Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
draga Martika..
Orulok,hogy beneztel...lathatod minden a legnagyobb rendben van..lelkesen apoljuk a topikot..meglatod hamar itt lesz az a hetfo...
sok puszi es vigyazz magadra...
Szabolcsi Erzsébet
Forrás legyél
Forrás legyél.
Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó
hideg és jóízű éltető víz.
Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,
kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,
friss levegőjű hegyi réteken.
Patak legyél.
Lágyan aláomló, hűvös érintésű;
hideg selymes vizedtől kapjanak erőre
a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,
fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,
zöld pázsit és őszi avar keretezzen,
míg tovagördülsz kavicsokat mosva,
s lomha folyóvá terebélyesedsz.
Folyó legyél.
Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat,
mely mindent megragad,
magával sodor, míg meg nem érkezik
az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.
Tenger legyél.
Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.
Kiszámíthatatlanul változó,
tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt
szilaj erő, hullámsír,
vagy elcsendesült sima víztükör.
Óceán legyél.
Széles és határtalan.
Kincseket rejtő, ringató mély bölcső.
Vég nélküli korlátlan lehetőség.
Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető
kiismerhetetlen végtelenség.
Legyél víz, életet adó őselem,
legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen,
legyél levegő, mindent beborító láthatatlan,
legyél szikla, szilárd, megingathatatlan,
legyél forrás, patak vagy tenger,
legyél te magad, legyél ember.
Szia Mártika!
De jó újra látni köztünk!
KIS BOTLÓ TÁLTOSOK
És elindultok vele egy sugaras reggel,
És felkapjátok őt és tipegve mentek, mentek,
És viszitek őt az első, első útra,
Kicsinyke lábak, botló táltosok...
A nagy világ majd rátok mosolyog,
A föld, a fű, a fa, virág nevet:
Egy bukdácsoló, induló gyerek;
A karja tárt, a szeme nyitva: szép!
Botlik, kacag, és újra botlik: lép!
Vigyázzatok kis táltosparipák!
Mert gidres-gödrös, gáncsos a világ,
Vigyázzatok!
A föld az minden kisgyerekhez jó,
Ki tiszta lábbal indul rajta el,
Az nem bánt majd, az dajkálgat, ölel,
De hátán annyi kő, kavics és gaz,
Én féltem őt, én féltem őt, igaz;
Vigyázzatok!
Mert drága ő!
A szeme, arca, ajka csak nevet,
Még mindenkit szeret,
Még minden jó és tiszta benne van,
S mögötte út még nincsen semmi sem,
Mint akinek meseország izen,
Csak menne, menne már;
Vigyázzatok!
Karomon hordtam ölbéli bubám...
És ajnároztam, földre sose ért,
De két karomba már belé nem fért,
A földrelépett ő,
Vigyázzatok!
Mert hív a föld, s ti érzitek, hogy hív,
Viháncoló, kicsiny mesecsikók...
De jönnek utak, rossz utak és jók
És ti csak mentek, messze tőlem el,
Mert a távolság mesél, énekel,
Mert a távol aranyszínekbe szőtt...
Az én karom már szűk határ, tudom, -
Vigyétek majd az igaz útra őt,
Kis táltosok.
Várnai Zseni
(1915.)
MINDŐTÖKNEK!!!!!!!!!!!!!!!
Mártikának szeretettel: Eta
Sketi
AZ ÉLETEM
Nincs pénzem, és nincs vagyonom,
De van sok nyugodt , derűs napom.
Az életem élem mint bárki más,
Körül vesz sok gyermek: Boldog kacagás....
Lelkemben már béke, nyugalom honol
Tudom családom szeret, s felkarol.
Életem alkonyán van Édesanyám,
De beteg, meggyötört lelke
Már nem tud szeretni igazán.
Sokszor vágyom rá, jó lenne,
Ha két öreg, fáradt keze
Mindennap lágyan átölelne,
Erről én már csak álmodm:
Mert már élő halott a ravatalon.
További szép estét kivánok.
Koszi a válaszod, de arról nem irtál egy szó se, hogy tetszettek-e az ajánlott viccek (emlékeztetöül www.fws.hu/vicc02/ de a végén a számot variálhatod 01-töl 09-ig, mert egy gimnazista srác gyüjtötte és még nem tud szépen honlapot irni, csak gyakorol).
Vagy esetleg halálra röhögted magad és azért nem irtál véleményt, mert már kómában vagy a röhogéstöl?
A férj, hosszabb üzleti útra megy.
Mielőtt elindul,megkérdezi a feleségét:
-Amíg távol leszek,hogyan mondjam el,mennyire hiányzol??? Telefon ?? ...távirat???...e-mail??
-BANKI ÁTUTALÁSSAL !!!
Az anyós már hónapok óta vendégeskedik a gyerekeknél. Egy este azt kérdezi a vejétől:
- Mondd, van itt nálatok még olyan könyv, amit nem olvastam? Mire a vő:
- Csak egy van, mama... A menetrend!
Férj siet a feleséghez:
- Drágám, az anyád alig fél órája kiesett az erkélyről.
- És csak most szólsz???
- Eddig nem bírtam megszólalni a röhögéstől...
- Az anyósom kőhajitásnyira lakik tőlünk. Pontosan tudom, mert naponta többször is megdobálom.
Odillikam!
A vers amit kuldtel gyonyoru koszonom.Es titeket is tartson meg a joisten jo egeszsegbe es szeretetbe es nagyon sok puszi nektek es az egyetlen piciunokamnnak.
"Utad még hosszú...
Sorsod,még ismeretlen.
Hitedben légy ÓRIÁS !
Hidd el, NEM érhet csalódás."
"A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.
A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik."
",,Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kiből kicsordul minden szeretet
Kinek lelke élettől vidám,
Ki himnuszt zeng az ég hajnalán
Ki minden könnyből virágot szakaszt,
Minden sziklából szivárványt fakaszt.
