,
mint érintetlen
tó, ha felszínéhez
gondolat sem ér, vagy
mint a csend,
mint az időtlen,
a mindent átfogó tudat,
amikor az örökkévalóság
mindent átitat
gyermekek vagyunk
és hitünk valósága
meséink ábrándjaival
keveredve alkot
egy szép, egy új világot
és elhisszük, hogy
jó lesz a rossz, ha
megszagol egy
szép virágot
gyermekek vagyunk
és ha felnövünk...
...talán bele is halunk
Szia Zsoka!
József Attila
Istenem
Dolgaim elől rejtegetlek
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.
Hogyha egy szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovadat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.
Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan,
!a vasat még mélyebbre nyomjam.
Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.
Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék
Gyönyörű
József Attila:
Dal
Derűs vagyok és hallgatag,
pipám is, bicskám is elhagytam.
Derűs vagyok és hallgatag.
Hopp, szél, fúdd szét e dalomat!
Nincs senki, akire rámondjam:
"Örömét lelte nyomoromban."
Felhő valék, már süt a nap.
Derűs vagyok és hallgatag.
1928. febr. 10. / dec.
József Attila:
Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
Kicsit nevesünk!
Egy falusi csalad bekeveredik egy bp-i szallodaba. Mig az asszony a gyonyoru fenyeket bamulja, addig apa es fia setalgatnak, mig egy ajtohoz nem ernek, ami folott szamok vannak. Arra jon egy rut oregasszony, belep az ajton, az becsukodik, majd a ket ferfi csak a szamokat latja az ajto felett: 1...2...3...4...5...4...3...2...1...0, majd az ajto kinyilik, es egy szep fiatal no lep ki. Megszolal a fiu:
- Fater! Lattad ezt?
- Ja! Fiam most rohanj anyadert, aztan majd berakjuk ide!
A szatyorka, meg a borondke ort allnak. Egyszercsak megszolal a szatyorka:
- Te en mar nem birom sokaig!
- Tarts ki! - mondja a borondke - mindjart jon a valtaska!
Oreg parasztember all a Dunaparton, Budapesten. Megszolit egy rendort:
- Mondja mar meg, biztos ur, Budan vagyok vagy Pesten?
- Hat oregapam, adja csak ide a szemelyijet, es megmondom onnek, hogy hivjak.
József Attila:
Végtelen óta...
Végtelen óta folynak a percek,
Végtelen óta folynak a könnyek -
Harsog a tenger, árad a tenger
És jaj! utánok még többen jönnek.
Ezer forrás sír végeszakadlan
És jaj, az anyja úgy szereti!
Harsog a tenger, árad a tenger,
Fáradt a lelkem, ölelgeti.
Folynak a könnyek, folynak a percek,
Nem tudni: Hová? Merre? Mivégre?
Harsog a tenger, árad a tenger -
Eltünik egyszer a Semmiségbe.
1921. okt. 31.
Életed nyitott könyv,
amelyböl jót vagy rosszat
tanulnak az emberek.
Rajtad is áll, hogy jobbak
vagy rosszabbak lesznek-e,
amikor "beleolvasnak"
hétköznapjaidba és ünnepeidbe.
Tedd számukra kedves
olvasmánnyá a lapokat.
Ne számold,
hanem élvezd a napokat.
Simon András
Szia Mártika!
Köszönöm szépen s viszont kívánom!
Wass Albert -
Magányosság erdeje
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép
és megfogja két tévelygő kezem
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép
és különösen, mégis fáj nekem...
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki.
Valaki, akit nem ismerek
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.
Ajtót nyítok.Meglódul lomhán
a főzelék fagyott szaga
és végigvicsorog a konyhán
a karmos tűzhely.A szoba
üres,senki.Tizenhat éve
ennek,mit sosem feledek.
Viaszkos vásznú konyhaszékre
ültem,nyafognék,nem lehet.
Értem,hogy anyám eltemették,
denincs és nyugtalan vagyok,
ezt nem éertem.Felnőtt lehetnék.
(A mosógatótál ragyog.)
Nem fáj,de meg sem érinthetem,
nem láttam holtában anyám,
nem is sírtam.És érthetetlen,
hogy mindig így lesz ezután.
1935 . február eleje
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
JÓZSEF ATTILA
Vidám és jó volt s tán konok,
ha bántották vélt igazában.
Szeretettenni s egyben másban
istenhez is hasomlitott.
Egy zsidó orvostól kapott
kabátot és a rokonok
úgy hívták:Többé-itt-ne-lássam.
