Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2012ben babánk lesz

Zerega
Létrehozva: 2011. október 29. 07:30

Sziasztok!

 

Vannak itt olyanok akik a napokban (mi tegnap) vagy a közel múltban elhatározták a párjukkal, hogy 2012ben babájuk lesz?  

 

 

  1. 2011. október 29. 12:4726.

    Sziasztok!

     

    Jöhetek én is?

     

    Mi is szeretnénk jövőre babázni, de még december végéig védekezünk. Így beszéltünk meg korábban.

     A gyógyszert május végén hagytam abba. Most Activalt szedek, majd áttérek a Gravidára és méhpempőt fogok még enni, állítólag segít.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2011. október 29. 12:4225.
    Én egyelőre úgy vagyok vele, hogy lesz még, de lehet az első után majd meggondolom magam. Amúgy nem hiszem, remélem, hogy nem ő az első és utolsó is egyben...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (23)
    2011-10-29  11:39
  3. 2011. október 29. 12:4024.
    Egy héttel hamarabb abbahagytad a fogigátlót? Vagy félreértettem valamit?
    előzmény:
    Zerega (22)
    2011-10-29  11:37
  4. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2011. október 29. 11:3923.
    Na, azt már nem!! Egy is elég lesz, először birkózzunk meg ezzel!
    előzmény:
    agilany (20)
    2011-10-29  11:13
  5. 2011. október 29. 11:3722.

    vendégkörrel én is így vagyok most már.....

     

    szerintem egyik variáció sem jobb a másiknál...

     

    Amúgy én ugye gyógyszert szedtem tegnapig, tegnap már nem, lenne még ebből a hónapból 1 hetem utána menzi, arra vagyok kíváncsi, hogy így mikor fog megjönni? Mert azért abban nem hiszek, hogy addig be akad ...aztán persze lehet írom majd nektek, hogy de

     

    De mi még rá érünk 1 hónap múlva is.....csak kíváncsi vagyok mindenre

     

    Mondjuk fogorvoshoz is el kéne menni amíg még kaphatok fájdalomcsillapítót...

     

    Nagyon örülök, hogy ennyien írtatok, remélem megmarad a topik.

     

    Most mennem kell készülődni, nagyim tegnap volt 81 évesmegyünk hozzá aztán meg anyumékhoz. Jó lenne ha nagyim megérné a 6ik dédunokája születését és az első déduncsiját tőlem...

     

    Majd jövök sziasztok! 

    előzmény:
    **cukor** (14)
    2011-10-29  10:08
  6. 2011. október 29. 11:3221.

    ez jó....remélem az én parám elmúlik amint állapotos leszek....a szüléstől nem félek hanem a felelősségtől... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (12)
    2011-10-29  10:02
  7. 2011. október 29. 11:1320.

    Hát majd legközelebb...

    A lényeg, hogy a végére mind a két "típusból" legyen legalább 1.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (19)
    2011-10-29  10:58
  8. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2011. október 29. 10:5819.

    Nálunk apukám kezdte, aztán a zuram is átvette, ha kérdezték azt mondták: 

    "mindegy csak egészséges kislány legyen" 

    Baszki, végül kiderült, fiú lesz. 

    előzmény:
    agilany (17)
    2011-10-29  10:29
  9. 2011. október 29. 10:3618.
    Na igen, engem se zavarna, ha nem derülne ki, csak szülésnél, de szegény férjecském ezen annyira izgul, szó sem lehet róla, hogy addig várjunk, ha nem muszáj 
    előzmény:
    agilany (17)
    2011-10-29  10:29
  10. 2011. október 29. 10:2917.

    Mondom. A "véletlen" babák is úgy jönnek többségében, hogy a szülők kicsit hanyagok...

    Én sem tudom mit szeretnék jobban, párom is ragaszkodik a csak egészséges legyen szöveghez... Persze a múlt héten az első uh után azért kiderült, hogy titokban azért szeretne elsőre egy fiút, de másnap már tagadta, csak egészséges legyen... Szóval ha minden jól megy, Karácsony környékén kiderül...

    Bár nekem eszembe jutott, hogy milyen igzi lenne nem tudni előre, de szerintem valamelyikünk úgysem bírja majd ki...

    előzmény:
    **cukor** (15)
    2011-10-29  10:11
  11. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2011. október 29. 10:1816.

    Hát nálunk se volt szándékos. Nyár végén akartunk nekivágni, erre kiderült hogy már április elején beakadt. Eléggé beijedtünk. Most már barátkozunk a gondolattal.Azt még nem tudom elképzelni milyen lesz. Sőt még ki se tudom mondani mások előtt "anya leszek" vagy "gyerekem lesz". Ez annyira furi.

