Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásdizájn ötletek - képe

Torolt_felhasznalo_206455
Torolt_felhasznalo_206455
Létrehozva: 2007. január 18. 18:52

Biztosan sok ilyen topic van, viszont én arra gondoltam, hogy legyen ez egy olyan topic, ahol nagyon sok kép van és így bárki könnyen tud ötletekhez jutni.

Jó lenne kreatív képeket látni:

- gipszkarton ötletekről

- nappalik berendelzéséről

- fürdőszobákról

- konyhákról

- tapétázásról és festéről

- gyerekszobákról

- hálószobákról

stb.

  1. 2013. március 14. 12:4831501.

    Lányok!

    Ebben a lehangoló időben hozok pár kedvderítő képet!

    (én még egy picit maradok a zöldnél és a rózsaszínnél)

    előzmény:
    Bxbra (31499)
    2013-03-13  13:48
  2. 2013. március 14. 10:1231500.

    hú, pedig ez nagyon szép lett volna!

     

    előzmény:
    P.F.Dia (31497)
    2013-03-13  13:38
  3. 2013. március 13. 13:4831499.

    Jaaaa az!!! Azt hittem valami régebbire gondoltál

    Igen én bele vittem a türkizt

    előzmény:
    P.F.Dia (31498)
    2013-03-13  13:44
  4. 2013. március 13. 13:4431498.

    jajj, dehogynem

    Nagyon szép falszínek, és "elsőre" pink és fekete ikea-bútorok, ami helyett szürkét, v. fehéret javasoltunk. Szerintem a szürke és a rózsaszín imádnivaló páros, lehet vadabb, extrémebb, és lehet kislányos is belőle.

    előzmény:
    Bxbra (31496)
    2013-03-13  13:35
  5. 2013. március 13. 13:3831497.

    annak idején volt egy ilyen elképzelés/felvetés is ugyanerre a fürdőre -->

    (itt más volt a csempe,de szintén hófehér, és baromi drága...olcsóbb kett)

    előzmény:
    csakcsokis (31479)
    2013-03-13  10:46
  6. 2013. március 13. 13:3531496.
    Most így hirtelen nem emlékszem milyen lányszoba volt?
    előzmény:
    P.F.Dia (31495)
    2013-03-13  13:25
  7. 2013. március 13. 13:2531495.
    Barbi, volt itt a fórumon még egy lányszobánk! Emlékeztek? Valahogy most került elő az a mappa, amiben éppen a szürke, rózsaszín, pink, fehér együtt szerepelnek - textileken,bútorokon. Ha még nem késő ? (talán azóta már megvannak a szürke /vagy fehér bútorok...?!)
    előzmény:
    Bxbra (31476)
    2013-03-13  08:36
  8. 2013. március 13. 13:0231494.
    előzmény:
    kukacapja (31493)
    2013-03-13  12:53
  9. 2013. március 13. 12:5331493.

    Ha nem csinálnám meg magam, akkor mondanám, hogy gyere, nekem csinálhatsz, én bírom :-DDDD Szeintem állat...

    Ez most csak albi, amit megcsinálunk, nyáron elkezdjük az építését végre a sajátnak, ott lesz pár fal, mivel lehet alkotni :-DDDD 

    előzmény:
    Bxbra (31492)
    2013-03-13  12:34
  10. 2013. március 13. 12:3431492.

    :-DDD

     

    én ombre falat csinálnék valakinek, annyira tetszik!! De tényleg.. csak senki nem ennyire bevállalós

    előzmény:
    kukacapja (31491)
    2013-03-13  12:27
  11. 2013. március 13. 12:2731491.
    Egyébként nem teljesen piros... csak a fotón :-D Egyébként kimondottan kék :-DDDDD
    előzmény:
    Bxbra (31489)
    2013-03-13  12:12
  12. 2013. március 13. 12:2631490.

    Jó a kontrasztja és a sötétítő hatást jól kompenzálja... a fröcsögés rajta egyébként egy halványsárga cucc, nem azonos a mexikói sárgával, ami oldalfalon van....

    Sötétedéskor kicsit világító hatást kelt... világosba meg olyat, mintha sokat tologattad volna a bútort nem túl ügyesen :-DDDDD

     

    Igen, merészebb... egy hullámmintás színváltást akartam beletenni, csak mivel még nem 100% a bútor, ezért nem mertem... szabálytalan bútorzatot terveztem, és ezért nehéz kiszámolni, hogy mutatna jól... úgyhogy ezért mondtam le róla... meg az idő miatt.

    előzmény:
    Bxbra (31489)
    2013-03-13  12:12
  13. 2013. március 13. 12:1231489.
    Még ennél is merészebbnek??  Nekem a srága és a piros már sok együtt, bár valamiért aki piros falat szeretne, zömében kéri a sárgát is mellé :-)
    előzmény:
    kukacapja (31488)
    2013-03-13  12:06
  14. 2013. március 13. 12:0631488.

    Igen, elég merész...

    Eredetileg még ennél is merészebbnek készült, csak hamarosan be kell költöznünk és már nem akartam tökölni vele... most áraztatom a faanyagot is... sajnos a padlót azt nem mi csináltuk...

    előzmény:
    Bxbra (31487)
    2013-03-13  12:00
  15. 2013. március 13. 12:0031487.
    Elég merész színek. Tőlem nagyon távol áll,de megnézném milyen bebútorozva.
    előzmény:
    kukacapja (31485)
    2013-03-13  11:42
  16. 2013. március 13. 11:5931486.

    Ez így nekem is uncsi-fehér (bocs), de egyszer egy lakberendezési újságban láttam egy fehér, fényes mozaikcsempés fürdőszobát. Csupa fehér volt, ráadásul fényes, az ablakon is ömlött be a fény, olyan volt, mint egy fényterápia... Na, az nagyon tetszett!!

     

    Időtállónak szerintem is jó a fekete-fehér, fehér, elvileg a bézsv is, csak az nekem nagyon unalmas szín, nem szeretem, de számomra ugyanolyan klasszikus a kék és zöld is.

     

    Az időtállóság nem csak szín kérdése, de pl. ami gyakran változik a divattal (pl. bordűrök, kirakott minták) kerülendők, és akkor nem válik aha-élménnyé (aha, ez a 2010-es évekből való füri...).

    előzmény:
    P.F.Dia (31474)
    2013-03-12  18:34
  17. 2013. március 13. 11:4231485.
    A képet nem vette be...
    előzmény:
    kukacapja (31484)
    2013-03-13  11:34
  18. 2013. március 13. 11:3431484.

    Az ágy valóban... a beépítettet a fene sem tudja... a'islehet. :-D

     

    Sok a zöld és sajnos ezek az erezetek és faszínek elnyomódnak mellette... Így én sem szeretném :-D Az előző lakást mi is zöldítettük 3 árnyalattal csináltuk a fényviszonyokhoz igazítva... elég balhés lett. Viszont csak tölgy élt meg mellette színvilágban, ami valahogy mutatott is...

     

    Bocsánat? Miért? Én kukkantottam ide, ha valakinek kellene bocsánatot kérni, az én lehetnék inkább, nem? :-D

     

    Ezt most csinájuk. Eredetileg naplementésnek készült, de a kép címének a művész a "beleverem a t...met a naplementébe" címet adta. Még csúnya, mert a napokban fesettem... majd mahagóni és fehér bükk kombinációiból megálmodott bútorzat kerül elé :-D

     

     

    előzmény:
    P.F.Dia (31482)
    2013-03-13  11:16
  19. 2013. március 13. 11:2531483.

    egyébként én is imádom a zöldet, legyen az gyerek v. felnőtt szoba (a fotón egy testvérpár-1fiú,1lány- hálószobáját fényképeztem, a fal zöld, krémfehér, bézs színű)

    előzmény:
    kukacapja (31481)
    2013-03-13  10:56
  20. 2013. március 13. 11:1631482.

