Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Minden jó, mégsem szeret.

Tika001
Létrehozva: 2016. május 25. 14:10

Sziasztok!


Egyedül nem tudom megoldani a problémámat!
2 hónapja megismertem egy férfit egy társkeresőn, elkezdtünk beszélgetni. Én eleinte nem akartam ezen kívül mást, mert sokat csalódtam, féltem. De napi szinten cseteltünk, majd órákat telefonáltunk is! 
Hamar kiderült, mekkora összhang, összeillés van köztünk! Ő az, akit kerestem! Mint ahogy ő engem! 1 hónapig csak így voltunk kapcsolatban, aztán elhatároztuk, hogy találkozzunk! Én a 3. héten már éreztem, bele fogok szeretni! Ezt közöltem is, bízva a kölcsönösségben. Akkor éreztem, mintha elkezdene bezárni előttem. Azt hangoztatta, hogy nem biztos, hogy neki menni fog! Hogy ő szerelmet akar első látásra, és lehet, hogy nem így lesz, és az neki úgy nem jó!
Ezidő alatt megtudtam azt is, hogy 1 éve volt egy hatalmas szerelmi csalódása, egy nőbe villámcsapásként beleszeretett, ezt akarta újra érezni.
De a nő nem viszonozta, nem akart vele kapcsolatot, csak elfogadta, amit kap a férfitól. 1 hónapig küszködtek, a pasi teljesen összetört, miután szakítottak. Elmondása szerint ezután 1 hónap alatt teljesen, erőszakkal elásta magában a nőt, és az összes vele kapcsolatos érzelmeket! Tartok tőle, hogy minden érzelmet, a szeretni tudás képességét is!
1 év telt el, és nem akadt senki, aki csak megmozdított volna benne valamit, csak én! Én voltam, akiben meglátta a lehetőséget!
És így jött velem 1. randira. Persze, nem sikerült, és egyből szakított! Nekem már késő volt, beleszerettem!
Vissza könyörögtem magam, hogy adjon még időt! Megtette, 2 hétig húztuk.
Aztán újabb szakítás, mert ő még mindig nem érez semmit, és úgy érzi, nem is fog tudni. Pedig a tettei mást mutattak. ölelések, csókok, simogatások, apró érintések. Egyedül a szex nem sikerült, erekciója volt ugyan, de elélvezni nem tudott. De azt mondta, ilyen volt már más kapcsolatokban is előttem.
Elértem egy harmadik próbát is, 1 hét után újra feladta. Pedig már a szex is ment, hatalmasat tudtunk szeretkezni, és neki is összejött az orgazmus. Utolsó együttlétünk után pl. olyat tett, hogy ültem a székben a gép előtt, ő hátulról átölelt, és megcsókolta a vállamat. És azt mondja, nincs kémia, ami hiányzik a kapcsolatunkból! Hát mindez mi, ha nem kémia?
Most ott tartunk, hogy én képtelen vagyok elfogadni, hogy miért nem kellek, ha engem keresett? Igyekeztem szünetet tartani, letiltattam magam a közösségi oldalról, hogy ne keressem, nem ment, volt telefon!
Igyekeztem elengedni, de nem tudom megtenni! Már érzelmi zsarolásig jutottam, hogy képtelen vagyok nélküle élni! És ő mindig meghallgat, mindig válaszol, mindig felveszi a telefont. És azt mondja, nem tud utálni. Értékel, de nem szeret.
Vonzódik hozzám barátként, mert nagyon jó velem, és vonzódik hozzám nőként is, mert sosem tud nekem ellenállni! Mi ez, ha nem kémia! Ez nem csak barátság részéről, amit oly nagyon hangoztat!
Abban maradtunk, hogy most szünetet tartunk, nem beszélünk az érzések létéről, nem létéről. Majd 1 hónap múlva barátként találkozunk, és meglátjuk, mi lesz! 
Én sajnos túlzásba vittem a ragaszkodást, nagyon rátelepedtem eddig is. Most igyekszem megállni. 
Mi lehet ebből? Mi lehet a baj? Mit tehetek, hogy jobb legyen?
Köszönöm a választ!

