Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szaloncukor recept

vaszkor
Létrehozva: 2005. december 6. 22:58

Sziasztok!

Szívesen készítenék itthon szaloncukrot. Van valakinek receptje? 

  1. Torolt_felhasznalo_726574
    Torolt_felhasznalo_726574
    2007. december 27. 18:2620.
    ezt ki kell próbálni!
    előzmény:
    Jucajuc (3)
    2005-12-07  00:14
  2. 2005. december 19. 17:2219.
    KÖSZÖNÖM EZT IS ÉS AZ ELŐZŐT IS. ELMENTETTEM, DE ÚGY TŰNIK, MÁR CSAK JÖVŐRE KÉSZÍTEM EL, UGYANIS RENGETEG KAKAÓS SZALONCUKROM LETT!!!!!!!AZ ELSŐ RECEPT ALAPJÁN INDULTAM NEKI, AZTÁN MEG TÖBB MÁSIKNAK IS, DE MIVEL KEZDŐ VAGYOK EBBEN, VALAMIT FOLYTON ELRONTOTTAM, MIND FOLYÉKONY MARADT. ERRE TEGNAP ÖSSZEFŐZTEM MINDET, HOZZÁTETTEM 2 CSIPET LISZTET (JÓL HANGZIK, MI?) ÉS BESŰRÍTETTEM. NAGYON FINCSI LETT ÉS VÉGRE KEMÉNY, MÁR BE IS CSOMAGOLTAM A FELÉT!  
    előzmény:
    Écus (17)
    2005-12-18  16:55
  3. 2005. december 19. 08:2318.
    Köszi. Ezt én is kipróbálom.
    előzmény:
    Écus (17)
    2005-12-18  16:55
  4. 2005. december 18. 16:5517.

    Szió!

    Egy régebbi Praktikából lestem el a receptet,én is az idén csináltam először,és elmondhatom szuper lett!!!

    30 dkg kristálycukor

    2vaníliáscukor

    10dkg Rama margarin

    2 dl tejszín

    25 dkg zsíros tejpor

    6 kk. kakaó

    ízlés szerint:darált dió,mazsola,kókuszreszelék,mogyoró,puffasztott rizs stb.

    A cukrokat ,a margarint és a tejszínt 5 percig forralni,folytonos kevergetés közben!!Lehúzod a gázról és hozzáadod a tejport kakaót,jól átkeverni,dúsítani ízlésed szerinti hozzávalóval(én az egyiket Nutellával csináltam, a másikat pedig rummal és mazsolával!!)Kiöntöd alufóliával kibélelt kistepsibe,kb 1.5 cm magas legyen.Be a hűtőbe,másnap felvágod,megsodrod a végeit,bemártogatod tortabevonóba vagy csokiba .Megszilárdulás után már csak a csomagolás marad hátra.

    Isteni omlós lesz!!Nyamnyam...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (1)
    2005-12-06  22:58
  5. 2005. december 14. 20:4816.

    Nekem ez a recept nagyon bevált! Már a sokadik félét készítem belőle.

    33 dkg kockacukrot (!) leöntünk 1 dl tejszínnel. Nagyon kis tűzön állandóan kevergetve felforraljuk és addig forraljuk folyton keverve, amíg a fakanálról porcelán tányérra cseppentett cukor gyöngy-szerűen megáll, nem folyik el. (Ez az egész nem túl hosszú idő!)  Hozzáadunk 3 dkg vajat és 3 dkg étcsokoládét, vagy 3 marék darált diót, egy kis üvegcse rum-aromát, vagy 3 marék darált mákot, vagy 3 ek neskávét, vagy 3 marék kókuszreszeléket, vagy amit még elképzelsz!) Elektromos habverővel egészen addig verjük a masszát, amig az keményedik és elválik az edénytől. Ekkor én egy lapos edénybe amit kibéleltem sütőpapírral, abba beleöntöm. Másnap összevágom. Kb 40 db lesz belőle.

    Ma egy karamellásat csináltam. Az összetevők változatlanok, de a cukrot először karamellizálom, majd utána teszem bele a tejszínt. Felfőzöm, és a többi teendőt nem változtattam. Vaj, robotgép, forma.

    hajrá

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (15)
    2005-12-08  21:45
  6. 2005. december 8. 21:4515.
    Sziasztok! Köszi mindenkinek a receptet, tegnap egyet megcsináltam, de valahogy túl kemény lett és nem tudom felvágni. Nem baj, beolvasztom sütibe, aztán 7végén teszek egy újabb próbát! Mostmár csakazértis! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. december 8. 10:3014.
    Szaloncukor házilag
    Hozzávalók: 1/2 kg cukor, 1/2 kg tejpor, 10 dkg kakaó, 15 dkg öregre vágott dió esetleg mogyoróval keverve, 15 dkg vaj, egy fél dl rum.