    Bocsánat, hogy belekotyogok, tudom, nem nekem szántad a hozzászólást, de visszaolvasva láttam, hogy a Kislány nem akar zöld falat.

    Ezért is hangsúlyoztam.

    (a bútorokat én fenyőnek látom a fotókon)

    előzmény:
    kukacapja (31481)
    2013-03-13  10:56
  21. 2013. március 13. 10:5631481.

    Én nem bolygatnám a zöld falat...

    A tölgyes beépítettet bekeretezném, lépcsős lefutással a szobaajtó felé és az emeletes ágy mögött is mennyezettől lefelé az ágyvégtől szintén lépcsősen a padlóig levezetve sima laminálttal felragasztva csemperagasztóval, valami kontrasztosabb színnel, ami megfér a zölddel és szépen kiemeli a tölgy világosságát...

    Ha függőlegesen rakod fel növeli a magasságérzetét a helynek, ha hosszirányba, akkor pedig nyújtja (ezzel vigyázni kell, mert hosszúkás amúgy is a tér, bár a méreteket nem tudom...)

     

    Valami ilyesmi színekkel:

    http://www.parkettaexpress.hu/components/com_v irtuemart/shop_image/product/Lamin__lt_padl___4db7dd3ea6201. jpg

     

    http://www.drpadlo.hu/laminalt-padlo-k27el29p.html

     

    A merészségeden múlik, hogy a szálakkal meddig vagy bátor...

     

    Lehetne akár dekorlappal is, de az nem túl árérték arányos.

    Ez kb (sacca a kép alapján) 3 csomag laminált, egy kis csomag ragaszttó... saccolva, ha felragasztjátok ti, kb 6-7 eFt-ból megvan...

    És a hidegebb zöldet is kompenzálja a melegebb fa...

    előzmény:
    emmababa (31460)
    2013-03-02  09:52
  22. 2013. március 13. 10:5431480.

    Találtam egy régi fotót:natur színű fürdő/mosdó, semmi extra,de kedvelem.

    (itt pl. natur mészkő hatású gressburkolattal van a padló is és az oldalfal is, egyazon anyagból, és ez a padló folytatódik lényegében a ház többi hidegburkolatos felületén. Méreteiben, lerakási módjaiban variáltunk. Volt belőle sokféle: téglalap,négyzet, különböző méretekben, elforgatásokkal)

    Elég régen készült, de úgy tudom, eszük ágában sincs cserélni.

    előzmény:
    Ág-i (31475)
    2013-03-12  19:06
  23. 2013. március 13. 10:4631479.

    Nekem ez a fehér kifejezetten tetszik! :) Bár a dió is biztosan jó választás! Vagy ha csak 1-1 bambusz kilépő, puha texitlek vannak. 

     

     

    előzmény:
    P.F.Dia (31474)
    2013-03-12  18:34
  24. 2013. március 13. 10:4331478.

    1-12 m magasságig minden fürdőt feldob, ha melegebb és sötétebb színnen kooperál az ember... a térérzetet úgyis efelett tágítja csak a szín, és a világosságot is efelett biztosítod...

    Sokan próbálkoznak sokféle színes szaniterrel.... azt gondolom, kevés sikerrel...

    előzmény:
    P.F.Dia (31474)
    2013-03-12  18:34
  25. 2013. március 13. 10:2831477.

    Szóval ne legyen zöld a fal! Akkor nézzük, mi az ami adott: zöld szőnyeg, fenyő emeletes ágy, fenyő beépített tolóajtós-szekrény, ami elég markáns darab, esetleg ennek az ajtaját lehetne egy pasztell színű lapra cserélni?? Végülis milyen falszínek jöhetnek szóba?

    Rózsaszín, esetleg még a halványlila, vagy bézs?

    előzmény:
    emmababa (31460)
    2013-03-02  09:52
  26. 2013. március 13. 08:3631476.
    Szia, én most nem is emlékszem 2 gyerkőc van? Vagy miért van emeletes ágy? Az marad is?
    előzmény:
    emmababa (31460)
    2013-03-02  09:52
  27. 2013. március 12. 19:0631475.

    Sziasztok!

     

    Ez nagyon jó kérdés hogy milyen az időtálló fürdő.Én mindenképen azt mondanám hogy valami natur szín( Pl.bézs stb.). Viszont szerintem a szín meghatározza hogy milyen a fürdőd.Arra gondolok hogy növelheti és kicsinyitheti a teret ezért meggondolandó milyen szín mellett teszi le az ember a voksát. 

    előzmény:
    csakcsokis (31466)
    2013-03-06  16:10
  28. 2013. március 12. 18:3431474.

    Naigen, én is megnéztem volna, s meggyőződésem, h. állati jó lett volna, még a lilás textilek sem hiányoztak volna /helyette piros, fekete

    Említetted a hófehéret is. Erről is van személyes tapasztalatom (egy füri bútor kapcsán már említettem) adott egy csodaszép csempecsalád, sima fényes és finom, kapcsolódó rózsamintás, és kevés mozaik, amihez én eredetileg dió-hajópadló hatású greslapot szerettem volna, és dió vagy fino-bronz mosdószekrényt. A család egyik tagja a fehér padlóhoz ragaszkodott ("túl szobaszerű lett volna" a fahatású, ami szerintem egyáltalán nem let volna baj, de ízlések és pofonok...) szóval hófehér lett, kevés inox csík betéttel. Időközben úgy alakult, h a lakás eladásra kerül, s az új vevőt nem akarták a Tulajdonosok befolyásolni azzal, h valamilyen fa jellegű a bútor (esetleg a leendő beltéri ajtó nem stimmelne hozzá?) így itt is maradt a fehér. Soha életemben nem terveztem,s nem burkoltunk ennyire fehér fürdőszobát, mint ez - nekem túl fehér, de hát nem nekem készült Próbálok képeket mutatni, de nehéz volt ennyire fehérben!

    (Most is azt mondom, visszanézve, hogy az erdetileg kiszemelt melegbarna padlóval még szebb lett volna - Nem?)

    előzmény:
    csakcsokis (31473)
    2013-03-12  14:25
  29. 2013. március 12. 14:2531473.

    Szia!

     

    Én igazából szeretem, bár nem ez az abszolut kedvenc. Csak valamelyik nap végigrohantam az egyik barkácsáruházban és fintorogva néztem a mozgólépcsőről a csupcsupa bézs-kék csempéket. Na onnan keveredtem ide :)

    A tetőtéri fürdő több év mire szóba kerül és mivel az félig vendég fürdő(lereksztve belőle a mosókonyha) lesz, valami egyszerű, szép, elegáns és tartós megoldást szeretnék majd. A kék fehéret soha nem választanám (talán emlékeztek, a lakásban az volt eredetileg, piros tengeri kiegészítőkkel lett feldobva). Nálam meg soha nem a divat diktál, de a szépet szeretem :)

    Szóval csak úgy nézegettem a képeket és gondoltam megkérdezlek benneteket! :)  

     

    Megnéztem volna ebben a fürdőben a vörös csillárt!! :)) 

    előzmény:
    P.F.Dia (31472)
    2013-03-12  12:12
  30. 2013. március 12. 12:1231472.

    Sziasztok! Szia Csakcsokis! Nekem a fekete-fehér, v. csak fehér önmagában szigorú. Tudom, lehet színes kiegészítőket (lámpa, fogkefetartó, türülköző, kádkilépő, blablabla) venni/kapni hozzá, nekem mégis hiányzik mellé valami melegség.   Mondjuk, egy kis fa, vagy bambusz, vagy nemistudom mi.

