Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

\Gyöngyfűzés

Torolt_felhasznalo_651608
Torolt_felhasznalo_651608
Létrehozva: 2006. március 20. 18:23

Kedves Mindenki, aki szeret gyöngyöt fűzni, és bedolgozás után nézne!      

 Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy egy ideje különböző ügynökségeken keresztül hírdeti magát egy debreceni székhelyű cég, amely gyöngyfűzéses bedolgozást ígér.

NE JELENTKEZZETEK, ÁTVERÉS!  

 Kb. egy hónapja befizettem az egyik ügynökségnek 700Ft-ot, amiért kaptam egy jelentkezési lapot,kitöltöttem, visszaküldtem. A fent említett cégtől kaptam egy levelet, melyben leendő munkatársukként üdvözölnek, és azt írják, hogy utánvéttel küldenek egy kezdőcsomagot, amelyért 4990Ft-ot kell fizetnem, ez a kezdőcsomag ára, postaköltség és egyben kaució, melyet a szerződéskötéskor természetesen visszafizetnek. Megérkezett a csomag, kedden este a munkából fáradtan hazafelé átvettem, majd meglepődve láttam, hogy a doboz néhány gramm kásagyöngyöt tartalmaz, vmint egy róka elkészítési rajzát.(Ilyen kis egységcsomagok kaphatók a hobbyboltokban 250 Ft-ért.) Mellékeltek egy "vizsgalapot",egy  jelentkezési lapot, amelyen TAJ-számot,szig.számot(?) és egyéb személyes adatokat kérnek, és közlik, hogy ha 3 napon belül a kész figura nem érkezik vissza akkor a jelentkezés tárgytalan, de a pénzt sajnos nem áll módjukban visszafizetni. Na, erre egész éjjel fűztem,  nehogy elbukjam a 4990 forintomat. Szerda reggel szépen kipihenten első utam a postára vezetett,express feladtam  a csomagot, majd két héten keresztül vártam a postást. Ma végre megkaptam, amire vártam ! Egy újabb adatlap és egy rózsaszín csekk a befizetendő 100.000, azaz százezer Ft-ról. Amennyiben nem fizetem be, úgy tekintik, hogy elálltam munkavállalási és szerződéskötési szándékomtól, de így a 4990 Ft-ot természetesen nem áll módjukban visszafizetni. 

Ezt a topikot azzal a szándékkal hoztam létre, hogy ha már én hülye voltam, más tanulhasson a hibámból, és ne vegyen 5000 Ft- ért kisrókát.

  1. Torolt_felhasznalo_674290
    Torolt_felhasznalo_674290
    2006. június 17. 13:4726.
    Szia!

    Én pont most csöppentem bele ebbe az egész gyöngyfűzéses melóba!
    Csak a 700ft-ot fizettem be és nekem is 4990ft értékű kezdő csomagot adtak volna!

    Olvastam a topicodat és valahogy már nem vonz úgy ez az egész!
    Pedig imádok fűzögetni!

    Üdv! Anita
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  2. 2006. május 31. 08:3625.
    Szia Ritus 73!

    Megdöbbenve olvastam a hozzászólásodat.
    Én is kaptam egy jelentkezési lapot, ezen már 9990 Ft a kezdő csomag ára.
    Még szerencse, hogy egy 6. érzésnek engedve utánanéztem a neten, hogy mit írnak erről a kft-ről. Igy olvastam a te hozzászólásodat is!
    Természetesen ezek után már én sem fogok jelentkezni.
    Még egyszer köszi.
    pppjudit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  3. Torolt_felhasznalo_722653
    Torolt_felhasznalo_722653
    2006. május 25. 09:5424.

    Helló Királyfi!

