Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ÉJJEL
Kinézek én ,benéz a hold
Szobámnak ablakán.
Sugárait szerelmesen
Mososlyogva hinti rám,
Szegény bohó!mit kandikálsz
Olyan szerelmesen?
Avvagy talán azt gondolod,
Hogy képedet lesem?
Eszem ágába' sincs biz a,
Hogy téged nézzelek.
Isten hírével lmehetsz-
Mit gondolok veled!
Ott átellenben lakik
Az én kedves babám,
Azt várom én,ha valahogy
Még megpillantanám.
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
Olyan lesz az arcuk tole, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással
Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.
Rózsavíztôl, majd meglátod, szép es ügyes leszel,
Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?
E háznak kertjében van egy rózsatő
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő
Vizet öntök a fejére
Szálljon áldás a kezére
Az Istentől kérem
Piros tojás a bérem .
KELNEK A KISCSIBÉK
Kelnek a kiscsibék....
A kemence alól
egy sárga csibefi
hirtelen kigurul.
Fészkén ülő anyját
nem győzte kívárni,
elindult világgá
a csöppnyi kiváncsi.
Nosza ,a ház népe
kölessel kinálja.
Sose lesz eztán már
ilyen ló világa.
Etetik, itataják,
simítják,lehelik.
Kibélelet zsomborban
az asztalra teszik,.
Míg a többi kikel,
ez lesz a lakása.
Kakas lesz belőle,
akárki meglássa.!
Madár szállt az ablakunkra,
Nagy vidáman azt dalolta,
Itt nyílik a legszebb rózsa.
Jó szagú a rózsavizem,
Eljöttem, hogy megöntözzem.
Nesze, nesze, rózsaszál,
Soha el ne hervadjál.
Se nem ittam, se nem ettem,
Térdig jártam már a lábam,
hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár egy puszi.
Új életet öltött ismét föl magára.
Én is e szent napon örömet hirdetek,
Mert Jézus feltámadt! Ezen örvendjetek!
Már régen szokása minden kereszténynek
Örvendeznie e nap ifjúnak és vénnek.
Én is köszöntöm hát ezen szent napunkat,
És hozzá frissítem szép leánykájukat.
Mert hogy mit akarok, már azt is megmondom,
Öntözködni jöttem. Szóm nem is cifrázom.
Frissítő balzsamos víz is van kezembe,
Ez hozta húsvétot emlékezetembe.
Engemet öntöző Apollónak hívnak,
Vizemtől a lánykák mint virágok nyílnak.
Kérem hát alássan e háznak az urát,
Engedje megönteni kedves leánykáját!
Hogy minden leány örüljön máma.
Az örömöt én is csak növelni jöttem.
Mint megannyian előttem, s mögöttem.
Az életről szólnak e napok,
De életvizet sajna sehol sem kapok.
Vettem hát kristályvizet, s hoztam azt magammal,
Gondolom ezt itt nem fogadják haraggal.
Ennek tehát illata nincsen,
De tiszta szívvel adom, ez minden.
Versem végéről nem feledhetem a kérdést,
De ide az bizony nem érdemel helyet.
Így hát külön teszem fel:
Szabad-e locsolni?
Húsvét táján édes szokás,
A vödörrel locsolkodás.
Nálam is van szagos kölni,
Ha rád öntöm meg fogsz ölni?
sziasztok,sok locsolot mindenkinek...
Áldott ünnepet ennek jegyében!
"Ki megátkozott azt is szeretted, aki elhagyott, azt megkerested.
Gazdagból önként szegénnyé váltál, szolgáidnak is magad
szolgáltál.
Gyűlölt a világ, s meghaltál érte, és nem kérdezted: vajon
megérte?
Ahogy szemlélem gyötrelmes arcod, hallom, felém is azt a
parancsod:
hogy aki gyűlöl, azt is szeressem, ki hűtlen elhagyva, azt
megkeressem, eldobva gőgöm szolgáljak ingyen, ha szegényen
is, ha egy szál ingben.
Hogy áldjam azt is, aki megátkoz, s odaszegezne a keresztfához,
ha így lesz boldog, haljak meg érte! Én se kérdezzem: vajon
megérte?"
Bodrás János: Megérte
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.
· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
· kapcsolódó kép 4.
· kapcsolódó kép 5.
· kapcsolódó kép 6
amiért az ember szomorkodik.
De, mindennap születik valami,
amiért érdemes élni és küzdeni.
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
Olyan lesz az arcuk tole, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással!
Sziasztok!
Végh György
Kleofás, a didergő kis tojás
Volt egyszer egy kis tojás,
Úgy hívták, hogy Kleofás.
Bimm-bamm, dáridom.
Megvette egy nyuszika,
Nyuszi lány volt: Zsuzsika
Bimm-bamm, dáridom.
Megkérdezte Zsuzsika:
"Kell-e neked szép ruha?"
Bimm-bamm, dáridom.
"Persze - mondta a tojás -,
Fázik ám a Kleofás!"
Bimm-bamm, dáridom.
Befestette Zsuzsika,
A húsvéti nyuszika:
Bimm-bamm, dáridom.
Nem fázik már a tojás:
A zöld bundás Kleofás!
Bimm-bamm, dáridom.
A lányoknak sok vizet ,a fiuknak pirostojást kivánok.
kék ibolyát láttam,
elakart hrvadni ,szabade locsolni
Bari béget zöld gyepen
Sárgállik a hérics
Bocsánat de rávizelek
a fejedre én is!
TESTVÉRKÉK
Barna dombon
zöld berek
kószál benne
két gyerek.
Egyik neve
Pannika
másiké meg
Jancsika.
Málnát szednek,
zöld diót,
sose láttak
ennyi jót.
Csellengélnek
estelig,
de a zsákjuk
megtelik.
Anyu is már
vár rájuk,
megveti a
kiságyuk.
Szalmán innen,
szénán túl,
szemecskéjük
lezárul.
Ringó hátán
egy halnak,
álomföldre
utaznak.
Aranyos locsolóversek.
Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág,
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával,
Teljék a tarisznya szép piros tojással!
Locsolkodni jöttem illatos vízzel,
Örömhírt mondani boldog tiszta szívvel.
Az Úr újra él, győz a sír felett!
Krisztus feltámadt, boldog ünnepet!
Szabad-e locsolni?
Sötétkék selymét
Az égi sátor
Kitárja - s csönd lesz
A végtelenség.
