Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szúró a szívem alatt

Torolt_felhasznalo_427420
Torolt_felhasznalo_427420
Létrehozva: 2017. június 9. 19:02

Szúró, nyilaló érzés keseríti már pár napja az életem. Bal oldalt a szívem alatti részen érzem. Ahhoz tudom hasonlítani mint mikor beszorul a levegő, csak sokkal intenzívebb fájdalom. Naponta többször jelentkezik, teljesen változó időszakokba (jelentkezett már nyugalmi állapotban TV nézés közben, illetve séta, mozgás közben is)van hogy csak pár percig tart, de volt már 20 perces is. Ilyenkor minden megmozdulás egy iszonyat nagy nyilalással jár, kísérleteztem már hogy megpróbálok ilyenkor nyújtózkodni, vagy esetleg nagyobb levegőt venni. De elmondhatatlan fájdalmat érzek ilyenkor. Felkerestem a háziorvost, aki hát persze semmi konkrétat nem tudott mondani csak adott pár beutalót(kardiológiára,ortopédiára), ahová jövő hét közepére kaptam időpontot. Addig szerintem egy örökké valóság lesz minden perc.  Ezért fordulok hozzátok, esetleg volt már valakinek hasonló érzése? Mitől lehet? (ja azt hozzá teszem, hogy elég komoly gerincferdülésem van, páran az ismerőseim közül ezzel hozzák összefüggésbe, de én nem akarom elhinni, gerincemmel már kisgyerek korom óta van probléma, akkor miért pont most okozna ilyen problémát?!) 22/L

  1. 2017. június 17. 09:115.

    Szia! 


    Ha nincs semmi direkt , fizikai oka, akkor könnyen lehet, hogy bizony lelki eredetű és az indította el. Meg kellene tudni bántja a kis szíved, mi olyan lelki seb van, amit nem tudtál feldolgozni, és érzelmileg kötődsz hozzá. Netalán ilyen típusú ember vagy: az érzelmeit elfolytja, és/vagy sokszor bántottak. Talán utóbbi miatt alakult ki az előbbi. 


    Írj priviben, ha van kedved, lehet tudok segíteni.


    Vagy egy fizikai dolog, recept: 1 liter jó vörösbor, 10-12 szál petrezselyem gyökér, 40dkg méz, egy evőkanál borecet. 


    A bort tedd  zománcozott nagy edénybe, tedd bele a felkarikázott petrezselyem gyökeret, és a borecetet, majd felmelegíted a bort, éppen hogy csak gyöngyözzön, kb 10 percig, majd belezuttyintod a mézet, és még 4-5 perc végig kis lángon. 


    1. Nagyon finom es 2. Nagyon jó a sziv problémákra, szúrásra amit leírtál. ( sötét üvegbe tárold, kis kanalakkal fogyaszd egyszer egyszer ha erzed)


    :-)

  2. 2017. június 10. 08:064.

    Szia! Írtad, hogy gyerekkorod óta komoly gerincferdülésed van. Milyen típusú? Hanyagtartásból adódó, amit gyógytornával korrigálni lehet (mert amúgy egészséges a gerinc) , vagy pedig a veleszületett fejlődési rendellenesség - amikor a csigolyák deformálódva növekszenek? Ha az utóbbi, az okozhat ilyen gondot, mert folyamatosan romlik a gerinc állapota, és előbb utóbb műtétre lesz szükség.

  3. 2017. június 9. 22:303.

    Ezt még próbáld ki, ártani nem árt, de több embernek segített.


    Az ágyadra tegyél középtájra egy tömör párnát vagy plüssfigurát, és feküdj rá úgy, hogy a párna épp a fájdalom érzet alatt legyen a lábaid felé. Lassan apránként vegyél levegőt, mindig kicsit növelve a mennyiséget. Érezni fogod ahogy a szúró fájdalom elkezd vándorolni. Ha úgy érzed, akkor a párnát kissé arrébb is teheted. Ezzel a módszerrel nyomod kifelé a levegőt onnan, ahová beszorult. Rossz hír, napokig eltarthat ha nem teszel ellene, és mint érzed, irgalmatlan szúró fájdalommal jár minden levegővétel. Ezt a párnás ceremóniát sajnos végig kelél játszani, és amikor úgy érzed hogy sokat javult, megkönnyebbültél, akkor is óvatosan, de egyre mélyebb levegőt vegyél.


    Nekem is ezt tanácsolták, én is tovább adtam, idáig mindenkinek használt. Ne hajolgass, ne ücsörögj, hanem háton fekve nyújtsad magad.

  4. 2017. június 9. 21:502.

    Vérnyomást mért a doki? Mennyit?


    Volt jelentős eltérés a normálishoz képest? /120/80 ...140/85/ Pulzus: 72 körül.


    A kardiológiára csak indokolt esetben adnak beutalót, de ez a szúró-nyilaló érzés keringési problémára utal, ami lehet akut is. A részben elzáródott erek okozzák a fájdalmat, de ha rosszabbodik, infarktus lehet a vége. 


    Távol álljon tőlem, hogy ijesztgesselek, de jobb félni, mint megijedni. /Én csodálom azt a mondatot, hogy "semmi konkrétumot nem mondott..".legalább azokat, amiket leírtam, el kellett volna mondani. /


     

Címlap

top