Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Párkapcsolati kérdés

Torolt_felhasznalo_936576
Torolt_felhasznalo_936576
Létrehozva: 2012. augusztus 19. 09:01
Arra lennék kiváncsi, hogy ki hogyan reagálta le, amikor a párkapcsolatban jelentkeztek a napi problémák. Arra gondolok, amikor már elmúlt a kezdeti eufória, stablilizálódott a kapcsolat és a napi együttélésben előjöttek a csipcsup dolgok. Nem találom, elraktad valahova, ne egyél tele szájjal, csukd le magad után a vécétetőt, stb. Nálunk ezek mostanában jöttek elő 2,5 év után. Mindkettőnknek második hosszú kapcsolat, vannak gyerekek is az előzőkből, közös nincs. Nem szeretném megbántani a páromat, de "nyelni "sem akarok, mert annak biztosan kirobbanás lesz a vége Rajta is látom, hogy idegesitik apróságok, de nem akar szólni. Ti hogyan rendeztétek ezeket?
  1. 2012. augusztus 19. 12:1526.

    Na pont erről beszélek, hogy vannak kitüntetett dilik:) Ha azokra figyel, akkor az már nekem elég (és viszont). Nekem is vannak ilyenek, meg neki is, emellett még ezer másik, ami bosszantana valamelyikünket, de mivel nem érik el a dili-szintet, nincs belőle vita. 

     

    Topicindítónak: szerintem ha azt látja, hogy megoldásra törekszel és nem b.tatásra, akkor partner lesz. Főleg, ha azt is látja, hogy te is elfogadod az ő dilijeit és ugyanúgy figyelsz rájuk, mint ahogy tőle szeretnéd.

     

    Kicsit off: Nem gondolom, hogy túl kéne ezt dramatizálni, ez az összecsiszolódás természetes folyamata. Hiába nem tegnap óta vagytok együtt, ti is változtok, az élethelyzetek is változnak, mindig lesz olyan, amiben ki kell találni a közös megoldást.

    előzmény:
    nok_apja (14)
    2012-08-19  10:34
  2. -1-
    -1-
    2012. augusztus 19. 11:5825.

    Vannak a régi megfigyelések, amiket bölcs eleink megfigyeltek számunkra.

    Hét tél hét hét nyár mondja meg...

     

    Vagy. Lakva ismerszik meg a másik.

     

    Szóval ennek vajmi kevés köze van a ködhöz, bár kétségtelen, hogy eleinte sok mindent eltakar.

     

    A tökéletesség is ide tartozik, mint ahogy írtam, lehet, hogy nem otthon, hanem pl az nlc fórumon adom ki azt a felgyülemlett agressziót, amitől a páromat megkíméltem.

     

    Én most kifejezetten a párkapcsolati hozzáálllásról véleményezek.

     

    előzmény:
    tamtamtam (23)
    2012-08-19  11:50
  3. -1-
    -1-
    2012. augusztus 19. 11:5024.

    Amikor aazt mondod, hogy légyszíves tedd meg ezt vagy azt, akkor egyben el is várod, hogy megtegye.

     

    Ha azt modnod, azaz kérdezed, hogy meg teszed ezt vagy azt, akkor hagysz lehetőséget arra, hogy ő nemet is mondhat.

     

    Ezzel mindkét fél nyer, hiszen a második esetben nincs elvárás, de nincs kényszer sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (22)
    2012-08-19  11:30
  4. 2012. augusztus 19. 11:5023.

    Nem az a kérdés, hogy van-e tökéletes ember, mert persze, hogy nincs, mindenkinek vannak hibái. De vannak fokozatok: vannak olyan hibák, amiket x-nek egyáltalán nem gond elfogadni, vannak olyanok, amiket nem annyira könnyű, de azért még el tud fogadni, meg vannak olyanok is, amikkel ő egyszerűen képtelen együttélni.

    Ha az ismerkedés során, még a rózsaszín köd beállta előtt, vagyis nyilván az összeköltözés előtt nem tanulnak meg kommunikálni egymással ("nem találom sehogyan azt, hogy tudjon is róla de ne is bántódjon meg"), és nem tud kiderülni, hogy az adott két ember kompatibilis-e, akkor bizony csak a köd felszállta után fognak egyáltalán felmerülni olyan kérdések, amikre ha már az ismerkedési fázisban megtalálták volna a válaszokat, akkor esetleg eszük ágában sem lett volna összeköltözni egymással.

