Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Terhesség első jelei

fonyi
Létrehozva: 2005. október 12. 10:51

Sziasztok!!

Lehet kicsit banálisnak tűnik a topikcím, igazából arra lennék kíváncsi melyek a terhesség legeslegelső jelei .  

Nem arra gondolok hogy nem jön meg a menzesz vagy hogy rosszullétek, ilyesmi. Az érdekelne mennyire korán lehet ezt látni/érezni illetve ki hogyan élte ezt meg ? Lehet egy pár napos terhességet érezni ? egyáltalán érzi azt az ember amikor terhes vagy csak onnan derül ki hogy nem jön meg a menzesz ? Ti mit gondoltok erről ? nektek ez hogyan drült ki ?

A párommal pár hete kezdtünk próbálkozni hogy legyen kisbabánk és vannak aggodalmaim ezért is kérdezem. Pl masszázsra járok hetente és a lány mondta hogy a masszázs nem jó a terhesség kezdetén, el is mehet tőle a magzat. Vagy ha mondjuk az ember pár napos terhes akkor mennyire lehet intenzíven sportolni vagy fizikai munkát végezni ? Hatással lehet a pár napos magzatra ?

Előre is köszönök minden hozzászólást!

  1. 2005. október 29. 23:0051.
    Az én dilemmám most az, hogy mindig pontosan jön meg, de most már 12 napja késik.. lehet ez azért, mer ciszta van a petefészkemben? a mellem mindig a menstruáció előtt már 3-4 nappal nagyon fáj, ha csak sétálok, akkor is, de most semmi.. nagyon nagyon félek a terhességtől.. ezt szeretném a világon a legjobban, de nem lehet, 17 éves vagyok.. félek, vajon lehetek terhes?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_570321
    Torolt_felhasznalo_570321
    2005. október 23. 22:0750.

    Szió!

    Ez egy nagyon jó kérdés. Nekem már 2 hete késett a vérzésem és a teszt még mindig negativ volt. A 4. héten mikor még mindig nem jött meg, vettem még egyet és akkor lett azonnal pozitív a teszt. ( 5 hónapos terhes vagyok ).

    Tehát én semmit nem éreztem az első hónapban, azon kívül hogy nem jött  meg. Viszont ezek után az első jel a mellfájdalom, mellfeszülés volt. Na és persze a kis aranyos öklendezések amik ezek után jöttek, teljesen mindegy hogy reggel vagy este!

    Elfordulhat valamennyi vérzés is, ettől függetlenül ugyanúgy lehetsz terhes.

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  3. Torolt_felhasznalo_408254
    Torolt_felhasznalo_408254
    2005. október 18. 18:0949.

    Sziasztok,

    épp erre a topikra kerestem rá,  mert pont ez foglalkoztat engem is mostanában, főleg, hogy ugyan ezeket a tüneteket vélem felfedezni magamon, plussz (sajnos vagy nem sajnos) mára nagyon kicsi, barnás vérezgetésem van, ami ki tudja, jó-e vagy éppen az ellenkezője...Persze én próbálom megnyugtatni magam, hogy ez még jót is jelenthet, mert furcsállanám, ha egy héttel előbb jönne meg, mint szokott (28 napos a ciklusom)...de persze bármi lehet...

    Én szedek elevitet, de csak minden másnap, mert nagyon csúnya pattanások nőttek az arcomra amikor elkeztem szedni minden nap, de így most rendben van a bőröm. A köztes napokban csak folsavat szedek, plussz elkezdtem jódos vizet inni, már lehet kapni a boltokban.

    Ha tud vki vmi megnyugtatót írni.... hoad

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_821306 (35)
    2005-10-12  13:44
  4. 2005. október 12. 15:2248.

    Még sajnos nem vagyok terhes (annyira, de annyira szeretnék az lenni!!!), de általában amúgyis hason alvós vagyok... 

    Mi az az endometriozis?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393575 (46)
    2005-10-12  15:00
  5. Torolt_felhasznalo_413527
    Torolt_felhasznalo_413527
    2005. október 12. 15:0647.
    Sziasztok, nekem is hátrahajló a méhem. Több orvostól is hallottam, hogy a nők igen nagy százalékának hátrahajló. Elvileg nehezítheti a teherbeesést. De nagyon sok nőnél semmi hátránya nincs. (Nálam az endometriozis is nehezíteni fogja......nemfogja...nemfogja...nemfogja) Bár egyenlőre nem szeretnék babát. Ez a jövő harca lesz számomra. Fel a fejjel mindenkinek.
    előzmény:
    sjdzg (45)
    2005-10-12  14:50
  6. Torolt_felhasznalo_393575
    Torolt_felhasznalo_393575
    2005. október 12. 15:0046.
    Zita!

