Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mosható nadrágpelenka?!

Torolt_felhasznalo_128155
Torolt_felhasznalo_128155
Létrehozva: 2006. június 23. 13:31
Sziasztok!
Most várjuk a harmadik gyerkőcünket. A nagyoknál hagyományos textilpelust használtam, kiegészítve az eldobható pelenkával. Most felfedeztem magamnak a mosható nadrágpelenkát, sajnos még csak elméletben. Nagyon kevés infot találtam róla, azok is leginkább a kereskedők, gyártók leírásai. Kíváncsi vagyok, mik a tapasztalatai azoknak, akik használják! Az én ismerettségi körömben egyetlen anyuka próbálta/-ja az első kísérleti darabot.
Beszélgessünk erről, cseréljünk tapasztalatot, véleményt!
MateTunde
  1. 2009. Április 16. 11:315001.

    Malein! Éjjelre használom a popint meg utazáshoz. Szuper! Én is először vettem egy próbadarabot. Mindkét lánynál bevált, sokat bír. Egyelőre az éjszakai betét (booster) nélkül is kibír 10-12 órát, nem piros a lányok bőre!

     

    Tuzko! Nekem is van egy vésztartalék monám. Néha rákerül a popóra éjjelre, és bizony én is azt tapasztalom, hogy eléggé tocsogós. Szintén próbának rendeltem, így mikor ezt tapasztaltam, nem emelett döntöttem. Nem tudom, hogy mennyit jelent, de a pop-inba éjjelre mindig teszek papírbetétet, így nem piros a lányok popója reggelre, sőt...alig nedves, pedig pisi van benne bőven. Olykor-olykor, ha mégis azt tapasztalom, hogy kicsit pirosabb (egyébként elég érzékeny a bőrük), akkor kapnak halványan-vékonyan egy kis popókrémet is. A papírbetét is mosható, így többször be lehet vetni. (4-5 alkalom)

    A b. selymen én is gondolkodtam a papír helyett...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4995)
    2009-04-10  09:40
  2. 2009. Április 15. 23:395000.

    az eldobhatóban száraz ugyan, de egy csomó vegyszerrel érintkezik.

     

     

    mosható: a monapel egy nagyon tocsogós fajta, ha sok a pisi, legalábbis nálunk is tocsog. nekem egy darab van. 

     

    több dolgot tehetsz:

     

    1. a legolcsóbb hogy veszel bele plussz betétet ami jó nedvszívó, sokat bír, nem a sajátjára gondolok hanem pl popolini vagy más márkák...

     

    2. veszel erre még szárazon tartó betétet ami kb 4-5száz ft és a popó érezhetően szárazabb, de hátránya h műszálas. van olyan baba akinél ez nem gond, vagy inkább azt mondanám, h a többség.

     

    3. ami nálunk nagyon jó a bourette selyem, ezt rakom az éjjeli pelusba felülre, természetes anyag, mégis kicsit elvezeti a nedvességet és a bőrnek is jó. nem olcsó, de csak 3 db kell belőle de egy is elég de akkor minden nap ki kell mosni. kézzel lehet csak mosni és nagyon hamar kb 1 óra alatt száraz. disana, popolini

     

    4. éjjelre veszel jobb nedvszívású pelust:

     

    4.a: pamut: lotties tendy, kushies classic amit ajánlanék. ezekbe mehet még 1-2 nedvszívó betét vagy 1 prefold. (a popolini prefold a legolcsóbb kb 500 ft, a kushies pedig csinos, mintás nem bumszli)

     

    4.b ha nem zavar a műszál akkor zsebes pelus, ez egyben szárazon is tartja a popót. sok márka van, sok már Mo.-n is kapható: bumgenius, mommys touch, stb stb...

     

     

     amíg ilyen pötyi addig ne használd a monapelt éjjelre vagy tegyél bele sok betétet és papírt (az is valamelyest szárazabban tart mintha csak a pelus lenne)

     

     

    sok sikert!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_454050 (4999)
    2009-04-15  21:44
  3. Torolt_felhasznalo_454050
    Torolt_felhasznalo_454050
    2009. Április 15. 21:444999.

    Sziasztok,örülnék, ha tudnátok segíteni egy dologban.

     

    4,5 hónapos a pici fiam és 1,5 hónapja használunk monapelt. Alapjában véve elégedett vagyok vele, de van néhány nehézség. Északa elég sokat rajta van - 10 órát minimum, de inkább 12-t és kiütéses lett a bőre a pisitől. Napközben 2-3 óránként cserélem a pelust - hihetetlen, hogy mennyit bír pisilni  - és amíg csak nappalra használtam a monapelt (az elején nem bíztam benne és éjszakára eldobhatóst adtam rá) addig nem volt semmi baja a bőrének. Viszont mikor éjjelre is ezt adtam rá, akkor ilyen lett és nem is akar elmúlni. Az elmúlt pár napban éjjelre visszatértem az eldobhatókra, kenem popsikrémmel és talán kicsit múlik is a pirossága de még mindig kiütéses. Ti hogy csináljátok? Mi az a maximum idő, amit éjjel kibír a baba a pelenkában?

     

    A másik meg, hogy mikor elkezdtem használni, sokkolóan ért, hogy gyakorlatilag dagonyázik a gyerek a pisiben. Valahogy nem számítottam erre. A sokat szídott eldobható mégiscsak beszívja az egész pisit és ahogy a reklámok mondják, száraz marad a bőre. Ennél meg csurom pisi lesz. Biztos, hogy ez olyan egészséges és jó neki?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. Április 15. 20:084998.
    szupi a videó :) én is így csinálom és nem ereszt :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_509024 (4994)
    2009-04-08  22:54
  5. Torolt_felhasznalo_509024
    Torolt_felhasznalo_509024
    2009. Április 12. 21:374997.

    Mi kb. 2 havonta szoktuk megcsinálni, de lehet hogy 3...

    Ha már nagyon könnyen átnedvesedik a pelenka, akkor kell pótolni a lanolint.  Szerezz be gyapjút, tök jó  

    előzmény:
    Márti**** (4996)
    2009-04-12  07:07
  6. 2009. Április 12. 07:074996.

    Ügyik vagyok, nagyon jó lett.

    Úgysem tudtam hogy kell, bár nincs is gyapjúnk..

     

    Egy kérdés, csak kíváncsiságból: milyen gyakran van szükség kb. az újra lanolinozásra?

     

    Áldott, Szép Húsvétot mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_509024 (4994)
    2009-04-08  22:54
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. Április 10. 09:404995.

    Sziasztok!

     

    Van valaki aki a POPIN AIO-t használja? Nekem ez a legszimpatikusabb. Ki szeretném majd próbálni, nem veszem meg egyből a 20as csomagot...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_509024
    Torolt_felhasznalo_509024
    2009. Április 8. 22:544994.
    Gyapjúkülső lanolinozása a blogon - VIDEÓÓÓÓÓÓ 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_745105
    Torolt_felhasznalo_745105
    2009. Április 8. 20:424993.

    Eredetileg 40 fokon akartam mosni, de mivel neha pisiszagot ereztem a pelusokon mosäs utän (szäradäs utän nem), kb 10 naponta - kethetente 60 fokon fertötlenitem öket (ugy ertem a 60 fokos vizzel). Viszont miota sokat süt a nap, meg ritkäbban.

     

    Most szeretnek moshato betetet rendelni magamnak, örömmel hallom, hogy mäsnak bevält! :-)))

    Esetleg lehet tudni hogy milyen fajtät hasznäl a barätnöd? En eddig meg csak Imse Vimse-t lättam a neten.... 

    előzmény:
    franella (4979)
    2009-03-25  17:18
  10. Torolt_felhasznalo_745105
    Torolt_felhasznalo_745105
    2009. Április 8. 20:304992.

    Kedves Kockapaci!

    Köszönöm a valaszodat! Bocs hogy csak most reagälok, de ez az elsö eset hogy beleptem egy forumba, es mivel beallitottam hogy kapjak levelet ha valaki valaszol nekem, en csak vartam....De level nem jött, en meg nem "jöttem fel" ide... De aztän gondoltam, csak megnezem mi a helyzet, vagy megallt itt az elet? Hat persze hogy nem ällt meg, csak en voltam naiv egy kicsit!

