Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kenyérsütőgép vásárlás

leona8
Létrehozva: 2002. július 17. 14:19
Sziasztok! Gondolkozom azon, hogy veszek egy kenyérsütőgépet, de még bizonytalan vagyok. Nem tudom, hogy megéri-e venni, egyszerű vagy macerás vele sütni. Segítsetek ! :))))
  1. 2002. november 27. 23:2251.
    Én a Kaisersben vettem ilyet, napraforgós, tökmagos, és krumplis kenyeret lehet belőle sütni. 1 kg, és két 75 dkg-os kenyér lesz belőle 3 dl víz hozzáadásával.
    Az ára 450 ft. körül van, ami tényleg nem túl olcsó, de az első próbálkozásaim legalább tökéletesre sikerültek a sima sütőben is.
    előzmény:
    Milu (50)
     
  2. 2002. november 26. 01:2550.
    Ha tud valaki olyan helyet, ahol kész kenyérport (amihez csak vizet kell önteni) lehet kapni, írja meg. Nem arra az abnormálisan drága gyógynövényboltira gondolok. Külföldön vettünk pár fajtát, isteni finomak, annyira jó ízűt és állagút magamtól még sosem sikerült összehozni. Ja, és nem kerültek sokba. Nem hiszem el, hogy itthon sehol sincs:-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2002. november 26. 01:2049.
    Szerintem az a fontos, hogy tudjon teljesörlésű lisztből is sütni. Meg arra figyelj, hogy mekkora a család kapacitása, mert kisebb, nagyobb kenyeret tudnak sütni.
    előzmény:
    vkerika (48)
     
  4. 2002. november 25. 09:3748.
    Sziasztok! A múltkor én is megnéztem egy ilyen gépet és meglepődtem, hogy legalább 9 féle program volt rajta a kalácstól a zsömléig. Van valami különbség a gépek programjai közt vagy mind hasonlókat tud? Milyen tapasztalaitok vannak, mennyire jók ezek? Ki lehet ezeket használni vagy egy egyszerűbb gép is megteszi?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_816757
    Torolt_felhasznalo_816757
    2002. november 21. 11:3147.
    Én szeptember elején kerestem. Azóta már vettem egyet, meg mostanában több helyen is árulnak.
    előzmény:
    Apricot (46)
     
  6. 2002. november 20. 15:3546.
    ttamas, nézz körül a szegedi media marktban szerintem alaposabban
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_816757 (26)
     
  7. 2002. november 16. 15:4045.
    Sziasztok!Vagy 8 evvel ezelött vettem 1 HUGIN kenyersütö gepet. Ehhez receptes könyv is jart, es nagyon meg vagyok elegedve vele. Viszont a napi sütesekkor derült ki, hogy nem lessz olcso a szaritott elesztö vasarlas. Igy többszöri kiserletezes utan kiderült, hogy 1/4 friss elesztövel ( 1 egesz=50 g ) sökkal lazabb tesztaju lessz a kenyer, es ami fontos, arban is sokkal olcsobb. Ha problemaja van valakinek a recepttel, akkor szivesen megirom. Tovabbi sok sikert.
    előzmény:
    Kicsike02 (37)
     
  8. m4
    m4
    2002. november 12. 18:0344.
    Sziasztok, szeretném a véleményeteket kérni. A Tescoban lehet most akciós kenyérsütőt kapni /Severin 450w/ 29000Ft-ról, 18000-re van leárazva. Jó -e ez a gép? Előre is köszönöm a válaszokat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_671962
    Torolt_felhasznalo_671962
    2002. november 10. 23:0443.
    nem lesz ez több, mint 1 kiló?
    előzmény:
    leona8 (39)
     
  10. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. november 10. 22:1242.
    Ha valaki erre téved és még nincs gépe, érdemes megnézni a nagyáruházak újságjait, mert már beindultak a karácsonyi akciók, és nagyon nagy árkedvezménnyel lehet jó gépeket is kapni!!!
    előzmény:
    kenyérprof (41)
     