Az élet útján győztesen robog,
Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG"
Szia Eta !
"Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon."
(V.Szt.János)
"A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani."
"Vannak szavakkal kifejezhetetlen NAGY ÖRÖMÖK, és MÉLY FÁJDALMAK. A lélek utolsó lehetősége a leírhatatlan boldogságban és a legnagyobb fájdalmak idején a csend."
Szia Magdika!
Dolly Roll : Ábrándos szép napok
Barátokkal gyakran összejöttünk
Kutattuk a fényes, szép jövőt
Mindenféle nagy terveket szőttünk
Mit könnyedén majd véghez is viszünk
refr1
Ábrándos szép napokLázongó éjszakák
Nem hittem el, hogy másképp is lehet
Elválnak útjaink,Változnak vágyaink
Csak hinni kell s a remény visz tovább
na na na...
Szenvedéllyel vitáztunk a máról
Elragadtak gondolataink
Mulattunk,de sírva énekeltünk
Tán sejtettük,hogy lesznek kínjaink
refr2
Ábrándos szép napok...
De hinni kell s a remény visz tovább
Lelkesedünk, tagadunk és bízunk
Álmainknak véget nem szabunk
Mégis, ahogy elszállnak az évek
Visszahozni semmit nem tudunk
refr3
Ábrándos szép napok...
Most hinni kell s a remény visz tovább
refr3
Szia Zsoka!
"Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk,
Gyűlölni tudni, hogy újból szeressünk.
Kell tudni zokogni meg sírni,
Valakit megunni aztán visszahívni.
Csalódni százszor, csalódni ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer!"
(William Shakespeare)
Draga Bumbutikam!
Nazim Hikmet:
HIGGY !
Higgy a magban, a földben, a tengerben,
de az emberekben higgy mindenekelőtt.
Szeresd a felhőt, a gépet, a könyvet,
de az embert szeresd mindenekelőtt.
Éld mélyen át
a száraz ágak,
kihunyt csillagok,
s beteg állatok bánatát,
de az emberét mindenekelőtt.
Tudj örülni a föld minden örömének,
tudj örülni a fénynek és sötétnek,
tudj örülni a négy évszak színének,
de az embernek tudj örülni mindenekelőtt.
Draga Odillikam !
Nagyon szep napot kivanok neked es mindenkinek !
Sajnos meg nem kototek be az internetet csak 26-an lesz bekotve.De mar mindenki nagyon hianyzik es koszonom ,hogy ilyen sok szepet irtatok.
Kormorán: Kell még egy szó
Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj rám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.
Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.
Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út!
Úgy kell, hogy te is értsd, nem indultál hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.
Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, ott várok rád,
Ahol véget ér az út!
Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!
"Az Idő
Túl lassú azoknak,akik várnak,
Túl gyors azoknak,akik félnek,
Túl hosszú azoknak,akik gyászolnak,
Túl rövid azoknak,akik örvendnek.
Ám azoknak,akik szeretnek,
Az Idő nem számít."
/Henry van Dyke/
Sziasztok!
Imadok ide jonni,szuper dolgokat hozztok,persze ez a ti erdemetek
HÁLAADÁS
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal fáradni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve,
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az ÉDESANYÁMAT!!!
Dsida Jenő
Gyonyoru Napot Kivanok Mindenkinek!
- Seprűt szeretnék venni.
- Tessék, asszonyom, éppen most érkezett.
- Ennek túl rövid a szára.
- Parancsoljon, egy másik...
- Ez meg rosszul van csomózva.
- ...És ez?
- Nagyon kemény.
- Akkor talán ez?
- Na jó, legyen, bár ez sem tökéletes!
- Becsomagoljam, vagy pedig rá méltóztatik ülni?
Köszönjük a tájékoztatást, már nagyon várjuk vissza Mártikát.
Nagyon jók az idézetek!
egy kis vicc
Kolozsváron János és Pista kocsmázni mennek. Futva közeleg feléjük egy úr:
- Legyenek szívesek, mondják meg, hol van az állomás. - kérdi románul. Mire János:
- Mi nem tudni.
Az úr továbbszalad, Pista pedig megkérdi:
- Te János, miért nem mondtad meg, hogy hol van az állomás? Lekési az az ember a vonatot!
- Hagyd csak! Azt mondják, hogy már 2000 éve itt vannak, tudhatnák, hogy hol van az állomás!
Az öreg székelynek 100 litert tejelő Riska tehene van, csodájára is jár az
ország-világ. Kimegy a bácsihoz a riporter is érdeklődni:
- Bácsika! Hogy lehetséges, hogy az ön tehene ennyi sok tejet ad?
- Áááá, semmiség az egész, minden a kedvességen múlik.
- ??
- Minden reggel kimegyek az istállóba és megkérdem a Riskát, hogy "Mi lesz ma vacsorára? Tej vagy marhasült?"
Két székely bácsi találkozik a piacon. Egyik kérdezi:
- Mit adtál a lovadnak tavaly amikor kólikás volt?
- Korpát meg melaszt!
Egy hét múlva újra találkoznak:
- Korpát meg melaszt adtam a lovamnak, mégis megdöglött!
- Az enyém is!
Bognár Barnabás : Ha mosolyt hozok...
Ha mosolyt hozok a könnyek helyett,
így maradjak meg neked.
Ha csillogóra váltom a szemedet,
így maradjak meg neked.
Ha kezed kezemben megremeg,
így maradjak meg neked.
Ha én melletted állok félve meg,
így maradjak meg neked.
Ha szeretnék együtt félni veled,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok én neked a szeretet,
így maradjak meg neked.
Ha velem a szép még szebbé lehet,
így maradjak meg neked.
Ha te szépnek látod a lelkemet,
így maradjak meg neked.
Ha vagyok az, aki más nem lehet,
így maradjak meg neked.
