Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
"Megtagadom hát a szerelmet,
Minden porcikám gyűlöli,
Rám dönt halálos veszedelmet
S most semmi sem vagyok neki.
Elmúltak Ámor napjai,
Az udvarlók nem érdekelnek;
Ha voltam köztük valaki,
Kijelentem, hogy soha többet!"
/ Villon /
Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd."
Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el."
Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk,
nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Ó Atyaistennek kedves, szép leánya,
Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,
anyai palástod fordítsd oltalmunkra!
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Kegyes szemeiddel, tekintsd meg népedet,
segéljed áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Sírnak és zokognak árváknak szívei
hazánk pusztulásán s özvegyek lelkei.
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk,
nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél meg szegény magyarokról.
Szimbólumok
(stanzák)
1. Ne mondj le semmiről
Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
meghalni bűn, ne mondj le semmiről.
Isten művét rongálja bármi rontás.
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.
Nyugat, 1910.
MÉG EGYSZER LÁTNI
Gyulai Pál
Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.
Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol, s álmodva nézsz reám.
Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.
Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!
Szeretnélek még egyszer látni,
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az isten-hozzád,
Még visszanézni utolszor rád
S először sírni igazán.
Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldúlnám
Éretted ifjúságomat!
- Mackó, mackó gyere ide, nézd mit mutatok neked!
- Haggyál nyuszika, most nem érek rá.
- De gyere maci ez fenomenális!
- Nem megyek.
- De azonnal gyere, ilyet még nem láttam.
A mackó nagy mérgesen otthagyja a mánást, és nagy küszködések árán átússza a folyót.
- Na, mit akarsz mutatni, nyuszika?
- Nézd maci, ott a túlparton, MENNYI málna van!
A farkas sétál az utcán, és meglepődve látja, hogy a nyuszika egy baseballütővel a kezében áll a sarkon. Odasétál hozzá és megkérdezi tőle:
-Mit állsz itt, nyuszika?
A nyuszi mereven ránéz, és lassan sziszegi a fogai közt:
-Bosszút.
- Apuci, mi ez a piros gomb?
- Nyomd csak meg, majd megtudod!
- Jajjjajjaj! Ez harap!
- Minden szelíd nyuszi ezt teszi, ha a szemét nyomkodják.
Nyuszika száll az erdő felett. Látja a medvét:
- Medve, medve, kérsz egy pofont?
- Kérek!
- Menj az erdő szélére, én is ott kaptam!
Szep estet kivanok mindenkinek!
Egy idősebb üzletember bejelentkezik egy hotelbe.
A rendőrök felvételiznek.Bejön az első:
Jó napot! A feleségemnek szeretnék egy ruhát venni a születésnapjára.
A kuncsaft a gyógyszertár pultja előtt várakozik a gyógyszerére. Egyszer egy hatalmas robbanás hallatszik, majd előjön a patikus robbanásnyomokkal a ruháján:
A recepciós ajánlja neki a reggeli telefonos ébresztést.
- Köszönöm, nincs rá szükségem. - feleli a férfi.
- Minden reggel felébredek magamtól már 5 órakor.
- Nos, uram, - mondja a recepciós - akkor nem lenne szíves Ön letelefonálni nekem fél 6-kor?
- Miből van a gumibot?
- Nem tudom.
- Jó, megbukott.
Bejön a második:
- Miből van a gumibot?
- Nem tudom.
- Jó, ön is megbukott.
Bejön a harmadik:
- Miből van a gumibot?
- Nem tudom.
- Gondolkodjon! GUMIbot!
- Nem tudom.
- Jó, miből van az üvegszem?
-
- És milyen színű legyen?
- Mindegy.
- Mégis milyen fazonra gonodolt?
- Mindegy.
- Na és a mérete?
- Az is mindegy. Holnap úgyis kicseréli.
- Elnézést uram, de menjen vissza a doktor úrhoz, kérje el ismét a receptet, de ezúttal nyomtatott betűkkel írva!
Az orvost kérdezi egy barátja, hogy hova siet:
- Képzeld, már két hete járok egy beteghez!
- Szegény, és mi a baja?
- Nem tud fizetni.
Szia Magdika!
Szep napot!
Petőfi Sándor: JÖVENDÖLÉS
"Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent."
'Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.' -
És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.
Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.
Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.
De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.
Pokollá lett az érzelemláng,
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.
Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:
'Halál, ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég... vagy álmunk is hazud?...'
"Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él."
Kecskemét, 1843. március 5-e előtt
Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek - de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel... Mosolyogj rajtam, Balázs!
ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén -
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már... Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.
Toth Arpad
ÖRÖK TAVASZBAN JÁRNÉK
Örök tavaszban járnék, mikor a rügyek barna
Résén az új levél görbűl már szeliden
Mint enyhe nap verőjén ha kismacska pihen
S bársony talpából lágyan ferdűl ki gyenge karma...
Tavaszban, amikor a hősugár se karmol,
Csak mintha illatos közelű szűzkisasszony
Csiklándná pajkosan lágy fűszállal az arcom:
A zsenge napsugár, mely barnára se kormol...
Reggeltől estelig a friss erdőbe járnék,
Amíg a vídám alkony, mely halk sipon dudolgat,
Mint arany sapkát dobná a magasba a holdat,
S kék csipkével beszegné az utakat az árnyék...
Sokat botanizálnék, nem lenne semmi gondom,
Lesném a fák alatt a gyöngyvirág szerelmét,
Ballagó bogarat kék párjához terelnék,
S a pók kötélhágcsóit csodálnám a falombon...
Olvasnék, eltünődve: mily finom, furcsa műszer
A költő tolla, mely amíg betűket rajzol
A néma vonalakból milyen tündéri jaj szól:
Szeizmográf, mely bús rengést szelíd cikkcakkba fűz fel...
S elfáradnék s nem kéne zsongító mérgű vegyszer
Hogy alhassam, puhán elringatna a pázsit,
S megálmodnám a tündérleányok arcvonásit,
Milyen lesz, amelyik hozzám szökik el egyszer...
S ocsúdva, messzinéznék a kék fátylú oromra:
Jön-e már kedvesem s mivel várjam s hogyan?
Dús rózsakoszorúval övezzem-e hajam,
Vagy tépve levelenként hintsem arany boromba?
Oh jaj, jaj, édes ábránd, mézes bor, balga mámor,
De keserű utánad az árva lélek íze,
Elég már... bús aranyfüst az álmok dőre dísze,
S a józanúlt agy újra hűs kétszerkettőt számol...
Bocsásd meg nékem, Élet, te sok jajjal kemény,
Az álmokat, de lásd, oly jó ha még terem
Pár ábránd, elfeledni: ezer fejszés teren
Mint ritkúl drága erdőnk: ember, hit és remény...
Hadd zengjen még a költő ábrándot, vígaszt, halkat,
Magának s másnak is: körűl sok dermedt társa,
Mint erdőn a szelíd ezüst zenéjü hársfa
Susog az éjben is, ha a többi fa hallgat...
Nagyon szepek koszonom!
Boldog husvetot kivanok!
Babits Mihaly
Husvet elott
S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva belül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltôl részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:
ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zúgásán át, dalomnak izét
a kínnak izén
tudnám csak érezni, akkor is
-- mennyi a vér! --
szakadjon a véres ének!
Van most dícsérni hôsöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hűlni borogatott
ágyúk izzó torkait:
de nem gyôzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvadt fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat ôröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szűz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:
és mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegôn, a szél erején
érzeni nedves izét
vérünk nedvének, drága magyar
vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegôt,
kisebzett szájam és a szók
most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a gyôztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hôst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétôl ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki elôször mondja ki azt a szót,
ki elôször el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentô, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hôs pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Hoztam Nektek pár szép képet!