A messze élet
Itt zeng szívemben
S e zene békén
Az égre réved...
Ti régi esték,
Ti messzi vágyak:
Ma minden álom
És minden emlék.
Ma csillagokra
Néz már a vándor
Nyugodt, örök, bús,
Tenger rokonra...
Zenélj szelíden
Szent tavasz este
S mint a virágok,
Mély végtelenbe
Nyílj ki ma szívem!
Bródy János : A könnyek országa
A könnyek országa oly titokzatos világ
Az erdőt néha eltakarja néhány kis faág
Sűrű lombok árnyékában a bánat vándorol
És sohasem tudhatod, hogy kivel találkozol
A könnyek országában ködbe bújnak el a hegyek
S a völgyekben vadon virágzik az emlékezet
A folyók árja meg nem valósult álmokat sodor
A könnyek országában jobb, ha nem csodálkozol
A könnyek országába nem kell pecsétes útlevél
Hogy rejtett útjait bejárd, nem kell engedély
De könnyen fogva tart egy elszárad virág
A könnyek országa oly titokzatos világ
Dsida Jenő
Húsvéti ének az üres sziklasír mellett
Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó - mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.
Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, - most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.
Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, -
Krisztus, ilyen voltam én.
Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.
Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szurnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.
Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és e sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.
Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom...
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.
Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.
Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.
Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.
Fennakadva tüskeágon,
éjsötét nagy pusztaságon
étlen, szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.
S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.
Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan...
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utólérlek, Krisztusom!
VÁRNAI ZSENI
MIT ÁLMODHAT......
Mit álmodhat a kisded, hogyhafölsír,
Ha álmában fájó sírásra biggyed
Édes kis szája, e csöpp virágkehely,
S mint csilingelő ezer hópehely,
Kis torkából a hang úgy földadog.
Talán való az ős dajkamse,
Hogy tündérek incselkednek vele
És bántják ilyenkor az angyalok.
Szép Jó Estét mindenkinek
Nagyon szép.
Imádtam Simándi Józsefet.
Szellő vagyok csupán,
futok sebesen,
helyemet a világban,
nap, mint nap keresem...
Napfény vagyok csupán,
ragyogok szünetelen,
a felhő meg nem állíthat,
időm végtelen..
Föld vagyok csupán,
egy világ darabja,
éltető erő,melynek nem árthat,
az ember haragja..
Gyermek vagyok csupán,
törékeny, sebezhető,
de mosolyom a világon,
a legnagyobb erő..
Én vagyok csupán,
a semmi vagy a minden,
de ha igazán keresel,
megtalálsz egy szívben..
Ismeretlen költő
Szia Katusom!
Kellemes Húsvéti unnepeket kivánok!
Üveges Tamás:
Passió
Volt ott egy kert...
Görcsös, csillagtalan
volt az éjszaka,
csak a létezés
érthetetlensége világlott.
Árulók és álmos társak...
Az esőcseppek nem
hullottak a földig.
A kezek közelítettek,
de el sosem
érték egymást.
Az álmok eltörtek
a valóságon, s
a valóság megrepedt
az álmokon.
Sakáltól rókáig...
Az éles kövek
némán harangoztak
a rozzant láb alatt.
Földet öntöző
asszony-könnyek
orgonajátéka szólt
két szál deszkán.
Agóniás,
fojtó sötét volt.
Átkot kiáltó,
csodát követelő
csonthalmazok
ziháltak fulladozva,
s ő hűtlenül,
egyedül függött a
gúnyos sorsosok
között.
Erős kiáltás az erőtlen
torokból...
beteljesedett...
Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.
Wass Albert
Csak csendesen
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem. . .
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen. . .
PECHNYIK MIKLÓS
HÚSVÉTI VERSEK
Kelj fel a párnáról
Te illatos virág
Néz ki az ablakon
Milyen szép a vlág
Felköltelek én is
Kölnim illatával
Teljen a tarisznyám
Szép hímes tojással.
Rózsa lettél,szép virágszál
Meglocsollak ,ne hervadjál
Napsütésben nyiladozzál
Amerre jársz ,illatozzál.
Mindenkinek finom étket,illatos kölnités sok himest
kivánok.
Őri István:Döbbenés
Néha rádöbbenek, hogy
bármikor elveszthetlek
s arra, hogy nem elég
ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet Veled
vagy velem valami,
hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz
néha őszintének lenni
és milyen könnyű
egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani
ha valami fáj,
arra, hogy mindent tönkretehet
egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet
arra, hogy veszekedjünk
s, hogy mindig csak
jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell,
hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk
s mindig kell idő arra,
hogy szeressünk.
Reviczky Gyula
Husvét
Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen!
Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen…
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen!
Nagyon szép
köszi
Locsoló versek!
Ma van húsvét napja, második hajnala,
Melyben szokott járni az ifjak tábora.
Serkenj fel ágyadbol, cifra nyoszolyádbol
Add ki hímesedet arany kosaradból.
Add ki most szaporán, ne késsünk sokáig,
Hogy a mi seregünk mehessen tovább is.
Hogyha belôle bár kettôt-kettôt kapunk,
Finom rózsavízzel szépen meglocsolunk!
Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.
Rózsavíztôl, majd meglátod, szép es ügyes leszel,
Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?
E háznak kertjében van egy rózsatő
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő
Vizet öntök a fejére
Szálljon áldás a kezére
Az Istentől kérem
Piros tojás a bérem
Kahlil Gibran : A SZERETET
Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek.
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának,
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.
Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján.
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.
Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,
Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérűjéről
Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.
A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.
Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik"; mondjátok azt: "Isten szívében lakom".
És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.
A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.
De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:
Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.
Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.
Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;
És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.
Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;
Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;
Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;
S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje.
Kellemes Húsveti Ünnepeket Kivánok!
Johann Wolfgang Goethe
Talált kincs
Jártam az erdőt,
csak úgy, magam,
könnyű bolyongás
vitt céltalan.
Egy kis virág nyílt
az útfelen;
mint csillag égett,
mint drága szem.
Már nyúltam érte
de suttogott:
Ha leszakítasz,
elhervadok!
Erre tövestől
kivettem őt,
virulj a kertben,
házam előtt!
Ott jól beástam
gyökereit;
egész bokor már,
s úgy virít!
Kellemes Húsveti Ünnepeket Kivánok!
Reményik Sándor
Himnusz a csúcsokon
Nekünk csak ott szabad
Énekelni a tiltott éneket,
Ahol a szél szalad,
Ahol a zerge jár,
A völgyi köd felett.