  11. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. október 28. 22:2341.
    Sziasztok! Én már sütöttem friss kovászos kenyeret is, meg kovászporosat is, amihez élesztő kellett. Az utóbbi normál programon volt készíthető, a friss kovászt 3 napig érleltem, a kenyeret tészta programon ( élesztő nélkül) dagasztattam, de elég kicsi maradt, ezért regelig bennhagytam, végül szépen megkelt és reggel rányomtam sütésre. Szépen megkelt, normális kenyerek lettek. Üdv!
    előzmény:
    leona8 (40)
     
  12. 2002. október 28. 11:2040.
    Kedves merci-mami !
    Nem nehezek, hasonlóak, mint a boltban vásárolható formában sült kenyerek.
    Én még nem sütöttem kovászos kenyeret a gépben :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379106 (36)
     
  13. 2002. október 28. 11:1639.
    Normál fehérkenyér:
    1 kg-os

    1100 ml liszt
    38 ml olaj
    15 ml tejpor
    8 ml só
    12 ml cukor
    8 ml élesztő
    300 ml víz
    Ezzel nekem sikerülni szokott :))
    Az első néhány kenyér nekem is hasonlóan sikerült mint neked, de nem kell feladni, nagyon jó kis recepteket lehet kikísérletezni:))

    előzmény:
    Kicsike02 (38)
     
  14. Torolt_felhasznalo_590382
    Torolt_felhasznalo_590382
    2002. október 25. 12:3338.
    oszd. . . :))
    előzmény:
    Kicsike02 (37)
     
  15. Torolt_felhasznalo_590382
    Torolt_felhasznalo_590382
    2002. október 25. 12:3337.
    Könyörögve kérlek, oszg meg velem az arányokat, mert én eddig 4x próbálkoztam, és nem jött össze. Hol sótlan, hol egy bodag, szóval eddig semmi jó nem sült ki a kenyérsütésemből, pedig van egy kölcsönkapott gépünk, ami ha beválik, akkor én is szeretnék egyet. . .
    előzmény:
    leona8 (33)
     
  16. Torolt_felhasznalo_379106
    Torolt_felhasznalo_379106
    2002. október 16. 14:1936.
    sziasztok! 1 kérdésem van amit még nem vetett fel senki eddig: ezek a kenyerek amik a géppel készülnek nem nehezek? Én ugyanis a könnyű kenyeret szeretem! Ez mitől függ? A liszttől? Vagy az élesztőtől? Lehet a gépben kovászos kenyeret is sütni? A végén nem 1 kérdés lett :))) Előre is köszi, merci
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2002. október 16. 12:3635.
    Köszönöm, kipróbálom ezt is, habár már nagyon jól sikerülnek a kenyerek:)))

    előzmény:
    maystar (34)
     
  18. 2002. október 13. 18:0434.
    Sziasztok! Leona-8 nak üzenem, hogy próbld ki az alábbi arányt:
    400 ml víz
    1 dkg élesztő, ha több, akkor a kenyér teteje a végén behorpad
    1 kockacukor
    15 ml só
    10 ml fehérborecet v. almaecet
    400 ml nyi általad összeállított liszféleség.
    ízlés szerint magok, korpák
    előzmény:
    leona8 (33)
     
  19. 2002. október 9. 11:3433.
    Sziasztok! Elég rég írtam, mert sajnos nem tudtam gépközelbe kerülni. :( Vettem kenyérsütőt és nagyon bevált! Igaz, hogy az első 2 kenyér nem sikerült valami fényesen, de azóta megtaláltuk a megfelelő arányokat:)) Zsemlét, kalácsot és magos kenyereket is csinálunk. . . nyam-nyam :))) Szóval én mindenkinek csak ajánlhatom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. bve
    bve
    2002. szeptember 27. 09:2332.
    Sziasztok!Tegnap és tegnapelőtt megsütöttem életem első és második kenyerét, egyelőre még a sütőben, hogy bizonyítsam a családomnak, nem fognak rosszul járni, ha veszünk gépet. Jól sikerültek a kenyerek. Túlságosan is. A párom azt mondta, minek ide kenyérsütőgép, tökéletes ez így is!:((( :)))
    előzmény:
    bve (28)
     
