Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
" Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni."
Francois Mauriac
"Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amin lehet, és
adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."
"Ha hallgatsz, hallgass szeretetből! Ha beszélsz, szóljál szeretetből! Ha kifogásolsz, kigogásolj szeretetből! Ha kímélsz, kímélj szeretetből!" Augustinus
"Röviden hangzik a törvény, mely eléd van adva: Szeress és tégy, amit akarsz! Augustinus
" A boldogság egy pillangó:
ha kergetjük, kisiklik a kezünk közül...
De ha csendesen leülünk,
az is lehet, hogy leszáll reánk."
Nathaniel Hawfhrone
Nehéz dolog hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz, legnehezebb, ha hiába szeretsz. Anakreón
Az igazi szeretet sohasem válik eszközzé, mert lényeges eleme az, hogy a másikat hagyja létezni. A szabadságnak ez a tiszteletben tartása nem azonos a közömbösséggel, sőt éppenséggel cselekvő segítségnyújtást és bátorítást jelent. Azt akarjuk, hogy a másik kibontakoztassa a maga sajátos értékeit, tehát igyekszünk biztosítani számára a teret. Ez a lélek igazi táplálása, ellentétben a "szeretetbe fullasztással". Aki az általa szeretett személynek nem enged teret, az nem őt szereti, hanem -benne- önmagát.
John Welwood
Tóth Árpád: Be furcsát álmodtam...
Be furcsát álmodtam az éjjel,
Hahó, hahó,
Lefutok kacagva a lejtőn,
Ma csupa zengés a szivem,
Ma kínom távol ormán rajt pihen
Halk, puha hó.
Nézd, hó esett az éjjel,
Hűs és szelíd, mint álombeli bú.
De dalolnak a fák,
Aranyszínü láng
Fodrozza a felhőt,
S a hegyi ösvény vadrózsa-szagú.
Lefutok kacagva a lejtőn,
Hahó, hahó -
Odalent csendben megpihenek,
Messze merengnek a nyitott szemek,
S szívemben csendesen
Szitál a hó.
Weöres Sándor: Dalok Na conxy pan-ból
1.
Hová repültök, háromélű kardok,
forróságtokra mely ég szele fútt,
e jeltelen világon mit akartok,
míg ajzott húrként pendül a Tejút?
2.
Hosszú, függélyes, szűk fémcsőben éltem
és csúsztam benne fejjel lefelé
mindig gyorsabban - s hasztalan reméltem,
hogy kiérek az igazság elé.
3.
A városban, mit hét napig kerülhetsz,
arany-szekrényben él a nagy majom,
körötte szétpancsolt vér és kidült szesz,
s heréltek bőgnek minden hajnalon.
4.
Hol lila fák közt lankadoz a lélek,
ott alszik a huszonnégy nagy madár
kővé vált párnán. Azt hinnéd, nem élnek,
de csőrükön az álmuk ki-be jár.
5.
Öreg lámpással, nagyhasú kenyérrel
a kis hídon mindennap vártalak.
Azóta mennyit halványult az éjjel!
Kutamban már vadrózsák alszanak.
6.
A költő-herceg várt rám a hegy ormán
négy asszonnyal, kik szívét cipelik
egy hosszú póznán. Látták kék vitorlám,
s mindannyian zokogtunk reggelig.
7.
Polcold föl lábadat s pihenj, aludj csak,
elfáradt szolgám. Majd fölkeltelek,
ha kézcsókodat kérve erre futnak
a régesrég elhamvadt reggelek.
8.
Csak két fejem maradt és három ujjam:
bujdosnom kellett zöld hínárokon,
és meg nem mondta senki, hova fujjam
sóhajomat, mely veletek rokon!
9.
Kis királynő, te árvácska-cipőjű,
kire tekint ma hamuszín szemed?
Erkélyemet már fölverte a bő fű,
A halk patak elmosta kertemet.
10.
Szélkakasok, vihar-ütemre forgók,
mohos kriptámban hallom hangotok!
A hadvezérekhez vagytok hasonlók,
csak vázatok vas, lelketek titok.
11.
Táncot tanít Furkó, jár könnyű lába,
két keskeny ablak hinti rá a fényt.
Csak egy sovány angyalka sír magába,
mert ókulája elhagyta szegényt.
12.
Szép városodban tévedezve jártam,
aztán a Hét Harangvirág Terén
lehelletednek szobránál megálltam
s homlokod titka átömlött belém.
13.
Világ hajósa, hajnal, tiszta néne,
egy csöppke mézes-csészét adj nekem
s megengedem hálából s cserébe,
hogy árnyamat elnyújtsd a nagy hegyen.
14.
Ezer sugár találkozik az űrben
s a katlan mélyében ezer varázs
s ezer meg ezer búzaszem a csűrben.
Csak a sorsok közt nincs találkozás.
15.
Ha csízzé válnál - máma ez a gondom -
hoznál-e nékem ünnepkor diót?
s amint az ősz már közelít a dombon,
galagonyát s fanyar kökénybogyót?
16.
Ki sírva faggatsz, hű baráti lélek,
vígasztalásul ennyit mondhatok:
a víz alatti házban éldegélek,
fölfalnak tengermélyi csillagok.
17.
A hegyszorosban megrekedt az éjfél,
vad tengerszemre hajlik ág-boga.
Ott áll a halvány szurokfáklya-fénynél
egy vérző-talpú szegény katona.
18.
Tüdőd velem volt, míg én verekedtem
s amint elnyúltam holtan a havon
és kővé fagytam: lélekzett helyettem.
Ó bár a szíved volna íly rokon!
19.
A tenger fújta mérgét itt - az árvíz
esküdött rájuk örök pusztulást!
Romok alól a menny cafrangja látszik,
itt-ott kilóg mint korhadó palást.
20.
E vers is valóság, akár az álmod.
Az élet: szív és kés egy szín alatt.
Szemeddel az egész tengert halászod
s horoggal mit fogsz? Egynéhány halat.
Márai Sándor: Mennyből az angyal
Mennyből az angyal - menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Agyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt.''
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor -
A költő, a szamár, s a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, - mennyből az angyal!
" A szeretet ébren van, s aludva sem alszik."
"Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz minden terhet, méltósággal visel minden méltatlanságot."
"Az nagy igazán, akiben nagy szeretet lakik."
Kempis Tamás
Gyönyörű!