    Miutan ide irtam, azonnal elrohantam es talältam is egy Woll & Fein mososzert, a Sodasan gyärtja, es ha jol ertelmeztem az összetevöket, sem szappan, sem enzim, sem szoda nincs benne, es nagyon puhäk töle a pelusok, es jol szivnak! Igaz van benne nemi narancsolaj, de annak az esetleges maradeka nalunk meg nem okozott problemat.

    Az összes pelushoz, betethez es "gumi"bugyihoz et hasznalom.

    Amikor megerkeztek a pelenkäk, kaptam a csomagban egy kicsi Almavin mosoport, de nem hasznältam hozzajuk, mert van benne szappan is, es (bär nagyon baratsagos anyagu, de) feheritö is, ami pedig ugyebär a guminak nem jo.... :-( A boltban pedig a szoda is fel van rajta tüntetve (a kicsi csomagon nincs, pedig elvileg ugyanaz a mososzer, nem is ertem...).

    Neha hasznalok ecetet, de csak ritkan, a gumik miatt, nehogy kilazuljanak.

    A DM mososzerek tenyleg eleg környezetbarät szerek, de van bennük parfüm (ezert nem is olyan dragak), ami ugye köolajszärmazek, en pedig nem szeretnek semmi irritalot hasznalni...

    A pelusok kemenysege azert volt nalunk nagy gond, mert sajnos ugy alakult, hogy 15 honapig hasznaltuk a mai divatos (nem)eldobhato pelenkat, es a kisfiam nem ertette hogy mit akarok most a popsijära tenni, es nem is igen engedi meg, eleinte elötte 5 percig egyezkedtünk... :-) De persze mikor vege a pelenkazasi proceduränak, kenyelmesen erzi magat a popsija! ;-)) Ezen kivül 2 hetig nagyon piros volt a pöpös, de mar alig! Azt hiszem megszokta, illetve mar tenyleg nem kemenyeka pelusok. Regebben rengeteg Weleda popsikremet elhasznaltunk, ma mär semennyit! Igaz hajszäritozunk is, de a regi pelenkänäl az nem volt eleg. Hihetetlen, de le sem kell csavarni a krem kupakjät... !!! 

    Nem is ertem, miert talaltak ki az (nem)eldobhato pelenkakat..... :-(

    A kender pedig tenyleg nagyon jol sziv! ;-)

     

    előzmény:
    Kockapaci (4977)
    2009-03-24  22:29
  11. Torolt_felhasznalo_509024
    Torolt_felhasznalo_509024
    2009. március 28. 07:304991.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. március 27. 11:334990.
    Ja, többnyire én is 50 fokon mosok, meg olyan 2 hetente átmosom őket 60 fokon. Foltok nem maradnak benne, és a babám popsija is szép, még soha nem volt neki kipirosodva.
    előzmény:
    ban76 (4988)
    2009-03-26  12:04
  13. Torolt_felhasznalo_522725
    Torolt_felhasznalo_522725
    2009. március 26. 21:354989.

    én minden pelenkát 50 fokon mosok, és bőven jó. mondjuk minden mosáshoz teszek mio fertőtlenítőt.

    még sosem volt gondunk a pirosodással.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4985)
    2009-03-26  06:40
  14. 2009. március 26. 12:044988.

    Szia!

     

    Én L'Arbre Vert környezetbarát folyékony mosószert használok (tesziben lehet kapni, és ahogy számolgattam, olcsóbb, mint az almawin). Ez mehet színeshez meg fehérhez is. A pelusokhoz rakok a mosószer mellé hol 1 kanál almawin oxigénes fehérítőt, hogy 1-2 kanál mosószódát. Az öblítő helyére ecet megy.

     

    Ja, és én nem ecetes vízben tárolom a pelusokat, hanem szárazon, teafa olajos vödörben.

     

     

    előzmény:
    Galagonya6 (4981)
    2009-03-25  21:26
  15. 2009. március 26. 10:424987.

    a túlzott fertőtlenítés sztem nem jó, nem lesz erős az immunrendszere. egészséges baba pisije kakija nem gáz. ha volt valami betegsége, akkor érdemes a pelusokat 60 fokon átmosni fertőtlenítővel ecettel :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4985)
    2009-03-26  06:40
  16. 2009. március 26. 10:404986.

    egyébként asszem már a 70 foki s bőven jó. meg a 60 is :)

     

    95-öt bírják elvileg a popolini és a lotties pelusaim. nem tudom, hogy mindegyik fajta, de valószínű igen. 

     

    meg pl a bumgenius zsebese is bírja.

     

     

    de bevallom én még egyszer sem mostam ilyen magas hőfokon, mert nem láttam szükségét. inkább egy kanál fertőtlenítő.

     

    meg ugye én babaruhával együtt mosok, azok sem bírják ezt a magas hő :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4985)
    2009-03-26  06:40
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 26. 06:404985.

    nyugi a barátnőm a gyereket is fertőtleníti ha kakis lesz a popsija:DD

     

    köszi a tippeket! Melyik pelus mosható 95 fokon? Én valahogy csak abban bíznék meg.

    előzmény:
    Kockapaci (4982)
    2009-03-25  23:26
  18. 2009. március 25. 23:274984.
    mehet, én azzal mosok és szuper!!!!
    előzmény:
    Galagonya6 (4981)
    2009-03-25  21:26
  19. 2009. március 25. 23:264983.
    nah majdnem leírtam ugyanezt :D
    előzmény:
    franella (4979)
    2009-03-25  17:18
  20. 2009. március 25. 23:264982.

    na akkor most kapaszkodj meg. én azt használok, nekem a popóm mindig bepállott a műanyagtól, undorító érzés a műanyag...

    gondoltam ha  afiamnál bejött akkor nekem sem lehet rossz és valóban.

     

    amúgy lehet fertőtleníteni, miért ne lehetne. vannak olyan pelenkák amiket 95 fokon is lehet mosni pl, de van pl pelenkafertőtlenítő por is, egy kanálnyi kell egy mosáshoz... s az ecet is fertőtlenít.

     

     

    de akkor visszakérdezek, a barátnőd hogy fertőtleníti mondjuk a gyerek body-ját ha kakis lesz? megy a kukába? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4978)
    2009-03-25  12:03
  21. 2009. március 25. 21:264981.

    Bm és POp-in pelusok: Almawin mosópor mehet, ugye?

    Ki mivel mos egyébként?

    előzmény:
    Márti**** (4980)
    2009-03-25  20:08
  22. 2009. március 25. 20:084980.

    1. lehet venni pelenkafertőtlenítőt, amit a mosópor mellé kell adagolni (1 ek. egy adag mosáshoz)

    http://www.babanatura.hu/termek.php?id=27

     

    2., napon kell szárítani a ruhát, a nap fertőtlenít.

     

    3., a mensi kicsit más mint a pisi-kaki babakorban, én nem venném egy kalap alá, de amúgy lehet kapni mosható mensis betétet is. Én még nem próbáltam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4978)
    2009-03-25  12:03
  23. 2009. március 25. 17:184979.

    Mikrobiológus ismerős mondta, hogy a 60 fok is tökéletesen elég. Fertőtlenítésnek meg ott az ecetes vízben áztatás. De van olyan pelus, amit lehet 90 fokon mosni (az én popolini organic pamut nadrágpelusaimat pl. )

     

    Egy barátnőm pedig mosható betétet használ menstruáláskor, és semmi negatívat nem tapasztalt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4978)
    2009-03-25  12:03
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 25. 12:034978.
    na már csak 1 dologról nem vagyok meggyőződve: ha csak 60 fokon moshatóak ezek a pelusok és nem lehet fertőtleníteni őket, akkor mi biztosítja a megfelelő higiéniát? Barátnőmmel beszélgettem ezekről a pelusokról és ő dobta fel a kérdést, hogy én vajon örülnék-e neki ha mensikor nem eldobható betétet vagy tampot használnék, hanem újrahasznosíthatót?? Jogos volt a kérdése...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. március 24. 22:294977.

    a bambusz pelusoknak a celluláz enzim nem jó.