Válóczy Szilvia:
Hittem
Mit hittem én?
A halhatatlanság bősz elemén
Róttam szavak sokaságát,
Kántált hangok közt
Remélve, árván.
Mit hittem, mikor
Temetett és siratott közönyök
Elé dobva csak mezítelen
Álltam, búgott szavak előtt
Suttogva, s gyáván.
Elhittem, hogy lehet
Más a világ, olyan más,
Mely életet renghet, ha jő a szív,
Melyben nincs más, csak
Az igaz hit.
Elhittem, mert
El akartam hinni. Mindent.
Azt, hogy várhatok, míg
Várnom kell, s talán
Szemem hagyják záporok.
Elhittem, mert hittem benne.
Csak úgy, mit szívem
Diktálni mert, oly csodában,
Hol élni csak egyszer lehet
Felhőtlen, boldogan.
Most megállok hinni.
Egyedül maradtam,
Hitem erejét már belepte a hó.
Ez már nem csak fájdalom.
Ez az utolsó, néma szó.
Szia ..
Orulunk,hogy beneztel...
Igen inkabb a versre specializalodott Mindenki...
Epen ezert orulnenk Nekd es lehetnel Te a vicc felelos...
Viccet felre teve gyere nyugodtan amikor csak tudsz...Szivesen latunk...
Valami elmúlt
Azt vallod nekem, te vagy a mindenem,
rég nem tudod már becsapni a szívem.
A szív nem tud szólni, de érzi,
melegséged napról-napra hűl ki.
Deres faágon ül az ősz hangtalan,
poros úton ballagok utánad boldogtalan.
Előtörnek féltve őrzött régi emlékeim,
lassan elhalkulnak nyomodban lépteim.
Fodor Emese
Olyan vagy nekem
Olyan vagy nekem, mint a sivatagba
Egy árnyékot adó fa,
Vagy egy csorgadozó patak,
Ki szomját oltja a fáradt vándornak,
Mint madárnak a szárnya,
S hívogató ég, ahol szabadon szállhat.
Érzem Te vagy a mindenem,
A szerelmem, a tengerem,
Ki nekem mutatja tengerszíneit,
Habos, simogató, fodrozódó hullámait.
A pacsirta, ki zengi dallamos énekit,
S hallatán az emberek kinyitják szíveik.
Te vagy akiért létezem és élek,
Te vagy a mindenem, s Veled az évek
Csodás órák s percek, s ahová lépsz,
A lábad nyomában virágok nyílnak.
A neved is és az egész éned
Nyarat idéz a szürke kemény télnek,
S megtelik melegséggel, ragyogással
AZ ÉLET.
Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok.
Veled midig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy Nélküled,
Tervem és jövőm van Veled!!!
Sziasztok!
Gyonyoru Napot Mindenkinek!
Remelem ma mar lesz Martika is,tegnap elfelejtetek szegenyket az internet szerelok
........
Odillli
Hát verset sokat láttam, viccet kevesebbet.
Kedvenc viccoldalam, tele iskolai dolgozatok félresikerült mondataiból:
www.fws.hu/vicc02/
nézzétek meg
Kosztolányi Dezső
A nyár
A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.
Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.
S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.
Zokogva már hülő keblére fekszem
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...
Áprily Lajos
Tavaszodik I.
(N. Tessitori Nórának)
Sáncban a hóviz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.
Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- mint csibe héjban - kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.
Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
"Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!"
Sziasztok...
Mennyire aranyosak ezek a kepek...es tenyleg milyen talaloak...
Mindőtöknek!
Weöres Sándor: Ha nézem a világotHa nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.
Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.
Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.
"Szívetek némán ismeri a nappalok és éjszakák titkait.
De fületek hallani vágyik azt, amit szívetek tud.
Szavakban vágytok tudni azt, amit gondolatban mindig is tudtatok.
Ujjaitokkal érinteni vágytok álmaitok meztelen testét.
És ez így van jól.
Lelketek rejtett kútforrásának fel kell fakadnia, és mormolva a
tengerbe kell futnia;
És végtelen mélységeitek kincsei feltárulnak szemetek előtt.
De ne legyen kezetekben mérleg, melyen ismeretlen kincseteket megmérnétek;
És tudásotok mélységét ne fürkésszétek mérőléccel, se függőónnal.
Mert az egyén tenger: határtalan és mérhetetlen.
Ne mondjátok: "Megtaláltam az igazságot"; mondjátok azt: "Találtam egy igazságot".
Ne mondjátok: "Megtaláltam a léleknek útját". Mondjátok: "Találkoztam
a lélekkel, mely az én utamon jár".
Mert a lélek minden úton jár.
Mert a lélek nem egyenes vonalon jár, sem úgy nem nő, mint a nádszál.
A lélek kibomlik, mint a megszámlálhatatlan szirmú lótuszvirág."
(Khalil Gibran: Önismeret)
Radnóti Miklós:
Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám, s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul, mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyűléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen,
szívemben nincs már harag, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam,
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós menny felettem,
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol az előtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
Elizabeth Barrett-Browning
Mondd újra
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong
nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...
(fordította: Babits Mihály)
Feküdj az ágyba betakarlak,
Hunyd le a szemed, átkarollak.
Álmodj rózsát, szép világot,
Álmodra majd én vigyázok!
Szép álmokat mindenkinek!
-soha nem megy útra,
-nem olvas,
-nem hallgat zenét,
-nem tudja megtalálni a maga bocsánatát,
-elvesztette önszeretetét,
-nem fogadja mások segítségét,
-a szokásainak rabja lett,
-mindig ugyanazt az utat járja,
-soha nem változtat álláspontot,
-nem meri öltözete színét cserélni,
-soha nem beszél idegenekkel,
-elkerüli a szenvedélyt és az izgalom örvénylését, amely a szemek fényét gyújtja és a szív sebeit gyógyítja,
-nem tudja célpontját változtatni mikor boldogtalan a munkájában vagy szerelmében,
-nem mer veszélyt vállalni az álmai megvalósítására.
