Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pépes étel felnőttnek

Torolt_felhasznalo_180227
Torolt_felhasznalo_180227
Létrehozva: 2005. szeptember 3. 17:25

Sziasztok, azért nyitottam ezt a topicot, mert már nincs ötletem, lemerültek a főzelék-joghurt-krumplipüré szinten.

Arról van szó, hogy édesanyámnak most csinálják a fogát, illetve hát a teljes alsó fogsort. Kapott valami ki-berakosgatósat, ami lityeg neki (még nem végleges) és ezzel kell most jópár hétig még együtt léteznie. Nem tud már mit enni, mert harapni-rágni képtelen. Már a füléből is tejbepapi jön ki, meg kenőmájas kenyér nélkül, meg a pépesített nem darabos főzelék és nincs több elképzelése, hogy mi lehet még laktatós, finom éshát pépes.

Tegnap valami foszlóskalácsbelsőt majszolt jó háromnegyed órán keresztül, egyszerűen nem boldogult vele, tehát mindenképp valami pépes étel kellene. Mindamellett ma elsírta magát nekem, hogy már olyan éhes, hogy kopog a szeme. Én meg vagyok annyira béna "szakácstündér", hogy az első mondatomban lévőkön túl nem tudtam neki mit javasolni.

Ti biztos ügyibbek és kreatívabbak vagytok! KÖszi szépen! (este jövök újra)

 

  1. 2005. szeptember 3. 20:3821.

    Amikor a hugomnak kiestek az elülső tejfogai, rászokott a meleg tejbe áztatott cornflakesre. Gyorsam megpuhult és nem bántotta a fájó ínyét sem. Továbbá megvolt a gabonafélék közötti változatosság is.

    Nagymamámnak mostanság javították a műfogsorát. Ő a húslevesben puhára főzött zöldségféléket törte össze, s azt keverte össze főtt krumplival.

    Jó ötlet még a friss lecsó levébe mártogatott kenyér is. Hol egy olyan igazi lecsó, amibe nem lehet kenyeret mártogatni?:-) Variáció, ugyanez pörköltszafttal.

    Rakott karfiol, rakott kelkáposzta természetesen darált húsból készült pörkölttel. Esetleg pástétomok, felfújtak, de ezekhez tényleg kell gyakorlat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_371856
    Torolt_felhasznalo_371856
    2005. szeptember 3. 20:3620.
    ja a krem leveseket reszelt sajttal is "suritheted" talalaskor, es zoldseglevest is leturmixolhatsz es akar kis nokedlikkel (tojas, kis olaj, liszt) suritheted, a nokedliket a levesben rovid ideig fozd es 'laza' alapbol dolgozz, akkor puha lesz, ha kicsiket csinalsz ragni nem is kell...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_371856
    Torolt_felhasznalo_371856
    2005. szeptember 3. 20:3219.

    szia, vegyel egy turmixot vagy botmixert es amit fozol eppen azt pepesitsd.

    Krumplipuret lagyra, sok tejjel es ra a turmixolt hust (csirket pl, combot, ami nem "szalas" hus, marhahust mindenkepp sok szafttal, paradicsomszosszal pl), halat is csinalhatsz, filet, es az puha es "szetesik", ha pl sutoben sutod (lazac szelet kis soval, citromlevel olivalolajjal 'megkenve' 200 fokos sutoben 10 (!) perc alatt kesz, parolt zoldseget turmixolj, vagy torj villaval hozza). Brokkolit parolj meg es krumplipurehez keverd hozza, mas (es finom!) izt ad.  rizs is jo de pl "lazitsd fel" paradicsomszosszal (hagymat suss meg kis olajon, tegyel ra kis fokit, oregano es a paradicsomszoszt, fozd ossze es keverd el a rizzsel (puhabbra fozd a rizst kicsit).

    sok sikert es anyukadnak meg kitartast!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  4. 2005. szeptember 3. 20:3118.

    Szia !

    Karalábé krémleves

    2 karalábé
    2 nagyobb krumpli, mindkettöt kockákra vágod,egy evökanál vajon kicsit párolod (5 perc,kb.) utána 1/2 liter vízböl,és egy leveskockából (egyszerü zöldség,vagy tyúkhúsleves) fözetet csinálsz,ezzel felöntöd,és puhára fözöd.
    Ha kész,teszel bele 1 dl tejszínt,és az egészet összeturmixolod.
    Fözhetsz bele karikákra vágott virslit,(ezt ugye csak pár percre teszed bele a végén,és ezzel turmixolod,VAGY reszelt sajtot bele VAGY nagyon apróra vágott zsemlekockákat kicsit vajon megpirítva.... NAGYON FINI : )))

    Ès a karalábé helyett brokkolit is fözhetsz ...,de még gondolkodom,hátha eszembe jut még valami

