Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lipocryo-Zsírfagyasztás :(

teknősbéka
Létrehozva: 2012. június 17. 19:09

Sziasztok!

Ha esetleg Lipocryo (zsírfagyasztás) kezelésen törtétek a fejeteket, hát javaslom, ne vegyetek igénybe ilyen kezelést!!!!!!!! Biztos hallottatok már erről az eljárásról. Ez egy alakformáló gép, ami állítólag bárminemű kockázat nélkül, 1-2 alkalom alatt eltávolítja a helyi kis zsírpárnákat. 

Hát én kipróbáltam :( Bár ne tettem volna!!!!!! Olyan komoly fagyási sérülést szereztem 4 területen a hátamon, hogy 2.fokú égési sérülésnek sorolták be az orvosok. A kezelésen kb. másfél hónapja vettem részt, egy belvárosi igen nívós szépségszalonban. Többször megkérdeztem a kozmetikus lányt, hogy tuti nincs e semmilyen veszélye, nem károsodhat-e a terület. Még meg is mosolygott butácska kérdésemért. "Tuti nincs!" -felelte. Hát akkor nézzetek a képre. Másnap reggel iszonyatos fájdalomra ébredtem, 3 napig hátradőlni sem tudtam. A Hátam feldagadt, bevörösödött, majd az azt követő hetekben egyre sötétebb, lilásabb lett, utána sebes, majd végül elkezdtek leesni a sebek. Most 4 totál világos, alulpigmentált folt van a hátamon, amire az orvosok azt mondják, sajnos lehet hogy megmarad a nyoma örökre. :( :( :( 

A szalonban azt mondják még sosem történt ilyen. Elismerték hogy valamit nem jól csináltak, vagyis hogy nem jól mérték fel a szövetem állapotát, és túl sokáig, vagy túl hidegen kezeltek. Mostanra azonban a tulajdonos úriember megijedt, és visszavont mindenféle kijelentést. Nem ismeri el a felelősségét, egyezkedni nem hajlandó. Úgy néz ki pert kell indítanom. Azért az mégsem lehetséges, hogy egy 30 éves nőnek a hátát így elintézzék, és következmények nélkül megúszhassák?! Egész nyáron egy percre sem mehetek napra, szteroidos kenőccsel kell kennem a hátam, és lelkileg is megvisel az egész. Különösen az úriember hozzáállása. Rendkívül elutasító, durván, már-már engem szidalmazva áll a kérdéshez. Gondolom azt képzeli, hogy ezen egyszerűen csak túl kellene lépnem. :(

 

  1. 2019. november 2. 09:4543.

    Szia, érdeklődni szeretnék, hogy Vas megyében melyik városban végzed a zsírfagyasztást? Persze, ha még aktuális, mert elég régi poszt 😊


    Szép napot 


    Gyöngyi 


     

    előzmény:
    enikosmith (38)
    2014-07-01  17:30
  2. 2017. július 12. 15:5342.

    Kedves Mindenki, de főleg a posztoló, ha még olvasod :) 


    Lehet tudni, hogy mi lett végül az üggyel? Kártérítési peretek volt? Azért érdekelne, mert a napokban én is így jártam egy vidéki szalonban, és nemtudom, mi tévő legyek :( az orvosom hólyagos égést állapított meg nálam, és sebészeten is voltam :( semmiképp nem szeretném ezt annyiban hagyni.

  3. 2016. Április 5. 21:0041.

    Üdvözlet! Olvastam, hogy Vas megyében nyitottál szalont, hol és mi a véleményed a zsírfagyasztásról? Köszönöm, hogy válaszolsz.

    előzmény:
    enikosmith (39)
    2014-07-10  11:18
  4. 2015. március 3. 10:5940.

    Sziasztok!