" Ne váltsd apróra szíved kincseit,
Ki mindent akar, mindent elveszít.
Reményeid elérhetetlen ingoványa,
Ne csaljon biztos útról ingoványra.
Ami fél azt el ne fogadd,
egészet akarj és egészet adj."
"Jöttem.
Az Isten küldött.
Azt mondta, már várnak rám,
S majd befogadnak.
És szeretni fog engem
Egy kis család.
A végtelenből
A semmivel kezembe elindultam,
S az ismeretlenig
A semmivel kezembe eljutottam.
Itt megálltam.
Az IDŐRE vártam.
Közben megnőttem,
Felbátorodtam
És megerősödtem.
Végül pedig kiszakadtam,
A sötétből a fényre,
A magányból az ölelésre,
A vízből a szárazra,
Az álomból a valóra.
S végre megláttam.
Az arcokat,
Melyekre vártam.
S akkor tudtam,
Hogy jó helyre jöttem.
Engem IDE küldött az Isten. "
Szep napot kivanok mindenkinek!
Karinthy: Lecke
Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.
Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.
És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted,
Bő könnyeim, a könnyü bért,
Mit értem ontsz, a könnyekért.
Eldobtam mindent - íme, lásd,
Hogyan lehet szeretni mást,
Kiért mindent százszor megadnál,
Ezerszer jobban önmagadnál.
Kész vagyok meghalni miattad,
Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
Ahogy hiszem, hiszen mutattad.
Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.
Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e -
Mindössze ennyi volt a lecke,
Mindössze ennyi a titok,
De jaj neked, ha nem tudod.
Jaj néked, hogyha az egész
Szabály és példa kárbavész -
Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.
Miben lehet reményünk?
Abban, hogy a rossz mellett ott áll a jó is. Azért van jó, mert rossz is van:mindkettő a szabad ítélet, a szabad akaratunkból származó döntés következtében jön e világra. Amiként fenn van, úgy lenn is van. De reménykedni, és remélni mindig szabad, és kell is.
Jó reggelt és szép napot Mindenkinek!!!
„Nem tudhatjuk pontosan, mikor kovácsolódik a barátság. Ahogy mindig az utolsó csepp víztől telik csordultig a kehely, úgy a rengeteg kedvesség közül is az utolsó lesz az, mely csordultig tölti szívünket.” James Boswell
Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.
Miért csillag a barát?
És miért barát a csillag?
Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?
Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus?
Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit?
Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég?
Nem lehet rá válaszolni.
Nem is kell.
De, ha nem is lehet, barátom iránt mindíg azt fogom érezni, hogy csillag,
a világegyetemnek rám ragyogása. Hanvas Bela
De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések
neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak.
A tiéd, mint valami muzsika előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát?
Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi
szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez?
De neked olyan szép aranyhajad van. Ha
megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne!
Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék.
És hogy szeretném a búzában a szél susogását… …Így aztán a kisherceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a
búcsú órája:
-Ó!- mondta a róka. –Sírnom kell majd.
-Te vagy a hibás - mondta a kisherceg.- Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
-Igaz, igaz - mondta a róka.
-Mégis sírni fogsz!- mondta a kisherceg.
-Igaz, igaz - mondta a róka.
-Akkor semmit nem nyertél az egésszel.
-De nyertem.- mondta a róka- A búza színe miatt...”
Antoine de Saint-Exupéry A kis hercegTi nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Égen az újhold oly vékonyka most,
mint apró seb, melyet a fecske ejt,
villanva víz szinén és utána
rögtön elfelejt.
Már éjszakára ágyazott a kert,
az álmos sok bogár virágba bútt
s a hetyke tulipán álldigálva
ágyán, elaludt.
Könnyen lépek hát s arra gondolok,
hogy asszonyomnak nyakán a konty tán
olyan, mint szusszanó arany pont egy
boldog vers után.
S mondom a verset; törekedik már
s úgy hangosodik szájamon, mint hű
lehellet csók után és mint avar
között az új fű.
S verssel térek a házba, ahonnan
az asszony fut elém és hordja hó
nyakán a kontyot, mely ha kibomlik,
arany lobogó.
1934
Nagyon aranyos
köszi!
Kamarás Klára:
Szavak
Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higgyék, hogy hiszem...
hogy bennem ne csalódjon senki sem.
Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés....
Már kisgyerekként észrevettem,
hogy nem az okos szó az úr:
hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
úgy boldogul...
csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga szíveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj százezreket.
Most álljatok meg!
Intő szó kevés…
Skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.
Szavak... Tudás bölcsője.
Szavak... jók és a rosszak...
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak:
legszebb a szó, mikor anyánk mesél....
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével visszaél!
Nagyon szép köszönöm!
"Szegénnyé bennünket a még több utáni vágyakozás tesz.
A boldogság titka nem az, hogy többet szerezzünk, hanem az,
hogy örüljünk annak, amink van és hogy kitöltsük életünk üres
kereteit ahelyett,
hogy azokat tovább tágítanánk."
/Szent-Györgyi Albert
Barátság; lényegét én fel nem foghatom.
Úgy gondolom, könnyebb, ha versbe foglalom:
Hívhatsz, hogyha baj ér, ha magánytól szenvedsz.
Nem kell szabadkoznod, ha álmomból keltesz.
Hogyha bánatod van, ne félj megosztani.
Könnyebb tán egy terhet kettőnek hordani.
Amit tőlem kaptál, nem kell mind megadnod
Másról szól ez köztünk, nem csak adok, kapok;
Hogyha jó a kedved, keress, és meglátod:
Még nagyobb az öröm, ha örül barátod.
A szemünk összesúg, egy húron pendülünk.
Közös élmény; kapcsok fogják össze lelkünk.
Mindenki elhagyott? Szólnál, de nincs kinek?
Bennem mindig bízhatsz. Őrizem a szíved.
Kosztolányi Dezső : A játék
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Cserebura nádikó,
Bújj elő te Nyuszikó!
Adjál tojást eleget,
Pirosat ám, de frisset!
E háznak kertjében van egy rózsatő
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő
Vizet öntök a fejére Szálljon áldás a kezére
Az Istentől kérem
Piros tojás a bérem
Húsvét másodnapján
az jutott eszembe,
Locsolóvizet vegyek a kezembe.
Megöntözzek vele
egy árva ibolyát,
És cserébe kapjak érte
egy himestojást.
Kilenc perccel nyolc óra múlt,
kigyúlt a víz alatt a tűz
és sűrübb lett a parti fűz,
hogy az árnyék közészorúlt.
Az este jő s a Tisza csak
locsog a nagy tutajjal itt,
mert úszni véle rest s akit
figyelget: a bujdosó nap
búvik a magas füvek között,
pihen a lejtős földeken,
majd szerteszáll és hirtelen
sötétebb lesz az út fölött.
Híven tüntet két pipacs, nem
bánja, hogy őket látni még,
de büntet is rögtön az ég:
szuronyos szellővel üzen;
s mosolyg a szálldosó sötét,
hogy nem törik, csak hajlik a
virág s könnyedén aligha
hagyhatja el piros hitét.
(Így öregszik az alkonyat,
estének is mondhatni már,
feketén pillant a Tiszán
s beleheli a partokat.)
1934
Szep estet kivanok!