    Nekünk felszerelés még semmi sincs. Nem is fogunk kapni, ugyanis elsők vagyunk a családban és a barátok között is. Jövőhéttől már lazábban dolgozok, akkor lesz időm kitalálni mit kell beszerezni. Jó kis meló lesz..  

    előzmény:
    agilany (13)
    2011-10-29  10:03
  12. 2011. október 29. 10:1115.
    Hihi, nálunk ugyanez  Persze amíg nagyon nem akartunk, addig nem is lettem terhes, csak egyre lazábbra vettük, mert ha már nem tragédia ha becsúszik.... 
    előzmény:
    agilany (13)
    2011-10-29  10:03
  13. 2011. október 29. 10:0814.

    Én lányra tippelek, de várom a megerősítést :) nem szeretném egyiket sem jobban, mindkettőre vannak érvek, hogy miért jó, úgyis hozzá igazodik minden. Régebben úgy gondoltam, hogy én fiút szeretnék elsőre, de ez abból adódott, hogy nekem öcsém van, és az milyen idegesítő  Férjem pedig még az első hetekben azt mondta, ha válastani lehetne, inkább lányt... nos ők 3an fiúk testvérek, talán emiatt. Aztán pár hét múlva elmesélte, hogy hát ő rosszat álmodott... azt álmodta, hogy már a harmadik babát várjuk és már tudjuk, hogy az is lány, és az neki úgy sok, úgyhogy lehet, hogy mégis inkább fiút szeretne elsőre  szóval tulajdonképpen neki is teljesen mindegy :)))

     

    Vendégkörhöz kicsit hozzá tudok szólni kicsit, mert én meg fodrász vagyok... másfél éve vagyok egy helyen és így van már egy kis vendégköröm. Kicsit későbbre terveztük a babát, hát itt a dilemma, hogy most találnom kell magam helyett valakit, akit tudok ajánlani, hogy legalább az üzletből ne menjenek el. De így is-úgy is újra kell majd építenem, ha visszamegyek dolgozni, mert ha megtehetjük, szeretnék minimum egy évet a babával tölteni, nem vagyok annyira karrierista, hogy ott tudjam hagyni a pici babámat a munkámért. A vendégek ugyan kérdezgetik, és annyira jól esik, hogy vissza várnak, de hát semmit nem lehet garantálni, főleg ilyen válságos helyzetben. Addig nem is érdemes foglalkozni a dolgokkal, amíg nem lesz aktuális, mert úgyis másképp lesz, mint ahogy tervezzük, sok a nem várt fordulat :S Én már örültem, hogy van váltótársam, erre egyik napról a másikra közölte, hogy ő föladja, elmegy máshova... hát köszi :) persze nem mondom, hogy nem számoltam ezzel a lehetőséggel... Szerintem semmit nem veszítesz, ha csak a baba mellett kezded majd el építeni a vendégkörödet, sőt! Lehet, hogy akiket szülés előtt még "összeszedsz", mind eltünedeznek, és nulláról kell kezdeni, de hát ez van, majd lesznek később :)

     

    Egyébként már mi is tartottunk ott, hogy jöhet a baba, csak még ez meg az, a szokásos időhúzáson nem voltunk túl. Viszont meg volt adva egy minimális esély, és nem kihasználta?  A pozitív teszt elég sokkoló volt, de ahogy beszélgettem másokkal, annak is az, aki tervezi és már nagyon akarja, mégis a pozitív teszt az olyan... visszavonhatatlan :) de hamar túltettük magunkat rajta, azonnal belekezdtem a folsav szedésbe (tényleg azt ajálom mindenkinek, előbb illenék elkezdeni, már a tervezéskor... én odáig jutottam csak, hogy volt itthon) és egyre jobb a várakozás. Főleg amióta érzem a mocorgását, apuka szeme is kivirul, együtt figyeljük. Persze ő még kívülről nem érzi, de majd. Viszont az ő hangjára szokott fölélénkülni, csak nekem napközben nem sűrűn produkálja magát, csak ha párom is ott van.  

    előzmény:
    Zerega (8)
    2011-10-29  09:37
  14. 2011. október 29. 10:0313.

    Háát. Én nem hiszek nagyon a húú véletlen volt... dolgokban, mert vagy védekezik valaki rendesen, vagy nem...

    De amúgy nem volt teljesen szándékos mondjuk úgy. Szóval anyagi okokból későbbre volt tervezve, de ő elintézte odafenn, hogy hamarabb jöhessen...

    előzmény:
    Zerega (11)
    2011-10-29  09:54
  15. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2011. október 29. 10:0212.

    "2012ben babánk lesz"

     

    Javazzzeeee!Még most sem hiszem el, pedig már csak kicsit több, mint 2 hónap. Van para rendesen! 

    előzmény:
    Zerega (1)
    2011-10-29  07:30
  16. 2011. október 29. 09:5411.

    "elférsz" itt te is azért 

    Gratulálok és sok örömet és egészséget kívánok.

    Én azt számolgattam ha novemberben teherbe esem akkor augusztusi baba lesz

     

    Véletlen baba vagy tervezett? 

    előzmény:
    agilany (10)
    2011-10-29  09:49
  17. 2011. október 29. 09:4910.