Ahol a sziklafalnak füle nincs,
Csak visszhangja van, százezerszeres,
A kimondott szó: eltemetett kincs,
Titok, amelyet senki sem keres,
Nekünk csak ott szabad . . .
És a dalnak a megszokott- simának
Ott a magasban örvénylése támad,
Soha nem hallott felséges zengése,
Könnyes és rettenetes üdesége:
"Isten, áldd meg a magyart!"
Nekünk csak ott szabad,
Ahol a zerge jár,
Ahol a szél szalad,
Ahol a sziklafalnak füle nincs,
S a kimondott szó kôbehantolt kincs.
Nekünk csak ott szabad . . .
Nekünk már az örök hóig kell menni,
Az Isten zsámolyáig,
Ha ezt a dalt akarjuk énekelni. . .
Kimentem a Házsongárd fölé.
Nyesték a fákat.
Fütyörésztek a fanyesők,
s a fűrészek apró dalokat
dudorásztak,
aszerint, hogy milyen vastagok
voltak az ágak.
Egy felhő hátán ült
ingujjra vetkőzve a nap.
Mosolyára előbújtak
a fekete-piros szabóbogarak;
a tócsák kezetfogtak,
a füvek nőni kezdtek,
s a levegőben, jól érezhetően,
kesernyés füstszag rezgett.
Megjártam magam,
csak úgy céltalan.
Meg-megálltam,
cipőm orrával megpiszkáltam
egy-egy lehullott nedves galyat.
S ha jól emlékszem,
még valami buta hasonlítást is tettem.
Valahogy ilyenformán:
lám, lám,
életem fája alá is
így gyűl tömérdek évem,
számszerint huszonhat darab.
S jól esett, hogy egyet,
mely még nincs ki egészen,
lecsalhattam, úgy bizony –
s kacagtam saját hiúságomon…
Alkonyat tájt hiába vont a szél
zord ködöket a látóhatárra,
s hiába indította utcákhosszat
őszies szigorú patruláit.
Nem húztam összébb
nyakamban lobogó sálam.
És úgy jöttem, jöttem volna
egész hazáig,
de az egyetem előtt (– én nem tudom miért? –
hol éppen véget ért az óra
s harsogva tódultak ki a lányok,
lasúbbra fogtam a lépést,
és mosolyogtam, rejtélyesen,
mint aki minden titoknak tudója.
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan,
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett, zászló lobogott;
A költő kérdett, és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
Rózsavízzel megöntöztél.
Én is köszöntelek Téged,
Tojás lesz a fizetséged.
Aki adta, ne feledd,
És a tojást el ne ejtsd!
http://www.youtube.com/watch?v=ofDWpE6HSTo&mode=related&search=
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
Olyan lesz az arcuk tőle, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással!
Rendbe hoztak udvart, házat,
Sonkát főztek több mint százat!
Készült a sok hímes tojás,
Ajándéknak nem is kell más.
Kacsamama mosta, főzte,
Hápi fia festegette.
Várta őket sok-sok gyerek,
Vidám, ünneplő emberek.
Hímes-tojást osztogattak,
Közben jókat falatoztak.
Eljárták a kacsatáncot,
Imádták a vidámságot!
A kis „Hápi” dalolgatta,
Bárcsak mindig húsvét volna!
Húsvéti hold, gyermekes álmú hit,
ha faág fehér sziromrímeit
árnyakra szórja, s fentről csillagok
ígérgetnek piros pillanatot!
Gyermekszívvel sokkalta szebb a szép,
s mikor szétugrál fény-manócskanép
a kelő napról visszatündököl
egy hímestojást dajkáló tükör.
Gyermekálom-hit régen elhagyott.
Húsvét-holdamon felnőtt bánatok,
s nem hozza már nyulacskák lábnyomát
fürdető szélben felfrissült világ.
Ám olykor mégis egykor-ég emel
az alkonyomon túli tájba fel,
hol Messzeség kíváncsi gyermeke:
szívekbe látó Tavaszhold-mese.
Lelkes Miklós
H Ú S V É T I T O J Á S O K
Tükörarcon boldogság nevetett.
Fű közé bújtak tojásgyerekek.
Harangszó-hintán fény lendült tova.
Olyan fehér felhő nem lesz soha,
s oly zöld a zöld, s oly izgatott idő:
tágult szemmel ajándék-kereső.
Játékbárányka bámult, bégetett
mikor ráleltek ujjongó kezek.
Mackó mosolygott. Tréfás könyv szaladt
elénk képpel. Kíváncsi pillanat
kukkantott velünk új bokorba be:
van-e ajándék, nyúl-hozta mese?
S a tojások! Díszes szoknyájú dal
perdült velük: húsvéti diadal...
Ó, volt-öröm! Az még ma is ragyog,
míg múltam szélén ülök, hallgatok
vagy írom tovább a nyúl-hozta kék,
piros, zöld, sárga, égtáncú mesét,
s a táj, az ünnep álomtelt-csodás,
színeiben tavasz, feltámadás,
s este kigyúl fent gyermekkor-haza
talányosan tündöklő csillaga.
Lelkes Miklós
Tóth Árpád
ÖRÖK TAVASZBAN JÁRNÉK
Örök tavaszban járnék, mikor a rügyek barna
Résén az új levél görbűl már szeliden
Mint enyhe nap verőjén ha kismacska pihen
S bársony talpából lágyan ferdűl ki gyenge karma...
Tavaszban, amikor a hősugár se karmol,
Csak mintha illatos közelű szűzkisasszony
Csiklándná pajkosan lágy fűszállal az arcom:
A zsenge napsugár, mely barnára se kormol...
Reggeltől estelig a friss erdőbe járnék,
Amíg a vídám alkony, mely halk sipon dudolgat,
Mint arany sapkát dobná a magasba a holdat,
S kék csipkével beszegné az utakat az árnyék...
Sokat botanizálnék, nem lenne semmi gondom,
Lesném a fák alatt a gyöngyvirág szerelmét,
Ballagó bogarat kék párjához terelnék,
S a pók kötélhágcsóit csodálnám a falombon...
Olvasnék, eltünődve: mily finom, furcsa műszer
A költő tolla, mely amíg betűket rajzol
A néma vonalakból milyen tündéri jaj szól:
Szeizmográf, mely bús rengést szelíd cikkcakkba fűz fel...