ÉLJ MOST!!!
LÉGY MERÉSZ MA!!!
CSELEKEDJ MINDJÁRT!!!
NE HAGYD MAGAS LASSAN MEGHALNI!!!
NE VOND MEG MAGADTÓL A BOLDOGSÁGOT!!!
Köszi a jó hírt
Várjuk Őt nagyon.
Mirage
Egy álom
Egy éjszaka sétáltam a tengerparton
És láttam, hogy egyedül vagy ott.
Hát odamentem hozzád
És megcsókoltál.
Bemnetünk a vízbe
És úsztunk, mint a halka
Siklottunk, mist a delfinek
És boldogok voltunk,mist a madrak
Kik csak repülnek
És semmire sem figyelnek.
Azt kívántam, bárcsak örökké tartana,
De tudom, egyszer végetér.
Hajnalodott, gyönyörű volt,
De végetért az álom.
És ezt sajnáltam.
Sütött a nap, fényes volt,
de végetért az álom.
Sziasztok!
Gyonyoru Napot Mindenkinek!
Volt egyszer egy mese
A kezdete előtt ért véget
És a vége után kezdődött el
Hősei haláluk után léptek fel benne
És születésük előtt léptek ki belőle
Hősei a földről és az égről beszéltek
Beszéltek erről-arról
Csak egyetlen dologról nem beszéltek
Amit nem tudtak
Hogy ők egy mese hősei
Egy meséé amely a kezdete előtt ér véget
És a vége után kezdődik el
Szia Odilli!
Én is így jártam, amikor megkaptam emailben ezt.
Úgy éreztem, nem hagyhatom ki, és muszály beírnom nektek.
Szép álmokat mindenkinek!!!
Na,mar nagyon varom,hogy a hazigazda visszaterjen...
Nyugodalmas jo ejszakat, Mindenkinek...
"Lélektől lélekig" Tóth Árpád posthumus-kötetéhez
E percben tettem le a könyvedet.
Ismertetni, méltatni kellene...
Te mosolyogsz egy távol csillagon,
S azt mondod: pajtás, ne bajlódj vele.
Te azt mondod, hogy mindeneket látsz,
Hogy láttad befele folyt könnyemet,
Azt mondod, neked nem kell méltatás,
Csak síron túl egy kicsi szeretet.
Ó, messzelakó, köszönöm e szót.
Ha láttál, láttad bennem magadat,
Láthattad, lelkem hogyan itta fel
Kristálycsillámú hagyatékodat.
Láthattad, hogy kavar fel halk szavad,
Hogy int felém a szomorú tető,
Ragyog reám elérhetetlenül
Tört alakod, a szépen szenvedő.
Láthattad: kálváriád utait
Hogy jártam értőn ma este veled,
Bámultam beteg gazdagságodat,
S szégyeltem beteg szegénységemet.
Egy-egy igédre úgy ismertem rá,
Mint amely bennem régen vándorol
Gyötrelmesen keresi önmagát,
De testté nem válhatva, szétfoszol.
Ám benned testté lőn, ki nem vagy test már,
Míg én még hurcolom a bús igát,
És járom, szikkadt szívvel egyre járom
Vers-stációim meg nem írt sorát.
A méltatásod, látod, elmarad,
De bölcs mosolyod hozzám érkezik,
Kik egymást nem ismertük itt alant:
Suttogjuk ma: "Lélektől-lélekig".
Kolozsvár, 1929 március 19
Remenyik Sandor
Ha majd...
Ha majd fűszál leszek,
Mert az leszek,
Igénytelen, egyetlen-egy fűszál,
Egy a sok-sok közül, ahogyan most
A hó alól kibukva sorba áll, -
Ha majd fűszál leszek,
Lesz-e emlékem régi életemről,
A fájdalmasról, torzról, tévedettről?
Ó, voltak itt is fűszál-perceim
Igénytelenek, tiszták, szabadok,
Az egész réttel együtt-zizzenők,
Nem nagyzolók, és nem hitegetők, -
Ó, néha itt is hajnal ragyogott.
A hajnal harmatot is hullatott:
Részvét esője csókolta fejem,
És tündöklött az álom-kék magasság
A lelkembe hullt harmatcseppeken.
E ritka, drága fűszál-perceket,
Amikor nyitva láttam az eget:
Ezeket nem hagyom a sírverembe.
Magammal viszem fűszál-életembe.
Kolozsvár, 1928 február 19
Remenyik Sandor
Sziasztok!
Hu de jo kis porgos nap volt a mai
NagyneEva:te engem jo 'beszivatal' ,tok komolyan vettem a felhivast,de a vegen halalra rohogtem magam
legkozelebb mar nem hiszek neked
Meg egy hir,a mi Martikank valoszinuleg holnaptol lesz,persze ez nem 100%,remelem bekotik neki az internetet......
Dsida Jenő
Nagycsütörtök
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,
s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem
a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indul
végzetes földön, csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.
A sűrű füst, mint roppant denevérszárny
legyintett arccul.
Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem. Szerettem volna
néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt....
Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,
Máté aludt, és mind aludtak....
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és vigicsurogtak gyűrödt arcomon....
Nagyon szép!
Elhoztam ide is
,mert olyan aktuális.
Sándor, József,
Benedek
hoz meleget,
eleget
Sándor a vándor,
télből lépked,
lába nyomán
a fű megéled.
József a jámbor,
szellőn nyargal,
erdőn- mezőn át
tavaszi dallal.
S mit tesz a bajszos
Benedek?
Zsákból meleget
ereget.
Kulcsár Ferenc
Radnóti Miklós - Éjszaka
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon,
csönd van a házban, az éber egér sem kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
Jó éjszakát, szép álmokat!
