Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

FORMA-1 Ki szereti?

vinnio
Létrehozva: 2006. február 4. 20:19
Bevallom én nő létemre nagyon. És már csak egy hónap a kezdésig! 
  1. 2006. február 4. 21:0326.

    Én szeretem. Sőt! Ha nem is a legizgalmasabb volt a tavalyi, de legalább megszakította a sumi-legendát. Engem már irritált, de rettentően, hogy őneki aztán mindent, de mindent lehetett - lásd: kitolják a kavicságyból. Rajta kívül aztán senkivel nem csinálták ezt.

    Azt is tény, hogyha Kimi alatt nem rohad le állandóan a technika, akkor ő a bajnok. De mivel nem bírta az ezüst nyíl, így Alonso-nak állt a zászló! Én jelen pillanatban neki drukkolok.

    Aztán az idei kavarodás! Ki - kihez igazolt, ki maradt, melyik istálló milyen színű lesz - állítólag a McLaren narancsszínű lesz. Ez egy hallott információ, úgyhogy nembiztos, hogy igazam lesz. Igen furcsa lesz a megszokott ezüst szín helyett.

    ... és akkor kezdődjön a visszaszámlálás!!!   

     

    Ui.: ...és ahogy visszanéztem a hsz-et, csak lányok (nők, asszonyok) szeretik a F1-et?

    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19
  2. 2006. február 4. 21:0225.

    Nem a szabályok miatt lett gyengébb a Ferrari... Sumákker sem lett rosszabb pilóta. A többiek most jobbak voltak, ez van

    A tankolásos szabályról az jut eszembe, hogy amikor bevezették, belobbant Verstappen autója. az orrhegye sérült meg, ráolvadt a plexi a ruha megvédte, de így se lettem volna a helyében. Ha nem lehet majd tankolni, fogadjunk hogy egyszer valakinek el fog fogyni a benzinje

    A kerékcserét visszahozzák? Mert azért az elég veszélyes, ha valakinek szétrobban a kereke... körönként meg mégse állhat ki a pilóta, hogy megnézzék, leszedhető állapotban van-e a gumi.

    előzmény:
    JeanneDArc (19)
    2006-02-04  20:53
  3. 2006. február 4. 21:0124.
    ez nem szubjektív vélemény ám, hanem nálam tájékozottabb szakújságíróké, ami nyilvános fórumokon (újság, internet, de még az RTL Forma 1 magazinja) is napvilágot látott...
    előzmény:
    vinnio (21)
    2006-02-04  20:56
  4. 2006. február 4. 21:0023.

    Mint egyetlen férfi (már ezen topicon) hadd kérdezzek én is egyet: ki miért lett F1-fanatikus (vagy legalábbis érdeklődő)? A jóképű pilóták, egy F1-elkötelezett pasi, a száguldás izgalma?

    (egyébként magam is jó ideje szeretem nézni... anno dazumal még Prost, majd Mansell, Häkkinen és most Räikkönen-drukker lettem. De azért messze nem ismenítem őket, csak van aki szimpibb, jobban tetszik a vezetési stílusa...)

    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19
  5. Torolt_felhasznalo_485083
    Torolt_felhasznalo_485083
    2006. február 4. 20:5822.
    Sziasztok! A Forma-1 a mindenem!!!!!!!!!   FORZA FERRARI! Már "csak" 35 nap és végre felbőgnek a motorok! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2006. február 4. 20:5621.
    Ez nem igaz. Az viszont igen, hogy a Ferrarinak mindenre volt pénze, akármennyi kerékcsere stb. Így kicsit egyenlőbbek lettek az esélyek. Bár azt nem értem miért kell egy motorcsere miatt valakinek 10 hellyel hátrébb indulni, arról nem a pilóta tehet.
    előzmény:
    JeanneDArc (19)
    2006-02-04  20:53
  7. 2006. február 4. 20:5620.

    a www.a5.hu/forma1-en sokmindent elolvashatsz. Én elég régen voltam fenn, de az utolsó (őszi) pletykák alapján még az is lehetséges volt, hogy a gumicsere visszatér.

    Laikusként nem is értem, miért kellett megtiltani, sztem tök veszélyes, főleg pl. ami a Kimivel is történt, nagy szerencse, hogy nagyobb baj nem lett ebből az értelmetlen szabályból.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178123 (18)
    2006-02-04  20:53
  8. 2006. február 4. 20:5319.
    Hát igen, ezek a szabályok csak arra voltak jók, hogy a ferrarit szivassák. Ha ez volt a cél, annak tökéletesen megfelelt.
    előzmény:
    yolanda (17)
    2006-02-04  20:49
  9. Torolt_felhasznalo_178123
    Torolt_felhasznalo_178123
    2006. február 4. 20:5318.