A görög-keleti vallásban
nyugalmat nem lelt, csak papot-
országos vol a pusztulásban,
no de hát ne búsuljatok.
1928 elje
TEDD A KEZED
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeres,mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
1928 május-junius
József Attila
Szia Magdika!
Legyen szép napod!
József Attila
GYÖNGY
Gyöngy a csillag, ugy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szöllő, fürtösen,
s mint a vizcsepp, hűvösen.
Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik,
a bús földet diszitik.
Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.
Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
egybefogva szíveink.
1928.
Joreggelt
es szépnapot mindenkinek! 
Ma van a
költészet napja!
Es József Attila születésnapja!
József Attila
THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e új méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
1937. jan. eleje
józsef Attila
Perc
Dalol a madársereg,
hogy az erdő zeng belé,
maszatos parasztgyerek
inal a folyó felé.
A nap süt melegen,
tüzesiti a leget,
nem is látni az egen
pici keskeny felleget.
A parasztgyerek hevül,
a folyóparton ledül,
homokon gurul tovább,
kavicsot fog ,jó laposat,
a folyóba dobja most
s fütyürészve áll odább.
Thalis Silvenier:
Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.
Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja. Ugye érzed?
Jaj,az estét úgy szeretem.
Az este egy kis szerecsengyerek,
ki várja csak szerecsenanyját,
és addig játszik téveteg.
Lángot fúj a fekete éjszakába,
pufók lámpákat,zengő tűzeket,
mint kisfiú, ki néma kedvtelésből
szappangolyókat ereget.
Kosztolányi Dezső
Az erdő nagyon messze lehet
Az erdő nagyon messze lehet,
az erdő mindig este lehet.
Olyan baglyok szállnak ott a fákra,
tűzből van a szemük, mint a lámpa.
A farkasok is csak ezért élnek
az erdőben,mert ők sose félnek!
Zelk Zoltán
Jó éjszakát kivánok mindenkinek!!!!!!!!
Sötétkék selymét
Az égi sátor
Kitárja - s csönd lesz
A végtelenség.
A messze élet
Itt zeng szívemben
S e zene békén
Az égre réved...
Ti régi esték,
Ti messzi vágyak:
Ma minden álom
És minden emlék.
Ma csillagokra
Néz már a vándor
Nyugodt, örök, bús,
Tenger rokonra...
Zenélj szelíden
Szent tavasz este
S mint a virágok,
Mély végtelenbe
Nyílj ki ma szívem!
Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!
Megrázhatom fáimat, már közelednek testvéreim.
Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat
látod-e vállainkon?
Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér -
Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe.
A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek
telepednek küszöbeinkre
Gyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknák
Pacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak
csókjainkban.
Hát pazaroljuk szét harangjainkat, kitárt ajtónál mosolyogjunk
Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen hazánk
vidékeit
Készen vagyunk már égboltjainkkal s készen vagyunk a fényességre
Aki hajnalonta gyönge virágokat okoz.
· kapcsolódó kép 2.
Ket szegedi kisgyerek játszik:
- Hol a labda?
- Mögötted.
- Dehogy öttem mög!
- Fiam, megtiltom, hogy dohányozz! - mondja az apa a fiának. - Még csak hatodikos vagy.
- De papa, te is hatodikos korodban szoktál rá a dohányzásra!
- Igen, de én akkor már 18 éves voltam.
Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.
Helén Keller.
Az élet furcsa játék:
Nem tudhatod, épp mennyit dobsz, és hol állsz meg;
Mivel kerülsz egy mezőre;
Milyen kártyát húzol ki a sors paklijából;
Vagy hogy ki és mikor esik ki a játékból.
De egy biztos: Ha jól használod fel a lépéseket, mindegy, hogy mikor kell abbahagynod, úgyis nyerni fogsz.
Gween Mi az élet?
Egyszer egy ember eltévedt az erdőben és bár sok ösvénnyel megpróbálkozott, abban reménykedve minden alkalommal, hogy azon ösvény kijut az erdőből, valamennyi ösvény visszavezette oda, ahonnan elindult.
Még maradt néhány ösvény, melyeket nem próbált végigjárni. Emberünk éhesen és fáradtan lerogyott, hogy átgondolja, melyik ösvényt válassza. Ahogy így elmélkedett döntése előtt, észreveszi, hogy egy másik vándor közeledik felé.
Odakiált neki : " Tudna nekem segíteni? Eltévedtem."