  21. 2002. szeptember 24. 22:5831.
    Kedves Maszatka 3,
    nem akarom szidni az általad említett céget, de nekem még nem volt velük szerencsém, pedig hajszárító, vízforraló és konyhai robotgép is van tőlük. . . (ajándékba kaptuk) Remélem, sikerül a jótállást érvényesíteni, bár ez kicsiny hazánkban nem egyszerű. Németországban visszaviszel 3 nap múlva egy bugyit, hogy sajna nem tetszik, és mosolyogva + elnézést kérve visszaadják a pénzt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_121551 (29)
     
  22. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. szeptember 24. 22:0030.
    Kedves bve!
    Mindegyik gép így működik, de nem vészes a dolog. A helyén kisebb-nagyobb lyuk marad csak. A mi mostani gépünkben mindig bennemarad, de nem okoz nagy lyukat, a korábbi gépünk elengedte, akkor egy kiskanál szárával belenyúltam, és kifordítottam könnyedén. Régen én sem tudtam elképzelni, hogyan lesz vele. . .
    előzmény:
    bve (28)
     
  23. 2002. szeptember 24. 21:4729.
    Én júniusban vettem egy szupernek tűnő, kb 1, 5 kg-os kenyeret sütő Clatronic gépet - s kb 2x sikerült vele sütni, azután a teljes elektronikája elromlott , mint kiderült, javíthatatlanul. Most várjuk a garanciális cserét. . . De remélem, Nektek nagyobb szerencsétek lesz, mert amúgy csúcs jó érzés saját kenyeret sütni! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. bve
    bve
    2002. szeptember 24. 20:4228.
    Sziasztok! Évek óta vágyom egy kenyérsütőgépre, aztán a végén mindig meggondolom magam valami miatt. Olvasva a sok jó véleményeteket, érzem, közeleg a NAGY NAP! Egy valami izgat még: mindegyik kenyérsütő úgy működik, hogy belesüti a dagasztókart a kenyérbe? S ha igen, nem macerás kiszedni? Köszi!
    előzmény:
    kenyérprof (27)
     
  25. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. szeptember 15. 22:0627.
    Kedves ttamas!
    Egyáltalán nem értem, hogyan fordulhat ez elő! Nálunk a környéken (Budaörs) a felsorolt áruházak bármelyikébe bementem ma, mindenhol találtam legalább egy típust!Pedig ezeken a helyeken kell keresned. Kérdezd meg esetleg egy eladótól, miért nincs és várható-e valaha. Vagy erre mifelénk kellene jönnöd valamikor.
    Sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_816757 (26)
     
  26. Torolt_felhasznalo_816757
    Torolt_felhasznalo_816757
    2002. szeptember 11. 08:2926.
    Sziasztok! Valaki látott ilyent árulni mostanában? A szegedi Metro, Cora, MediaMarkt, Tesco kilőve, náluk nincs. Hol keressek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. július 28. 19:3325.
    Szia leona8! Imereteim szerint nagyjából egyforma minőségűek ezek a gépek, bármelyik jó, midkettőnél lehet méretet és sütési színt is választani. Biztos vagyok benn, hogy örömmel fogod használni. Sok sikert!
    előzmény:
    leona8 (24)
     
  28. 2002. július 26. 19:1824.
    Kedves kenyérprof! Igen segítettél:)) Mi hetente kb. 5 kenyeret sütnénk. A Hausert most eleg jo áron meg tudnám venni, szerinted érdemes-e, vagy a Severin jobb minőségű? Ugyanis nem túl nagy a kettő közötti árkülönbség. Köszönöm
    előzmény:
    kenyérprof (22)
     
  29. 2002. július 26. 00:0323.
    Szia! A mienk Salco, kb. 18 ezerért vettük és tökéletesen működik.
    előzmény:
    leona8 (19)
     
  30. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. július 25. 23:0222.
    Kedves viggi és leona8!A legolcsóbb kenyérsütőt a Tescoban láttam 18 ezerért, de ki volt írva, hogy készlethiányuk van. Általában 20-25 ezer között van:Bomann, Nethaus, Princess, Severin egyik típusa. 30-35 ezer között:Kenwood, Salco(1, 5 kg-os), Severin új típusa. A Hausert a Keravill tartja és 40ezer körül láttam. Mi többet tartunk a munkánk miatt, de ha meg tudod venni, a Severin új típusát ajánlom leginkább, ez kb. 33ezer. Ha heti 1-2 kenyérhez kell, a Bomannak jók a programjai, csak gyenge az üstje bevonata. Segítettem ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_182954 (20)
     