    Így is lehet csinálni (előbb a köd, aztán a gondolkodás), csak így lutri, mert mire kiderülnek a dolgok, esetleg már gyerek(ek) is van(nak), és azon kívül is túl sok dolog összeköt már (lakás, lakáshitel, stb.).

    előzmény:
    -1- (18)
    2012-08-19  11:19
  5. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 19. 11:3022.

    Még akkor is, ha csak megkérem, hogy ezt vagy azt tegye meg nekem, akkor is az van, hogy nem hagyok a másiknak egy választási lehetőséget, hogy tegye vagy ne tegye? Itt pedig az működik, hogy megkérdezem, hogy megtennéd-e ezt vagy azt?

     

    De ezzel a kérdéssel pont, hogy választhat. Igen vagy nem. 

    Ha nemleges választ kapok, ilyenkor azt szoktam mondani:

     

    Jó, máshogy mondom: Légy szí tedd meg ezt meg azt. Köszi. :)

    előzmény:
    -1- (5)
    2012-08-19  09:28
  6. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 19. 11:2721.
    Semmi extra. Elmondom annyiszor, ahányszor idegesít, hogy ne.. vagy na már...! Ő meg mondja, hogy ne csináljam ezt, én meg mondom, de, mert zavar. Általában figyel és legközelebb már nem csinálja vagy ha elkezdené, akkor észbe kap :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (1)
    2012-08-19  09:01
  7. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 19. 11:2720.
    Anyám ugyanezt csinálja. :D Én arra jutottam, hogy azért, mert kicsi a hűtő.
    előzmény:
    nok_apja (14)
    2012-08-19  10:34
  8. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 19. 11:2519.

    Semmit nem lehet tenni. Az a kérdés, miért zavar? Másnál is zavarna? Eddig miért nem zavart?

     

    Nekem egy dolog van, ami zavar a páromnál és ilyen apróság: marha idegesítő, ahogy a joghurtot eszi :D De hozzátenném, hogy nem tűnik fel, csak akkor, amikor amúgy rossz napom van ÉS éppen valami miatt hullámvölgyben vagyunk, mert hát, van ilyen.

     

    A WC-kérdést sosem értettem. Olyan erővel, hogy ő lehajtja én is meg tudom tenni. Mondjuk ő csak ritkán hagyja úgy, de egyszer megkértem, hogy nekem mindegy, kivéve este, mert éjszaka félálomban a csupasz porcelánra ülni nem fun. Amúgy ilyeneket lehet kérni. Nem túl sokszor, különben az az érzése az embernek, hogy melletted nem lehet elengednie magát... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (7)
    2012-08-19  10:06
  9. -1-
    -1-
    2012. augusztus 19. 11:1918.

    Ezt nem tartom papírformának, hanem az együttélésből fakadó eltérésnek.

    Azon kívül pedig van még jó pár dolog, ami meghatározza, hogy két ember mennyire képes egymás mellett békésen élni.

     

    Elég humorosnak tartom azt hangoztatni, hogy miért csak most, meg azt, hogy tudtad, hogy milyen vagy éppen nem tudtad.

    Mindez úgy hangzik, mintha mindenki tökéletesen elfogadná a társa ilyen olyan apró cseprő dolgait.

     

    Ez egy nagy humbug, mert ha ez így lenne, akkor mindenki tökéletesen elégedett ember lenne.

    Aki ezen a területen úgy érzi, hogy tökéletes, annak vannak más területek, ahol kiéli az elégedetlenségét, de mindenkinek vannak elégedetlenségei.

    előzmény:
    tamtamtam (17)
    2012-08-19  11:13
  10. 2012. augusztus 19. 11:1317.

    "miért most kezdett el zavarni?"

     

    Azért, mert náluk is bejött a papírforma: kb. 2 év múlva elmúlt a rózsaszín köd, és most kiderül, hogy mennyire nem is ismerték még egymást, amikor összeköltöztek...

    előzmény:
    czege (13)
    2012-08-19  10:34
  11. 2012. augusztus 19. 11:1016.
    Így van!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (12)
    2012-08-19  10:26
  12. Torolt_felhasznalo_936576
    Torolt_felhasznalo_936576
    2012. augusztus 19. 10:3715.
    Ez még soha nem jutott eszembe így. Nagyon jó megközelítés szerintem. A gondom az, amit itt többen is írnak, hogy "tele a világ mindenért b@szogató nőkkel" és én nagyon nem szeretnék ebbe a hibába esni, de közben ha valami zavar, azt meg kell mondani és nem találom sehogyan azt, hogy tudjon is róla de ne is bántódjon meg. Egyébként alapvetően jó párost alkotunk szerintem.
    előzmény:
    hanbari (11)
    2012-08-19  10:24
  13. 2012. augusztus 19. 10:3414.

