Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Reális az önértékelésem. A nagy semmire nem lehet önbizalmat alapozni, azt egyszerűen úgy hívják, hogy beképzeltség.
"Egyelőre" szingli vagyok: gyakorlatilag egész életemben az voltam! És a jelek szerint az is maradok.
Ugyanis olyan nincs, aki engem akarna, rám várna, ennyire nem hülye senki! Miért akarna magának rosszat, miért kárhoztatná magát boldogtalanságra mellettem, amikor megannyi értelmes, szórakoztató, vonzó, nagyszerű nő rohangál az utcán? Ha lazán megkaphatsz egy Ferrarit, neked sem kell egy lepukkant, már be sem induló, ócska Trabant.
egyedüllét, vagy akár szinglilétnek is nevezhetjük
mert nem tudok eltartani egy pasit, az kéne nekik
és persze nincsenek is a közelemben társkapcsolatra valók...
Az biztos, hogy önbizalom hiányos vagy!
Én a párkapcsolat mellett vagyok 19 éve. Nem bántam meg semmit és reméelm, hogy nem is fogom.
Neked addig csak azt tanácsolom, hogy légy szingli eggyenlőre és ha majd megtalálod az igazit, akkor vágj bele.
Legyen több önbizalmad, mert te rád is vár egy rendes pasi, aki csak téged akar majd!
MINDEN ember társas lény kivétel nélkül
szép napot
A szingliség életforma. Az egyedüllét boldogít ideig-óráig.
Nem minden ember társas lény. Ez egy béna általánosítás. Teljesen mások az igények mindenkinél.
minden normális embernek : párkapcsolat
az ember t á r s a s lény !
a szingliség csak ideig-óráig boldogít
Ettől függetlenül az "idősebbek" véleménye is érdekel.
Amikor rájöttem, hogy olyan típusú pasik közelednek hozzám, akikkel csak megjárom a szingliséget választottam. Aztán találkoztam 6 év után azzal, aki nem olyan volt, és akkor meg a párkapcsolatot.
Szerintem örökre senki sem választ kapcsolatot vagy szingliséget, az éppen aktuális állapotának megfelelően választ, vagy fogadja el, amit a sors dobott.
Én a párkapcsolatot választottam 21 éve.
De időnként úgy érzem, bárcsak a szinglilétet választottam volna...
Alapjában véve "természetesen" párkapcsolatban szeretnék (szerettem volna?) élni.
Még akkor is, ha mindenféle nehézséget jelente, hogy megfeleljek azoknak az elvárásoknak, amik talán csak az én fejemben vannak... (főzzek, vasaljam ki a társam ingeit, legyek csinos és vonzó).
Nemrég lehetett volna egy társam, akivel elég jól megértettük egymást, én tetszettem is neki, de ő nekem nem... és innen már inkább az egyedüllétet választottam.
Mert nekem is vannak elvárásaim: legyen a másik vonzó, azon kívül, hogy szellemi-lelki társ.
Mivel nagyon úgy tűnik, hogy a rendes, tutyimutyi, nem különösebben férfias férfiaknak bejövök, a vonzóbb külsejű, eszes, erkölcsös férfiaknak meg nem, ezért feltehetőleg nem igazán választani fogom, hanem tálcán kapom az egyedüllétet.
A szingliség nem keverendő az egyedülléttel.
A szinglilét egy életforma. Olyan nők és férfiak, akik nem akarnak tartós párkapcsolatot, maximum alkalmit vagy rövid távút.
Az egyedülállóság ideiglenes állapot (jobb esetben), míg rá nem talál a párjára az ember.
Az egyedüllétnek is megvannak az előnyei és a hátrányai, ugyanúgy, mint a párban élésnél.
Még valami általános kérdés?