"Eddig a lámpaoltással kezdődött számára a nap elviselhetőbb része, amikor végre elcsendesült a háló, s ő átadhatta magát annak a szelíd fájdalomnak, amely minden este megtalálta, mihelyt álomra hajtotta a fejét. Az önsajnálás zsibbasztó, szinte örömteli percei voltak ezek, s már várta a társtalan meg nem értettség, a céltalan önfeláldozás lassan felgyülemlő könnyeit, melyek lámpaoltás után percnyi pontossággal jelentkeztek. Elég volt arra gondolnia, hogy a többiek már alszanak, s máris kaparta valami a torkát. Ha ezután hazagondolt, akkor az a bizonytalan kapirgáló érzés felkúszott az orrába, majd a szemébe, s mire odáig jutott gondolataiban, hogy mindenki alszik már, otthon is, itt is, egyedül ő forgolódik álmatlanul, addigra kibuggyant szeméből az első könny."Janikovszky Éva Aranyeső
Olyan távol vagy tőlem,
Oly nagyon fáj a szívem.
Egyedül vagyok hiányzol,
S csak Rád gondolok.
Olyan jó lenne,
Ha itt lennél velem,
Elmondanám, a füledbe suttognám
Azt, amit oly nehezen tudok kimondani.
Ez csak egy szó,
Vagy inkább egy mondat?
Szeretlek úgy, mit eddig senki mást soha!
Szeressél úgy,
Ahogy Téged mások,
S valósággá válik
Legkedvesebb álmod.
Soha ne mondd azt,
Hogy nem szerethet senki,
Hisz Te is tudod őket
Ugyanúgy szeretni!
Sziasztok!
Hová tünt mindenki???
Írjatok szépeket légyszi légyszi.
Olyan jó olvasgatni.
"Kibírni mindent, s menni mindig tovább,
Még akkor is ha nem élnek már benned remények és csodák.
Az élet egy angol keringő, mely eltáncol a sírig,
De attól függ a boldogságod, kivel táncolod végig.
Figyelj drága kicsi lélek,
Elmondom, hogy mi az élet:
A semmiből nagyra nőni,
Sírva a világra jönni.
Lassan járni óvakodva,
Az ABC-s könyvet bújva.
Nagy kalandok után
Hazug csókokat megismerni, elfeledni.
Majd járni újra, de már botra támaszkodva.
Csipkés szemfödelet varrni,
És egy szép napon meghalni.
Ne sírj drága kicsi lélek,
De hidd el, ez az Élet!
Devecseri Gábor:
Az egyes emberek dala együtt
Megszülettünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.
Kérünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.
Hadd teljék az életünk
- mint lehet - szelíden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.
· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
· kapcsolódó kép 4.
· kapcsolódó kép 5.
· kapcsolódó kép 6.
Gyönyörű idézeteket küldtél.
Köszönöm szépen
Pilinszky János :
Milyen felemás
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
A Pillanat - Arcai
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
A Pillanat Csillagok fénye volt.
Fényességük mely sokat ér,
Bukdácsolásom mentségével felér.
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Millió Csillag fénye volt.
Egy Ifjú Arcán öröm volt,
Mondá: "E Pillanat a Csillag volt."
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Meleg és tündöklő fény volt.
Leányka Arcán boldogság volt,
Mondá: "E Pillanat a Nap volt."
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
Anyám Arca boldog ezüstös volt.
A Pillanat gyermekeinek igaz mesét mond,
Égen jár a Csillag, s a szelíd Hold.
Csak egy Pillanat volt, s megnyílt az Égbolt,
A Pillanat száguldása fájó volt.
Érzéketlen Ember Arcán öröm nem volt,
Csillag helyett maradt Arcán egy fekete folt!
Ezüstös Pillanat volt, Anyám utolsó napja volt.
A Tavasz
A szellőt érzem a kis ravaszt,
Büszkén mondja - elhoztam a Tavaszt.
Lehajolhatsz a jég, vagy ibolya virágért,
Mondj köszönetet minden szál virágért.
A Földnek érzik illata már,
Fák ágain a rügy a Napra vár.
Nem késik sütni a Nap soha,
Felmelegít a szél is, nem mostoha.
Fentről szól egy Csillag sápadt vagy,
Megviselt a Tél, hosszú volt és nagy.
Tartsd orcádat a Nap felé,
Pillantásod legyen mindig azé.
Ifjú Csillagok vonulnak,
A Tavaszi Égboltról dalolnak.
Daloljál szép dalt, ünnepit vígat,
Míg minden fűszál nem vígad.
Most zöld és nem rozsdás a falevél,
Ez biztosít, hogy a Tavasz él.
Reménykedve lépj a holnap elé,
A Tavasz csodás ígérete felé!
Sziasztok!
Szep Napot Mindenkinek!
Gyonyoruek a versek:Anutyi,Kopiherci,NagyneEva,Bumbuti
A Nap
Az éjszakának éjjelén
A Hold-lámpású Égi fény
Az Égre tűzött Csillagok
Mind, mind utat mutassatok
Ha nem látszik a jó ösvény
Világítson az Égi fény
Ha szíved remeg, kesereg
Hogy nem látod meg reggeled
Ha rád már semmi sem hatott
Bízzál, feljő fényes Napod
Fakadó rügy, szellő hozta,
Madár szállt az ablakunkra,
Nagy vidáman azt dalolta,
Itt nyílik a legszebb rózsa.
Jószagú a rózsavizem,
Eljöttem, hogy megöntözzem.
Nesze, nesze, rozsaszál,
Soha el ne hervadjál.
egy kis husveti locsolo vers....
Ha az ember szeret valakit, mindent könnyűnek talál. A nap fényesebb, a virágok szebbek, az emberek jobbak.” (Ramuz Ch.-Ferdinand)
"Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni a jelenlétével. Szeretni Őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül."Barabás Éva - Lelkiismeret
Különös bíró.
Nevetést szüntet.
Szavára szíved
torkodban lüktet.
Szól, ha valami
szokatlan történt,
vagy ha áthágtál
íratlan törvényt.
Hibáztál. Tudja.
s nem szóltál róla.
Valótlant mondtál
kérdező szóra.
Bajbajutottnak
nem segítettél,
vagy súlyosabbat
is tettél ennél.
Ártatlan társad
váddal illetted,
azt, aki mindig
ott áll melletted.
Érzékeny műszer,
méri a rosszat;
nincs, aki ettől
téged megfoszhat.
Páratlan bírád
hangját ismered.
Tanuld meg nevét:
LELKIISMERET
Aslinakta
Igaz szerelem törvénye
Ha szeretsz, ha szeretni akarsz
Akkor csak engem, csak én legyek
Csak rám vágyj, csak engem láss
És higgy bennem, és érezz,
Ne, szavaim figyeld!!! Bármikor hazudnak.
Velem, akarj élni, és ne mással.
Engem ölelj, csókolj vad szenvedéllyel.
Ne kergess egy árnyat, legyen egy vágyad,
Én legyek az csakis én….