    Én azt olvastam erről, hogy a 12. hét után már nem lesz hátrahajlás, mert kiemelkedik a méh és hogy koraterhességben inkább hason feküdni kell.
    előzmény:
    sjdzg (45)
    2005-10-12  14:50
  7. 2005. október 12. 14:5045.

    Sziasztok!

     

    Én sajnos nem vagyok terhes, csak szeretnék az lenni  , de anyukám azt mondta, hogy az első hónapban már érezte, hogy terhes. Így volt ez velem és a testvérem megfoganása után is. A barátnőm is tudta, hogy terhes. Neki is, mint sokan írták, megduzzadt a melle és a pocakja is.

    Viszont lenne egy kérdésem, hátha tudtok segíteni!   Az orvosom azt mondta múltkor, hogy hátrahajló méhem van. Ez mit jelent? Könnyebben vagy nehezebben eshetek így teherbe?

     

    Zita

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  8. 2005. október 12. 14:3944.

    Nagyon helyes, ne is gondolj semmi rosszra !!

    Nem is lesz semmi baj !! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393575 (41)
    2005-10-12  14:19
  9. Torolt_felhasznalo_304091
    Torolt_felhasznalo_304091
    2005. október 12. 14:2543.
    Elnézést, ha valakinek nem lenne egyértelmű, ez egy (abortusz miatt) meg nem született baba nevében íródott!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_304091
    Torolt_felhasznalo_304091
    2005. október 12. 14:2342.

    "Néma sikoly":

    Itt fekszem kényelmesen, lassan majd megnövök, s ha mindenem
    rendesen kifejlődik, és erős leszek, akkor drága mama hozzád
    kimegyek!
    De mi volt ez? Mama, én félek! Most megint, újra! Hát mit akarnak?
    Mama, édes Mama! Segíts kérlek! Most minden elcsendesedett, talán
    nem bántanak többé!
    De most megint! Mi ez? Miért bántanak ismét? Hisz olyan kicsi és
    védtlen vagyok! Mama, nem hallod? Nem látod? Mondd, mire
    készülnek? Hová meneküljek? Talán idebújok szorosan e burokhoz! De
    ó jaj, eltűnt, ami eddig védelmet nyújtott! Egyedül vagyok! Mama,
    Mama! Kicsi és gyenge vagyok! S élni akarok! Jaj, a lábam! Mit tettek
    velem? Mama! Hát nem akarod? Nem szeretsz engem? Mostmár érzi
    kicsi szívem! Te nem akarod!
    De Kedves Mama megbocsátok! S hazamegyek az angyalokkal oda,
    ahol engem szeretnek nagyon!


    A vége nem telejesen így van, de szerintem annyira szörnyű, és megható egyben! Az első pár olvasásnál mindig sírtam  

    Tudom, hogy nem pont témához illő, de meg szerettem volna osztani másokkal is, mert nagyon szívhezszóló!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_393575
    Torolt_felhasznalo_393575
    2005. október 12. 14:1941.
    Én csak akkor szembesültem vele, hogy milyen sok nőnél fordul elő vetélés, mikor velem is megtörtént, és elkezdtem ráfigyelni. Szerintem ezzel nagyon ne foglalkozz, mert az nem jó, ha az ember túlaggódja magát. Bár én is így voltam, barátnőméknél nagyon nehezen lett az első baba, és én eleve úgy álltam a terhességhez, hogy biztos nekem sem fog simán menni, és hát az eredményt már tudod.
    Nekem azóta már eltelt 9 hónap, és igaz, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Egy kicsit bennem van a félsz, de inkább nem gondolok arra, hogy mi volt, inkább várom a babát, és nem akarok semmi rosszra gondolni.
    előzmény:
    fonyi (36)
    2005-10-12  13:58
  12. Torolt_felhasznalo_821306
    Torolt_felhasznalo_821306
    2005. október 12. 14:1940.
    köszi 
    előzmény:
    fonyi (37)
    2005-10-12  14:01
  13. 2005. október 12. 14:1539.

