Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egy ujjabb vicces jelenet. Kb az elöző emberke iq-jával verseng
http://asorik.uw.hu
Szép esős jó reggelt mindenkinek.
Ha már ilyen esős rossz idő van gondoltam feldobom a hangulatot egy jó kis viccel.
" Ő Ted bácsikám. Nem volt ki mind a 4 kereke. Azt állította magáról,
hogy elrabolták a földönkívüliek. A földönkívüliek persze tagadták az egészet...."
A legegyszerűbb, és legszebb idézet számomra:
" Más nyelven beszélsz, más nyelven írsz, de magyarul álmodsz, magyarul sírsz."
Zelk Zoltán - Ez már az ősz
Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Dideregve didergő fák között
úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.
Gyertyaláng
Hétlakatra zárták a Napot,
álomba merültek a tegnapok.
A falióra sem üti időnket már,
mutatója éjfélen áll.
Titkot suttognak félve,
s a csendben osonó árnyak képe
sötéten lebeg...
Fák leveleiről hideg könny pereg.
Temetőkert vadgesztenye fái alatt,
sírok közt, őszi szél jajong.
Gyertyaláng...
- mint apró lélekláng
mutatja a holtak otthonát.
Most nem megyek oda,
majd tavasszal viszek nekik orgonát.
Fáradt vagyok.
Ólomlábakon cipelem
magamba fojtott bánatom.
/ Ecsedi Eva /
Szép estét
jó pihenést
...........
AMÍG ÉLEK MINDIG BÁNOM..
Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kisvilágom:
Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.
Boldogabb volnék én ottan
Egy alacsony kis kunyhóban,
Mint e zajos nagyvilágban
Cifra, fényes palotában.
Idegen itt nekem minden,
Más emberek vannak itten,
Más erkölcsök, más szokások...
Csillogások, csalfaságok.
A teremtés koronája
Itt a földnek rabszolgája.
Levetette égi arcát,
Úgy harcolja a lét harcát.
Hogy nyüzsögnek, hogy zajognak!
Egymásra hogy agyarkodnak!
Mindeniket űzi, hajtja:
Saját önző gondolatja.
Homlokukra, zászlajukra
A kedves "Én" van felírva.
Ezért készek csalni, lopni,
Mást, ha lehet, eltiporni.
Összetörik a szívedet,
Meggyilkolják a lelkedet.
Életedet kirabolják...
Az istent is megtagadják!
Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kisvilágom:
Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.
Ott az élet, a szép élet!
Egyszerű, mint a természet.
Ott fehérlik, ott honol a
A tiszta erkölcs lilioma.
Az istenben bízva, híve,
Nyugodt minden ember szíve.
Szeretetben, békességben
Foly le minden óra szépen.
Több öröm van ott egy házban,
Több boldogság, mint itt százban.
Istenem, ha köztük élnék:
A királlyal sem cserélnék!
Szívesebben őrzenék én
Nyájat ott az erdő szélén
A felhőkön elmélázva,
Fütyörészve, furolyázva!
Más világ van ott egészen,
Ragyogóbb a nap az égen.
Illatosabb a virág is,
Szebben dalol a madár is.
Ej, ha a sors engem innét
Valamikor hazavisz még:
De kisírom majd magamat,
Ha meglátom kis falumat!
. PÓSA LAJOS
NOGRAD NEPE 1956 NOV. 4
Nagy Istvan
INDUL A PESTI TUNTETES
A Petofi szobor felol, Kossuth utcajan ozonol
3 szin oltalma alatt, az ifju magyar aradat.
Szivekbol kinyilatkozo, egyseg ez itt, mindenhato,
Felulrol nem hazudhato, parancsra nem mozdithato,
Nem oldhato, nem ronthato, oktoberi tavaszt hozo
A Kossuth nota dallama, szilajul-szebb mint valaha.
Nyomul a 3 szinu sor egy ember furtos-balkonon
Zaszlo mereszkedik elo, konnyet ejt a jarokelo.
Feltamadasi kormenet vonul: hivo magyar sereg,
Millio resbol fenyre jo egesz orszagnyi tunteto.
Oh, forradalmi honfisag, osz harmatan kinyilt virag,
Te felelem es csalatas alol kivillano parazs,
Te csipkerozsa almu no, ily virradasra serkeno.
Te foldalatti szenvedely, igy bujtogass: magyar ne felj!
Hirrel hireszteld szerteszet a szabadsag jovetelet!