    Ez nem bosszú, csak szánalmas amikor egy férfi nyí, de komolyan !  Bár lehet, hogy a nyali-fali stílusú társalgók körében ez a menő, én sajnos nem vagyok, voltam, remélem nem leszek ilyen nyálas puszi-nyuszi dumás. Hidd el amin van azért én is nagyon megdolgoztam, rengeteg mindenről lemondtam, úgyhogy tudom mi az, hogy MUNKÁ-val pénzt keresni.  Az a 200 ember gondolom nem ingyért dolgozott, úgyhogy elvárható, hogy jó munkát végezzenek a fizetésükért vagy nem???? Sajnos itt Mao-n sokszor hülyének nézik a vásárlót, sok helyen még egyszerűen nem értik meg, hogy a vevők a kiadott pénzükért igenis megfelelő szolágáltatást vagy árut szeretnének kapni. Ha netán szót emelnek emiatt akkor az meg nem tetszik ugye?  De ez az élet többi szegmensére is elmondható, sajnos.. Egyébként a munkám  miatt vagyok kénytelen az inkognítóra.

    Miért van a nyugtán a Soproni Ruhagyár Rt?

    Ja, és a kritikát NEM viseled jól (bár Te azt hiszed), mert akkor válaszra sem méltattál volna.  

    Na csá, Pali!

    Szisz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487966 (13)
    2006-03-22  18:06
  4. Torolt_felhasznalo_934533
    Torolt_felhasznalo_934533
    2006. március 23. 10:0623.

    Kedves Ritus!

    A blogba be tudom tenni ezt a felhívást, ha erre gondoltál.
    Köszi, hogy szóltál!
    Százezret bizonyára senki nem fizet be nekik, mert ez akkora összeg, amitől mindenki észhez tér, de ötezret nyílván sokan buknak.

    Ez a típusú csalás sajnos régóta működik. Gyöngyfűzős trükkel, vagy mással.

    Például ki gondolná, hogy egy most már viszonylag jónevűnek számító alapítványi iskola évekig síbolt ki hasonló módszerrel súlyos pénzeket olyan pedagógusokból, akik kiegészítő jövedelmet szerettek volna és nem tízezreket befizetni az egynapos áltanfolyamukra és a szórólapjaik megvételére).

    Ráadásul a pénzt körmönfontan, jól bebiztosított ügyvédi háttérrel passzírozták ki az ijedősebb pedagógusokból.
    Az sem kizárt, hogy még mindig működik ez a kis kiegészítő jövedelemforrása ennek a "remek" iskolának!

    Szóval, vigyázat lányok! Nem bedőlni semminek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  5. 2006. március 23. 09:1022.
    Azért kíváncsi lennék, mi a fenét küldenek 100eFt-ért??? Bakter, azért rengeteg gyöngyöt lehet venni, főleg kását, ráadásul jó minőségűt. Erről a cégről ezt azért nem feltételezem az előzmények után, hogy azt vesz... Küldenek akár 20 egész krokodinyi kását??????
    előzmény:
    szelvesz (20)
    2006-03-23  01:17
  6. 2006. március 23. 08:0121.

    Leírtam a véleményemet, de én kiszállok ebből az egészből, mert nem szeretném megjárni.... Pusszantás Mindenkinek, és vigyázzatok, inkább olvasgatni fórumokon, aztán belevágni a dolgokba !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2006. március 23. 01:1720.

    Kérdés, hogy a jelentkezési lapon szerepelt-e a kezdőcsomag tartalma, ill. az, hogy a kezdőcsomag visszaküldésével létrejön-e a szerződés?

    Amennyiben a jelentkezési lapon és a kezdőcsomag átvételével utalás esett  a 100 000 Ft-ról, akkor valóban kaució az 5000 Ft. Viszont ha nem, akkor te az 5000 Ft befizetésével eleget tettél a feltételeknek és nem támaszthatnak veled szemben semmilyen új igényt az 5000Ft terhére. Tehát az 5000Ft visszajár, hiszen te jóhiszeműen jártál el, és félretájékoztattak. Ha pereskedni akarsz, akkor először Rendőrség, valószínűleg az összes iratok átnézése után megáll az előre kitervelt csalás ill. többrendbeli csalás esete, ami 2-7 évig (asszem) terjedő szabadságvesztéssel súlytható, tehát ez Btk., így rád nézve semmilyen költséggel nem jár a pereskedés. Lehet, hogy ez egy folyamatban lévő ügy, és te csatlakozol egy meglévő perhez, mint károsult. Azt javaslom, keresd meg a rendőrséget, és próbálj utánanézni, hogy még ki lehet károsult, hiszen minél nagyobb az ügy, annál "lelkesebben" foglalkoznak vele.