Szabó Lőrinc
Ahol élőbb a föld
Vannak helyek, ahol élőbb a föld,
útak, melyek lángolnak, vagy sajognak
s akárhol leszel, mindig visszahoznak,
tájak, melyek már túlvilági kört
zárnak körénk, itt a kék, ott a zöld:
a gyöngyös Tejút könnyeiddel oktat
s annál a fánál erősebben ott vagy,
mint bárki bárhol: delet és gyönyört
őrzöl, s az téged. Igy szövődsz bele
a Mindenségbe, élet és mese:
nem is hiányzol sehol sohase.
Mindez sok, s kevés: ez ébreszt, ez altat:
örök jelenlét, noha képzelet csak…
Hogy szerezhet szív szíven ily hatalmat?!
Simon István:
Csillagot láttam
Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.
Mert az életem annyi botlás,
és mennyi álmom a romhalmaz;
a könnyed kellett, amíg hallgatsz,
egy tiszta csillag, hogy azon láss
és légy irgalmas.
Kis csepp, a harmaté ha ennyi,
áru benned fájdalmad a tenger,
mégis tűrted, hogy hideg szemmel
ne itéld azt, akit szeretni
akarsz, mert ember.
S éreztem, megszorítva formás
kezedet - mellyel letörölted -
hogy oly kapocs rajta a könnyed,
mint ami kicsit forrást
óceánokkal összeköthet.
József Attila
Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
Zelk Zoltan
Este jó, este jó,
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.
Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül,
bogárkarika forog
a lámpa körül.
A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár,
mégse szomorú.
Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.
De az ágy meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.
Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok
Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet…
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én.
FIGYELEM! FELHÍVÁS MINDEN NŐNEK!
VELED IS MEGTÖRTÉNHET!
Ma délben furcsa dolog történt velem.
Éppen egyedül ebédeltem egy étterem kerthelyiségében, amikor két férfi közeledett felém, és leültek az asztalomhoz….
Vetettem rájuk egy oldalpillantást, de azok csak tovább ültek ott, intenzíven fixirozva engem, nem akartak távozni…
Ekkor felkönyököltem az asztalra, hogy láthassák a jeggyűrűmet, ezzel jelezve nekik, hogy egyáltalán nem állt szándékomban fogadni a közeledésüket.
Végül megértették a célzást, és elmentek…
Hála az égnek a biztonsági kamera rögzítette az egész jelenetet…
Figyelmeztetésként csatolom nektek is ezt a képet… Sose lehet tudni, hátha veled is próbálkoznak!!!
Ez egy szép történet, legalábbis nekem tetszett.
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás. "Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?" Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: "Mark nagyon gyakran beszélt magáról."
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.
"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm."
Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még" - mondta Marily. "A naplómban tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. "Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki, és hozzátette: "Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát."
Élettapasztalat:
Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.
"Ahhoz, hogy meglásd a tavaszt, ha tényleg látni akarod, előbb túl kell élned a telet!"
"Minden nap van valaki, aki jobban szeret mint hinnéd!"
"Ne csalj meg senkit, gondolj magadra, neked is fájna, ha valaki megcsalna!"
A Holló
Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, --
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." – S ajtót tártam, nyílt a zár:
Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!" – halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár --
Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár --
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Soha már."
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: "Soha már."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",
S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csendziláló replikája mily találó --
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha – soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem; mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már"?
Ekk
Nagyon szép
Köszönöm szépen.
- Mondd csak, biztosan tudod, hogy megcsal a feleséged?
- Biztosan nem, de már két éve nem jött haza.
- Apu, miert pont anyut vetted feleségül?
- Hallod, szivem? Már a gyerek is ezt kérdezi!
- Apu, miért volt Deák Ferenc a haza bölcse?
- Mert agglegény maradt.
Férj: Az olyan férfiak mint én, nem nőnek csak úgy a fákon.
Feleség: Tudom. Lógnak róluk.
A világ legboldogabb asszonyává teszlek! - igéri a férj.
Mire a feleség: - Mikor indulsz?
Szép napot mindenkinek!
Amíg fiatal vagy, minden szépnek látszik,
hulló könnycsepped is szivárvánnyá válik.
De ahogy az évek lassan tovaszállnak,
úgy nőnek szívedben a gondok és az árnyak.
Most ahogy te szeretsz, úgy szeretnek mások,
úgy lesz ellenséged, s jóbarátod.
S ha majd egyszer minden álmod valósággá válik,
akkor se felejtsd el:
Légy jó mindhalálig!
Jo reggelt ...
En zartam most en nyitok..
Tovabi szep napot..majd meg benezek...
Jo Ejszakat Nektek Kis Csapatunk!
Árnyak találkozója
Bús nyári éjjel, benn az öltözőben
halotti táncra kél a ruhatár.
Valami zúg, valami félrerebben,
s a néma csendben, a pállott melegben
kobold, manó halkan topogva jár.
Megzizzen a szél a szines ruhák közt,
szellemkezével hárfázik a múlt.
Hol vannak a tapslázas, téli esték?
Könnyé olvadt a tréfa és a festék,
a villamosláng félve kialudt.
Lebbenve kelnek a reves fogasról
a gazda-vesztett, elhagyott ruhák.
A hős nehéz bibor-palástja mozdul,
árnyak nyüzsögnek a sötét sarokbul,
s a zongorán egy bús akkord fut át.
Sápadtan inganak a holdas éjben
a rízsporos, mosolygó asszonyok.
Csábítva ring a halvány primadonna,
mellette tarka fezben a bolondja
s a holt komikus árnya mosolyog.
Sírnak, kacagnak átölelve egymást,
a suttogásuk oly fájó, ködös.
A testtelen, szegény ruhák beszélnek,
lengésük édes és rejtelmes élet...
Ég a rivalda, mint az üstökös.
Egyszerre csend lesz. Mind tovább osonnak,
a nyári ég künn izzó, mész-fehér.