    Elkezdtem megszámolni azokat a dolgokat, különbözőségeket amik az un. "figyelmességgel" kapcsolatosak (fogkrém, wc deszka, hűtő ajtó, szubában hagyott pohár, stb). 12000-nél abbahagytam a számolást. Egyszerűen képtelenség megjegyezni ennyi "figyelmességet". Még akkor is, ha a szándék meglenne.

    Ha belegondolok, mindig is furcsállottam, hogy az ebéd maradékot miért kell kisebb lábosba tenni, összekoszolva ezáltal egy újabb edényt. Úgy voltam vele, ha neki ez a dilije, akkor csinálja.  

    előzmény:
    hanbari (11)
    2012-08-19  10:24
  14. 2012. augusztus 19. 10:3413.

    dehát gondolom eddig is hangosan evett, akkor miért most kezdett el zavarni? a WC-deszkát se most kezdte úgy hagyni, ahogy te nem szereted.

     

    Ezek hozzá tartoznak, ha szereti az ember a másikat, akkor a hibáival együtt szereti - ha meg nem, akkor meg lehet bármilyen tökéletes, akkor se fog kelleni. Olyan emberrel szabad csak összeköltözni, akinek tudod tolerálni - sőt, szeretni!! -, a hibáit és az idegesítő szokásait, máshogy nem fog működni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (7)
    2012-08-19  10:06
  15. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 19. 10:2612.

    Gondlom ezeket a dolgokat korábban is így csinálta a páros.

    Láttad, hallottad és mégis összeköltöztél vele.

    Most mégis mit tudnál vele tenni, amikor ő már abban ringatja magát, hogy minden jó ahogy van?!

     

    Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.

     

     

    Eleve nem kellett volna összebútorozni ilyen emberrel.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (1)
    2012-08-19  09:01
  16. 2012. augusztus 19. 10:2411.

    Szerintem fontos tudni, hogy a másik ezeket a dolgokat nem azért csinálja, hogy bántson vagy bosszantson. Mi ilyenkor mindig megbeszéljük, elmondom, hogy engem mi zavart a helyzetben, ő is elmondja, hogy őt mi zavarta a helyzetben. Így kiderül, hogy kinek mi a dilije, amire a másik legközelebb már figyel. És véleményem szerint ez a kulcs:)

     

    Mert szerintem itt nem konkrétan a fogkrémről meg a wcdeszkáról van szó, hanem arról, hogy az ember ilyenkor úgy érzi,  a másik nem figyel rá. Ha tudod, hogy ez nem így van, akkor tudod, hogy a le nem hajtott wctető az csak feledékenység, nem pedig nemtörődömség. Ha meg le van hajtva, akkor tudod, hogy a párod figyelt arra, amit kértél:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (1)
    2012-08-19  09:01
  17. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2012. augusztus 19. 10:1510.
    Mi is kb. ennyi ideje vagyunk együtt a párommal, ez a harmadik komoly kapcsolatom, de nekem semmi ilyesmi miatt eszembe nem jutna szólni. Nem hogy nem jutna eszembe, hanem nem is zavarnak. Igaza van Nők apjának: a világ tele van folyton mindenkit b@szogató nőkkel. Például az én kedvesem szürcsöli a levest Nekem kellene megnevelnem? Ugyan már...szeretem benne még ezt is. Élni és élni hagyni. Ugyanez fordítva: kikérem magamnak, hogy bárki kioktasson amiatt ahogyan eszem, vagy amiatt, ahogyan a WC ülőkével bánok. Nem lesz hosszú életű a kapcsolat, ha nem változtatsz a hozzáállásodon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (1)
    2012-08-19  09:01
  18. -1-
    -1-
    2012. augusztus 19. 10:139.

    Leírtunk pár megoldást.

     

    Azon kívül pedig blődség azt képzelni, ha nem szólok, akkor a máiknak fogalma sincs arról, hogy éppen sík ideg vagyok attól a hangtól, amit evés közben produkál.

     

    Ez pont olyan, amikor a szülő azzal védekezik, hogy nem a gyereke előtt veszekszünk.