    De mindenképpen beszélj egy ügyvéddel, amit leírtam, az "csak" saját tapasztalat, nem vagyok jogász...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (19)
    2006-03-22  23:08
  8. Torolt_felhasznalo_651608
    Torolt_felhasznalo_651608
    2006. március 22. 23:0819.

    Sziasztok! Megkérdeztem egy ügyvédet, és szerinte elég komoly anyagi vonzata van. Névtelen feljelentést lehetne tenni, de évekig is elhúzódhat.Vmi TV-s műsorba kéne betenni, vagy a neten keresztül egy csomó fórumra eljuttatni, hogy minél kevesebben jelentkezzenek.Egyébként a KMH kft, Debrecenben, 4225, Pf.39. alá várják "szeretettel" a bedolgozni vágyókat. Ha tudjátok, adjátok tovább.Többféle munkát is kínálnak,nem csak gyöngyfűzést.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. d70
    d70
    2006. március 22. 18:5918.

    Köszi, hogy leírtad! Ez tényleg felháborító!!!!!!

     

    Egyébként szerintem ez nem véletlen van így kitalálva. pontosan tudják, hogy a százezer forintot nem fizeti be senki ( ..remélem!), de mire idáig eljutnak, addigra már be kellett az illetőnek fizetnie 700+4990 Ft-ot. Ha 10 emberből csak a fele fizeti be, ezek a szemét emberek már jól jártak . Hát, én csak azt mondom költse gyógyszerre....  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  10. Torolt_felhasznalo_487966
    Torolt_felhasznalo_487966
    2006. március 22. 18:4517.
    Ez még kölyök koromban volt, kb 2 éve
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_336954 (16)
    2006-03-22  18:27
  11. 2006. március 22. 18:2716.
    Te jóég Koikaam, téged is be lehet vinni, egy ilyen bokorba 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487966 (13)
    2006-03-22  18:06
  12. Torolt_felhasznalo_267054
    Torolt_felhasznalo_267054
    2006. március 22. 18:2715.

    Ez ismerős!

    Tudod amikor múlt ősszel kerestem valami bedolgozás félét én is találkoztam ezzel a céggel (is). Csak én a munkámból kifolyólag nagyon óvatos voltam. Több bedolgozásos munkára kaptam én is ilyen mézesmadzagot. Fénymásolt papírokon vagy 20 cég ugyanazokat a munkákat ajánlotta, volt olyan amelyik adószámként valami hülyeséget tüntetett fel. Mint írtam elég tájékozott vagyok a cégkivonatok, adószámok, teáor számok terén és akkor rájöttem, hogy ha ennyi embernek tudnának bedolgozást adni, akkor nem lennének munkanélküliek.

    Nagyon sajnálom, hogy ez történt veled. Van egy ismerősöm is (munkaerő kölcsönző, közvetítő cége van) és ő is mondta, hogy erre egy egész iparág épül. Nekem már az is gyanús volt, hogy nincs vonalas számuk, vagy üzenetrögzítő jelentkezik.

    Egyébként akkor utánanéztem és vannak olyan oldalak itt a neten is ahol ezeket a kamu cégeket sorolják fel.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_641170
    Torolt_felhasznalo_641170
    2006. március 22. 18:1614.
    Micsoda egy rohadékok! És ezt büntetlenül megtehetik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  14. Torolt_felhasznalo_487966
    Torolt_felhasznalo_487966
    2006. március 22. 18:0613.
    Szia!

    Ez tényleg durva....