Idezet egy korabeli (56) ujsagbol:
A Forradalom Humora
Pillanatok alatt elterjedt Fehervarott a hir: A Szabad Nep nem jelenik meg tobbe! Megszunt a Szabad Nep, megszunt a Szabad Nep! kialtozta
valaki tegnap az utcan. Egy szembejovo humoros felhaborodassal vagott
vissza: Dehogy szunt meg, kerem! Eppen most jelent meg, de nem 700 ezres, hanem 10 millios peldanyban. De nem papiron!
Mentovics Éva:Bucsuzik a gólya
Lápi világból tér meg a gólya,
kéményre szállva körbetekint,
morcos szél már a földeket rója,
holnaptól újra ősz lesz megint.
Hajlongó nyárfa egyre csak súgja:
dér szitál álmos kertek felett,
indulni kell hát, szárnyalni újra,
minket a nyár most elfeledett.
Szélfútta lombok súgnak a tájnak:
érik a szőlő, földre pereg,
erdőket tépő szélvihar támad,
dér lepte fákon ősz kesereg.
Tétova szellő borzolja ingét,
dél fele szárnyal a gólyacsalád.
Árbocok mellett félve tekint szét,
onnan csodálja a Hold aranyát.
Fürge lábán,
lenge szárnyán
útrakelt a nyár.
Piros arcát,
aranyhaját
nem láthatjuk már.
Tücskök, rigók
s egy csöpp pirók
elkísérték messze.
Erdő, mező
elszendergett
és észre sem vette.
A kék eget,
a meleget
mind becsomagolta
a fellegek
keseregnek,
siratják azóta.
Lápi világból tér meg a gólya,
kéményre szállva körbetekint,
morcos szél már a földeket rója,
holnaptól újra ősz lesz megint.
Hajlongó nyárfa egyre csak súgja:
dér szitál álmos kertek felett,
indulni kell hát, szárnyalni újra,
minket a nyár most elfeledett.
Szélfútta lombok súgnak a tájnak:
érik a szőlő, földre pereg,
erdőket tépő szélvihar támad,
dér lepte fákon ősz kesereg.
Tétova szellő borzolja ingét,
dél fele szárnyal a gólyacsalád.
Árbocok mellett félve tekint szét,
onnan csodálja a Hold aranyát.
Fürge lábán,
lenge szárnyán
útrakelt a nyár.
Piros arcát,
aranyhaját
nem láthatjuk már.
Tücskök, rigók
s egy csöpp pirók
elkísérték messze.
Erdő, mező
elszendergett
és észre sem vette.
A kék eget,
a meleget
mind becsomagolta
a fellegek
keseregnek,
siratják azóta.
Szép napot kivánok!
Szép vasárnapot kivánok!
http://www.youtube.com/watch?v=wauGS_21x 9Q
http://www.youtube.com/watch?v=8pdgPYOqewk
Jó rendben!
Áprily Lajos
A ragyogó madár
Kerested erdőn, bérceken,
fiatalságtól részegen.
Álmodtad és tudtad, hogy él,
különb madár a többinél:
elorzott minden drága színt,
smaragdot, türkizt és rubint,
szikrázóbb, mint a gyurgyalag,
begytollán bíboros szalag,
a kékcsókánál kékje szebb,
a jégmadárnál ékesebb.
Véredben él, álmodban ég,
egyetlenegy gyönyörüség.
S míg mohón űzte két szemed,
futott, futott az életed...
S mikor fejedre hó szitál
s szemed téveszti már a színt
s a fényt nem bírja már
s a szép már nem dédelgeti:
egy suhogó hang meglegyint,
s tapogató kezedre száll
s káprázó tollát kelleti
a ragyogó madár!
Köszi a sétát
Én sétáltam veled:
Jössz te is?
http://www.youtube.com/watch?v=-NLuwkahK-o&feature=related
További szép napot!
SZILÁGYI DOMOKOS: ŐSZTövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállanak, zuhannak, leesnek.
Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad
- ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború,
add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjél a világra,
s legyen a szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.
Szép napot kínánok!
Petrőcz Mária
Ősz van
Beérett a termés
Gyönyörű ősz van!
Fénylik az október délután.
Beérett a termés,
nincs már gyümölcs a fán.
Ökörnyálból ezüst fonódik,
zizegnek a sárga levelek.
Gyönyörű ősz van!
Minden csendes, megelégedett.
A fák, a föld, a virágok
megadták, amit csak lehetett,
de mi megadjuk-e egymásnak?
Erre feleljünk, emberek!
Szép estét
Móra Ferenc : Rózsák mellé....
