Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ezért NE szedj fogyi-gyógy

Torolt_felhasznalo_607273
Torolt_felhasznalo_607273
Létrehozva: 2006. március 28. 22:17

Tegnap jelentkezett egy beteg nálam, aki a Reganol (más néven  is ismert Regenol) nevű fogyasztó-szer áldozatának érzi magát! A "gyógyszer" Mo-n tiltott, csak illegálisan lehet hozzájutni, de néha beleszaladtam itt-ott a fórumon a nevébe, tehát tudom hogy szeditek (remélhetőleg csak szedtétek ) néhányan.

Az orvosi leírásával, és hatásaival természetesen tisztában vagyok, mert a német-angol lapokon elég sokat írnak róla, még ha a magyar Kompendiumban nem is szerepel... Viszont személy szerint nekem ilyen panasszal érkező betegem még nem volt, kicsit ijesztő is az összreakciója.

Tüneteit most nem írnám le, hanem pont Benneteket kérlek, hogy ha valaki szedett, szed ilyen gyógyszert, kérem írja meg a személyes tüneteit! Ha lehet NE a pozitívakat, amivel "beetetik" a leedndő fogyasztót": vagyis hogy nem leszel éhes, és mindent meg fogsz tudni csinálni, stb, mert ez tudjuk, hogy az amfitamintól van, ami kábítószer. Engem leginkább a folyamatos használat mellet fellépő melléhatások érdekelnek, mert ezekből csak egy részt érint a szakirodalom és ennél a betegnél olyan halmozott panaszok jelenkeznek, hogy nehéz kiszűrni, mit okoz a szer, és mi pszichés!

Elnézést azoktól, akiket taszít a topic ---bár talán nem is baj hogy esetleg elrettenteni a "csodaszertől lefogyni vágyókat"----de mivel van egy csomó nem ismert mellékhatás, talán ti tudtok segíteni. Tudom, nem igazán illő ilyen kérdéseket itt feszegetni, de biztos, hogy itt a NLC-n van, volt...és - reméljük - NEM lesz....a legtöbb fogyasztó.

Az is érdekelne, mennyi idővel a szer fogyasztása  után múltak el az esetleges  panaszaitok ( pl. álmatlanság, stb), illetve ha valaki az előírt mennyiségnél kevesebbet szedett be, csökkentek-e  az ilyen, vagy a szorongásos,  vagy pszichés tünetei!

Köszönöm segítségeteket, és ha a betegen kívül másnak is tudunk segíteni, hogy ne szedjen ilyen-és hasonló szereket, akkor nem indult hiába a topic.

Munkám miatt sajnos csak esténként tudok reagálni, de nem fogom magára hagyni a topicot, és előre is köszönök minden információt!

FIGYELEM!!!!Nem az a cél, hogy reklámozzuk ezt az ártalmas szert amitől egy 32 éves három gyermekes anyuka a pszichiátrián kötött ki, hanem hogy  minél több ijesztő információt, és adatot összeszedjünk róla, amik  - mellesleg - elősegíthetik a gyógyulását!

Köszönöm mindannyiótoknak!

  1. 2006. március 29. 13:4451.
    "Nekem" és "tűnik" - nem azt írtam kategorice, hogy "ez a topik önfényezés", hm? Hadd legyen már véleményem! Előítélet? Miről beszélsz? Az előítéletnek tárgya van én meg a megszólalás módját nehezményeztem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_915625 (50)
    2006-03-29  13:32
  2. Torolt_felhasznalo_915625
    Torolt_felhasznalo_915625
    2006. március 29. 13:3250.

    "Nekem ez a topik merő fontoskodásnak meg önfényezésnek tűnik."        Előítélet... Ismeretlenül.... Nem túl jó dolog, szerintem.... Tudod, hogy milyen ember áll az írás mögött?

    Miért baj az, hogy ijesztő információkat akar összeszedni róla? Hogy esetleg másnak eszébe se jusson beszedni? Igazad van! Dugjuk mélyen homokba a fejünket, és akkor velünk sem történhet ilyen!!!

    Igaz, még csak egy éve vagyok rendszeres olvasója a fórumnak, de egyre kevésbé... Talán pont az ilyen hozzászólások miatt....

    előzmény:
    lumixx (48)
    2006-03-29  13:25
  3. Torolt_felhasznalo_915625
    Torolt_felhasznalo_915625
    2006. március 29. 13:2549.