  31. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. július 25. 22:5421.
    Szia Lizinka! Sajnos pont ilyen receptet nem tudok, de meglátásom szerint, ha bármilyen működőképes recepted van, tehetsz bele kisebb marék lecsepegtetett olivát, semmi baja nem lesz. Ha a recept ír zsiradékot, azt elhagyhatod. Ha túl nagyok a szemek, vágd el őket, a magokat nem célszerű benne hagyni, és az utolsó dagasztást kellene kivárnod, hogy ne macerálja szét őket. A zöld bogyók elképzelésem szerint jobban egyben tudnak maradni, a feketék puhábbak. Ha kipróbáltad, kíváncsi lennék rá. . . A párom szerint 10-12 szem elég bele (ő találja ki nálunk a recepteket). Üdv!
    előzmény:
    lizinka (18)
     
  32. Torolt_felhasznalo_182954
    Torolt_felhasznalo_182954
    2002. július 25. 16:1020.
    Sziasztok! Nagyságrendileg mennyibe kerül egy ilyen kenyérsütő?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2002. július 25. 13:2519.
    Jó :) Csak most kisebb gondom támadt a márkák körül, most éppen azt nem tudom eldönteni, hogy milyet vegyek. Szerintetek a Hauser jó, vagy valamilyen mást érdemes venni? A beszámoló pedig jön amint lesz kenyér ;))))
    előzmény:
    lizinka (17)
     
  34. 2002. július 25. 07:2618.
    Szia kenyérprof! Ha már te találtál meg minket, és nem fordítva, megkérdeznélek egy kenyérről. Hallottam, hogy van olyan recept, amibe olivabogyót (amit imádok) tesznek, és valamennyivel kevesebb zsiradékot. Ha ismered a receptet, meséd el, hogy mennyi bogyó mennyivel kevesebb zsiradékkal működik, mert nagyon szeretném kipróbálni. Köszi.
    előzmény:
    kenyérprof (16)
     
  35. 2002. július 25. 07:2417.
    Aztán írj ám beszámolót az első kenyeredről!
    előzmény:
    leona8 (13)
     
  36. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. július 22. 18:2316.
    Szia Nikoletta! A gépek valóban 2-4 óra alatt készítik el programtól függően a kenyeret, de ez nem azt jelenti, hogy teljes idő alatt dolgoznak a megadott teljesítményen, hiszen dagasztáskor csak a kis lapát forog, meg időnként kicsit langyosít a fűtőszál, és amikor süt, akkor is olyan, mint a vasaló, hogy ki-bekapcsol. A párom az elején számolgatott, és szerinte 15-20 Ft-nál nem több, amit fogyaszt, és ő bőven szokott számolni. Teljesítményben a legkisebb, amit ismerek a Severin újabb gépe, 450 Wattos. A többiek általában 700-800 Wattosak. Remélem, segítettem!Üdv!
    előzmény:
    Nikoletta (15)
     
  37. 2002. július 22. 12:0815.
    Sziasztok! Én is éppen egy gép megvételén morfondírozok. . . Egy dolgot szeretnék megtudni : mennyi áramot fogyaszt egy ilyen gép ? Tudomásom szerint kb. 3 óráig tart, míg elkészül egy adag kenyér. Szerintem ezt is fontos mérlegelni. Köszi !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_414525
    Torolt_felhasznalo_414525
    2002. július 21. 15:1614.
    Sziasztok!Meglepődve láttam, hogy párhuzamosan futunk kb. ugyanabban a témában itt az nl. oldalán. Kenyérsütés címmel több levelező is írogat ott ugyanis. Én mindenkit arra buzdítok, hogy vegyen gépet, mert nagyon jó dolog. Mi azóta csak a saját kenyerünket esszük, és az ismerőseinknek is mindig azt kell vinnünk vendégségbe, nagyon szeretik. A Kenyérvarázs termékeket használjuk, ezeket lehet beszerezni gyógynövényes boltokban. Jelenleg kb. 15 féle kapható, mindenféle magosok, krumplis, stb. Lehet késleltetve is sütni őket, szemben a Kunsági keverékkel. Szerintem mindenki megtalálja köztük a szája ízének leginkább megfelelőt. Recepteket a www. kenyersutes. hu oldalon lehet tömegesen találni, képekkel is. Sok sikert a sütéshez!
    előzmény:
    leona8 (13)
     