     

    amik úgy tudom, h jók pl a dm sajátmárkás mosóporok, meg pl az almawin (elég drága, de kevés kell belőle, tuskóban is kapható).

     

     

    ecettel öblítesz? az fontos lenne, kiszedi a mosószermaradványokat a pelusból.

     

     

    a mosódióról én is hallottam hogy nem jó, eltömíti a szálakat, pl a polár nem ereszti át a vizet, ez a zsebes pelenkáknál gond.

     

    ha kemény a pelus akkor én meg szoktam dörzsölgetni vagy kicsavarom mintha vizes lenne és puhul :)

    a kender pelusokról azt hallottam h a kemény víz miatt lesznek durvábban, ezen is a dörzsölgetés segít. amúgy nagyon jó nedvszívók :)

     

    a gyapjút meg kímélő mosószerrel kell mosni, kézzel vagy gyapjú programmal és lanolinozni mosás után.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745105 (4975)
    2009-03-24  11:48
  26. 2009. március 24. 11:524976.

    Ha pedig még azt is hozzáadod, hogy a mosható pelusokat használhatja a második baba is, akkor meg pláne nagyon olcsóra jön ki (még a drágább pelusokkal is).

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4974)
    2009-03-23  18:07
  27. Torolt_felhasznalo_745105
    Torolt_felhasznalo_745105
    2009. március 24. 11:484975.

    Sziasztok!

     

    Elegem lett a műanyag pelenkákból :-) , így berendeltem többféle gyapjúpelust, (műszálas szívómaggal rendelkezőket), és kender, bambusz, frottírgyapjú betéteket. 2X-3X kimostam őket szódával, és írtó durva tapintásúak, kemények lettek (ahhoz képest, hogy milyen finomak voltak mikor megérkeztek.....).

    Utánanéztem, és a szóda valóban megtámadja a cellulózszálakat, érdessé teszi a pihe-puha pelusokat! Teljesen kész vagyok! De az a nagyobb problémám, hogy azt írják, hogy szappantartalmú öko-mososzerek, és így a mosódió sem jó, mert a műszálas mag elveszti a nedvszívóképességét, lepereg róla a víz mint a teflonról (bár állítólag mosogatószerrel ki lehet tessékelni belőlük a szappant), és az enzimek sem jók, pl a bambuszt tönkreteszik... Akkor mivel mossak??? Mert ha külön mosom a kendert, a bambuszt és a gyapjút mosodióval, nemcsak hogy nem túl gazdaságos, de biztos hogy nedves lesz még mikor kellene, viszont a viszkóz-poliészter tartalmú gyapjút mivel mossam?

    Volt valakinek olyan tapasztalata, hogy durvává váltak a pelenkák a mosástól? Ez változik, ha találok valami kíméletes gyapjúmosószert, amiben nincs szappan (ha létezik ilyen..)?

    Köszönöm a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 23. 18:074974.

    Szia!

     

    Köszönöm szépen ezt a részletezést, nagyon hasznos volt!

     

     

    előzmény:
    Kockapaci (4972)
    2009-03-22  20:27
  29. 2009. március 22. 20:284973.
    a popin nem jódrága, hanem jó, drága
    előzmény:
    Kockapaci (4972)
    2009-03-22  20:27
  30. 2009. március 22. 20:274972.

    simán lehet igaz, sőt. csak pontosat nem tudok mondani neked (nem én számoltam, nem én írtam) mert tudni kéne a márkát, mert az ugye nagyon sok van...

     

     

    mondjuk ha a legolcsóbb variációt számoljuk (csak saccra ok, mert forintra nem tudom az árakat)

     

    prefold kicsi 24 db mondjuk popolini

    400 ft/db

     

    24 db nagy 500ft/db

     

    külsők, minden méretből 3 db, s, m, l... most mindegy milyen márka mondjuk 2500 ft. (ennél van olcsóbb meg drágább is)

     

    papírbetét: van aki használ van aki nem, mondjuk számoljunk 3 tekerccsel 1200 ft/db.

     

    -----------------------------

    összesen: 47700 ft.

     

    és ez a gyerek szobatisztaságáig kitart. ezt hány évnek veszzük pontosan?

     

    ha 3 év akkor az ugye 36 hónap azaz 1325 forint havonta. erre jön rá a mosópor meg az áram meg a víz. na a mosópor is elég változatos mert mondjuk mosószódával helyettesítve a mosópor felét, öblítő helyett ecet olcsóbb...nem tudom, ha havi 1000 forintot számolok mosócuccra akkor szerintem nagyon sokat mondok...de én nem szoktam így egy alkalomra kiszámítani. én 3 naponta mosok, azaz egy hónapban 10szer. de ebben a gyerekruha is benne van, tehát egybe mosok mindent, nincs plussz költségem.

     

    mondjuk azt h a mosószerek havi 500. az áram nem tudom de tippelek h az sem sokkal több és a víz sem.

     

     

    szóval az egész pelenkázás megoldható szerintem havi 3000 ft ból is.

     

     

    persze ha mondjuk 2000 forintos nadrágpelenkával számolink akkor több.

     

    és vegyünk egy példát egy nagyon jódrága all in one nadrágbelussal (ide nem kell külső)

    popin 20 as csomag kb 73 ezer ft, ebben vannak plussz éjszakai betétek és 3 tekercs papír isígy azt nem számolok plusszban

     

    szóval 73 ezer osztva 36 hóval az annyi mint havi 2027 ft. és erre jön rá mondjuk az 1500 forint rezsi plusz mosószer. 

     

    az is baráti nem?

     

     

     

    persze leehet havi többért is mert vannak nagyon extra csicsa pelusk azok nyilván drágábbak, meg ugye külföldről most amikor pocsék a forint. de még akkor is olcsóbb mint az eldobható nem is kevéssel, mert ahoz is veszel még nejlonzacsikat meg hiper szuper szagzáró kukát...

     

    az elsobhatós nekem kb 5000 forintra jött ki napi 6 pelusozással (bár az elején több van) és 30 forintos pelussal (nem tudom mennyibe kerülnek nem ismerem az áraikat).

     

    napi 7 pelusozással az ár már 6ezer feletti...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4969)
    2009-03-22  09:28
  31. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 22. 17:244971.

    Clea: Köszi az őszinte választ! Azt hiszem meg fogom élőben nézni, talán van már annyi tapasztalatom, hogy ha látom, fogom, el tudjam dönteni működhet-e. Igazándiból ha kell megoldjuk a Pop-in árkérdést is, de azért az a duplájába kerülne, és lenne helye annak az összegnek! (pl. autócsere)

    Ráadásul ugye én nem is légáteresztős külsőket használtam Daninál, mégsem fülledt be a feneke! Szóval majd dönt a tapizás azt hiszem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298952 (4968)
    2009-03-21  21:12
  32. 2009. március 22. 11:324970.

    Az ár mellett azért vvan néhány más előnye is a dolognak...

     

    http://moshatopelus.blogspot.com/search/la bel/el%C5%91ny%C3%B6k

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4969)
    2009-03-22  09:28
  33. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 22. 09:284969.

    Sziasztok,

     

    A véleményetekre lennék kíváncsi: egy mosható nadrágpelenkás oldalon olvastam egy "kimutatást" amely szerint a mosható pelus havi 5500 ftos kiadást jelent (az egész költséget lebontva havi összegre), az eldobható pedig 7200 ftot. Ez igaz lehet szerintetek?

    Azt hiszem az is olvassa ezt az oldalt, akinek az oldalán ez szerepel,  esetleg ő is elmondhatná hogy jött ki ez az összeg.

     

    Mert az eltérés olyan kicsi, hogya fene fog mosni pelusokat ha "csak" ennyit spórol vele az ember...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_298952
    Torolt_felhasznalo_298952
    2009. március 21. 21:124968.