    Az orvosom szerint... 10 terhességből 3 így végződik sajnos

    Én nem vetéltem el, hanem elhalt a baba. hogy mitől?? Azt nem tudják. Valószínűleg fertőzés. Dehogy milyen.. azt nemtudni. Ezt a 12. heti UH-on vették észre. Méretei alapján kb. a 10. héten halt meg, tehát 2 hetet bennem volt meghalva. Nem éreztem semmit. Hálistennek hullamérgezést sem kaptam. UH után este vérvétel, másnap kórház. 20 perc alatt kivette a dokim. Délután 3-kor hazaengedtek.

    Feldolgoztam, mert szeretnénk még babát. Nem mondom hogy nyugodt vagyok, de muszáj annak lenni. Stresszesen sose lesz egészséges terhességem.

    Most mennem kell a nagyfiamhoz haza. Holnap még lehet hogy benézek Addig is sziasztok

    előzmény:
    fonyi (36)
    2005-10-12  13:58
  14. 2005. október 12. 14:0338.

    Nem is gondoltam hogy ez a beágyazódás ilyen hosszú idő múlva történik meg. és hogy a teszt csak ilyen soká mutatja ki....

    addig is lebeg az ember a bizonytalanban........

    na, de ez van.

     

    Kimentem és vettem egy Elevitet. baj csak nem lehet belőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. október 12. 14:0137.

    zsezse !!

    Gratulálok a babádhoz, CSODASZÉP !!!!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_821306 (35)
    2005-10-12  13:44
  16. 2005. október 12. 13:5836.

    Lányok!!

     

    Ez a vetélés ennyire gykori lenne ?

       

    Ezt szomorúan és elképedve hallom..............

    Hogy lehet ezt lelkileg túlélni ? és ezek után újra próbálkozni gondolom csak nagy félsszel és görccsel lehet..... 

     

    Dehát mitől vetél el az ember ? Csak minden ok nélkül ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_821306
    Torolt_felhasznalo_821306
    2005. október 12. 13:4435.

    Sziasztok!

    Július végén szültem meg a kislányomat!

    Én éreztem, hogy terhes vagyok, nagyon hamar.Mi naptármódszert alkalmaztunk, és ennek "eredménye" lett a kislányunkNem bántuk, mert friss házasok voltunk, és igazából szerettem is volna babát, csak picivel később...

    Szóval volt egy érzésem, hogy terhes vagyok, pedig nem is kellett akkor még menstruálnom...Aztán meg fájdogált a pocim, azt gondoltam, na most fog megjöni, és éreztem apró tűszúrásszerű kis bökködéseket lenn,oldalt...Utólag jöttem rá,hogy  a beágyazódás volt ez,amit én éreztem...

    Majd a 30.napon teszt is kimutatta a 2 csíkot

    Rögtön kezdtem szedni az elevitet, abban van annyi folsav is,ami kell a baba fejlődéséhez!Most, a szoptatás alatt is javallott szedni, úgyhogy nem is álltam le vele.Mindeninek ajánlom, nagyon aranyos egészséges kisbabám van

    előzmény:
    fonyi (27)
    2005-10-12  12:29
  18. 2005. október 12. 13:2034.

    Szijja Muminn!!

    De jó hogy megint látlak!

    Leszünk egyszerre megint babások???  

    előzmény:
    Muminn (32)
    2005-10-12  13:04
  19. Torolt_felhasznalo_393575
    Torolt_felhasznalo_393575
    2005. október 12. 13:1533.
    Nekem is volt egy vetélésem, csak korábban mint a tiéd, a 7. hétben. Igazából ezért szeretnék a következő terhességre minél jobban felkészülni.. Azért egy kis félsz van bennem, de sztem ilyen előzményekkel ez természetes. Mi is a héten kezdtük élesben, remélem hamarosan mindannyian "sikerrel járunk".
    előzmény:
    Felícia31 (29)
    2005-10-12  12:44
  20. 2005. október 12. 13:0432.
    Ja és tisztára fel volt puffadva a hasam, amúgy is fel szokot mensi előtt, de most nagyobb volt! Nekem a 28. napon már halvány volt a teszt, el sem akartam hinni, rá pár napra pedig már sokkal erősebb.
    előzmény:
    Muminn (31)
    2005-10-12  12:59
  21. 2005. október 12. 12:5931.
    Szia!