    Olvastam a sok negatív tapasztalatot a zsírfagyasztásról és érdeklődni szeretnék, hogy van e bárkinek rossz tapasztalata egy XIII. kerületi szalonról(Lehet tértől 5 perc). Én voltam már ott, akkor nem zsírfagyasztáson, hanem más típusú fogyasztó kezelésen és azokról a kezelésekről nem tudok rosszat mondani. Azonban tartok tőle, hogy a zsírfagyasztásnál más lehet a helyzet. (privátban a szalon nevét is megírom)

  5. 2014. július 10. 11:1839.
    Irtam Neked e-mailt! En nem Budapesten nyitottam szalont, hanem Vas megyeben, ugyhogy sajnos nem kozel, de ha kerdesed/etek van, valaszolok szivesen es segitek.
  6. 2014. július 1. 17:3038.
    Sziasztok Kedves Forumozók!


    Ugy gondoltam, ideje hozzaszolnom a topikhoz. 
    Tobb eve foglalkozom zsirbontassal, tobbek kozott zsirfagyasztassal. Az eddigi tapasztalataim alapjan KIZART, hogy a zsirfagyaszto kezeles alatt valaki fajdalmat erezzen, foleg a vakuum miatt. Persze ha egy olyan helyre mentek, ahol nem veszik figyelembe a sajat ingerkuszobotoket, el tudom kepzelni hogy kellemetlen es fajdalmas a kezeles. Alap esetben, ahol normalisan vegzik a kezelest ez nem fordulhat elo!!!
     

    A kezelo szemelynek korultekintonek kell lennie, SOSEM hasznalunk folyamatos vakuumot, csakis szaggatott szivassal beallitottat, az is rovid ideig szivhat es hosszabb ideig kell, hogy beengedje a levegot. Meg sohasem fordult elo a vendegeimnel, hogy barki is belilult volna, pedig nem egy erzekeny boru vendegem van. 
    A hutes reszre terve en sosem teszem -10 foknal lejjebb a homersekletet, azt is csak akkor ha a vendeg egyeltalan nem erez kellemetlenseget, ugyanis a zsirbontas mar -5 fokon beindul, igy nem kell tulzasokba esni. 


    Mivel mostmar tudjatok, hogy milyen intenzitasnal es milyen homersekleten erdemes ezt a kezelest bevallalni, ne feljetek a kezelo embernek mondani az igenyeiteket. Ha valami faj, vagy kellemetlen, azonnal szoljatok es ami a legfontosabb, vedo kendo nelkul ne hagyjatok a kezelt teruletre tenni a hutofejet, h a nem akartok csodas egesi nyomokat.


    Persze ne higyjetek hogy ilyen beallitasok mellett nem hasznal a kezeles, van olyan vendegem aki 1 alkalomtol 8 cm-t karcsusodott, nagyon latvanyos volt!


    Remelem segithettem nektek, ha van kerdesetek, irjatok batran!
  7. 2014. június 29. 13:3637.
    Szia!


    Sajnos én is jártam, nekem kb. 1,5 hete volt kezelésem, ami után most foltos lett a combom. A felső bőrréteg most hámlott le, és alatta egy halvány bőrréteg van. Azóta körömvirág krémmel kenem. Holnap akarok elmenni vele orvoshoz.
    Azóta Neked már elmúlt a folt?Kártérítést ilyenkor hogyan lehet indítani?Neked adtak valamit?Ez egy 14.kerületi szalonban történt.


    Köszönöm:


    Betta
    előzmény:
    jaystilo (35)
    2014-04-27  12:11
  8. 2014. június 17. 15:2436.
    Szia szeretném tudni hogy hol voltál ahol értenek az ilyenhez és szakszerűen csinálják a dolgokat mert én is kipróbánám viszont nagyon tartok attól hogy olyan helyre megyek laikusan ahol esetleg kárt tesznek bennem mert nem értenek a dologhoz előre is köszönöm ! :)
    előzmény:
    nagylányka (8)
    2012-08-26  22:34
  9. 2014. Április 27. 12:1135.

    Sziasztok, 

     

    2 hónapja voltam egy ilyen kezelésen és sajnos azóta foltos a combom :(

    Ez volt a 3ik alkalom, az első kettővel nem volt gond, mert valószínüleg fokozatos volt a vákuum. 