Ha én lehetnék az idő,
de jó is lenne néked!
én téged, szépséges szívem,
szépséged teljességiben
jaj, hogy megőrzenélek!
Ha én lehetnék az idő,
fejed fölött megállnák,
hogy nyarad sohse múljon el,
hogy hozzád sohse jusson el
az ősz, a tél, az árnyék.
Ha én lehetnék az idő,
virág virágra kelne,
ahol a lábad földet ér
s az örök ifjúságodér'
mind téged irigyelne.
Ha én lehetnék az idő,
ó, éltem rózsaszála,
tisztán, fehéren és üdén
röpítenélek által én
a halhatatlanságba!
Gyertek egy sétára velem
http://www.youtube.com/watch?v=0Pxki97nu7cKívá nok szép napokat!
Gyulai Pál:
A hősök sírja
Egy sírban, az erdő-szélen,
Háromszáz hős alszik mélyen,
Mély sebekkel eltemetve,
Emlék nélkül, elfeledve.
De lehajlik a zöld erdő,
Rájok élő koszorút sző,
És mint álmaik haragja,
Harsog, zúg a bérc patakja,
Éjfél tájban, sírjok ormán,
Felgyúl néha egy-egy villám,
És felindul a természet,
A menny mintegy leborúl,
S mintha volna végitélet,
Mindent egy hang kiált túl.
Mintha trombiták harsognák
Nem veszett el a szabadság,
Az igazság ünnepel!
Lelkünk szélyeljár a légben,
Örök bíró él az égben,
Nem estünk hiába el!
http://www.youtube.com/watch?v=ovmDX4KJlo4
A radi Vértanúk Emlékére és TiszteletéreAmennyi könny van a szemekben,
Hulljon ki lassan, permetegben,
S elsírva mind, kezdd ujra még;
Siratni őket nincs elég!
Nő, könnyeid peregjenek,
Mint szerte hulló gyöngyszemek.
S te férfi-szív, zord mint a kő,
Olvadj, ne szégyeld! Könny, elő!
Légy forrás, szirtből szökkenő.
Hulljon ki mind, gyász árjakint,
Amennyi könny van a szemekben!
Ahány fohászt szűl ember ajka,
A legnemesbbet fölsohajtva,
Mit a tusázó szív terem,
Mikor szent búja végtelen...
Fohász, a mélyek mélyiből:
Értük szakadjon égre föl!
Istent, ha alszik, verje fel
A gyász s iszony regéivel!...
Vihar gyanánt zokogja el
E nap setét történetét
Ahány fohászt szűl ember ajka!
Ahány virágot kéz letéphet,
Még hervadatlant, ifjat, épet,
Díszitni a halált vele:
Jövel! tegyük kövükre le.
Mosolygó, szép menyasszony, add
Mirtusból font koszorudat.
Oltárra fűzött friss virág
Jer méltóbb helyre: fonjad át
Kilenc bitó talapzatát!
Itt haltak, itt! E helyre vidd
Ahány virágot kéz letéphet!
Amennyi villám van az égben,
Szülemlő rémes, vad sötétben,
Mikor a nemző fergeteg
A bősz felhőt csókolja meg
S nász-táncot jár a föld pora:
Sújtson le, mint nyíl zápora!
Ahány bakó, ahány cseléd
Az árulást szolgálja még:
Szakgassa, törje, zúzza szét!
Álljon e rút fajon boszút
Amennyi villám van az égben!
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben, vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
Márai Sándor
Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihúny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De símogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.
A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.
Halk léptei a temetőbe visznek,
De nem sietnek és gyakran megállnak
Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál,
Egy pohár bornál és egy bús zenénél.
Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Hadd szépüljek meg én is!