    Én a ciklus 23. napja körül már úgy éreztem, hogy meg fog jönni, nekem ez volt az első jel. Enyhe tompa kis nyomás, úgy nem is éreztem, csak azon vettem észre magam, hogy nyavajgok, hogy de fáj a hasam (mindemellett olyan gyógyszert szedtem, amitől nem is tudott volna megjönni). Aztán székrekedésem lett, szinte rögtön, többet jártam wc-re pisilni.

    Nem hiszem, hogy a pár naposat lehetne érezni, de könnyű dolgunk lenne akkor.

    Szerintem éld úgy az életed ahogy eddig és akkor össze fog jönni, nem szabad nagyon rágörcsölni, árész még a görcsöléssel. Mennyi nőnek nem lenne akkor gyereke!?
    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  22. Torolt_felhasznalo_393575
    Torolt_felhasznalo_393575
    2005. október 12. 12:5030.
    Szerintem érdemes szedni az Elevitet, 1 hónappal a tervezett fogamzás előtt ajánlják elkezdeni. Én 2-3 hónapja kezdtem el + 1 folsavat is szedek. Recept nélkül lehet venni a patikákban, érdemesebb a 100 db-osat, jobban jössz ki mint a 30 db-sal.
    előzmény:
    fonyi (27)
    2005-10-12  12:29
  23. 2005. október 12. 12:4429.

    Köszönöm szépen!

    Igen, túltettem. Mást nem tehettem.

    Elevit...

    én elkezdtem szedni április 1-jén, és 23-án terhes lettem. Pedig február óta próbálkoztunk.

    Most is elkezdtem szedni szeptember végén. És folsavat is szedek, mert az amúgy kell. Megakadályozza a fejlődési rendellenességek kialakulását.

    Egyébként nem az elevittől lesznek óriás bébik, hanem a sok csokitól

    Recept nélkül kapható. 100 db 5000 Ft. nem olcsó, de nekem bejött Egyből terhes lettem, ahogy elkezdtem szedni..

    előzmény:
    fonyi (28)
    2005-10-12  12:34
  24. 2005. október 12. 12:3428.

    Nagyon sajnálom hogy elvesztetted a babát!  

    Sikerült ezt kiheverned, lelkileg túltenned magad rajta?

    Nagyon jó egészséget kívánok az új pocaklakónak, drukkolok nagyon nektek hogy ezúttal ne legyen semmi baj !!

    Vigyázz magatokra !

    előzmény:
    Felícia31 (17)
    2005-10-12  11:41
  25. 2005. október 12. 12:2927.

    Nem szedek, de lehet hogy kéne. Pont tegnap mesélte egy ismerősöm aki már egy hónapja boldog kismama hogy ő bizony már júliusban elkezdte szedni, szeptemberre tervezték a  fogamzást, ami meg is történt. Bár mindenkinél így menne !Állítólag ő csak pár hónapig fogja szedni az Elevitet mert nem szeretné ha túlfejlett, túl nagy baba lenne a végére.

    Ti mit gondoltok az Elevitről? Ez egyébként receptre adható vagy anélkül is ?

     

    Érdemes szedni az Elevitet ? Vagy sokan írják a folsavat.....nem tudom, ebben is bizonytalan vagyok. Fél éve csináltam egy vaskúrát elég hosszú ideig és a Folsav tájékoztatóján elég sok kellemetlen mellékhatást olvastam szóval nem tudom....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393575 (25)
    2005-10-12  12:02
  26. Torolt_felhasznalo_420083
    Torolt_felhasznalo_420083
    2005. október 12. 12:2226.

    Jaj Kris!

    Ezt sajnos nem tudom, de ha gondolod megkérdezem anyukámat, ő tud válaszolni. Én a magam esze szerint azt gondolom, használhatod, mert az a vállad izmai ellen van, nem hiszem, hogy baj lenne. de nem értek hoozá sajnos!

    előzmény:
    kris (21)
    2005-10-12  11:52
  27. Torolt_felhasznalo_393575
    Torolt_felhasznalo_393575
    2005. október 12. 12:0225.
    Hát ez azért van, mert annyira szeretnénk már kisbabát... (látod én is ebben a topikban kötöttem ki )
    Te szedsz Elevitet?
    előzmény:
    fonyi (19)
    2005-10-12  11:46
  28. 2005. október 12. 11:5724.

    Beágyazódás tájékán előfordulhat pár csepp vérzés is, ez is lehet egy előjel.

    Vagy hogy összeeszel a hűtőből mindenféle kaját - pedig nem jellemző rád.