S elfáradnék s nem kéne zsongító mérgű vegyszer
Hogy alhassam, puhán elringatna a pázsit,
S megálmodnám a tündérleányok arcvonásit,
Milyen lesz, amelyik hozzám szökik el egyszer...
S ocsúdva, messzinéznék a kék fátylú oromra:
Jön-e már kedvesem s mivel várjam s hogyan?
Dús rózsakoszorúval övezzem-e hajam,
Vagy tépve levelenként hintsem arany boromba?
Oh jaj, jaj, édes ábránd, mézes bor, balga mámor,
De keserű utánad az árva lélek íze,
Elég már... bús aranyfüst az álmok dőre dísze,
S a józanúlt agy újra hűs kétszerkettőt számol...
Bocsásd meg nékem, Élet, te sok jajjal kemény,
Az álmokat, de lásd, oly jó ha még terem
Pár ábránd, elfeledni: ezer fejszés teren
Mint ritkúl drága erdőnk: ember, hit és remény...
Hadd zengjen még a költő ábrándot, vígaszt, halkat,
Magának s másnak is: körűl sok dermedt társa,
Mint erdőn a szelíd ezüst zenéjü hársfa
Susog az éjben is, ha a többi fa hallgat...
Tavaszi zápor... bús barátom,
fáradt vagy és szomoru, látom:
tán sírhatnál - nevetek én!
No bizony, ilyen nagy legény!
Lásd másnak is volt baja szinte,
más is volt már szomoru, mint te,
és könnye, mint folyós parázs:
nem kellett a vigasztalás.
De víg szavak... tavaszi zápor...
kiragadták a mélaságból
s mint horgony, parthoz vert hajót,
örömbe vonták kis kacsók.
És hullt a, hullt a csók a bajszra,
mely félreállt csáléra, hajszra,
tavaszi zápor... hullt a csók:
öleltek a bársony kacsók.
EMMA
Volnék bár hegyekenlebegős szél,messze röpülnék,
Messze,hol érzelmeimkínja nem érne utol.
Volnék bérci patak,lerohannék sziklatetőkről,
S eltünnék a nagy tengerek árja közé.
Lomb vagyok, a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
Mellyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vígan a patak árja,
Száradok én ,a bú lassu halállal emészt.
Feketefátylas ég alatt
Mezők és tornyok alszanak.
Alszik Milano, Moszkva, mind,
A vágyaink és bajaink.
De lenn az áldott föld alatt
A szent csírák nem alszanak.
Az örök erjedő erők,
Dúsan, vígan gerjednek ők.
Szívek hamvából ég fele
Nő, nő az Élet gyökere.
Örök törvény parancsa szól
S egy éj során száz hant alól
A sarj kikél s minden felett
Arany napunk is fölnevet!
Sziasztok...
Boldog Husvetot Mindenkinek..
Locsolni jöttem nem titkolom,
Szép szokás ez így gondolom,
Múljon vizemtől a téli álom,
Bizony most én ezt kívánom!
Ha a hatás múlik is esztendőre,
Ígérem én itt leszek jövőre.
S nem adok az illendőre,
Locsolok én nyakra főre.
EMLÉKKÖNYVEMBE
Szeretet,Barátság,mint minden
mulandó
De emlékezete, öröme állandó.
Köszonom a szep verset!
Kalkuttai Teréz anya: Az élet himnusza
Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan!
Az élet szépség, csodáld meg!
Az élet boldogság, ízleld!
Az élet álom, tedd valósággá!
Az élet kihívás, fogadd el!
Az élet kötelesség, teljesítsd!
Az élet játék, játszd!
Az élet vagyon, használd fel!
Az élet szeretet, add át magad.
Az élet titok, fejtsd meg!
Az élet ígéret, teljesítsd!
Az élet szomorúság, győzd le!
Az élet dal, énekeld!
Az élet küzdelem, harcold meg!
Az élet kaland, vállald!
Az élet jutalom érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!
Sziklasírodból föltámadtál
És csodát műveltél megint.
Puszta földünk virággá ébred,
Sok zsenge ág zsoltárt zeng néked,
Jézus, naparcod rám tekint.
Hozsanna húsvét! Hitünk sója,
Bénák, betegek gyógyítója
Fénypallósodtól a halál
Sötét szárnyával éjbe rebben,
Szétáradsz bennem győzhetetlen,
Romlandó testem talpra áll!
S futnék a fénynél sebesebben,
Húsvét tüzét a holt lelkekben
Gyújtani elvesző úton.
Hírül adni a beteg, fáradt
Társaknak újuló csodádat. -
Hozsanna Néked Jézusom!
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.
Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Bocsánata van a bűnnek
Fönt a hegen az a Kereszt
Új élet útjára ereszt.
A tél szennyét mind lemosva
Készülődünk a holnapra,
A pünkösdre, szép pünkösdre,
Lángos csodák jövésére.
Szirmos jövőnk féltve, óva
Készülődünk még nagyobbra,
El nem érhető csodára:
Örökös harmóniára.
További szép estét MINDŐTÖKNEK
Komáromi János
Ajándék
ajándék legyen
a szél
amikor arcodhoz ér
ajándék legyen
a tűz
ami lobogva előre űz
ajándék legyen
a föld
ami ha kell fekete,
ha kell zöld
ajándék legyen
a víz
ami szádban életíz
ajándék legyen
a Nap
amint reggelente simogat
ajándék legyen
a Hold
ami ha kell andalít,
ha kell átkot old
ajándék legyen
a kéz
amint érintést idéz
ajándék legyen
a szó
ami igaz és való
ajándék legyen
ez a vers
ami kicsit suta,
kicsit nyers
Szia Zsoka!
Csak egy út
Lehet, hogy fáradt vagy, terhed is nehéz, Hosszúnak látod most, míg oda nem érsz. Nehogy meghátráljál itt a félúton, Csak tartsál ki végig kedves barátom.
Öröm és boldogság lesz ennek a vége, Csak ez az út megy fel a csillagos égbe. Öröm lesz ott mindig, soha nem fáradunk, Jézus Krisztus adja, Őrá számíthatunk.
Kettőezer évvel ezelőtt régen Megtörte az utat néked és nékem. Kereszt halálával bebizonyította, Hogy mennyire szeret, - éltét értünk adta.
Nincs már mitől félni, nincsen akadály, Csak hinni kell Benne, elfogadtad már? Kövessük Őt önként, mindent félre téve, Csak így juthatunk az örök üdvösségre!
Körforgás
Én tudom hogy elvetél
minden fájdalom
április ha orgonál
a domboldalon.