  1. 2016. május 26. 12:5426.

    Hat, hogy ebben a'kapcsolat????ban minden jo, abban oriasit tevedsz. Semmi se jo, ill semi sincs benne. Ez meg csupan baratsag sem. Te tapadsz, o meg egyelore sikertelenul razogat teged le. Azt se ertem, miert kell azonnal valaki agyaba ugrani, plane, ha kijelenti, hogy nem szeret, nem kellesz neki.

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  2. 2016. május 26. 12:5125.

    Ez a pasi eg, de te is. nem tudom, hany eves vagy. O elso latasra nem szeretett beled, tehat o sosem fog szeretni teged elv alapjan, vagy tenyleg nem szeret. Te meg elso latasra beleszerettel, ugyan mar, ez csak szerelem, de nem eletre szolo szeretet, vagy mi, hiszen nem is ismered. A szerelmet nem josagra, szepsegre meg egyeb erdemekre osztogatjak. Nem tudni ki kibe miert szerelmes, csak szerelmes. A testi vagy sem szerelem, a kedvesseg sem. Te meg nagyon tapadsz, ratapadsz, megolod, elveszed elole meg a levegot is. Par talalkozas utan mar ongyilkossaggal fenyegetozol. En menekulnek eloled, mint a leprastol. Mit tegyel? Egyetlen dolgot. Hagyd ot beken. Aztan majd jelentkezik o, ha teged akar. Ha meg nem, jobb, ha te is, o is megtalaljatok azt, aki teged ill ot ertekel. Nekem speciel nem kellene ilyen beteg alak. De neked is van boven mit tanulnod, gyogyitani magadon. Egy ember nem a tulajdonod, nem a ceruzad, hogy zsebre vagd vagy kettetord, vagy madzag, hogy rangasd.

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  3. 2016. május 26. 12:2924.

    Először is a hátam közepére kellene egy ilyen defektes férfi! Tele van lelki nyavalyákkal, amin nem képes túllépni, ezeket szépen viszi a következő kapcsolatába. Már leélted az életed felét, minek akarsz egy gyereket a nyakadba venni? Mert ez a férfi az. 


    Másodszor rázd már meg magad és légy ember. Ne egy csúszómászó, akit ha kidobnak az ajtón, bemegy az ablakon. Ha a barátnőd elmesélne egy ilyen sztorit, mit tanácsolnál neki? Ugye, hogy nem azt, hogy telefonálgasson mindennap hátha beleszeret a hapsi?

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  4. 2016. május 26. 11:4823.

    Ugye te voltál annak idején egy igen bonyolult és heves érzelmekkel terhelt szeretői kapcsolatban?

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  5. 2016. május 26. 11:1122.

    Én 40, ő 42.


    Mint írtam, a dugás eleinte össze sem jött, nemhogy arra hajtott volna! 

    idézet:
    Tika001 (11)
    2016-05-25 17:40:17

    Jezusmariaszentjozsef!!!!!!!!!!!!!!


    ennyi idosen te kapaszkodsz meg "szerelmes vagy" valakibe aki felig impotens es nem kellesz neki???


    ebreszto, ne alazd mar halalra magadat ennyi idosen. hol van beloled a noi onerzet? siralmas mit muvelnek magukkal a nok

    előzmény:
    Tika001 (11)
    2016-05-25  17:40
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. május 26. 10:3021.

    aki nem bír magával


    és szándékosan párt keres


    az már tuti nem is normális teljesen


     

    előzmény:
    cabron (20)
    2016-05-26  10:16
  7. 2016. május 26. 10:1620.

    Na, ez a figura legalább most rájött, hogy mekkora veszélyeket is rejt társkeresőzni.


     

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. május 26. 08:0719.

    normális ember az ilyen dilinyósokat elkerüli


    Én a 3. héten már éreztem, bele fogok szeretni!