A másik sóhajtott egyet megkönnyebbülten : " Én is eltévedtem."
Amikor elmesélték egymásnak, hogy mi történt velük, világossá vált számukra, hogy már nagyon sok ösvényt megjártak. Tudtak egymásnak segíteni abban, hogy elkerüljék a tévutakat, amelyen kettejük közül valaki egyszer már járt. Hamarosan csak nevettek korábbi balszerencséjükön és feledve a fáradtságot és éhséget együtt indultak kifelé az erdőből.
Az élet hasonlatos az erdőhöz, néha összezavarodunk és nem tudjuk mitévők legyünk. De ha megosztjuk élményeinket és tapasztalatainkat, utunk már nem is tűnik olyan rossznak, és néha rátalálunk a jobb ösvényekre és jobb utakra.
ajándékba kapni.
Egyetlen titka:
adni,mindig cak adni.
Jó szót ,bátorítást,mosolyt,hitet,
és sok-sok önzetlen tiszta
szeretetet.
Goethe
Minden elmúlik ,mint az álom
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg
a szívben,
Halványan ,mint a holdsugár.
sCHILLER "
Lgt: Ha a csend beszélni tudna
Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka
A csend minden nyelven hallgat
Szóra még sosem bírták
Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád
De több van mit szemed láthat
De több van mit füled hall
Van akinek a csend szavak nélkül
Van akinek a csend szavak nélkül is vall
Ha a csend beszélni tudna,
Hol nevetne hol meg sírna
Fekete és fehér volna talán
Vallomások, látomások
Víziók és hazugságok
Érzések és kívánságok
Megtörnének széttörnének
Tükör falán a beszédnek
Igy igaz
Faulkner: Az ember
mert valamennyi teremtmény közül egyedül neki van kimeríthetetlen hangja,
hanem mert lelke van, szelleme,
amely együtt érezni,
áldozatot hozni és tűrni tud
melyeket a bölcsesség szerez
a teljes élet boldogsága számára,
a legeslegnagyobb,
a barátság birtoklása,,,
Epikurosz
"Nemes szép élethez
nem kellenek nagy cselekedetek.
Csupán tiszta szív
és sok ,sok szeretet."
Pázmány Péter
Mosolyt hoz-e vagy könnyeket
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
S őrizd meg a boldog perceket.”
Hemangway
M. Feesche:
SZERETET
megcsokolhasd.
Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!
Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.
Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.
S láttam fekete, fényevesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,
és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek
Kívánom ,hogy rövid időn belül
Áprily Lajos
ÜZENET
Mi nem leszünk s ragyogni fog a rét,
harangszó száll és pillangók lobognak.
Megcsókolom az unokám szemét,
így üzenek a drága, szép napoknak.
Köszönöm!
MOSOLYOD
II. János-Pál pápa írása
Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Az élet rövid, ezért nincs sok időnk
megörvendeztetni azok szivét,
akik velünk együtt utaznak ezen a ködös úton.
Siessünk hát szeretni!
A vers lemaradt!
9>Akarom
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.
Reményik Sándor
Nagyon szép verset hoztál köszönöm!
Reményik Sándor
"Tündérfok"
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.
De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.
Reményik Sándor:
Kegyelem
Először sírsz.Azután átkozódol.Aztán imádkozol.Aztán megfeszítedkörömszakadtig maradék-erőd.Akarsz, egetostromló akarattal -S a lehetetlenség konok falánZúzod véresre koponyád.Azután elalélsz.S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.Utoljára is tompa kábulattal,Szótalanul, gondolattalanulMondod magadnak: mindegy, mindhiába:A bűn, a betegség, a nyomorúság,A mindennapi szörnyű szürkeségTömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!S akkor - magától - megnyílik az ég,Mely nem tárult ki átokra, imára,Erő, akarat, kétségbeesés,Bűnbánat - hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég,S egy pici csillag sétál szembe véled,S olyan közel jön, szépen mosolyogva,Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor - magától - szűnik a vihar,Akkor - magától - minden elcsitul,Akkor - magától - éled a remény.Álomfáidnak minden aranyágánCsak úgy magától - friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.
Bíztató
Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!
Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!
Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.
Minden beérik, révbe fut:
És győzött az, ki várni tud.
Szép Ernő: Pitypang
Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Az urak, a dámák
Úgye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezitlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja
SZÉP NAPOT MINDENKINEK!
Devecseri Gábor: Az egyes emberek dala együtt
Megszülettünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.
Kérünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.
Hadd teljék az életünk
- mint lehet - szelíden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.