TERMÉSZETBARÁTNem csak néz, - de lát is.
Meglátja a természetben
Az apró csodát is.
A szivárvány színeit
A harmatcseppeken,
Amint megcsillannak
A fenyőleveleken.
A pákosztos méhecskét
A virág kelyhében.
Egy apró gyík napozik
A sziklarepedésben,
A pókháló a bokron
Mily mesterien van szőve ...
És máris látja a facsemetét
Óriássá nőve.
A selymes ökörnyál
Utazik a szélben
És meg - megcsillan
Az őszi napsütésben.
Egy madár a fiát
Repülni tanítja.
Tarka lepke a szárnyát,
Mint zászlót lobogtatja.
Meglát minden szépet
A katicabogártól
A legelésző őzig,
Virágos tavasztól
Lombhullató őszig.
János-Pál pápa írása Mosolyod, mely szívből fakad, Aranyozza be arcodat! Mosolyod nem kerül pénzbe, Mégis sokat ér testvéred szemében. Gazdagítja azt, aki kapja, S nem lesz szegényebb az sem, aki adja. Pillanatig tart csupán, De örök nyomot hagy maga után. Senki sem oly gazdag, Hogy nélkülözni tudná, És senki sem oly szegény, Hogy meg nem érdemelné. Az igaz barátság látható jele, Hintsd be a világot egészen vele. Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak, Bátorság a csüggedőnek, Vigasztalás a szomorkodónak. Mosolyod értékes, nagyon nagy jó, De semmiért meg nem vásárolható. Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem, Mert csak abban a percben van értéke, Amelyben arcodon megjelen'. És, ha ezután olyannal találkozol, Aki nem sugározza a várt mosolyt, Légy nagylelkű, s a magadét add, Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra, Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
A barát az az ember, aki nem mond feletted ítéletet. Mondottam neked, ő az, aki megnyitja ajtaját a vándornak, mankójának, sarokba állított botjának, nem unszolja táncra, hogy aztán megítélhesse tánctudását. És ha a vándor az utakat vidámító tavaszról mesél, a barát az, aki benne a tavaszt fogadja házába. És ha arról mesél, milyen borzalmas éhinség dúlt abban a faluban, ahonnan jön, akkor vele együtt szenved éhséget. Mert mondottam neked, a barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki. A barátod igaz, igaz mindenben, amit neked mond, és akkor is szeret téged, ha a másik házban gyűlöl. A barát, akivel Istennek hála, találkozom, és összeér a könyökünk a templomban, aki ugyanolyan arcot fordít felém, mint az enyém: az ő arcát is ugyanaz az Isten világítja át, mert ilyenkor egyek leszünk, még ha odakint ő boltos, én meg hadvezér vagyok is, vagy ha ő kertész, én meg távoli vizeken utazó tengerész. Meghasonlásaink fölött rátaláltam, és most barátja vagyok. És hallgathatok mellette, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni. Barátom az, akit szeretettel fogadsz belőlem: az én belső országom követe. Jól bánsz vele, leülteted, aztán hallgatod. És mind a ketten boldogok vagyunk. Dehát tapasztaltad-e valaha is, hogy mellőztem a hozzám érkező követeket, vagy elutasítottam őket azon a címen, hogy országok belsejében, ezer napi járóföldre az enyémtől, olyan ételeket esznek, amelyek nekem nincsenek ínyemre, vagy mert erkölcseik nem azonosak az enyémmel? A barátság mindenekfölött fegyverszünet, hatalmas szellemi érintkezés a köznapi részletkérdések felett. Én semmit sem tudok szemére vetni annak, aki asztalomnál trónol.
Mert tudd meg, hogy a vendégszeretet, az udvariasság és a barátság az embernek emberrel való találkozásai. Mit keresnék annak az istennek a templomában, aki híveinek...
Amit szívedbe rejtesz
Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!
tulipános kispad
ülj mellém és lóbáld a lábad :o)
Szeretnék újra gyermek lenni, nézni anyám finom mozdulatait ahogy virágait érinti.
Szeretnék újra ott ülni azon a kispadon, simogatni a festett tulipánokat az oldalán,
Hallgatni a cipők kopogását és kitalált dallamokat dúdolni.
Szeretnék újra álmodni Rólad, hogy eljössz értem, magaddal viszel, mint a mesékben.
... és várni, hogy megtudjam végre milyen az első csók íze.
Reméltem megtudom, hogy Csipkerózsika és Hófehéke ugyan olyat kapott- e...
Hányszor ültem azon a padon... honann is tudhatnám már azt?
Hisz, ki számolta mikor annyi meglepetést és álmot rejtegetett az a zöld bódé ott a Kőrúton!
Néztem az arcokat, ki mosolygot angyalnak képzeltem, szárnyakat festettem a táskák és hátizsákok helyére.
Aki szomorú volt, annak virágszirmokat dugtam a kezébe, és reménykedtem angyal lesz belőle hirtelen,
mert hittem ha a virágok engem mosolyra késztetnek ők mért lennének kivételek?
Jöttek magányos felnőttek. Vittek egy - egy szál rózsát kardvirágot vagy gerberát.
Csak a vázába kell, mert otthon olyan szürke minden, vagy a kedvesről meséltek.
Mert szép azért veszem, nem mondta de tudtam nem a virág számít hanem a szerelme.
Csókot reméltek az ajándékkért cserébe. Biztosan várták ők is!
Olyan érzés lehetett az a furcsa izgalom a hangukban mint amit én éreztem szerdánkét a moziba menet.
Mikor csörrent anyám tárcájában a fémforintos, hogy hűvösen símuljon a tenyerembe míg a pénztárhoz nem érek.
Nagy lány voltam akkor, és talán soha többé nem fogom érezni azt a melldagasztó büszkeséget mint azon a 300 méteren míg a bódétól a mozihoz értem.
Később a moziból operettszínház lett, de az már egy másik világ, más érzések.
Most szeretnék újra az a gyermek lenni, a virágok illatába burkolozva ülni a tulipános kispadon, nézni anyám hogyan dolgozik,
miként köt álmokat, ki nem mondott szavakat csokorba hogy mást boldogságának része legyen legalább néhány pillanatra.
Most szeretnék a boldogság lenni, szeretnék az a kéz lenni, ki mindezt megköti, hogy Neked adja, hogy a részed legyen néhány pillanatra, s, így veled lehessek hangtalan.
Szeretnék ott ülni újra, a piros tulipánokat simogatni és álmodni, újra álmodni, mert akkor még tudtam.
Szőke nő gurít egy nagy hordót az utcán. Találkozik a barátnőjével, az megkérdi tőle:
- Hát te hova gurítod azt a hordót?
- Az orvosomhoz, tavaly azt mondta, jövőre adjam le a vizeletemet.
Hogyan fésülködik a szőke nő?
Egy hajszál jobbra, egy hajszál balra!
Csajszi odalép a szőke eladóhoz:
- Nem baj, ha felpróbálom azt a ruhát a kirakatban?
- Nem, de van próbafülkénk is.
Kormos István: Kerek Esztendő
"...Április! Esőt érlelő
Mindig felhőből bújsz elő!
Te is felhő vagy, csupa víz:
ázik a rigó, fürj, fecske, csíz,
a rét s réten a kiscsikó -
Szeszélyedben nincs semmi jó.
Fejünkre zuhogsz záporozva,
aj, Április, tavasz bolondja
RADNÓTI MIKLÓS:
ELŐHANG EGY "MONODRÁMÁHOZ"
Ilonának
Kérdeztek volna magzat-koromban …
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba!
nem ringat és nem ápol, -
ellenemre van!
