Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Allergiás szemre smink

Nogri
Létrehozva: 2017. január 10. 19:22

Sziasztok


Már több éve szenvedek atópiás dermatitis bőr problémával. Olyasmi mint az ekcéma. És sajnos semmilyen bolti krémet, sminket nem tudok magamra keni. Nagyon szenvedek, mert  alapjában véve sminkelős csaj vagyok. A krémet már megoldottam meg találtam jó alapozót is, talán működik egy szemhéjfesték is(persze nem boltit) amit bír a bőröm. De szempillaspirált még nem. A drága antiallergénekkel sem vagyok kisegítve. Próbáltam Dr Hauschat meg Phyt's et meg Alverdét meg ki tudja mi mindent, de mindegyiktől begyullad a bőr a szemem körül. Tud valaki segíteni?? Van valaki, aki ugyanazzal küszködik mint én?

  1. 2017. november 16. 11:5826.

    Köszönöm a tanácsot. Egy kicsit megnézem ... A Lux-Factor szérum becslései remekek, ezért talán megpróbálom ezt a szérumot először. Kösz.

    előzmény:
    VioletHill (25)
    2017-11-08  13:00
  2. 2017. november 8. 13:0025.

    A Lux Factor szérum leginkább megfelel nekem, és régóta használtam. Számos szérum márka közül választhat. A legjobb, ha kipróbálod, és nézd meg, hogy helyes-e neked. Próbáltam néhányat, de a Lux Factor a legjobb a szememben. Sok szerencsét és tudassa velem, ha már több kérdése van.

  3. 2017. október 19. 14:3724.

    Helló! Utóbbi időkben sokat hallok ezekről a szérumokról...Nekem alapból nagyon világos és rövid pillám van, ezért én is ki szeretnem próbálni. Melyiket ajánljátok?

  4. 2017. szeptember 26. 11:5123.

    Igazad van, a természetes szempilla szebb, mint a mű. A lux-factorral tényleg természetesnek néznek ki. Már a barátnőimnek is ajánlottam, amikor észrevették a változást. Bye bye szempillaspirál J

  5. 2017. szeptember 20. 11:3422.

    Igen, nagyon látványos a változás! A barátnőim azt kérdezgetik, hogy műszempilláim vannak-e, de mindig azt válaszolom nekik: Neeeem, a műszempillák nem ilyen szépek! ;) A Lux-Factor szuper! De nem hittem el, míg a saját szememmel nem láttam.

  6. 2017. augusztus 29. 12:0921.

    Haha, szuper, igaz ilyen az érzés, amikor rendszeresen használod J 

    előzmény:
    JuliaJulia (20)
    2017-08-09  11:41
  7. 2017. augusztus 9. 11:4120.

    Lux faktor szérum, köszönöm tanácsát. Az eredmények néhány hétig láthatók. A szempillák sokkal gyönyörűbbek, hosszabbak, sötétebbek, kevésbé halottak ... Nyáron ez szuper, mert nem kell szempillafestőt használni :)

    előzmény:
    VioletHill (19)
    2017-07-19  15:09
  8. 2017. július 19. 15:0919.

    Szuper, csak bátran! Melyik szérumot választottad?

  9. 2017. július 11. 15:2518.

    Helló ismét. Egy kicsit türelmetlen voltam, így már meg is rendeltem a szérumot J A ricinusolaj táplálja a szempillákat, de én mégis wow hatást akartam, ezért azt mondtam magamnak, kipróbálom a szérumot is. Ezen a héten kezdtem el használni és eddig azt mondhatom – szuper. Igaz, a változásra még várni kell, de nem irritálja a szememet, ami nagyon jó jel J Ajánlom J

  10. 2017. május 31. 10:3317.

    Nem gond, próbáld ki és majd meglátod, hogy neked jó lesz-e. A legjobb eredményekért ajánlom rendszeres használatát – bárhogy is döntesz. Szép napot kívánok.

  11. 2017. május 18. 11:1916.

    Köszi az infót, majd még utána nézek… Most ricinusolajat használok és eddig elégedett vagyok vele, de mégis böngészem a szérumok után, mert hatékonyabb eredményeket szeretnék elérni. Köszönöm. Még jelentkezem :)

  12. 2017. Április 24. 15:2415.

    Nem gond :)A Lux-Factor nem kapható boltokban, interneten keresztül rendelheted meg. Ha egy kicsit böngészel a weboldalukon minden választ megtalálhatsz.Mielőtt elkezdtem használni a szérumot, mandulaolajat használtam. Nagyon szuper, mert jótékony hatással van a bőrre és a szempillákra is, amelyek most kevésbé hullanak. De a csodás hatást a szérummal értem el, amelynek köszönhetően hosszabbak és sűrűbbek lettek a pilláim.  Én imádom! :)

  13. 2017. március 8. 12:5814.

    Köszönöm a választ! Még nem hallottam a Lux-Factor krémről… Hol kaphatom meg? Igaz, valószínűleg először kipróbálom a mandulaolajat és a ricinusolajat, hiszen a barátnőm azt mondhat, hogy tényleg hatásos és segít. Nektek milyen tapasztalatotok van ezzel?

  14. 2017. március 2. 13:0713.