    + jobbulást

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (15)
    2005-09-03  19:56
  5. Torolt_felhasznalo_180227
    Torolt_felhasznalo_180227
    2005. szeptember 3. 20:2517.
    Ez egy nagyon humánus és valószínűleg sokaknak eszébe sem jutó jó ötlet, ezek a bébikaják iszonyú finomak, de az én még dolgozó és naggggggggyon önérzetes anyukám számára most ez a korszak (a fogatlansága miatt) már így is az önsajnálkozásé, mármár az öntemetésé és azt hiszem, ezen picit kiakadna. De én biztos vagyok, hogy aki belekukkant ebbe a topicba egyáltalán, az valamilyen szinten érintett és nem is tudsz róla, hogy valakinek lehet, hogy ezzel a hozzászólással nagyon tuti ötletet adtál!
    előzmény:
    odijudit (16)
    2005-09-03  19:59
  6. 2005. szeptember 3. 19:5916.
    Szép estét! Lehet, hogy ki fogsz nevetni, de talán segíthetek. Szoc. gondozónő vagyok és évekkel ezelőtt volt egy nagyon beteg bácsink, hasonló gondja volt, nem tudott csak pépeset enni fél évig. A lánya bébiétellel etette. Az pépes is, változatos is, és tápláló is. Néha néha egy tejberizs közt lehet, hogy változatosabb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  7. Torolt_felhasznalo_180227
    Torolt_felhasznalo_180227
    2005. szeptember 3. 19:5615.

    Aranyos vagy, de ahogy a nyitó hozzászólásban írtam, a tejbepapi már folyik ki a füléből, egy hét alatt annyiszor főzött magának, mint korábban egy élet alatt.

    Gyakorló anyaként én is kotyvasztottam olyan remekműveket, hogy csak na, lányom kedvence a csirke-sárgarépa-banán és a banán-sárgarépa-alma trutyi volt, de láttam trutymósított csirkepörit is, biztosan ehető, biztosan finom, csak épp csukott szemmel javaslom az elfogyasztását!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_444910 (14)
    2005-09-03  19:41
  8. Torolt_felhasznalo_444910
    Torolt_felhasznalo_444910
    2005. szeptember 3. 19:4114.
    Tejbegríz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  9. Torolt_felhasznalo_180227
    Torolt_felhasznalo_180227
    2005. szeptember 3. 19:3113.
    Nagyon szépen köszönök minden tippet, receptet és jókívánságot, ki is fogom nyomtatni a recepteket! Nagyon rendesek vagytok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. szeptember 3. 19:0312.

    Talantalan egy otlettel szolgalhatok, ha nem hasznalhato, dobd ki.

    Igaz, hogy inkabb ittam, de ha teleittam is magam barmilyen nagyon es igazan taplalo es gyomortolto folyadekkal / peppel, az ehes hianyerzet az megmaradt. Azt hiszem, maga a ragas folyamata hianyzott, meg az izek, vagy valami ilyesmi. Szoval kis darabkakra vagtam mindenfele zoldseget es olyan puhara foztem, hogy a nyelvemmel szet tudtam nyomkodni oket. Az egy kicsit segitett, mindenesetre elegedettebb voltam utana, mint a turmixolt dolgokkal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  11. 2005. szeptember 3. 18:3111.
    Minden főzeléket feldúsíthatsz darált húsból készült feltéttel, pl darált husiból készült pörkölttel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  12. 2005. szeptember 3. 18:1910.
    Krémes gomba leves mikroban

    25 dkg gomba
    2 evök. margarin
    bö evök.-nyi hagyma, szeletelni
    1.5 evök. liszt
    2.5 dl tej vagy tejszin
    1 zöldségkocka felforralva 0.5 l vizben
    so-bors izlés sz.

    Margarint olvasztani 500W 1-2 perc,
    Hagyma, gomba bele, 750W 7-8 perc, félidöben keverni
    Lisztet belekverni, levest is, folyamatos kavarás mellett, 750W 6-7 perc, 2-szer megkeverni közben
    Bele tejet v tejszint is, keverni, 750W 3-4 perc.


    Zöldborso leves:
    25-30 deka borsot vegetás, picit cukros vizben puhára, mielött kész ptrezselymet szorni rá, mixelni, habarni vagy instant szoszporral süriteni, tejet vagy tejszint hozzá, lassan átrottyan, és kész.

    Karfiolt megfözni, besamel szoszt rá és sok tejfölt, tojássárga, talán reszelt sajt helyett valami sajtkrémet bele iznek, de ne sokat, ne nyuljon, átsütni.

    Husleves volt a kedvence lányomnak mikor még nem volt hajlando rágni, volt abban hustol-zöldségekig mindenféle finomság.