És mégis itt vagyok.
A fejem rég kemény
s tüdőm erősödött csak,
hogy annyit bőgtem én.
A vörheny és a kanyaró
vörös hullámai mind partradobtak.
Egyszer el akart nyelni, -
aztán kiköpött a tó …
S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál … ó miért? S a bimbózó virág -
nem nyílik még húsomban most a rák.
Születtem. Itt vagyok.
Felnőttem. S mire?
Igértek néked valamit?
kérdeztem egyszer én
magamban még süldőkoromban.
S mindjárt feleltem is:
Nem. Senki semmit nem igért.
S ha nem igért, a senki tudta mért.
Szellőtől fényes csúcsra röpít fel a vágy
s lenn vár a gőzt lehelő iszap.
A hallgatag növények szerelme emberibb.
A madár tudja tán, hogy mi a szabadság,
mikor fölszáll a szél alá
és ring az ég hullámain.
A hegyek tudják, hogy mi a méltóság,
hajnalban, alkonyatkor is,
a lomhán elheverő hegyek …
Hegy lettem volna, vagy növény, madár …
vigasztaló, pillangó gondolat,
tünő istenkedés. Ma már
Az alkotás is rámszakad
Kérdeztek engem? Számbavettek.
Ó, a szám … a hűvös és közömbös!
Nem érdeklem, nem gyűlöl, nem szeret,
csak - megfojt.
Nézd, én vagyok. Nem egy, nem kettő,
nem három és nem százhuszonhárom.
Egyedül vagyok a világon.
Én én vagyok.
S te nem vagy te, s nem vagy ő sem.
Gép vagy. Hiába sziszegsz. Én csináltalak.
Én vagyok. S általam te. Hiába sziszegsz.
Én vagyok. Szétszedlek és te nem vagy,
nem kapsz több olajat, túl nagyra nőttél.
S szolgálni fogsz, hiába sziszegsz!
Én én vagyok. Én én vagyok. Én én.
S te nem vagy te s nem vagy ő sem.
Pénz vagy. Hiába sziszegsz!
Én én vagyok, én én vagyok,
megőrülök,
én én vagyok, én én…
megcsúszom a végén!
Én én vagyok magamnak,
s neked én te vagyok.
S te én vagy magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.
Ó, hadd leljem meg végre honnomat!
segíts, vigasztaló, pillangó gondolat!
Még csönd van, csönd, de a vihar már lehell,
érett gyümölcsök inganak az ágakon.
A lepkét könnyű szél sodorja, száll.
Érik bennem, kering a halál.
Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik.
Füstölg a halál. Élni szeretnék.
Lélek vagyok. Arkangyalok égi haragja
ég bennem, riaszt a világ.
Sűrű erdő kerít, porfelhőben a távoli nyáj.
Porfelhőben a nyáj. Porkoszorús katonák.
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg hát világ.
Ringass emlékkel teli föld.
Takarj be! védj, villámmal teli ég!
Emelj fel emlék!
Lélek vagyok. Élni szeretnék!
1941 tavasz
Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában
Jo reggelt
es szepnapot mindenkinek!
ADY ENDRE: AZ ÚR ÉRKEZÉSEMikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Zöld a moha, zöld a páfrány,
Megöntözlek házisárkány!
Húsvét van, odakinn mosolyog az ég is,
Adjanak egy ezrest, mosolygok majd én is!
Boda Margit: Húsvét
Elindult két titye-totya,
Csupa pihe kicsi kacsa!
Sárga volt ruhácskájuk,
Friss, modern a frizurájuk.
Húsvéti fák
Kunszery Gyula
Azon a vasárnap
ujjongtak a pálmák,
mert a megváltásnak
messiási álmát
valósulva látta
Jeruzsálem népe,
Jött Jézus....lepleket
dobtak le elébe,
s lengettek fölötte
büszke pálmaágat,
azon a vasárnap.
Akkor csütörtökön
a szelíd olajfák
karcsú ágaikat
lankadtan lehajták,
mert a Getsemane-
kertben gyötrelemmel
vért verejtékezett
egy magános ember,
vére szétfolyott
a fekete rögökön,
akkor csütörtökön.
Azon a pénteken
szomorú szél susog,
búsan hajladoztak
bánatos cédrusok,
mert fönn a Golgotán
cédrusfából ácsolt
kereszten függött
egy véresre korbácsolt,
meggyötört, megkínzott
kihűlt, sápadt tetem,
azon a pénteken.
S a másik vasárnap
úgy pirkadat tájba
kivirult a világ
valamennyi fája,
északi fenyőktől
délszaki pálmákig
mind üdén kizöldell,
lombot hajt, virágzik,
mert halottaiból
Jézus ím feltámadt
ezen a vasárnap!
Adjatok leányok, ha akartok adni.
Öntök asszonyt, embert kedves leányával
Várok piros tojást, de azt is párjával.
Hol kitérek, hol betérek,
Mindenütt egy tojást kérek.
Ha nem adnak, visszatérek,
Nagymamától kettőt kérek.
Húsvét másodnapját
Örömmel köszöntjük.
Ha tojást nem adnak,
Mindnyájat leöntjük.
Rózsafának tövéből rózsavizet hoztam,
Az lesz ma a legszebb kislány, akit meglocsoltam,
Drága kislány, gyöngyvirágom, ma van húsvét napja,
Meglocsollak, mosolyogjál, mint egy piros rózsa.
Egy gondolat bánt engemet, elfeledtem a versemet.
ZELK ZOLTÁN
A három nyúl
Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdô közepében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott,
s fölkiáltott: „Mit csináltok?
Mit csináltok három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak…"
– Úgy, úgy bizony, mint az urak! –
felelték a három nyulak.
– Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az idôt lopni,
most indulunk rókafogni!…
Csacsi szarka nem elhitte?
Röpült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:
„Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak…
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még mirôl beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek…"
Ennek a fele se móka!
Szedte is a lábát a róka.
Futott ki az erdôszélre,
csak mielôbb odaérne!
Hát amint ott futott, szaladt,
szembe vele farkas haladt:
– Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!
Az erdô közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sose láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még mirôl beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek…
No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve,
a medve így szólongatta:
„Hova szaladsz, farkas koma?"
– Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdô közepén jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!
Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kis egérke vagy hozzájuk!
Hát még mirôl beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek!
Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közbül a farkas lihegve.
Így szaladtak erdôszélre,
szomszéd erdô közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellô se érjen utánuk…
Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is ôket nevetve:
együtt szalad róka, medve…
„No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre!" –
kiáltott rája a medve.
„Az erdôben három szörnyek,
puska sem öli meg ôket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttál még ilyen csodát!"
Szedte a lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet…
Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben…
par vicces locsolovers...
Texsasban jártamBetörőt láttam
Jockey volt a tettes
Ide az ötezrest xxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ez jó!
Belgiumban élnek,
s bambulnak a belgák,
sose locsolkodnak,
azer' ilyen balgák.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Zöld erdőbe rallyztam,
Kifogyott a benzin.
Adjál rá lét,
Meglocsollak véli. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Zöld erdőben jártam,
Két őzikét láttam.
Az egyik kacsintott,
Ide a forintot!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet.
A másikról azt hisszük, hogy boldog talán,
Irigykedünk egy vidám szaván.
Azt hisszük, a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták, szabadok.
Nem vesszük, ó dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Különösek vagyunk mi emberek,
Az egyik szemünk sír, az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk,
Hisz akkor is sírunk, ha nevetünk.