Alekszej Apuhtyin:Őszi levelek
Elszállt a nyár...Az őszirózsa holt... Izzó, nehéz terhe alatt a búnak ülök, alattam régi pad, s a zúgó lomb-fejek felettem összebúnak, regélve szörnyű sorsukat: "Színünk nemrég a hév, sugárzó nyárban égett s immár a múlás fenyeget, kevés időt hagyott a végzet, kevés napfényt és meleget. Hát mit tegyünk? Fagy-karját végre fonja a fürge tél testünkre már: most boldogok vagyunk a fény-karéjba vonva, s drágább a lét a búcsúnál. Nézd, kertünkön milyen dús-arany ragyogás van, a haldokló világ mily boldogan ragyog! Nézd, milyen ünnepélyes gyászban tüzel a süllyedő nap ott! Jól tudjuk, hogy az ősz elfoszlik, mint az álom, s nem mindörökre ölt havas lepelt a rét, minden köröskörül életre kel e tájon - de mi...felébredünk-e még? Itt, árnyak sátrának alatta, hol most alom hever a porban, száraz ág, nemrég a rózsa nyílt, dúsan fakadva, s pompázó bokros orgonák. Jött új tavasz: új rózsák diadalmát zengte, mint hajdan, a madár, de szegény orgona, fagy marta szét a szirmát, ki nem virult az újra már... S ha új életre kél a hársak sűrű lombja, azt már nem érhetjük mi meg, helyettünk szebb, jobb lombok árja ontja talán a tűző fényeket. - Hát mit tegyünk! Fagy-karját végre fonja a fürge tél testünkre már: most boldogok vagyunk e sápadt fénybe fonva, s drágább a lét a búcsúnál. Várj még, halál! Kell még egy boldog óra! Aztán a fűz hegyén cikázó szélvihar leráz kegyetlenül a porba ijesztő rohamaival... Hárs-ágaink alá hullunk sárgára válva... S te is, rólunk ki oly búsan ábrándozol, betegen állsz fel e padról, tűnődve, s oly csordultig tölt a gondok árja, hogy lábad óvatlan reánk tipor." /Ford.: Molnár Imre/
Panaszom van kelmed ellen, Hallja kend, nap uram! Mi dolog az, sugarával Bánni olyan fukaran? Elballag kelmed fölöttem Minden istenadta nap. Kis szobám kelmedtől mégis Egy sziporka fényt se kap. Oly sötét van benne, mint a... Majd kimondtam, hogy mibe': Legyen egy kis embersége, S nézzen kelmed néha be. Hiszen azt, hogy versírás a Mesterségem, tudja tán, Azt is tudja, ily esetben Nem lehet pompás szobám. Hogyne tudná, 'sz hajdanában Kelmed szinte lantot vert, Még mikor le nem rudalták Az Olympról Jupitert. Szánjon meg tehát kegyelmed Kedves kollega uram, S mátul fogva sugarával Ne bánjék oly fukaran.Petőfi Sándor (egy nem annyira ismert verse)
A HEGYEK KÖZT
Ott alant, alant, a mélyben,A kék messzeség ködében,
Ott a város... csak ugy rémlik,
Mint a múlt, amelyet félig
Átadott immár a lélek
A felejtés éjjelének.
Kinn vagyok a természetben,
Fönn magasra nőtt hegyekben;
Magas e hely, itt pihen meg
Koronként a vándor felleg,
S ha itt volnék éjjelenként,
Csillagokkal beszélgetnék.
Lenn a völgyben, lenn a mélyben,
A kék messzeség ködében,
A város távol zajában
Hagytam gondod, hazám s házam!
Ott lenn hagytam minden gondot,
Mely szívem fölött borongott,
Melynek sötét árnyékában
Mint rideg kőszikla álltam.
Ne bántsatok, ne bántsatok,
Ha egy rövid napot lopok
A magam mulatságának,
Hisz eleget élek másnak!...
Minden lenn maradt, ami bánt,
Nem hoztam föl magammal mást,
Csak ami boldogságot ad,
Kedvesemet és lantomat.
Kedvesem, ki egy személyben
Asszony s gyermek, örömében
Jön és megyen, pillangót űz,
Virágot szed, koszorút fűz,
Majd eltűnik, majd előjön;
Ugy lebeg a hegytetőkön,
Mint egy álom tüneménye,
Mint e rengeteg tündére.
Én merengve, oh természet,
Örök szépségidre nézek,
S szemeimnek bámultában
Néma, de szent imádság van.
Mint felém repeső szivek,
Rezgenek a falevelek,
S ábrándos suttogásukban
Mennyi kedves, szép titok van!
Fáktól vagyok körülvéve,
S mint édes fia fejére
Áldó keze az atyának,
Ugy hajolnak rám az ágak.
Istenem, de boldog vagyok!
Majd, hogy sírva nem fakadok.
A NAGY PIKTOR
Oktober, a piktorok Piktora
Mar teljes lendulettel festeget.
Ecsetjet arany-tengerekbe martva
Huzza hervado vilagok felett.
Nezzetek, milyen biztos mozdulat!
Milyen konnyed es mily konyortelen:
Szepseget s halalt egyben osztogat.
A bagyadt lombra ahogy ralehel,
Irtoztato es hizelgo a hangja:
Meghalsz, - de utoljara szep leszel.
Remenyik Sandor