    Az utolsót viszont egy új csaj csinálta és egyrészt sokkal durvábbnak hatott másrészt pedig nem figyelt oda rám közben...

    Abban reménykedtem, hogy elmúlik mint előtte, de most már aggódom, főleg a többiek (teknősbéka) tapasztalatát olvasva.

    Nekem seb-heg nem kelettkezett (még) rajta.

     

    Úgy találtam rá a fórumra, hogy megpróbáltam valami "gyógymódot" keresni rá - mivel kenjem, stb? A neogranormon nálam kicsit halványította a foltokat, de nem oldotta meg. Fájni nem fáj, de nem is múlik :(

    Teknősbéka, neked adtak rá valamit a dokik?

     

    Én simán megírom privátban bárkinek, hogy hol voltam.

     

    Most tervezem, hogy visszamegyek és beszélek a szalon vezetőjével, megpróbálom kideríteni, hogy tudnak-e segíteni... ha nem rugalmasak, akkor igazából perre nem mennék, de mivel PR-marketing a szakterületem elég jó módszereim vannak a lejáratásukra és ezt tudatni is fogom velük.

     

     

     

     

      

  10. 2014. Április 22. 09:0234.

    Sziasztok.

    én Bp.V. ker. Ferenciek teréhez vennék kupont- ott járt már valaki zsirfagyasztáson?

    tapasztalat ????   megbizhatoak? 

  11. 2014. február 21. 15:0333.
    Sziasztok! 
    A véleményetekre lennék kíváncsi. A lealkudtuk.hu oldalon vásároltunk a barátnőmmel kuponokat cryolipolysis kezelésre. Azóta sajnos elég rosszakat hallottam a szalonról. Ez a szalon a 15. kerületben van... Ha valakinek van bármilyen tapasztalata, kérem jelezze. Előre is köszönöm a segítségeteket!!!
  12. 2014. február 6. 21:3032.

    Kedves Béka!

     

    Van már valami fejlemény a perrel kapcsolatban?


    És legalább a zsírpárnák kisebbek lettek azóta?

    Üdv, X

    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  13. 2013. június 27. 14:3331.

    Kedves Szancsi!

     

    Kérlek küldd el nekem is priviben annak a szalonnak a nevét, ahová Te jársz, illetve azt is, amiről tudod, hogy rossz, a VI. kerületben. Épp most készülök kupont venni, szintén egy VI. kerületi szalonban, és nem szeretnék pórul járni velük. Válaszod előre is nagyon köszönöm!

     

    Üdv!

     

    B. Szilvi

    előzmény:
    Szancsi K. (28)
    2013-05-04  11:44
  14. 2013. május 31. 10:4830.
    Most voltam a második kezelésen. Ez már nem volt annyira fájós. Fokozatosan képződött a vákum, de azért nem mondom, hogy ez teljesen fájdalommentes volt. Lehet, én vagyok érzékenyebb. :)

    Viszont, ha sokat ülök most is érzem a zsibbadást. Szerintem a lefagyasztott szövetek miatt. Most úgy érzem, hogy kezd lötyögni a gatyám. Tehát használ az biztos. :)
    előzmény:
    SzJudit17 (29)
    2013-05-21  23:07
  15. 2013. május 21. 23:0729.
    Lehet, hogy csak beképzeled az érzést, mert a kezelés után néhány óra alatt elmúlik. Nem tudom, hogy leírhatom-e a hely nevét ahol engem kezeltek. Budakalászon van, ha érdekel privát levélben megírom. Nekem csak jó tapasztalataim vannak. Érdemes a Facebook oldalakon is körül nézni, hogy minél több információd legyen. 
    előzmény:
    Kate (27)
    2013-05-01  09:37
  16. 2013. május 4. 11:4428.

    Sziasztok!