A pók szövi hálóját egy sarokban,
eltűn a hold, a tikkadt deszka roppan,
s riadt futással surran egy egér.
Szépet küldtél!
Gergely-Máté Zsuzsanna
Haza-szerelem
Tombol ereimben vadul a vér,
Indulnom kell, a szívem kér.
Lópata dobban, láng lobban,
Menni soha nem vágytam jobban.
Állj meg Föld, ne keringj tovább,
Míg nem futok vágyakkal odább.
Hív a múlt, a harang s a vér szava,
Ha odaértem, érzem majd itt a haza.
Édes mézét ontja rám most az élet,
Érzem, ahogy pejparipán szállok Véled.
Legyen imádság, édes-bús szerelem,
Ez a föld s ez a szó a végzetem,
Haza és szerelem, lélekben egy nekem.
Várnai Zseni
előzmény: #11986222">RavijolihozzászólásVIRÁGOS ÁG...
Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.
Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.
Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.
S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.
S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.
Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.
S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...
Szép napot Nektek!
X. Anonimus
A tücsök
Ciripelve küldte esteli vágyát.
Hangját, mint mindig, sokan megcsodálták.
Választ is kapott, egy légyottra hívó zöngést
amelyik mindenközt kirívó.
Ösztönétül hajtva, szántásokon át
kereste a vágyó, ráváró babát.
Mászott a dőre, míg meg nem találta
a hangot, mely őt nászra irritálta.
Rávetette magát, vérvörös szemmel,
enyém leszel végre!- és e szerelemmel
beteljesült sorsa! Már magas c-ket
ciripel, hisz megszerette:- a fűnyíró gépet!
MINDENKINEK szép, és kellemes napot kivánok!
KOMÁROMI JÁNOS
VALAHOL
valahol az égbolt leér a földre
valahol a kék ráborul a zöldre
valahol fények gyúlnak az árnyékok mögött
valahol a nagy eltűnik a kicsik között
keresem kutatom merre lehet
ahol megtalálom a helyemet
álmaim folyton vonzanak
vágyaim űznek hajtanak
valahol az érintés forró testre talál
valahol az élet nem olyan mint a halál
valahol fel-felcsendül még egy dallam
valahol engedem hogy én is halljam
keresem kutatom merre lehet
ahol megtalálom a helyemet
álmaim folyton vonzanak
vágyaim űznek hajtanak
valahol egy árva lélek társra lel
valahol egy vándor angyal átölel
valahol nem kell amit nem találok
valahol minden szépet megcsodálok
keresem kutatom merre lehet
ahol megtalálom a helyemet
álmaim folyton vonzanak
vágyaim űznek hajtanak
Sziasztok!
Gyonyoru napot mindenkinek
Erdoben
Sötétzöld sátoros
Erdőben járok.
Kevély tölgyfák alatt
Szerény virágok.
A fákon madarak,
Virágon méhek.
Ott fönn csattognak, itt
Lenn döngicsélnek.
Nem rengedez sem a
Virág sem a fa;
Hallgatják a zenét
Elandalodva.
Vagy alszanak talán?
Elszenderedtek?...
Megálltam én is és
Mélán merengek.
Merengve nézek a
Patak habjára,
Melynek nyílsebesen
Rohan le árja;
Fut, mintha kergetné
A felleg árnyát,
A fellegét, amely
Fölötte száll át.
Ekként kergettelek,
Ifjúi vágyak!
Árnyak valátok, el
Nem foghatálak - -
Menj, menj, emlékezet!
El is feledtem,
Hogy e magányba én
Feledni jöttem.
Szalkszentmárton, 1846. április 10-24. Petofi Sandor
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.Tavaszi vers
Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.
Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.
Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.
Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!
De szep...
Nekd is jo ejszakat...
Kántor Péter: REGGELTŐL DÉLIG
Az éjszaka gyümölcsei
hol vannak? Száraz almahéj
kunkorodik, de fő a kávé,
sötét levében új esély.
Az újságot lapozgatom,
végigfutok a híreken,
az utcán emberek sietnek
kis láthatatlan síneken.
Akár az elszánt bűnözők,
hajtják őket a terveik,
sok gyorsan hervadó virágnak
vázát keresgél mindegyik.
Köszöntlek, reggel, s téged is,
te fürge lábú délelőtt,
ha éppenséggel ködön át is,
ontsátok rám a fényerőt.
Jön a Karácsony, kéne egy
vers valamiről, bármiről.
Sok gyorsan hervadó virágnak
kéne váza, ibrik, csöbör.
Az utcán emberek. Hová?
Sietnek. Megkondul a dél,
hasas harangja a világnak,
vagy annak, ami belefér.
Jo Ejszakat Mindenkinek!
Várni valakit, ki nem jön többé vissza,
Eljönni onnan, ahol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké.
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat őrízni, mik lelkedre hullanak,
Remegő ajakkal idézni a múltat.
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,
Mással látni őt és utánna fordulni.
Kacagni boldogan hazúg lemondással,
Hazamenni sírva, könnyes zokogással,
Otthon átsírni hosszú éjszakát,
S imátkozni, hogy ő sose tudja meg:
Mi is az a bánat."
(H. Heine)
Koszi ...nagyon szepek...
7>AZ ÉN BOLDOGÍTÓMNincs millió közt egy, kit a fene
Vak Ate így vett volna korbácslásba,
Ha megdühödve kapkod néha másba,
Azt megkönnyítni felkél istene.
Ah, engemet nem véd őellene
Sem ég sem föld! E szörnyű bajvívásba
Ájúlva dűlök újabb ájúlásba;
S írt nem találok, mely enyhítene.
Ámor megszánta, éltem kínjait,
S mond: Én enyhítem akit a Sors sújta.
S bérűl ölembe tette le Sophiet.
És ím, miolta nékem áldást nyújta,
S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta,
Nem érzem a Sors csapkodásait.