    1-2éve "csináltunk" (hú,de csúnya szó,de most ez kell ide) egy családi ház átalakításánál úgynevezett felnőtt fürdőt (ellensúlyozta a gyerekekét, ami színes lett!), a burkolat nagyon elegáns fekete és fehér. Én egy őrületes vörös csillárt szerettem volna, de ennyire nem volt a család bevállalós (kupisnak tartották) így lett fekete. A dizájn-ja meglehetősen vagány, de mégiscsak fekete. Viszont ott a beltéri és a homlokzati nyílászárók is fából, méghozzá meleg-barna páccal kezelt fából vannak, amitől ez a kontrasztos színpár kicsit szelidül. Mondanom sem kell, beraktunk néhány lilásvörös textilt, kikerültek a mosdóra a személyes tárgyak, s máris életre kelt.

    ...szóval, ha fekete-fehér, vagy csak fehér lenne a döntésed, akkor az ajtók, ablakok, esetleg egy kádra rakott, lécekből álló szivacs-szappan -tartó jót tenne neki fából.

    előzmény:
    csakcsokis (31471)
    2013-03-12  10:27
  31. 2013. március 12. 10:2731471.

    Azon gondolkodtam, hogy ha valaki egy időtálló fürdőt szeretne, akkor milyen szín a jó választás? Nekem kapásból a fekete-fehér jutott eszembe, mert az olyan örök. Vagy talán a hófehér? 

     

    Szerintetek?  

    előzmény:
    P.F.Dia (31469)
    2013-03-07  13:11
  32. 2013. március 7. 20:4031470.

    Tavaly készült a lányoknak patchwork ágytakaró,az egyik világos lila mintás és a visszáján lila pöttyös,rajta hímezve a lányom neve,a másik világos rózsaszín mintás és a visszáján rózsaszín kockás,rajta a névvel.

     

    A babzsákok fotelek nagyon tetszenek,praktikus,kényelmes,remélem lesz hely a szobában,hogy vehessünk,hisz nem lesz ruhatároló bútor.....habár én ilyen színeset még nem láttam,egyszínű viszont már rámköszönt a dr padlóban.

    A tűrkiz az én kedvenc színem!

    előzmény:
    Bxbra (31468)
    2013-03-07  11:59
  33. 2013. március 7. 13:1131469.
    Nagyon jó, Barbi!
    előzmény:
    Bxbra (31468)
    2013-03-07  11:59
  34. 2013. március 7. 11:5931468.
    Egy vidám, kicsit azért romantikus tinilány szobába, én inkább klasszikusabb vonalvezetésű fehér bútorokat, és élénk ágytakarót, kiegészítőket képzelnék el. Olyan igazi nagylányos, csajos kuckós hangulatot. Türkizzel párosítva is igazán különleges
    előzmény:
    klandika (31467)
    2013-03-06  20:56
  35. 2013. március 6. 20:5631467.

    Igazán kedvesek vagytok,hogy próbáltok segíteni!

    Lett egy új ötlet íróasztalnak,íme:

     http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/produ cts/S99861340/

    A polcos rész térelválasztóként funkcionálna és a polc másik felére kerülne szintén egy íróasztal lap....remélem értitek.

    Nekem ez jobban is tetszik,amennyiben lemérve a szobát beférne.

     

    Mit szóltok?

  36. 2013. március 6. 16:1031466.

    Nálam fehér-szürke mánia van, de szerintem ez pont az a vonal, amit bármivel keverhetsz, ha okosan és mértékkel csinálod! 

     

    Egy asztalos ismerős a két lányának csinált szürke bútort, neon rózsaszín fogantyúkkal, hát az valami mesésen mutat!!!  Komolyan én is elfogadnám akár a hálószobába :) 

     

    Gondolj csak abba bele, hogy az ekkora lányok milyen gyorsan megunnak dolgokat. Ha van egy homogén, de jól működő alap, akkor akár a turkálóban beszerzett textilekkel havonta átvariálhatják a hangulatot. 

     

    Ne félj tőle, szerintem itt kicsi a hibalehetőség :) 

     

    Privát küldök neked egy oldalt, ahol találsz pár ötletet! 

    előzmény:
    klandika (31464)
    2013-03-03  17:28
  37. 2013. március 3. 17:5931465.

    Elegáns a fekete bútor, de sajnos naponta lehet törölni.

    Tetőtéri leány-lakrészünkben van ugyan jópár lakkfekete szekrény (ajándékba kaptuk, egy részüket átszabtuk, variáltuk, úgy fért el, s nagylányomnak nagyon tetszett is, hozzá a régi fekete kinyitható kanapénk is felkerült, fekete lámpaernyő...gondolhatjátok, állandó portörlés, stb, alig gyűzzük!! napsütésben azonnal látszik minden kis szálló szöszmösz...a kanapén természetesen színes ágytakaró és párnák vannak, s már szegény lámpaernyő is kapott némi frissítést - FB-albumban látható)

    Szintén mályvás-vöröses-pinkes fal van, de csak 1oldalon, ami éppen elég, a többi falat világos krém-bézs színre festettük.

      Ha minden fal színes lenne, biztosan nem mertük volna betenni a fekete szekrényeket, mi is  fehérben vagy szürkében gondolkoztunk volna.

    A szürkének nagyon sok árnyalata van, egy korábbi hozzászólásomban mutattam is párat. van egész világos, ami már-már a fehérhez közelít, van ezüstös, s lehet sötétebbet is választani, akkor világos függönyöket, textileket hozzá...számtalan variációs lehetőség kínálkozik.

    Szerintem szerencsés szín bútornak, mert a piszok kevésbé látszik rajta, ami mondjuk egy gyerekszobai asztallábnál nem hátrány

    előzmény:
    klandika (31464)
    2013-03-03  17:28
  38. 2013. március 3. 17:2831464.

    Hát a fekete bútort illetően teljesen meggyőztetek!Csak ez a szürke,nem tartozik a kedvenc színeim közé,szoknom kell a gondolatot....ez az egész szoba ötlet is teljesen elrugaszkodott  gondolat tőlem,hogy fiatalos,modern legyen,én magam az igazi fát,a vidékies,meleg otthon hangulatát szeretem.

    előzmény:
    csakcsokis (31462)
    2013-03-03  12:50
  39. 2013. március 3. 12:5231463.

    Nem tudom ez mennyire lesz időtáló, de picike szobába én valami hasonlóban gondolkodnék akár festés akár tapéta verzióban.

    http://www.terkultura.com/2012/10/szinatmenete s-tapetak.html

     

    előzmény:
    emmababa (31460)
    2013-03-02  09:52
  40. 2013. március 3. 12:5031462.

    Szerintem a fehér-szürke azért jó, mert nem megy ki a divatból soha, mindig találsz hozzá olyan kiegészítőt, amivel teljesen más lesz a szoba hangulata és hát az ára sem extrább, mint más felkapott színnek. 

    A fekete szerintem a legkényesebb, nekem kb. 3 évig volt a nappaliban, minden porszem meglátszott rajta és gyűlöltem, pedig design bútor volt. 


    előzmény:
    klandika (31459)
    2013-03-02  08:28
  41. 2013. március 2. 15:0731461.

    Helló,

     

    Esetleg nem volt valaki a konyha kiállításon?

    Készültem, de sajnos nem tudtam elmenni. Ha volt  valakli a rendezvényen és fotózott, akkor jó lenne egy pár kép a szuper konyhákról.

  42. 2013. március 2. 09:5231460.

    Sziasztok!

     

    Sikerült pár képet csinálnom.

     

    A lányom kérése az, hogy ne legyen zöld és szeretnénk neki ezt teljesíteni.