Mit megbeszéltünk nem feledtem,
Hogyan is feledhetném az életem…
Csak kivárni nehéz, hogy ezt érezd,
Csak engem, és csakis engem…
Az a gyűrű már régen az enyém……
Horváth-Varga Sándor
AMIT AZ ÉLETTŐL AKAROK
Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettől akarok
Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez – mit az élettől akarok
Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez – mit az élettől akarok
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez – mit az élettől akarok
Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez – mit az élettől akarok
József Attila:
Távol zongora mellett
A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Lassan simítja arcomat a mámor
És bennem most száz élet kergetőz.
Mártának hangja jut eszembe mostan,
Oly bársonyos volt s ez nem az övé.
Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam.
Szemem mered a zongora fölé.
A csókos ajka itt remeg előttem,
Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem,
Ó jaj, emléke mért olyan erős?
Hová kell mennem? Nem enyhít a Távol.
És hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
"Minden elmúlik, mint az álom
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben,
Halványan, mint a holdsugár."
Schiller.
egy kis idezet
A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.
Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,
Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.
Legyen
A szél azért is fúj, hogy a hajaddal játszon,
Hagyd hogy simogasson.
A nap azért is süt, hogy felmelegítse a tested,
Add át magad a melegének.
A fű s a virág azért is hajt ki, hogy téged befogadjon,
Hemperedj bele.
A madarak azért is énekelnek, hogy örvendjen a szíved,
Hallgasd hát éneküket.
A zongora, a fuvola azért is szól, hogy téged kísérjen,
Énekelj hát teljes szívedből.
A zene azért is robban, hogy megremegjen a tested,
Táncolj hát a mámorig.
Öröm, béke és szerelem azért is vannak ezen a földön,
Hogy betöltsék a szívedet.
Lelj rájuk magadban, érezd őket,
Nevess, énekelj, táncolj.
Ne csak hallgass, hallj is, ne csak nézz, láss is,
Érezd, kóstold meg, érzékeld.
Élj, létezz, legyen előtted:
Te vagy a lét egyetlen eszmélete.
Te vagy a legfőbb lény és csodálatos vagy,
Az álarcod mögött te vagy az ember és te vagy az élet.
Szeretlek
Szeretlek mikor az út tüskebokrai belém hasítanak és húsomba tépnek.
Szeretlek mikor megbotlom egy kőben, és kezed felsegít.
Szeretlek mikor nevetsz a boldogságtól,
Mikor kezed letép egy virágot, hogy nekem add.
Szeretlek mikor dalolod a szélben a szerelem balladáját.
Szeretlek mikor játszom a gitáron ezt az elcsépelt esti imát.
Szeretlek mikor a tollam hegyén kivirágzanak a szerelem szavai.
Szeretlek mikor mellettem vagy, amikor elmész és visszajössz.
Már kicsit más vagy.
Szeretlek, nem tudom miért.
Szeretlek mert,
mert,
mert
Szeretlek!
A Dunánál
1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.
2
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.
3
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebbol vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok eros,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövovel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.
1936. jún.
"Keresd az életben mindig a szépet!
Ragadd meg azt is, amit más észre sem vesz!
S ha cudar is sokszor az Élet,
Mindig találni benne kedveset, szépet!
József Attila:
Mámor
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szívét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Szeretném keblemre ölelni az
Életért küzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.
Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban azt szeretném,
Ha szeretnék.
Sziasztok!
Nagyon Szep Vasarnapot Kivanok MIndenkinek!
Itt Gyonyoruen Sut A Nap!
Remelem ma is tesztek fel szep verseket,idezeteket,vicceket....
Jó reggelt! - Nem merem zavarni... Tünde látvány!
Fél-lelke mennyei tájak fölött lebeg,
a fél meg angyali orcáin szendereg,
mintha a nap felét ezüst gomolyba látnám.
Jó reggelt! - Fölpiheg, s a ködlő recehártyán
csillannak szeliden lágy fények és tüzek, -
Jó reggelt! - ajakán egy makacs légy bizseg...
Csak nézem, és a nap megvillan édes ágyán.
Jó reggelt hoztam ím, s álmodó, gödrös orcád
úgy megfélemlitett. No fordulj ide, szólj hát:
Vidáman kelsz-e ma? S szeretsz-e még vajon?
Jó reggelt! - A kezed... meg sem csókolhatom?
Azt mondod, menjek el? No jó... Tessék a szoknyád.
S kelj, öltözz és gyere... Jó reggelt, angyalom!
(Kardos László
Úrnőm,merre jársz,nyomod veszett?
Ó,maradj és hallgasd! Kedvesed
két hangnemben is dalol:
mért szaladsz,te szépek éke,
összefut a két út vége,
aki bölcs,az tudja jól.
Majd szeretsz?Én most szeretlek,
most,vagy itt,hát most ölelj meg,
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még?jöjj csak szépen,
most csókolj meg Szásszorszépem,
Gyorsan száll az ifjúság.
Bepaskol a szemembe
Májusi fa-virágot
Ez a tavaszi vihar.
Könnyű a kacér ágnak.
Könnyű a fa-virágnak.
Ők mégis itt maradnak,
Nekik itt a hazájuk
S nyilnak az új tavaszon.
Nekem tavasz nem zsendül:
Elmentem gyökerestül.
A tavaszi viharban
Állok, mint nagy kérdőjel:
Vajjon merre-merre vet
Ez a szél s virág-osztás,
Ez a nagy, bús lemondás?
Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.
Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.
De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen, –
Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen...
Sziasztok!
Koszonom a szep verseket es a kepeket ,anyukam neveben is!
Biztos orulne neki.....Es fog is ha lesz vegre internete.
Addig meg mi a tesommal fogunk helyette irni.
Akkor kezdem is a sort
Egy arc fölbukkan néha a homályból,
Hová eldugta őt a feledés,
Egy régi társnak arca, aki bátor
Tekintetével a lelkedbe néz.
Elhunyt napok és elfakult vidékek
Feléd ragyognak ismét hirtelen,
Fölzendül elnémult szavak zenéje
És lelkeden, lehangolt hangszeren
Ábrándjaid eljátssza újra multad,
Csak bánatod tesz rájuk hangfogót...
A feledés homályából kibukkan
Egy régi arc és feléd mosolyog.
Nagyon szép amit küldtél!
Femis
Kék madár
A város
Ahol élek,
Itt lenn
délen,
nem sivár,
s nem kietlen.
Hegyvidék lábainál
Kanyargós utcácskák
Török emlékek
Karcsú tornya
S ni, itt négy torony
Kandikál ki
a házrengetegből
Nyüzsgő s tétova
emberek
lüktető élet
keresi a boldogság
kék madarát
mely talán már
oly rég
tovaszállt.
Király Imre: Őrizd meg!
Az álmaidra vigyázz!
S őrizd meg friss tej ízét a gyermekkornak
Mikor csaholó felhőket hajszoltál,
S köszöntél minden bokornak
Őrizd meg szemedben az ártatlan kéket,
Az első lépések botladozását,
S hagyd, hogy kísérjen, rózsaszín nevetésed.