1809
Na es a kepek,imadom oket,mert egyszeruen gyonyoruek!
Szia Odikam...
Neked is kuldok valamit,hogy meg szebb legyen az ested...
TAVASZI ELÉGIA
Előttem nők siettek. Testét lomhán kinyújtva
Közénk terült a távol... és míg az esti csendben
Elhalt víg kacajuk, kezem szegény öt ujja
Didergőn összesimult nyűtt, lim-lomos zsebemben.
S reád gondoltam akkor, s szájon csókolt a halk szél,
Mely most testhez feszíti az asszonyok ruháját,
S mely olyan illatos, mint duzzadt dombu párnád,
S szelíd, mint női vállhoz simult bús férfi-arc-él.
Merengtem: most vetik fel fehérlő szűzi ágyad.
S irigyeltem cseléded, ki vár, míg vetkeződöl,
És aki elmenőben kecses melledre láthat,
Min kis kupolát formálsz imára tett kezedből.
S eszembe tűnt egy alkony, halkan súgtad nekem,
Hogy egy imába foglalsz fáradt, aggott apáddal...
Ó, látod-é még, édes, a múlt ködein által
Apád szelíd, holt arcát s alázatos fejem?...
Hazaindultam aztán, bús dolgokon tünődve:
E furcsa földi létre mi végre kelle lennem?
Vágynom melegre, fényre és karcsú testü nőkre
S bolyongni félszegen, magányos esti csendben?
S vén utcapadokon hosszan meg-megpihenve
Verseim mondogattam, melyekben csendesen
Zokognak bánatim, és egykedvűn figyelte
Fáradt, reszkető számat fáradt, szegény szivem...
Martika ...
remelem jol vagy...
Mar nagyon varunk vissza...
A NAP VÖRÖS ARANYBAN...
A nap vörös aranyban, gőggel alkonyul,
Körül a felhők hódolata gyúl,
De fellebb
Lomhább, búsabb s fenségesebb
A felleg.
Feldördül a zivatar
Isten búsongó szólóéneke,
S száll az édes, ájult mezőkre, és fanyar
Fensége zúg: a sok fehér virág
Hisztériásan reszket, összebúj.
A boglárkák kecses, zöld szárain
A szirom beteg, kénsárga láng...
Orom titeket olvasni,KOSZONOM!!!!
Takács Péter
03>Magyarság
Magyar vagyok,
Szívem a hazám
Magyar honom
Csókkal gondol rám.
Magyarként élek, létezem
Hon nélkül, nem lenne lételem.
Kell, hogy érezzem arcomon
Emberek millióinak szeretetét
Dühét, bánatát s osztozzak örömükben.
Kell nékem e világ, vidék, e táj
E tájon él, sok barát, az ismerős.
Nélkülük az élet, nem lenne ugyanaz.
E tájon nőttünk fel, itt váltunk baráttá
E tájban hullunk el, így vállunk porrá.
Ez a mi létünk, kezdetünk s végünk.
S magyarként, e tájon járva,
Beleszeretve messzi tájba
Felkelő pirkadatba,
Napfénylő csodákba
Az egész ország szívedbe zárva.
Budapest, 2005. augusztus 19.
Add a kezed, így szépen, csöndesen,
Nyugodtan add.
Sima, ragyogó tükör a szívünk,
Nem vet hullámokat.
Add a kezed, ilyen jó hűvösen.
A csóknak édes mérge
Megmérgezné a nyugodalmunkat,
Ha hozzánk érne.
Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe',
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs -
És nincs tovább.
Add a kezed; lenn lakodalmas nép,
Mirtusz menyasszonyfőn;
A mirtusz édes, irigyled-e még
Itt, e kopár tetőn?
Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,
S a zuzmó tengve él,
A lelkünket a nagy csend összehajtja,
Mint két ágat a szél.
Add a kezed, látod lemegy a nap;
A nappal szembe
Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,
Kezed kezembe.
Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több, mint az élet!
TÉTOVA ÓDA
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
Vagy a levegő, melyet beszívok,
a táplálék, melyet visz a vér,
a látásom vagy - tán meg is lepődném,
ha tenszemeddel rám tekintenél -;
vagy, észrevétlen, mint ahogy a kéz,
a szív, az agy, a gondolat, akármi,
életem része, melyet bármikor
keresetlen is meg tudok találni; -
s mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy
Ó, mért oly későn...
Ó, mért oly későn, levelek hullása,
Daru távozása idején:
Mért nem találkoztam rózsanyiláskor,
Hajnalhasadáskor veled én?
Mért nem hallgathattuk édes-kettesbe
A pacsirtát lesbe, te meg én?
Mért nem találkoztunk a mámor, a vágyak,
Az ifju álmok idején!...
"Legyen bármíly hosszú az élet,
sírig tartó boldogságot ad,
s bátran nézhetsz az emberek szemébe
mindaddig, amíg betartod szavad."
Ha a fehér álmok feketévé válnak,
ha itt lesz az ősz és vége lesz a nyárnak,
ne keseregj rajta, nyugodj bele szépen,
ne nézd hogy mi voltál valamikor régen.
Így tegyél, ha vége lesz a nyárnak,
ha a fehér álmok feketévé válnak!
Egy-két apróság, amit érdemes elolvasni:
-Csak az tökéletes, amit annak látsz.
-Figyelj az életben előforduló apró utalásokra.
-Ha megkérdezik:"Hány imát mondjak el érted?"
Feleld:"Csak egyet, de azt őszintén."
-Mindennek megvan a maga oka. A kérdés csak az, hogy meg akarjuk-e találni.
-Csak azt veszíthetjük el, ami valaha a miénk volt.
-Addig nem tudod mid volt, míg el nem veszíted.
-A barátság egy aranyfonal, mely könnyen elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó megmarad.
