Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mindossze husz eve terjedt el a tapal valo etetes. Addig ugyan azt a kajat ettek a kedvencenk mint gazdaig az elmult sok ezer evben. En beszeltem az orvosal, hisz eloszor nekem is azt a tapot javasoltak amit ok forgalmaznak "ez a legjobb" cimszoval , es oszinten tenyekel es keves tudasomal amit a konyvekbol szedtem alatamasztottam mondokam, a vegeredmeny az lett hogy mondta az orvos ha emberi kajat kap a kedvenc egy ido utan valogatos lesz. Ebben megkellett egyezunk mert igaza van. Aldasat adta arra hogy semmi gond az emberi kajaval addig meg valtozatosan ettetjuk, de ez ugye rank is ervenyes!!
Nyugodtan johet a suti, a fagyi vagy barmi amit szeret kiveve a csoki es gyumolcsben a szollo!!! Meg hagymat nem jo adni neki, de ha a foghagymat szereti nyugodtan adhatol neki azt is csak a leheletet nehez elviselni utana En amit meg eszre vettem hogy a kutyusok akik dog food-on elnek gyakran kellemetlen a leheletuk es ahoz kulon mu vaccak kell ami elveszi a szagot.
Igazabol senkit sem akarok meggyozni arrol hogy mivel es hogyan ettese kedvencet, ezt mindenki maga donti el, hisz a tap nagy elonye hogy kesz van es nem kell vigyazni arra hogy valtozatosan etesd a kincsedet. De ha arra gondolok hogy a tapnak kellemetlen az ize, mar amikor egyaltalan van neki es nem tudni milyen mu vaccak van benne, hat akkor inkabb "people food"-ra teszem voksom.
Boldog szulletes napot mindkettojuknek!!
Biztos sikered lesz a meglepetesel
Boldog szuletesnapot eleted parjanak es termeszetesen a legkisebbnek is. A meglepetes biztos sikerulni fog. A Keg remek vendeglo!
Ami az etvagyadat illeti, nalam sajnos az van, hogy, ha en ideges vagyok, az idegesseg nem elveszi, hanem meghozza az etvagyamat es allandoan ehes vagyok, ami eleg nagy megeroltetesbe tellik, hogy visszatartsam magam, hogy ne egyek, aztan, ha megnyugszok az etvagyam is visszater a rendes kerekvagasba. Nem veletlen nalad is ez van?
Sziasztok!
Bozse,tegnap en is csak huledeztem,de ma le a kalappal elotted!!!!Sajnos,nekem is nagy a pofam,allandoan jartatom,kesobb ugyan megbanom,DE....Keptelen vagyok bocsanatot kerni,ugy,mint TE.Szoval megemelem a kalapom elotted,mert csodalom,ha vki igy ki tudja mutatni,ahogyan erez.Jelen esetben a megbanast....Nekem iszonyuan faj belul,amikor keptelen vagyok szavakba onteni,amit erzek,de egyszeruen nem tudom.Igy csodalom azokat,akiknek meg van ez a kepesseguk.
Lina,vidd vissza a nadragot,hogy nem erzed Magad benne jol.Hidd el,visszaveszik.Mondd,hogy kenyelmetlen es meg gondolkozol,nem is fognak szolni semmit.Amugy vigyazz Magatokra!!!!!
Kepzeljetek,ma van a ferjem 45. es a kisebbik fiam 8.szulinapja.A kicsinek holnap lesz partyja,igy O azt kapja.De a ferjemnek sokaig tortem a fejem,mit is szeretne.Aztan kitalaltam vmit.Meg itt nem voltunk sosem etteremben a Mandarinon kivul es O mindig menne,kulonosen a KEG-be.(steakhouse)Vhogy sosem volt ra penzunk,pedig csak atellenben at kell ballagni az utcan velunk szemben majdnem.Na,szoval foglaltattam asztalt es gondoltam beultetem a kocsiba,bekotjuk a szemet es teszek egy-ket kort a kocsival,hogy ne tudja hova is megyunk.Aztan lesz meglepi,mert,ha nem 500-szor akkor egyszer sem,de elmondta,hogy O ideszeretne menni nagyon egyszer,meg mielott hazamegyunk.Most dolgozik,de nem is sejt semmit.Remelem orulni fog!
Mindenkinek szep,kellemes vasarnapot!Sziasztok!