    Ha gondolod, priviben küldjél már lécci egy címet ( azokét akik becsaptak ) mert lehet lehet, hogy engem is ezek húztak le!!! ( igaz csak 600 Ft val )


    köszi:Isti
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  15. Torolt_felhasznalo_663498
    Torolt_felhasznalo_663498
    2006. március 22. 15:5512.
    Az a baj, hogy bármiféle feljelentés megtételekor, nem kevés illetéket kell fizetni. Nem biztos hogy megéri. Bár megérdemelnék, rohadékok. Meg egy cét nagyon könnyen el tud tűnni a ködben, ha gáz van. Egyik nap volt, másik nap már nincs, és évekig fizethetsz mindenféle perköltséget, amíg a felelőst keresik. aztán vagy megtalálják, vagy nem. Kérdezz meg erről egy ügyvédet szerintem. Ha nem kerül sokba a tanácsadás. Sok sikert.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  16. Torolt_felhasznalo_651608
    Torolt_felhasznalo_651608
    2006. március 21. 17:0311.
    Sziasztok, én is gondoltam rá, hogy nem fogom annyiban hagyni, de a párom szerint többe kerülne a leves mint a hús.Van valakinek személyes tapasztalata?Szerencsére még soha nem volt semmiféle peres ügyem.Keresgéltem az nlc szakértők között, de nem találtam alkalmas embert, akitől megkérdezhetném.Nem is annyira az ötezer forintom miatt, ez elvi kérdés, ne érezzék jól magukat az ilyen szemetek. Ja,egyébként anyagilag nem tudnék egy pereskedést finanszírozni,valami más megoldás kell... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. március 20. 20:2610.
    Kivalo a dolog pszichologiaja:

    mezesmadag

    700Ft

    4990Ft

    100000Ft

    Kivan csi vagyok hanyan fizettek be nekik Szazezer forintot.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  18. Torolt_felhasznalo_153105
    Torolt_felhasznalo_153105
    2006. március 20. 19:509.

    Szia!

    Köszönöm, hogy lejrtad a tapasztalatodat!!

    Én is pont nemrég jelentkeztem, otthon végezhető munkaajánlatokra és ott egy válaszlevélben kaptam többekközt ezt az ajánlatot is. Igaz a gyöngyfűzésen nem gondolkodtam, de 500 ft/ db -ért kináltak volna egyébb pl. adminisztráció, borítékolás...stb munkákat.  Így azt hiszem ezt is kihagyom.....

     

    A te eseted, tényleg felháborító!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  19. 2006. március 20. 19:498.

    Szegény, nagyon megjártad velük! 

    Én is pedig éppen ezen a gyöngyfűzéses munkán gondolkodtam, csak már a 700 Ft-nál gyanús volt.

    Nem szabad hagyni, hogy ezt csinálják büntetlenül 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  20. Torolt_felhasznalo_823578
    Torolt_felhasznalo_823578
    2006. március 20. 19:247.
    Szegéényy! Sajnálom!! szerintem is lépj és fordulj a hatóságokhoz!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  21. 2006. március 20. 19:176.

    KÖSZÖNÖM , HOGY LEÍRTAD.
    én is épp ezen gondolkodtam.....hogy megpróbálom...

    jelentsd fel őket mindenképpen. Rendőrség gazdaságvédelmi osztály, apeh, Tb, fogyasztóvédelem... Mindehol!

    A fene egye, meg, micsoda szemetek vannak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  22. Torolt_felhasznalo_875514
    Torolt_felhasznalo_875514
    2006. március 20. 19:155.
    helló 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2006. március 20. 19:104.
    Szerintem jelentsd fel őket! Apeh, Fogyasztóvédelem, stb
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  24. Torolt_felhasznalo_456597
    Torolt_felhasznalo_456597
    2006. március 20. 18:423.
    Jó, hogy írod! Én is pont valami hasonló munka után kutatok itt, Debrecenben! Mostanában csak átverésekről hallani!
    Ma jelentkeztem volna modell munkára egy fodrászatba, és kiderült, hogy aktfotózás! A pali csak annyit mondott, hogy bocsi, de tévesen jelent meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23
  25. Torolt_felhasznalo_818518
    Torolt_felhasznalo_818518
    2006. március 20. 18:302.
    ÚRISTEN Mire kellett volna nekik az a százezer? Na, ezt gondolom jól megtanultad... Én sosem dőltem volna be neki, már a 700 Ft-ot sem fizetem be így, ismeretlenül. Ezt most nem azért, mert ilyen okos vagyok... csak ilyen szkeptikus.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_651608 (1)
    2006-03-20  18:23

Címlap

top