(Dante)
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok állása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
Esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen, .
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vesz magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada,
mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is - szent, szent jóvátétel -,
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És leszen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad!
Orpheus
Búcsú nélkül
Eloltom a tüzet, pakolok s vándorlok tovább
Rájöttem, itt sincs helyem mások döntnek helyettem
Eltaposom a parazsat, nyomom sem maradjon
Füstjét az idő szele úgyis széthordja majd
Ez sem az én világom, megkeresem botomat
S tovább állunk mi ketten a csillagok alatt
Elmegyek, búcsú nélkül, engem senki ne sirasson
Ne sírjanak miattam, nem azért voltam itt.
Sírok én helyettük eleget, ezt legalább senki nem látja
És tűnhetnek erősnek, mint szeretnék
Én Tudom gyengeségüket!
Megyek keresem a helyem tovább,
Hátha találok egy kis zugot ahol nem ver az eső
Sötétben megyek így nekem is jobb. . .
Ha visszafordulnék sem látok semmit
Megyek? Megyek! Mennem kell.
S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva belül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltôl részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:
ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zúgásán át, dalomnak izét
a kínnak izén
tudnám csak érezni, akkor is
-- mennyi a vér! --
szakadjon a véres ének!
Van most dícsérni hôsöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hűlni borogatott
ágyúk izzó torkait:
de nem gyôzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvadt fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat ôröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szűz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:
és mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegôn, a szél erején
érzeni nedves izét
vérünk nedvének, drága magyar
vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegôt,
kisebzett szájam és a szók
most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a gyôztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hôst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétôl ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki elôször mondja ki azt a szót,
ki elôször el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta, lélekzetadó, szent,
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentô, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hôs pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön új március,
viruljunk ki újra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Bari bárány
Bari nyakán csöpp csengô,
nem iszik már üvegbôl.
Fűszálakért bolondul
s kapun gyorsan kifordul,
szaladva ér a rétre,
hogy belakjon kedvére.
Sárga, vörös, kék virág
Bari bárányt meghívják,
köztük vígan legeljen,
ôrtôl, vadtól ne féljen.
Nem is fél a kis csöppség
félórát sem töltött még
s máris tele kis hasa,
cammogva billeg haza.
Dylan Thomas: Volt idő
Volt idő, mikor hegedűjükkel a táncosok
Fel tudták tartóztatni a gyerekek gondjait.
Ó, volt idő, mikor még tudtak sírni a könyveken,
De bizony mindent kikezdtek az idő férgei.
Az ég boltjai alatt életünk bizonytalan.
Az életben az ismeretlen a legbiztosabb.
Akinek nincsen karja a fényreklámok alatt,
Annak keze a legtisztább, s kinek nincsen szíve:
Csak azé nem fáj - s így csak az lát tisztán, aki vak.
"Az idő sohasem vár, szigorúan halad
tovább. De nemcsak az idő halad, vele együtt
az életünk is telik, ugyanazon a pályán.
Ha valamit elrontottunk, nem fordulhatunk vissza,
hogy újra próbálkozzunk vele. Az idő nem ismeri
a második esély fogalmát. "
A lényeg születését és halálát látni olyan, mint egy tánc látványa,
Egy emberöltő annyi, mint egy fényvillanás az égen,
Úgy elsuhan, mint a hegyi patak a meredek hegyoldalon.
/Gautama Buddha/
(Márai Sándor: Az igazi)
Richard Bach-Illúziók (részletek)
"Olyan gond nincs, amely ne hozna
kezében ajándékokat neked.
A gondokat azért keresed,
mert szükséged van ajándékaikra. "
"A felhő nem tudja, miért épp erre száll,
s miért épp ily sebesen.
Érzi a késztetést:
most erre van az út.
De az ég tudja az okot és a célt
minden felhő mögött,
s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz,
hogy túlláss a láthatáron. "
"Mi itt az élet egészének csupán parányi kis foltján kuporgunk, és ez az
apró kis folt is csak látszat.
Egyensúlyban van minden, senki nem szenved, senki sem hal meg anélkül, hogy
maga is ne járulna hozzá.
Senki sem tesz olyat, amit maga is ne akarna.
Sem jóság, sem gonoszság nem létezik, csupán az számít, mi az, ami boldoggá
vagy boldogtalanná tesz bennünket. "
Wass Albert:
Álomtündérhez
Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,
S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.
Féltem... kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!
Locsolóvers
Kisiskolás fiú vagyok,
Virágokat locsolgatok,
Rózsát, szegfűt és ibolyát,
Sok szép szôke és barna kislányt.
Azt hallottam, itt e háznál
Van egy szép élô virágszál,
Amely éppen most bimbózik,
Meg szabad-e ôt locsolni?
Ma van húsvét másodnapja,
Nôjön e szép kislány nagyra,
Szüleinek örömére,
Jövendôbeli férjének.
Szeretném, ha nekem nône,
Én lennék imádott férje.
Ígérem, hogy megbecsülném,
Rózsavízben fürösztgetném.
Judit és a Zenemanók : Nagymami
Ajánló - minden zeneszöveg olvasónak!A napsugár is alszik még az ágyban,de Nagymami már talpon jár.
Míg apu,anyu fürdőszobán összevész
a Nagymami már reggelivel vár.
És felvarrja az ing leszakadt gombját,
és vállalja az otthon összes gondját,
mert Nagymaminak úgysincs semmi dolga,
hisz a jó Nagyanyó otthon ül s ez neki semmibe úgyse kerül.
Ó,ó,ó!
Refr.:Nagymami,drága Nagymami,jajj de jó,hogy köztünk élsz!
Te nálad nem lehet senki kedvesebb:
mindig adsz csak és nem kérsz.
Mint egy ezüsthajú fürge tündér művelsz mesebeli száz csodát.
Mert te vagy Nagymami,drága Nagymami,
aki csak jót és szépet ád!
A takarítást Nagymamika végzi,
iskolánál Ő vár rám.
S még ebédelek elkezdi a kismosást
és velem tanul egész délután.
És ha apa,anya este nagyon fáradt
Ő fürdőt készít s megveti az ágyat.
mert Nagymaminak úgysincs semmi dolga,
hisz a jó Nagyanyó otthon ül s ez neki semmibe úgyse kerül.
Ó,ó,ó!
Refr.:Nagymami,drága Nagymami... szövegíró : Harsányi Béla (zene) Brand István (szöveg)
kiadó : Ha tudod ki a kiadó, írd meg nekünk!
megtekintve : a mai nap 64, összesen 1700 alkalommal
beküldő : Discogirl
Pontosítanál a dalszövegen? Tekintsd meg a dalszöveg részletesebb statisztikáit!
meg kell bocsátani, nem kell mindent
elfogadni, de keresni kell mindenben
azt a parányi igazsagot, ami elrejtve
mindenben megtalálható! "
"Boldog ember az, aki megtalálta a bölcsességet,
és az embert, aki értelmet kap.
Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek,
és nagyobb jövedelme mint a színaranynak"
Salamon király
Hinni a szépet lehetetlen,
hogy egyszer valóra válik,
hinni vágyban akaratunkban,
ha kell hát bízni halálig!
(Szabó Lőrinc)
"Hivatásod legyen: élni másokért,
s mások boldogságában keresni a magadét!"
Szia Magdika!
Szep napot kivanok!
Tollas Tibor: Hozsanna húsvét Hozsanna húsvét! Künn a tavasz száll,
Sziklasírodból föltámadtál
És csodát műveltél megint.