    Nagbri, nem könnyű dönteni, az biztos. Mindenesetre nekem az a tapasztalatom, hogy pelusban ami drágább, az általában nem véletlenül az. Mi ugye kívül PUL belül polár zsebeseket használunk (Swaddlebees), én nem gondolom, hogy befülledne a feneke, általában szép. (Oké, most fogzás miatt van pár kiütés rajta, de nem vészes.) DE ez sokak által, régóta kipróbált, igen jó minőségű pelenka. A Babylandról és a Coolababy-ről szerintem nincs annyi tapasztalat, hogy lehetne tudni, hogy 2 év múlva hogy fognak szuperálni. Igaz, a Popin-ről sem, de arról úgy látom, hogy az ára arányban van a minőségével (sőt, a minőségéhez képest, nem drága).

    Szóval én a Popinra szavaznék, de az ár miatt nehéz egyértelműen eldönteni, mi érné meg jobban. Most légy okos...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_729746 (4967)
    2009-03-19  21:27
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 19. 21:274967.

    Köszi Lányok!

     

    Hát így már nem is tudom. Végülis legalább két évig szeretném használni, és néha bizony elkel a 60 fokos  mosás is, a 30 tutira nem elég!

    És ha műszálas az sem lesz az igazi, mert tényleg befülled a fenekük!

     

    Paci: hát lassan eljön az ideje, de hidd el, már nem fogom bánni!

    előzmény:
    Galagonya6 (4963)
    2009-03-19  13:48
  36. 2009. március 19. 20:534966.
    pl. Hekelétől a Mamami.hu-n.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847482 (4965)
    2009-03-19  17:58
  37. Torolt_felhasznalo_847482
    Torolt_felhasznalo_847482
    2009. március 19. 17:584965.

     

    A Coalababyt hol lehet beszerezni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_729746 (4962)
    2009-03-18  21:40
  38. 2009. március 19. 15:514964.

    hát igen, olcsó meg könnyű feladni.

    viszont én nem próbáltam, mert 30 fokon mosható csak, én meg minimum 50 fokon szoktam a pelusokat. nem tudom mennyire tartós. arra bizti jó, h legyen 1-2 darabod...

     

    a popin meg belül bambusz, ami jobb mint a műszál. persze a műszál sem gond ha egyszer egyszer, de egész nap szerintem nem szerencsés abban tartani, főleg éjjel. bár nyilván függ majd a popók érzékenységétől :)

     

    na akkor mindjárt szülsz, de izgi :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_729746 (4962)
    2009-03-18  21:40
  39. 2009. március 19. 13:484963.

    Nagbri! Én rendeltem egyet-egyet a mamamis Hekelétől.

    Mindkettő vékony, hamar száradó zsebes pelenka. A betét csurom pisi volt, míg a pelus popóval érintkező része  tapintásra száraz. A lányokra nagynak találtam, pedig 5 kg felett járnak, és sem nem vékonyak, sem nem kövérek. A patentokkal kellett egy kicsit játszanom, hogy viszonylag jól álljon rajtuk. (Nem sikerült 100%-osan)

    Árban tényleg fele a Pop-innak, viszont egész nap nem csomagolnám bele a popójukat, mert könnyen befülled. Műszálas érzetű (címke szerint is 100% poliészter).

     

    Na, majd folytatom, sírnak a nők...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_729746 (4962)
    2009-03-18  21:40
  40. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 18. 21:404962.

    Sziasztok!

     

    Kérdeznék: Most kaptam infot a Babyland és Coalababy zsebes pelusokról. Árban majdnem fele mint a Pop-in. 

    Szeretnék róla véleményeket, ha tudtok! Előre is köszi!

    Ja és még egyben vagyunk a pasikáimmal, már 32+5-nél tartunk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2009. március 7. 15:324961.
    szupi a táblázat, kiegészítést írtam priviben :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_509024 (4959)
    2009-03-06  23:06
  42. 2009. március 7. 09:354960.

    na hajráztam én is csináltam egy összefoglalót a pelusbetétekről. még igazítom este.

     

    Én csak egy pár betétet ismerek, pl popolinit egyáltalán nem próbáltam. akinek van, nem írna egy pelenkabetétek II.-t? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_509024
    Torolt_felhasznalo_509024
    2009. március 6. 23:064959.
    Elkészült egy összefoglaló táblázat a Magyarországon kapható pelenkákról, anyagösszetétel, méretek, stb. A blogról letölthető.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 6. 13:404958.

    köszi szépen!!! Remélem mire átböngészem vágni fogom ezt a msoható pelus témát! :)

     

    Priviben megírnéd mennyiért adod el?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847482 (4957)
    2009-03-06  12:52
  45. Torolt_felhasznalo_847482
    Torolt_felhasznalo_847482
    2009. március 6. 12:524957.

    Szia Malein!

    Szerintem ez a legjobb oldal a mosható pelusozásról: http://moshatopelus.blogspot.com .

    Ha kellenek próbára AIO-k, nekem van egy pár eladó .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741791 (4952)
    2009-03-06  08:31
  46. Torolt_felhasznalo_885338
    Torolt_felhasznalo_885338
    2009. március 6. 11:084956.

    Szia Vineta!

     

    A prefoldhoz kell külön nedvességzáró külső is, azon van a tépőzár vagy patent. Kevesebb külső kell mint ahány belső prefoldod van, mert a külsőt nem kell mindig mosni.

     

    Szerintem, ha főként zsebesben gondolkodsz akkor vegyél 10-15 darabot és plusz még kb 5-7 hozzá tartozó betétet külön is, így mivel a zsebes rész gyorsabban szárad, amíg az eredeti betétek száradnak az extra betéttel is tudod használni.

    És ha még veszel prefoldot is, akkor akár azt is bele tudod tenni a zsebesbe, ugyanúgy mint a betétet. 1-2 külön pelenka külsővel pedig tényleg biztosítva leszel.

    A prefoldok bármelyik pelenka külsővel használhatók, akár PUL, akár polár, akár gyapjú.

     

     

    előzmény:
    vineta (4955)
    2009-03-06  10:33
  47. 2009. március 6. 10:334955.

    Ja! Es meg egy kerdes.

     

    Ha prefoldot is veszek, akkor ugyanannyi kulso is kell mint ahany prefold vagy pedig eleg ugy hogy mondjuk veszek 5db prefoldot es 3 db nedvessegzaro kulsot?

    előzmény:
    vineta (4954)
    2009-03-06  10:30
  48. 2009. március 6. 10:304954.
    Lanyok en nem igazan ertem, hogy a prefold pelenkakkal mit kell kezdeni... Azon is van tepozar, vayg hogy kell feladni a babara? Es akkor erre nyilvan jon egy nedvessegzaro kulso is. Papirbetetet a prefoldba is lehet helyezni?
    előzmény:
    Kisanna (4953)
    2009-03-06  10:00
  49. 2009. március 6. 10:004953.

    Köszi a választ!

    Hű, szuper! Akkor jó sokáig tudtátok használni! Na, akkor asszem én is megrendelek néhányat! :-)

    Én éjszakára egyébként Monapelt adok, úgyhogy a popolini csak nappalra kellene. :-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_885338 (4951)
    2009-03-06  08:18
  50. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 6. 08:314952.

    Sziasztok!

     

    Nekem nagyjából kínai amilyen szavak itt repkednek, segítene valaki abban, hogy mit kellene legelőször megvenni ahhoz, hogy egy újszülöttet eldobható/mosható pelusban tudjak tartani?

     

    Van valamilyen bugyika és abba tudok tenni különböző betéteket? Vagy hogy? Próbáltam utánajárni neten de nem sok sikerrel:(

     

    Köszi!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. Torolt_felhasznalo_885338
    Torolt_felhasznalo_885338
    2009. március 6. 08:184951.

    Szia Kisanna!