Őrizd meg az először feszülő szavakat a szádnak,
Mellyel testvére lettél a világnak.
Az első sírásoddal megkarcolt csendet,
Mellyel az örök bűnöket magadra vetted.
Őrizd meg szavak ifjúkori lendületét,
A nemlét társtalanságát váltsd fel apró örömökre,
S a szív mélyhangjait énekeld,
Konok tüzeknél lázasabban.
Őrizd meg a hajnali földek szagát,
Az égi óceán roppant csillaghadát,
Halk folyók zöld csobbanását,
Őrizd meg szemednek,
Hogy elmerülhess benne,
Ha rád tör sok bántó földi nesz.
Kígyóvonalú fák bámész lombját,
Testükön a finom pókhálóredőt,
Érezd a sóhajos bomló életvonzást,
S őrizd meg a csillagszámláló időt.
Mert kell néha pár bolyhos emlék,
Szótöredék, villanó mondatfoszlány,
Hogy megtaláld elhagyott gyerekarcod
S magadból egy darabot újra visszahozzál.
Hajas György
Eltűntem
Eltűntem, mert jöttek hozzám,
Jó barátok, rokonok,
Látták zászlóm, lakom ormán,
Így tudták, itthon vagyok.
És mert kedves volt ez estén, a
Könnyű új bor, ízes beszéd,
El szállt az est, mint röpke perc,
S hajnalra járt, míg véget ért.
Ekkorra már, bár kedvem víg volt,
De szemem majdnem leragadt,
Így esett, hogy vágyva engem,
Magadra maradtál, magad.
Ne haragudj hát rám, te Kedves,
Bár tudom, hogy megcsaltalak,
Morpheusnak két karjába
Szédültem egy perc alatt.
Bocsásd hát meg gyengeségem,
Gyarló férfi-jellemem,
E csábítás túl erős volt,
Ezért esett meg ez velem.
Csak remélem, ó csak vágyom,
Hogy elfogadsz így is Édesem,
Szívemet néked ajánlom,
Így álmos-szerelmesen!
Szia!
Köszi az információt
"...ha valakiben fényesség lakik, az az ember ragyogni fog. Így megismerjük egymást, amikor a sötétben együtt botorkálunk, anélkül, hogy a másik arcát kezünkkel végigtapogatnánk, vagy szívébe furakodnánk."
Albert Schweitzer
Figyelj, és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te tanácsot adsz
nem teljesíted kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet
és Te elmagyarázod miért rossz, hogy így érzek,
akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
hogy a problémám megoldódjon,
bocsáss meg, de úgy érzem,
hogy süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj rám
és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen,
csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem,
csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek
még ha ez az érzés számomra érthetetlen is,
lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam
és értelmet adjak az érthetetlennek.
Ha ez megtörténik a válasz világossá válik
és tanácsra nincs szükség.
Talán azért használ sok embernek az imádság
mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást,
figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.
Tehát Te is, kérlek figyelj rám és hallgass meg.
Ha szólni akarsz, várj egy ideig
és akkor már én is tudok Rád figyelni.
Agnes Beguin
Gyönyörű köszönöm.
Én Őt is nagyon szeretem.
http://www.youtube.com/watch?v=leiDf0tZSjM
Zséda
A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát,
a gondolatnak a szárnyalást,
a testnek a felüdülést,
az igazságnak az elismerést,
barátnak a barátot,
az embernek a megbecsülést."
Tatiosz
Nagyon szép ez a szám.
Enya: May it be
http://www.youtube.com/watch?v=ww8wqEgFIA8
Aranyos vagy!
Köszi az információt.
Ujra itthon van.
mosolyogva szenvedni ez az élet titka.
Nem az az igaz szenvedés,
amitől könnyes lesz a szemed ,
hanem az amit eltürsz mosolyogva, csendesen."
(Goethe)
Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok,
vagy akad olyan jó cselekedet, amivel megkönnyitem
bármely embertársam életét, most kell megtennem,
nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg erről,
hiszen soha többé nem fogok erre járni."
Villiam Penn.
Sziasztok...
csak gondoltam informalak Titeket,hogy Martika szerencsesen megerkezett...
egy kis vers mara:
Remélni értelem nélkül,
Félni, ha veszély nem rezdül,
Testet adni az árnyéknak,
Nem hinni az igaznak,
Létet adni gondolattal,
Száz képnek minden pillanattal,
Ébren álmodni százszor is nappal,
Halni halált nem találva,
A kínt örömnek kiáltva,
Magunk feledve s mást féltve,
És gyakorta sétát téve
Félsztől félszig, vágytól vágyig,
E tébolyok Ámort jelzik.
Kint a kertben ősz van, a lelkemben tél,
A fákról hull a levél, szívemben megfagyott a vér.
Az utcákon boldog emberek járnak,
Én itt ülök egyedül,
A fákon madarak dalolnak,
Tőlem mindenki menekül.
Az erdőben színesek a lombok, a szívem kopár,
Az októberi eső csepeg, a lelkem még fáj.
A gyerekek vidáman csacsognak,
Én boldogtalan vagyok,
Lennék is inkább gyermek,
De már felnőtt vagyok.
"Akkor vagy szép, ha tiszta a lelked,
Akkor vagy erős, ha tűrni tudsz,
Akkor vagy gazdag, ha igazán szeretsz,
Akkor vagy boldog, ha Isten van veled. "
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Szia Mártika!
Kívánunk jó utat
és várunk 
nagyon vissza.
Mi a barátság
Kérdezem én
Kinek barátja
Boldogan él.
A barátság egy szó mely többet ér az életnél.
A barátság egy érzés, mely örökké él.
A barátságot nem lehet leírni se elképzelni.
Egy érzés mely leírhatatlan s megfoghatatlan is.
Ha barátod van
Rá számíthatsz
Segít neked,
S te s segíthetsz.
A barátság egy fogalom melyet
Megfogalmazni nem lehet.
Mely örökké él,
És végig kísér.
Draga Martika ...
varunk vissza mihamarabb...remelem nagyon hamar lesz neted mert Te vagy a topik "lelke"...
addig se aggodj megigerem,hogy eletbe tartjuk a topikot...
Kivanok Neked nagyon jo utat es vigyazz Magadra...
Szia:Bumbuti
Legyen
Legyen az Ég csillaggal csodálva,
Legyen a Föld harmattal megáldva.
A szív érzőn halkan dobogjon,
A szellő vígan szárnyával daloljon.
Legyen minden sokadalom rendben,
A Hold sötétben fénnyel vezessen.
Ha nem süt a Nap, bánat igaz legyen,
Türelmes a várás, hogy újra fény legyen.