Mint halálra-szánt bika
virággal-födött
fehér virág-ködökben
fut a bódult föld
nem iszom bort a szagok
részeg hajnalán
szívem féreg vagy madár
vígad ostobán
ó a fák
ó a fák
gőzt és habot zokogó
nyurga trombiták
fújják tüzes kerubok
forog a világ
száguldunk a félelmetes
boldogság iránt.
Szécsi Margit
"Engedd hát közelebb a szíved,
Elviszlek oda ahol élni kell a csodát.
Hallgatni veled, ennyit kérek
És még egy percet, amíg átölelsz ne várj!
Engedd hát közelebb a szíved,
Engedd, hogy halljak minden szívdobbanást.
Csak néhány pillanat hát élvezd,
Hisz holnap rohan majd az életünk tovább."
/Szekeres Adrienn/
Szia Mártika!
Nagypéntek van.
Csernák Endre:
Húsvéti kegyelem
Eljött hát az idő.
Megvan az ítélet.
Vérző fejemet égeti a tövis.
Én döntöttem úgy, hogy
meghalok értetek.
Most utam az örök élet felé visz.
Vállamon a kereszt.
Meghalok majd rajta.
Tenyeremben szögek. Átdöfik szívemet.
De Istenem vár rám.
Boldog lesz halálom.
A ti dolgotok nehéz: emlékezzetek!
Emlékezzetek rá,
miért küldött Isten,
hogy járjak, éljek emberként köztetek.
És bizonyságot adjak
életem árán is:
nincs nagyobb hatalom, mint a szeretet.
A megváltás ára, mit
tőletek imám kér,
kik itt vagytok, s kik még meg sem születtetek,
hogy Isten Fiát
lássátok egymásban.
Emlékezzetek rám. Emlékezzetek...
Kedves Eta !
En is kivanok Boldog Áldassos Békes Husvetot!
Szeretetel Márti!
Jan Twardowski:
Siessünk
Siessük szeretni az embereket
olyan gyorsan mennek el
cipo marad utánuk meg süket telefon
csak ami nem fontos az cammog, mint a tehén
ami igazán fontos, oly gyors hirtelen történik,
utána a csend normális, egészen kibírhatatlan,
mint a tisztaság amely legegyszerubben
a kétségbeeséstol születik
amikor valakire gondolunk nélküle maradván
Ne légy nyugodt, hogy van idod
mert a bizonyosság bizonytalan,
elveszi érzékenységünket, mint minden szerencse
úgy jár egyszerre a ketto mint a pátosz és a humor
mint két szenvedély,
mely egynél mindig gyengébb,
oly hamar mennek el,
mint júliusban elhallgató sárgarigó
mint egy esetlen hang
vagy egy ügyetlen meghajlás
becsukják szemüket, hogy lássanak igazán
nagyobb kockázat egyébként megszületni,
mint meghalni
mindig túl keveset és túl késon szeretünk
Ne írj róla túl gyakran,
de írj egyszer s mindenkorra,
és olyan leszel mint a delfin szelíd eros
Siessünk szeretni az embereket,
oly gyorsan mennek el,
és azok meg, akik nem mennek el,
nem mindig térnek vissza
hisz soha nem tudni a szerelemrol,
hogy az elso az utolsó,
vagy hogy az utolsó - elso
- fordította Sajgó Szabolcs -
BÓDI LÁSZLÓ
A CSEND BESZÉL TOVÁBB
A csen beszél tovább
Helyettem ő mondja el
A csend beszéltovább
Helyettem ő énekel
Elbucsuzom,de ott leszek
Ahol a szél zúg, a Nap nevet
Elbúcsúzom,de itt marad
Belőlem néhány pillanat
Akkor is hallod a hangomat
Hogyha fáj,hogy ha nem szabad
Mindig itt vagy és ott leszek
Ahol a szél zúg ,a Nap nevet
Köszi
nagyon szép vers.
Babits Mihály
Húsvét elôtt
S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva belül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltôl részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:
ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zúgásán át, dalomnak izét
a kínnak izén
tudnám csak érezni, akkor is
-- mennyi a vér! --
szakadjon a véres ének!
Van most dícsérni hôsöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hűlni borogatott
ágyúk izzó torkait:
de nem gyôzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvadt fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat ôröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szűz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:
és mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegôn, a szél erején
érzeni nedves izét
vérünk nedvének, drága magyar
vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegôt,
kisebzett szájam és a szók
most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a gyôztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hôst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétôl ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki elôször mondja ki azt a szót,
ki elôször el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentô, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hôs pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
KEDVES MÁRTIKA, és MINDANNYIAN.....................
Kivánok nektek-------
------KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET: Eta
JUHÁSZ GYULA
HÚSVÉTRA
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
Szép Délutánt kivánok mindenkinek!
Szabó Lőrinc: Tavasz
„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz!” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb, még boldogabb!”
JÓZSEF ATTILA
FÖLDTŐL ELOLDJA AZ EGET
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta ,lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra,
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyüség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
PETŐFI SÁNDOR
FA LESZEK,HA.....
Fa leszek,ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy:én virág leszek.
Harmat leszek,te napsugár vagy..
Csak hogy lényeink egyesüljenek.
Ha,leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha ,leányka,te vagy a pokol
Egyesüljünk) én elkárhozom.
Szia Zsoka!
Locsoló verset
Mondok most el nektek,
Mit Édesanyámtól
Tanultam, mint gyermek.
De mint a cserépnek
Darabja elveszett,
Kiegészítettem
A hiányzó részeket.
Gyászt öltött magára
Az egész természet,
Midon Krisztus urunk
A keresztfán vérzett.
Jámbor tanítványai
Zokogva siratták,
Midon a jó gyermek
A jó édesanyát.
A meghalt testet
Keresztrol levették,
Gyócsba tekerték,
Sziklába temették.
A katonák, kik
Jézust megfeszítették,
A síró asszonyokat
Vízzel szétkergették.
Harmadnap múlva
Megnyílt a sír szája,
Kilépett belole
Az élet királya
Ezzel mutatta meg,
Lesz még feltámadás,
Lesz még a síron túl
Örökké valóság.
Húsvétnak ünnepe
Elérkezett újra,
Ünneplő ruhánkat
Tavaszi szél fújja.
Várják már a fiúk
És persze a lányok,
Ezzel a szép nappal
Mi köszönt majd rájok?
Minden házban szépen
Megterített asztal,
Várja a vendéget
Ünnepi malaszttal.