    De nem akarom egyhangú, csak rózsaszínre. Olyan csajosat szeretnék, de azért becsempészném még azokat amiket kért (Pony, Barbie, hercegnők, stb.) Ezeket, lehet megcsinálom én dekorgumiból, amit könnyen leszedhetek, ha már nem kell, de az alap olyan legyen, ami azért évekig szép.

     

    Próbáltam úgy csinálni a képeket, hogy kb. látható legyen a szoba mérete is.

    A zöld szín kicsit sötétebb mint a képen és nagyon szép. A bútor és a szőnyeg maradna.

     

    Köszönöm az eddigi ötleteket is.

    előzmény:
    P.F.Dia (31436)
    2013-02-24  11:22
  43. 2013. március 2. 08:2831459.

    Ezek a színek csodásak együtt!A szürke is jó,habár bútorszínben eszembe sem jutott.

    Mindenképpen olyan bútorok kellene,amik alap darabok lesznek és ha pl 4 év múlva másik színt választanak a falra akkor ahhoz is passzoljanak.

    Az ajtó és az ablak fehér lesz.

    Sajnos ma már nem nagyon tudok ide benézni,de holnap már igen.

    előzmény:
    P.F.Dia (31458)
    2013-03-01  18:40
  44. 2013. március 1. 18:4031458.
    színtársítások
    előzmény:
    klandika (31455)
    2013-03-01  16:40
  45. 2013. március 1. 18:1131457.

    ...még szőnyeget is találtam ilyen színekben :)

     

    és egy képet, ahol már nem kislányos a berendezés, inkább izgalmas

    (pl. állatbőr szőnyeg)

    előzmény:
    klandika (31455)
    2013-03-01  16:40
  46. 2013. március 1. 17:4831456.

    Ágy alá kihúzható tárolót/fiókot  pikk-pakk lehet csinálni, v. csinálttani szürke v. fehér bútorlapból (abs élzárású, 18mm vastag lapról van szó) akár gombóc-foganytúval, akár bemarással, vagy akár csak egy lyuk-kivágással, ami egyben szellőzőként is funkcionál - ne ez határozza meg a feketeséget Asztallapot is lehet ilyen színűt, bármilyen formát és méretet, ami a szobában a Lányoknak a legideálisabb.

    A falszínek szépek, kár lenne a feketével belemászni !

    üdv.: Dia

    (  mellékelek pár anyagot/színt! )

    előzmény:
    klandika (31455)
    2013-03-01  16:40
  47. 2013. március 1. 16:4031455.

    A kiválasztott színek tényleg mályvásak.

    Az íróasztal lábnál a kicsi nézte ki a pinket,én is a szürkét vagy fehéret preferálom.Az íróasztal lapnál azért gondoltam feketét,mert az kevésbé kényes....egyébként most fehér van.

    A bútor vagyis a polcok akkor fehérek lesznek,rendben.Az ágyban viszont van egy kis fekete,ez még mehetne?Mert a fő gondom az ágy,hisz ez nincs más színben és sajnos nem nagyon láttam efféle(itt a két kihúzható fiókra gondolok) ágyat bútorboltban.

    előzmény:
    P.F.Dia (31453)
    2013-03-01  14:29
  48. 2013. március 1. 16:0331454.
    Igen,igen a bútorszín még képlékeny.
    előzmény:
    Bxbra (31452)
    2013-03-01  13:28
  49. 2013. március 1. 14:2931453.

    Klandika, megkerestem a kiválasztott színeket, nekem inkább kellemes mályvásnak tűnnek, és inkább szürkékkel, fehérekkel párosítanám őket, ami a bútort illeti, mint pinkkel és feketével. Fehér ajtókkal, ablakokkal, fehér ággyal+színes ágytakarókkal, párnákkal, és esetleg középszürke asztallábbal, komóddal, stb... jobban érvényesülne, nem nyomná el a falszínt.

    Nem tetszene jobban a Lányoknak?

    előzmény:
    klandika (31450)
    2013-03-01  12:03
  50. 2013. március 1. 13:2831452.

    Szia,

     

    én nem raknék fekete bútort, és ezt a rózsaszín lábat sem.

    A falszínhez, és kislányokhoz és sokkal vidámabb dolgokat tennék.

     

    Barbi

    előzmény:
    klandika (31450)
    2013-03-01  12:03
  51. 2013. március 1. 12:0531451.
    Bocsi,szóval ilyen íróasztal láb:   http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/50217974/
    előzmény:
    klandika (31450)
    2013-03-01  12:03
  52. 2013. március 1. 12:0331450.

    Szia Dia!

     

    Fotót nem tudok mutatni,mert ez  már egy új(de használt) lakás lesz,ahová költözünk és ahol laknak még. Nem szeretnék még 1x zavarni,így is már vittem a festőt,hogy lássa mit,hogyan.

    Szóval kocka szoba.

    1.fal:kb:60cm--ajtó---kb 199cm Ez lenne "provance varázsa".

    2.fal:349cm teli fal.Ez lenne a "szeder bor" szín.

    3.fal:kb:180cm---2szárnyú ablak sarokig

    4.fal:349cm teli fal,de erre a falra nyílik az ajtó.

     

    A bútorok cserélve lesznek.

    Az Ikeaban néztem ki ágyat,ezt: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/00177517/

    Hoz zá íróasztal lapot:    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/00209839/ és lábat:    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/00209839/

    A szín még nem biztos,lányoknak látniuk kell,de a lap fekete vagy fehér,a láb rózsaszín,fehér vagy fekete.

    Valamint 1,2 polcszerűséget,ilyesmit:   vagy    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/90116275/

    Kb ennyi,mert a ruhatárolás másik szobába gondoltam,hogy levegősebb,szellősebb legyen a szobájuk.

    A két lányom már  kamasz,12 és 17 éves és jó lenne valami térválasztó,saját kuckós hely,ezért is gondoltam ezekre a polcokra.

    Az ágyak az 1,2,3 falnál lennéne.,Nem tudom,hogy az 1 falon elférne-e az ágy(vagyis,hogy nem lógna-e be az ajtófélfába,mert a méretekből nem minden van meg pontosan,ezért is írtam kb-t.Az íróasztalok a 4.falon lennének és erre a falra kerülne majd egy lapos tv is régi helyett.

    Remélem érthető voltam.

    előzmény:
    P.F.Dia (31449)
    2013-03-01  10:25
  53. 2013. március 1. 10:2531449.
    bútorok (szekrény, ami magasabb) hol lesznek?
    előzmény:
    klandika (31447)
    2013-03-01  09:17
  54. 2013. március 1. 10:1131448.

    Szia! Örömmel segítünk, de előtte próbálj gyorsan fotózni egyet a szobáról, és valahogy jelöld rá mit milyenre gondoltál. A fotó azért lenne jó, mert abból látnánk, hol az ajtó, ablak egymáshoz képest.

    (ajtó és ablak egymással szemben,vagy egymás melletti falon van?)

    Egyébként, elképzelve az ötleted, jónak tűnik ! (látatlanban)

    előzmény:
    klandika (31447)
    2013-03-01  09:17
  55. 2013. március 1. 09:1731447.

    Sziasztok!

     

    Falszínnel kapcsolatban kérném a tanácsotokat!

    Lányaim szobájába a Dulux : "szeder bor" és "provance varázsa" színeket választottuk.A szoba 3.49X3.59-es,szinte kocka.Az első ötletem az volt,hogy 3 fal a világosabb,1 fal pedig a sötétebb árnyalat legyen,aztán a  festő kiszámolta,hogy  7,5 liter festék kell.Vettünk 1db 5 literest(világos)és 1 db 2,5 literest(sötétebb).....namost ezt úgy kellene elosztani a falakon,hogy ne kelljen még venni plusszba,mert őrült drága festék.