Puszta földünk virággá ébred,
Sok zsenge ág zsoltárt zeng néked,
Jézus, naparcod rám tekint.
Hozsanna húsvét! Hitünk sója,
Bénák, betegek gyógyítója
Fénypallósodtól a halál
Sötét szárnyával éjbe rebben,
Szétáradsz bennem győzhetetlen,
Romlandó testem talpra áll!
S futnék a fénynél sebesebben,
Húsvét tüzét a holt lelkekben
Gyújtani elvesző úton.
Hírül adni a beteg, fáradt
Társaknak újuló csodádat. -
Hozsanna Néked Jézusom!
Én még kicsi vagyok,
Verset ezért nem is tudok,
De majd jönnek a nagyok,
Aztán majd mondanak azok.
Falu szélén nagy a fű,
Belétörött a kasza!
Locsoljon meg téged
Apád büdös...kölnije!
Rigmust mondok,
Tojást várok,
Ha nem adnak,
Odébb állok.
Szia sajnalom eggyelore meg nem talalom!De azert probalkozom.
Sziasztok' Egy kérés, ha már ilyen szépen összejöttünk: tudna valaki segíteni a következő "gyerekdal" teljes szövegét illetően?
Tehát a refrénje: "ó, ó, ó Nagymami, drága Nagymami, jaj de jó, hogy köztünk élsz, tenálad nem lehet senki kedvesebb, mindig adsz csak, és nem kérsz..."
Nagy örömömre szolgálna, ha tudna valaki segíteni
Köszönöm
Szikratávirat
Juhász Gyula
Testvérek! Emberek!
Közös veszélyben fogjatok kezet!
Bajtársak! Szenvedők!
Boruljatok le a Jóság elott!
Bukottak! Győzöttek!
Az igazságban egyesüljetek!
Hívők! kételkedők!
Az ember vérzik: szeressétek Őt!
Harcosok! Álmodók!
Mindnyájatokban egy bús szív dobog!
Testvérek! Emberek!
Ne öljetek már! Ölelkezzetek!
Fejszés András
Szeretni annyit jelent, mint adni,
ezzel örömöt szerezni másnak,
minden alkalmat megragadni,
hogy bús arcokon mosolyt lássak,
terheit hordozni egymásnak...
Embert szeretni így kellene.
Szeretni annyit jelent: magamat adni.
A teljes szeretet: én-emet feladni.
Krisztust követni így kellene.
Feladni akaratomat, ízlésemet,
az indulatokat, érzületet,
és akkor bennem is megszülethet
az Agapé - az isteni szeretet
Így szeretett Isten: adott, nem kért,
hanem Jézusban önmagát adta
a világért
Mindig csak adni!
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom.
Sziasztok!
A segítségeteket kérném. Olyan idézetet keresek ami fodrászról vagy vele kapcsolatos dologról szól. Egy kép mellé kellene ami keresztszemes varrással készül, ajándékba. Lehet vicces is, 30 éves lánynak készül az ajándék!
Nagyon köszi!
Szia Bumbuti!
Husvet
Húsvét A húsvét, a kereszténység egyik legnagyobb szent ünnepe, úgynevezett "mozgó ünnep". Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. A tavaszi napéjegyenlőség március 21-én van, ehhez igazodik a húsvét időpontja. Ha a március 21-ei napéjegyenlőség időpontja olyan szombati napra esik amikor éppen holdtölte van, akkor abban az évben a húsvét március 22-én van. Tehát ez a legkorábbi nap, amikor elkezdődhet a húsvét. A csillagászati tavasz kezdetétől a legtávolabbi időpontra eső húsvét vasárnap pedig április 25-e lehet. 2007-ban április 8.-a húsvét vasárnapja.
Bíró András: Ez a húsvétEz a húsvét olyan ünnep,fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.
Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Bocsánata van a bűnnek
Fönt a hegen az a Kereszt
Új élet útjára ereszt.
A tél szennyét mind lemosva
Készülődünk a holnapra,
A pünkösdre, szép pünkösdre,
Lángos csodák jövésére.
Szirmos jövőnk féltve, óva
Készülődünk még nagyobbra,
El nem érhető csodára:
Örökös harmóniára.
"Egy idő után megismered a különbséget,
egy kézfogás,
és a bilincs szorítása között.
És megismered,
hogy a szerelem nem vonzalom,
és egy társ nem biztonság.
És megismered,
hogy a csók nem szerződés,
és az ajándék nem ígéret,
és elfogadod kudarcaid
emelt fővel és előre tekintő szemekkel,
asszonyi bájjal, férfias erővel,
s nem gyermeki bánattal.
És megismered hogyan építsd a jelen útját,
mert a holnapé túl bizonytalan,
hiszen a tervek, és jövők útja félúton mindig megszakad.
Egy idő után megismered,
még a nap is megéget,
ha túl sokat kérsz.
Így virágoztasd csak fel saját kertedet,
díszítsd csak fel saját lelkedet,
és ne várd,
hogy valaki más hozzon virágot neked.
És tanuld meg,
hogy tudsz szívós lenni,
és igenis erős vagy,
és igenis vannak értékeid.
És tanulj, csak tanulj,
minden búcsúval csak tanulj. . . "
Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.
Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában?
Mindegyikünknek azt kellene mondanunk:
- Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod.
Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?
Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük.
Szia odillikam!
Koszonom a sok szep verseket!
Legyen szep napotok!
A ritkás ágak zöldjén átveti
A messzi nap a sűrű sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt egy égi
Vezeték dús hálózatát, s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:
A földnek a Tavasz telefonál.....
(Tóth Árpád: Máricus)
A lelki szemeink filmszalagjára rögzített,
tetszőlegesen előhívható pillanatok.
Örök jelenidejű emlékeink, amiket
végig magunkkal viszünk.
A türelem jutalmai.
A türelemé, aminek olykor megadatik
elleshetni a pillanatot:
Amikor a bimbóból, a készülődésekkel teli
sejtelemből kipattannak a virág szirmai:
ahogy az ígéretből kibomlik
a teljesedés.
Amikor a bábból előbújik a lepke
és először mozduló szárnyán megcsillan
a születés hímpora.
Amikor a cseppkő könnyet ejt.
Amikor valaki egyszercsak megnyílik
számunkra görcs, póz, színészkedés,
félelem és félhomály nélkül.
Odahajol hozzánk és az arca, minden
mozdulata, szava és a lelke őszinte.
Kendőzetlen és - mert igaz ott és akkor -
gyönyörű és örök.
Nem szabadna hagyni, hogy az ilyen
közelségek, mint a varázs, megtörjenek.
Óvni kellene őket, oltalmazó kézzel
és eleven szívveréssel éltetni.
Amíg csak lehet.
Mert végig magunkkal visszük őket.
Üdvözlégy Természet!
Most kezdte színeidet
a tavasz újjá festeni
A fák üstökét eső fésüli
Zsendülő pázsitot borzol
s virágruhákban táncol
a szél s szökken felhők fodrára
Kéklő hegyek ormára
Illatrajt repít a méhdongás
A harmat gyöngy, napsugárcsillanás
Zizegő sásban madárfészek
s szárnyakat próbáló rebbenések
Világra tárulnak az ablakok
A zsongó lelkek pici harangok
Könnyíts a szíveden s emeld az égig fel
A hithez - hinni a jót - ott mindegy mennyi kell
én sem akarom már azt, ami nincs
A remény tűnékeny, elásott, csalóka kincs
Mégis mindig valahol
Valaki új dalt dalol
és új élet fakad a rügyező ágakon
Üdv hát neked is, Üdvözlégy barátom!