Emlékezzünk arra,
Mi is történt egykor,
Jézus a keresztfán
Más bűneiért lakolt.
Meglakolt és meghalt
Nagypénteki napon,
Szomorúak voltak
A hívei nagyon.
Harmadnapon Jézus
Halálból feltámadt
S megváltást hozott
Az ember fiának.
Ezért ünnepeljük
Húsvétnak ünnepét,
S megőrizzük ezzel
Úr Jézusunk nevét.
Szia Magdika!
A lét tele van nagy szavakkal, ahogy tele van lelkekkel és minden léleknek megvan a maga nagy szava. /Hamvas Béla
A fák költemények, amelyeket a föld az égnek ír. /Kahlil Gibran
*
Jól teszed, ha útnak indulsz; tűzz ki magad elé úti célokat, de mindenek előtt érkezz el önmagadhoz. /Seneca
Testünk a kert, akaratunk a kertész. / Shakespeare
*
Egy gyermekből bárki tud sírást kiváltani, mosolyt azonban csak a kivételezettek! /koma
Szép napot és jo készülödést kivánok mindenkinek!
Jó reggelt, jó reggelt,
Kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel,
Hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, piros tojás?
Tarisznyámba várom
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával,
Teljék a tarisznya szép piros tojással!
Az éggel most már semmire sem megyünk
s a földdel sem. Köd, köd, felhő, ború,
szorongás. Vegyük példának a fákat,
ők tudják, mit kell tenni ilyenkor.
A napot, az ég kékjét, a világ zöldjét
egyéb meleg, szín nem pótolja. A fákat
vegyük példának, ők másutt keresik
a vigasztalást és a menedéket.
Ők másutt keresik, magukban keresik:
derűt, meleget magukban keresnek;
a napot, az ég kékjét, a világ zöldjét
ők magukban teremtik meg maguknak.
Nyugodtan tűrik a vak éjszakákat,
a külső háborút. Kérgük bástyái közt
szüntelen zene szól, a teljesség zenéje,
az egyensúly zenéje és a rendé.
S ha majd ismét a helyére kerül
a kék, a zöld, a nap, a világi bőség:
mohóság nélkül fordulnak kifelé,
és úgy fogadják ezt is, mint a törvényt.
be-e-e,
engedj engem
beee!
Meglocsollak kölnivízzel,
jóllakatlak málnavízzel,
nincs annál jobb
eledel,
rétre futok
veled el.
Madár ül a
tojáson,
harang kondul faágon
kis nyúl, nagy nyúl,
ugrabugrál, lyukba bujkál,
bukfencet hány, fűbe turkál
itt nyúl, ott nyúl,
kis nyúl, nagy nyúl.
Mesebeli faluszélen.
Előttük egy halom tojás,
Húsvét táján ez így szokás. Festék is van jócskán, bőven,
Fut az ecset tekergően.
Tojáson a színes csíkok
Olyan, mint a fürge gyíkok. Nyúlapó is megjön közbe,
Leül köztük ott a földre.
Nagy bajuszát simogatja,
Tojásokat válogatja. Szebb az egyik, mint a másik,
Nincsen köztük mely hibázik.
Ügyes ez a három füles,
Nem lesz a tál sehol üres. Jut is bőven minden házba,
Locsolóknak tarisznyába.
Kinek nem jut fusson ide,
Nyúlapó tesz a zsebibe.
kibírni mindent,
s menni, menni
mindig tovább,
még akkor is, ha
nem élnek már
Benned: remények és csodák.
(Hemingway)
Gyönyörű az, ha az
ember célba lát
S eléri azt, tűzön-vízen át.
(Ibsen)
Ember, vigyázz,
figyeld meg jól világod.
Ez volt a múlt,
Emez a vad jelen
És mindig tudd,
Hogy mit kell tenned érte
Hogy más legyen.
(Radnóti Miklós)
Nemes Péter:
Mindig a barátod leszek
Időtől, tértől függetlenül,
Még ha testem már
Nem is e világon jár
Csak gondolj rám, és figyelj
Én ott leszek
Benned
Ha sötét felhők gyülekeznek,
Leszek neked
Napsugár felettük
Ha magányosan állsz az erdő szélén,
Csak gondolj rám, és
Mesélek majd a madarak nyelvén,
Csakis neked
Hogy tudd
Nem vagy egyedül
Ha elborít a sötét egy újholdas éjjelen,
Gondolj rám, és
Elér a vigasz akkor is, mert
Ott ragyogok majd
Benned
A csillagos égbolt helyett
Ha az ősz sóhaja nyomán
Elsárgulnak a fák,
A halott levelek hullásából
Hallhatod, ahogy
A jövő reménységét
Súgom neked
Ha szívedbe mar a jeges tél,
Leszek neked a hópelyhek zenéje
Hogy ne feledd,
Még a hideg is szép lehet
Ha lelked Szeretetre sóvárog
Sugárzom majd neked
A születésnapi torta gyertyalángjából, és
A csillagszóró szikráiból is
Ha otthonodat nem leled
Csak gondolj rám, és
Érezd ott mélyen
Otthonod az egész világ
Ha késne a tavasz,
A megújulás erejét öntöm beléd
A napkelte ragyogásából
Minden párás hajnalon
Ha félelmek gyötörnek, és
Nem leled az utat
Csak nézz a távolba, ahol
Feltámad a szél, és
Simogatásában ott leszek,
Felszárítom könnyeidet
Ha már fogytán az erőd,
A hegyek sosem apadó erejével
Emellek fel
Hogy menj
Tovább
Tovább!
Ha már úgy érzed, nincs kiút az útvesztőből,
Csak hunyd le a szemed, és
Lelkedet szárnyalni viszem
Az álmok mezején
Hogy lásd
A szabadság létezik
Ha nem találod a megnyugvást,
Békével a karomban suhanok feléd
A naplemente varázsában
Hogy sose feledd,
A harmóniát magadban keresd
Ha örömödet nem oszthatod meg mással,
Nézz egy virágra, és
Én mosolygok vissza
Tiszta szívből,
Veled örülve,
A lelkedben élő kisgyermekre
Ha bánatodat nem hallgatja meg senki,
Csak gondolj rám, és
Ott leszek
A szívedben
Csak ott leszek
És ölellek
S az esőcseppekben
Veled könnyezem
Ha szükséged van rám,
Ott leszek
Mindig
Csak gondolj rám
És tudd
Van egy barátod
Aki vár
A végtelen partján.