    Azt hallottam, hogy már a tankolást is meg fogják szüntetni. Tudtok valamit az új szabályokról?

    előzmény:
    yolanda (17)
    2006-02-04  20:49
  10. 2006. február 4. 20:4917.

    Igen, nem túl élvezetes nézni ahogy vonatoznak... de egy idő után az is unalmas, hogy idény felénél Sumákkkker (olaszok így ejtik ) megnyeri a vb-t.

    A különböző szabályokkal, korlátozásokkal nem azt érték el hogy lassabbak lettek a kocsik... szinte minden évben megdöntötték a pályarekordokat

    előzmény:
    JeanneDArc (12)
    2006-02-04  20:42
  11. Torolt_felhasznalo_178123
    Torolt_felhasznalo_178123
    2006. február 4. 20:4716.
    Nem nagyon bírtam a Takomát mert állandóan összetört mindenkit. Én a Schumi helyében visszavonultam volna, mindig a csúcson kell befejezni. Szerintem. Bár lehet, hogy tud még újjítani.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. február 4. 20:4715.

    Azért az igaz, hogy az utóbbi néhány év legizgalmasabb szezonja volt a tavalyi.

    Sajna mennem kell, mindjárt jövök!

    előzmény:
    JeanneDArc (12)
    2006-02-04  20:42
  13. 2006. február 4. 20:4614.
    Én is nagyon szeretem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2006. február 4. 20:4413.
    Még 4 hetet kell kibírnunk  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. február 4. 20:4212.
    Az mondjuk tuti, hogy nem a Schumitól lett unalmas. A tavalyi szezon  Nem attól lesz izgi, hogy nem ugyanaz nyer, hanem az előzésektől, amiből tavaly se sokat látunk...
    előzmény:
    yolanda (6)
    2006-02-04  20:38
  16. 2006. február 4. 20:4211.

    Őt én se szeretem! Nem szimpi, az öccse sem (na jó, amikor jótékonykodik, akkor szeretem egy kicsit   )

    Senna, Villeneuve, most Alonso az új kedvenc. 7 éve kinn voltam, húúúúú!!!!!      eszméletlen a hangjuk, főleg a rajtnál... (F3000 se volt semmi, az elejét megvártuk!)

    előzmény:
    vinnio (5)
    2006-02-04  20:38
  17. 2006. február 4. 20:4110.

    Szia!

    Én is szeretem a Forma1-et, főleg Alonsot!   

    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19
  18. 2006. február 4. 20:409.
    Én is! És fanatikus Schumacher rajongó vagyok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_178123
    Torolt_felhasznalo_178123
    2006. február 4. 20:408.
    Imádom. Én Kiminek szurkoltam, de Ő tőle függetlenül is nagyon élvezem a futamokat. Régen én is utáltam, de valahogy 2-3 -om éve fertőzött lettem. Már nagyon várom.
    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19
  20. Torolt_felhasznalo_291056
    Torolt_felhasznalo_291056
    2006. február 4. 20:397.

    Sziasztok!!!

    En is szeretem, bar sokan hulyen neznek ram mikor azt mondom "Szeretnem megnezni az F1-t".

    ....de kulonosebben nem erdekel!!!

    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19
  21. 2006. február 4. 20:386.
    Én is! már kezdett unalmas lenni, aztán...
    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19
  22. 2006. február 4. 20:385.

    Nahát csajok, de jó, hogy ilyen sokan vagyunk!

    Hát én ha meghallom egy versenyautó hangját, feláll a szőr a kezemen.  Egyébként a repülőkkel is így vagyok. Vszínüleg fiúnak készülhettem.

    Igaz a MotoGP sokkal veszélyesebb.

    Úgy látom mindenki régi motoros, Sena, Hakkinen.

    Én mindenkinek drukkolok, kivéve a Suhamér bácsit, mert nem csípem, (bocsi aki szereti)

    előzmény:
    v981 (4)
    2006-02-04  20:36
  23. 2006. február 4. 20:364.

    Én is, én is!

    Sokáig nem értettem, mit szeretnek rajta, annyira unalmas. De egy ideje már végigizgulom az időmérőket is.

     

    De a MotoGP-hez képest a F1 csak egy szolid teadélután.

     

    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19
  24. 2006. február 4. 20:323.

    Én szeretem!

    Bár Mika-szurkoló voltam, és amióta nincs, azóta már nem az igazi szerintem .

     

    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19
  25. dri
    dri
    2006. február 4. 20:252.

    Imádtam, míg Ayrton élt.                

    Ha tudod, ki az.... 

    előzmény:
    vinnio (1)
    2006-02-04  20:19

Címlap

top