Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

PIP mellimplantátum

Torolt_felhasznalo_508293
Torolt_felhasznalo_508293
Létrehozva: 2011. december 21. 20:01
2007-ben a mellnagyobbító műtétem során PIP implantátumot kaptam.
Most hallottam a médiában, hogy ki kell cseréltetni, mert nagy számban találtak rákos megbetegedést az ilyen implantátumot viselő nők körében. Az orvosom megnyugtatott, hogy csak egy felfújt hírről van szó. Mit tennétek a helyemben, illetve van -e köztetek, kinek hasonló problémával kell szembenéznie?
  1. Torolt_felhasznalo_508293
    Torolt_felhasznalo_508293
    2011. december 22. 04:1126.
    Aludni sem tudok, annyira felkavart ez a hír. Négy év alatt eddig semmi problémám nem volt ezekkel az  implantátumokkal. Ha nem hallom meg véletlenül ezt a hírt a TV-ben, talán ma sem foglalkoztatna.  Hiszen teljesen természetesek  a melleim, mintha a sajátom lenne.
    Tudom, sokan gondolják, na kellett ez neki? Tudom, minden űtétben van kockázat, de azért erre nem gondoltam, iszen az orvos is azért alkalmazta ezt , mert megbítzhatónak, tartósnak találta. De rettenetes pánikban vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_381144 (25)
    2011-12-22  01:49
  2. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2011. december 22. 01:4925.
    Nem ipari szilkon "kerult bele" ,hanem ez kifejezetten ipari célra gyartott szilikon.Legalabbis nalunk Franciaorszagban a hiradoban ezt mondtak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (8)
    2011-12-21  20:20
  3. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2011. december 22. 01:4424.
    http://www.liberation.fr/societe/01012378866-reperesHa valaki tud franciaul és érdekli,akkor itt olvashat errol .De ha angolul tudtok,akkor is nézzetek nyugodtan utana a neten.Mert Angliaban is nagy cirkuszok vannak ebbol,rengetegen pereskednek.Mert a PIP ipari célra gyartott szilikon,nem pedig orvosi célra,ezért veszélyes,rakot okozhat.De a plasztikai sebészek igy akartak sporolni.Gondolom,most majd alaposan megbuntetik oket ezért a csalasért.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_381144 (23)
    2011-12-22  01:32
  4. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2011. december 22. 01:3223.
    Nalunk Franciaorszagban azt mondtak a hiradoban,hogy a PIP az ipari célra gyartott szilikon,nem pedig orvosi célra,csak a plasztiaki sebészek igy korrumpaltak.Itt tobb mint 30ezer nonek van ilyen PIP szilokonja,és bizony kiderult,hogy veszélyes.Nalunk most azt tervezik,hogy a tarsadalom biztosito fogja allni ezeknek az ipari szilikonoknak az eltavolitasat,és sokan perelik a plasztikai sebészeket.Csak azt nem értem,miért nem a korrupt orvosok vagyonat kobozzak el,és abbol alljak ezeket a sulyos koltségeket.Mért kell az egész népnek fizetni.
    előzmény:
    Troll (2)
    2011-12-21  20:10
  5. 2011. december 22. 01:2622.
      Értem. Sajnálok mindenkit. Jóccakát!
    előzmény:
    Troll (21)
    2011-12-22  01:17
  6. 2011. december 22. 01:1721.

    Hát a milliós ár az mindennel együtt értendő.

     

    gondolom, ha most reklamálna az orvosánál, akkor az ingyen megműtené, de a csere implantátumot rendesen ki kellene fizetnie, ami minimum párszázezer lenne. 

    előzmény:
    klára13 (20)
    2011-12-22  01:07
  7. 2011. december 22. 01:0720.

      Százezret? Úgy tudom, több mint egy millió a szép kebel. Megértem, hogy minden tulajdonos nagyon büszkén mutogatja. A drága, szép dolgok célja a gyönyörködtetés.

