Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

BECSAPOTT A NAGY Ő

kicsibogár31
Létrehozva: 2013. május 16. 17:28

Sziasztok!

 

Soha nem írtam még fórumra, de most úgy éreztem muszáj valakivel, valakikkel megosztanom, hogy mennyire átvertek.

A történetem: KB öt évvel ezelőtt megismerkedtem egy férfival, akit akkor hagyott el a felesége. Elkezdtünk beszélgetni, majd egy hitre len ötlettől vezérelve elmentünk kávézni, ő már ott meg akart csókolni, és kicsit erőszakos volt, de csak a csókot illetően. Nem csókoltam vissza. Elkezdtünk találkozni, legtöbbet a volt nejéről beszélt eleinte, de én szép lassan beleszerettem, de nem egyszerűen, olyan érzéseket váltott ki belőlem idővel, amikről nem tudtam, hogy léteznek. Imádtam a bőrét, az érintését,a csókját, a szexben is olyat éltem át vele amiről nem is sejtettem hogy létezik. folyton vele akartam lenni. Aztán egy idő után, sok dolga akadt, nem ért rá, elutazott, egyedül akart lenni. Sokat veszekedtünk, mert én folyton azt mondtam érzem, hogy valami nem stimmel. De ő csak szidott, hogy szívom a vérét a hülyeségeimmel. Majd egyszer színt vallott, de hogyan? Sírva, zokogva, hogy én vagyok a szerelme, de valóban van valakije, pont most akarta lezárni, de a lány terhes lett. Megszakad a szíve, és nem tudja, mit tegyen. Szerinte a nőn múlik a döntés. Ha megszüli, vele marad. Bár a sem ő sem a lány nem szerelmes. Szerintetek ennek van értelme? ÉN sajnos borzalmasan szenvedek, és ami a legrosszabb megbocsátanék neki. legalábbis most ezt mondom, de hogy később működne e azt nem tudom. Hol dühös vagyok, azt kívánom, verje meg az Isten, hol úgy sajnálom magam, hogy csak sírok és sírok. Hol szétvet  fájdalom. Élt már át valaki ilyet, mikor múlik el fájdalom,?? és sajnos ráadásul minden nap látom!!!!!!!!!!!!!

 

  1. 2013. május 17. 13:2326.

    Aha, persze,nem szereti a lányt mégis vele marad. Ezt ki hiszi el?

    Állj véres bosszút, légy gyönyörű,( új ruha , smink, csodás köröm,) gőgös, és elérhetetlen, és kedves vele. Ezt nem tudja majd hová tenni. Lássa, hogy kit veszített! És otthon bőgjél, haldokoljál, szomorkodjál, és kezdj el nagyon keményen sportolni. Az endorfin ami egyedül segít ilyenkor. Tapasztalat.És ha szerencséd van néhány év múlva már nem fáj. Kb ez a realitás.

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  2. 2013. május 17. 13:0925.
    A ti leveleitekből kapok most erőt!! Köszönöm!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464050 (22)
    2013-05-17  12:38
  3. 2013. május 17. 13:0024.
    Neked van a legnagyobb igazad!!!!
    előzmény:
    felicienne (11)
    2013-05-16  18:40
  4. 2013. május 17. 12:5723.
    Én is gonosz dög szeretnék lenni!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464050 (2)
    2013-05-16  17:47
  5. Torolt_felhasznalo_464050
    Torolt_felhasznalo_464050
    2013. május 17. 12:3822.

    Sajnálom :(

     

    Hidd el, (tudom,most nehéz), de még így is te jártál a legjobban. Képzeld el azt a szegény gyereket, akinek ilyen látszat összetákolt "családban" kell majd felnőnie.

    És tényleg szakíts meg minden kapcsolatot vele, mert képes lesz és egy év múlva azzal keres meg téged, hogy a válladon kisírhassa, hogy mennyire unja már a pelenkázást....

    előzmény:
    kicsibogár31 (20)
    2013-05-17  11:34
  6. 2013. május 17. 11:4321.

    Igazad van, többször elkaptam különböző levelezését, de szerinte az csak játék volt. Mert tetszett neki, hogy ő teszik más nőknek.

    egy két lánnyal játszadozott, akiknek tudom, hogy szintén összetörte  a szívét. És én akkor is megbocsátottam. Jó nagy marha vagyok!!!!! 

    előzmény:
    szárnyasló (19)
    2013-05-17  09:54
  7. 2013. május 17. 11:3420.

    Sziasztok!

     

    Olyan jól esik, hogy válaszoltatok!  