     

    Sajnálom, hogy sokaknak ilyen rossz élménye van ezzel kapcsolatosan. Bár én még nem próbáltam, de nem is szándékozom... Nekem ez nagyon kamuszagú... Nem tudom elképzelni se a dolog mechanikáját... Járok egy nagyon kellemes szalonba, több alakformáló testkezelést kipróbáltam már, sikerrel. :) Rendkivül kedvesek az ott dolgozók, és eddig semmilyen probléma nem volt. 

     

    Ha esetlegesen valakit érdekel a szalon neve, címe elérhetősége, akkor szívesen megadom. Náluk is van zsírfagyasztás, és biztos vagyok benne, hogy náluk soha nem fordulna elő ilyen durva szakmaiatlanság mint ami a VI. kerületben történt (tudom melyik helyről van szó...) teknősbékával. 

     

    Teknősbéka, sajnálom ami veled történt. Ne hagyd, hogy a rohadék megússza. Csapj oda nekik! 

     

    Üdv. nektek, és jól gondoljátok meg mit és hol próbáltok ki... mert lehet, hogy olcsó ez a kuponozás viszont könnyen lehet pórul járni.

     

    Szancsi 

     

     

  17. 2013. május 1. 09:3727.

    Simán lehet. Legközelebb megkérdezem, hogy ezt nem lehet-e fokozatosan. Megkérdezhetem, hogy te hova jársz (játrál) ?

     

    Egyébként úgy látom, mintha történne valami, bár mikor megmértem kb 2 hét múlva, a centi nem mutatott változást. Egyébként időnként érzem ugyan azt a zsibbadásszerú érzést, amit a kezelés ztán éreztem. Lehet, hogy ez jó jel?

     

    Nekem egyébként a fenekemet kezelték, illetve a külső combomat.

    előzmény:
    SzJudit17 (26)
    2013-04-17  15:11
  18. 2013. Április 17. 15:1126.

    Szia!

    Nálam nem volt semmi kellemetlenség. A vákuumot csak akkor vitte feljebb a kozmetikus amikor már elértük a megfelelő hőmérsékletet. Lassan ment felfelé vele és mindig megkérdezte, hogy mit érzek, lehet-e erősebb a vákuum. Nekem a hasamat kezelték. Nem fájt, nem volt kellemetlen. Volt kendő a bőröm és a kezelőfej között. Két hét után már nagyon éreztem a farmeromon, azóta vettem egy számmal kisebb nadrágot. Nem lehet, hogy neked túl erős volt a vákuum? 

    előzmény:
    Kate (24)
    2013-04-12  09:20
  19. 2013. Április 15. 23:1225.

    Köszi a beszámolót!

    Majd az eredményről is tudósíts légyszíves!

    Neked egyébként melyik testtájadon alkalmazták a kezelést?

     

    előzmény:
    Kate (24)
    2013-04-12  09:20
  20. 2013. Április 12. 09:2024.

    Sziasztok!

     

    Én tegnap voltam az első kezelésen.
    Nem tudom, hogy akinek nem fáj, az miből van. Nem mondom, hogy elviselhetetlen, és nem végig fáj, csak a feltét után 2-3 percig. De ezt korrektül el is mondták. Állítólag van, akinek csak kellemetlen, van, akinek fáj. Nem a fagyasztás a gáz, hanem a vákum. De ki lehet bírni.
    Nekem is bepirosodottt, belilult, és tegnap fájt is a véraláfutásos helyeken.

    Ma már nem fáj. Azt mondták, hogy naponta igyak meg 2-3 liter folyadékot, és 45 nap múlva megyek újra. Kíváncsi leszek, hogy mennyi megy le...

     

    Egyébként, mikor én voltam, épp rajtam tanítottak egy új lányt. (Engem nem zavart. ) Ott mondták neki, hogy arra kell nagyon figyelni, hogy a glicerines ruha, amit a területre terítenek, jól betakarja a helyet, mert a vákum ezt is beszívja, de a kezelő fej nem érintkezhet a bőrrel, mert az fagyási sérüléseket okozhat. Talán Teknősbékánál ez okozott problémát.

    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  21. 2013. február 26. 22:2423.