  39. 2002. július 20. 19:4213.
    Sziasztok! Köszönöm a tanácsokat:)) Döntöttem, jövő héten veszek egyet! ;)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2002. július 18. 22:0112.
    Sziasztok! A Metróban lehet kapni "Sütnivaló Kunsági gabonaőrlemény kenyér házi sütéshez FÉLBARNA" Csak a sót és vizet kell hozzátenni, és NAGYON finom! Ha jól emlékszem, 90 Ft egy kg, de ebben már az élesztő is benne van. Szerintem megéri. És sokkal finomabb, mint itt vidéken a vacak fehér kenyér.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2002. július 18. 21:1111.
    A leghétköznapibb bolti liszt is jó. Persze malom és malom közt van különbség, de majd kitapsztalod. Élesztőből nekem a frissből 2 dkg vált be, vagy szárítottból 1 zacskó. De semmi extra francia vagy Oetker, hanem a legrégibb magyar változat.
    előzmény:
    leona8 (1)
     
  42. 2002. július 18. 21:0110.
    Sima liszttel is készíthetsz kenyeret, a receptekben ált. kitérnek a liszt típusára is.
    előzmény:
    leona8 (7)
     
  43. 2002. július 18. 11:369.
    Nekem nics de egy kolleganöm ellat minket az irodaban maga sütötte kenyerrel amibe magokat is kever hat valami szuper!! Szerintem vegyel
    előzmény:
    leona8 (1)
     
  44. 2002. július 18. 10:438.
    A kenyérsütőbe sima hétköznapi élesztő kell, vagy annak sem mindegy, milyen? Mi nem eszünk kenyeret, így nem fogok venni. (Illetve eszünk, de csak a szüleinknél. Hétköznap Abonett. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2002. július 18. 09:267.
    Köszönöm a válaszokat!:) Azt hiszem most már rászánom magam, ha ilyen kedvezőek a tapasztalatok. Még egy kérdés sima liszttel lehet-e használni, vagy mindenképpen kell hozzá speciális lisztkeverék? Az sem mellékes, hogy a lisztkeverékek milyen áron kaphatók. :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2002. július 17. 20:406.
    Szia! Én már kb 1, 5 éve használom a kenyérsütőt, és nagyon meg vagyok vele elégedve. Bár nemebből fedezem a család teljes "kenyérszükségletét", de hetente biztos üzemben van. Több könyvkiadó jelentetett meg szakácskönyvet kifejezetten kenyér témában sok remek recepttel. Érdemes kísérletezni!
    előzmény:
    leona8 (1)
     
  47. 2002. július 17. 18:385.
    Nekm már több éve működik és nagyon szuper mert mindig van friss kenyerem. Eggyre nagyon vigyázz ne tedd sütés közben huzatos helyre. Szia
    előzmény:
    leona8 (1)
     
  48. 2002. július 17. 18:104.
    Szia! most olvastam csak a gondodat. Nekem mar regen van , de nem rossz, de az is fontos, hogy malomipari szakuyletben vegyel hozza feher kenyerlisztet, mert azzal tudsz csak igazan jot sutni. azt keverheted a masfajta lisztekkel. udv.
    előzmény:
    leona8 (1)
     
  49. 2002. július 17. 16:193.
    Ja, és rém egyszerű a használatata, minden belevalót egyszerre bele kell rakni, kiválasztani a programot és az időt.
    előzmény:
    leona8 (1)
     
  50. 2002. július 17. 16:182.
    Szia! Nekem van, kb. másfél éve, és nem bántam meg. Azóta nem fordul elő, ami előtte rendszeres volt, hogy elfelejtettem kenyeret venni. Azt is élvezem, hogy előre be lehet állítani az időt, mikorra legyen kész. Lehet többféle kenyeret sütni, kalácsot is. Ha rászántad az árát, rajta!
    előzmény:
    leona8 (1)
     

Címlap

top