    Újabb ötletként arra gondoltam,hogy akkor 1 teljes fal lenne a sötétebb árnyalatú és a vele szemközt lévő fal képzeletbeli 3 részre osztásával a középső részt színeznénk még erősebb árnyalatúra.(A szobában ez a két fal üres,tehát a két világos árnyalaton lenne az ablak és az ajtó.)Ez így jó ötlet?Vagy van valakinek más ötlete?

     

    Köszi előre is.

  56. 2013. február 28. 14:3331446.

    De szépek!!!

     

    Bármikor ezeket 

     

    előzmény:
    Bxbra (31443)
    2013-02-27  08:48
  57. 2013. február 27. 16:0631445.
    Halasan koszonom tartalmas felvilagositasodat meg a kepeket - sajnos, megsem tetszik egyik sem,  akar divat, akar nem. 
    előzmény:
    Bxbra (31443)
    2013-02-27  08:48
  58. 2013. február 27. 09:2631444.

    Csodás színek, személy szerint mindegyiket imádom

     

    előzmény:
    Bxbra (31443)
    2013-02-27  08:48
  59. 2013. február 27. 08:4831443.

    Szia,

     

    azért szerintem nem árt egy kis ismeretanyag a két színhez

     

    A lila a kedvencek kedvence! Igazán királyi méltóságteljes kisugárzásával rögtön a figyelem központjába kerül. A piros és kék színek keveréke, így már önmagában is az egyensúlyra törekszik. Hideg-meleg, tűz-víz kettősségének izgalmassága számtalan lehetőséget rejt a lakberendezés területén is.

    A zöld pedig a fejlődés, harmónia, természet színe! Imádom! Hihetetlen nyugtató hatása van,nem véletlenül a legpihentetőbb szín az emberi szem számára. Alapszínként használva szinte minden színnel párosíthatjuk. 

     

     

    És  ha már a divatot említetted, a 2013-as év színe a SMARAGD zöld, és nem csak nálunk

    A 2013-as év tavasz színei között pedig  3 féle zöld, és egy szép lila is szerepel.

     

    előzmény:
    Bagoly (31439)
    2013-02-26  18:05
  60. 2013. február 26. 18:2331442.

    Bocsanat, elhamarkodtam. Elfelejtettem a lilat is oda irni.

    Lanyom anyosaeknal valoban nagyon tetszetos halvany orgonalilara volt festve a living-room fala. Nagyon sokaig nem tudtak eladni a hazat, mint kesobb kiderult, a lila a kinaiaknal a gyasz szine. (mintha nem tudtak volna atfesteni)!  

    előzmény:
    P.F.Dia (31441)
    2013-02-26  18:17
  61. 2013. február 26. 18:1731441.
    Nem,nem divatszín, de sokan szeretik. Pl. én is
    előzmény:
    Bagoly (31439)
    2013-02-26  18:05
  62. 2013. február 26. 18:1331440.

    még pár kislányszoba kép

     

    ("...A szőnyeg is zöld, ezt nem is akarjuk kicserélni, van egy fenyő beépített szekrény és a lányom ágya is fenyő, galéria ágy.

    Ő most már majdnem 6 éves és nagyon szeretne lila meg rózsaszín szobát....")

     

    előzmény:
    emmababa (31435)
    2013-02-24  09:03
  63. 2013. február 26. 18:0531439.
    Jejjj, ezzel az almazolddel megorjititek az embert! Most az a legnagyobb divatszin otthon?
    előzmény:
    P.F.Dia (31438)
    2013-02-26  17:33
  64. 2013. február 26. 17:3331438.

    Sziasztok!

     

    Kislányszoba: ha maradna 1-2falon a zöld, lehetne csíkos tapétával és egyszínű rózsaszínnel a másik kettőt. Van egy cuki kislányszobám, amiről kiemelek néhány részletet, amin látszik a színek, minták társítása.

    Üdv.: Dia

    előzmény:
    emmababa (31435)
    2013-02-24  09:03
  65. 2013. február 24. 14:1431437.

    Szia,

     

    hú így nehéz, hogy nem látjuk a színeket pontosan. 

    A zöld és a pink nagyon szeretik egymást, egy helyes kis tapétás résszel kiemelném valamelyik falszakaszt. De olyan tapétával, amiben van pink, zöld, és esetleg még sárgás árnyalat a fenyőbútor színe miatt. 

     

    b

    előzmény:
    emmababa (31435)
    2013-02-24  09:03
  66. 2013. február 24. 11:2231436.

    Szia Emmababa,

    a Kislány szobájában a fal színe (fűzöld) marad? ezt nem egészen értettem (írtad, hogy penészes egy részen,ezért festeni kell,de amúgy nagyon szép...talán csak azt a kis részt kell újrafesteni? ..vagy az egész szoba újra lesz festve? Ha marad a zöld, esetleg 1-2 fotót kattinthatnál,hogy jobban képbe legyünk, közben keresgélünk pár ötletadó képet.  A fenyő és a fűzöld nagyon jó páros, sok-sok világos rózsaszínnel igazi álom-lányszoba!

    Addig is szép vasárnapot Mindenkinek!

    dia

    előzmény:
    emmababa (31435)
    2013-02-24  09:03
  67. 2013. február 24. 09:0331435.

    Sziasztok!

     

    Pár hete kértem a segítségeteket a nappali-hálómmal kapcsolatban

     

    A szekrény már majdnem kész van, gyönyörű arany-dió famintás a lap.

    A falat krémszínűre fogjuk festeni és valamilyen tapétával akarom kicsit kiemelni az ülőgarnitúra sarkot.

     

    Amint lesznek képek, majd teszek fel

     

     

    Viszont  megint kérnék segítséget tőletek

     

    Sajnos a lányom szobájában, amihez nem akartunk hozzányúlni, az egyik sarokban, ahova betoltunk egy búrort, penészes lett a fal, kivül sajnos nincs szigetelés ott (társasház) és muszáj újra festeni. Jelenleg fűzöld a fal és nagyon szép. A szőnyeg is zöld, ezt nem is akarjuk kicserélni, van egy fenyő beépített szekrény és a lányom ágya is fenyő, galéria ágy.

    Ő most már majdnem 6 éves és nagyon szeretne lila meg rózsaszín szobát.

    Van neki a falon 3D- pillangó, meg egy nagy magasságmérő is, ezeket szeretném megtartani. A lányom még a Pony meg a hercegnőkért van oda, de mivel lassan iskolába megy és változni fog az érdeklődése is, ezért olyasmit szeretnék neki, ami a későbbi években is jó lenne majd.

    Ebben szeretnék kérni kis segítséget, ötelteket, hogy hogyan érdemes.

    Maga a szoba elég kicsi. 230cm széles és 4m hosszú. Az egyik falon teljes szélességben ablak van, alatta radiátor. A bútor meg a szőnyeg maradna.

     

    Minden ötletnek nagyon örülnék

     

    Köszi

  68. 2013. február 22. 09:3131434.

    Na még jobb, ha mályvás a színe a székeknek. Én sötétbarna abroszt tennék, amire pinkes, erős mályvás, arany árnyalatokkal játszanék. 

    A sötétbarna hihetetlen szép alapot, és egyben kontrasztot ad az élénk mályvás kiegészítőknek, ahogy a 31422. hozzászólásomban látszik is a képeken. Nem utolsó sorban pedig visszahozza a gerendák barnaságát.

    Szokatlan ámde annál gyönyörűségesebb párosítás

    Lehetne a koszoróslányok ruhája is a megszokottól eltérő csokibarna, pinkes virágokkal 

     

    előzmény:
    kislinda (31418)
    2013-02-21  17:47
  69. 2013. február 22. 08:2631433.

    Szia,

    a mutatott linken lévő tárgyakat/bútorokat is tablóra tudjátok tenni, esetleg máshonnan olyan színt (fa színe, fal színe, parketta és ajtó színe, stb) ami hasonlít a véglegesre, ill a kiválasztottra...az is sokat segít! 