    Szia!

    Előre bocsátom, hogy nem vagyok Ügyesfüli rokona, ügyvédje, sem szószólója, csak ismerem.... Szerencsére.... Majd ha akarja, gondolom ő is meg fogja védeni magát, de addig is:

    Nem igazán értem a problémát... Figyelmesen végigolvasva csak a következőket tudom a figyelmedbe ajánlani: az igaz, hogy Ügyesfüli azt írta, hogy jelentkezett nála egy beteg. DE ebből még nem következik szerintem, hogy ő orvos, és ekként kezelné az illetőt. Egyébként még ha orvos is volna, szerintem nem szégyen ilyen módon érdeklődni, adatokat gyűjteni. Sőt!!!  Ő legalább megteszi... (Én pl. mindkét kezemet összetettem volna egy időben, amikor orvostól-orvosig (és itt IGAZI diplomázott, orvosként praktizáló orvosokról beszélek) küldözgettek, és legalább az egyik ennyi figyelmet szánt volna a problémáimra...)

    Persze, lehetnek félreértések-félreolvasások egy topicban, de úgy vélem, hogy akkor sem ilyen hangsúllyal kell valakinek nekiesni, véleményt nyilvánítani róla. Ismeretlenül.... Elsőre.... Úgy gondolom, Ügyesfülit csak a jó szándék vezérelte, és az, hogy segíteni szeretne.... Lehet, hogy legközelebb talán már nem fog, köszönettel Neked, és még pár jóindulatú topic-társunknak....

    További szép napot mindenkinek:

    SzEri

     

    előzmény:
    indigó22 (31)
    2006-03-29  04:55
  4. 2006. március 29. 13:2548.

    Egyetértek az előttem szólókkal: szerintem is visszás, ha valaki szakemberként (ha nem is kimondva, de egyértelműen utalva rá!), ugyanakkor pontatlanul, ködösítve lép fel egy ügyben.

    Nem tisztázott a viszonya a témához :"Engem leginkább ... melléhatások érdekelnek" és "... az a cél, hogy minél több ijesztő információt ... összeszedjünk róla". Egy szakember (orvos vagy természetgyógyász, tökmindegy), mért akar ijesztő infókat gyűjteni egy szerről? Azzal nem segíthet egy páciensén sem.

    Nekem ez a topik merő fontoskodásnak meg önfényezésnek tűnik. Rokonszenvesebb lett volna valamiilyesfélét írni: "Csajok, vigyázzatok ezzel meg ezzel a szerrel, mert ilyen meg ilyen veszélyei vannak. Engem épp ma döbbentett meg egy anyuka esete, aki...." stb., stb. Ha meg a konkrét tünetek érdeklik, elég lett volna megkérdezni: "Használta valaki? Lennének kérdéseim."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_277344
    Torolt_felhasznalo_277344
    2006. március 29. 13:0947.

    Sziasztok !

     

    Azért kötözködünk egy kicsit, mert a topicindítóban határozottan ír róla. Azt is írja, hogy.."Az orvosi leírásával, és hatásaival természetesen tisztában vagyok, mert a német-angol lapokon elég sokat írnak róla..".És utána arról ír, hogy a betege...Akkor nézzen utána a pontos nevének, mert nehogy másról kapjon infot!!

    Ha meg csak érdeklődik, azt is máshogy kellene felvezetni.

    Azzal nincsen bajpm, ha  a negatív tapasztalatok  is hangot kapnak. Az viszont első kézből kellene. Mert egy külső szemlélő csak ráfogja , hogy ettől van, és nem tudhat más infot.

    Itt nincs olyan, hogy egy gyógyszer "más ismert nevén..."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_603285
    Torolt_felhasznalo_603285
    2006. március 29. 11:1046.

    Egyetértek veled  Natasaaa!

    De jó, hogy leleplezték ezt a gonosz Fülit!!!   

      Nem csodálnám, ha elbújdosna szégyenében!

    Méghogy ilyet a mai világban, hogy segíteni próbál! Tényleg ciki! Ja, és az is gáz, hogy nyilvánosan beismeri, hogy nem tájékozott ezekben a divatos szerekben! Az meg hogy még segítséget is kér más ügyében, egyenesen felháborító!!! 

    előzmény:
    natasaaa (44)
    2006-03-29  08:37
  7. Torolt_felhasznalo_594129
    Torolt_felhasznalo_594129
    2006. március 29. 10:0645.
    sziasztok!

    bocs, hogy beleszólok, de ez véletlenül nem REGENON? vagy van olyan is, hogy REGENOL?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  8. 2006. március 29. 08:3744.