    Mindez még a mensi kimaradása előtt.

    Amúgy én is egy hatalmasat buliztam anno a teherbeesés tájékán. De az alkoholt egyáltalán nem kívántam. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_143076
    Torolt_felhasznalo_143076
    2005. október 12. 11:5723.
    Hmm...értem! Akkor ezt szem előtt fogom tartani, ha oda kerülök, és a kismamáimnak is elmondom, ha dolgozom! Köszi az infót!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420083 (18)
    2005-10-12  11:43
  30. 2005. október 12. 11:5422.

    Csak az a baj, hogy nem tudhatod, jól be van-e ágyazódva...

    Persze vannak, aki úgy vélik, ha egy terhesség nem bír el bizonyos terhelést, akkor nem is baj, ha nem marad meg. Hááát...ezzel az erővel most egy gyerekem se lenne, nemhogy kettő! Szóval mindenképp vigyázzon az ember magára, ha tervben van a baba.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769441 (4)
    2005-10-12  11:11
  31. 2005. október 12. 11:5221.
    Na akkor nekem is van egy kérdésem masszázzsal kapcsolatosan. A helyi masszirozás is ártalmas, ha babás valaki? Nekem nagyon össze tud ugrani az izom a vállaimnál, és nem sokára meghozzák a masszázs párnát amit rendeltünk. Akkor nem is használhatom helyileg azt sem, kis ideig sem, ha van esély arra hogy baba van a pocakban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420083 (18)
    2005-10-12  11:43
  32. 2005. október 12. 11:4820.

    Az úszást én is mindig hallom, hogy egész terhesség alatt lehet..

    De nem féltek, hogy vmi fertőzést szedtek össze az usziban?? vagy túlaggódom? :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2005. október 12. 11:4619.

    Hát igen, én is megfogadtam hogy nem foglalkozom annyit a  témával de mégis ekörül jár minden gondolatom.  

    Hát mit csináljon az ember ? És ezért már elkezdek ilyeneken filózni hogy mit szabad vagy mit nem .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393575 (9)
    2005-10-12  11:20
  34. Torolt_felhasznalo_420083
    Torolt_felhasznalo_420083
    2005. október 12. 11:4318.

    Szia!

     

    Nem akarok okoskodni, mert anyu a masszőr, végig orvosok tanították őket, és mindegyik kihangsúlyozta, hogy nem szabad, ahogy menstruációkor sem. Vérbőséget okoz, beindítja a szervezetet. Egy kiadós masszázs után érzed, még az ember orra is elkezd folyni, én be is rekedek, és ( bocsi de így van) azonnal Wc-re kell mennem. A testet beszövik az idegek, ha a talpadat masszírozzák, ott ugye rengeteg idegvégződés van, az egész tesre hat. De így van az egész testnél.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_143076 (11)
    2005-10-12  11:24
  35. 2005. október 12. 11:4117.

    Szia!

    Nálam is annyi volt, hogy elkezdett félidő után fájni a pocakom, mintha meg akarna jönni. Aztán egy hét alatt (10 cm-t nőtt a cicim!) Akkor már biztos voltam benne, hogy terhes vagyok, pedig a teszt még negatívat mutatott. Nekem a 38. napon lett először pozitív a tesztem, mégis tudtam hogy terhes vagyok. Sajnos ezt a babát  júliusban 12 hetesen elvesztettem, úgyhogy most néhány hónap szünetet tartottunk, de most október elején újra kezdtük És ismét fáj a pocakom Remélem azért, hogy lakik benne valaki.

    előzmény:
    fonyi (16)
    2005-10-12  11:35
  36. 2005. október 12. 11:3516.

    Abban biztos hogy van igazság hogy ha teljesen rendben zajlik minden, a beágyazódás akkor nincs olyan külső erő ami kimozdítaná onnan !!

    De a masszázs biztos hogy nem túl jó rá, a talpmasszázs kifejezetten veszélyes és a rendes masszázs is , a  vérgeringéssel van valahogy összefüggésben. De a negyedik hónaptól a terhesmasszázs kifejezetten ajánlott.

     

    Gondolom azért jobb kerülni a nagyon megerőltető dolgokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2005. október 12. 11:3415.