    Nyugodtan hozd, megnézzük!

    előzmény:
    masteko (31429)
    2013-02-21  20:46
  70. 2013. február 22. 08:2231432.

    Igen,igen azok a gerendák

    talán éppen ezért nem akartam a szalvétáknál is olyan elegáns fehér-bordó duót, hanem vörössel kevertük ( lilásbordó az egyik, és vörös a másik, ilyen rózsaszirmokat találtunk is, a dekorációs osztályon, ikea, ha jól emlékszem, a szalvéta is ) A fehér tányérok alá a lilásbordó szalvétából rakosgattunk  - varrhattunk volna, ám az eldobhatót jobbnak tartottuk.

    A kavics a fotókon nem látszik (Duna partra igyekeztünk asszociálni), ha teremben lett volna, akkor üveggyönygyöket, pici tükör-korongokat szórtunk volna az asztalokra, talpaspoharak köré, és a csillárokra is lehet damilon lógatni hasonlókat

    (én is lufiellenes vagyok, csak 16éven aluli bulikban támogatom)

    Nagyon szép a csíkos szék, és ilyesmi szalvéták illenének ehhez is!

    előzmény:
    kislinda (31430)
    2013-02-21  22:08
  71. 2013. február 21. 23:0031431.

    Átküldtem a linket 

     

     

    előzmény:
    kislinda (31430)
    2013-02-21  22:08
  72. 2013. február 21. 22:0831430.

    Lányok nagyon köszönöm az ötleteket!

     

    Bxbra: a székek nem pirosak, bordók egy lehelletnyi mályva árnyalattal.

    Tetszik a színvilág, amiket mutattál, nekem először egy bordó-mályva-rózsaszín hármas jutott először eszembe,  csak féltem túl sok(k) lenne.

    Volt egy olyan ötletem is (talán a parketta és a szék fa része miatt), hogy bézst-aranyat-barnát tennék, de lehet, hogy a székekkel együtt sok lenne...

     http://www.probonitas.hu/webshop/kepek/nagy_kepek/vende gkonyv/vendegkonyv_oarany_szalagos.jpg

     

     

     Csakcsokis: Augusztus első szombatján, a nyár kellős közepén. Köszi előre is ha küldesz át ötleteket!

     

    Dia:

    Nagyon tetszik a szalvéta színkombó. (bordó-mályva/lila?- színekben nem vagyok túl jó). Nálunk sötétbarnák a gerendák, de hasonló az összhatás. Teremben leszünk, de egy kertkapcsolattal, olyan félig benti (evés), félig kinti (bár).

    előzmény:
    Bxbra (31420)
    2013-02-21  18:13
  73. 2013. február 21. 20:4631429.

    Bocs, ha osszekevertem a neveiteket! 

     

    Koszonom valaszaitokat, ... mint irtam is, nem az en lakasomrol van szo, igy nem rendelkezem semmilyen fotoval, amikbol tablot keszithetnek, de igy is sokat segitettetek (hogy tudjak esetleg "okosabban szugeralni" a baratosnemnek ).

    Persze a dontes (mint ahogy a butorokban sem) nem lesz az enyem, de hozzaertokkel megbeszelve a felvetett temat, kulonosen a szineket, segit abban, hogy (igeny eseten) jobban tudjak "orientalni" 

     

    Meg egyszer koszonom nektek!  

    előzmény:
    P.F.Dia (31428)
    2013-02-21  20:17
  74. 2013. február 21. 20:1731428.

    Kedves Masteko!

    Végülis mindegy, hogy Barbi vagy Dia, nagyjából meg is válaszoltuk a kérdéseket. Szerintem az lenne a legjobb, ha lementenéd a fotókat, a valós színekkel, anyagokkal, s egy tablóra ráhelyeznéd őket. Együtt megnézzük, milyenek. Próbáld a falszínt is kikeresni, hogy ne csak találgassunk, mert mindegyikünknek mást, mást jelent a lazac-szín

    A tablón lehet majd cserélgetni ezt-azt, ami esetleg mégse való a képbe.

    Szép estét!

    Dia

    előzmény:
    masteko (31423)
    2013-02-21  19:33
  75. 2013. február 21. 20:1031427.

    így tetszik - bár én kizárólag fehér ajtókat (esetleg a padlóhoz hasonló sötét tölgyet?) tudnék hozzá elképzelni, szekrényen, bejáratin is.

     

    (mondjuk lazacként nekem a világos-narancsos-rózsaszín ugrik be)

    előzmény:
    Bxbra (31425)
    2013-02-21  19:56
  76. 2013. február 21. 20:0131426.

    Szia!! húú,micsoda izgalom! Amikor írtad a bordókárpitos széket és a gerendákat, eszembe ötlött Öcsémék esküvője :) Nyári esküvő gyanánt egy Dunaparti kerthelyiséges-fagerendás vendéglőről van szó (a ceremónia a Duna-parton) és minket, vagyis a Lányaimat és engem ért a megtisztelő feladat, hogy az adottságokhoz igazodva találjunk ki valamit. Az étterem székeit nem tudtuk és nem is akartuk lecserélni, bár a fehéres lazúr a fenyőgerendákkal társítva nagyon bántotta a szemem, de annyi anyagot nem tudtunk volna odacipelni, ami ezt eltünteti, így maradt az enyhe organzatekergetés (fehér és bordó), és a virágok, és az asztaldísz, amit szintén mi készítettünk (cserepeket bevontunk bordó organzával, fehér kavicsot raktunk bele, majd beleszúrtuk a díszt,stb) néhány oszlopra virágszirmokat biggyesztettünk, a kapcsolódó épület ablakpárkányára tükröt, mécseseket, a kertbe is került valami, előkeresek pár képet, hátha valami apróság hasznosítható belőle..."munkaközi" képek,ui a végleges fázisban elfáradtunk, átöltöztünk, utána meg már szereplőkkel teli képek készültek

    Persze egy beltéri esküvő ennél sokkal több díszt is elbír!!

    előzmény:
    kislinda (31418)
    2013-02-21  17:47
  77. 2013. február 21. 19:5631425.

    Szia,

     

    ezt a Dia írta, de szívesen válaszolok én is. 

    Ez a barack, lazac, vagy nevezzük bárhogy, nagyon nehéz szín.Azért nehéz szín, mert nehéz hozzá igazán passzoló kiegészítő árnyalatokat találni egy modern hangulatnál.

    Ha mindenképpen ragaszkodnál hozzá, akkor semmiképp ne vigyél bele tapétát, csak egy színt használj a falnál, és a fehér ágy kiegészítőiben próbálj meg egy kis játékot és élénk árnyalatokat belecsempészni a helyiségbe.

    előzmény:
    masteko (31423)
    2013-02-21  19:33
  78. 2013. február 21. 19:3931424.
    előzmény:
    kislinda (31418)
    2013-02-21  17:47
  79. 2013. február 21. 19:3331423.

    Szia Barbi 

     

    irod, hogy "Az üvegbetétes tolóajtóval ez a falszín nekem nem az igazi...talán a legvilágosabb árnyalata igen, de az már nem lazac " , ... o.k., igazaból nem lazac szinrol lenne szó, mert az valóban sokkal intenzivebb, mediteránosabb, hanem egy enyhén narancsos árnyalatu rózsaszinrol (talán a baby-rózsaszintol való megkulonboztetes végett használjuk a lazacrózsaszin elnevezést), ...

    de kiváncsi lennék: miért nem illik ez a szin, szerinted, az üvegbetétes tolóajtóhoz, ill. a cseresznyebarna-fehér duóhoz, mint 3. szin? 