    Azannyát! Leleplezted!!!!!

    És mi a bűne szegénynek? Egy egészségre káros orvosságról akar infokat gyűjteni (és nem, nem orvosoktól, hiszen azok sosem szedték, csak összetevőkkel dobálóznak,  hanem olyanoktól, akik szedték, ez mekkora bűn!) csakis jóindulatból, hogy másokon segítsen, ez a csúnya, gonosz ügyesfüli!

    Miért is ő a közellenség?

    előzmény:
    indigó22 (31)
    2006-03-29  04:55
  9. Torolt_felhasznalo_655216
    Torolt_felhasznalo_655216
    2006. március 29. 08:2243.
    Szerintem is. Csak nehéz megállni, hogy ne nyissam ki a hűtőt. Az pedig tele van, hiszen más is él a lakásban... Talán erre jók az itt kapható termékek: http://www.neways-hu.com/start.htm?v=97825765
    előzmény:
    pocka (41)
    2006-03-29  08:19
  10. 2006. március 29. 08:2042.

    Szerintem kicsit erős volt a hsz-ed. sehol nem írta hogy orvos, te meg ezt sulykolod itt hosszú mondatokban....mi értelme? kötözködni jöttél? kár volt....

    elég rosszindulatú lehetsz... 

    egyetértek vacvac-cal, ha már ennek hatására páran meggondolják a szedését, már megérte topikot nyitni....

    előzmény:
    indigó22 (31)
    2006-03-29  04:55
  11. 2006. március 29. 08:1941.
    Csajok, én csak egyet nem értek! Miért nem lehet gyógyszer nélkül kevesebbet enni??? Sokkal olcsóbb és egészségesebb!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_220912
    Torolt_felhasznalo_220912
    2006. március 29. 08:0040.

    Idézet egy másik Ő általa nyitott topicból: "A segítségeteket  szeretném kérni, amolyan közvéleménykutatás szinten! Frissen diplomázott természetgyógyász vagyok, a szakterületem a fülakupunktúrás addiktológia."

    Akkor már tudjátok ki ő...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482242 (38)
    2006-03-29  07:48
  13. Torolt_felhasznalo_717888
    Torolt_felhasznalo_717888
    2006. március 29. 07:5339.

    Kedves V.A.Lacky! A módszer kipróbálható. Sőt eredményes is, de nincs szükség porokra, pirulákra ahhoz, hogy valaki az eddigi ételadagjának csak a felét egye meg. Egyedül önfegyelemre és kitartásra van szükség.

    Üdv: Sajtisajt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_655216 (35)
    2006-03-29  07:29
  14. Torolt_felhasznalo_482242
    Torolt_felhasznalo_482242
    2006. március 29. 07:4838.

    szia, meglepne ha orvos lennél... olyan cucc hogy Reganol nincs. én szedtem semmi bajom tőle. bírtam aludni, sőt futottam mellette, nem dobogott a szívem, többet ittam ez votl a max tünet. ettől viszont kicsit csökkent a narancsbőrőm. nincs mo-n forgalomban, de nem tiltott, nincs benne amfetamin. persze aki labilis idegrendszerű, depresszióra hajlamos stb ne szedje.. de a gyógyszergyártók minden mellékhatást ráírnak a gyógyszerekre pont a perek elkerülése miatt. pl: fiamnak fitymaszükölete van, kéne kenni hónapokig szteroidos krémmel:-((( amire rá van irva hogy nem szervek környékére se kerüljön mert ilyen durva olyan durva dolgokat okozhat...

    tehát akkor te mi van? orvos biztos nem... pszihológus? terapeuta?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  15. 2006. március 29. 07:4537.

    Igazad lehet!

    Na ennyire lehet orvos, hogy még a nevét se tudja? Valóban az általad említett gyógyszerről volt topic, és ajánlották eladásra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277344 (36)
    2006-03-29  07:37
  16. Torolt_felhasznalo_277344
    Torolt_felhasznalo_277344
    2006. március 29. 07:3736.

    Szia !