    Szia! Nálam annyi volt, hogy elkezdett fájni a pocim (elég hamar, pár nap után - ezt azért tudom, mert nagyon terveztük a babát, így mindent számontartottam:-))) De a pocakfájás olyan volt csak, mint mikor érzed, hogy hamarosan meg fog jönni a menstruációd. És érdekes, mert a menzesz nem jött meg, a teszt negatív lett mégis....de pár napra rá, már nagyon is jelezte, hogy mégiscsak beköltözött valaki!:-)))

    Sportolással kapcsolatban csatlakozom az előttem szólókhoz: lehet sportolni, de ésszel - lovaglás, futás, és hasonló "rázkódós sportok", felejtsd el. Finoman, nyugisan, odafigyelve, miért ne - legalább erősíted a tested, szervezeted majd az elkövetkező 9 hónapra!

    Masszás kérdés: - nem tudom, de a masszőrödnek ezt tudnia kéne! De már valaki írta, hogy tuti nem javasolt, akkor inkább most mellőzd - megéri, nem?

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  38. 2005. október 12. 11:2914.

    Szerintem meg lehet érezni, bár az elsőt én nem éreztem, de most nagyon szeretnénk tesót, és pont úgy vagyok mint te, hogy lehet, hogy van, de még nem vagyok biztos. Mindenesetre érzem, hogy feszül a hasam alatt, mintha egy labda lenne ott, bővebb lesz a hüvelyi folyás, de nem jár viszketéssel, csak több termelődik.

    Azt olvastam, hogy petesejt a megtermékenyüléstől számítva kb a harmadik hét végére ágyazódik be a méh nyálkahártyájába. (Forrás: Kismamák nagykönyve). Vannak olyan tesztek, amik a beágyazódástól számítva 3 napos terhességet kimutatnak. Tehát számolj, és tesztelj időben!  

     

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  39. Torolt_felhasznalo_644458
    Torolt_felhasznalo_644458
    2005. október 12. 11:2513.

    Csatlakozom, szerintem is!

    Egy egészséges nőnek nincs mitől tartania, ez nem betegség, élj úgy, ahogyan előtte (persze cigi, meg hasonlók nélkül), jobban figyelj a minőségi táplálkozásra, ennyi.

    Túldramatizálják általában a dolgot, annyi szabályt állítanak fel, hogy állandó aggódásban élnek a kismammák.  Egyszerűen ne aggódj, érezd magad jól      Próbáld meg úgy megélni, hogy az életed legszebb időszakát éled. Harmónia, nyugalom, szeretet, összetartozás, ezek a legfontosabbak.

    Szerintem vezess  naplót!!!! Beragaszthatod az ultrahangos képeket, leírhatod az érzéseidet, a terhestornát, a súlygyarapodásodat, hogy milyen ételeket kívántál, stb... megörökítheted benne, hogy aznap mit éreztél, mit énekeltél a pocaklakónak...Egy szép emlék lesz később.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_709070 (2)
    2005-10-12  11:05
  40. Torolt_felhasznalo_314127
    Torolt_felhasznalo_314127
    2005. október 12. 11:2412.
    Minél előrébb haladsz a terhességgel, annál kevésbé szabad intenzíven, megerőltetően mozogni.. de sétálni a jó levegőn, úszni, óvatosan, kimélőn sportolni szinte végig lehet, sőt kell.
    De aki veszélyeztetett, annak viszont tilos!!
    Ezt és minden egyéb félelmedet, kérdésedet, problémádat a terhesség során mindig az orvossal, védőnővel kell megbeszélni, ne hallgass a "jótanácsok"-ra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_393575 (9)
    2005-10-12  11:20
  41. Torolt_felhasznalo_143076
    Torolt_felhasznalo_143076
    2005. október 12. 11:2411.

    Ez nagyon furcsa, hogy elvetélhet a kismama a masszázstól! Nem is hallottam még ilyesmiről. És tudod a magyarázatát, hogy miért?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420083 (5)
    2005-10-12  11:17
  42. 2005. október 12. 11:2110.
    Ja! Én is megéreztem, biztos voltam benne, hogy terhes vagyok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769441 (4)
    2005-10-12  11:11
  43. Torolt_felhasznalo_393575
    Torolt_felhasznalo_393575
    2005. október 12. 11:209.
    Szia!