     

    Ami pedig a tapétát illeti, én is egyetértek veletek, ha enyém lenne ez a lakás, ebben a hálószobában (az adott paramétereivel) nem alkalmaznék semmilyen tapétát, ... a szinvilágát ugyis foldobják majd a textiliák, a kulönösen szép ágynemuk, ágytakarók.

    előzmény:
    P.F.Dia (31407)
    2013-02-20  10:36
  80. 2013. február 21. 19:1331422.

    Szia!

     

    Az időpontot tudjátok már? Csak mert a szín/virág attól is függhet, hogy mikor van szezonja. 

     

    Türkiz-narancs, amit már láttál az előbb képekben! Ezüst szerintem túlságosan mellőzött az esküvőkön-de valami erős színnel brutál szép lehet!

     

    Ha akarod, privátban küldök egy csokornyi képet esküvői témakörben. Csak a saját oldalam én sem reklámoznám és ott vannak összegyűjtve  

    előzmény:
    kislinda (31418)
    2013-02-21  17:47
  81. 2013. február 21. 18:3231421.

    Bordó-lila-pink-narancs

    Ilyesmi pillangók voltak a poharakon az ültető kártyák.

     

    Van egy rakat képem, csak nem tudom, milyen színvilág, stílus tetszene..

    előzmény:
    kislinda (31418)
    2013-02-21  17:47
  82. 2013. február 21. 18:1331420.
    Nem látszik jól, milyen a szék kárpitja, piros, vagy bordós? Lehetne egy csoki-fukszia-lila kombó, vagy egy kis narancsot belevinni a bordós árnyalatokhoz. Van még rengeteg képem.
    előzmény:
    kislinda (31418)
    2013-02-21  17:47
  83. 2013. február 21. 18:0431419.

    Jajj de szuper lesz!!! Gratulálok :-))) Rengeteg brutál jó esküvős képem van, pár éve az egyik ismerősömék kértek meg, hogy segítsek dekorálni nekik :-) Na aztán  az ötletelés annyira jól sikeült, hogy egyedül kellett a komplett termet feldíszítenem, ami az utolsó pillanatban derült ki. Én olyan transzban voltam, gőzöm sincs,hogy lettem kész

    MIndjárt előkutatom az inspirációkat :-))

    előzmény:
    kislinda (31418)
    2013-02-21  17:47
  84. 2013. február 21. 17:4731418.

    Sziasztok Lányok!

     

    Imádom az ötleteiteket, ezért rátok gondoltam, hátha tudtok megint inspirálni: most nem lakásdesign, hanem esküvői helyszín design. Leszögezem nem vagyok az az esküvő-mániás, nem akarom a meghívó színét a hajamhoz és a terem falszínéhez igazítani, csupán az adott lehetőségeket szeretném kiaknázni, a ti segítségetekkel.

    Szóval adott egy nagy galériás terem, sima fehér falakkal, sötétbarna gerendákkal, illetve sima tölgy színű parkettával. Ami adott, hogy  fakeretes bordós-bíbor bársonyszékek vannak, valami ehhez hasonló: http://www.fuggonymester.hu/images/referencia/big/krp084. jpg

    Ezekhez kéne igazodni, de mituán felhívtam két dekoros céget, és automatikusan a bordó-fehér lufis borzalmat ajánlották, elrettentő példák itt:

     http://allflower.ewk.hu/feltolt/bordo-lakodalmi-ter ites-07.jpg

     http://tamastanya.hu/gallery/30/1289681774_5 514.jpg

     http://syssyeskuvo.hupont.hu/felhasznalok_uj/7/5 /75868/kepfeltoltes/eskuvoi-e.d._007.jpg

     

    Ezután rájöttem, hogy na ez az amit semmiképp sem szeretnék! Nem hiszem el, hogy ennél ízlésesebben, és/vagy más színeket használva nem lehet normálisan feldíszíteni egy termet...

    Lenne kedvetek ötletelni?

  85. 2013. február 21. 15:4331417.

    Csak csempében gondolkodtok? Kádas fürdőszobákat hangulatosan meg lehet valósítani faburkolattal, az angol stílus felé közeledve, szoba szerűen  -  esetleg bontott lambériából is.

    (ügyeskezű Férj esetleg előbb elkészítené, mint a csempézést)

     

    "Ez egy esti kis kádass fürdő lenne, alap darabokkal. "

    előzmény:
    corinfar (31410)
    2013-02-20  15:12
  86. 2013. február 21. 14:2231416.
    semmi gond 
    előzmény:
    P.F.Dia (31415)
    2013-02-21  14:19
  87. 2013. február 21. 14:1931415.
    Bocs, még a tegnapi fürdőszoba-dilemma volt az eszembe, s ahogy megjelent a konyhai kép, alákattintottam a mosdós szekrényekre .
    előzmény:
    csakcsokis (31414)
    2013-02-21  13:48
  88. 2013. február 21. 13:4831414.

    Szia,

     

    de ő a konyhabútort kérdezte :) 

    előzmény:
    P.F.Dia (31412)
    2013-02-21  09:51
  89. 2013. február 21. 09:5431413.
    A konyhák tényleg elfogadható áron vannak, főleg a kész (nem beépíthető) blokk.
    előzmény:
    csakcsokis (31411)
    2013-02-21  09:11
  90. 2013. február 21. 09:5131412.

    Sziasztok Lányok, szép, napsütéses reggelt Mindenkinek!!

    Csakcsokis, ránéztem az ajánlott linken a bútorokra, összehasonlításképpen megnéztem egy fürdőszobabútort, amihez picit hasonlót csináltunk pár hónapja a Rómain, hát, azért nem olyan olcsó.

    (Biztosan láttad, egy fehér fürdőszoba, fehér mosdószekrényéről van szó, itt náluk Majka 60 néven fut http://www.hartyanbutor.hu/termekek_146_MAJKA-60-feher-ere zett-furdoszoba-butor_Mosdos-furdoszobabutorok.html , én a miénket lebegőnek terveztem, 90cm széles, ehhez hasonló szögletes mosdóval. Ez csak 60cm, nagyon soknak tartom, több tízezerrel lehet olcsóbb, mint a látható ár!)   A többi is kihozható, s a "félig-beépíthető" mosdók már nem drágák.

     

    előzmény:
    csakcsokis (31411)
    2013-02-21  09:11
  91. 2013. február 21. 09:1131411.

    A praktikerben vettem akciós olasz csempét, teljesen jó volt és szép. De a Zalakerámia lerakatokat is érdemes megnézni, főleg ha néhány négyzetméter elég, a palatinusnak is van kiárusító részlege, ott ráadásul mennyiség is van mindig. 

     

    Konyhabútor: http://www.hartyanbutor.hu/kategoria_24_Konyhabutorok.html

    de ezt is sok helyen kapsz(obi). Kikában is szoktak kiárusítani.  

    előzmény:
    corinfar (31410)
    2013-02-20  15:12
  92. 2013. február 20. 15:1231410.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm a gyors válaszokat!

     

    Nem hajt minket a tatár de most lesz nyilászárók cseréje, kazán csere, így most lenne időszerű még a költözés előtt.

     

    Maradt padló burkoló anyag, magyarán padlólap, ez nem kell, most tudtam meg!

    Szekrény sem kell , mert a másik fürdőszoba óóriási, ott van már minden.

    Ez egy esti kis kádass fürdő lenne, alap darabokkal.

     

    Csempe, hol érdemes venni?

    Bau...ban láttunk wc-t csapot olcsón elviselhetőt.

     Csempét nem.

     

    Így a csempe vétel lenne kérdés?

    Milyen márkát ajánlotok?

     

     

    Konyhabútor egész jó de ha marad pénz esetleg mert jól gazdálkodunk, azt hol érdemes venni?