    Voltak orvosnál, megtartják a gyereket, nem szereti a lányt,  de  falajánlotta, hogy éljenek együtt, aztán vagy megy vagy nem megy.

    Ma láttam,  jó kedvű . Én meg megpusztulok! 

    Igazatok van, egy nagy szemét! És eddig szóba álltam vele, de mostantól nem fogok!  De ettól még haldoklolom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464050 (2)
    2013-05-16  17:47
  8. 2013. május 17. 09:5419.

    Ez a muki nemigen szerelmes, max. magába. Beléd sem volt, nem ő szeretett meg, de használta a saját érzékei miatt a helyzet előnyeit. És nem csak veled. A lány véletlenül úgymaradt. Tőle függ, hogy a zokogó apuka marad vele, vagy nem. (azt érzem, marad vele, ha jön gyerek, ha nem) De ha mégis megkeményíti a szívét, akkor ....a lányt hagyja ott magzatostul (nem az exe, ugye?) és veled marad, de ha egyszer megcsalt, újra megteszi. Te vagy a nagy Ő? Mit csinál akkor a nem ők ágyában és minek?

    Használd ki az erotikus hatást belőle, az rajta az egy, ami neked jó. Minden más többesélyes, de nem egy szeretője volt, és nem is a lány az utolsó, aki még plusszban vélehált. Emberként egy pöcs, de neked épp ez a része örömös. A többit engedd el, úgyis megy.

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  9. 2013. május 17. 07:4418.
    A nagy ő , nem Ő volt- de eljön majd+
  10. 2013. május 16. 21:3317.
    meg tudod fogalmazni, mitöl nagy ö most a nagy ö?
    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  11. Torolt_felhasznalo_864957
    Torolt_felhasznalo_864957
    2013. május 16. 20:2816.

    Egy biztos drágám: ha szeretett volna téged igazán, ahogy mondja, akkor nem kezdett volna viszonyt...ennyi...

     

    Most k..vára fáj de felejtsd el a pasit nagyon gyorsan, mert egy szemétláda. 

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  12. 2013. május 16. 20:2015.

    Én beszélnék a terhes nővel.Lehet ott is hazudozik össze -vissza.Legalább az a nő is lásson tisztán!A gyerek megérdemli!

    Egyébként lapát! Ez az ember sohasem lesz más "minőség"! 

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  13. 2013. május 16. 20:1414.
    Csatlakozom tudós bagolyhoz; attól, hogy beindít szexuálisan, még nem ő a nagy Ő. Ahhoz ennél több kell: hogy emberileg neked megfelelő és értékes legyen. Ez a férfi nem az. 
  14. Torolt_felhasznalo_412193
    Torolt_felhasznalo_412193
    2013. május 16. 20:1013.

    Igen, sokadszor irom, de remélem valamit segit a szerelembe esés folyamatának feldolgozása.

    Semmi másról nincs szó, csak arról, hogy a NAGY Ő feromonjai igencsak pezsditően hatottak rád. /A feromonok szagmolekulák, akkor, ha nagy a genetikai egyezőség, a másik félre erősen hatnak az orr szaglóhámján keresztül./ Ez kiváltja a szervezetedben az örömhormon termelést, ami a szerelmes tüneteket okozza. Ha nem vagy vele, a kábitószerélvezőkhöz hasonlóan "elvonási tünetek" lépnek fel.

    Persze ez nemigen segit rajtad, de tudnod kell, hogy a NAGY Ő csak egy genetikailag passzoló férfi /aki emellett mint ember, elégtelenre vizsgázott./

    Tehát: fel a fejjel, próbáld meg saját erőböl legyözni az elvonási tüneteket, ami egyátalában nem könnyü /Engem ugyanilyen esetben a kiskovácsi kórházba utaltak be/ Ha nemigen megy, pszichiáter szakember segit.

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  15. Torolt_felhasznalo_446819
    Torolt_felhasznalo_446819
    2013. május 16. 19:1412.

    Komolyan egy abortuszon múlna, hogy visszamenjen hozzád 5év után?

     

     Mondhatnám, ess teherbe gyorsan te is és újra versenyben lehetsz!

     

    De félre a cinizmussal. Nem tudok tanácsot adni, a Nagy Ő attól az szerintem, nekem, hogy az ember nem vele van. 

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  16. 2013. május 16. 18:4011.

    En azt javaslom, hogy minden, de valoban minden kapcsolatot szakits meg vele. Ha igy teszel, talan egy-ket het vagy honap alatt tul leszel rajta.

     

    Ha meg szobaallsz vele, lesz jonehany gyotrelmes honapod, eved, meg akkor is ha szakitani akarsz vele, mert zaklatnio fog, bocs, egy numeraert a ferfiak baromi kreativak, jo kis sajnalos  szoveget ki tudnak talalni.