    Megköszönném én is, ha privátban  ajánlanátok konkrét helyeket.Vagyis a pozitív és negatív tapasztalatok is érdekelnének.

    Szerintetek alapvetően jó módszer ez? Hatásos? Megéri az árát?

    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  22. 2013. február 26. 10:2722.
    Szia! MEg tudod mondani, melyik szalonban voltál? Ha lehet privátba, ezer köszönet :)!
    előzmény:
    nagylányka (8)
    2012-08-26  22:34
  23. 2013. január 22. 00:4221.

    Kicsit több mint egy hónapja voltam egy ilyen kezelésen. Semmilyen kellemetlenséget nem éreztem. A hideg, a pirosság és az érzéketlenség egy óra múlva elmúlt. A farmerom amit eddig nem tudtam begombolni már két hét után nagyon kényelmes volt. Nagyon sajnálom, hogy így jártál. 

    előzmény:
    ibolya2012 (20)
    2013-01-19  14:22
  24. 2013. január 19. 14:2220.
    Sziasztok. 3 napja én is rčsztvettem egy ilyen kezelčsen. Sajnos utánna bedagadt s piros lett s bedagadt. Szalonban dolgozö hölgy panaszom nem tudott válaszolni sőt meglepte a  hogy milyen lett. Esetleg van itt valaki ki így járt? 
  25. 2013. január 19. 13:1319.

    Sziasztok ! Szintént részt vettem ilyen kezelésen 3 napja combra. Most piros, megduzzadt, s hihetetlenűl fáj ég. Felhivtam szalont, s érdemi választ kérdésemre nem tudtak adni, hogy miért is lett ilyen . Állítólag még senki nem panaszkodott. Teljesen kétségbe vagyok esve. Esetleg van ki zsirfagyasztáson részt vett? 

  26. 2012. december 6. 20:3118.

    Kedves Teknősbéka!

     

    Nagyon sajnálom ami veled történt. Én is vettem egy ilyen kupont és szintén háton szeretném a zsírpárnákat eltűntetni . Az esetedet olvasva nagyon megijedtem, nem tudom hogy elmenjek e, én is egy VI. kerületi szalonba megyek. Ha estleg megírnád a szalon nevét, azt megköszönném.

    inkább vesszen a pénz, mint hogy maradandó sérüléseim legyenek.

    Előre is köszi.

    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  27. 2012. november 27. 19:2917.

    Szia,

    Az alábbiakat tudnám tanácsolni: előre tisztázd, hogy jár-e fájdalommal, nem vagyunk egyformák, van aki nagyon bírja. Mit fogsz érezni, mert én pl. a fájdalmon kívül nem éreztem a hideget, meg semmit sem. Reluxával be volt sötétítve, világítás meg alig. Hát ez a kezelés nem az a relaxálós fajta, legalábbis nekem ugye nem az volt. Mintha egy kriptában lettem volna. Aztán meg jól le kellett vetkőzni, csak azt nem tudtam minek, az 1 tenyérnyi felülethez, mert egyszerre szószerint egy tenyérnyi téglalapon fognak kezelni. Aztán teszik odébb egy tenyérnyivel a cuccost. Nem tudom, hogy pl. a vákum erősségét lehet-e állítani. Laikusan úgy gondolnám, hogy igen. Eddig még minden alakformáló gépet lehetett állítani. Fontos a szalon tisztasága, a kezelők hozzáértése. Hát én azért ki szoktam a csajszikat jól kérdezni. Egyik helyen járt a kezelésekhez egy masszázsféle valaminek nevezhető, hát a kishölgy annyira utálta amit csinál, hogy messziről lerítt róla. Abban a szalonban egyébként nagyon rendben van minden. Az a XIII. ker-ben van. Már várom, hogy legyen ilyen gépük, ott ki fogom próbálni. Fontos, hogy ki vezeti a szalont, jelen van-e.

    előzmény:
    Tünde01 (16)
    2012-11-27  09:20
  28. 2012. november 27. 09:2016.

    Szia, én is most szeretnék menni egy ilyenre csakez a kuponos a 9. kerületben van. te hova mentél? és milyen tapasztalataid voltak még?