     

    Mi is prefolddal kezdtük fiamnál, 2 éve. A popolini M nekünk kb 11 kg-ig volt jó teljesen, akkor vettünk éjjlere popolini nadrágpelenkát (ez kb másfél éves korában volt). Nappal még használható volt az M-es, de nagyon kellett figyelni, és előfordultak átázások is. Kb 21-22 hónapos korában kellett szinte teljesen másra váltani, mert nagyon sokszor átázott. 2 óránál többet nem bírt. Mi a bambino 2-es prefoldját vettük meg, most meg zsebesezünk is.

    De láttam, hogy már a Swaddlebeesnek is van L-es prefoldja.

     

    előzmény:
    Kisanna (4950)
    2009-03-05  21:30
  52. 2009. március 5. 21:304950.

    Sziasztok!

    Kb. 1 hónapja kezdtem el beszerezni a fiamnak a mosható pelusokat, de mire kitalátam, hogy mit szeretnék nappalra (popolini prefold) addigra nem lehetett kapni sehol. MOst már - elvileg újra van, csak ahogy nézegettem a webáruházakban a pelus leírását, azt láttam, hogy 2 méretben kapható, és a nagyobbik (M) is csak 10 kg-ig jó. Most kissé elbizonytalanodtam, mert arra számítottam, hogy ezzel kihúzzuk a pelenkás korszak végéig, de 10 kg-osan ez biztosan nem fog bekövetkezni.

    Van tapasztalatotok ezügyben? 10 kg után valami másra kellene váltani? Mi tanácsoltok? (Marci most 8,5 kg.)

    Köszi előre is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2009. március 5. 14:084949.

    Sziasztok!

     

    Nekem van 21 db pandám, 2-2 db lotties tendym meg popolini ultrafitem, meg 2 db prefoldom, meg 1 db mona all in one (ezt még nem használtam, mert még nagy volt). És örülök, hogy van összesen 28 db (+ a mona), mert így nem kell minden másnap mosnom. Mert figyelembe kell venni a száradási időt is. Most, a fűtési szezonban is kell a pandáknak majdnem egy nap a szárítón (radiátoron elég néhány óra), viszont majd tavasszal amikor már nem lesz fűtés, de még nem lesz 25 fok kinn, biztosan hosszabb idő alatt fognak száradni.

     

    Tehát a mennyiség megállapításánál a száradási időket is érdemes bekalkulálni. Én inkább a 25 db körüli mennyiséget javaslom. Bár vész esetén akár még a tetrákat is be lehet vetni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_885338 (4948)
    2009-03-05  12:22
  54. Torolt_felhasznalo_885338
    Torolt_felhasznalo_885338
    2009. március 5. 12:224948.

    szia Kockapaci!

     

    Még egy kérdés a zsebesek mosásával. Szerinted mosódióval moshatom? Nem tömíti el polárt?

     

    Éjszaka: én még arra gondoltam, hogy éjjelre esetleg a Wonderoos betétjét nem a zsebbe teszem, hanem a zseb fölé. Még nem próbáltam, de lehet működik. És akkor természetes anyag érintkezne a bőrével.

     

    A 20 db szerintem is elég. De az ember egy idő múlva függővé válik és úgyis beszerez még néhány szépséget.

    előzmény:
    Kockapaci (4947)
    2009-03-05  11:28
  55. 2009. március 5. 11:284947.

    szia!

    szerintem elég 20 db pelenka kb. azért lehet h érdemes lenne 1-2 olcsóbb pelust (akár prefolt, kb 500 ft darabja) tartani vész esetére.

     

     

    ha zsebest veszel, akkor mellé mindenképpen természetes anyagú pelusokat vegyél. éjjelre nagyon jók a one size belsők, mert bár nagyocskák, nagyon sok nedvességet beszívnak, pl lotties tend, vagy a popolini egyméretesei. vagy 2 méretesből a kushies classic.

    éjjeli pelusból 3-4 db kell, tehát marad még 1-2 amit nappalra ennél. ezek is legyenek vagy pamutok vagy bambuszok!!! 

     

    mert jöhet olyan időszak amikor piros a popó és akkor ezek jobbak mint a zsebik. a zsebik viszont kisebbek, egyszerűbbek :)

    előzmény:
    vineta (4946)
    2009-03-04  17:20
  56. 2009. március 4. 17:204946.

    boboanyu, koszi a gyors valaszt, akkor most mar biztos, hogy beszerzek egy wonderoos 15-os szettet. Csak azt nem tudom meg egyelore hogy a tobbi 5 db pelenka milyen legyen. Meg olvasgatok a neten keresgelek es ha kerdesem van felteszem .

     

    Tapasztalatotok szerint 20 db. pelenka eleg? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_885338 (4945)
    2009-03-04  12:52
  57. Torolt_felhasznalo_885338
    Torolt_felhasznalo_885338
    2009. március 4. 12:524945.

    Szia Vineta!

     

    Én nemrég kezdtem használni a Wonderoost, egyik gyerekem most töltötte be a 3. hónapot, a másik meg 2 éves. Mindkettőre ráadtam és szuper.

    Azért nincs nagy csomag a kisebb lába között sem, mert a wondeross zsebes része nagyon könnyű, vékony anyagból van és a kicsinek elég a kisebb betét. Így szabályozható a mérete.

    Régebben a one size pelenkák nekem sem voltak szimpatikusak pont a bugyor miatt. De ez a pelenka csak a használatával one size, miközben a betétek variálásával lehet a méreten módosítani.

    Én teljesen beleszerettem ebbe a pelusba, fontolgatom is, hogy veszek egy nagyobb szettet és a kicsinél rátérek erre a pelusra. Már várom a nyarat, hogy a játszótéren is mindenki lássa micsoda szépségünk van.

    előzmény:
    vineta (4944)
    2009-03-04  11:02
  58. 2009. március 4. 11:024944.

    Sziasztok lanyok!

     

    En  most mar 8-dik honapos terhes vagyok az elso gyerekemmel es ferjunkkel megbeszeltuk, hogy kiprobaljuk a moshato nadragpelenkakat. Ellenben nagyon-nagyon sok kerdesem lenne rola.

    Mi ugy szamoltuk, hogy beszerzunk kb. 20 db-ot es az eleg kellene legyen. Ebbol a szembpontbol mi a tapasztalatotok? Eleg a 20db?

    Engem azok alapjan amit a neten olvastam a Wonderoos  zsebes, one-size pelusok gyoztek meg. Kivancsi lennek, hogy valaki hasznal-e ilyent? Lattam hogy boboanyu nagyon meg van veluk elegedve. En azt nem igazan tudom elkepzelni, hogy tenyleg jo egy ujszulottre is es egy 2 eves gyerekre is? Ez kicsit tulzasnak hangzik. Lattam hogy patentokkal meg lehet oldani hogy a kicsire is jo legyen, de vajon nem lesz tul nagy a baba laba kozott a csomag igy?

    Ilyen szempontbol mi a tapasztalatotok? Jobb one-size-osat venni, vagy inkabb cserelni a pelenkakat aszerint hogy mekkora a gyerek?

    Kivancsian varom a tapasztalatokat a Wondreoos pelenkakkal kapcsolatosan.

     

    Elore is koszonom,

    vineta 

    előzmény:
    Kockapaci (4943)
    2009-03-03  11:02
  59. 2009. március 3. 11:024943.
    a dm-es gallseife szappan pl jó ilyesmire :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_885338 (4942)
    2009-03-03  07:15
  60. Torolt_felhasznalo_885338
    Torolt_felhasznalo_885338
    2009. március 3. 07:154942.

    A wonderoos és swaddlebees egyszrűen csodás!!! Teljesen beléjük szerettem. Egyenlőre a wonderoos-t tudtam többször tesztelni, mert abból 3at vettem, de szuperek. A kisebbik gyerekemnél, aki 3 hónapos nappalra 1 kis betéttel tökéletes, éjjelre 1 nagy betétet tettem be és szinte száraz maradt a popsija.

    Nagyon jók ezek a betétek, és minél többet mosom annál jobb lesz.