Thalis Silvenier:
Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.
Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja. Ugye érzed?
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép
és megfogja két tévelygő kezem
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép
és különösen, mégis fáj nekem...
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki.
Valaki, akit nem ismerek
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.
Ne akarj élni érzelmeid nélkül
Olyan mintha sírnál könnyeid nélkül
Néha a könnyek ugyan könnyítik az életet
De olykor jobban sír az, ki kifelé nevet
Engedd, hogy az érzések szabadon szálljanak
Hagyd, hogy a vágyaid valóra váljanak
Ne építsél várat, ne vonulj toronyba
Ne fagyaszd a szíved jéghideg burokba
Engedd, hogy szeressenek nincs annál jobb dolog
Mikor a szíved valakiért hevesebben dobog
Ne feledd a múltat, csak tanuljál belőle
Emeld fel fejedet s tekintsél előre
Keresd a szerelemet, ne harcolj ellene
Ez a miből mindenkinek nagyon sok kellene
Ha csalódsz se csüggedj hallgass a szívedre
S tedd a bánatot mindörökre hidegre
A szemeddel látsz a szíveddel érzel
Ha valakit megszeretsz fogd meg két kézzel
Ne hagyd, hogy elmenjen, mert megfogod bánni
Mert olyat, mint ő már keveset találni.
Csukás István: Tavaszi vers
Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.
Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.
Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.
Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!
A TAVASZI SZÍV
,,Kalimpál és kalimpál és
Kalimpál kicsit bután
Esős,áprilisi hajnalt,
De még jobban délután,
De még jobban későn, éjjel:
Ilyen a tavaszi szív.
Nem bíznék rá egy garasnyit,
Nem bíznék rá egy garast,
Mert az áprilisi hajnal,
Rég kiprobáltam,ravasz
S szívünk viszi ravaszságba:
Ilyen a tavaszi szív.
Amit írok, az se hűség,
Április van, szív oson,
Minden háborúnál vénebb,
Hadakozik okoson,
Szerelem jön holt-testekre.
Ilyen a tavaszi szív.
Szia Mártika!
Lelkes Miklós
Húsvét
Tünődött ezüst könnycsepp,
s az ezüstszőrű bárány.
A kés is eltünődött
csillagos szíve táján.
Varjak szálltak, kaszáltak
felkéklő égi kéken,
s széthullt a károgásuk
a szélben, messzeségben.
Egy verset írtam akkor.
Egy piros lelkű verset.
Piros pirostojások
táncosan felnevettek.
Lehet: bolondos vers volt,
de hitt, de hitt a szépben,
hitt pirosló örömben,
bizott a messzeségben.
A nyulak elfutottak,
de elénk jött a holnap.
A bokrok és fák zölden
fényidőt felragyogtak.
Most, tudom, más idő jött:
másokért tenni szégyen,
s gyenge húsvéti bárány
a nép Mammon kezében...
Lehet: fura egy vers volt
és élet - mégse bánom,
akkor sem, ha miatta
nem lesz feltámadásom,
mert a szívemben érzem
nemcsak élét a késnek,
de piros öröm-arcát
múltnak és messzeségnek.
Szia!
Nagyon aranyos az idezet ezt meg nem hallotam!
Tatiosz: Szerényen tündökölni
Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz. Ki elindult, s még nem érkezett meg, bíztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál.
Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni.
Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.
Miért szeretnek minket a többiek? Amiért egyáltalán szeretni érdemes: magáért szeretetért.
Tanulj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi.
Húsvéti fák
Kunszery Gyula
Azon a vasárnap
ujjongtak a pálmák,
mert a megváltásnak
messiási álmát
valósulva látta
Jeruzsálem népe,
Jött Jézus....lepleket
dobtak le elébe,
s lengettek fölötte
büszke pálmaágat,
azon a vasárnap.
Akkor csütörtökön
a szelíd olajfák
karcsú ágaikat
lankadtan lehajták,
mert a Getsemane-
kertben gyötrelemmel
vért verejtékezett
egy magános ember,
vére szétfolyott
a fekete rögökön,
akkor csütörtökön.
Azon a pénteken
szomorú szél susog,
búsan hajladoztak
bánatos cédrusok,
mert fönn a Golgotán
cédrusfából ácsolt
kereszten függött
egy véresre korbácsolt,
meggyötört, megkínzott
kihűlt, sápadt tetem,
azon a pénteken.
S a másik vasárnap
úgy pirkadat tájba
kivirult a világ
valamennyi fája,
északi fenyőktől
délszaki pálmákig
mind üdén kizöldell,
lombot hajt, virágzik,
mert halottaiból
Jézus ím feltámadt
ezen a vasárnap!
Kivanok Mindenkinek Kellemes Husveti Unnepeket!
VAJDA JÁNOS
,,Nem nézem én az ibolyát
Kakukra én nem hallgatok,
S nem jóslom ebből a tavaszt,
-Ez már igen kopott dolog.
Falunkban a zsidógyerek
Rongykérő sípja hangozik,
Ez legbizonyosabb jele.
Hogy az idő tavaszodik .,,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan,
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett, zászló lobogott;
A költő kérdett, és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
Szia Magdika!
Kivanok Kellemes Husvéti Unnepeket az egesz csaladnak!
- valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
- s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.
Mert valami hiányzik minden ölelésből,
- minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
- minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
- a boldogságból hiányzik valami.
Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
- az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
- mert az Egészből hiányzik valami.
A Mindenségből hiányzik egy csillag,
- a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
- a Világból hiányzik valami.
Az égboltról hiányzik egy sugár,
- felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
- talpunk alól hiányzik valami.
Pedig így szólt az ígéret a múltból:
- "Valahol! Valamikor! Valami!"
Hitték a bölcsek, hitték a hívők,
- mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
- s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.
Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.
Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol...
Szia Bumbuti!
H Ú S V É T I H O L D
Húsvéti hold, gyermekes álmú hit,
ha faág fehér sziromrímeit
árnyakra szórja, s fentről csillagok
ígérgetnek piros pillanatot!
Gyermekszívvel sokkalta szebb a szép,
s mikor szétugrál fény-manócskanép
a kelő napról visszatündököl
egy hímestojást dajkáló tükör.
Gyermekálom-hit régen elhagyott.
Húsvét-holdamon felnőtt bánatok,
s nem hozza már nyulacskák lábnyomát
fürdető szélben felfrissült világ.