    A cukrot feltesszük 1.5 dl vízzel főzni, 3 percig forraljuk, utána hozzáadjuk a tejport és a kakaóval fél percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Bedobjuk a diót és a rumot, majd folytonos keverés ellett a vajat. Mikor már sűrűsödik, kivajazott tepsibe öntjük, két napig hagyjuk száradni, majd kockára vágjuk. Három nappal karácsony előtt neki kell állni!

    A kész cukrokat selyempapírba kell csomagolni, úgy hogy téglalapokat vágunk ki, két rövidebb szélét kirojtozzuk ollóval és a közepére tesszük a szaloncukor kockát és a becsomagolt drabot alul-felül megcsavarjuk. Aki szeretné színes alufóliába csavarhatja, de elegáns, ha csak a selyempapírban akasztjuk a fára.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. december 8. 10:2913.
    SzaloncukorHozzávalók:Egy tiszta, ép zománcú lábasba tegyünk fél kiló cukrot és hozzá 10 evőkanál vizet. Elkészítés:Tegyük a tűzhelyre és folytonos kavarás mellett attól fogva, mikor felforr, főzzük 7-8 percig. Ez alatt készítsünk elő egy márványlapot, vagy ha az nincs, egy nagy porcelántortalapot; aztán 1-2 mélytányért, egy gömbölyűaljú poharat, egy kanalat, 1-2 asztali kést és a gyümölcsesszenciákat, citrom- vagy narancslevet, vagy feloldott citromsavat, vagy rumesszenciát, szóval, amivel ízesíteni akarjuk a szaloncukrot. Mikor 6-7 percig főtt a cukor, akkor tegyük meg vele a következő próbát: tegyünk a tányérba egy kanállal a fővő cukorból, és a pohár aljával dörzsöljük. Ha fehéredik, sűrűsödik a dörzsölés után, akkor azonnal vegyük le a tűzről, és kanalanként tegyük a tányérba, a pohárral folyton dörzsölve. Mikor már kissé sűrűsödik, kavarjuk bele tetszés szerint az ízesítőket. Ekkor gyorsan tegyük a márványlapra, és ott is gyorsan dörzsöljük tovább, ameddig olyan sűrű tömeggé válik, hogy késsel vagy kézzel ujjnyi vastag négyzetformára alakíthatjuk. Ha kihűlt, azonnal vágjuk fel szaloncukor nagyságú négyszögdarabokra. Csomagoljuk be előbb puha viaszos papírba, aztán színes hártyapapírba, mint ahogy szokás. A gyümölcs-esszenciákat szükség esetén helyettesíthetjük 2-3 kávéskanálnyi lekvárral is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. december 7. 08:0311.

    Nem, még nem

    De egy barátnőm rendszeresen megcsinálja, és jól szokott neki sikerülni   lehet hogy idén én is kipróbálom  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (6)
    2005-12-07  00:55
  10. 2005. december 7. 06:5910.
    Habcsók

     

    Hozzávalók: 4 tojás fehérje, 30 dkg porcukor, vaj, liszt, 20 dkg dióbél

    Elkészítés: A tojásfehérjékből (a cukor hozzáadásával) laza habot készítünk, majd az edényt forró vízbe, vagy gőz fölé állítva folytatjuk a habverést, amíg a hab kissé be nem sűrűsödik. Egy tepsit (sütőlapot) vékonyan megkenünk vajjal, meghintjük liszttel, s arra kiskanállal, vagy nyomózsákkal rátesszük a habot. Végül előmelegített, de nem túl forró (130 Celsius-fokos) sütőbe helyezzük, s ott kb. fél óra alatt keményre szikkasztjuk a habcsókokat.

    A masszába sütés előtt keverhetünk dió-mandulát, vagy mogyorót is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (1)
    2005-12-06  22:58
  11. 2005. december 7. 06:599.
    Marcipános szaloncukor

    Hozzávalók: 1/2 kg cukor, 10 evőkanál víz, marcipán.