     

    Ha meg megbocsatsz neki, lesz egy sz...r eleted, eleted vegeig. Ezt akarod?

     

    Ez a notorius hazudozo nem erdemli meg, hogy egy percet is busulj erte.

     

    Nyugodt lehetsz, az o picike lelke is hamar meggyogyul, es az elso utjaba eso not 5 percen belul mar kaveztatja, csokolgatja is.

    Ez egy goreny, lapatra vele!

     

    Mondjuk en nem is alltam volna szoba ilyen tipusu pasival, aki 5 perc utan mar a nore maszik. 

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  17. 2013. május 16. 18:1810.

    Konnyu azt mondani, hogy  figyelembe se vedd, nezz at rajta, egy budos patkany, aki nem erdemli meg, hogy gondolj ra... de jajistenkem, magyarazd ezt a szivednek! Igazan sajnalom, hogy igy jartal. Vedd elo a fenykepet es szurkald meg gombostuvel! Nem art, nem hasznal, de talan enyhiti a szenvedesedet. Aztan probald felidezni amikor sirva-zokogva szint vallott. Nem lehetett egy vonzo ferfiu. 

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  18. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2013. május 16. 18:099.
    Ne keressen sürgősen másikat. Kutyaharapást szőrével szerintem most nem jó, először jöjjön rendbe lelkileg.
    előzmény:
    valakilánya (7)
    2013-05-16  18:05
  19. 2013. május 16. 18:068.

    Megcsal - amit letagad - majd sírós-picsogósra veszi a figurát, hogy gyereket csinált másnak, pedig nemis szerelmesek egymásba. Kijelenti, hogy a csajszival marad a gyerek miatt.

    Mire vársz? Hogy mégjobban megalázzon, semmibe vegyen (igaz ezt már megtette). Én tuti páros lábbal rúgnám ki! Valószínű egy ideig fájna neked, de miben reménykedsz ezek után?

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  20. 2013. május 16. 18:057.
    Megbocsátás, meg ne tedd!!! Gondolj a biológiai órádra, van másik mondta egyszer a bohóc, mosolyogj ha látod. Ne mutasd ki, hogy szenvedsz!!!Sőt legyél távolságtartó!! -és sürgősen keress magadnak egy másikat...
    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  21. 2013. május 16. 18:026.
    Ekkora patkányt!!!-Szegénykém, nagyon sajnállak, azt hiszem jó sok idő kell ahhoz, hogy elfelejsd, de ne nagyon gyászolgass, mert erre a pasira ráment az életedből 5 év és szedd össze magad mert tudod az idő mullik... senki nem lesz fiatalabb. 
    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  22. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2013. május 16. 17:585.
    Ő mondta, hogy elhagyta a felesége, vagy biztosan láttad, mikor elköltözött? Mert tudod, vannak érdekes dolgok, tudnak ám cifrákat hazudni a férfiak, ha ágyba akarnak vinni egy nőt.
    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  23. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2013. május 16. 17:584.
    Nem, nem bocsájtanék meg neki, pedig sokáig fog fájni. Lehet egész életeden át. Kipróbáltam a másik módszert is, de ha egyszer valami megingott, ott sosem lesz semmi sem a régi. még most is kettötök között táncol, nem tud dönteni. A gyerekre fogja a dolgot. Nem igaz, hogy nem szereti a nöt, vagy inkább az nem igaz, hogy Téged igazán szeret, mert máskülönben nem csalt volna meg. Ennek ellenére tudom, hogy a legtöbb nö ilyen helyzetben megbocsájt, mert azt hiszi, hogy ö lesz a kivétel. Megtörténik a csoda.
    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  24. 2013. május 16. 17:553.
    Nem lehet tudni,hogy mikor leszel túl rajta. Van egy un, gyászfolyamat. Nekem már 4 éve tart, és semmivel sem jobb . Engem is becsaptak, megaláztak, és ugy érzem megbocsájtanék. Te legyél sokkal okosabb. Vigasztalódj mással. Gyorsan!!
    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28
  25. Torolt_felhasznalo_464050
    Torolt_felhasznalo_464050
    2013. május 16. 17:472.

    Még neki szakad meg a szíve, ekkora görényt......

    Akkor kellett volna sírnia, amikor annyi esze se volt, hogyha már félredug, akkor abból ne legyen egész életre szóló következmény.

    Én nem bocsátanék meg neki (mert én gonosz dög vagyok  ), egye meg amit főzött. 

    előzmény:
    kicsibogár31 (1)
    2013-05-16  17:28

Címlap

top