     

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  9. 2016. május 25. 21:4318.

    Tulkeppen a valaszokat vegigolvasva egyetlen kerdesem lenne meg: analt birod? 

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  10. 2016. május 25. 21:0417.

    Szerintem a tapadós, erőszakosan közeledni akaró nőktől menekülnek a férfiak. Érdemesebb pihenni hagyni az ügyet. Ha ezek után ő keres téged, akkor talán reménykedhetsz, de annak semmi értelme, hogy te próbáld bizonygatni neki, mennyire főnyeremény vagy a számára. Ha tényleg kellenél neki, mindent megtenne, hogy veled lehessen.

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  11. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. május 25. 20:4216.

    De, csak barátság a részéről. 


    Amúgy fura egy nő vagy. Megismersz valakit, akivel csak beszélgetni akarsz, mert már sokat csalódtál és félsz. Aztán két hónap után nem tudsz nélküle élni? Bebeszéled magadnak, hogy ez nem csak barátság, mert működik a kémia? Mit nevezel te kémiának? Azt, hogy nagynehezen összejött a szex? 


    Igen jól látod, rátelepedtél. Ezért menekül. Valamint az érzelmi zsarolás miatt. Amúgy mivel zsaroltad meg?  Ha nem tudsz nélküle élni, akkor feltételezem azzal, hogy hazavágod magad.


    Mit gondolsz, mi fog történni egy hónap múlva? Valami csoda folytán villámcsapásként beléd szeret? Nem, nem fog. Ha egyáltalán még találkozni fog veled. 

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  12. 2016. május 25. 19:5415.

     Te 40 ő meg 42 éves???


    Egy ennyi idős ember nem lehet ennyire hülye! Már bocs az őszinteségemért.


    Erőszakosan lerohantad a pasit,szerelmet,érzelmeket hazudtál neki is és önmagadnak is,ez az alapprobléma! Ez nem első látásra szerelem! Belelovaltad megad valami olyanba,amiről egyelőre szó nincs és az erőszakosságod miatt szerintem már később se!


    A dugás amúgy azért nem jött össze elsőre,mert ha egy pasit megerőszakolnak - te gyakorlatilag ezt tetted!! -akkor ha kezdetben van is erekció,menet közben bizony lankad a szerszám és végül nem jön össze a dolog,vagy csak nagy kínlódások árán. Ennek meg semmi értelme. Ez még a "legyet röptében" típusú pasiknál is így működik! Impotenssé válnak azzal a nővel szemben,akkor is ha bombázó az a nő,aki kierőszakolja a szexet akkor is,ha ők adott esetben nem éreznek erre késztetést. "Ha már ennyire dugni akar a nő"esetleg belemennek a dologba,aztán persze leáll az erekció.


    Aztán még tovább erőszakoskodtál vele és a pasi végképp megijedt tőled,de ezt neked így soha nem fogja bevallani. Hagyd ezt a pasit békén,ne égesd magad tovább! Ne te akarj egy pasit az akarata ellenére megdugni,mert az nőként nem megy.


    Későbbiekben pedig NE TE fuss egy pasiért és soha ne legyél ennyire ijesztően rámenős,mert ettől minden pasi elmenekül,bármilyen bombázó egy nő. Az erőszakos,rámenős nőket nem csípik a pasik,hosszú távon semmiképp.


    Engedd meg nekik,hogy ők cserkésszenek,vadásszanak le téged,várd meg,hogy ők kezdeményezzenek,mert ez az ő dolguk,ugyanis genetikusan így vannak összerakva! Ellenkező esetben mindig pofára fogsz esni.

    előzmény:
    Tika001 (11)
    2016-05-25  17:40
  13. 2016. május 25. 19:4614.

    Akkor is negyven évesen nagyon naív a gondolkodásod.hagyd a fenébe ha kellesz neki ő keressen...

    előzmény:
    Tika001 (11)
    2016-05-25  17:40
  14. 2016. május 25. 19:1213.