Kőbe ne rúgjon soha senki,
A Föld nem szívesen veszi.
A fű a Föld bársony ruhája,
Lépjünk rá csöndben vigyázva.
Az igazság szívet melengető legyen
A Földön ne uralkodjon a félelem.
Csillagok fényesen ragyogva
Fejünk fölé koronát alkotva,
Nem csak ragyognak, hanem élnek.
Közelükben a felhők zenélnek.
A zene is a mindenség része,
De hangosabb a mennydörgés réme.
A Bolygók hosszan bolyongnak,
Mintha keresnék helyüket, de nem szólnak.
De nem a némasága a "szépe"
Hanem a látvány csodás élménye.
Ahonnan a fényüket kapják,
Ott találni az élet alapját.
Tehát minden a Naphoz vezet,
Ne emeljünk egymásra kezet.
Mert az ütéstől folt marad,
Ez a bánat, mi megmarad.
Bánat ne érjen bennünket soha,
Fejünkről ne essen le a korona.
Az óra, perc, mindig rohan,
Nem tudják, hogy figyelik sokan.
Alkonyon ott van a nyugodt Pillanat,
Az ő Méltóságával bukik le a Nap.
A Napnak vége soha ne legyen
Mindenki kiáltsa - úgy Legyen!
Szia Magdika!
Koszonom a szep verset!
Szeretnek elkoszonni egy kisidore.Kulfoldon unokaztam Marcius 10-en repulok haza.Otthon meg nincs gepem,bekel szerezem.Ha nem valoszolok ezert van.Remelem minelhamarabb ujra talalkozok mindenkivel.
Adigis megkoszonom mindenkedves topokosnak,hogy megtiszteltetek egy szep verssel vagy idezettel, vagy egy aranyos viccel.Ezutan is tegyetekmeg es dobjukfel hetkoznapjainkat!
A mielobbi viszotlatasra!
elmentél.
Lemaradt sajnos.
Kassák Lajos
Mondóka
Megint előlről
nincs békülékeny szívem
alázatos térdem
hajlékony gerincem.
Dolgozom
dolgozom
és sosem jutok
a végére
harcolok és
nem kívánom
a győzelmet.
Elmegyek
én erről a vidékről
semmi kereseni valóm
hol se szív
se agyvelő
hova lettek
a hajnal fényei
s a tárgyak eltakarták
idomaikat.
Az éjszaka
úgy sűrűsödik ott
mint a hülő kátrány.
Alig rugták ki
a vagányt a kocsmából
máris egy másikban énekel
körutakon a szajhák
viharzanak
tarka hacukában
vagy halásznadrágban.
Szívemre hullt
hamu
a múlt
s hazudik mind
ki azt mondja
látja jövőjét.
Csak a lehunyt szem mögött
él még valami
kapj utána
különben elillan az is.
Benned születik meg
a pillanat halála
dér telepszik
a fekete hajszálra.
Kialudt lámpák.
Az árnyak
belefúltak
a sötétbe
csak azt a hangtalan
hangot
hallom még
amit ki akartál mondani
mielőtt
Kettos Kontinens:-)
Viaszként olvadnak széjjel a józan
csúcsok, megindulnak, hőségnek hője,
csorognak lefelé, és elnyújtóznak
a lapályon. Ezernyi roppant tájék:
Mérleg - melynek most egyik serpenyője
leszakad, hogy Lókoponyává váljék;
Fésű; Kas; Daru - kiszakad finom nyaka:
Ecset - kövérre hízik: Tölcsérgomba;
Szignó; Első betű; Rövid kötél; Baka;
Villáskulcs; Hiúzfej; Kondás és konda.
A lávafolyamon megülő lánggolyó
lett a hajdani csúcsok szemhatára -
s hol a régi nagy szurdokot még a folyó
mosta ki ily fordított Omegára,
az összetorlódó, megemésztetlen
forró érctörmelék a völgy szájába
nyomul, majd kardot rántva tolul föl feléd.
Megolvadt-őrölt élőszövet, törmelék,
zúgás, kő, föld, fa örvénylő masszája,
dús árama: minden eltelve Szerelemmel. -
Gyanakodtam, bőröd önmagadból való
fényét nem kell-e figyelembe vennem,
amint magamnak kivágom mégis való
formád abból, ki vagy e hajtengerben,
izgága testben, rögzítetlen fény alatt -
nem kell-e számolnom e tompa lánggal
ahhoz, hogy ne vakíts el, hogy téged magad,
ne csak e magad-forma csóvát lássam.
De nem; szigorúbb Harmónia vagy te,
való anyagod ez - mint téli körte-
fáké. Rákényszerítem, hogy bámuljalak,
rád kényszerítem a tekintetem, s kövér
ajkad, külön míg nézem minden szál hajad,
fogínyemből finoman szivárogni kezd a vér. -
Harapdálod a csuklómban a csontot,
mellette a kidülledő artériát,
aztán keményen, mint aki megbomlott,
négy szép metszőfoggal szeplős bőrömön át
az eret a könyökömig feltéped -
vagdalkozna kiszabott alakom, vihar
rázza, de határtalanul elképed:
mert egyik fele lekötözve már: folyóival.
MORETTI GEMMA
Vigyáznak rád
A Napra bíztalak:
forró szívében megmártva magad
legyél erős, tiszta és nem sebezhető,
óvd amit szeretsz, és ne feledd
ami jó és emberi, az mindig érthető.
A Holdat is megkérlelem,
ha sötéten süllyed a világ,
legyen álomba mesélő dajka,
égre festett, hajnalig fénylő virág.
Rábízlak a csillagokra is:
vigyázzák álomképed
ha alszol, szőjenek szivárványt
szíved fölé,
s a reggel kék föggönye mögé bújva
lessék, köszöntsék ébredésed.
Időtől, tértől függetlenül,
Még ha testem már
Nem is e világon jár
Csak gondolj rám, és figyelj
Én ott leszek
Benned
Ha sötét felhők gyülekeznek,
Leszek neked
Napsugár felettük
Ha magányosan állsz az erdő szélén,
Csak gondolj rám, és
Mesélek majd a madarak nyelvén,
Csakis neked
Hogy tudd
Nem vagy egyedül
Ha elborít a sötét egy újholdas éjjelen,
Gondolj rám, és
Elér a vigasz akkor is, mert
Ott ragyogok majd
Benned
A csillagos égbolt helyett
Ha az ősz sóhaja nyomán
Elsárgulnak a fák,
A halott levelek hullásából
Hallhatod, ahogy
A jövő reménységét
Súgom neked
Ha szívedbe mar a jeges tél,
Leszek neked a hópelyhek zenéje
Hogy ne feledd,
Még a hideg is szép lehet
Ha lelked Szeretetre sóvárog
Sugárzom majd neked
A születésnapi torta gyertyalángjából, és
A csillagszóró szikráiból is
Ha otthonodat nem leled
Csak gondolj rám, és
Érezd ott mélyen
Otthonod az egész világ
Ha késne a tavasz,
A megújulás erejét öntöm beléd
A napkelte ragyogásából
Minden párás hajnalon
Ha félelmek gyötörnek, és
Nem leled az utat
Csak nézz a távolba, ahol
Feltámad a szél, és
Simogatásában ott leszek,
Felszárítom könnyeidet
Ha már fogytán az erőd,
A hegyek sosem apadó erejével
Emellek fel
Hogy menj
Tovább
Tovább!