     

    Nem Regenon retard kapszuláról van szó?

    A Reganol/Regenol számomra nem ismert...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_655216
    Torolt_felhasznalo_655216
    2006. március 29. 07:2935.

    Találtam egy oldalt (http://www.neways-hu.com/start.htm?v=97825765), ezen is foglalkoznak fogyasztással, de nem olyan pirulát kínálnak, ami fogyaszt, hanem olyan port, mely csökkenti az étvágyat. Elvileg, ha egy kicsit kevesebbet eszel, mindjárt nem hízol annyira. Mi a véleményetek erről a módszerről? Kipróbálható?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_603285
    Torolt_felhasznalo_603285
    2006. március 29. 07:2934.
    Lehet, hogy csak természetgyógyász, nem? Akkor meg jogos, hogy többet szeretne róla tudni, és szeintem nem az a cél, hogy azt vitassuk, hogy mit csinál, hanem hogy ne vonjuk kétségbe, hogy a figyelemfelkeltéssel segíteni tud másoknak. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_269979 (33)
    2006-03-29  07:22
  19. Torolt_felhasznalo_269979
    Torolt_felhasznalo_269979
    2006. március 29. 07:2233.

    Igazad van! Eü-s vagyok ,kizárt dolog, hogy orvos lenne .

     

    előzmény:
    indigó22 (31)
    2006-03-29  04:55
  20. Torolt_felhasznalo_603285
    Torolt_felhasznalo_603285
    2006. március 29. 07:2032.

    Hát te aztán jól beszóltál Fülinek! Ami azt illeti, akár orvos, akár nem, szerintem csak dícséretére válik, hogy megpróbál valamilyen szinten több ismeretet begyűjteni egy szerről, amivel még nem találkozott. Ha a többi doki is ezt csinálná, talán elégedettebbek lennénk, mi betegek!

    Ti orvosok annyira mindentudónak hiszitek magatokat néha, hogy kérdezni is szégyeltek! Nem tudom, mit ártott neked ezzel a topiccal, szerintem ha pár ember elgondolkodik azon, hogy mit kapkod be, már jót tett vele!

    További szép napot nektek!

    előzmény:
    indigó22 (31)
    2006-03-29  04:55
  21. 2006. március 29. 04:5531.

    Ügyesfüli!

    A beíráodalapján nekem nem tünsz orvosnak, elég pongyolának érzem a fogalmazásaid(bár ez nem zárja ki a dolgot).

    idézek:Nemcsak az amf mértéke, hanem az egyéb hordozók aránya teszi nagyon veszélyessé, és még a JÓ Isten tudja mi van benne, amiről nem tudunk!!!!

    Azért ha olvasod a külföldi szaklapokat, akkor pontosan kéne tudni az összetevőket, azt pedig kétlem, hogy Németországban egy gyógyszerben olyan anyag is lehet, ami nincs feltüntetve.

    a másik:A "gyógyszer" Mo-n tiltott, szerintem M.o-on akkor tiltanak be gyógyszert, ha már forgalomban volt, és  kiderült, hogy károsabb, mint tudtak róla, addig nem lehet tiltott, csak még nem került be hozzánk. Olyan értelemben tiltott csak, hogy mivel nincs magyar engedélye, így nem lehet forgalmazni. Ezek elég erős csúsztatások a részedről szerintem.

    A másik amitől hiteltelen vagy: ha valóban orvos vagy, és mint orvos írsz az nlc.-n, akkor elvárnám, hogy legyen bemutatkozó oldalad, fényképpel, névvel, címmel, ahol dolgozol. Amíg magánemberként ontod a szót, erre semmi szükség, de ha mint orvos, akkor ez a minimum.

     

    Az én hiányos ismereteim szerint ebben nincs amf. származék, legalábbis így reklámozzák az itteni "forgalmazók", de ez sem jelent semmit, viszont bemásolhatnád az összetevőket, ha már a rendelkezésedre áll az irodalom, hogy tényleg van-e benne, mert én kétlem.