     

    Viszont a zsebes rész mosásával ha valaki tud tapasztalatot az jó lenne. Mintha valahol azt olvastam volna, hogy nem jó szappannal mosni. Ezért amikor kakis lett csak jól kilögyböltem kézzel, de a  foltot nem szedtem ki szappannal. A mosógépbe berakva (Bambino Mio Care-el mostam), továbbra is kicsit foltos maradt. Most tudtam kint szárítani és a nap (a legjobb folttisztító) elvégezte munkját, szép fehér lett. De jó lenne tudni, vajon lehet-e szappanozni.

     

    A 2 éves gyerekemnél 2 betéttel próbáltam, úgy tökéletes volt, éjjelre még nem mertem, mert nagyon sokat pisil, de lehet bírná, majd ha kipróbáltam leírom a tapaszalatomat.

     

    Olyan jó hogy egyre nagyobb a mosható pelenka választék, úgy szeretem őket.

    előzmény:
    Kockapaci (4940)
    2009-02-27  17:14
  61. Torolt_felhasznalo_509024
    Torolt_felhasznalo_509024
    2009. március 2. 09:184941.
    Interjú Davina Casey-vel, a BBH tulajdonosával a blogon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. 2009. február 27. 17:144940.
    fotózz is :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_885338 (4939)
    2009-02-27  12:28
  63. Torolt_felhasznalo_885338
    Torolt_felhasznalo_885338
    2009. február 27. 12:284939.

    Sziasztok!

     

    Hát végül nem tudtam ellenállni wonderoos és swaddlebees pelenkáknak.

    Ma reggel végre megjöttek.

     

    Hát csodásak. Nagyon szépek. Végül 3 wonderoos-t és egy swaddlebeest vettem. A swaddlebees blue summer mintájú, hát ez egyszerűen csodás.

     

    Hamarosan jön a bevetés, remélem beválnak.

    előzmény:
    Kockapaci (4938)
    2009-02-27  12:22
  64. 2009. február 27. 12:224938.
    előzmény:
    ban76 (4937)
    2009-02-26  18:03
  65. 2009. február 26. 18:034937.

    Szia!

     

    Nagyon szeretem őket. Most már 4 hete használjuk a pandákat meg a két lotties tendy-t. Most akartam még kettő tendyt, de nem volt, úgyhogy rendeltem még kettő popolini ultrafit tencelt, ami tegnap meg is érkezett, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz.

     

    Most, hogy Karolina még majdnem minden pelusba berottyant, kicsit macerásabb, mert bárhogy teszem bele a papírbetétet a pelenkába, a pelenka mindig kakás lesz egy kicsit, és azt ki kell dörgölnöm belőle, mielőtt a vödörbe dobom, ezért aztán egy epe szappan kicsit több mint egy hétig tart csak . De olyan soha nem fordult elő, mint az eldobósnál, hogy majdnem a hónaljáig kakás volt. A maximum az volt, hogy ha az oldalán aludt, a rugiján lett egy kicsike sárga folt. De most már a hátán alszik, és így ez nem fordul elő, meg ugye hízik ezerrel és a combján jobban rá tudom passzintani a külsőt.

     

    Még a párom is azt mondta, hogy sokkal jobb a tartása a babának, mikor a mosható pelus van rajta. Csak olyankor adok rá eldobósat, hogy ha dokihoz vagy látogatóba megyünk valahova (tehát biztos beleesik a pelenkacsere a távollétbe). Ha csak sétálunk, akkor textil van rajta.

     

    Egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt választottam

    előzmény:
    Kockapaci (4936)
    2009-02-26  11:50
  66. 2009. február 26. 11:504936.
    Ban, hogy tetszik a pelusozás? bevált eddig? :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. Torolt_felhasznalo_206148
    Torolt_felhasznalo_206148
    2009. február 23. 22:064935.
    Mondjuk én azért tárolok kétféle módon,mert vizesen kezdtem el a BM-ekkel, annak megvolt a kis fedeles dobozka. Azt megtartottam és beszereztem egy kicsi fedeles kukát, hogy tudjak szárazon tárolni.  Így jobban elférek a fürdőben. Nekem nem macerás ez a felemás helyzet, nem is akarok mindent szárazon tárolni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206148 (4934)
    2009-02-23  21:44
  68. Torolt_felhasznalo_206148
    Torolt_felhasznalo_206148
    2009. február 23. 21:444934.
    Hát azért a Coolababy, meg a Popin nem összehasonlítható szerintem. Bár nem használom őket régóta, de gondolom a Popin tartósabb. Mondjuk, ha a használati utasításokat betartod, akkor a Coolababy sem fog tönkremenni. Én a külsőket 30 fokon mosom, a betéteket pedig együtt a prefoldokkal és tetrákkal 60 fokon. A külsőket szárazon tárolom, a betéteket pedig ecetes vízben. Eddig minden szép. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_729746 (4931)
    2009-02-20  12:54
  69. Torolt_felhasznalo_989355
    Torolt_felhasznalo_989355
    2009. február 22. 20:444933.

    Kedves Mer1,

    a fiam most 13 hónapos, és születése óta kétféle pelust használok: Monapelt és Kushiest. Én mindkettővel meg vagyok elégedve. A kifolyást - bármilyen nadrágpelusból - úgy lehet jól megakadályozni, hogy teszel bele plusz betétet. Én vagy egy monapeles vastag betétet, vagy 2 (éjjelre 3) kushies vékony betétet használok pluszban, mégpedig úgy, hogy félbehajtom őket, és a pelenka elejére teszem, nem sokkal a derékon lévő tépőzár szintje alá (kislánynál a plusz betétet jóval lejjebb kell tenni, majdnem középre, ezért ott félbehajtani nem szabad, mert nagyon kényelmetlen lesz).

    Egyébként az ember hamar belejön, pár nap csak a szerencsétlenkedés. :) Nekünk egyébként nagyon ritkán volt olyan, hogy kifolyt a kaki: mindkét féle külsőnél, ha jól adtuk rá, bent tartotta a bugyorban, bár a fiam mindent megpróbált, hogy kipasszírozza onnan. :-D

     

    Meg azt is akarom mondani, hogy egy idő után annyira belejön az ember a textilezésbe, hogy bármibe be tudja csomagolni a gyerekét. Velem ugyanis megesett, hogy vasárnap elmentünk egy ismerősömhöz, aki egy tanyán lakik, minden civilizációtól messze. És persze váltás pelenkát elfelejtettünk vinni. És persze a gyerek beszirt. :-D Volt nálam egy tetrapelenka, amellyel a babakocsit árnyékoltam (nyár volt), két kisebb beszegett tetrapelenka negyeddarab, amit mindenféle törölgetésekre vittem magammal (kaja, kosz).

    Csakhogy pelenka külsőm még így sem volt, mert az előző all-in-one volt. :-D De nem estünk kétségbe: a nemrég felújított ház szerszámoskamrájából előkerült egy nagyobb darab műanyag szigetelő fóliaféle, tudjátok, amilyet a laminált padló alá fektetnek le, meg egy cellux: ezekből rittyentettem a dedre külsőt. A kölyköt nem zavarta, de ahogy kúszott-mászott, zörgött a fenekén a csomag, nagyon jókat nevettünk rajta! Sajnos fényképet nem csináltunk, nem jutott eszünkbe. Utólag már bánom. :-D

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987798 (4920)
    2009-02-18  19:15
  70. 2009. február 20. 13:434932.
    Nem folyik ki, mondjuk épp csak egy picit lóg ki a papír, pont annyira, hogy a nadrágpelus szegésénél takarjon - oda nem árt szerintem egy extra réteg, mert ott könnyebben megfolyik. De hajtogatni is lehet a papírt, mindkét oldalról be középre, és akkor olyan, mint egy betét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 20. 12:544931.
    Lányok! Milyen ez a Coalababy? Most nekem is ajánlották, de még nem is hallottam róla eddig! Van olyan minőségre mint a Popin???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_206148
    Torolt_felhasznalo_206148
    2009. február 19. 22:074930.
    Hát ez mindenképpen meggondolandó, főleg, hogy a Popin annyira pihepuha, finom pelus :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847482 (4926)
    2009-02-19  21:07
  73. Torolt_felhasznalo_206148
    Torolt_felhasznalo_206148
    2009. február 19. 22:024929.
    Szép nagy baba ő is :-) Nem tudom, hogy külön a mona külső és belső milyen én csak az AIO-t próbáltam. Azt csak éjszakára használjuk, mert nagy a csomag nagyon. (Legalábbis a zsebes és a BM pelusokhoz képest.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987798 (4924)
    2009-02-19  17:42
  74. Torolt_felhasznalo_206148
    Torolt_felhasznalo_206148
    2009. február 19. 21:594928.
    Kilóg a betét? Nem vezeti ki úgy a pisit? Merthogy pont azt mondják, hogy igazgassuk el, hogy ne lógjon ki semmi, mert minden elázik akkor. Neked nem?
    előzmény:
    franella (4923)
    2009-02-19  11:21
  75. Torolt_felhasznalo_847482
    Torolt_felhasznalo_847482
    2009. február 19. 21:214927.