Ha már úgy érzed, nincs kiút az útvesztőből,
Csak hunyd le a szemed, és
Lelkedet szárnyalni viszem
Az álmok mezején
Hogy lásd
A szabadság létezik
Ha nem találod a megnyugvást,
Békével a karomban suhanok feléd
A naplemente varázsában
Hogy sose feledd,
A harmóniát magadban keresd
Ha örömödet nem oszthatod meg mással,
Nézz egy virágra, és
Én mosolygok vissza
Tiszta szívből,
Veled örülve,
A lelkedben élő kisgyermekre
Ha bánatodat nem hallgatja meg senki,
Csak gondolj rám, és
Ott leszek
A szívedben
Csak ott leszek
És ölellek
S az esőcseppekben
Veled könnyezem
Ha szükséged van rám,
Ott leszek
Mindig
Csak gondolj rám
És tudd
Van egy barátod
Aki vár
A végtelen partján
Néha úgy alakul, hogy céltalanul,
De menned kell tovább,
És mégis elvisz az út magától, s rájössz,
Hogy milyen szép a világ.
Néha nem hiszed el, hogy mennie kell
A dolgoknak tovább,
Mert rövid a lét, ahhoz hogy végig
Csak várd a nagy csodát.
Na gyerünk! Mi lesz már...
Még annyi minden vár.
Na gyerünk! Mi lesz már...
Hidd el, ennél rosszabb nem lehet talán!
Most már bármi legyen, én félreteszem, hisz várhat,
Most minden bánat,
S énekelek, mert ennyi nekem még járhat,
A dallam szállhat.
Lehet eső vagy szélvihar, engem nem érdekel már,
Mert bármi legyen, az élet megy tovább.
Néha sodor az ár és annyira fáj,
Hogy semmmit nem tehetsz,
És mégis évek után, ha visszagondolsz,
Mindenen jót nevetsz.
De ha gondtalanul felszabadulsz,
S nem félsz a holnaptól,
Majd megtanulod, hogy minden rosszban van egy kicsike jó.
Na gyerünk! Mi lesz már...
Még annyi minden vár.
Na gyerünk! Mi lesz már...
Hidd el, ennél roszabb nem lehet talán!
Azt mondom, élj a mának,
Az úgysem fájhat,
Ha kell, csak vond meg a vállad,
S ne foglalkozz, ha kell semmivel!
Mert bármi legyen, az élet megy tovább.
Szia Mártika!
Gyönyörű idézeteket és képeket raktál fel!
Köszönöm.
Ugyanaz zenével.
http://www.youtube.com/watch?v=SH8OtEJMwNo
Megmaradni jónak
Oly világban élünk,
hol a jóra nincs remény.
Hol egymástól félünk,
s a hazugság erény.
Hol becsülete van
tolvajnak, csalónak:
Ahol nagyon nehéz
megmaradni jónak.
Oly világban élünk,
hol a bűn élvezet.
Hol, ha földre kerülsz,
nem nyújt senki kezet.
Hol egyre jobban megy
az alávalónak:
Ahol nagyon nehéz
megmaradni jónak.
Oly világban élünk,hol
a gaznak áll a zászló.
A hitványság folyóján
nincsen sehol gázló.
És a túlsó partra nem
visz át ma csónak:
Ahol nem érdemes
megmaradni jónak !
Így szól a vers,de megcáfolom. Érdemes megmaradni jónak!
Nagyon aranyos vers!
Humor!
- Hogy hívják a medve mellszobrát?
- Mackófelső.
- Hogy hívják az orosz hegymászót?
- Iván Lepotyog.
JeepCKing
Egyszer régen, nagyon régen,
Egy sünfiú párját kereste kevélyen,
Így sétált az erdőben fütyörészve,
Mígnem azon kapta egyszer csak magát,
Hogy fejével döngeti az arborétum falát.
- No, fene! - kiáltotta el ekképp magát.
- Na megnézem ennek a túloldalát!
Hernyó módra araszolva,
Faját meghazudtolva,
Átmászott a kőfalon,
Hogy vajon ott mi vagyon?
S szeme kerek lett, a szája meg tátva,
- Bejutottam a mennyországba!
Mert amit bizony ottan látott,
Túlment minden ismert határon.
Ehhez képest a paradicsom
Csak egy nagy gazhalom
A kietlen, puszta ugaron.
Mert van itt minden mi szép,
Csodálatos sün-álomkép,
Melybe ha egyszer beköltözne
Hiányt semmibe sem szenvedne.
S miközben nagyban csodálkozik,
Egy sünleányt lát, ki zuhanyozik,
Gyönyörű gömbölyded formája
S rajta a vízcseppek apró prizmája
Hősünket rögvest elvakítja,
S ő telve hormonokkal,
Nem híján önbizalommal,
Elindul a leányzó felé,
Hogy elcsavarja annak fejét,
S amint odaér udvarlásba kezd eképp:
- Ó, sündisznók legszebb leánya,
Minden hímek legnagyobb álma.
Alakod, mint egy istennőé,
Tüskéik akár egy fecskendőé,
Oly egyenesek,
S hegyesek,
Hogy látványába testem beleremeg,
S meghalok, ha tiéd nem lehetek.
- De a leányzó nem felel,
Csak csendben figyel,
S büszkén zuhanyozik tovább,
Észre sem véve udvarlóját,
Vagy talán csak kéreti magát
Még egy kicsit; izzasztja a legényt,
Nehogy még megszólják könnyű vérét,
Mert ha hírnevét csorba rágja,
Száműzheti a paradicsom gazdája.
A sünfiú viszont nem rest folytatni:
- Szép kislány, tán fáj megszólalni?
Adj valamit jelet, hogy tudjam;
Takarodjak-é, vagy folytassam?
Szólj, ha pofám hiába ne koptassam,
De ha nem szólsz, nekem az is jó,
Hisz a törvény régről való:
A hallgatás beleegyezés.
- De a leányzótól csak semmi jelzés
- Rendben van, látom hangod akad,
Talán, mert úgy elvarázsoltalak
Nemesen szép udvarlásommal,
Hogy nem tudsz íberelni szavakkal,
Inkább maradsz bölcs némasággal,
Mint hogy elronts mindent...