    Elkészítés: Egy lábasba teszünk 50 dkg cukrot és 10 evőkanál vizet. Folyamatos keverés közben a forrástól számítva 8 percig főzzük. Közben 6-7 perc után tányérra teszünk egy kanál masszát, és gyorsan elsimítjuk: ha sűrűsödik és keményedik, akkor elkészült a massza. Ekkor levesszük a tűzről, és belekeverjük az ízesítőket. Az így elkészített masszát porcelántálon vagy márványlapon nedves kézzel tetszés szerinti vastagságú rúddá sodorjuk. Kihűlés előtt megfelelő nagyságú darabokra vágjuk. Ha elkészült, selyempapírba csomagoljuk, és tetszés szerint díszíthetjük.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (1)
    2005-12-06  22:58
  12. 2005. december 7. 06:598.
    Császárkörtés szaloncukor

    Hozzávalók: 1/2 kg cukor, 2 dl víz, ízesítő anyagok: császárkörte-aroma.

    Elkészítés: Fél kiló cukrot felteszünk főni két deci vízzel, s folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg hólyagos és átlátszó nem lesz. Ha már eléggé nyúlós, levesszük a tűzről. A pépet annyifelé osztjuk, ahányféle cukrot szeretnénk készíteni. Keverjük hozzá az ízesítőket. Ezután egy kicsit langyosítsuk meg, hogy jól kenhető legyen, és hideg tálcán simítsuk el 1,5-2 cm vastagságban. Vizes késsel vágjuk kis téglalap vagy kockaformákra. Az elkészült szaloncukrot csokoládébevonóval is bevonhatjuk. Selyempapírba, majd színes csomagolópapírba csavarjuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (1)
    2005-12-06  22:58
  13. 2005. december 7. 06:577.
    Szaloncukor házilag
    Hozzávalók: 1/2 kg cukor, 1/2 kg tejpor, 10 dkg kakaó, 15 dkg öregre vágott dió esetleg mogyoróval keverve, 15 dkg vaj, egy fél dl rum.

    A cukrot feltesszük 1.5 dl vízzel főzni, 3 percig forraljuk, utána hozzáadjuk a tejport és a kakaóval fél percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Bedobjuk a diót és a rumot, majd folytonos keverés ellett a vajat. Mikor már sűrűsödik, kivajazott tepsibe öntjük, két napig hagyjuk száradni, majd kockára vágjuk. Három nappal karácsony előtt neki kell állni!

    A kész cukrokat selyempapírba kell csomagolni, úgy hogy téglalapokat vágunk ki, két rövidebb szélét kirojtozzuk ollóval és a közepére tesszük a szaloncukor kockát és a becsomagolt drabot alul-felül megcsavarjuk. Aki szeretné színes alufóliába csavarhatja, de elegáns, ha csak a selyempapírban akasztjuk a fára.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (1)
    2005-12-06  22:58
  14. 2005. december 7. 00:556.
    Ok! Te már csináltál?
    előzmény:
    Jucajuc (5)
    2005-12-07  00:49
  15. 2005. december 7. 00:495.

    Nincs mit, sok sikert!!  

    Aztán számolj ám be!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (4)
    2005-12-07  00:44
  16. 2005. december 7. 00:444.
    Köszi, 7végén nekilátok!
    előzmény:
    Jucajuc (3)
    2005-12-07  00:14
  17. 2005. december 7. 00:143.

    Sziasztok!

    Íme:

    Hozzávalók:

    1 kg cukor,
    3 dl víz,
    darált dió,
    kakaó, mogyoró, marcipánmassza, kókuszreszelék, citrom (ezek az ízesítőanyagok),
    csokoládés tortabevonó

    A cukrot addig főzzük a vízzel, míg szálasodni nem kezd. A masszát öntsük vízzel kiöblített porcelántálba, a tetejére is öntsünk egy kis vizet, és tegyük hideg helyre.
    Amikor kihűlt, fakanállal keverjük addig, amíg hófehér pép nem lesz belőle. A pépet osszuk annyifelé, ahányféle cukrot szeretnénk készíteni. Keverjük a masszához az ízesítőket. Ezután egy kicsit langyosítsuk meg, hogy jól kenhető legyen, majd hideg tálcán 1,5-2 cm vastagságúra simítsuk ki.
    Amikor a cukor megdermedt és már vágható, vizes késsel vágjuk fel kis téglalap formákra, majd vonjuk be a csokoládés bevonóval. A kész cukrot selyempapírba – rojtozzuk ki a szélét – és színes papírba csomagoljuk be.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (1)
    2005-12-06  22:58
  18. Torolt_felhasznalo_944546
    Torolt_felhasznalo_944546
    2005. december 6. 23:432.
    Én is, én is!!! Esetleg egy alapreceptet átvarriálnék diétássá   Mégiscsak jobban hangzik  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960267 (1)
    2005-12-06  22:58

Címlap

top