-Nem az a dicsőség, hogy sohasem bukunk el, hanem hogy mindannyiszor felállunk.
-Örömödet sokakkal oszd meg, bánatodat kevesekkel, barátságod nézd meg kivel.
-Lehet, hogy Te csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek Te jelented magát a világot.
-Valakit megszeretni egy pillanat is elég, de elfelejteni egy élet is kevés.
Szivárványt szőj
szivárványt szőj mosolyodból
és borús égboltra feszítsd
sóhajodból szellő fakadjon
utam izzadságát úgy enyhítsd
lebbenő színe legyél
libegő virág fejecskén
illatod bódítson
ha örömöm keresném
Komáromi János
Aranyeső
Aranyeső nyílik. Tavasznak virága.
Ragyogó sárga. Narancs színe-világa.
Aranyeső hull patakra, madárszó
Hallik, szellőt fúj a szél, s én
Mosolygok magamban:
Van-e bárhol égnek ily' ragyogó
Talánya, víznek millió csillogása,
Szellőnek kifinomult suttogása?
Van-e még bolygó, hol fákon
Ugrálnak mókusok, hol pereg
Eső levelekről, ködpárába bújik
Ós öreg erdő: Van-e létezése Tavasznak,
Ragyogásnak? Festő sem festhetne
Gyönyörűbbet ecsettel; Napsugár bújik
Hegy mögül, aranyló révülettel.
Táncát járva patak vize - ezernyit-,
aranyeső sárga színe ragyog, szellő fújja ágát,
betölti szíved erővel. Gyönyörű tavaszi reggel
Feledteti lelked magányát!
Kerekes Méra
József Attila:
Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
· kapcsolódó kép 4.
· kapcsolódó kép 5.
· kapcsolódó kép 6.
Sziasztok..
Micsoda forgalom volt itt ma?????nem semmi...
Az, akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját,
kit csendesen megvigasztalsz ha könny borítja arcát,
ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát.
Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod,
s köztetek nincs olyan, hogy alulmúlod őt, vagy túlszárnyalod.
Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti,
kivel jó a csend szavát hallgatni s együtt merengeni.
Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát,
kivel ha beszélhetsz könyebbé válik ez a nehéz világ.
Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,
s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz.
Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér,
a világ összes, minden kincsénél.
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod,
kinek barátságát minden körülmény közt vállalod."
Akik mosolyogva körül hízelegnek.
A szó lehet hazug, a hízelgés érdek,
De a lélek tükre nem csal meg Téged.
S mivel a szem a lélek tükre,
Benne csillog meg a szeretet fénye.
Ki könnyes szemmel, némán néz rád,
Öleld szívedre, mert az igazi Barát!"
A mai nap egy különleges nap. Ez a nap a Tiéd. A tegnap kicsúszott a kezedből és már nem kaphat más tartalmat, mint amit adtál neki. A holnapra semmi ígéretet nem kaptál, de… a mai nap a tiéd. Ez az egy amiben biztos lehetsz. Azzal töltheted meg, amivel akarod. Élj vele! Ma örömet szerezhetsz valakinek, ma segíthetsz egy másiknak, ma élhetsz úgy, hogy talán este lesz valaki, aki megköszöni azt, hogy vagy! A mai nap egy jelentős nap. A mai nap a TIÉD!
EGY BUCSÚ SZÉPEN......................
Szeretné meghallgatni? Kattintson rám!
Tangó félhomályban
kérlek ezt a táncot járd el velem.
Mámor, egy percnyi varázslat
megdobban a szívem hogyha átölelsz.
Érezzem bőrödnek lágy, selymes illatát
Testednek, szívednek perzselő ritmusát.
Tangó félhomályban
kérlek ezt a táncot, még add nekem.
Egy emlék, arról, hogy voltál
Milyen csodálatos volt is a szerelem.
Érezzem bőrödnek lágy, selymes illatát
Testednek, szívednek perzselő ritmusát
Tangó félhomályban
kérlek ezt a táncot járd el velem.
Mámor, egy percnyi varázslat
megdobban a szívem hogyha átölelsz.
Tangó félhomályban
kérlek ezt a táncot,
emlékül add nekem
emlékül add nekem.
SZRETETTEL: Eta
Ha érzed már a május illatát,
Ha hallod már a kismadár dalát,
Ha lázba ejt egy lázas kikelet,
Ha Rád tekintenek férfias szemek,
Ha egy képet csókolsz lázasan,
Ha éjszakákat töltesz álmatlan,
Ha sírni tudsz egy édes emléken,
Csak akkor fogod tudni,
Mi az a SZERELEM!
"Úgy hagyom az ágyat, amint Ő hagyta, szétvetve és feldúlva, hogy az összgyűrt lepedőn ottmaradjon testének lenyomata az enyém mellett. Holnapig nem fürdöm, nem is öltözöm fel, s meg sem fésülködöm, így őrzöm simogatása hűlt helyét. Ma nem eszem sem reggel, sem este, rúzst, púdert sem kenek magamra- így őrzöm csókját. Zárva hagyom a szalukat, és nem nyitok ajtót, nehogy az emléke, mely itt leng körülöttem, kiszálljon a széllel."
(Pierre Lays: Bilitis dalai)
Este mikor megjelennek, a ragyogó csillagok,
Lehunyom a két szemem, és emlékek közt kutatok.
Feltűnik egy ismerős arc rég feledett képe,
Melyet egykor szomorúan magam löktem félre.
Megdobban a szívem mikor magam mellett látom,
S gondolkozni kezdek, miért kellett hogy fájjon.
Ekkor jutott eszembe, hogy kézen fogva jártunk,
Boldogok voltunk, de el kellett hogy véljunk.
Az okát már tudom, s gyógyulnak már a sebek,
Begyógyítják azt, pici angyalkezek.
Kezdek lassan visszatérni a gondolatok közül,
Álom jön szememre, s fájdalmam megenyhül!