...ostoba locsogással,
De tudom én, hogy csókra vársz,
S én megadom amire vágysz.
- A sünfiú, hatalmas csókra készült,
S ebbe minden izma belefeszült,
Mert amint ezt is megtette,
A leány némaságát megértette,
Apró tüskékkel lett tele nyelve,
S a fájdalomtól felnyerítve,
Fetrengett a földön nyüszítve.
A kertész mikor ezt meglátta,
A kerti csapot elzárta,
S nagyot röhögött a markába,
Mert még olyat nem látott,
Pedig jó rég itt dolgozott,
Hogy egy sündisznó...
...egy kaktusznak udvarolgatott!
Csokonai Vitéz Mihály
A reményhez
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.
Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!
A bundám barna volt,
fehér sáv volt a homlokomon,
mint a lámpás a pejlovakén
és mint az égen a Hold.
Mozgott a fülem,
amikor rászállt a légy.
Mozgott az orrom,
amikor szaglásztam a légy után.
Emlékszel?
Te még siró-baba voltál.
Én ott bóklásztam a bölcsőd körül...
elkergettem a kotlóst,
hogyha feléd közelített.
Később
a hátamon is lovagoltál.
Egyszer le is estél.
Engem raktak meg a rémületben.
A kezedből ettem.
Kicsi kezed volt, halványpiros
és néha sáros, néha homokos.
Egészben nyeltem le a falatot,
nagy-nagy, falánk kutya voltam.
Ismersz-e?
Egyszer... világos este volt...
telihold...
vonítottam az égre, a Holdra.
Árnyékom hosszan úszott utánam...
mint mikor ló pusztult a háznál
és elcipeltem a belet.
Hallottam a hangodat akkor,
elővágtattam a kazlak közül,
táncoltam melletted, ugattam.
Emlékszel?
Aztán, éjjel
a kertek közt csavarogtam.
Doronggal hátbavágtak akkor.
Elgörbült a gerincem,
a bundám mocskos lett és fakó.
Beteg kutya lettem.
Agyonlövettek.
Akkor, vacsoránál
csak lassan járt a szájakhoz a villa.
A kisasztalnál ültél te külön.
Kip-kop...: s lábaiddal
harangoztál nekem,
kipi-kop.
Emlékszel?
-Veöres Sándor- A kutya-
"A Szeretet Nap, amely bevilágítja lelkünk egyik felét. A Barátság Hold, amely ragyogóvá teszi lelkünk másik felét. Nap és Hold mindannyiunk számára fénylik, hogy lelkünket felemelje, gondolatainkat csillagmagasságokig röpítse."
Megcélozni a legszebb álmot,
Komolyan venni a világot,
Mindig szeretni és remélni,
Így érdemes a földön élni.
Mindig azt az utat válaszd, ami a boldogsághoz vezet ezért:
Hallgass a szívedre, mert az igazat mond!
Hallgass arra, aki közel tart, aki szeret!
Hallgass arra, aki a boldogságnak nem mond nemet!
Koszi!
"Kaktusznak lenni könnyű. Nyers erővel ellökni magadtól mindenkit, vastag falakat felhúzni könnyű. De odaadni azt, ami vagy, kinyílni a világra és megélni a saját teljességedet, vállalni azt, hogy rád taposhatnak...nos, ehhez kell az erő."
Szia Zsoka !
Kormorán: Kell még egy szó
Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj rám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.
Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.
Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út!
Úgy kell, hogy te is értsd, nem indultál hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.
Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, ott várok rád,
Ahol véget ér az út!
Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!
"Az Idő
Túl lassú azoknak,akik várnak,
Túl gyors azoknak,akik félnek,
Túl hosszú azoknak,akik gyászolnak,
Túl rövid azoknak,akik örvendnek.
Ám azoknak,akik szeretnek,
Az Idő nem számít."
/Henry van Dyke/
Máté Péter : Az első szerelem
Néhány nyíló szóvirág,
Lassan eszmélő világ,
Furcsa, kábult közelség,
El nem múló gyöngeség.
Néhány félénk vallomás,
Boldog, hű szemvillanás,
Féltve őrzött érzelem:
Ennyi az első szerelem.
Az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
Az első szerelem mindhalálig elkísér.
Néhány félénk vallomás,
Boldog, hű szemvillanás,
Féltve őrzött érzelem:
Ennyi az első szerelem.
Néhány titkon írt levél,
Hulló könnycsepp semmiért,
Máskor mosoly hirtelen:
Ennyi az első szerelem.
Oh az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
Oh az első szerelem mindhalálig elkísér.
szövegíró : Máté Péter, S. Nagy István
Íme egy kis derülni való
http://href.hu/x/2e8o
Nekem is tetszik ez is. Apukám kedvence.
Kár hogy nem lehet letölteni őket mp3 formátumban.
Szia Magdika !
Egy virágért
Mit adjak egy virágért, mint virágot?
Egy verset, mely a szívemből terem,
A szívemből, mely könnyeimmel ázott,
Mint a mező ködülte éjeken.
Mint a mező, mely akkor terem éppen,
Ha jól fölszántják viharok s ekék.
Ó viharom, én rettenetes évem,
Elég volt nékem, több is, mint elég.
Mert rabja voltam gyilkos mélabúnak
És ültem mélyén a fekete kútnak
S hallgattam, amint sorsom varja károg.
S valaki egyszer azt üzente: higgyek,
Egy fehér rózsát e mély kútba hintett.
Mit adjak egy virágért, mint virágot?
Szep napot kivanok mindenkinek!
Szep nagyon ismerem,de mindig szivessen halgatom koszonom.
http://www.youtube.com/watch?v=XkCAvEIT_Qc
Nekem meg ez a nagy kedvencem
http://www.youtube.com/watch?v=2A2Jt4WOxN8
Hallgassátok meg, nekem nagyon tetszik.
Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
József Attila: Ülünk egymás mellett
Ülünk egymás mellett a padon,
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki,
-Mért kell a csüggedtnek búsan-mégis élni?-
Nem szólok hozzá, bár tudom hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
Ó ha cinke volnék,
útra kelnék, hömpölygő sugárban
énekelnék -
minden este
morzsára, búzára
visszaszállnék
anyám ablakára.
Ó ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék -
nyári éjen
fehér holdsütésban
elcsitulnék
jó anyám ölében.
Ó ha csillag volnék,
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem -
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.
A vers lemaradt
3>Béke
Lágy lilába öltöztek a fűzfák,
Fák fölött a béke kékje leng,
Enyhe bánat madara repült rám
S bennem régi vers zenéje zeng.
Messze, mint az álom, él a város,
Itt a Tisza bűvölete már,
Itt meséim erdejében járok,
Itt az idő örök csendje áll.