     

    KösziTünde

    előzmény:
    nagylányka (8)
    2012-08-26  22:34
  29. 2012. november 26. 22:2815.

    Sziasztok! Nos én is jól megjártam. Maga az eljárás bizonyára jó, hiszen a gyógyászatban is használják. Hasra kértem a kezelést, a vákum olyannyira fájt, hogy azonnal kértem, hagyják abba. Kvázi sokkot kaptam. Pedig jól össze vagyok rakva tűrésileg. Ilyen fájdalmat nem is tudom, mikor éreztem utoljára. A helye belilult. 2 nap azonban alatt elmúlt. A kezelő ruházata és a szalon sem volt "steril". Undok volt a kezelő, be sem mutatkozott. Telefont nem vesznek fel, sorolhatnám. A teljesen fájdalommentes kezelés elviselhetetlen fájdalommal járt. Levontam a tanulságot, mivel kuponos volt, legközelebb csak személyesen fizetek és meggyőződöm, hogy milyen helyre is megyek. Nagyon körültekintőnek kell lenni. 

  30. 2012. november 22. 22:0214.
    Igen, mert valószínű nem az eljárással van a baj, hanem a szalonnal ahol nekem csinálták. Nem mérték fel a zsírréteg vastagságát, és ész nélkül fagyasztották túl sokáig, és túl alacsony hőmérsékleten. Utólag kiderült hogy mondjuk hason, ahol sokkal vastagabb a bőr, és a zsírréteg is, ez okés lett volna, de egy háti részen nem lehet ugyanúgy csinálni!!! Szóval a szakképzetlenség miatt jártam így....
    előzmény:
    nagylányka (8)
    2012-08-26  22:34
  31. 2012. november 22. 21:5813.

    Igen, a 6. kerületben jártam. :(

    Még mindig látszik a hátamon. Úgy néz ki örökre megmarad négy világosabb folt. 

    Kérlek Titeket vigyázzatok magatokra!!!

    előzmény:
    zzike78 (12)
    2012-11-22  11:09
  32. 2012. november 22. 11:0912.

    Kedves teknősbéka!

    Elhűlve olvastam a tapasztalatodat! :-( Épp egy ilyen kezelésre jogosító kupon megvásárlásán tépelődtem. Kérlek, segíts abban, hogy egy 6. kerületi szalonban jártál-e. 

    Remélem június óta javult a bőröd állapota!

    Köszönöm!

  33. HLM
    HLM
    2012. november 22. 10:3611.

    Szia!

     

    El tudnád nekem privibe küldeni, hogy melyik szalonban jártál pórul? Én most vettem bónuszt és sajnos már ki is fizettem, de ha esetleg ugyanaz a szalon akkor inkább nem megyek el.

     

    Nagyon köszi!

    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  34. 2012. november 10. 09:2810.
    Kedves "Teknősbéka" és "Nagylányka"! Engem (és szerintem nem csak engem) érdekelne, hogy pontosan melyik szépségszalonban végezték a helytelen kezelést, és melyikben a szakszerűt. Kérlek titeket, hogy (akár itt a fórumon, akár magánban) írjátok meg! Magam is épp kuponon gondolkodom, és eléggé elrettentő, amit "Teknősbéka" írt. nagyon köszönöm Klaudia
    idézet:
    claudee (9)
    2012-11-01 11:52:12

    Sziasztok Lányok!

     

    Lehet tudni, hogy melyik szalonokról van szó? Nagyon szeretném tudni. Köszönöm szépen! 

    előzmény:
    claudee (9)
    2012-11-01  11:52
  35. 2012. november 1. 11:529.
    Kedves "Teknősbéka" és "Nagylányka"! Engem (és szerintem nem csak engem) érdekelne, hogy pontosan melyik szépségszalonban végezték a helytelen kezelést, és melyikben a szakszerűt. Kérlek titeket, hogy (akár itt a fórumon, akár magánban) írjátok meg! Magam is épp kuponon gondolkodom, és eléggé elrettentő, amit "Teknősbéka" írt. nagyon köszönöm Klaudia
    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  36. 2012. augusztus 26. 22:348.