    Én is hasonló helyzetben vagyok mint te ;-). Bár épp ma döntöttem el, hogy nem foglalkozom annyit a témával, mert mindenfélét beképzelek magamnak.
    Egyébként azt olvastam a nlc szakértőinél, hogy a rázkódással járó sportokat (futás, bicajozás a szabadban) érdemes kerülni. Hát nem tudom...
    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  44. Torolt_felhasznalo_314127
    Torolt_felhasznalo_314127
    2005. október 12. 11:198.
    Szia!
    Én a 6. héten csináltam tesztet, mert késett a mensim, abból tudtam meg, hogy babát várok. Más előzete jele nekem nem volt. A többi szokásos tünet később jött.
    Előtte való hétvégén (5. hetes terhesen, amikor még nem tudtam róla) voltam egy nagy céges bulin, ahol ettünk-ittunk-mulatoztunk-sportversenyeztünk végkimerülésig. Nagyon jól éreztem magam. És semmi baja nem esett a magzatnak a buli miatt, a kislányom makkegészségesen született meg.
    Szerintem jól ki van ez találva, ha életképes a magzat, akkor nem esik baja.... amint megtudod, onnantól meg már úgyis nagyon vigyázol magatokra... A legrosszabb szerintem a fölösleges aggódás és ijesztgetés..

    Sok sikert, jöjjön mielőbb a kis trónörökös!
    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  45. Torolt_felhasznalo_349595
    Torolt_felhasznalo_349595
    2005. október 12. 11:197.

    Sziasztok!

    Én is úgy tudom, hogy a legelső jele a mellfeszülés, ami azért van, mert a tejcsatornák kiágulnak, ez kézzel kitapintható (bár én ezt csak hallottam a barátnőmtől akinek már két gyerkőce van). 

    Nekem is lenne egy kérdésem, méghozzá az, hogy éppen mi is próbálkozunk a férjemmel és Bió Krómot (szénhidrátok megfelelő működését segíti elő) szedek. Ez nem baj? Szerintetek? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2005. október 12. 11:196.

    Szia!

    Én fáradékony lettem, szinte mindig aludtam volna , a mellem feszült, és sokat jártam wcre.

    A masszázs talán a vérbőség miatt nem jó szerintem, nekem vmi ilyesmi rémlik. Menstruáció alatt sem ajánlják, fokozza a vérzést, talán, de lehet,hogy rosszak az emlékeim.

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  47. Torolt_felhasznalo_420083
    Torolt_felhasznalo_420083
    2005. október 12. 11:175.

    Sziasztok!

    Édesanyám masszőr, ezért biztosra mondhatom, hogy nem lehet magadat terhesen masszíroztatni. Más a terhes masszázs. azt lehet. de egy normálisat nem, mert valóban el lehet vetélni. Ezt tanulják is a masszőrök. annyira beindítja az egész szervezetedet, hogy ezzel a kockázattal jár!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_769441
    Torolt_felhasznalo_769441
    2005. október 12. 11:114.

    Szia! Van aki megérzi a pár napos terhességét, mert fogékonyabb az átlagnál az ilyesmire, de általában nem érezhető. Sportolást nem kell abbahagyni, míg nem fáradsz el tőle túlságosan, a túlzottan megerőltető mozgást, lovaglást, esetleg fogyókúrát, stb. egy kicsit el kell felejteni.

    De az a baba, amelyik jól be van ágyazódva és egészséges, mindent kibír és megvédi az anyai szervezet.

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  49. 2005. október 12. 11:103.
    Sztem lehet érezni: mellfeszülés + pocakban nyomásérzés (nem görcs, nem igazán fájdalom, de vmi erőteljes érzés) + émelygés - nekem ennyi volt. A beágyazódás a 4-10. napon kezdődik, onnantól már lehet észlelni a jeleket. De ez sztem annyira egyénfüggő.

    Az én dokim azt mondta, h ha minden rendben zajlik, nem mehet el a baba sportolástól. Ez persze a koraterhességre vonatkozik, m amint nő a súly, jobban meg kell gondolni, h mit sportol az ember - az uszi pl. ajánlott
    Én komolyan mondom nem értem, h a masszázstól miért menne el?! Szted??
    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51
  50. Torolt_felhasznalo_709070
    Torolt_felhasznalo_709070
    2005. október 12. 11:052.

    Helló!

    Ha egy masszázstól, vagy egy kis mozgástól a nő elvetélne, már rég kihalt volna az emberiség... Mindenhonnan azt lehet hallani, mindent lehet csinálni, ami jól esik. Nyilván sziklamászás, stb. talán nem oké, de a többi mind belefér, ha igényled.

    előzmény:
    fonyi (1)
    2005-10-12  10:51

Címlap

top