    Az én véleményem, hogy minden gyógyszer veszélyes, jobb elkerülni ha lehet, de többségében azért garancia is, hisz minden gyógyszert alaposan bevizsgálnak, és ez engedélyezett. Tudom sok eset volt már, amikor gyógyszerről kiderült, hogy mennyire káros és betiltották, de az oly sok eset után csak remélni tudom, hogy ma már alaposabbak e téren és nem kerülhetne forgalomba egy olyan gyógyszer, ami az általad, mások által felsorolt, ígen kemény mellékhatásokkal bírna,vagy ha mégis, akkor már be kellett volna tiltani. Van nálunk is fogyasztó gyógyszer. a Teronac, legalábbis 2 éve még volt, kb. 20 éve jelent meg a piacon, én magam is szedtem(orvos írta fel), nagyon sok hasonló tünetet okozott, mint amiket írnak, szájszárazság, szívdobogás, remegés, idegeség (szinte hisztérikus),és lehet, hogy a mai napig kapható. Bár ennél nem tudok szájrágásról, térd himbázásról, ettől még másnál lehetett, de lehet, hogy nem, mert az összetevők nyilván mások.

    Az itteni beszámolók sz@rt se érnek, 1 ember volt aki saját maga szedte. A többinek csak az ismerőse, kollágája, még abban sem lehetsz biztos, hogy ezt szedték és nem az Ad.-et.

    Az sem igazán vall orvosra, hogy itt az Nlc-n akarod összesedni a mellékhatásokat, ha én lennek a beteged, jobban örülnék ha orvosokat kérdeznél, és valóban a külföldi anyagokból szereznél infot, hisz ha kint forgalmazzák, kint több a tapasztalat a szdésének hatásairól, mint itthon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  22. 2006. március 29. 01:0330.
    Egy barátnőm szedett ilyet,ő is a pszihiátrián kötött ki.Talán nem volt erős idegzete,de akkor is...Először felpörgött,fogyott,utána kiborult,nem találta a helyét,szanaszét voltak a gondolatai.Most már jobban van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  23. 2006. március 28. 23:5229.
    Egy imerős lány a konditeremből szedte, a barátja tanácsára, mert állitólag szálkásit.. Remegett tőle, fepörgött ezerrel, ugy kondizott mint egy gép, rossz volt nézni.Még külön tornászni is eljárt, mert nem birt leállni. Lefogyott, de aztán elkezdett gyengülni,  abbahagyta az aerobikot , kimaradt a kondiból, nem tudom mi van vele azóta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  24. Torolt_felhasznalo_349873
    Torolt_felhasznalo_349873
    2006. március 28. 23:4228.
    Napi egy szemet szedtem Adipex Retardból egy-egy nap szünettel. A harmadik nap után, majd leszakadt a vesém, fejfájás, állandó vizelési inger. Kivizsgálás, ciszta a vesékben. Biztos nem mindenkinél okoz ilyen problémákat, de egy életre megtanított, hogy ne szedjek gyógyszert, mikor nincs rá szükségem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 28. 23:2527.

    Köszi mindenkinek, most mennem kell, mert reggel korán kezdek, és mindjárt eldőlök... 

    Ha van ötletetek, kérlek írjatok! Holnap este leszek csak, de jövök! És ezt vehetitek fenyegetésnek is!

    Jó pihit mindenkinek, és gyógyulást az összes betegnek!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (26)
    2006-03-28  23:17
  26. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 28. 23:1726.

    Na látod, ebben TELJESEN igazad van! És abban is az előző hozzászólók közül vkinek - bocs, ha pont te voltál - nagyon igaza van, hpogy ezeket a szereket a gyange jellemű embereknek találták ki! Belőlük akarnak meggazdagodni, és őket teszik talán egy életre beteggé!

    előzmény:
    frezia27 (23)
    2006-03-28  23:08
  27. 2006. március 28. 23:1525.
    nem hallottam, olyat még nem szedtem  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (24)
    2006-03-28  23:11
  28. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 28. 23:1124.

    Persze!!!!Hogyne!!!!Ezzel áltatják az új fogyasztót!

    Persze attól függ, hogy hány mg-osat kapsz be, mert több féle kiszerelésben van, most nem reklámoznám, ha nem haragszol!

    Van akivel naponta 3x20mg-t etetnek!!!!

    Aztán a másik verzió úgy árulja, hogy csak napi egy szemet kell bevenni---na de abban egyben van a 60 mg! Olyan szívdobogást kap, hogy kiakad tőle nemcsak a szive, hanem a keringése is!