    Sziasztok!

     

    Énis azt hittem, hogy itt már a "kész babák" gyülekeznek... 

    Nálunk is már úton van, ha minden igaz... Reméljük nem lesz gond.

    9 hetes vagyok már, úgyhogy talán a nehezén lassan túl vagyunk. Kopp-kopp-kopp. De biztos erős meg ügyes lesz, és olyan ügyesen fejlődik tovább, mint az első 7-8 hétben.

    Május végére, június elejére várható...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2011. október 29. 09:429.

    Tök jó, hogy ennyi mindent kaptok!

     

    Nekünk is biztos segíteni fog a család, szinte mindenkinek van már 1-2 gyereke rajtunk kívül  

     

    Kíváncsi vagyok milyen nemű babátok lesz, én régebben ha erre gondoltam fiút szerettem volna, de most kislányt szeretnék...persze a fő, hogy egészséges legyen, de valahogy olyan érzésem van, hogy nekünk lányunk lesz.... 

    előzmény:
    **cukor** (5)
    2011-10-29  09:32
  19. 2011. október 29. 09:378.

    Akkor beszélgessünk

    Én bevallom sok mindentől félek és én is tele vagyok kérdésekkel....

    De mondom próbálom magam megnyugtatni, hisz sok kapocslatban a férfit úgy kell rá venni, hogy gyereket vállaljon én/mi meg abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közös döntöttünk erről, közösen bólintottunk rá és megtudunk beszélni mindent.

     

    Amúgy csak hogy ismerkedjünk én 28 éves múltam a párom pedig 31.

    Több mint 2 éve vagyunk együtt és valószínűleg ha előbb találkoztunk volna előbb is lett volna gyerekünk....bár ezt ki tudja ...

     

    Én rendszeresen mozgok, ez kondit,kangoot, RR tornát jelent, fontos számomra a sport és ezt nem is szeretném feladni...fitt és csinos kismama szeretnék lenni

     

    Most nem rég kezdtem egy aerobik edzői sulit, szeretném ha a jövőben ez lenne a hivatásom, igazából sokat gondolkoztam rajta, hogy várjunk még 1 évet a baba "gyártással" alakuljon ki suli után a vendég köröm stb, de azt hiszem akkor meg azon gondolkoznék, hogy mi lesz a vendég körömmel......

     

    Amúgy kíváncsi leszek, hogy mennyi idő alatt jön össze a baba, én gyógyszert szedtem tegnap előttig. 

    előzmény:
    *Rilla* (4)
    2011-10-29  09:26
  20. 2011. október 29. 09:377.
    Köszönjük 
    előzmény:
    *Rilla* (6)
    2011-10-29  09:33
  21. 2011. október 29. 09:336.

    Én is gratulálok Nektek

     

     

    előzmény:
    **cukor** (2)
    2011-10-29  09:01
  22. 2011. október 29. 09:325.

    Még nem tudjuk, talán van rá esély, hogy nov 7-én az UH-n megmutatja :D Akkor ráállhatnánk megint a névkeresésre, még nem jutottunk semmi konkrétra, csak becézgetjük.

    Kibírtam, hogy még nem vásároltam semmit, de szerencsére sokmindent fogunk kapni rokonságból, barátoktól, azt szeretném megvárni, és majd a készletet látva nekiindulni :D Pl kiságyat, babakocsit, hordozókendőt, kengurut és sok kis ruhát kapunk, mellszívót, cumisüveg melegítőt, sterilizáló tartályt kaptam ajándékba (ez jó, mert utóbbi kettőt tuti nem vettem volna magamtól, de így lehet, hogy kipróbálom).

    Sokat számít a párod hozzáállása :) 

    előzmény:
    Zerega (3)
    2011-10-29  09:14
  23. 2011. október 29. 09:264.

    Sziasztok:)

    Mi a múlt héten döntöttük el, hogy jövőre babát szeretnénk  

     

    Annyira izgatott vagyok, és tele kérdésekkel...

    De úgy gondolom, életünk egyik legszebb szakaszába lépünk ezzel 

     

    Jó lenne ezekről beszélgetni veletek! 

    előzmény:
    Zerega (1)
    2011-10-29  07:30
  24. 2011. október 29. 09:143.

    Gratulálok

    És kisfiú vagy kislány lesz?

    Meg van minden "felszerelés" már?

     

    Én úgy érzem nagy feladat ez.....de az hogy egy olyan ember van mellettem aki szeretné velem ezt megosztani olyan jó érzés...nem minden férfi ilyen szerintem... 

    előzmény:
    **cukor** (2)
    2011-10-29  09:01
  25. 2011. október 29. 09:012.

    Szia!

     

    Nálunk inkább a baba határozta el  de nagyon jól döntött, márciusban jön. Sikeres próbálkozást  

    előzmény:
    Zerega (1)
    2011-10-29  07:30

Címlap

top