     

      Itt mindenki más feleősségéről van szó, szerintem, szegény kislányok áldozatok.

    előzmény:
    Troll (19)
    2011-12-22  01:00
  8. 2011. december 22. 01:0019.

    Hát valszeg, ez van....Vagy lötyögni fog, vagy pedig rászán ismét párszázezret. Ennyi. 

     

    Ha nagyon rendes a doki és jóindulatú, akkor megtalálja a módját annak is, hogy egy teljesen új implantátumot ültessen be ingyen. De mondom, itt nagyon sok múlik a jóindulaton is.... 

    előzmény:
    klára13 (16)
    2011-12-22  00:13
  9. 2011. december 22. 00:5618.

    Hát, valszeg, mindenhol tele van vele a média.

    A francia érintettek össze is fogtak és együtt perelik a céget. Nagyon veszélyesek ezek az implantátumok.

     

    Természetesen, az orvosnak nem kötelessége az új implantátumot állnia, de a "selejtes" implantátumot mindenképp KÖTELESSÉGE eltávolítania.

     

     

    előzmény:
    hexilein72 (17)
    2011-12-22  00:31
  10. 2011. december 22. 00:3117.

    Tücsi, itt Ausztriaban ezzel van tele az összes media, tv, ujsagok, minden, all. többtizezer implantatumrol van szo es nagyon veszelyesk! Itt MINDET kicserelik! Tutira NEM KACSA a hir, sajnos...

    Ne hagyd annyiban, nezz utana, mit irtal ala az orvosodnal, de sztem ugy lesz, hogy kötelessege lesz kicserelni az impliket! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (1)
    2011-12-21  20:01
  11. 2011. december 22. 00:1316.

      Arról van szó, ugye, hogy ingyen kiveszik. De aztán mi lesz? Ott lötyög a kinyújtogatott bőr üresen? Vagy tetessen be mindenki saját költségen újat?

      És a nagy és felesleges szenvedést, amit a váratlan, előrehozott operáció okoz, ki téríti meg?!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (1)
    2011-12-21  20:01
  12. 2011. december 21. 21:1015.

    Először is nyugodj meg. 

     

    Aztán nézd meg, hogy milyen beleegyező nyilatkozatot írtál alá a műtét előtt. Abból sok minden kiderülhet, praktikusan nézz körül a családban/baráti körben, hogy van-e jogász/ügyvéd, aki tud segíteni, aztán megint gondolkodni kell, hogy mi lesz olcsóbb, a peres út (ezer év) vagy az újabb műtét. Amennyiben valóban szükség van rá. Itt most írok ezer kérdőjelet.

     

    Nem tudom, mennyire lehet fontos egy mellplasztika, azt sem tudom, hogy a műtét előtt mennyire tájékoztatnak az esetleges szövődményekről. 

     

    Saját vélemény, nem igazán tartozik a fórum problémájához: ha csak nem szükséges, ne műtsenek. Még egy vacak intramusculáris/vénás inkjekciónak is lehetnek szövődményei. Egye-kutya, ha ki kell venni mondjuk a vakbelemet hát vegyék. Jó, azt is megértem, ha valakinek olyan a foglalkozása, hogy kell a mellplasztika, van olyan, de én neeeeem, hagyjanak mindent ott, ahol van. Kedvenc hasnyálmirigyemben pl. ciszták vannak, hát legyenek, amíg nem okoznak gondot, hát ott is maradnak.

     

    Szóval ügyvéd nézze meg a papírodat, ha van kiskapu, akkor ingyen ki kell, hogy vegyék az implantátumot. Amúgy meg lehet, hogy csak mesterségesen gerjesztett hiszti, de megértelek, én is betojnék.