Ám olykor mégis egykor-ég emel
az alkonyomon túli tájba fel,
hol Messzeség kíváncsi gyermeke:
szívekbe látó Tavaszhold-mese.
Lelkes Miklós
Szia Odilli!
HÍMES TOJÁS
Hímes tojás, a szürkén átderengő
fény, már lassan pirosba készülő,
fűszál-hálóból mosolygó ajándék, -
hol vagy te múlt, elrejtőzött idő?
Hol vagytok ti, reggeli madárhangok,
melyeken égő ezüst csend ragyog?
Szélvitte csillag? Csodálkozó égbolt?
Világom végén ülök, hallgatok.
Hímes tojás, volt-öröm, vesztes ének, -
együtt vagytok nagy álomkék szemen:
öröm bánattal végleg kéz a kézben,
s a tőr szívemben, - az is gyermekem.
Feltámadás? Feltámadhat az ember?
Feltámadáshoz a hit túl kevés.
Az ember nem más: áldozati bárány, -
s a késnek közönyös a bégetés.
Hímes tojás, mi haggyunk hitet, vágyat,
s nézzük csupán, amíg a zöld szalad,
hogy lángarany tükörben mint ígérget
öröklétet hízelgő pillanat!
Mi emlékezzünk a kedves kezekre,
melyek dajkáltak, díszt adtak reád,
Hímes Tojás, - múló, törékeny Szépség!
...de Szépség nélkül mit ér a világ?!
Lelkes Miklós
Jo reggelt
es szep napot 
kivanok mindenkinek
H Ú S V É T I T O J Á S O K
Tükörarcon boldogság nevetett.
Fű közé bújtak tojásgyerekek.
Harangszó-hintán fény lendült tova.
Olyan fehér felhő nem lesz soha,
s oly zöld a zöld, s oly izgatott idő:
tágult szemmel ajándék-kereső.
Játékbárányka bámult, bégetett
mikor ráleltek ujjongó kezek.
Mackó mosolygott. Tréfás könyv szaladt
elénk képpel. Kíváncsi pillanat
kukkantott velünk új bokorba be:
van-e ajándék, nyúl-hozta mese?
S a tojások! Díszes szoknyájú dal
perdült velük: húsvéti diadal...
Ó, volt-öröm! Az még ma is ragyog,
míg múltam szélén ülök, hallgatok
vagy írom tovább a nyúl-hozta kék,
piros, zöld, sárga, égtáncú mesét,
s a táj, az ünnep álomtelt-csodás,
színeiben tavasz, feltámadás,
s este kigyúl fent gyermekkor-haza
talányosan tündöklő csillaga.
Lelkes Miklós
Boda Margit: Húsvét
Elindult két titye-totya,
Csupa pihe kicsi kacsa!
Sárga volt ruhácskájuk,
Friss, modern a frizurájuk.
Tavasz volt! Szép húsvét reggel,
Számoltak a vendégekkel.
Rendbe hoztak udvart, házat,
Sonkát főztek több mint százat!
Készült a sok hímes tojás,
Ajándéknak nem is kell más.
Kacsamama mosta, főzte,
Hápi fia festegette.
Várta őket sok-sok gyerek,
Vidám, ünneplő emberek.
Hímes-tojást osztogattak,
Közben jókat falatoztak.
Eljárták a kacsatáncot,
Imádták a vidámságot!
A kis „Hápi” dalolgatta,
Bárcsak mindig húsvét volna!
"Néha a szenvedés gazdagítja a lelket, néha épp ellenkezőleg, összetöri. Az élet titka ,hogy túlél minden sérülést és minden seb beheged. Ám a valóságban egyetlen szív sem maradhat érintetlen. A valóság könyörtelenebb, mintsem ,hogy így legyen. Márpedig a szeretett akár a barátság, akár a szerelem esetében, csakis a valóságban létezik!"
Danielle Steel
"Vád, védelem és ítélet, együttvéve sem fejezhetik ki az igazságot, melynek az értékét nem a büntetés határozza meg. A Jog tömören: maga az ember. Az ember ősi igénye, amelyet odaítélt neki a természet. Ha az emberiségnek sikerül majd érdemességet bizonyítani, akkor örökbe kapja a jogot. Az igazit, ami a szívben van és a Bibliában: Ne lopj! Ez jog. Ne ölj, ne kívánd a te felebarátodét. Ma sincs különb. És ha ez a kódexekből a szívekbe íródik, az lesz az igazi jog."
Rejtő Jenő
Két cigány Egyiptomba megy nyaralni. Elsőnap megnézik a piramisokat,
elverik minden pénzüket, ezért a Nílus partján alszanak. Reggelre az egyiket
bekapja nyakig egy krokodil.
Felkel a másik és rákiált: -Dikk, honnan van neked Lacoste hálózsákod?
Nyuszika részegen ballag hazafelé. Elálmosodik, eldől egy árnyas fa alatt, s mély álomba zuhan. Arramegy két farkas. Megörvendeznek a zsákmánynak, de mert mindkettő magának akarja, összeverekednek. Úgy elagyabugyálják egymást, hogy végül ájultan nyúlnak el a földön.
Fölébred a nyuszi, megpillantja a két farkast, és megrázza a fejét:
– Nem szabad piálnom! Ha iszom, garázda leszek.
"Egyezzünk meg valamiben, ha találkozunk egymással és rámosolygunk a másikra, még akkor is, amikor nagyon nehezünkre esik mosolyogni... mosolyogjunk vissza, tegyük meg ezt az apró szívességet"
/Teréz anya/
Az értelmesek egyik része okos, a másik része ostoba. Hasonló a helyzet a butákkal is.
Zöld a moha, zöld a páfrány,
Meglocsollak, házisárkány.
Sivatagban él a teve.
Locsolkodni jöttem. Hehe!
Árok partján döglött ló.
Én vagyok a locsoló.
Én kis kertész legény vagyok,
Magam után szagot hagyok.
Zöld erdőben jártam,
Zöld levelet láttam.
Elszívtam! Bejött!
Ganédombunk oldalában megjelent egy bögöly,
meglocsollak, azé' hogy meg ne dögölj!
Egy nap a nyuszika bátran felüvölt a kocsmában: - Ki akar velem verekedni?? - Hát például én! - szólal meg a medve. Mire a nyuszika: - Jó, medve akkor te velem vagy!!!
:-)Szerintem ez tök ari:-)
Mindenkinek küldöm, akinek egy kicsit is rossz kedve van!