    Én is AIO-t szerettem volna használni. Nekem a Monapel túl nagy csomag volt. És nagyon nehezen szárad.  Én a Popin mellett döntöttem, bár ez az egyik legdrágább, de gyorsan szárad, és sokat bír. És teljesen beleszerettem Bár ehhez hozzátartozik, hogy éjszakára még eldobhatózunk. És amúgy meg kiszámoltam, hogy kb.24 csomag eldobható pelus árából kijön, ha 3000 Ft/ csomaggal számolunk

    Amúgy én a Babanaturánál rendeltem egy Kushies, egy Monapel, és egy Popolini  AIO-t, és egy Popint, és kipróbáltam őket. Igaz, hogy ez így kb. plusz 20 ezer Ft, de lagaláb nem lutri. És ha negyobb lesz a baba a többi pelust is tudom használni, akkor talán már nem lesz olyan nagy a csomag a babón.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987798 (4920)
    2009-02-18  19:15
  76. Torolt_felhasznalo_847482
    Torolt_felhasznalo_847482
    2009. február 19. 21:074926.
    A Popin méretéről: én vettem agy pelust, ami 19 kgig jó, és pont akkora mint a Popin. Úgyhogy bízom benne, hogy kibírjuk vele 16 kgig.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206148 (4921)
    2009-02-18  21:20
  77. Torolt_felhasznalo_847482
    Torolt_felhasznalo_847482
    2009. február 19. 21:044925.
    Franella Kilóg a papírbetét a pelusból? Nem folyik ki úgy a kaki? Mert nekem is gond, hogy hogy tegyem be. A Popin külseje szinte mindig trutyis lesz belül.
    előzmény:
    franella (4923)
    2009-02-19  11:21
  78. Torolt_felhasznalo_987798
    Torolt_felhasznalo_987798
    2009. február 19. 17:424924.

    Köszönöm a válaszod.

    A kislányom 6 hetes lesz, de már majdnem 5 kg, 59 cm. A Monapelből a külső. belső külön is jól működött?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206148 (4922)
    2009-02-18  21:25
  79. 2009. február 19. 11:214923.
    Ha betétet is teszek a nadrágpelusba, akkor a köré csavarom. Ha nem, akkor csak belesimítom úgy, hogy a pelus szélénél legyen egy kis pereme, ami aztán összepatentoláskor egy kicsit kilóg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206148 (4921)
    2009-02-18  21:20
  80. Torolt_felhasznalo_206148
    Torolt_felhasznalo_206148
    2009. február 18. 21:254922.

    Szia!

    Először is gratulálok a babához! 

    Nekünk nagyon bevált a prefold (BM külső + Popolini prefold) míg kicsibaba volt a lányom, most kerestem én is nagyobb nedvszívó képességűt, mert Picimaci igen sokat pisil.  Én szerettem használni, egyáltalán nem macerás, hogy külön külső + belső, nagyon könnyen feladható a babára. És olyan csinos a kis csomag a fenekén :-)

    Előnye még, hogy gyorsan szárad és kis helyen elfér.

    Most Mona AIO-t (éjszakára) és zsebes pelust hazsnálunk, ez is jó, de az AIO azért igen lassan szárad.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_987798 (4920)
    2009-02-18  19:15
  81. Torolt_felhasznalo_206148
    Torolt_felhasznalo_206148
    2009. február 18. 21:204921.

    Hát igen, ha az árakat nézzük, akkor a coolababy a legolcsóbb, biztos nem annyira tartós, mint a többi. De én azon filózom megér-e a BG töb, mint 2x annyit? Mondjuk nem itthon veszem, úgy olcsóbb.

    A Pop-in nagyon puha, szupi, de igazad van, kisebb a többinél, így ezen meg azért gondolkodom. Lehet marad a Coolababy. Bár most a teszveszen láttam Qbaby nevezetűt, vettem egy próbát, pont ma próbáltam ki, az is elég jól szuperált és olyan finom puha. Szóval újabb meggondolandó :-)

     

    Egy hülye kérdés: ti hogy teszitek bele a papírbetétet a nadrágpelusba? mert a profoldhoz nagyon egyszerűen behajtottam,alá is hajtogattam, de a nadrágpelussal mindig szenvedek.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298952 (4918)
    2009-02-18  08:34
  82. Torolt_felhasznalo_987798
    Torolt_felhasznalo_987798
    2009. február 18. 19:154920.

    Sziasztok!

    Új hozzószóló vagyok.

    5 hetes babámnál szeretnék én is moshatót használni.

    Mintám a Kushiesből van(2:1), próbáltam is,de kifolyt a pisi deréknél, combnál.

    Monapelen is gondolkodom az ára miatt,de látni nem láttam.

    az egyszerűsége miatt a külső,belkső egyben variáció érdekel jobbam.

    Mit javasoltok?

    Vagy jobb a külön variáció?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_729746 (4690)
    2008-12-31  14:18
  83. 2009. február 18. 15:284919.

    Micsoda szép időnk van ma!

    Igazi pelus mosós-szárítós nap!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. Torolt_felhasznalo_298952
    Torolt_felhasznalo_298952
    2009. február 18. 08:344918.

    KisKatica, szuper!

     

    Hunormama, nagyon csinos!

     

    Bocika, 

    amennyire én tudom (nekem csak Popin van), mindhárom pelus jó, bár minőségre, tartósságra azért gondolom, az árkülönbség nem véletlen. Ha azt nézed, hogy használtan mennyire eladható, akkor a Popin és a BumGenius biztosan. 

    Ha ilyen nagy a babád, és valószínűleg később is jól hízik, nő, akkor esetleg a Popin meggondolandó, mert az a legkisebb közülük, és előfordulhat, hogy nem tudjátok végig használni. (Bár igazából nem hallottam gyerekről, akire ne lett volna jó...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. Torolt_felhasznalo_206148
    Torolt_felhasznalo_206148
    2009. február 17. 22:164917.

    Sziasztok!

    Rég jártam erre, most lett időm / helyem a netet használni.

    Babócánk november végén született meg, miután hazajöttünk, elkezdtük használni a mosható pelusokat, sajnos (vagyis nem minden szempontól sajnos) mi a newborn BM-es külsőinket nem tudtuk használni, mert már kicsik voltak a lányra. Így mi egyből a BM 5-7 kg-os külsőit használtuk. Nekünk szuperül beválltak ezek a pelusok, köszi lányok a sok tanácsot! Egy gondom volt csak velük, mégpedig az, hogy a kislányom napi 5x kakil kb és így kevésnek bizonyult a 3 külső, s kellett még vennem egyet plusszban, mert az anyatejes kaki bizony minden külsőt összeszennyez.

    Most zsebes pelusokkal kisérletezem, ezek nagyon szuperek. Még nem tudom eldönteni, melyikből vegyek többet. Van Pop-in, Coolababy és Bumgenius. Eddig mindegyik tetszik.  Főleg, hogy a kinőtt perofldjainkat is használhatom betétnek bele.

    Tartósság szerint fogom eldönteni melyik fajta legyen, nektek van ebben tapasztalatotok? Próbáltátok már ezeket?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2009. február 17. 20:394916.

    Szia!