Valami jácintillatú dallamot idéző
felhőtlen tekintetben
kellene már
a korai lombokon átszüremlő
olthatatlan fényeket
viszontlátni
holmi tűnékeny
napéjegyenlőségek helyett
Na a vers eleje lemaradt
Radnoti Miklos
Aprilis aranykent
Sziasztok!
Kicsit eltuntem mert nagyon sok dolgom volt,na meg az nlc sem mukodot........
hull a fán át,
a bujdosó
levélke szopja ágát,
s lihegve nő
körül a fű
és peng a sziklakő,
csippenti szél,
sok katona
vígan mendegél,
a por felett,
gáz pólyálja
a gyönge gyermeket,
s ha jő a nyár,
virágot hajt
szívéből a halál.
Jo reggelt
es szep napot
Diego Valeri: Virágzás
Lásd, elfáradt a nap, és, lásd, az ég is
beborult. De nevet a völgyi rét, a
fű ragyog, és a sárgamargaréta
tündöklik, és szerelmi táncra kapnak
a fényesszárnyú lepkék.
Virágzol, ember földje, akkor is még,
mikor egünk reménye már kihamvadt.
fordította: Rába György
“Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.Lehetsz Te a világ legfantasztikusabb szilvája; érett, zamatos, kívánatosan édes, és kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd: lesznek emberek, akik nem szeretik a szilvát. Meg kell értened, hogy Te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája, és valaki, akit kedvelsz, nem szereti a szilvát. Megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél. De tudd, ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel, s lesznek emberek, akik nem szeretik a banánt. Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni, ami lehetetlen, hiszen Te szilva vagy. De megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni!”
Jo ejszakat Nektek...
Pilinszky János: Tilos csillagon
Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.
Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.
S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csitítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.
Légy vakmerő, ítélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem bírom tovább!
Én nem kívántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.
Tompa Mihály
Tavaszdal
Darvak röpülnek át
Kinyilt folyók felett,
Hirdetve hangosan
A várt kikeletet;
És bár a föld kopár,
Szinetlen a vidék,
Kéken sugárosan
Mosolyg alá az ég.
A földben élni kezd
Ezer mag és csira,
S kibúni vágy a nap
Meleg sugárira;
Lombos lesz a liget,
Virágos a mező,
S ezer vidám gyönyört
Talál az érező.
Óh csak nekem jöend
Hiában a tavasz;
Az én virágomat
Nem adja vissza az.
Viktor Hugo
Mert minden földi lélek
Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;
mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket;
mert április a lombnak
víg zajokat
saz alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;
mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
levegő,
s mert a keserű hullám
ha partra hág;
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;
és; csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat amim van,
neked adom!
Gondolatom fogadd hát -
csak sírni tud,
ha nincs veled s tehozzád
zokogva fut!
Vágyaim vándorolnak
Mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!
Üdvöm gyanútlanul és
Mámorosan
Hizelgő dalra gyúl és
Hozzád suhan!
Lelkem vitorla nélkül
Száll tétova,
S csak te vagy végül
a csillaga!
Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!
S vedd – égi szent varázskincs! -
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!
Szep estet mindenkinek!
Sorsod
A sorsod
Élni, mint más -
Élni másképp
Másra vágyni
S tenni másért
Gyűrt arcok mélyén
Csillogó könnyekben látni
Mitől fájt az éj,
Minden tiszta nevetést
Meghallani, s benne tudni
Holnapunk hitét.
A sorsod
Édes álmokból
Mindig felriadni,
Megízlelt vágyakat
Sírva mind feladni,
Feléd nyújtott
Kezek között
Markolni a légbe,
Ölelő karodat
Kitárni, s könnyeid
Emelni az égbe.
A sorsod
Egyedül viselni mit
Nem bírsz el magad,
Kutatni a forrást,
Hol megértés fakad.
Mint megváltót
Mindenben, s magadban
Szerelmet keresve
Ezerszer szegeződve
Az áldott keresztre.
A sorsod
Mindig játszani,
És mindig veszíteni,
De mindig Tudni
Újból elkezdeni.
Távoli tiszta
Világra vágyva
Elmenni akarni,
- és kínok között,
Emberré feszülve
Mégis Maradni!
olyan szep ido volt ma...
Sorsomba negyvenedszer visszatérők,
Uj tavaszok, elvonuló telek,
Lemondva múlók, követelve kérők,
Kékségek, miknek hűse is meleg,
És meghalások, szürkeségbe térők -
Mit tudom én, mi az, ami ragyog,
Mit tudom én, ki az, aki vagyok!
Részeg vagyok, mondjátok. Az lehet,
Gondolom is a bort, ami megejtett,
Torkomba érzek gyülni könyeket,
Miket a húnyt szem gőgje visszarejtett;
Őrületet, mely az agyban rekedt,
Csókot, amely csattanni elfelejtett
És életet, életet, életet,
Amelyet aki élt, nem élhetett.
Ó szép tavasz, ó gyönyörű világ,
Ó paradicsom annak, aki birja,
Asszonymosoly és almafavirág,
Vizek esése, illanatok írja,
Ó vágy, mi fülleszt, ó kín, ami rág,
Lételek ágya, rothadások sírja -
Éjfeli csöndek, hajnali zenék:
Feleljetek nekem: vagyok-e még?
Vagyok-e még és voltam-e vajon,
S nem csak a magam álma-é, hogy voltam,
S nem itt viaszlik-e önágyamon
A halott, kinek fölibe hajoltam,
Én vagyok-e, ki ballag utamon
S nem porlok-e rég valamerre, holtan,
Pályám - én vagyok-é, aki futom?
Nem tudom - ha megöltök, se tudom.
Jaj, megvesznek a tavaszi fagyok
Megújra, míg tavaszvirágra várok,
S koporsófödél, ami fönn ragyog
És lenn az utca temetői árok;
Kezdettől fogva én nem én vagyok,
Kezdettől fogva én csak hazajárok -
S tavasz s virág s napfény és szerelem:
Élj és ragyogj és ne törődj velem!
Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?
Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
megcibáltam üstökét.
Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.
Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.
Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?
A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.
Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem ujra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;
csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát,
s országok útjait; bíbor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2 x 2 józansága hull rám.
Lager Heidenau, ®agubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus-szeptember
Egy kis aprilisi bolondsagok!
Egy szállodába rendőrszázados érkezik. A segítőkész portás bemondás alapján előzékenyen kitölti neki a bejelentőt, és aláírásra átnyújtja. Legnagyobb megrökönyödésére, a százados, aláírás helyett három keresztet tesz. A portás óvatosan érdeklődik:
Elnézést, megmondaná, melyik a túloldal?
- Elnézést, százados úr, ezek mik?
- Hát az aláírásom, a nevem.
- És elöl, fent ez a kisebb kereszt?
- Ja, hát az a doktorátusom.
- Az ott szemben.
- Hát most már tényleg meghülyülök! Onnan meg ideküldtek!
Két bolond talál egy autókormányt. Megfogják, majd elmennek vele egy benzinkúthoz.
- 95-ös benzint kérünk, amennyi belefér - mondja egyikük.
- Na, maguknak sincs ki a négy kerekük - mormolja a benzinkutas.
- Látod? - mondja az egyik bolond - Alig kapod meg az autót, máris szerelni kell!