    Gyümölcsöt turmixolni, levest fözni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  13. 2005. szeptember 3. 18:189.
    Ha par nappal ezelott inditod a topicot, talan meg en is profitaltam volna belole, legalabb reszben, a jobb pillanatokban... igy csak a szemem kopogott egy hetig... szoval, csak azt szeretnem mondani, hogy bajtarsi megertesem anyukadnak es kitartas...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  14. Torolt_felhasznalo_690284
    Torolt_felhasznalo_690284
    2005. szeptember 3. 18:008.

    Szia!

    A rizsát,tarhonyát pl. nem kell rágni.Krumplipüre,pároltkarfiol,darálhusból készült pörkölt,húsgobóc,hasé,töltöttpaprika,töltöttkáposzta.Bármel yik főzeléket lehet turmixolni,passzírozni.esetleg ott vannak a bébiételek pl.A kalácsot ne majszolja,hanem áztassa be kakaóba,vagy mézes tejbe.3 perces lágytojás,ezt bele lehet keverni a főzelékekbe+daráltvírsli,daráltparizer.Tejből,tojásból,vajb ól,cukorból készűlt krémek.Hírtelen ezek jutottak az eszembe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  15. 2005. szeptember 3. 17:537.
    szia!
    anyukádnak mielőbbi visszatérést kívánok a teljes élethez!

    én ezt a levest ajánlanám, itt tanultam v981től. csinálhatod sárgaborsóval vagy lencsével vöröslencse helyett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  16. Torolt_felhasznalo_640408
    Torolt_felhasznalo_640408
    2005. szeptember 3. 17:516.
     Lemaradt: Ez a krémleves recept. TopMix-et nem szoktam használni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_640408 (4)
    2005-09-03  17:49
  17. 2005. szeptember 3. 17:505.
    igy van!!! Amikor még pici baba voltam, apukám főzött (azóta is ő főz otthon), és ugye akkor még nem voltak ezek a szuper babapürék, ezért ő azt csinálta, hogy amit a család evett, azt lepürésitette nekem. Simán összeturmixolta a kis darabokra vágott húst kis tejföllel, hogy vigye a gép, mellé a párolt répát vagy kelbimbót, krumplit, miegyebet. Állitólag imádtam...
    előzmény:
    vitez (3)
    2005-09-03  17:43
  18. Torolt_felhasznalo_640408
    Torolt_felhasznalo_640408
    2005. szeptember 3. 17:494.
     Hozzávalók négy személyre: 

    50 dkg zöldség
    2 dl tejszín
    2 dkg vaj
    2 zsemle
    1 tojás sárgája
    2 dkg liszt
    TopMix, fűszerek

    Elkészítés:

    A zöldséget, ami bármi lehet, amit szeretünk (zeller, spárga, gomba, zöldborsó, kelbimbó, brokkoli, karfiol, vagy ezek kombinációja - esetleg sárgarépával -, de még sárgaborsó is) kevés TopMixes vízben pépesre főzzük, majd leszűrve összeturmixoljuk. 
    Visszaöntjük rá a levét és megfelelően ízesítve (pl. gombához őrölt bors, kelbimbóhoz őrölt kömény, sárgaborsóhoz sóban megtört 2 gerezd fokhagyma) felforraljuk.

    A tejszínt a liszttel és tojássárgájával alaposan elkeverjük, és a hűlőfélben levő levesből apránként adagolunk hozzá folyamatos kevergetés mellett. Amikor 2-3 dl levest már elkevertünk benne, beleöntjük a levesbe és folyamatos keverés mellett egyszer felforraljuk.

    A zsemlét 1,5 cm-es kockákra vágjuk, majd sütőben szárazon világosbarnára pirítjuk. Ezzel tálaljuk a levest.

    Nagyon ízletes minden fajtája, pl. a gyerekeim így minden zöldséget megesznek, amit különben ágyúval sem lehetne beléjük lőni.

    Nekem ez nagyon bevált. A www.kifozde.uw.hu - ról vettem.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  19. 2005. szeptember 3. 17:433.

    Bármit lepépesitheccc a botmixerrel,még a csirkepörköltet is,csak a csontot okvetlen vedd ki!

    Legyen lédúsab,és menni fog!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25
  20. Torolt_felhasznalo_640408
    Torolt_felhasznalo_640408
    2005. szeptember 3. 17:412.

    Huhh...sajnálom szegény édesanyádat!

    Ötletem: Krémlevesek, esetleg egy picit sűrűbbre főzve. Számtalan zöldségfélét meg lehet így csinálni.
     Főzelékek turmixolva, tejes gyümölcsturmixok is laktatnak esetleg reggelire.....most nem jut más az eszembe, de még gondolkodom.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_180227 (1)
    2005-09-03  17:25

Címlap

top