Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Saját történet
Sziasztok!
Ha van olyan történetetek egy tanárról, amiben egy helyzetet úgy oldott meg, hogy attól kezdve teljesen más lett a véleményetek róla, vagy másként tekintettek rá onnantól kezdve (akár pozitív, akár negatív lehet), akkor légyszi osszátok meg velem! Köszi!
(lehet veletek megtörtént vagy a gyereketekkel, hogy szülőként éltétek át.)
:) Nekem is van olyan munkatársam, aki év végén simán beírt a 2. félévre 3 jegyet és lezárt 5-ösre olyan gyereket, aki már rég elment az iskolából....
Ez nagyon-nagyon szep volt tole! :) Jo olvasni, hogy vannak ilyen pedagogusok.
Anyukam, mindig jart rendesen szuloire, fogadoorara, aztan ott alltak tanacstalanul a tanarokkal, hogy megis mi a jo eget kezdjenek velem, 6 eve jartam magantanarhoz, megis a kettesert rezgett allandoan a lec matekbol. Mindekozben parhuzamosan tanultam ket nyelvet, nyelvvizsgaztam, magyarbol allandoan versenyeket nyertem, de a matek miatt 4.6 volt az atlagom... Az erettsegin is mindenbol otost kaptam, matekbol meg kettest (segitseggel).
A gimnázium 2. évében az iskola legrettegettebb tanárnője lett a matematikatanárunk. Mivel elég gyenge (3) voltam matekból addig is, tudtam, nem sok jóra számíthatok. Hullottak is az egyesek, néha kettesek. Félévkor még simán megvolt a kettes, de év végén nagyon rezgett a léc. Eljött a mindent eldöntő témazáró, ami nagyon rosszul sikerült. Tudtam, hogy egyest írtam, nem is számítottam jobbra. A dolgozatomon mégis 2-es szerepelt, igaz, 100-szor aláhúzva. :) Nem pontozta le, mert akkor nem lett volna meg a kettes.
Nem értettem. Tény, hogy egyébként jó tanuló voltam, egyedül a matek és a fizika ment ilyen rosszul. Ugyanakkor a tanárnővel nem voltam különösebben jóban, inkább volt a viszonyunk semleges. Az utolsó órán mindenkivel elővetett egy papírt - azt hittük, még írat egy röpdogát, kinéztük belőle simán. Ehelyett mindenkinek írnia kellett egy üzenetet, gondolatot, bármit vele vagy a matematikával kapcsolatban. Én egy kérdést tettem csak fel: miért? Tudom, hogy egyest érdemeltem volna, és nem tudom, miért volt ilyen rendes velem éppen ő? A választ a nővéremmel üzenete meg nekem, aki fölöttem járt, és neki szüksége volt év vége után plusz 2 hét matekgyakorlásra ahhoz, hogy átmenjen, így vele találkozott. Azt üzente, "mert az Ember nem a matematikánál kezdődik". Ekkora dicséretet azóta sem kaptam szerintem senkitől.
Igen, az volt. Emberileg csalodtunk benne.
Volt viszont egy masik tanarunk, egy ferfi, matematikat tanitott. Elsoben ugy kezdte, hogy az elso matematika oran egy olyan nehez dolgozatot iratott (hogy felmerje a tudasunkat), hogy borzasztoan sikerult mindenkinek, egy-ket tanulo kapott kettest, a tobbieknek egyes lett, ezzel rendesen lerontva a felevi jegyunket. Nagyon szigoru volt, sokszor kigunyolt minket, feltunk tole. Aztan mas tanart kaptunk a tobbi evre, de erettsegire ot osztottak be hozzank. Legnagyobb megdobbenesunkre jarta vegig folyamatosan az osztalyt es nem gyozott segiteni, nagyon rendes volt! Szerintem neki koszonhetem, hogy megvan a matek erettsegim (most mar tudom, hogy ha valaki mindenbol otos, csak matekbol van meg a kegyelem kettese folyamatosan, akkor az ugyanolyan problema, mint a diszlexia, de ennek meg a hirerol sem hallottunk akkor...). Szoval en nagyon halas vagyok neki a mai napig!
Hát ez ténlyeg nagyon illetlen és bunkó dolog volt. Gondolom jó nagy csalódás volt nektek. :((
Szerencsere nagyon jo tanaraim voltak, halas vagyok nekik, amiert ok tanitottak.
Ilyen valtozasrol azonban eszembejut egy kevesbe pozitiv tortenet. Amikor kozepiskolaba kerultunk, kaptunk egy fiatal, nagyon ambiciozus, lelkes magyartanart. A regi butordarabok nem szerettek, mert uj modszereket, uj szemleletet hozott. Rajongtunk erte. Szigoru volt, ugyanakkor ittuk a szavait, olyan hatassal volt rank, mint egyetlen tanar sem. Vegig o tanitott minket. Az osztaly 4. ev vegen meg szerette volna koszonni neki a munkajat es egyaltalan az eletunkben betoltott szerepet egy szep, szebb ajandekkal, mint amit a tobbi tanarnak vettunk, mert szerettuk volna igy is kifejezni, hogy milyen fontos o nekunk. Eppen ezert nem az osztalypenzbol, hanem a sajat penzunkbol (mindenkinek a tizoraira, erre-arra kapott zsebpenzebol!) osszegyujtottunk nemi penzt es vettunk neki egy szerintunk (18 eves lanyok...) nagyon szep kis csecsebecset keramiabol, ugy gondoltuk, hogy ha ranez, akkor majd talan eszebe jutunk rola. Olyan izgalommal keszultunk az atadasra, mint az erettsegire. Amikor atadtuk, elkezdett fintorogni es azt mondta:
"Nem tetszenek az ilyen giccses ajandekok, ezt biztos, hogy soha az eletben ki nem teszem a lakasomban, nagyon csunya." Meg mondott tobb mondadot is, percekig ecsetelte, hogy mi a velemenye az ajandekrol es hogy tuti nem teszi ki sehova, ahol latni lehet. Megkovulten alltunk, olyan szeretettel es gondossaggal valasztottuk ki neki azt az ajandekot, hogy teljesen le voltunk dobbenve ezen a megnyilvanulasan. Ha nem is tetszett neki az ajandekunk, azert megbantani nem kellett volna minket, kulonosen miutan latta, hogy milyen izgalommal adjuk at neki. :(
Julia Roberts jut rola eszembe a Mona Lisa mosolya c. filmbol, pontosan olyan volt o nekunk. Kar, hogy ez az utolso emlekunk rola...