    Nemcsak az amf mértéke, hanem az egyéb hordozók aránya teszi nagyon veszélyessé, és még a JÓ Isten tudja mi van benne, amiről nem tudunk!!!! Hallottál már a Chat-ről????Na, akkor azt képzeld el fokozottan! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881062 (19)
    2006-03-28  22:57
  29. 2006. március 28. 23:0823.
    Dehogynem hibas......ha az en ferjem nyomna a kezembe,asszem,ugy rugnam seggbe paros labbal,hogy egesz a haverokig ropulne.Anyam.Persze,az eleve alacsony onbizalommal rendelkezo embereket konnyu befolyasolni. Jajj,mekkora egy goreny lehet egy ilyen pasi hallod.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (22)
    2006-03-28  23:05
  30. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 28. 23:0522.

    Kedves Piperkőc!

    Nem vitatkozni szeretnék veled, de volt már olyan betegem, akinek a férje nyomta a kezébe azt a bizonyos "A-betüset"

    tudodmit .... hogy szedje be, mert le kell adnia a szülés utáni kilókat, mert különben "MEGSZÓLJÁK A HAVEROK!!!" Érted te ezt?????

     Szoptatás közben kellett volna elkezdenie szedni!!!!!Szóval nem biztos, hogy csak az a hibás, aki beveszi, sajnos a társadalmi elvárások, és a környezeti hatások sem hagyhatók ki az eset mérlegeléséből!(zárójelben-----igazad van!!!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852673 (16)
    2006-03-28  22:52
  31. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 28. 23:0221.

    Bizony romlik a szeme, a keringése, a vérnyomása, stb.

    De hát ezt mind tudjuk az amfitaminról! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881062 (13)
    2006-03-28  22:49
  32. 2006. március 28. 23:0220.

    Hát hogy felejthetnélek el? Szenilitás ide vagy oda... 

    Én is szeretnék fogyni, de nem mindenáron! Tényleg rettentő risztó tüneteket okoznak azok a bogyók! S jó, ha egyáltalán visszafordíthatóakat, s nem  pedig maradandókat! Ki tudja, miokor derül ki?

     Nekem eredményeim vannak, a legrosszabbtól nem kell tartani, de műtét javasolt .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603285 (18)
    2006-03-28  22:55
  33. 2006. március 28. 22:5719.
    de az Adipexben több amfet van nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  34. Torolt_felhasznalo_603285
    Torolt_felhasznalo_603285
    2006. március 28. 22:5518.

    Szia Heva! Hát emléééékszel rááám? De aranyos vagy!!!!   

    Mindenen túl, és tök okén itt vagyok, - azért még az eredményekre várni kell - ,csak jól felhúztam magam azon, hogy egy többgyerekes anya (vagy akár agy fiatal lány) hogyan mérgezheti magát tudatosan!!! 

    Nagyon jól esett, hogy "észben tartottál" pedig tiszavirág életű volt a topicom...

    Tudott mit mondott Garfield?

    Inkább legyek boldog, mint sovány! 

    előzmény:
    heva55 (9)
    2006-03-28  22:42
  35. 2006. március 28. 22:5417.
    Akkor eleve labilis lehetett,sztem pont az ilyeneknek talaltak ki ezeket a szemet szarokat.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (15)
    2006-03-28  22:51
  36. Torolt_felhasznalo_852673
    Torolt_felhasznalo_852673
    2006. március 28. 22:5216.

    ami kivűlről látszik rajta,rázza a lábát és azt állítja hogy mert pisilnie kell,sebesre van rágva a szája és erre azt mondta hogy a herpesze nem gyógyúl...........mindannyian tudjuk hogy mi van vele,mégis hülyének néz minket!

    egy roncs,de megérdemli és már senki nem sajnálja csak szánjuk 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (8)
    2006-03-28  22:42
  37. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2006. március 28. 22:5115.