    A gyerek nem hallja, csak pontosan érzi, tudja, hogy a szülei éppen hogyan viszonyulnak egymáshoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (7)
    2012-08-19  10:06
  19. -1-
    -1-
    2012. augusztus 19. 10:108.
    Átadtad a nicked valakinek?
    előzmény:
    nok_apja (6)
    2012-08-19  09:56
  20. Torolt_felhasznalo_936576
    Torolt_felhasznalo_936576
    2012. augusztus 19. 10:067.
    Pont a beszólogatást szeretném elkerülni, ezért szeretném látni, ki hogyan intézi ezt. Épp az az aggodalmam, hogy ő toleránsabb, mint én és nekem megy sok minden az agyamra, de az eszemmel tudom, hogy nem kellene szólni. Pl hangosan eszik. Ezzel mit lehet tenni? Idegesít, de nem szólok, nehogy megbántsam, de attól még továbbra is idegesít.
    előzmény:
    nok_apja (6)
    2012-08-19  09:56
  21. 2012. augusztus 19. 09:566.
    Tele a világ basztató, baszogató, elégedetlenkedő, beszólogató nővel. (Itt a fórumban is hemzsegnek.) Felnőtt embert megváltoztatni nem lehet, ezért ott kell hagyni az ilyet. Dúljon-fúljon magában és ping-pongozzon egyedül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (1)
    2012-08-19  09:01
  22. -1-
    -1-
    2012. augusztus 19. 09:285.

    Ez pontosan így működik. Meg amit czege is írt, hogy nem hallgatunk el semmit.

     

    Az énközkésnek a nagy előnye, hogy nem "utasítom" a másikat, hanem csupán azt közlöm, hogy én mitől érzem magam kellemetlenül.

     

    Még akkor is, ha csak megkérem, hogy ezt vagy azt tegye meg nekem, akkor is az van, hogy nem hagyok a másiknak egy választási lehetőséget, hogy tegye vagy ne tegye? Itt pedig az működik, hogy megkérdezem, hogy megtennéd-e ezt vagy azt?

     

    És persze az sem árt, ha az magunkban is megnézzük, hogy az a valami miért kellemetlen a számunkra?

    Van a mondás, amin tudok változtatni, azon változtatok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (4)
    2012-08-19  09:21
  23. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 19. 09:214.
    Énközléssel. Nem azt mondom, hogy már megint nem csuktad le a wc tetőt, hanem azt, engem zavar, ha nyitva van a wc tető. 2,5 év még csak az ismerkedés szakasza egy kapcsolatban, ilyenkor azt kell tudatni a másikkal, én mitől érzem jól magam, nem pedig azt, te miért vagy elviselhetetlen. Ha szeretem a másikat és az is engem, akkor igyekezni fogok neki jót tenni.Az állandó csesztetés védekezésbe kényszeríti a másikat. Gondolj csak bele, te hogy érzed magad, amikor védekezned kell. Cirkusz lesz belőle hamarost. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (1)
    2012-08-19  09:01
  24. 2012. augusztus 19. 09:173.

    nálunk nem volt és nincs ilyen, ugyanis 4nap után összeköltöztünk és az első pillanattól kezdve önmagunkat adtuk. Sose volt, hogy valamit máshogy csináltunk volna a másik kedvéért v. nem szóltunk volna valamiért, ami zavart, hogy nehogy megbántsuk a másikat. És működünk, novemberben lesz 10.éve, hogy együtt vagyunk, ebből 5éve házasok és éppen ma 2éves a kislányunk. Nem mondom, hogy rózsaszín köd, meg lebegés, meg napi 4szex még mindig, de működik és és még mindig szerelemmel működik

     

    ha zavar valami, el kell mondani, ennyi és nem megsértődni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (1)
    2012-08-19  09:01
  25. 2012. augusztus 19. 09:152.

    Attól függ milyen kapcsolat fűz a páromhoz, van-e még szerelem, szeretet. A wc-ülőke le és felhajtása miatt nem szólnék. Mindenkinek vannak bogarai, tökéletes nincs.

    A teli szájjal evésről szerintem le lehet "beszélni" valakit, elmondod hogy ez neked nem ok. Ha, szeret tudomásul veszi és képes lesz együttélve együttműködni. Ez igazából egyénfüggő ki meddig toleráns. Amikor az első párkapcsolataim voltak én voltam mindig az aki borított, ma már gondolkodok 3 napot mielőtt olyat mondok, teszek amivel megbántom a másikat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_936576 (1)
    2012-08-19  09:01

Címlap

top