     

    Azért fel a fejjel, Tücsi.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (6)
    2011-12-21  20:15
  13. Torolt_felhasznalo_954135
    Torolt_felhasznalo_954135
    2011. december 21. 20:4014.
    Franciaorszagban az osszeset kiveszik; a koltséget a biztosito fedezi. Jovore lép érvénybe a rendelkezés. persze a ztérités modja orszagonként valtozo, allitolag az angol biztositok nem akarjak tériteni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (1)
    2011-12-21  20:01
  14. Torolt_felhasznalo_508293
    Torolt_felhasznalo_508293
    2011. december 21. 20:3313.
    Köszönöm a válaszotokat.
    előzmény:
    Troll (12)
    2011-12-21  20:30
  15. 2011. december 21. 20:3012.
    Pedig még limfómát is okozhat, legalábbis a barátnőmet nagyon beijesztették! Szerintem járj utána! Egészséged csak egy van!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (11)
    2011-12-21  20:28
  16. Torolt_felhasznalo_508293
    Torolt_felhasznalo_508293
    2011. december 21. 20:2811.
    Az én orvosom a rákkeltő hatását nem ismeri el. Azt mondta , valóban a minőséggel voltak problémák, de gyakrabban kell ellenőriztetni. Ezzel intézett el.
    előzmény:
    Troll (10)
    2011-12-21  20:24
  17. 2011. december 21. 20:2410.

    Igen, nagyon együttműködő volt az orvosa! Le a kalappal!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (9)
    2011-12-21  20:22
  18. Torolt_felhasznalo_508293
    Torolt_felhasznalo_508293
    2011. december 21. 20:229.
    A barátnődnek ingyen cserélték ki az implantátumot?
    előzmény:
    Troll (2)
    2011-12-21  20:10
  19. Torolt_felhasznalo_508293
    Torolt_felhasznalo_508293
    2011. december 21. 20:208.
    A TV-ben azt hallottam, hogy ipari szilikon került bele, mely marja a külső borítást. Könnyebben kiszakadhat. 2010-ben be is tiltották, de a rákkeltő hatásáról most jelentek meg cikkek. Ezért aggódom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_738772 (5)
    2011-12-21  20:15
  20. 2011. december 21. 20:197.
    KÖTELES az orvos ingyen kicserélni, igaz, sok a papírmunka, de hidd el, megéri! Ne hagyj annyiban!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (6)
    2011-12-21  20:15
  21. Torolt_felhasznalo_508293
    Torolt_felhasznalo_508293
    2011. december 21. 20:156.
    Hát köszönöm, de most még jobban beijedtem.Pénzem nincs a cserére.
    Most mit tegyek?:(
    előzmény:
    Troll (2)
    2011-12-21  20:10
  22. Torolt_felhasznalo_738772
    Torolt_felhasznalo_738772
    2011. december 21. 20:155.

    Hát ez csak azért érdekes, mert amikor beültették, akkor nem tudták, hogy milyen anyagok vannak benne? Hogy érted hogy olyan anyagok kerültek bele, amik nagyon veszélyesek? Honnan???

     

    Akkor kérhet az illető kártérítést is és aki beültette a káros anyaggal teli implantátumot, az ingyen kicseréli? És/vagy levonja az előző műtét árát és csak a különbözetet kell kifizetni?

     

    Nem tudom, nekem többszörösen sántít ez a dolog.

    előzmény:
    Troll (2)
    2011-12-21  20:10
  23. 2011. december 21. 20:134.
    Ez nem vicc, járj utána alaposan külföldi fórumokon is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (1)
    2011-12-21  20:01
  24. 2011. december 21. 20:113.
    és ilyenkor a műtétet ki fizeti?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (1)
    2011-12-21  20:01
  25. 2011. december 21. 20:102.
    Egy barátnőmnek volt szintén PIP...az orvosa kicserélte mert tényleg veszélyes! Nem fújják fel a hírt. Gondolhatod, ha csak felfújt hírről lenne szó, mennyi plasztikai sebész felháborodna. De itt tényleg olyan anyag került az implantátumokba, amik nagyon veszélyesek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508293 (1)
    2011-12-21  20:01

Címlap

top