    Meglepődve olvastam a sorokat.Én kb.2 hete voltam zsírfagyasztáson(igaz,nem a hátamon végezték hanem hason) és nagyon-nagyon rendben volt.Pár nap múlva már észrevettem a hatást,és azóta is "javult".Vagyis tényleg fokozatosan tűnnek el  a zsírsejtek.

    Szóval nekem pozitív a tapasztalatom,és ajánlani tudom.Ahol én voltam,ott nagyon szakszerűen végezték el,és nem is volt drága mert vásároltam akciós kupont.Szóval én biztosan megyek még!!

    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  37. 2012. július 23. 17:227.
    Szerintem nem kell ilyen drága kezelésekkel foglalkozni, meg tablettákkal, ezeknek van mindíg káros hatásuk. Azt kell a fejedben eldöntened, hogy csinos és szép karsz lenni. Ha ez már megvan akkor nincs más csak az egészséges életmód megtanulása, elsajátítása, ahhoz pedig igazi szakemberek segítenek, akik ezt tanulták hosszú évekig és alkalmazzák nap mint nap. Ha tartalmas életmód váltást szeretnél, akkor látogass el az egyik hasznos honlapra, ahol én is kaptam és olvastam nagyon élrdekes és nhasznos infókat, ez azendietam.hu. Tényleg jó kis lap, ott szakemberektől kérdezni is lehet bármiről.
  38. 2012. június 18. 15:146.

    Nem a testet hűtik le, mindössze négy kisebb területet. Pl ha úszógumid van, ami sehogy sem megy le, mindegy hány kiló vagy. Egy egyszerű kezelőgépnek látszik, mint bármelyik (kavitációs ultrahang, rádiófrekvendia, stb...)

     

  39. 2012. június 18. 15:105.

    Akkor pár dolgot tisztáznék!

    Először is! 56 kg vagyok! Teljesen normál, kifejezetten csinos testalkat. Hetente 4x edzem!!!! Mégis a hátamon a melltartó alatt, és az úszógumiknál van egy kis alkati feleslegem. A szüleim ugyanilyen alkatúak, tehát nyugodtan 40 kilósra aszalhatnám magam, ezek akkor is ott lennének!!! Nem tudom ki az a butuska, egyszerű ember, aki nem hallott még a helyi zsírpárnákról, és egyből azt feltételezi, hogy egy lusta, 150 kg-s nő lehetek csak... 

    A kezelést 3 hüanpig fontolgattam, ezer helyen utánanéztem. Mindenhol leírták hogy kockázatmentes, semmilyen mellékhatással nem jár, egy egyszerű hűtés, amire érzékenyek a zsírsejtek. Ennyi. Nincs kockázat, nincs következmény! (nézzetek utána a neten)

    Számlát nem kaptam, és beleegyezési nyilatkozatot sem töltöttem ki, de igazolni tudom hogy ott végezték el a kezelést, mert kuponom volt. 

    Egyébként sajnos még most is lehet oda kupont venni :(

  40. 2012. június 17. 23:294.
    pereld be őket, annyit kell "csak" bizonyítanod, hogy a sérülésedet ők okozták.
    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  41. 2012. június 17. 21:233.

    Szia, tényleg szörnyű lehet...a kezelés előtt nem írattak alá veled semmit? Mert ha van róla papír, hogy vállalod az esetleges következményeket, úgy mentél oda, hogy tájékoztattak a lehetséges szövődményekről.... akkor sajna semmit nem tehetsz.

     

    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09
  42. 2012. június 17. 19:172.

    na te szegény, sajnállak 

     

    ilyenkor azért örülök, hogy nincs pénzem ilyen úri huncutságos fogyókúrákra ... inkább a 120 kg-om és a hurkáim, mint egy ilyen borzalom

    előzmény:
    teknősbéka (1)
    2012-06-17  19:09

Címlap

top