    Számomra ilyeneket olvasva elképzelhetetlen, hogy valakiben ne legyen büszke önérzet.


     

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  15. 2016. május 25. 19:0812.

    de hát én férfi vagyok! akkor is! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (5)
    2016-05-25  15:19
  16. 2016. május 25. 17:4011.

    Én 40, ő 42.


    Mint írtam, a dugás eleinte össze sem jött, nemhogy arra hajtott volna! 

    előzmény:
    rockcica (10)
    2016-05-25  17:29
  17. 2016. május 25. 17:2910.

    Szia! Először is ne haragudj, de hány éves vagy? Ha nem vagy még 18 akkor megértem a bizonytalanságodat, én is hülye voltam 16-17 évesen, de azért azt  mindig is tudtam, ha egy pasinak kellesz, akkor annak kellesz, nincs kifogás keresés..2: Társkeresős pasik 90 % a dugásra hajt,(ingyen punci, tudod..)és sajnos Mozdonyunknak igaza van abban, hogy egy átlag(hangsúlyozom átlag)pasinak mindegy hogy ronda e a nő, vagy girnyó, avagy tehén, vagy bármilyen,egy két patron erejéig jó.(sok pasi vesz körül, Párom általi haverok, barik, nem légből kapom a dumám, vannak olyan sztorijaik hogy az eszem megáll, mondjuk én röhögök..)


    Ha tényleg vonzódik hozzád, akkor engedd meg neki, hogy ő kajtasson utánad, a legkevesebb esélyed így van nála ha futsz utána, annál inkább idegesíteni fogod.Ne keresd, ne hívd, ne vallj neki szerelmet, és legfőképp ne bizonygasd neki hogy pont te kellesz neki.. Hagyd hogy a dolgok a maguk medrében folyjanak, meglátod többre mész...Üdv:Rockcica


    Ja és szerintem ne a neten keresztül próbálkozz, ott mint már mondtam a 90 % csak szórakozik(a felének lehet nője is van)járj szórakozni, és ne erőlködj.

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. május 25. 15:359.

    Én sem vagyok már a régi, bocs.Ugyanis ezzel akartam kezdeni:


    Egyedül nem tudom megoldani a problémámat!


     


    Nos, hányan kellenének ide hogy lezavard a dolgot?

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  19. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. május 25. 15:348.

    Mesélj még egy kicsit, annyira izgi amit írtál.

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  20. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. május 25. 15:327.

    Húúúúúúúúúúú, azt a kiskésit neki!


    Ez aztán a jó kis történet.


     


    Hallottál e már arról, hogy amelyik szekér nem vesz fel azután nem szaladunk?

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10
  21. 2016. május 25. 15:306.

    Te az emberek legrosszabbik típusába tartozol!


    Intelligens és gonosz! Az ilyenek nélkül lenne élhetőbb ez a világ! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (4)
    2016-05-25  15:17
  22. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. május 25. 15:195.

    Huuu! Erzem, hogy szerelmes lettem Beled

    előzmény:
    deborah22 (3)
    2016-05-25  15:13
  23. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. május 25. 15:174.

    képtelen vagyok elfogadni, hogy miért nem kellek


    Azert szerencse, hogy nem kotelezo a haton cipelni mindenkit, akivel egy pillanatra lealltunk...


    Az elobbi kerdes erre vonatkozik : Vonzódik hozzám barátként, mert nagyon jó velem, és vonzódik hozzám nőként is, mert sosem tud nekem ellenállni!


    De tudod, a himek mar csak ilyenek : a nagyon ronda leanyzot is meg lehet dugni

  24. 2016. május 25. 15:133.

    ugyanezt akartam kérdezni! én is felkiáltójellel! mert így jó írni! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (2)
    2016-05-25  15:07
  25. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. május 25. 15:072.

    Tulajdonkeppen fiu vagy, vagy lany ?

    előzmény:
    Tika001 (1)
    2016-05-25  14:10

Címlap

top