     

    Utazáskor én is így szoktam, éjszakára textil, nappalra eldobós. Bírnak azok is sokat, nem kell félni tőle. Csak szemetet termel...

    Nekem krém sem igen kellett hozzá.

    előzmény:
    franella (4912)
    2009-02-17  12:32
  87. 2009. február 17. 18:354915.

    mi voltunk úgy yaralni, hogy vittem 5 db gyorsan száradó textilt és egy db éjszakait.

     

    vittem eldobhatót is a strandra pl.

     

    de sikerült visszahozni az eldobhatósok felét :) mert amint levettem a pelust kimostam és ment száradni az erkélyre. és mindig volt száraz :)

    előzmény:
    franella (4912)
    2009-02-17  12:32
  88. 2009. február 17. 18:334914.
    gratulálok :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864815 (4911)
    2009-02-17  12:27
  89. 2009. február 17. 18:324913.

    én mosásig kiterítve tárolom, hátha esetleg használom még egyszer, ha nem akkor is meg ha igen akkor is ki szoktam mosni a többi pelussal. :)

     

    a sima külsőket nem, de a popinost igen mert az textilesebb és szagosodhat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847482 (4908)
    2009-02-16  17:00
  90. 2009. február 17. 12:324912.

    Sziasztok!

     

    Már olvasgatlak titeket egy ideje - nagyon jó, hogy egyre többen fedezik fel a mosható pelusokat! Az én kisfiam három hónapos, az első napokat kivéve folyamatosan mosható pelus van a fenekén Igaz, eltartott egy kis ideig, mire anyukámat, anyósomat meg a védőnőt meggyőztem, hogy nem ment el az eszem, épp ellenkezőleg Popolini nadrágpelusokat használok egyébként (OneSize és Ultrafit), eddig csak organic volt, de most éjszakára kipróbáltuk a Tencelt, és tényleg sokat bír, 10 óra után is épp csak nyirkos lett a külső belseje (ezt jól megmondtam ).

     

    Viszont hamarosan elmegyünk itthonról, egy hétig úton leszünk, és nem nagyon lesz lehetőségem mosni Éjszakára azért maradok majd a textilnél, de napközben eldobhatót fogunk használni. Mi a tapasztalatotok, mennyire vészes a dolog? Fogalmam sincs, mennyit bírnak az eldobhatók... Eddig popsikenőcsöt se nagyon kellett használnom, gondolom most többször lesz piros a feneke... Szívesen várok mindenféle jó tanácsot, ötletet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2009. február 17. 12:274911.

    Sziasztok!

    Fiam reggel óta moshatósban feszít

    Thirsties külsővel nyomjuk a mamajás nagyobb prefoldban. Az elsőnél volt egy pici átázás, nem tudom, miért gondoltam, hogy elég a kis prefold magában

    Utána ment a nagy prefold, de ezt nem tudtam tesztelni igaziból, mert fél óra múlva kapott egy kakit - ami nem jött ki sehol!!!!- , most pedig tetra+kis prefold. Muszáj vagyok így is kombinálni, mert csak 12 nagy prefoldot vetem. De rengeteg tetrám van, úgyhogy megoldom így.

    Az s-es külső most még jó, estére viszont a nadrágpelushoz lehet, hogy kell az M. Ja, és szuperül belanolinoztam a gyapjúnkat is, szárad ezerrel.

    Úgyhogy eddig jelentem minden ok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2009. február 17. 11:424910.

    Jaj de drága ez a fiúcska!

    Nagyon csini és tök jó színű a pelus!!!!

     

    Ami a külsőt illeti, én úgy szoktam hogy ha csak pisis volt a pelus, kilöttyintem a csap alatt, kicsavarom és ezzel a nedves (vizes) belsővel áttörlöm a külsőt (belül) és így rakom ki szellőzni, megszáradni. Én nem szoktam mosni ha nem kakis.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847482 (4908)
    2009-02-16  17:00
  93. Torolt_felhasznalo_847482
    Torolt_felhasznalo_847482
    2009. február 16. 17:194909.
    Jah, és két kép a pelusos fiamról
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_847482
    Torolt_felhasznalo_847482
    2009. február 16. 17:004908.

    Akinek van Popinja: a külsőt akkor is kimossátok, ha nem lesz kakis, csak pisis? Mert én arra gondoltam, hogy kiteszem a levegőre szellőzni, és nem mosom ki, hogy ne használódjn annyira. Szerintetek jó ez így?

    Van olyan aki Almavin szappant használ folttisztításhoz? Hogy használjátok? Csak bedörzsölitek a foltba, aztán kiöblítitek pár perc múlva, vagy dörzsölitek a pelust is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2009. február 15. 20:334907.

    Köszi szépen a válaszokat!

    Ezek szerint a nap ilyen csodaszer??? Na, akkor igyekszem én is minél gyakrabban kirakni a pelusokat! Köszi az ötletet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. 2009. február 15. 16:144906.

    Csatlakozom a véleményedhez, nincs semmi baj akkor, ha egy picit olyan marad a pelus.

     

    Mivel az én kislányom még csak most lesz 6 hetes, ezért majdnem minden pelusában van jó kis anyatejes kaki. És bárhogyan teszem bele a papírbetétet, szinte mindig kerül a pelenkára is belőle (meg a külsőre is). Ha van lehetőségem (márminthogy időm) rá, akkor azonnal kidörgölöm belőle epeszappannal, és akkor nincs folt. Viszont amikor egyedül vagyok itthon és ő nyüglődik, akkor éppen csak leöblítem róla a kakát (közben távnyugtatom és közlöm vele, hogy mindjárt ott vagyok), és megy a vödörbe, olyankor marad a folt, pedig 60 fokon, öko mosószer + almawines fehérítővel mosom. A külsők meg szinte sose mennek a gépbe, mert kézzel úgyis majdnem minden alkalommal mosom őket, mert a kislányom az oldalán alszik, és a combjánál olyan lesz a külső is.

     

    És a nap tényleg eltünteti a foltokat. Szombaton szép idő volt, és az erkélyen, napsütésben száradtak, az összes folt eltűnt. A legutóbbi mosásnál esett valami, úgyhogy nem tudtam kitenni az erkélyre a szárítót, így foltosak maradtak. Mondjuk az én pandáim nem fehérek, hanem fehérítetlen natúr színűek, és azokon nem olyan feltűnő, mint a fehér alapon, de engem abszolúte nem zavar bennük az a néhány halványsárga foltocska.

    előzmény:
    Márti**** (4902)
    2009-02-14  14:05
  97. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 14. 21:544905.

    Hunormama: Jaj de jó, megerősítesz benne, hogy nekünk is ez lesz a megfelelő pelus!!! Szuper!

    Ha éjszakára is kipróbálod, megírod majd az eredményt?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_847482 (4898)
    2009-02-12  17:56
  98. 2009. február 14. 20:414904.

    én a kakit frissiben epeszappannal dörgölöm, atán tárolás. mosás 50-60 fokon almawinnel. nincsenek foltok :)

     

    én ilyen időben nem rakom ki a napra, majd tavasszal :)

    előzmény:
    Kisanna (4901)
    2009-02-14  10:26
  99. 2009. február 14. 20:404903.
    holnap küldöm :)
    előzmény:
    berbar (4900)
    2009-02-13  11:55
  100. 2009. február 14. 14:054902.

    Egy tuti megoldás van: a NAP.

     

    Nálam az vált be, hogy frissiben szappannal (tök mindegy milyen) jól átdörgölöm a mosdóban.

    Aztán mosás után (mindegy mivel és mindegy hány fokon) a levegőre teregesd ki! Még azt is megkockáztatom, hogy mindegy hogy süt -e a nap vagy sem, bár 100%-osan a napsütés veszi ki a foltokat, de a felhős időben lévő fény is elég hogy halványítson.

     

    Amúgy pedig semmi baj nincs ám ha foltos marad, csak esztétikailag okoz gondot, amúgy nem. De a nap tényleg kiveszi.

    előzmény:
    Kisanna (4901)
    2009-02-14  10:26

Címlap

top