    Hat mondom, fura egy lany volt. Kicsit nagydarab de csinos. Beleesett egy kollegankba, amiatt akart leadni egy par kilot. Meg eloszor kirugtak, mert munkaidoben ivott, aztan volt ott valami a fonok haverjaval es visszavettek. Na, hat nem volt egyszeru dolga. Mi csak a lakotarsaktol tudtuk meg a biogyougyet, mar a vegefele, addig azt hittuk agyara ment a stressz

     

    előzmény:
    frezia27 (10)
    2006-03-28  22:45
  38. Torolt_felhasznalo_525698
    Torolt_felhasznalo_525698
    2006. március 28. 22:5114.
    egy ismerősöm szedte, most nem látszik rajta semmi hála égnek de azt mondja azóta nincs rendben minden a szivével és a vérnyomásásval.....nem tudom ezt orvos vagy ő állapította-e meg.annyit mesélt még hogy leadott 15 kilót rövid idő alatt de néha éjjel is futni járt mert nem tudott aludni!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  39. 2006. március 28. 22:4913.
    a szeme nem romlik ilyenkor az embernek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (8)
    2006-03-28  22:42
  40. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2006. március 28. 22:4712.
    Huh. Az en kolleganomnel az volt mind Csak mi ugy a vegefele jottunk ra mi is a baj, es nehez volt tudni, mi az a;lap idegessege a csajnak (furta mafar volt amugy is) es mi lehet a bogyok oka. O osztrak volt egyebkent, onnan volt neki gyogyszere.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (8)
    2006-03-28  22:42
  41. 2006. március 28. 22:4711.
    értem.
     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (6)
    2006-03-28  22:37
  42. 2006. március 28. 22:4510.

    Jesszusom....csak azt nem ertem,ha valaki ilyen tuneteket eszlel,az MIERT nem hagyja abba?????????? BAsszus,ehhez kepest a csoki es kajamegvonas tunetei kejutazasnak szamitanakEszetlen emberek,ehh.

    Bocsanat,hogy offoltam....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (4)
    2006-03-28  22:32
  43. 2006. március 28. 22:429.

    Szia  Vacvac! Örülök, hogy látlak! Te is jól vagy?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603285 (5)
    2006-03-28  22:32
  44. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 28. 22:428.

    Az idegességen, feszültségen, indokolatlan érzelmi kitöréseken kívül van-e szemmel látható más reakciója? (pl: kéztördelés, térdrázogatás, szájrágcsálás, stb?)

    köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852673 (2)
    2006-03-28  22:28
  45. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 28. 22:387.

    Köszi Zsigabiga! Teljesen passzol amit leírtál!

    Sajnos 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (4)
    2006-03-28  22:32
  46. Torolt_felhasznalo_607273
    Torolt_felhasznalo_607273
    2006. március 28. 22:376.

    Van bizony, méghozzá nem is kevés! Az összes klasszikus tünet meg is van, ami az amfetamin származékoknál, mint pl. az egy időben divatos ...azért-sem-írom-le-a-nevét-úgyis tudod-mire-gondolok-"A"-val kezdődik-nél. De sajnos van néhány számomra ismeretlen tünet, amit tényleg nem tudok hova tenni, és, hogy ki tudjam szűrni, erre kéne néhány EX-fogyasztó tapasztalata!

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_881062 (3)
    2006-03-28  22:30
  47. Torolt_felhasznalo_603285
    Torolt_felhasznalo_603285
    2006. március 28. 22:325.

    Húúúú, elég gáz amit, leírtál! 

    Eddig se mertem szedni, ezután se fogom, de az egyik barátnőm bekapkodta...és minden baja volt, főleg aludni nem tudott egyáltalán semmit.

    Ez ment egy darabig, aztán szabályosan "összeomlott", nem tudom jobban leírni, teljesen megbetegedett, fizikailag is kiakadt, és szellemileg is. Ja, és mindössze 3 kilót fogyott két hónap alatt

    Remélem sikerül helyrehozod! sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  48. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2006. március 28. 22:324.

    Egy kolleganom szedte meg evekkel ezelott. Allandoan szaraz volt az ajka, aztan kesobb a bore is, de tragikusan, vazelinnal vastagon kente, mert ugy huzodott. Ezenkivul tiszta idegbeteg volt, hol elsitrta magat, hol hiszterikusan nevetett., Nem tudott aludni (szinten E jellegu reakcio mondjuk). Szoval egy roncs lett tole. Nem tudom mi lett a vege, elment a cegtol.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17
  49. 2006. március 28. 22:303.
    van benne amfetamin?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852673 (2)
    2006-03-28  22:28
  50. Torolt_felhasznalo_852673
    Torolt_felhasznalo_852673
    2006. március 28. 22:282.

    szia

    a csaj aki szedi nálunk a munkahelyen izzad,remeg mint a kocsonya..........már csak a szája nem habzik mint egy kutyának 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607273 (1)
    2006-03-28  22:17

Címlap

top