Szia Lina, probald meg visszavinni, ha sikerul, most mar tudod, hogy milyen meretre van szukseged, vedd meg a Weboldalrol.
Egyebkent, hogy vagy, nincs problema, konnyen viseled, nem haszontalankodik a picur?
Szia Lina!
Tanulság? Ne nézd meg utólag....
Bosszankodjál nyugodtan, de az a nadrág amit már megvettél biztos jó, a neten meg nem tudtad volna felpróbálni!
MINDANNYIÓTOKNAK
SZÉGYENLEM MAGAM NAGYON AZÉRT, AMIT TETTEM ITT A TOPIKBAN. BOCSÁNATOT KÉREK MINDANNYIÓTOKTÓL, HOGY BÁNATOT, SZOMORUSÁGOT OKOZTAM NEKTEK. NE HARAGUDJATOK RÁM. NEM AKARTAM, MÉGIS MEGTETTEM.
NEM SZERETNÉM, HA E TOPIKBAN IS ELHARAPÓZNA A POLITIKAI NÉZETKÜLÖNBSÉG, MERT NINCS ÉRTELME, ELÉG ITTHON A MAGUNK BAJA.
BOCSÁNATOT KÉREK TŐLETEK, TÖBBÉ NEM TESZEM, DE NE KÖZÖSITSETEK KI, MERT NAGYON ROSSZUL ESNE, IGY IS NAPOK ÓTA ÁLMATLAN ÉJSZAKÁIM VANNAK, EZ MIATT, HOGY CSUNYÁN BESZÉLTEM ÉN, AKIRE EZ EGYLTALÁN NEM JELLEMZŐ. AZT NEM TAGADOM VISZONT, HOGY MÉRHETETLEN NAGY SZÁM VAN, ÉS AMI A SZIVEMEN, AZ KI IS JÖN A SZÁMBÓL, NEM GONDOLVÁN ARRA, HOGY MEGSÉRTEK EMBEREKET.
MÉG 1X SZIVES ELNÉZÉST KÉREK TŐLETEK,
BÖZSE
SALIKÁM
NE HARAGUDJÁL RÁM, NEM AKARTALAK MEGBÁNTANI, IGÉREM, TÖBBÉ NEM TESZEK ILYET, VISSZAFOGOM AZT A MOCSKOS, NAGY POFÁMAT.
LÉCCCCCCCCCCCCCCCCCCCI
DRÁGA CSIPIKÉM,
NE HARAGUDJÁL TE SEM, HOGY SZOMORUSÁGOT OKOZTAM A HOZZÁSZÓLÁSAIMMAL. TÖBBÉ NEM FOGOM, MERT AZ EGÉSZ NEM ÉR ANNYIT, ELVESZITSEM LEGJOBB, LEGKEDVESEBB BARÁTAIMAT, AKIKHEZ A LEGSZEBB, LEGKEDVESEBB EMLÉKEIM KÖTNEK, E TOPIKBAN.
BOCSÁNATOT KÉREK ÉS TÖBBÉ NEM FOGOK VÉLEMÉNYT NYILVÁNITANI. NE HARAGUDJ RÁM, TE SEM.
DRÁGA WESTHILL
BOCSÁNATOT KÉREK TŐLED IS, AMIÉRT GOROMBÁN MEGBÁNTOTTALAK, KÉREK TŐLED ELNÉZÉST MOST ITT. NE HARAGUDJÁL RÁM. NAGYON MEGBÁNTAM. A TOVÁBBIAKBAN NEM KIVÁNOK SEMMILYEN VÉLEMÉNYT NYILVÁNITANI POLITIKAI NÉZETEIMRŐL.
BOCSÁSS MEG, KÉRLEK.
SZIA DRÁGA ILONKÁM
ITT, MOST, MINDENKI ELŐTT BOCSÁNATOT KÉREK A CSUNYA BEIRÁSOMÉRT. NE HARAGUDJÁL RÁM, NAGYON MEGBÁNTAM. NEM KELLETT VOLNA. SAJNÁLOM, S HA TUDDSZ BOCSÁSS MEG NEKEM.
A TOVÁBBIAKBAN NEM FOGOK VÉLEMÉNYT NYILVÁNITANI E TOPIKBAN POLITIKAI NÉZETEIMRŐL.
KÖSZÖNÖM, HOGY ELOLVASTÁL, SZERETETTEL