    Egybe blokk kellene, valami egyszerű de nem modern.

    Konyhában szerencsére szép a csempe és a padló is, ablak is.  

     

    Corin 

     

     

    előzmény:
    csakcsokis (31408)
    2013-02-20  12:11
  93. 2013. február 20. 14:0131409.

    Lányok, olyan csodás napsütés volt egész nap, hogy nekiálltam szelektálni, pakolászni, s néhány megtalált holmiból kicsit újítani.

    Ezt a gyönygyös függönyelkötőt karácsonykor használtuk, elraktuk, most elővettem, hogy a gyász-fekete lámpaernyőt kicsit felvidítsam B.lányomnál a tetőtérben. (másik leányzóm szobáját ma nyugton hagytam)

    avagy : Mit csinál az anyuka,amikor a gyerek suliban van ?

    (aki kiváncsi a tetőtér többi képére, látogasson a fb-albumba,

    ajánlom szeretettel)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  94. 2013. február 20. 12:1131408.

    Szia, nem írtad, hogy ezt feltétlenül muszáj-e azonnal felújítani.

    Ha csak azt nézed, hogy egy wc kagyló és egy normál tartály 20.000 Ft együtt-munkadíj nélkül, a sziló, a festék, gipsz, ragasztók és minden más, amit a lányok számoltak, borzasztó drága.

     

    Van elég sok ingyenes oldal, ahol találsz tükröt, lámpát, mosdókagylót. De pl. egy normál mofém csaptelep is 10.000 körül van és akkor a kád/zuhanycsapról nem is beszéltünk. Még ha a család férfi tagjai mindent megcsinálnak, szerintem akkor sem lehet ennyi pénzből kihozni. 

     

    Lehet venni 1000 Ft-ért is csempét a nagyobb barkácsáruházakban, vaterán maradékokat szinte mindenből, de elég kaotikus lesz a végeredmény. Szekrény- 2000 Ft a műanyagosnál vagy használtat keresni, de ez sem szép...

     

    Én a helyedben inkább alaposan kitakarítanám ha már muszáj használni és gyűjtögetnék, hogy mindent cserélni tudjatok. Mert nagy valószínűséggel vízvezetékekhez is hozzá kell nyúlni, stb, akkor meg végképp nem elég a pénz. 

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    corinfar (31403)
    2013-02-20  09:16
  95. 2013. február 20. 10:3631407.

    Nagyon finom a lazac is, a színe is, de szerintem el kellene dönteni, melyikhez ragaszkodnak: a tapétához és az ágyhoz+tolóajtóhoz, vagy a lazac-színhez (??) Az üvegbetétes tolóajtóval ez a falszín nekem nem az igazi...talán a legvilágosabb árnyalata igen, de az már nem lazac

    Erről a színről nekem egyébként két irányzat ugrik be: az erősebb változata a mediterránhoz (terrakotta), a diszkrétebb változata ezekhez a finom,nőies,romantikus stílushoz (púder-szín), mint ami a képeiden van, Barbi.

    előzmény:
    Bxbra (31402)
    2013-02-20  09:12
  96. 2013. február 20. 10:2831406.

    az előbb kihagytam a NEM szót, vagyis: nem csak csempével lehet falat burkolni

    Mosdópultra kerestem olyan megoldást, ami egyedi, bár ebből a képen látható természetes fal deszkából nem olcsó, ám egy régi, igazi fa (nem laminált) íróasztalból el tudnám képzelni!

    előzmény:
    corinfar (31403)
    2013-02-20  09:16
  97. 2013. február 20. 10:1831405.

    Kedves Corin,

    100eFt-ból fürdőszobát felújítani tokkal-vonóval még akkor is képtelenség, ha a bontásokat saját kezület végzitek, és "csak" a burkoláshoz és vízszereléshez hívtok szakembert. Az anyagköltség pedig - ahogy Barbi is írta - nem csak a burkolólapokból áll, bár, most eszembe jutott, hogy hideg,vagyis csak lapburkolattal lehet oldalfalat burkolni fürdőszobában. Bontott falambériából is lehet, sok idő kell ugyan hozzá, szépen megcsiszolni, pácolni, ami bírja hosszabb távon a párát (valami szép, világos -szürke vagy fehér- lazúr?) talán olcsobb, mint csempével burkolni (lap+ragasztó+fugázó+burkoló)...de ezt is érdemes rendesen, vagyis párnafára, hogy szellőzzön,stb.

    Padló: nem tudom, mi az a stílus, ami tetszik, de mostanában újraéledt a mozaikburkolat - bárhol, kidobott, maradék, törött lapokból lehetne válogatni egymáshoz illőeket (néhai mettlachi?), ezekből ügyes vágással, és szép összerakással egy egyedi padlót rakhattok magatoknak.

    Használt mosdót már láttam (pl. a környékünkön kiárusítva,2db pultba építhető), WC-t, kádat nem vennék használtat,semmiképpen. Ragasztóból,fúgázóból érdemes megbízhatót venni, és a megfelelő előkészítést sem javaslom megúszni (vízszigetelés, aljzatkiegyenlítés) ...s akkor még a kádról, mosdóról, csaptelepekről, lámpákról nem is tettem említést

    előzmény:
    corinfar (31403)
    2013-02-20  09:16
  98. 2013. február 20. 09:4731404.

    SZia,

     

    örülönk, ha tetszik a topik!!

     

    Hát nem akarlak elkeseríteni, de 100.000,- Ft nagyon kevésnek tűnik egy 10 m2 fürdő komplett felújításához. 10 m2 az alapterület, az oldalfalra legalább 20 m2 csempe kell, /de sztem többb/ ez így összesen 30 m2 lapburkolat. Ha 2.000.- Ft -os anyagárral számolok, akkor is 60.000,- Ft ra jön ki, és akkor még nem számoltam bele a lerakást, ragasztót, fugázó anyagot.

    És nincs beleszámolva a komplett bontás sem, sem a vakolás, festés stb...

    Ez most csak durván számolva.

    De egy fürdőszobával hosszú távra tervez az ember, nem csak 1-2 évre, így inkább erre szánnék nagyobb összeget. Utána venném meg a kiegészítő bútorokat.

     

    B

     

    előzmény:
    corinfar (31403)
    2013-02-20  09:16
  99. 2013. február 20. 09:1631403.

    Sziasztok!

     

    Nagyon jó ez a topik!

     

    Fürdőszobával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni.

    Költözés előtt állunk, két fürdő tartozik a házhoz, a lenti tökéletes állapotban van, nem igazán a mi ízlésünk de szép.

    A fenti egy 70-es évekbeli csempe, kád, mosdó, padlóval rendelkezik.

     

    Ezt szeretnénk felújítani.

    Sajnos a házon annyi jelentős költség van, hogy erre már alig futja.

     

    Max 100000 ft lesz rá, 10 nm.

    Persze jobb lenne olcsóbban kihozni, mert pl nincs szekrényünk, mert a régi helyen beépített van, itt meg semmilyen...

     

    Minden jó és költség takarékos ötletnek örülnék!!!

    Az ár a leglényegesebb!

    Hol érdemes venni csempét stb-t?

    Maradékot lehet venni valahol vagy érdemes-e?

    Haszált mosdó kád?

     

     

    Sajnos a kád wc mosdó -cserélni kell.

    Padlót és csempét is.

     

    Várom az ötleteket!!!

    Köszönöm! 

     

    Corin 

     

     

  100. 2013. február 20. 09:1231402.
    A lazacszín nagyon szép, de hagynám érvényesülni sok-sok világos részlettel. Egyébként ez az árnyalat nagyon szereti a zöldes, valamint a kékes kiegészítőket!
    előzmény:
    masteko (31398)
    2013-02-19  22:11
8 9 10 11 12

Címlap

top