A bolondokházában az egyik beteg a vízvezetéknél áll és egy botra kötött madzagot lógat be a kagylóba. Az ápoló tapintatosan kérdi tőle:
- Na, hány halat fogott eddig?
A bolond rámered:
- Maga őrült, a vízvezetékben!?
Egy autó beborul az árokba.
- Valami gond van? - kérdezi egy arra járó másik autós a sofőrt.
- Nem, csak fölborítottam a kocsit. Meg akartam győződni róla, hogy jól forognak-e a kerekek.
Dicsekszik a bolond a társainak:
- És képzeljétek, kaptam a menyasszonyomtól az eljegyzésünkre egy szép gyűszűt.
- Talán gyűrűt!
- Nem, gyűszűt. És még bele is vésetett egy szép feliratot.
- Mit vésetett bele?
- "Az eszed tokja!"
Szep napot
kivanok mindenkinek!
Végh György: Virághozó április
Elmúlt a tél, itt a tavasz,
minden bokor újra éled,
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.
Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál-
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.
Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja-
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.
Republic : Szeretni valakit valamiért
Hosszú az út míg a kezem a kezedhez ér
Szeretni valakit valamiért
Ne tudja senki ne értse senki, hogy mért
Szeretni valakit valamiért
Ezer életen és ezer bajon át
Szeretni valakit valamiért
Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj
Szeretni valakit valamiért
Fenn az ég, s lenn a Föld
Álmodunk s felébredünk
Minden út körbe fut
Béke van felejts el minden
háborút
Esik a hó és szemembe fúj a szél
Szeretni valakit valamiért
Ég a gyertya ég el ne aludjék
Szeretni valakit valamiért
Ezer életen és ezer bajon át
Szeretni valakit valamiért
Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj
Szeretni valakit valamiért
Fenn az ég, s lenn a Föld
Álmodunk s felébredünk
Minden út körbe fut
Béke van felejts el minden
háborút!!!
Sziasztok..Szep jo estet mindenkinek..mar 3 napja vacakol..most csak kiprobalom,hogy mukodik-e ..ha elmegy akkor nemsokara irok...
Kék madár- zöld fák
A mesebeli madarat
elfogjuk olykor, hogy utána
úgy dönthessünk: legyen szabad.
S szorosan az ablakhoz állva
eresztjük el a messze ég
felé, mely húzza ismerősen -
s akkor a madár színe kék.
Csak akkor. Mindig eltűnőben.
Nincs más, csak ez a pillanat,
mely tollait kékkel befújja,
hiszen pihéin átszalad
a sugárzó mennybolt azúrja
és hiteti, hogy élni szép:
van Kék Madár, mely visszaszállhat!
S engedek én is kicsikét
az illúzió igazának,
hisz ez a szárnyalás visz el
a boldogsághoz, mert iránya
cikkcakkos, tört íveivel
ráröpteti szemünket a fákra,
s meglátjuk végre a csodát,
mit addig is kínált az ablak:
zöldellnek, zöldellnek a fák!
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
Bíztató a tavaszban
Töröld könnyed, gyűrd le fájdalmadat,
te nem azért vagy, hogy odaragadj
ügyhöz, multhoz, amely nem a tiéd,
és dac poshasszon és keserüség.
Kaptál ütleget, kaptál eleget
(légy keresztyén s mondd: érdemelteket,
s könnyűlsz tőle!)... Most ne vélt igazad
emlegesd, s ne a hibát, a zavart
(az benned is volt!): nézd a rétet, a
nagy fényt, a Feltámadást!... Tavasza
jött újra a földednek: nézd, a nép
dolgozik, szépűl város és vidék:
nem árt, hogy eltűnt sok gőg, régi copf,
s jobb lesz a jó, ha te is akarod,
ha igazán: ...másét és magadét,
úgy gyógyítod ama ezer sebét,
ha az csordítja megnyugvó szived,
ami sosem elég, a Szeretet!
Árkon és bokron túl, az Óperenciás tengeren is túl, de még az üveghegyen is túl, lakik a nyuszika.
Egy reggel felkel, kinyitja az ablakot, kihajol, és így szól:
- Hogy én milyen rohadt messze lakom!
A hajótöröttek a cseppnyi korallzátonyon élnek napok óta, s
felváltva őrzik a végtelen vizet. Egy alkalommal éppen a dadogós
őrködik, s egyszer csak elkiáltja magát:
- Ha-ha-ha-hajó...!
Az összes hajótörött vad üvöltéssel ugrik a vízbe, s kezd úszni a tengerben.
A dadogós még mindig mondja a magáét:
- Ha-ha-jó-jól l-látom, cá-cápák közelednek!
A gumijavító azt kérdezi az autóstól:
- Hogyan kapott ilyen ronda nagy defektet?
- Ráhajtottam egy borosüvegre.
- Hogyan? Nem látta meg már messziről az üveget?
- Nem, mert az a hülye részeg a kabátja alatt tartotta.
Megy a sztrádán a Dacia, és találkozik a lócitrommal. Azt mondja neki:
- Szervusz, én vagyok a román Renault! Hát te ki vagy?
- Renault? Akkor én vagyok a francia krémes.
ország-világ. Kimegy a bácsihoz a riporter is érdeklődni:
- Bácsika! Hogy lehetséges, hogy az ön tehene ennyi sok tejet ad?
- Áááá, semmiség az egész, minden a kedvességen múlik.
- ??
- Minden reggel kimegyek az istállóba és megkérdem a Riskát, hogy "Mi lesz ma vacsorára? Tej vagy marhasült?"
- Most nézz rám! Úgy nézek ki, mint egy disznó!
- Ja! Meg még le is etted magad!
- Te miért sütöd azt az aranyhalat? Hát kívánhatnál tőle hármat!
- Már kívántam.
Szia Magdika!
Szep napot kivanok!
Kahlil Gibran
Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának
fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár veletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik,
ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne
próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem
meg nem reked a tegnapban.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek
eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján,
és ő feszít meg benneteket minden erejével,
hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása:
Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.
Szep hetveget
mindenkinek!
Faludy György:
Tanuld meg ezt a versemet
Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég -
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet
Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
az az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkod felteszed,
elmondhatod a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacillusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó -
memóriából szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld és megegyed -
hadd bandukoljak veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.
Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
ráült a szakácsnő százszor is napjába.
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe
Az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott
Végül hát megírta a testamentumot:
- A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében,
özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
a nagy mahagóni könyvesszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyűvet.
Lányom, ki szégyent szégyennel tetézett,
s lezabipetézett,
kínt éljen eztán,
a szemétládában, kegyelemdeszkán.
Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon:
rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom
Emberi törvény kibírni mindent
S menni mindig tovább,
Még akkor is ha nem élnek már benned
Remények és csodák. Hemingway, Ernest
gyors patakok gyökerét megitatják,
s ott, hol a nimfa-sereg szűz kertje van,
újra virágzik a felragyogó pomagránát,
s búvik az új levelek hüvösében a kis fürt,
jár-kel az új venyigékben a bor már:
bennem a vágynak nyugovása, sem évszaka nincsen, időtlen;
mint ahogyan lobogó villámokkal a thrák
északi szél söpör át a vidéken,
Kypris is úgy tipor engem örökké,
néma közönnyel, olyan feketén, eszelősen,
egyre csak új szerelemre taszít gyermeki kortól,
és ma is úr a szivemben.
bocsi, most látom, hogy előttem már valaki leírta az egész verset
ezért itt van egy másik is:
"Aki megelégszik a kicsivel, nagyon nagy dolgot művel."
Goethe