    Már több szérumot kipróbáltam, de nekem a Lux-Factor a legjobb. Néhányan úgy gondolják, hogy túl drága, de nekem megéri egy kicsivel többet adni, ha hatásos. Én már használom egy ideje és nem cserélem le másikra. A szempillák sűrűbbek és sötétebbek. Nagyon érzékeny a szemem, ezért örülök, hogy megtaláltam. De igaz, mindenkinek más felel meg.... Remélem megtalálod a neked megfelelőt :)

  15. 2017. február 16. 12:3212.

     


    Helló mindenkinek! Nekem is nagyon érzékeny a szemem, sok különböző szempillaspirált próbáltam már ki, de mindegyik allerigiát okozott. VioletHill, te melyik szempillanövesztőt használod? Hajlok rá, hogy kipróbáljam…De tényleg nem szeretnék smink nélkül járkalni :/

  16. 2017. február 12. 18:2111.

    Köszönöm a tippeket nagyon hasznosak. Sajnos én sem tudok semmilyen szemfestéket használni.

  17. 2017. február 9. 13:4510.

    Nekem is hasonló próblémáim voltak, nagyon érzékeny a szemem, ezért nem használhatok akármilyen sminket, vagy szempillaspirált. A szempillanövesztővel kapcsolatban ezért nagyon szkeptikus voltam, de mégis kipróbáltam (a barátnőm beszélt rá J). Rögtön, amikor elkezdtem használni, láttam, hogy jó lesz! Egy hónapon belül már látványos hatása volt – hosszabb és sűrűbb szempillák, most már szempillaspirált se használok. Nekem segített, ajánlom J

  18. 2017. február 8. 19:509.

    Csak azért írok most, mert kipróbáltam a Nikoli Makeup szempillaspirált. Nem irritál, ami tuti jó dolog:) nem is kenődik el, de egy kicsit lehetne erősebb. Nekem az nagy szó, hogy nem okoz irritációt. De amit ki szeretnék emelni a Nikolival kapcsolatban, hogy nagyon jók a szemhéj színei, pigmentáltak és tartósak. Kipróbáltam többet is és működnek. Jó kis natúr márkának tűnik így elsőre.

    előzmény:
    Nogri (7)
    2017-01-23  09:26
  19. 2017. január 24. 10:568.

    Ja, es ha barmilyen kerdesed van, a honlapon talalhato e-mail cimen fel tudod venni a kapcsolatot magaval a gyartoval, Nikolival. Nagyon kedves es segitokesz. 

    előzmény:
    Nogri (7)
    2017-01-23  09:26
  20. 2017. január 23. 09:267.

    köszönöm a tippet. Megnéztem a Nikoli Makeup honlapját, ez egy új márka. nincs nagyon róla vélemény. Azért teszek egy próbát és majd beszámolok, nekem mennyre vált be !


     


     

    előzmény:
    sole (4)
    2017-01-19  20:14
  21. 2017. január 19. 22:096.

    A Clinique szempillaspirál nekem teljesen bevált egyébként, már amikor még használtam.

  22. 2017. január 19. 22:075.

    Szia ! Én is sok mindenre allergiás vagyok. Clinique termékeket használok, ha használok egyáltalán valamit, mert ez az egyetlen amit birok. Teltek úgy el évek, hogy a szemem sminkelése nélkül ki sem léptem az utcára, ma már nem sminkelek egyáltalán.  Mert sajnos rövidlátó is vagyok, kontaktlencsét használok, és a kontaklencse + smink + számítógép monitorjának bámulása napi 8 órában + neonfény, na ez már több, mint amit a szemem elbír. A sminkről muszáj volt lemondanom, de már nem is hiányzik.

  23. 2017. január 19. 20:144.

    Szia Nogri, hozzad hasonloan, az en borom is rettentoen erzekeny, es nagyon sok mindenre allergias. Nem reg viszont megismertem egy uj termekcsaladot, es vegre tudok sminkelni. Ismerosok ajanlottak, de aztan a neten is ratalaltam, a kinalat folyamatosan bovul. Nikoli Make Up a neve, a honlapja www.nikolimakeup.com, mar online is lehet rendelni. En eddig az alapozot es a szempillaspiralt probaltam ki, es semmifele allergias tunetet nem valtottak ki. Nagyon kellemes, konnyed a viselete. En is nagyon szkeptikus voltam, a sok negativ tapasztalat utan, de ezek a termekek nekem bevaltak. Ja es a szemhejfestekeket is ajanlom figyelmedbe, szep elenk szinekkel, es egyre gyarapodo szinvalasztekkal. Remelem, h. tudtam segiteni es te is ujra el tudsz kezdeni sminkelni. 

  24. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2017. január 13. 13:053.

    Szerintem ne eröltesd ami nem megy. Nem muszáj sminket hordani, föleg ha ilyen nyögvenyelös. Minek kinlasztod magad? Lehetsz jól ápolt smink nélkül is. Szerintem minden kozmetikumban vannak allergének ami kiütné a börödet. 

  25. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. január 10. 20:022.


    A kolléganőm üzeni:


    " Édesem, örülj hogy még működik a pilácsod és még nem vakultál meg."


    Ő, takarítónő létére többet tud olyanról, amit amilyet neked kellene tudnod a saját érdekedben.


     


    Alapvetően "sminkelős" vagy .Aha. Hát, akkor sminkelj, oszt majd csak lesz ez rosszabb is.

Címlap

top