Itt reménnyé épül annyi emlék
És emlékké szépül a remény,
Feledünk itt hűtelen szerencsét
S kikötünk az álmok szigetén.
Itt fölöttem tűnhetnek az évek,
Én túlnézek tűnő éveken.
Szívem árad át e békességbe
És e békesség a szívemen.
Juhasz Gyula
Kinyílt a virág,
Mint a szívem,
Jött a sok boldogság,
Tiszta vízben.
A kis virág egyedül volt,
Egy kis mezőben,
Nagyon szomorú volt,
Vágyott már a felhőkbe.
Jött egy kis szellő
Vele együtt a magok,
Tavaszra kinyíltak,
És szépek voltak nagyon.
Volt egy kivételesen aranyos,
De ő nem látszott,
Csak a hangja hallatszott,
De az nagyon.
Elfoglalta a Svédeket,
Angliát és Itáliát,
Az én szívemet,
És Európát.
A kis virág kinyílt,
A sok víz hatására,
Nagyon szerette mindig,
Már az első látásra!
Viragok
Sok- sok virág a réten,
Nefelejts és százszorszép,
Odamentem egy nagyon széphez,
Mintha jártam volna már ennél rég.
Nagyon emlékeztet egy virágra,
Amit régen a Duna-parton láttam.
Igen már emlékszem,
Szép volt és drága…
Réges-régen amikor még friss virág volt
Szépen nyílott leszedtem.
De aztán hónapok múltán megváltozott,
Elhervadt, lekókadt és más lett.
Vízbe tettem hátha feléled,
De már hiába élesztgettem.
Sok-sok ápolás után elszáradt,
Kivettem a vízből és kivágtam.
Elhervadt a kedvenc virágom,
Nem szerettem nála jobban semmit a világon.
De a réten még sok virág nyílik,
Leszakítok egy másikat,
Hátha az örökké fénylik.
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.· kapcsolódó kép 2.
· kapcsolódó kép 3.
· kapcsolódó kép 4.
· kapcsolódó kép 5.
· kapcsolódó kép 6.
es egy kis bolondsag...
http://www.videa.hu/main.php?page=play&v=4r3dol3OGdPT3t1J
Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért
Magam vagyok, hát játszom:
a hóból ki se látszom,
a hóból, ragyogásból,
e duhaj hó világból.
Körhinta forog velem,
zajtalan szél-tengelyen,
fák terek, villamosok,
hó-láncba kapaszkodok.
Hajamon hó a kucsma,
csurog nyakamba lucska,
hátamon végigpereg,
belül is fehéredek.
Havazok csontomban is,
pilléző gondomban is,
a hóból ki se látszom,
magam vagyok, hát játszom.
Sziasztok...
egy kis vers mara...
es Boldog Nonapot utolag is Mindenkinek..
Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyata,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.
"Ilyen nagyon szeretlek",
mondta mamájának a kisfiú,
és ökölbe szorította a kezét.
"Én meg ilyen nagyon", .
mondta a mama, és gyöngéden
kisimította a görcsös
kis ujjakat.
A szívemet ha kivehetném,
a szekrényembe betehetném,
átkötve, sok színes szalaggal,
lezárnám hétszeres lakattal...
... hogy több fájdalmat ne fakasszon!
más lennék, mint a többi asszony,
nem kéne tőle többé félni:
de jó lenne szív nélkül élni!
szív nélkül járni és kacagni,
mindig enyhén hűvös maradni...
nem lenni lázas és hitetlen,
se csókszomjas, se enyhítetlen,
nem tudni, mi a könny, s a bánat,
felvenni szép selyemruhámat,
nem gyászolni, s nem remélni:
de jó lenne szív nélkül élni!
s ha jönne Ő kezem keresve,
megtörve, búsan, térdre esve,
cudar bűnét is szánva-bánva,
könnyét ontva selyemruhámra,
én eltaszítnám, s csak nevetnék:
ki itt-e furcsa, furcsa vendég?
s a szekrény alján mély titokban
a szívem csendben megszakadna...
Goethe: Könnyek vigasza
Mért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sirtál, biztosan;
mutatja a szemed.
S ha sírtam is, elbújva - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon.
Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szivét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.
Ti mulattok, s nem sejtitek,
engem, szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget siratok,
csak egy, csak egy - hiányt.
Akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.
Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog, és oly messze, mint
fönt az a csillag ott.
Csillagra nem vágyunk. Ha szép,
hát örülünk neki,
s a derűs éjben jólesik
rá föltekinteni.
Tekintek én rá, napra-nap
s ez minden gyönyöröm;
de éjeim hadd sírjam át,
míg jólesik a könny.
( Szabó Lörinc ford. )
Örülök, hogy tetszett.
"Szeresd a földet, mely szép és nemes,
nincs mit ennél méltóbban szeress.
Szüleid elűzhetnek, testvéred rossz lehet,
máshoz pártolhat, hűtlen lehet kedvesed.
Mindenki lehet hozzád rossz és mostoha,
megcsalni csak a föld nem fog soha."
Dés Lászlo
Vigyázz rám!
Elaludni készül a nyár
Ködök lusta fellege száll
Hűvösebb az éjszaka már
Vigyázz rám!
Ugye holnap útra kelünk?
Zsebre vágjuk majd a kezünk
Kicsit túl vidámak leszünk
Vigyázz rám!
Ez az év is úgy tűnik el,
Kérdezem, de mégse felel
S hogy mi legyen, ha dönteni kell?
Vigyázz rám!
Szemed most is annyira szép!
Szerelemmel nézel-e még?
Nevetésed éppen elég
Vigyázz rám!
Összekötve ott van a zsák
Benne mind a nyári ruhák
Nem emlékszik senki se ránk
Vigyázz rám!
Ez az év is úgy tűnik el,
Kérdezem, de mégse felel
AZTÁN MAJD HA DÖNTENI KELL
VIGYÁZZ RÁM!
Vigyázz rám!
A párkapcsolatról:
Az együttlétben is legyen köztes hely,
Hol az ég szelei táncolhatnának
Szeressetek, de a szeretetből ne fonjatok kötelet:
Tenger legyen, mely két lélek partja között mozog.
Töltsétek meg egymás poharát, de ne igyatok egyazon pohárból.
Adjatok egymásnak kenyeretekből, de ne egy kenyéren éljetek
Énekeljetek és táncoljatok és örüljetek együtt,
de legyen olykor mindenki egyedül,
Mint ahogy a lant húrjai egyedül vannak, bár zenéjük egy.
Szíveteket ne adjátok egymás kezébe,
Mert csak az Élet keze tarthatja őket fel.
Álljatok együtt és mégse túl közel:
Mert a templom oszlopai külön állnak
és a tölgy és a ciprus nem nőnek egymás árnyékában.
Kahlil Gibran